FALUSIRATÓ

Az ostoba tahó agyonverte a nyugdíjából őt és családját eltartó nagymamát.
A falusi suttyó is megölte a falut életben tartó szövetkezeteket.
Nem egyedül tette, előre megfontolt szándékból, csoportosan követte el, mert társaival együtt azt álmodta, hogy a saját tsz-elnöke lesz, de minimálisan is cukrászdát nyit Bécsben.
Igaz ugyan, hogy addig azt sem tudta megszervezni, hogy a kanál, melyet mások mertek tele neki a szájához kerüljön, de optimizmusával csak a szakértelme vetekedett.
Így aztán az ország népe közös erővel megölte a falu lelkét, a szövetkezetet.
Sőt, a szövetkezeteket, hiszen azok falun olyanok voltak, mint a katolikus isten maga, a szentháromság megtestesülése: termelőszövetkezet, fogyasztási és értékesítési szövetkezet -takarékszövetkezet.
Ma nincs helyettük senki, csak az új földesurak és zsellérjeik, cselédeik, meg a lézengő, hosszú kínhalálra ítéltek.
Mi lett az egykor virágzó magyar faluból?
Mi lett a világhírű magyar mezőgazdaságból?
Mi lett az erre alapozott magyar agrárértelmiségből?
Mi az oka, hogy Csányi tehenei zenére adják fűtött istállóikban a tejet, miközben a fűtetlen házakban százszámra fagynak emberek, akik nagy nyomorukban egymással torzsalkodnak és nyalják a saját Döbrögijük seggét, ahelyett, hogy célirányosan használnák a szecskavágót azoknak megsokszorozására, akik ezt tették velük...

Ez is olyan országspecifikus dolog, megérteni is nehéz, hát még elfogadni.
Mint ahogy azt se lehet nagyon érteni, hogy miért hagyta a nép kicsavarni kezéből az önkormányzatiságot, és átadni a helyi ügyek intézését olyanok kezébe, akik csak haszonélvezői saját intézkedéseiknek, de akik a gondokkal legfeljebb elméleti szinten találkoznak, akkor is leginkább letagadják azok létezését.
Igen, a szövetkezet a falu lelke volt.
Nem csak gazdasági, de társadalom, sőt, közösségépítő szerepet is betöltött.
Az állam támogatta, a kedvezőtlen termőhelyi adottságú termelőszövetkezeteket szubvencionálta, hiszen volt miből - a kedvező adottságú szövetkezetek megteremtették az anyagi alapot erre.
Merthogy a magyar mezőgazdaság netto költségvetési befizető volt, és ebben a Föld országai között csak egyetlen párja akadt: Új-Zéland.
Akkortájt ott volt több birka található, ma meg errefelé.
A helyi bolthálózatot az ÁFÉSZ-ek működtették, ugyancsak a háztáji termények felvásárlását is.
És útba esett jövet-menet a Takarékszövetkezet, a vidék bankja, melynek több fiókja volt  anno, mint ma a teljes banki szektornak.
Na ja! - mondják az okosok, de elvették a paraszt földjét, ami ugyan netto hazugság, de olyan jól hangzott, és elfedte a tényt, hogy ősszel magállt a Zetor és leborították a földjáradék fejében adott terményt, amennyit ha a saját földjét műveli soha nem tudott volna megtermelni rajta a gazdája.


Szóval, ez a kártékony komcsi vircsaft nem elég, hogy hatékony volt, még a kultúrát is támogatta, kórusokat és tánccsoportokat tartott fenn, nyaralni vitte a parasztot, színházi járatot indított, ösztöndíjat adott a tehetséges gyermekeknek, a pedagógusnak, orvosnak lakást épített, és ezt nem állami könyöradományként tette, hanem a falu közösségének elhatározásából, a saját munka eredményeként.
Kisközösségeket hozott létre, melyeket nem mások gyűlölete, hanem a közös tevékenység, a játék öröme tartott össze.
Akkortájt a cigányság felemelkedése sem látszott kilátástalannak, hiszen megtalálták a helyüket a saját szakmáik művelésére szervezett szövetkezetekben, a termelőszövetkezetek gépparkja körül, a kézimunka-igényes ágazatokban. Együtt dolgoztak a többségi társadalom tagjaival, és a munka mennyisége és minősége nem volt eltagadható egymás előtt.
És alanyi jogon járt mindenkinek a társadalombiztosítás, a nyugdíjas paraszt nem csak a mesékben létezett.
Kellett ehhez némi kényszer is az elején, de aztán belejött a nép, mint kiskutya az ugatásba.
Aztán -  rendszerváltáskor - előtört a genetikai örökség, az irigység, a kapzsiság, az önzés.
Pedig tőlünk nyugatabbra nem példa nélküli a szövetkezeti eszme, csak éppen  nálunk nemigen megy az egy ember-egy szavazat modell, hiszen akinek több van, az többet is ér, mint ezt a szép új világ prominense megalapvetette.
Kár, hogy ez az ész elosztásánál nem igaz.


A szövetkezetek többségükben apolitikusak voltak, bár mindenhol létezett pártszervezet és szakszervezet is, de a viták zömében a termelésről, a munkáról, a tagok jólétének elősegítéséről szóltak, és bizonyos ellenőrző szerepük is volt a vezetői túlkapásokkal szemben.
Ma már hiába menne a hajdani kulák ükunokája panaszra az új földesúr ellen, nincs hova.
És ha meghal az utolsó nyugdíjas paraszt, unokája mehet koldulni.


Nagyszerű életet hozott a rendszerváltás.
Kádár kora száz év fejlődést hozott a parasztságnak.
Visszavettek belőle nyolcvanat.


:O)))