2021. április 22., csütörtök

KOMMENT 0422 MEGKÉSETT GESZTUS


Ami azt illeti, Amerika nem kapkodta el a dolgot, a másfélmillió örmény legyilkolása ugyanis az első világháború idején történt, 1915-17 között.
Azóta a világ sunnyog, és azóta volt már néhány népirtás, ennél több áldozatot követelő is.
Azt hiszem, ha annak idején az emberiség fellépett volna az etnikai alapú gyilkosságok ellen, talán még a Holocaust is elkerülhető lett volna.
De hát nincs min csodálkozni, ötszáz kilométerre tőlünk Boszniában is történt hasonló, nem is oly régen.
Az ember ostoba állat, nem tanul semmiből, ma is van jónéhány olyan neuralgikus pontja a világnak, ahol egyesek a társadalom gondjait etnikai problémaként iparkodnak kezelni.
Erre mindig vannak vevők, hiszen akinek nincs semmi, amire büszke lehetne, annak utolsó mentsvára, hogy éppen oda pottyantotta a gólya, ahol aktuálisan gyűlölködhet, ahol elégtételt vehet kisszerű sorsáért, szerencsétlenségeiért.
Persze jobb későn, mint soha, és hát azért várjuk ki azt, hogy Biden meglépi ezt - a mai Törökország előre borítékolható neheztelését kiváltva.
De ez még mindig egyszerűbb, mint mondjuk a kurdok helyzetével foglalkozni, akiket mindenki megpróbál kiirtani, aki a térségben él.
Nehéz problémák ezek, de most azért reménykedjünk, hátha megjött az emberiség egy részének esze, leszámítva szeretett Vezérünket, aki az azeri csapatok támadása idején átmenetileg feladta nagy keresztyénségét, és elfelejtette kifejezésre juttatni szolidaritását az örmény keresztényekkel.
Az Úr nem akar minden esetben csodát tenni, az örmények meg elégedjenek meg azzal, hogy még léteznek, ez maga is egy csoda…


Fekete-Győr: Magyarország orosz kémfészekké vált

Miért fontos, hogy nemzetközi viszonylatban lepkefing súlycsoportban induló versenyzők ilyen baromságokkal szórakoztassák a jónépet?
Nincs nekünk elég bajunk?
Még, ha igaza lenne, akkor sem neki kellene titkosszolgálati szabadságharcot indítani, ellenben, ha kormányra készül, már készen kellene lennie a magyar titkosszolgálatok átszervezésére vonatkozó tervnek, melyben a prioritások között szerepelhetne akár az orosz hírszerző szervezetek munkájának visszaszorítására vonatkozó elképzelés is.
Persze ahhoz ismernie kellene a valós helyzetet.
Ez a jelenlegi belpolitikai helyzetben szinte kizárt.
Az viszont dolga lenne, hogy a magyar titkosszolgálatok pártpolitikai felhasználásnak ügyében hallassa a hangját, mert ez jelenleg nagyobb gond, minthogy Putyin ismeri-e a Kiskunbürgözdi Kerékpáros Fajfenntartók bringáinak lokációját…

:O)))


1 megjegyzés:

Villon írta...

Ezt érdemes elolvasni... Sajnos nem jut el azokhoz, akik ezt a paprikajancsit támogatják. https://www.civilhetes.net/egy-korrekt-level-a-momentum-disznosagairol--- -A fentiek ezen a linken is elerhetok.