2022. február 22., kedd

EZ MÉG MINDIG CSAK FIGYELMEZTETÉS


Oroszország elismerte Ukrajna szakadár népköztársaságait, és békefenntartó csapatokat küldött a területre.
Hogy ez kissé cinikus megnevezése egy megszállásnak, az kétségtelen, de hát a legrandább nők is szeretik sminkelni magukat, nem szólva arról, hogy én is reménytelen kísérletet teszek a hasam behúzására, ha csinos nővel társalgok.
Ami azt illeti, a NATO csinos nőnek éppenséggel nem mondható, így aztán igazán elismerésre méltó az a visszafogottság, mellyel Putyin és tábornokai egyelőre eltekintettek Ukrajna megszállásától, és csak oda mentek, ahol már egyébként is ott voltak.  
Figyelmeztetés ez, és nem lenne hátrányos, ha a Nyugat és a NATO is ennek kezelné.
Lehet ugyanis a világszabadságról meg demokráciáról papolni, de a geopolitika meg a katonapolitika a kőkemény realitásokról szól, ennek kapcsán pedig az érdekekről.
Oroszországnak pedig elemi érdeke távol tartani határaitól a vele szembenálló katonai tömböt, és ha ránézünk a térképre, megszámláljuk az Oroszországot körülvevő amerikai támaszpontokat, akkor bizony nehéz azt mondani, hogy az oroszok érzékenysége ezen a területen indokolatlan.


A Szovjetunió felbomlása után a szuperhatalmi lét romjain még elképzelhető volt egy katonai erőn alapuló fellépés Oroszország ellen, élt is ezzel a Nyugat bőségesen, közelebb tolta a NATO határait ellenfeléhez, tagjai közé léptette a volt szocialista országok többségét, de maradtak további szép tervei is, csak menet közben kifutott az időből. 
A mai Oroszország nem azonos azzal az állammal, mely Jelcin magas színvonalú munkálkodása eredményeképpen megörökölte a néhai Szovjetunió katonai erejét, gazdasági struktúráját.
Ez már egy másik minőség, egy másik ország, mely megáll a saját lábán, talán még stabilabban is, mint szeretett miniszterelnökünk kedvenc lánya.
Lehet elkedélyeskedni azon, hogy Oroszország egy túlméretezett olajkút és nem több, de a tény ettől még tény marad: Európa meghatározó katonai ereje itt összpontosul, és aki ezt katonai erővel próbálja megváltoztatni, az a harmadik világháborút kockáztatja.
Putyin világosan meghúzta azt a vörös vonalat, melyet nem léphet át egyetlen hatalom sem büntetlenül, de ha mégis, akkor Oroszország a végsőkig elszánt érdekei védelmében.
Érdemes lenne ezt komolyan venni.


Európa jelenlegi állapotában gyenge, és aki ezt a gyengeséget nem érti, az keresse fel bátran a májusi libalegelőt, megtalálhatja az illusztrációt a megállapításhoz.
Most persze egy darabig toporzékolni fognak a nyugati hatalmak, de hát valamivel nekik is el kell foglalniuk magukat, viszont most talán már értik, hogy a székely ember se mond mindig hülyeségeket, a medve valóban nem játék.
Ez az egész cirkusz az angolszászok birodalmi gőgjéről szól, elhatározták, hogy megnyerik az első világháborút, kiradírozzák a huszadik századot a történelemből.
Megnyerik a vietnami és az afganisztáni háborút, mint ahogy mára már a második világháborút is megnyerték, természetesen velünk együtt.
Mert mi is szeretünk győzni, ennek szép példája, hogy mára már olyan csatában is győztünk, melynek nincs nyoma a történelemben.
Európa nagy lehetne, de csak Oroszországgal együtt, mert Oroszország nélkül csak Ázsia egyik szép történelmi múlttal rendelkező félszigete, mint láthatjuk ezt a térképen.


A NATO nem európai szervezet, hanem az Amerikai Egyesült Államok érdekérvényesítésének bunkósbotja.
Az USA érdeke pedig palagázának értékesítése, fegyvergyárai számára piac biztosítása, szóval a klasszikus gyarmati sor fenntartása mai eszközökkel.
Nem mintha Oroszország másra törekedne, de míg az USA számára a kényszerítés kézenfekvő eljárás, addig Oroszország számára csak egy végső lehetőség.
De lehetőség, kétségkívül.
Reménykedjünk, hogy a történet ezzel be is fejeződik, az amerikai nép megnyugszik, hogy bátor elnöke nem egy demens vénember, hanem tökös legény, habár ennek ellentmond, hogy nyolc évig alelnöke volt Obamának.
Hogy mire lehet menni a második emberekkel, arra a magyar rendszerváltás - az osztályvezető-helyettesek forradalma - a legszebb példa, sokra mentünk velük.
Tönkre.
Putyin szerencsére higgadt reálpolitikus, reménykedjünk, hogy nem bolondul meg vénségére.


Most néhány napig tombol majd a hiszti, aztán megy tovább minden a maga útján.
Annyi mindent túléltünk már...


:O)))

20 megjegyzés:

góbé írta...


A franciák mindig és joggal találták aggályosnak az USA dominanciáját.
Némi kitérő: Hol van már a MC Donald douglas ??? a Northrop ??? North American ??? stb....stb... A Boeing mindenkit benyelt, egydüli ellenfele a világpiacon az Airbus !!!
( a Loockhed-Martin a CIA cége ! )

De Gaulle a '60.-as években folyamatosan megakadályozta a britek Közös Piachoz való csatlakozását és nem minden alap nélkül. Ma is ordit - annak akinek esze van hozzá és gondolkodásra is képes megérti, felismeri, - Az angolok mindig is inkább képviselték Amerika érdekeit szemben azzal az Európával, amihez századokon át feltartott kisujjal, őket, minket lenézveviszonyultak... Ebben semmi sem változott, ld.: brekszit !!!

A németek még mindig magukon viselik a náci múltjuk sarát, muszály visszafogottnak lenniük, különben rájuk sütik a túlzott dominancia vágyát, ami már egyszer russzul sült el....
Dél-Európa meg örül hogy van. Teccik-nemteccik, Európa az oroszok nélkül soha nem veszi fel a versenyt az USA-val, Kinával, de még az utána jövőkkel sem !

Kérdeném a "nemis vagyok ruszofób"-okat, ha Kassára, Nagyváradra, Aradra, a kotonszökevényünk Putyin iránti elkötelezettsége okán, felénk irányuló támadó fegyverzetet telepitenének, - sose lehet tudni - cimen, mit is szólnának. Akkor meg miért csodálkoznak az orosz reagáláson ?!?

Ukrajnának nem kellett volna felmondani a krimi orosz támaszpontok bérletét. Nem kellett volna kacérkodni a NATO tagsággal, mely által az egész Fekete-tenger egy NATO vs. Oroszország ütköző zónává válik.
A kisebbségek - orosz, tatár, belorusz magyar(!!!) stb... jogait csorbitó nyelvtörvényük is igen rosszul volt időzitve, újabb konfliktus-forrásként jelentkezett. ( Ld.: II. József királyunktól a Reformkoron át, az 1848.-az, V. Ferdinánd által szentesitett törvényekig eltelt csaknem 100 esztendőt.)
De a legnagyobb hiba volt, a döntően orosz többségü keleti részeket legázolnia. Vélem ezt a leendő NATO tagságuk vélelmezése, remélése miatt merték tenni az oroszokkal szemben. Most meg csodálkoznak ők is, meg a világ egy része is...




góbé írta...


Erre is érdemes odafigyelni:

https://www.atv.hu/videok/20220222/az-orosz-hadsereg-elkezdte-a-bevonulast-kelet-ukrajnaba

1970 írta...

Kedves PuPu!

Ahogy azt megjósoltad, el is indult a hiszti rendesen!
(Jó ez a rajz, amit illusztrációként felraktál!)

anteus írta...

Kíváncsi vagyok mikor fog megjelenni a magyar sajtóban ( ha egyáltalán), hogy bombázta sz@rrá Szerbiát a NATO Koszovo miatt..

Bubu64 írta...

Ej Pupu, még mindig kötöd az ebet a karóhoz. Furcsállom, hogy sok dologban tisztán látsz, ez az orosz expanzió viszont természetes Neked. Tényleg nem zavar, hogy egy szuverén államba bevonulnak? Akkor miért is baj, ha az USA demokrácia export címén ide-oda bevonul?

Attila írta...

Üdv!
T. Anteus!
Én meg arra, mikor fogják a ciprusi görögöket teletömni fegyverrel, hogy kiebrudalják a török katonákat Ciprusról.

Attila

Névtelen írta...

Ez a Pravda magyar kiadása? Bekebelezett Putyin és a stróman-sajtója?
Konteónak elmegy, de a valóság más kategória.
Oroszország - a Mo.-gal szomszédos államban - agresszorként viselkedik, és ezt mentegetitek?

Mi van itt?

PuPu írta...

Kedves Bubu64!
Szögezzük le először, hogy a helyzetnek következménye az expanzió (melyről jelen esetben nem is beszélhetünk...), nem a célja.
Ez a történet úgy kezdődőtt, hogy Gorbacsovot a Nyugat csúnyán átverte, rávette, hogy adja fel a NATO és a Szovjetunió közötti ütközőzónát, melynek fejében arra kapott ígéretet, hogy a NATO nem fog a Szovjetunió határai felé terjeszkedni - de ez az ígéret nem teljesült. NATO tagok lettek a lettek, meg az összes volt szocialista ország.
Szétverték Jugoszláviát, szétbombázták Szerbiát és odaadták az albánoknak Rigómezőt, a szuverén Szerbia részét.
Ennek utána belengették Ukrajna NATO tagságát, a fekete-tengeri orosz flottabázisok bérleti szerződéseinek azonnali felmondását, orosz célokra irányzott rakétákat és ilyenek alkalmazására alkalmas infrastruktúrát telepítettek Lengyelországba, Romániába, felmondták a rakétakorlátozásokat tartalmazó szerződéseket, legutóbb pedig már a svéd és finn NATO-tagság is szóba került.
Vegyél elő egy térképet és nézegesd kicsit.
Ukrajnában az ott élő oroszokat kezdték szorongatni - a nyelvtörvényüket nem a százhúszezer magyar ellen hozták - mire ezek autonómiát kértek - hiába.
Na, ekkor jött létre a két "Népköztársaság", tegyük hozzá, hogy a területen élő szinte száz százalékig orosz lakosság teljes támogatásával és ekkor annektálta Oroszország a szintén orosz lakosság népszavazásával megerősített módon Oroszország a Krím félszigetet. A két "Népköztársaságot" azonnal megtámadta Ukrajna, a Krímet csak elzárta az ivóvíztől, mert rájött, hogy az oroszok közvetlen megtámadása azonnali háborúhoz vezet, és ezt tudta a Nyugat is.
Putyin azt kérte, hogy vonják ki a térségből azokat a fegyvereket, melyeket a NATO az inkriminált időszakban telepített, de például szó sem volt arról, hogy bárkinek is ki kellene lépnie a katonai szövetségből, aki már benne van.
Amerika úgy tesz, mintha nem értené a dolgot, pedig Putyin ezzel elfogadta, hogy a volt szocialista országok és a Baltikum a NATO-ban látja biztonságának szavatolását.
De új NATO tagokat nem akar a határain látni.
Azért Grúziában a Nyugat bepróbálkozott, aztán Putyin meglóbálta kicsit a baseball-ütőt és bevert fejjel kellett hazasunnyogniuk, ez szerintem egyértelmű jelzés volt arra, hogy hol húzódik az a vörös vonal, melynek átlépését Moszkva nem fogja tűrni.
És nem is fogja, de azt csak a vak nem látja, hogy Putyinnak nem kell terület, neki biztonság - szerződésekben deklarált konkrét biztonság kell, ha nem adják meg Oroszországnak, akkor majd megteremti.
Itt tartunk most, és érdemes felemelni a fejét minden Putyin-ellenesnek az USA ánuszáról, úgy talán messzebbre és tisztábban lehet látni.
A szankciókon meg csak röhögni lehet, viszont sokmillió nyugat-európai segge be fog fagyni jövő télen, és az ipar sem lesz túl boldog az alapanyag-hiányért.
Amerikának meg új gondjai támadnak, úgyhogy most jpbb lenne, ha letenne az amerikai álom exportjáról, mert lassan-lassan azok is ébredeznek, akiket sikerült álomba ringatni...
Sóval, csak tárgyilagosan...
:O)))

Bubu64 írta...

Kedves Pupu!
Biztos vagy abban, hogy nem kell neki terület? Putyin olyan, mint Hitler, vagy a csúti, addig megy, amíg akadályba nem ütközik.Egyébként mi az, hogy szétverték Jugoszláviát? Ehhez azok is kellettek, akik ott éltek. Nagyon nem értünk egyet a külpolitikával kapcsolatban.
A másik mondatod nagyon durva, az hogy "érdemes felemelni a fejét minden Putyin ellenesnek az USA ánuszáról". Ez számomra annyit tesz, mintha magyarellenesnek titulálnak, mert nem támogatom Orbánt.
Az, hogy valaki nem helyesli a bevonulást Ukrajnába, az még az nem azt jelenti, hogy USA imádó az ember.
Esetleg ő is telepíthetett volna rakétákat Ukrajna határaihoz.
Ha ez így jó, akkor mi a baj azzal, ha Erdélybe számolatlanul döntik a pénzt a csútiék, és azzal, hogy Erdélyiek szavaznak a mi választásunkon.

PuPu írta...

Kedves Névtelen, ez egy olyan hely, ahol azok beszélgetnek, akik nem szeretik az előrágott eszméket és van némi ismeretük a világról, azon túl, hogy fúj Putyin meg Gyurcsótány.
De tőlem bátran lehetsz ostoba is, itt viszont van egy-két szabály, például:
1. Nem maradhatsz Névtelen, kell valami nevet adni magadnak, még ha rettegsz is, hogy a felizgult LMBTQ aktivisták elfognak és nemváltoztató műtétnek vetnek alá, mely után csak igent tudsz majd mondani a világméretű libernyák összeesküvésre, melynek egyedüli fékje a Mi Urunk, aki a hatvanpusztai Skunkschanze mélyében formálja a világpolitikát!
2. Utálni általában is utálhatsz akárkit, de ha itt akarod utálni, akkor azt csak konkrét ügyek kapcsán teheted, tehát meg kell írnod, hogy neked azért nem tetszik Soros Gyuri bácsi, mert anno határtalan jószándékkal felkarolta a maffiát, mely akkortájt Fidesz néven futott, jóllehet, már akkor is loptak, csak akkor még csak BOSS öltönyöket meg a tisztiházat, és téged nem vettek be a buliba.
És el kell viselned, ha más itt vitába száll veled, természetesen úgyszintén csak konkrét tények felemlegetésével, például, hogy tisztiház nem vész el, csak átalakul készpénzzé, majd kisvártatva ez elveszíti közpénz jellegét.
Egyébként ez nem kegyhely, nem itt kell imádkozni az angolszász világrendet dicsérve, itt lehet szidni akár Amerikát is, az orosz birodalmi mentalitást is, mondjuk az iraki, líbiai, szíriai, afganisztáni, ukrajnai, koszovói, vagy a délszláv események kapcsán, és lehet megértést tanúsítani Izrael Állam katonapolitikája kapcsán is, mégha az kívülnézetből kissé durvának tűnik is.
Ha már ide jössz, olvasgassál, és a a kommenteket is, sokat fog hozni rajtad, megígérhetem.
És én is szeretlek!
:O)))

Bubu64 írta...

Kedves Pupu!
Egy pacifista blog író gondolatai. Szerintem nagyon jó, én vele értek egyet.
Ha van kedved olvasd el!

1970 írta...

Kedves Bubu64!

Az USA és a NATO elég masszívan részt vett Szerbia szétbombázásában. Néhány évtizede volt, de talán nem vagy még annyira feledékeny. Szintén háború volt a szomszédban, szintén bődületes sok áldozattal. És most nem beszélek Irakról, Szíriáról, Líbiáról, meg a többi "kalandról".
Egy ilyen kis országnak, mint mi nagyon nem kellene senki "ánuszát" sem "kényeztetni"...
(Továbbá: az USA palagázát sem hagynám ki a szempontok közül.)

PuPu írta...

Kedves Bubu64, elfelejtetted a linket!
:O)))

Bubu64 írta...

Kedves Pupu!
Így igaz, most pótolom, hiába a kor megteszi hatását.:)
https://zordidok.blog.hu/2022/02/22/oroszorszagbol_kimeletlenul

kekec írta...

Kedves Pupu!
Nagy a vita a médiában, hogy Putyin most reálpolitikus, vagy ugyanúgy egy elszigetelt valóságban dönt, mint a mi kis kárpáti géniuszunk. Jelen lépéseire mindkettőre lehetne bizonyítékot felhozni.
Pl hogy elég szép tartalékot gyüjtött, hogy kiépítették kelet felé az alternatív értékesítési lehetpslgeket: azaz évekig készült erre a lépésre, nem hirtelen szenilitásból.
Ez meg ahogy a Móricka elképzeli, amiben legalább a megegyezési hajlandóság nyomelemei látszódnak, de siralmas, hogy ilyenek alakítják az USÁban valóban a lépéseket.
https://index.hu/kulfold/2022/02/24/orosz-ukran-konfliktus-foreign-policy-haboru-kovetkezmenyek/
Putyin eddigi biztonsági követeléseit Európában és a NATO-ban nem tárgyalták, mert "irreálisak" most majd meglátjuk, hogy a tárgyalásokat el tudják-e adni Putyin legyőzésének. Egyébként 56-os technika - ez a "csapataink harcban állnak" meg majd hoznak egy simulékonyabb kormányzatot - nagyon ismerős.

magyarmagyar írta...

Kedves 1970!

A Jugoszlávia széthullását kísérő háború " bődületes sok áldozata " nem a NATO bombáitól lett. Nem mondom hogy senki nem halt meg emiatt, de a mai technika mellett azért egy stratégiai bombázás se olyan mint mondjuk anno Drezda vagy Hamburg, London, Amszterdam vagy Coventry. Ha a NATO akkor nem lép, lehet hogy a szerbek még mindig lőnének. Ezekben az ügyekben persze nehéz igazságot tenni, mindenki sáros valamilyen mértékben. Persze a szervezett népirtásra nincs és nem is lehet semmilyen mentség.

A mostani ukrán helyzetről meg csak annyit: " Az asszony nem ember, a sör nem ital, a medve nem játék! " - mondta az egyszeri székely. Az ukránok addig rugdosták nemzeti büszkeségből a medve hátsóját hogy megunta és visszafordult odalegyinteni egyet. " S lőn nagy sírás-rívás és az fogaknak csikorgatása. "

"Egy ilyen kis országnak, mint mi nagyon nem kellene senki "ánuszát" sem "kényeztetni"
Ez bizony igaz, de azért egy ilyen kis országnak illene kellő szerénységgel a nagyok asztalához leülni. Az nem megy hogy odapofátlankodok az asztalfőre, felteszem a büdös zoknis vagy szaros gumicsizmás lábamat az asztalra és nagy hangon ordítozok a személyzettel hogy hozzák már azt a piát! Ha már Árpád apánk itt állt meg és nem ment még vagy 500 km-rel odébb, akkor tudomásul kell venni hogy a Duna medencében nem lehet előkelően bezárkózni, mint ahogy a svájciak.

kekec írta...

Kína nem hajlandó inváziónak nyilvánítani a történteket és eddig még úgy látszik, hogy tényleg a medvemama "csak" elfenekelte a bocsát miheztartás végett:
https://www.portfolio.hu/global/20220224/ukran-haboru-hogy-all-most-a-frontvonal-csutortok-este-528901
azaz az erői tizedét vetette be Putyin eddig, és a fő cél a tárgyalások kikényszerítése:
https://hirado.hu/kulfold/cikk/2022/02/24/lukasenka-orosz-ukran-talalkozot-javasol-minszkben
amilyen szerencséjük van az ukránoknak, a vezetőjük épp annyira reálpolitikus, mint anno szegény Nagy Imre volt. Lásd még a 10 ezer kézifegyver kiosztását az ukrán "srácoknak" a 190 ezres orosz hadsereg ellen.
Egyébként ha az oroszok elfoglalják a két szakadár megye egész területét - kötve hiszem, hogy ne találnának ott tömegsírokat, anno elég nagy harcok folytak arra, amikor a szakadárokat visszaszorították a megyék nagyobb részéről. Azt majd lehet mutogatni a népírtás bizonyítékaként. Nem véletlenül erődítették ott a tűzszüneti vonalat - viszont ha megindul az EGÉSZ orosz haderő, simán a hátukba kerülhetnek.

1970 írta...

Kedves magyarmagyar!

Nem írtam egy betűvel sem, hogy pusztán a NATO bombázás miatt volt annyi áldozat, de azért azzal igazolni egy ország bombázását, hogy "különben még most is lőnének", meglehetősen cinikus dolog, különösen egy olyan állam részéről, aminek köze nem volt az ottani konfliktushoz. Mindemellett a végtelenségig sorolhatnánk az USA kalandjait az elmúlt évtizedekből, amelyek elég komoly áldozatokkal jártak. Nyilván saját nagyhatalmi érdekeik miatt, ami "rendben is lévő", csak akkor könyörgöm, ne játsszuk el "donáthannás" módon a szűzkislányt.
A többivel egyetértek. Különösen azzal, hogy kifejezetten egy ilyen kis nemzetnek, mint mi, nem kellene úgy viselkednie, ahogy azt leírtad. Sem a kormányának, sem az ellenzékének. Hazánk történelmében mindig azok az időszakok voltak prosperálóak, amelyekben reálpolitikát próbáltak megvalósítani, "illő tisztelettel leülve a nagyok asztalához". És nem csak az egyik "nagy asztalhoz"...

stirlitz írta...

1, Szakadarok területén rendszeresek az autóba rejtett polkolgépek: ukránok így ölték meg az egyik tartomány min elnökét is
2, ukránok 17 éves gyerkek bevetettek a szakadárok ellen
3, Bandera imádat, neo nácik kezében a hadsereg egy jó nagy része rendszeresek civilek elleni háborús bünök
4, fizetett zsoldosokkal van tele az ország Amerika fizette őket
5 origarhák kezében van hatalom
5, kb fele az ukrán hadsereg fele folyamatosan támadta a szakadárokat.
6, vizet vagy elzárták az ukránok vagy megmérgezék
7 szakadárok 90 % orosz elszakdást akar .
kb ennyi nem véletlen hogy Putyinak nem tetszett

Névtelen írta...

Kedves határőrtiszt.
Fogadd a támogatásom-a hiveid-az usai propagandáal megzavarva-,nem nagyon látják,hogy a háború a "mélyállam" bűne-és hogy mi volt az ok,és mi az okozat-valójában..