2022. február 25., péntek

NÉMI HŰHÓ - HÁBORÚ HELYETT



Megérkeztek az orosz békefenntartók Ukrajnába.
Nem valami megdöbbentő meglepetés, jóllehet a nyugati világ politikusainak jelentős része csapágyasra forgatja a szemét attól a helyzettől, melyre bizton lehetett számítani attól kezdve, hogy a jelen esetben NATO cégér alatt futó Amerika semmibe vette Oroszország jogos biztonsági igényeit és tárgyalások helyett inkább pozícióit iparkodott erősíteni a térségben.
Aztán a tehetséges ukrán reálpolitikusok is kitettek magukért, ott handabandáztak, ahol tudtak, az ukrán hadsereg erényeit dicsérve verték két féltéglával a mellüket, a fene se tudja, miben bízva.
Merthogy a Krím annektálása óta pontosan tudni lehetett, hogy ez a helyzet politikailag ugyan kezelhető, de az angolszász célok szempontjából leginkább csak eredménytelenül.
Oroszország meghúzta azt a vörös vonalat, melyet nem tanácsos senkinek sem átlépni, Grúziában megmutatta, hogy ezt komolyan is gondolja, most pedig odaküldte katonáit Ukrajnába, és ezzel megvédte a békét.
Na ja, nem Ukrajna és Oroszország között, hanem a világban, de hát persze ez az ukránokat nem vigasztalja.
Az is bebizonyosodott, hogy egy ukrán Stohl Buci semmivel nem jobb politikus, mint Ronald Reagan, és az is remekül látszik, hogy a Nyugat ugyanolyan gátlástalanággal dobná oda az ukrán fiatalokat egy eleve vesztett ügyért, mint tette ezt 1956-ban nálunk.
Aki azt hiszi, hogy most háború folyik Ukrajnában, az téved, ez egy apró kis szürkehályog-műtét, melynek célja, hogy a nyugati politikusok pontosabban lássák mi a helyzet  errefelé.


Oroszország nem akar testvérharcot, ezért is intézte úgy a dolgot, hogy az ukrán hadseregnek esélyes se legyen komolyabb ellenállásra. Néhány óra alatt kiiktatták a légierőt, megvakították a radarokat, eltakarították a vezetési pontokat - nem volt szőnyegbombázás, nem volt nehéztüzérség, a rakéták elvégezték a munkát pontosan, és nagyobb hajcihő nélkül.
Az oroszoknak még a felderítéssel se nagyon kellett bajlódniuk, hiszen az objektumok zömét ők építették, az ukrán tisztikart gyakorlatilag ők képezték ki, az ukránok többsége pedig a néhai Szovjetunió gyermeke.
Ők nem felejtették el a közös szenvedést, meg a néhánymillió halottat, az árulókat, az ukrán fasisztákat, akik akkor álltak be a németek szolgálatába, amikor a németek és szövetségeseik - élükön velünk - kegyetlenül gyilkolták népüket.
Szóval ez viszonylag kevés borzalommal járó konfliktus, kivéve a két szakadár megyét, ezek ketten együtt akkorák, mint fél Magyarország, és most már nem úszhatják meg az orosz érdekszférával való szorosabb kapcsolatot, - igaz, hogy miután a lakosság orosz, a könnyek árjára ezért nem kellene számítani.


Természetesen a robbanások fényénél az ukrán vezetés is kezd megvilágosodni, az a Zelenszkíj, aki nemrégen felettébb hetykén visszautasította Putyin tárgyalási ajánlatát, ma arról beszél, hogy nyitottak a tárgyalásokra és a semlegességre.
Ha hamarabb megvilágosodik, akkor erre a helyzetre sor sem kerül, megőrizhették volna nemzeti büszkeségüket, fegyvereiket, barátkozhattak volna a Nyugattal és Oroszországgal is, de az elvakult gőg és az angolszász arrogancia elvette az eszüket.
Ami meg a szankciókat illeti, az körülbelül a börtönök világát idézi, jól megfenyegetik az oroszokat, miszerint ha megversz, akkor lesz*plak, hogy behorpad a homlokod!
Aki a vállát vonogatja, hogy majd jól elzárják a gázcsapot, oszt az oroszok vihetik a gázukat meg az olajukat ahova akarják, azok elfeledkeznek arról, hogy erre rendelkezésükre is áll már a lehetőség, míg Nyugat-Európa erősen függ az orosz energiahordozóktól, és nem csak a konyhai gáztűzhelyek és a fűtés miatt, hanem az ipari felhasználás miatt is.
Nem szólva a ritka nyersanyagokról, merthogy azok mindenfelé nem találhatók, míg Oroszország rendelkezik a Mengyelejev- táblázat teljes választékával.
Amerikának persze nem túl fontos Európa, sőt - még örül is, ha gazdaságilag gyengül, ezért aztán lelkesen biztatja, hogy kezdjen birkózni a medvével, csak beledöglik valamelyikük.
Folynak a találgatások, hogy milyen lesz Kína viszonya a helyzethez, a tehetséges szakértők ezrei próbálják eladni világmegváltó elméleteiket a kormányoknak és a médiának, van ott minden, demokrácia meg csurgó könnyek, csak éppen az érdekek reális számbavétele hiányzik.
Majd eljön ennek is az ideje, legfeljebb Hans meg Brünhilde didereg kicsit jövő télen - majd kiderül.
Oroszországot ma nem lehet gazdaságilag sarokba szorítani, politikailag még annyira sem, a Nyugatnak most le kell nyelnie a békát és el kell fogadnia, hogy Oroszországnak is lehetnek jogos biztonsági igényei.


Magyarország helyzete ebben a konfliktusban az Ukrajnában élő magyar nemzetiség miatt speciális.
Jelenleg is rengetegen járnak hozzánk nyugdíjat felvenni, szavazni Viktorra, néhányan talán még dolgozni is, most majd szaporodik a számuk azokkal a fiatalokkal, akik nem szeretnének hős harcosok lenni az ukrán hadseregben.
Velük nemsok gond lesz, hiszen úgyis továbbállnak, mint ahogy a többi migráns is - mennek átmászni a kolbászból font kerítésen.
A magyar politikai osztály meg már megint ostobább a kívánatosnál, beszáll az Amerika által szított nemzetközi hisztériába, hogy elfogadhatóvá tegye magát Amerikában, és mutogassa, milyen egy lojális szövetséges.
Hogy Márki-Zay verdesi magát a földhöz az érthető, perspektívában szeretne egyszer látogató-kitűző nélkül is meglátogatni a Fehér-házat, de hogy a DK prominensei miért nem képesek árnyaltabb álláspontot kialakítani, az számomra nagy talány.
A szövetségesi hűségünk hangsúlyozása mellett el lehetne képzelni olyan állásfoglalást is, mely akceptálja az orosz biztonságpolitikai igényeket is, és egyetért az ukrán fasizmus visszaszorításának igényével, támogatva egyúttal az ukrán semlegesség szép ideáját, melyre most talán lenne lehetőség is, nem úgy, mint '56-ban nekünk...
És nem kell állandóan nyilatkozgatni, nem kellene magunkból ellenséget gyártani, nem kellene állandóan sajtkukac módjára viselkedni.
Oroszország felemelkedésre van ítélve, miként Kína is, az USA pedig már régen (Reagan?) túljutott a zeniten.
Európa meg csak Oroszországgal együtt valaki, ez bebizonyosodott már a napóleoni háborúk korában és a II. Világháborúban is.
A világ a globalizáció felé halad, erős Európa nélkül utódaink kiütést fognak kapni a tejberizstől vagy a sáskapörkölttől, ha feljön a harmadik világ...


Közben persze megy a hisztéria, Alföldi Róbert is arra biztat, hogy legyünk tökös férfiak,  hát persze.
Nekünk béke kell és normális nemzetközi kapcsolatok, a harcot pedig a maffia és a szegénység ellen kell folytatnunk, természetesen figyelembe véve az erkölcsi követelményeket is.
De az érdekeket is, még akkor is, ha a számunkra nem túl rokonszenves politikus képviseli.
Putyin egyébként magasról tesz a mi rokonszenvünkre és igaza is van, neki az orosz nép érdekeit kell szem előtt tartania, ha nem ezt teszi, akkor nem jó hazafi.
Persze Putyin ellen ágálni könnyebb, mint Orbán ellen, csak éppen kissé nevetséges.
Oroszország a látszat ellenére nem Ukrajnával hadakozik, hanem az Amerikai Egyesült Államokkal, melynek - normál esetben - semmi dolga nem lehetne errefelé.
Oroszország nem akar rakétákat telepíteni Kubába, Mexikóba, Nicaraguába, Venezuelába, nem nyomul közelebb az amerikai határokhoz, nem kelt feszültséget azon a földrészen.
A NATO a Varsói Szerződés feloszlásával elvesztette létjogosultságát, hát most megpróbál tenni ez ellen, merthogy a háború - üzlet is, és az amerikai hadiipar számára a béke maga a katasztrófa.


Én azért mégis azt hiszem, hogy a Föld minden népe számára a béke az igazi opció.
Béke pedig soha nem lesz az érdekek kölcsönös figyelembevétele nélkül.
Persze handabandázni olcsóbbnak tűnik, de lehet, a végén ez lesz a drágább megoldás...


:O)))

28 megjegyzés:

MoonRiver írta...

Köszönöm, szakértői elemzés. Valahogy nekem is úgy tűnt, az ukrán mozgolódás nem lesz egészséges és ha az orosz medve lennék, nem dorombolnék macska módjára a NATO rakéták legkeletibb támaszpontjához dörgölőzve. Putyin egy kellően címeres gazember, ezt nem kell szépíteni, viszont rokonszenves vonása, hogy semmilyen madár általi táncot nem jár, nem az ő műfaja. A mi "politikusaink" pedig még mindig a kisegítős homokozóban csurgatják a nyálukat, Barátságérmét nyomogatva egymás homlokához. Szánalmas.

Kapat írta...

Sajnos, az egyéni ambíciók kiélése sohasem marad ki az ilyen helyzetekből. Putyin sem az önzetlen, csak a népének érdekeit figyelembe vevő politikus típusa. Miért is éppen Ő lenne különb országvezető társainál?
Orbán, a jellemtelen pávatáncos legnagyobb igyekezete, hogy az "országvédő atya" szerepében tetszelegjen, jellemtelenségét erényként feltüntetve, buta hívei előtt. Most remélem, nem jön be neki!!
Ahogy viszont mindkét oldalon a "háború létét" tálalják, végletes és érdekorientált.
Ki tudna itt okos lenni?
A fegyvergyárak viszont dörzsölik kezeiket, elég sok veszteséget jelentenek számukra a hosszantartó békés időszakok.
Az utolsó bekezdésed minden szavával egyetértek, csak ilyen ideális állapot soha nem lesz a világon.

1970 írta...

Kedves Kapat!

Kiválóan összefoglaltad a történések lényegét.

anteus írta...

Két megjegyzést tennék:
a.)”… elfogadhatóvá tegye magát Amerikában, és mutogassa, milyen egy lojális szövetséges.”
Mai Orbán-megnyilatkoztatás: „nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba!” Bárki? Akkor ez egy megbízható (NATO) szövetségesi deklaráció. Persze, mivel a NATO politikai döntéshozó szervezet, saját fegyveres ereje nincs. Ha ezt De Gaulle megérhette volna…

„…hogy a DK prominensei miért nem képesek árnyaltabb álláspontot kialakítani, az számomra nagy talány.”
Talán csökken a talányosság, ha arra gondolunk, hogy kiélezett helyzetben (április 3 - már ha Orbán el nem halasztja, ami igen valószínű, hiszen az USA megveti, Putyin meg pont lesz@rja) megint - 1987-1990 - az USA fog dönteni ki lesz itt a halljakend. A DK pedig régi kipróbált harcostársa az amerikaiaknak. Meg is fizetik érte…

(Megvan a WikiLeaks magyar dossziéjából az a nagyköveti jelentés, melyben a nagykövet-asszony azt jelenti Gyurcsányról, hogy „… minden megbeszélésünkre felkészületlenül érkezett”? Hozzáadva önmaga miniszterelnöki szerepfelfogásának lényegét: „Én nem foglaltam [az ügyekben] állást, csak moderáltam a vitákat - nagyon élveztem’”. Öszöd
Moderátor! Na, B+!)

Czékus Lajos írta...

Ami még a történésekhez tartozik - sztem - az ukránok sem bántak kesztyűs kézzel a területükön élő kisebbségekkel. A magyarok helyzetét ismerjük, de az ott élő jelentős számú orosz lakosság (17 %) sem volt elégedett az őket érintő bánásmóddal, s erre minden okuk megvolt. Tehát hamis az a kép, amit az oroszokkal szembenálló propaganda próbál elhitetni, miszerint az ukránok ártatlan áldozatok, míg Putyin oroszai megátalkodott agresszorok.

Lehet, hogy nem egészen helyénvaló ebben a tragikus helyzetben, de én egy kicsit kajánul vigyorgok azon, hogy miniszterelnökünk diplomáciai jégtörő hajója (mert ezt a jelzőt aggatta rá Szijjártó a hosszúasztalos látogatás után) zátonyra futott. Még néhány nap, s a közmédia szerint OV nem is tárgyalt Putyinnal. Noch dazu: Orbán, mint békegalamb csődöt mondott.

Bubu64 írta...

Csak ennyi.
http://endresy.blogspot.com/2022/02/a-haboru-nem-videojatek.html

kekec írta...

Pupu, még szerencse, hogy Orbán és az ő szájjalárto samesze nem döngetik fél téglákkal a mellüket, miszerint a NATO felvételük vétozásával szereztek még néhány békés évet az ukránoknak. Az ellenzék meg a vállasztások előtt nem fog szakítani a fősodorral.

Bubu64 írta...

Kedves Pupu!
Ja, némi hűhó. Ha a te fiad autóján megy át egy tank, akkor is annak neveznéd? Vagy esetleg besorozzák, mert visszahozzák a kötelezőt. Ne feledd, ez már nem az a békés kádári legvidámabb barakk, ahol Te szolgáltál, max. a WC csészét kellett fogkefével átsuvickolni.

1970 írta...

Kedves Bubu64!

Igen, ez tragédia. Ahogy annak a japán embernek is, akinek a fejére hullott az atombomba, vagy annak a vietnámi kislánynak, akinek a testét a napalm szétégette. Sokan és sokféle módon követtek el népirtást a múltban is sajnos, mindenféle következmények nélkül. Gyanítom, az ukránok sem kímélték a donyecki oroszokat:(.
Még szerencse hogy legalább vannak a történelmünkben "békés kádári legvidámabb barakk" típusú építkező korszakok, mert különben permanens háborúkban élnénk...és nem lenne mit lerombolni később:(.

Töreki Éva írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
SomiJuli írta...

Most nem értek egyet...Ez már sajnos nem 'némi hűhó' És féltem a fiaimat, unokáimat és az országot, és nem érdekel, kinek van igaza, ha nekünk is azt kell átélnünk, amit a szüleinknek...

magyarmagyar írta...

Kedves Bubu64!

Nem tudom voltál-e katona, én sajnos igen. Szerencsére nem harckocsizó csak egy nyavalyás híradó. Viszont újonckoromban Debrecenben pont akkor voltam amikor a városvédelemből kivontak kb. 100 db T34-es harckocsit. Mi pakoltuk ki a lőszert belőlük. Persze alaposan megtanulmányoztuk, és nem értettem hogy hogyan lehet ezt vezetni. Képzelj el egy 8x30 cm-es nyílást, amin keresztül kikandikálsz. Szinte semmit nem látni. Persze a toronyból a pk. forgatható prizmán keresztül sasol és üvöltözik ha rossz irányba mégy, de ketten együtt se láttok túl sokat. Nincs ám tolatókamera meg ilyenek! Szóval ez a páncélos úgy ment keresztül a bácsin hogy csak a döccenésről vették észre, hogy talán volt itt valami. Hidd el, ha szándékosan csinálják abból a kocsiból palacsinta lett volna.

Sajnálom a menekülőket, legalábbis azokat a csórókat akik csupasz seggel menekültek el otthonról. Nyíregyházán lakom, taxis ismerős mesélte hogy az összes jobb szálloda tele van. Olyan luxusautó kiállítást még nem láttál apám ami ott a parkolóban van, mesélte.

Maradjunk annyiban hogy az ukránok se teljesen ártatlanok ebben a dologban. Anno voltunk kint egy üzemet szerelni. Vittünk egy Moszkvában egyetemet végzett tolmácsot, de az ukránok nem voltak hajlandók érteni orosz. Mi beszélni csak ukrán, hozni ukrán tolmács! Egy napig malmoztunk mire került egy megfelelő ember. Szóval mint mindig, itt sem fekete-fehér minden.

Anarchista írta...

Azért az oroszok már bevetették a 150 ezres hadseregük felét és még nem történt áttörés. Közben megérkeztek a fegyverszállítmányok is Ukrajnába. Nekem nem úgy tűnik, hogy ez ne lenne igazi háború. Szerintem ez egy imperialista háború amint atöbbi imperialista hatalom nem néz jó szemmel...

1970 írta...

https://nepszava.hu/3147786_lengyel-laszlo-pannonia-vagy-hunnia

Kedves PuPu!

Az imént olvastam a fentieket, a rendszerváltó értelmiség e "jeles" képviselőjétől.
Azon gondolkodtam, hogy vajon mikor váltott ez az ember erre a végtelenül leegyszerűsítő, primitív sablonokban megjelenő("fekete-fehér") világképre. Emlékeim szerint, régebben voltak egészen értelmes írásai is. Vagy csak én emlékszem rosszul?! Esetleg öregségére teljesen meghülyült ez az ember?!

Valaki írta...

"Oroszország meghúzta azt a vörös vonalat, melyet nem tanácsos senkinek sem átlépni, Grúziában megmutatta, hogy ezt komolyan is gondolja, most pedig odaküldte katonáit Ukrajnába, és ezzel megvédte a békét.
Na ja, nem Ukrajna és Oroszország között, hanem a világban, de hát persze ez az ukránokat nem vigasztalja."

Érdekes meglátás.
S mi fogja Putyint meggátolni abban, hogy további területeket nyilvánítson neki nemtetszően működőnek, s vonuljon be, mondván: csak megvédjük a békét?

Agresszióval a békéért?

Volt olyan szeglete a világnak, ahol ez nem tömeges hallálal, diktatúrával, elnyomással végződött?

Bubu64 írta...

Kedves Magyarmagyar!
Csak egy a lényeg, mit keres ott az a tank? A többi mint huszadrangú kérdés.

góbé írta...


Figyelmesen, a megértés vágya által vezérelve, fontos lenne mindenkinek elolvasni :

https://444.hu/2022/02/24/szorol-szora-leforditottuk-vlagyimir-putyin-ukrajna-elleni-haduzenetenek-legfontosabb-reszeit

Jegyzem, ideje lenne komolyan venni végre némelyeknek (USA), hogy a medve tényleg nem játék....

kekec írta...

Kedves Valaki!
Ha egy kissé hozzá olvasol, akkor rájöhetnél, hogy nem teljesen fekete-fehér a kép. Amerika egyértelműen befolyási övezetébe akarta vonni Ukrajnát, és a majdani tüntetéseken (ahol banderista osztagok többtucat orosz nemzetiségűt öltek neg) ez sikerült nekik. Azóta az ukránok felvették az alkotmányukba a NATO tagságra törekvést,többször kérték felvételüket a NATO-ba (Orbánék egyik jó húzása volt azt vétózni), Az ukránok belengették a szakadár területek visszafoglalását és az atomfegyverkezést is - Oroszország szárazföldi határán, és nem 130 km-re a tengeren túl (mint Kubában).
Azért ahhoz sok kellett, hogy Putyinnak ne legyen más választása, mint vagy tűrni a pofozást - vagy visszaütni. Onnan kezdve ez "verekedés", és amerikai elemzések mindkettő mellett felhoznak érveket, hogy az nekik miért is kedvező.
Egyszerűbben szólva: a Pentagon ukrán farkakkal verte (és veri) a csalánt. A fő cél az olcsó orosz gát konkurrenciájának kiszorításával eladhatóvá tenni a túltermelt és drága palagázukat. A nyugati közvéleményt így lehet elfogadóvá tenni a 2-3-szoros árakért. Vagy előretolt katonai támaszpontokat szerezni. Amerikai mindkettőn csak nyerhet.
De azért Putyin és stábja sem teljesen 100-as. Modern korban már a médiában kell előkészíteni a háborút, ahogy Szaddám ellen. Ha nem csak beszél a népírtásról, hanem kihantol pár tömegsírt, a csapból is az ottani orszajkúak elnyomása folyt volna - a nyugati közvélemény se lenne egységesen elítélő. Hiszen még a föld laposságának is vannak hívői.
Nem, nem pártolom a háborút, de ha valaki nem tanul a történelemből annak az a sorsa, hogy vele is megismétlődjön.
Legalább megérteni kellene, hogy Putyin miért lépett. Nem EGYETérteni - MEGérteni (és ez alatt nem a megértő hozzáállást értem.) A háború rettenetes dolog, és a halottak részére végleges is. EDDIG még nincsenek amerikai halottak, ukránok és oroszok esnek el (besorozott magyarokkal)

1970 írta...

Kedves kekec!

Nagyon egyetértek a gondolataiddal, de két ponton kiegészíteném azokat:

1. Kisgömböcünk nem azért vétózta Ukrajna NATO csatlakozását, mert felmérte volna, hogy az geopolitikailag mit jelent. Sokkal inkább számításból, esetleges területszerzési ötlettől vezérelve (Kárpátalja). Itt jön elő igazán az, hogy ha valaki nem tanul a történelemből (lovastengerész esete), azzal megismétlődik a tragédia. Ilyen értelemben sem nevezném kisgömböc e lépését "jó húzásnak". E vonatkozásban (is) csöndben kellett volna maradnia.
2. Eddig még nincsenek amerikai halottak - írod. Nem is lesznek, mert az USA azért nagyon vigyáz arra, hogy a határaiktól jó messze dúljanak a háborúk. DE azért tesz alaposan, hogy azok dúljanak jó intenzíven. Ennek okát pontosan leírtad.

Csapody Tamás írta...


PoPu-nak
Miért bujkál? Miért nem meri nyíltan vállalni, névvel és fényképpel együtt a véleményét? Ha ennyire meg van győződve Putyin igazáról és a háborújának értelméről és ennyire nyíltan támogatja sok ezer ember értelmetlen halálát, akkor miért csak álnevet használ? Kérem, hogy hagyjon fel ezzel a gyilkosok pártján álló, militáns propaganda szöveggel vagy álljon ki címével együtt, hogy párbeszédet folytathassunk minderről! Várom megkeresését, Csapody Tamás

kekec írta...

A 11.26-os véleményemet csak megerősítette:
https://bekialtas.blog.hu/2022/02/27/997_bekialtas_az_usa_felaldozza_europat
szóval bár emberileg tényleg sajnálni kell a háború sújtotta embereket (mindkét oldalon)
véleményem szerint jelenleg az ukránok a háború elhúzásával az amerikai érdekeket szolgálják. Ukrajna érdekét nem a "lőszert kérek nem fuvart" komikus, vagy a szétvert fejű bokszoló szolgálja. Ezeknek ki kellene vonulni Kijevből egy parancsnoki pontra és a várost "nyilt várossá" minősíteni a humanitárius katasztrófa megelőzése érdekében. Jelenleg saját népüket tartják fogva túszként és pajzsként.
És csak nekem borsódzik a hátam attól, hogy a német fegyvereket magyar felségjelzésű gépen fogják odaszállítani?
https://novekedes.hu/hirek/nem-napok-hanem-orak-kerdese-hamarosan-erkezik-a-nemet-fegyverszallitmany-ukrajnaba

kekec írta...

miheztartás végett a nyilt városokról:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ny%C3%ADlt_v%C3%A1ros

PuPu írta...

Kedves Csapody Tamás, bujkál a fene.
Én ezt a blogot 2009 óta írom, olvasóim közül sokan ismernek személyesen is, a facebookon megtalálhatod a nevem, jóllehet semmire nem mész vele, nem vagyok szakmádbeli.
Annak, hogy megadjam a címem nem sok értelmét látom, de ha nagyon fontos számodra, akkor privátban megadom.
Ami a fényképet illeti, hát te sem tetted közzé a fényképed, habár lényegesen fotogénebb vagy, mint én.
Azt persze nem tudom, hogy miből gondolod, hogy én emberek halálát támogatom, választott szakmádban a szövegértelmezés hiánya nagy hátrány lehet - de az biztos, hogy szeretem érteni és a magam módján értelmezni is a dolgokat.
Viszont senkinek nem kötelező velem egyetérteni.
A párbeszédre természetesen kész vagyok, erre akár ez a fórum is megfelel, de választhatsz másikat is, feltéve persze, hogy a párbeszéd tárgya nem én leszek, hanem a jelenlegi politikai, katonapolitikai helyzet.
És konkrétan, ha lehet, nem az "Amerikában négereket vernek" meg a "Putyin korrupt gyilkos" típusú általánosítások keretei között.
Várom megtisztelő válaszod, nyugodtan tegezz, itt ez a divat...
Kedves tanácsod köszönöm, egyelőre eltekintenék attól, hogy én is életvezetési tanácsokkal lássalak el.

Üdvözlettel: PuPu
:O)))

kekec írta...

Csapody Tamás
Csak hogy egy kissé olvasottabb legyél:
https://bekialtas.blog.hu/2022/02/28/998_bekialtas_az_oroszgyulolet_kulturrasszizmus
"Nem véletlenül rendeznek időről időre a nácikéhoz hasonló fáklyás felvonulásokat az ukrán nagyvárosokban.
Nem véletlenül gyilkoltak és raboltak főleg a Donyec-medencében, s lőttek ott nyolc éven át boldog-boldogtalant, s lőnek most is sorozatvetőkkel, hogy megsemmisítsék minél több faluban a házakat"
(csak tőkem kötbevetve 18EZER halott, ami azért "kissé" meghaladja a mostani háborús áldozatok számát, mindkét oldalról összesítve)
"Ébresztő! Ukrajnában már jó ideje életbe léptették a numerus clausust.
A zsidó Zelenszkijt azért választották meg az oroszok, az orosz érzelmű ukránok – Petro Porosenko a szélsőségesen nacionalista galíciaik szavazatával jutott be a radába –, mert az ígérte: nem lesz nyelvtörvény, amivel lényegében megakadályozták, hogy a nem ukránul beszélők egyetemre kerüljenek; kinyitják a bezárt nemzetiségi, persze, főleg az orosz iskolákat. Nem ez történt. Még keményebb diszkriminatív intézkedéseket hozott, s beszédeiben banderista köszöntésekkel operál. Mintha itt egy politikus Szálasi formuláját venné elő..."

hogy valamennyire MEGértsd, hogy nácitlanitás alatt mire utal Putyin.

1970 írta...

Kedves PuPu!

Na, most Te is megkaptad ezt az értelmiségi gőgbe és übermensch mentalitásba bújtatott finom arroganciát, amely ebben az országban 3 évtizede dívik. Sajnos én is nap mint nap tapasztalom, hivatásom révén, és kevés dolog van a világon, amit jobban utálnék ennél.

Csapody Tamás írta...

PuPu-nak
Kérem adja meg elérhetőségét, hogy tudjunk beszélni! Előre is köszönöm, Csapody Tamás

PuPu írta...

Csapody Tamásnak
Kérek egy e-mail címet.
Köszönöm!
PuPu

Csapody Tamás írta...


Elküldtem Önnek a BALMIX szerkesztőségének egyik tagján keresztül!