LEPÉNY A GÁTON

Széna-szalma...

Nem, nem a tehéncsorda látogatott arra, a politikusok szelfiznek.
Nincs mit tenni, ez egy ilyen ország.
Jön az árvíz, és ez jó alkalom arra, hogy politikusoknak hitt maffiózók, tornából felmentett, elkényeztetett budai úrifiúk, a vizet csak micellás formában ismerő újgazdag úrilányok, tanácstalan ellenzékiek felmásszanak a gátra, és egymásnak essenek.
Ha ezt látná Pelikán József gátőr a Tanú című filmből, nemes egyszerűséggel seggberúgná mindet.
Hazazavarná az egész díszes bandát, hiszen kártékonyabbak, mint az ürgék, melyek károkozását legalább látni lehet, ezek meg magyarember lelkét teszik tönkre, szétfúrva-túrva azt.
Na nem a lapátjukkal, mert az olyan tiszta némelyikük kezében, hogy még rajta van az árcédula is, - bizonyára azért, hogy te is lássad, mekkora hülye is vagy, hogy még a kellékeiket is te vásárlod a bohóctréfához.
Undorító.
Undorító, hogy ez az ország már a bajban sem tud összefogni, félretenni a nézeteltéréseket és abbahagyni egymás terméketlen csépelését legalább arra az időre, amíg levonul az ár.
Mely egyébként közömbösen szemléli az erőlködést, a hatalom győzelmi jelentéseit, kijelölt ellenzéke harcát ellenségeivel, a magukat demokratikus ellenzéknek hívők tehetetlenkedését és szájkaratézését.
Nagyurunk meg boldogan figyeli a  Várból egymást ütő-verő ügynökeit és hasznos idiótáit.
Ha kicsit jobb lesz az idő, vadonatúj teraszbútorait is felavatja a Szent Segg, mely mikor apja rojtosra rugdalta hajdan, nem is merte volna sejteni, hogy egyszer még kilencmillióért teszek alá deszkát, ha megunja a selymes nyelvek nyalogatását.


Mióta Noé összeácsolta a Bárkát, árvíz mindig volt és lesz is még egy darabig.
Sőt - ha hinni lehet a jóslatoknak a helyzet egyre durvább lesz, hiszen a klíma változása, a felmelegedés irdatlan mennyiségű vizet zúdít az emberiségre, mely nem csak az árvizeket teszi gyakoribbá, de megemeli a tenger szintjét is, elöntve városokat, országokat.
Az ember meg - ahelyett, hogy ezzel a gonddal foglalkozna -, egymást irtja és véges eszközeit elpazarolja, ellövöldözi, lebombázza, elégeti.
Persze az időjárás változik, mióta világ a világ.
Volt már itt jégkorszak, voltak száraz időszakok - történelmi léptékkel mérve nem is oly régen, hiszen 1867-ben száraz lábbal át lehetett gyalogolni a Balaton egyik partjáról a másikra, a meder egy részét pedig felszántották
Az ember hajlamos figyelmen kívül hagyni az állandó mozgást, változást - és azt, hogy nem a természet fog alkalmazkodni hozzánk, nekünk kell alkalmazkodni a természethez.
Persze, ha attól várnánk változást, hogy celebfesztivált rendezünk a gátakon, sokra nem mennénk vele.
Mégis,  úgy látszik, hogy mióta a Vezér bőrdzsekiben és felemás gumicsizmáiban divatot teremtett és gondterhelt pofával szemlélte - hol máshol, egy sátorban -  a szabásmintát, mintha az térkép lenne, aki magát politikusnak tartja, most mind kötelezőnek érzi, hogy vízügyi szakember legyen.
Azok is, akik annak idején vad harcot folytattak Bős-Nagymaros ellen, azok is, akik közben tudták, hogy hülyeséget csinálnak és az esztergomi hidat már egy emelt vízálláshoz terveztették, azok is, akik ahelyett, hogy Paks hűtővíz-hiányán siránkoznak most azon törnék a fejüket, hogy hogyan lehetne azt, ami ma gond, a javunkra fordítani.


A politikusnak nem dolga a lapátolás, legfeljebb akkor, ha katasztrófa van, mert akkor a jelenlétével példát mutathat és lelkesíthet, de alapvetően az a feladata, hogy azon dolgozzon, hogy ilyen helyzet ne következzen be.
Az átkosban és előtte is voltak árvizek, akkor is megoldották a feladatot, de nem hallottam, hogy Ferenc Jóska, Horthy Miklós, Rákosi Mátyás, Nagy Imre vagy Kádár lapátolt volna a gáton.
Viszont volt egy ütőképes vízügyi szervezet, ameddig demokratáink szét nem verték és a felrobbantott Vízügyi Tudományos Kutatóintézet helyére fel nem építették Vezérünk hagymázas olimpiai vízióinak kiszolgálására a Nemzeti Atlétikai Stadiont.
Ez a vízügyi szervezet szervezte az árvízvédelmet is, eredményesen, ami azt illeti.

És ha legény kellett a gátra, akkor Czinege elvtárs nem azon méltatlankodott, hogy a Magyar Néphadseregnek már háromszáz katonája van a gátakon, mint tartalékos díszkatonánk nyavajog sértetten mostanában, hanem kivezényelte a szükséges létszámot.
És - irgalom anyja, ne hagyj el -  a Munkásőrség is ott volt, a szükséges létszámmal és felszereléssel.
Ha kellett, mentett, ha kellett gátat épített, és senki nem pofázott a másikra, mert az emberek akkor még tudták, hogy a bajban össze kell fogni.
Nem látványosan, hanem valóságosan.
Nem akarták, hogy a gáton a bárány meg a farkas kezet rázzon, - igaz, akkortájt a farkasok behúzott farokkal kussoltak, a nép meg nem volt ennyire birka, mint ma.


Remélhetőleg gond nélkül levonul az árvíz, mint ahogy szokott.
Fatornyos kis falumban is be lehet fejezni az ártéren épített házak mentését, melyet a legendásan jó hazai szakigazgatási szervek engedtek felépíteni ott, ahol teljes bizonyossággal várható volt, hogy a területet időnként elönti a víz.
A politikusok akkor is valószínűleg lapátolással voltak elfoglalva, mikor a közigazgatást sikerült úgy átszervezni, hogy a szakigazgatás helyben jóformán megszűnt, ami van, az meg szakemberek, pénz, hatáskörök hiányában olyan mint p*nán a szőr, hogy hadd legyek már kicsit közönséges, de realista.
Peresze van még egy-két lépés addig, míg a terület minden szegmense Pintér belügyér irányítása alá kerül, de Nagyurunk áldásos tevékenységét ismerve szilárdan bízhatunk a bizonytalan jövőben!


Egyszer egy költő írt valami gályáról, meg a víznek árjáról, de - úgy látszik - menetközben időszerűtlenné vált.
Már csak abban reménykedhetünk, hogy akik ma a gályán ülnek idővel gályarab átképzést kapnak.
De szép is lesz, mikor megkapják az első dupla adag rumot, együtt az üzenettel: az új kapitány vizisízni akar!

:O)))