TÍZ PERCES DEMOKRATÁK

 

Karácsony Gergely elérte élete nagy célját, megállította a főváros forgalmát.
Falusi gyereknek született, ott fixálódtak a világról vallott nézetei, Nyírtasson ivódott a génjeibe, hogy a büszke európai polgár ha kijön az istállóból, akkor felpattan a drótszamárra és elkerekezik a kocsmába, mely a helyi bölcsesség tárháza.
Ez is lehet az alapprobléma.
Két falusi gyerek nem fér meg egy csárdában, különösen ha az egyik a felvégről származik, hol népünk világító lámpásai ( a tirpák agy, ugye...) szinte letapossák egymást, a másik meg az alvég egy faluszéli házából, hol a két szoba közül az egyiket konyhának hívták, hol kőbölcsője - melyet atyja még azelőtt faragott, hogy belőle embert faragott volna - ringott.
Tíz perc, mely megrengette a világot.
Hőstett, mellyel - nem kétséges - Főpolgármestere gyémánttal véste bele magát a pesti ember szívébe.
Végre, egy  munkabeszüntetés, melyet végre nem elvetemült szaxervezeti korifeusok erőltetnek rá a munkavállalóra, hanem a maga Isten rendelte módján a munkáltató rendelt el hályogos szemű népének.

Budapest, Budapest, te csodás...
Valóságos rejtély a nép faluról ideszakadt gyermekeinek, örök vágyak és előítéletek céltáblája, melyet egyszerre szeretne majmolni és legyalulni az örök kisebbségi érzéssel küzdő falusi világpolgár, a libalegelő Ronaldója és hű szolgája Sancho Panzáros.
Hajdan a pesti csibész elment a nagyihoz nyaralni, és egyszerre valakinek érezhette magát.
A lányok a kegyét keresték, a fiúk utálták, és jól el is püfölték alkalomadtán, de ez csak együttérzést váltott ki a meghágandó állományból, mely sokra becsülte a választékos jó modort és önkéntelenül is  párhuzamba állította a falu listavezetőjének kissé karcos udvarlási szokásaival.
Erőlködhetett aztán  szegény Jóska a kert végében, hogy gyere Julis, nézd meg, ezt itt mind én sz@rtam, legfeljebb a szeme nedvesedett a leánynak, aki a néhány monoklival, de kellemes emlékekkel hazafelé vonatozó gigerlire gondolt.
A világfira,  ki oly édes szavakkal illette terjedelmes, ám kemény fenekét, hogy szinte magától csúszott le róla a bugyi.

Ha aztán a legénynek módja adódott, hát bosszút állt Pesten, ami akkor is Pest, ha amúgy  Buda.
Mellesleg az ország legnagyobb adófizetője.
Mindegyik rajta akarja hagyni dolgos keze nyomát a városon, és csak a lehetőségeiken múlik, hogy milyen mértékben.
Ha van módja sok pénzt ellopni a pestiektől, akkor lebontja az előtte gondosan felgyújtott Sportcsarnokot, a TF felgyújtott sportcsarnokát, a Nemzeti Színházat - még szinte csírájában, a PeCsát, a Népstadiont, a Citadellát, és elboltolja a főváros minden valamirevaló fejlesztési területét.
Ha erre nincs módja, akkor teleszurkálja karókkal a főutakat, kerékpárosokat álmodva a benzingőzbe, de a lepusztult, ócska környezettel nemigen törődik.
Jó az úgy, ahogy van.
Az erősebb kutya teszi a dolgát. ő meg sztrájkot hirdet teljes tíz percre.
Erre büntetőjogi szankciókat helyeznek kilátásba, az embert meg nem tudja, sírjon, vagy röhögjön.

A taxisblokád, na, az volt valami, igaz, nem is a városi potentátok szervezték.
A pesti polgár, meg aki  nemannyira polgár, de annak hiszi magát, az elmúlt évtizedek alatt elszokott a lázadástól.
Ha trolivezető, akkor beáll a megállóba és stopperrel méri a tíz percet, de ettől nem fogja demokratának érezni magát.
Majd ha olyan dühös lesz egyszer, hogy dönt-borít és az elit sáfrányos alsógatyával megint Spanyolországba menekíti a pereputtyát, akkor lesz tartalma a dolognak, mely így most csak egy jólszabott bohóctréfa.
Ma a szaxervezeti vezetők pofájáról leszakadhatott volna a bőr, ha nem lenne olyan vastag, hogy a rinocérosz irigykedve nézi.
Azt hiszem, azért egyszer minden pohár betelik.
Mikor?
Na, ez a kérdés...

:O)))