2013. július 17., szerda

CSALÓDÁS

Úgy vagyok, mint az egyszeri rabbi, aki elgondolkodó tekintettel a fejét rázza:
Nem értem, nem értem…
A barátja megkérdi: Megmagyarázzam?
Köszönöm, megmagyarázni én is tudom, de nem értem, nem értem…
Tulajdonképpen azt nem értem, hogy mi is a céljuk az ellenzék vezetőinek?
Le akarják váltani Orbánt, vagy játsszák tovább gyermeteg játékaikat, folytatják egymás ijesztgetését meg a kirekesztősdit, bizonyítva ezzel hihetetlen felelőtlenségüket?
Vagy talán nincsenek tisztában a téttel?
Vagy nagyon is tisztában vannak?
Nem értem, nem értem…
Ma összeült a bölcsek tanácsa, tanácskoztak a szocialisták és az (éppen nem is tudjuk, hogy hívják, de az egyszerűség kedvéért nevezzük így) Együtt 2014 delegáltjai, hogy előrevigyék a közös ügyet, Orbán világgákergetésének ügyét.
Megerőltették magukat, a tervezett négy óra helyett vagy hat órán keresztül rágták a gittet, majd elfogadtak két dokumentumot, ebből az egyik a jelöltállítás szabályait tartalmazza.
Ebben állítólag az is szerepel, hogy a jelöltek nem kampányolhatnak egymás ellen, ami azért izgalmas, mert egyetlen közös jelölt lesz választókörzetenként, nagy kár lenne, ha az meg skizofrén lenne.
Amúgy meg el fogom nézegetni, amint Jávor Benedek könnyben úszó szemekkel magasztalja az MSZP-t, hogy másokról most ne is beszéljünk.
A másik hétoldalas dokumentumban azok az alapvető értékek szerepelnek, amely mindkét párt, illetve szövetség számára elfogadható, azaz tulajdonképpen a közös kampány fő üzeneteit tartalmazza.
Így például megemlítik, hogy új alkotmányra van szükség, ami azért nagyon ügyes, mert ezzel el lehet majd szarakodni a négy évből hármat, aztán kell egy év a felsorakozáshoz, hogy megfelelő ünnepélyességgel tudják fogadni a hatalomba kedvenc lopott lova hátán visszalovagló Orbán Viktort.
Ezt az egészet ott lehetne talán kezdeni, hogy az Alaptörvénynek nevezett fércmű alkotmányellenesen, felhatalmazás és a választók jóváhagyása nélkül született, ezért arra kérnek felhatalmazást a választóktól, hogy a választási győzelmük esetén azonnal kimondhassák az Alaptörvény, és az azon alapuló törvények érvénytelenségét.
Ugyancsak felhatalmazást kellene kérniük arra, hogy az összes közjogi méltóság mandátuma választási győzelem esetén automatikusan és azonnal szűnjön meg, alkotmánybíróktól a bíróságok, ügyészség, a Nemzeti Bank elnökéig, a Rendőrség és a fegyveres erők felső vezetésével bezárólag.
A probléma az, hogy a mi okos politikusaink láthatólag úgy próbálják kezelni a diktatúra felszámolását, mintha ez a választás is csak egy lenne a demokratikus választások közül, és már ebből az anyagból is ordít, hogy csődöt mondott és alkalmatlan megoldásokkal és módszerekkel akarnak operálni.
Egy hiéna ellen nem lehet dugóspuskával indulni…
Itt nem lehet stoppolgatni a demokráciát, nem lehet kisollóval kivagdosni az elrohadt részeket, itt arra lenne szükség, hogy a diktatúra egész tetves köpenyét vessük a tűzre és szabjunk új ruhát az országnak, de ameddig az elkészül, addig is vegyük elő a ládafiából a kissé divatjamúlt, de tiszta és ízléses ruhánkat.
Vissza az Alkotmányt, vissza a hatalmi ágak egyensúlyát, a fékeket és ellensúlyokat, és akadályozzuk meg, hogy pozícióban maradt alattvalók gátolják a törvényes rend helyreállítását.
Ezt nem lehet eltaknyolgatni, mert abból csak még az eddigieknél is nagyobb baj származik.
Meg kell rázni a tabulát, tiszta helyzetet kell teremteni, mert az ilyen „a dohánykoncessziós jogokat felülvizsgáljuk, illetve "a fideszes klientúrának jogsértően bérbe adott földeket vissza fogjuk szerezni" típusú mondatocskák csak újabb mutyik előtt nyitnának utat.
Nem felülvizsgálat kell, hanem az egyetlen helyes megoldás az érvénytelenég kimondása, az egész pályázati rendszer felülvizsgálata és új pályázatok kiírása, nagyon hangsúlyozottan kiszorítva a szisztémából a politikát.
Ha már minden nemzeti, akkor nemzeti megújulás kellene, nemzeti összefogással, mert csak így lehetne kitakarítani ezt a nemzeti pöcegödröt, amit Orbán csinált nekünk tele.
Sajnos, úgy látom, hogy nemhogy a nemzeti összefogásnak, de még a demokratikus ellenzék összefogásának is komoly akadályai vannak.
Ami ma történt, az nem más, mint egy párt és egy – már elnézést a durvának tűnő, de igazságtartalma tekintetében kétségbevonhatatlan minősítésért - politikai hulladékgyűjtő mutyija.
Sajnálatos, hogy a széles demokratikus ellenzéki összefogás most éppen ott tart, hogy mi majd lepacsizzuk az elveket és mandátumokat, ti meg szavazhattok ránk, ha nem akartok Orbán alatt szenvedni.
Előre megjósolom, ez a politika nem lesz sikeres, az Együtt prominenseit elnézegetve nemigen fognak a választásokat eldöntő tömegeket mozgósítani, ami meg a fővárost illeti, ott sem biztos, hogy minden választó Juhászért fog epekedni.
Emellett ez az egész helyzet ritka rossz SZDSZ-es reminiszcenciákat idéz, és meglehetősen sötét jövőt vetít előre, szépenfejlett zsarolásokkal, erőszakoskodásokkal - a kotta ismert.
Persze lehet, ez a Jóistenke büntetése Gyurcsánynak Vajnaiék kirekesztésének ötlete miatt, nemhiába mondja a népi bölcsesség: ki miben vétkezik, abban bűnhődik.
Anno a náci veszély elhatalmasodása idején szövetségre tudott lépni mindenki, aki szembe akart szállni a nácizmussal, Hitlerrel, nálunk ez valahogy nem működik, és állítom, hogy nem az utca embere, hanem a politikusaink miatt.
Hogy ez milyen képet mutat kívülnézetből, azt most nem is taglalnám, pedig lennének szerintem találó hasonlataim…
Tulajdonképpen itt látszik meg a differencia a hazájukért felelősséget érző politikusok és az államférfiak között.
No, majd meglátjuk, hogy hova fut ki ez a dolog, úgyse sok idő van már hátra a választásokig, lehet még kicsinyt bohóckodni…


:O)))

23 megjegyzés:

Névtelen írta...

Végtelenül sovány "vigasz"....de ma is igazolták az érintett urak azt a rég hangoztatott véleményemet, hogy bármelyikük vezetésével..ha valami csoda folytán nyerne is az ellenzék 2014-ben, eredménye csak az lenne, hogy ez a senkiházi maffiózó szétveretné az országot, aztán diadalmas pofával a csőcseléke élén visszajönne "rendet tenni".
Ez a banda....már csak a börtöntől való félelmük miatt is mindenre képes, ezt a két selyemfiút megeszi reggelire.

Lusti írta...

Egy megoldást látok... PuPu indul a választásokon és mi rá szavazunk...

Névtelen írta...

Az írás megint ütős, velős lényegre törő. Annyira evidensnek tűnik, amit PuPu levezetett, hogy az ember azt hinné, hogy ez az ország többségének is világos.De nem mert köszönőviszonyban sincs azzal,amivel az ellenzék, a média, hozzászólók foglalkoznak. Remélem PuPu a gondolatait máshol is kifejteni, hátha valaki az ellenzékből 2014-re megtalálja a tökeit és esetleg odatenné magát, mert ez egyre szánalmasabb...

Névtelen írta...

Olvasom PuPu írásait, és "mintha magam mondtam volna Vánnyadt Vánnyadtovics Vinyov..." csak az a baj, nem baj, tragédia, hogy akik tehetnének valamit a jelenlegi bagázs leváltására, vagy nem olvassák, vagy lepereg róluk.

kekec/éva írta...

Pupu, már megint igazad van.
Egy szívem szerinti komment a HaFr blogról:
http://hafr.blog.hu/2013/07/15/orban-kormany_50_eve_a_legrosszabb?fullcommentlist=1#comments
Mária · http://maria.blog.hu 2013.07.16. 08:06:22
Orbánék ereje abban van, hogy az ellenzék nem tud túllépni ezen a rinyálós, panaszkodós, terméketlen vergődésen.

Az ellenzék egy béna kacsa, és ez nem Orbánék érdeme, hanem az ellenzék kommunikációs vezetőinek a felelőtlensége.

Köszönjük meg nekik!

kekec/éva írta...

és az itt ügyeletes jobbos trolloknak ugyanonnan egy másik komment:
Zka 2013.07.16. 08:47:03
@Kalmár: @kigyurt álat: ti most ugye vicceltek és valójában nem élnek ennyire idióta, politikailag süketvak, hülye faszfejek ebben az országban?

hello írta...

Mit hallok a ma reggeli lapszemlében, by Szerető Szabolcs /Magyar Nemzet/?

A kormányváltó hangulatban leledzők minimális többsége mellett 62 %-ban vannak, akik a jelen ellenzéket akarnák leváltani!

Vagyis, ha jól értem, ez az "Önök NEM kérték!" - műsor, a jelen szereplőkre vonatkozóan.
Általában nem tartom mérvadónak, amit ez a sajtótermék közöl, de ennek a lehetséges valóságtartalma azért elgondolkoztatott.
Csak épp a megoldást, a kiutat nem látom. Jó, lehet, hogy a cikknek is pont ez az elbizonytalanítás a célja, de akik követjük a fejleményeket, magunktól is eljutunk oda, hogy és akkor most mi a jófene lesz az országgal + velünk?

bubu64 írta...

"Vagy talán nincsenek tisztában a téttel?
Vagy nagyon is tisztában vannak?"
Nagyon is tisztában vannak. Nem akarnak nyerni. Ennyi.

Névtelen írta...

Nagyon jó cikk!
Komolyan nincs egy olyan gógyis MSZP-s, aki PuPu ütős meglátásait elolvasná és felfogná? Esetleg magáévá tenné végre?

Sela írta...

Kedve Pupu, te ezt írtad:
" Ezt az egészet ott lehetne talán kezdeni, hogy az Alaptörvénynek nevezett fércmű alkotmányellenesen, felhatalmazás és a választók jóváhagyása nélkül született, ezért arra kérnek felhatalmazást a választóktól, hogy a választási győzelmük esetén azonnal kimondhassák az Alaptörvény, és az azon alapuló törvények érvénytelenségét.
Ugyancsak felhatalmazást kellene kérniük arra, hogy az összes közjogi méltóság mandátuma választási győzelem esetén automatikusan és azonnal szűnjön meg, alkotmánybíróktól a bíróságok, ügyészség, a Nemzeti Bank elnökéig, a Rendőrség és a fegyveres erők felső vezetésével bezárólag."

A DK alapkoncepciója több, mint egy éve ugyanez. :)
Mert nem lehet más módon csinálni.
Nézzetek utána Gustav Badruch német jogtudós formulájának - érdemes.

Névtelen írta...

Sela: Talán pont ezért van az, hogy többedmagammal eldöntöttük már, hogy a DK-ra fogunk szavazni, akármilyen formában is indulnak.
A közvélemény-kutatóknak meg üzenem, hogy a DK-nak simán megvan az 5% támogatása, csak körül kellene nézni vidéken...

Unknown írta...

Pupu - ha jól értelmezem cikkét - azt kifogásolja, hogy a demokratikus ellenzék két legerősebb pártja (az MSZP és az E14) olyan változás sorozatot készít elő, mely nem tartalmaz elég radikális újításokat, vagyis csupán "kozmetikázza", toldozza-foltozza az Orbán-rendszert, ahelyett, hogy gyökeresen új szisztémát teremtene! Nos ezzel nem tudok egyet érteni több okból sem. (Pedig előre bocsátom: nem vagyok elkötelezett híve egyik említett pártnak sem.) Először is jelenleg az elvekben egyeztetnek, és engedtessék már meg mindenkinek annyi türelem és bizalom, hogy előre ne köpködjük meg őket azzal, hogy máris sikertelennek bélyegezzük az egészet. Másodszor egy új Alkotmány és a demokratikus fékek helyreállítása éppen elég radikális változást jelent már önmagában véve is, hiszen ezzel a két lépéssel maga a demokrácia is helyreállítható lenne. Pupu ezt egyszerű "szarakodásnak" nevezi - ami 3 évig elhúzódhat - de emlékeztetném két körülményre: egyrészt arra, hogy a két párt előzetesen kidolgozott Alkotmány-tervezettel rendelkezik, amivel kapcsolatban egyébként január óta egyeztetnek (zárt ajtók mögött), másrészt egy ország alkotmánya a legfontosabb törvénye is egyben, aminek tartalma valóban alapvetően határozza meg az adott ország működését. Magyarán: éppen akkor lenne toldozva-foltozva az Orbán-rezsim, ha nem "szarakodnánk" az Alkotmánnyal - vagyis nem cserélnénk le - hanem meghagynánk úgy ahogyan "összebarmolta" a Fidesz-csapat! Végül még egy észrevétel: gúnyolódhatunk és polemizálhatunk Bajnaiék és Mesterházyiék igyekezetén, sírva közben azon, hogy más pártokból nem kérnek, vagy csupán statiszta szerepet szánnak a kedvencünknek, el kell fogadjuk: az esélyt valami újra most ők jelentik. És a lakosság a választékból - az ellenzéket tekintve - legnagyobb számban őket támogatja. Ennyi!

rézevőfiamór írta...

Janikám, akkor a Nagy Csapat be fog gyűjteni a választáson legalább négy második helyet és a glaszékesztyűs, eltartott kisujjú értelmiségtől két piha között egy "tán nem_ANNYIRA_ piha" csodás eredményt.
És a választók (cca. 80 % hhh furkó) egyértelmű kurvaanyátok-ját. Nézd már meg drága Önkéntes Mérvadó barátom, hogy mi volt az első, amire a suttyó kissé megemelte a bal pilláját! Fékek és ellensúlyok herélgetése? Kotmánybíróság? Handótünde? Szalaimarcsa? Manyup lenyúlás? Megannyi lex Izéúr? Paripapimpili! A bagó!

Névtelen írta...

Nem tudom, Kiss János szándékosan forgatta-e ki PuPu sorainak értelmét, vagy szövegértési problémái vannak.
Jóhiszemű vagyok, ezért teszek még egy kisérletet:
Tekintettel arra, hogy az alkotmány nem játék, nem lehet összecsapni, de az ország nyakig van a sz....-ban, és gyorsan kell intézkedni, PuPu azt mondja, - amit egyébként a dk is - hogy a rablóbanda tákolmányát hatályon kívül kell azonnal helyezni, ezzel automatikusan a régi alkotmányunk életbe lép, azzal lehet élni, amíg el nem készül az új, konszenzusos alkotmány.
Ami pedig a türelmet illeti, nos ezt kérni 10 hónappal a választások előtt a két teszetosza selyemfiúnak....enyhén szólva megmosolyogtató. Ha két évvel ezelőtt tartottak volna itt, akkor igen, lehetett volna a türelemre apellálni.

Promenad írta...

Igaza van Bubu 64-nek !
NEM AKARNAK NYERNI !
Mert :Jaj a győztesnek !

hello írta...

BuBu64-nek és Promenadnak:

PuPu 2013. ápr. 21-i TÖKÖLŐDÉS c. blogjához írtam:

hello írta...
Kedves PuPu!

Tegnap egy általad is ismert barátomnak írtam le privát levélben válaszként az alábbi - megengedem, felettébb szentségtörő - véleményemet. Azt írta rá vissza, nem én hülyültem meg, hogy ilyen gondolatokig jutottam.
Na, akkor megosztom itt Veletek is.

"Én egyre inkább arra a következtetésre jutok, hogy miközben a demokratikus ellenzéki pártok lázasan igyekeznek elhitetni magukról, hogy hiszik és akarják a kormányváltást, összevissza sasszéznak egy általuk kimódolt koreográfia szerint, ám ez csak holmi taktikai színjáték, ugyanis ugyanakkor már felmérték, hogy
1.) a választási győzelem részükről az összes ismert körülmény fényében felérne valamelyik divatos szent újabb csodatételével.
2.) De ha meg is történne, akkora orbitális méretű rakás fekália szakadna "örökségként" a nyakukba, az akárhány évekre bebetonozott zsigeri ellenségeikről már nem is beszélve, akik gúzsba kötnék minden mozgási lehetőségüket, amivel képtelenek lennének belátható időn belül hatékony megoldásokat találva értelmes dolgot produkálni a társadalom égető problémáira.
3.) Márpedig akkor seperc alatt az istenadta nép jó erős jobbos und szélsőjobbos segédlettel úgy zavarná el őket, hogy az életben többet fel nem tudnának tápászkodni belőle.
4.) És akkor még nem említettem egy ilyen csodaszámba menő győzelem esetére az azonnal mozgósítható "hazaffyakat", lásd még 2002-t és 2006-ot... Akiknek semmi nem lenne drága, nem 1 db hidat foglalnának el, és akár simán ránk gyújtanák immár az előjátékként előadott tévészékház helyett az országot cakk-pakk.

Mondd, hogy hülye vagyok, hogy becsavarodtam attól, amit magam körül látok - de nem hiszem, hogy a hiba az én készülékemben van."
2013. április 22. 9:11

Névtelen írta...

Kerdesek:
1. Miert kellene az uj, korszeru Alkotmany megirasat a valasztasok utanra hagyni?
Azonnal ossze kell hivni egy demokratikus, partatlan alkotmanyjogaszokbol allo szervezetet, (Solyom nelkul) amelyik mostantol folyamatosan dolgozna ki az uj Alkotmanyt es a valasztasok megnyerese utan azt csak torvenyerore kellene emelni, es a valasztokkal jova kellene hagyatni. Ezzel nagyon sok idot meg lehetne takaritani.

2. Miert kellene felhatalmazast kerni a valasztoktol egy, az ervenyes 89-es Alkotmanyt, (amire a fidesz kormany is feleskudott), az Alaptörvénynek elkeresztelt "partalkotmany" es az arra epulo (tehat szinten Alkotmanyellenes) "torvenyek" ervenytelenne nyilvanitasahoz, amikor azt a valasztok soha nem hagytak jova? Ennek az Alaptörvénynek elkeresztelt "partalkotmanynak" az Alkotmanyellenesseget egyszeruen ki kell mondani, azokat pedig, akik az ervenyes 89-es Alkotmany eloirasait (amire feleskudtek) megszegtek, birosag ele kell allitani.

3. A 89-es Alkotmany helyett, amely az Orban dulas soran bebizonyitotta, hogy egy sor kerdesben nem ont tiszta vizet a poharba, ilyen pl a nyilas, fasiszta, naci fele szervezetek torvenytelenne nyilvanitasa az uj Alkotmanyban rogziteni kell. Az ilyen szervezetek letrehozasara irnyulo kiserleteket sulyos bortonbuntetessel kell szankcionalni.

4. PuPu: "Amúgy meg el fogom nézegetni, amint Jávor Benedek könnyben úszó szemekkel magasztalja az MSZP-t, hogy másokról most ne is beszéljünk."
Feltetelezem, hogy a Szovetseg jeloltjei nem az MSZP-t, nem az Egyutt 14-et, vagy akarmelyik tagpartot, hanem magat a Szovetseget fogjak "könnyben úszó szemekkel" magasztalni. Azt a demokracia visszaallitasara letrehozott Partszovetseget, amelyhez a tervek szerint tovabbi partok es szervezetek fognak csatlakozni.

Névtelen írta...

Kedves névtelen ( 20:54)
Nekem ezek a "kérdések" nagyon tetszenek, jó volna, ha az "illetékes elvtársak" olvasnák.

Sicc írta...

Úgy emlékszem, hogy mindannyian felesküdtek az alkotmányra, amikor kormányra jutottak, így teljesen jogos annak visszaállítása.

Unknown írta...

Válaszom Pupu számára:
1. Azt kijelenteni, hogy az MSZP és az E14 egyetlen párt, nem pusztán tájékozatlanság, hanem hiba is, ami az illető szofisztikáltabb érzékelésének hiányára utal. NEM egy párt kedves Pupu.
2. Kétségbe vonni, hogy az MSZP és az E14 jelenleg a két legerősebb demokratikus ellenzéki párt, megint csak a helyzet ismeretének hiányára utal. Azt írja kedves Pupu, hogy 2014 -re nem biztos, hogy így lesz, ezért előre kijelenteni felesleges. Igen, valóban. DE MOST tényleg ők a legerősebbek a demokratikus oldalon. És persze a program alkotás, a koalíció kialakítás is MOST zajlik. A jelenlegi állapotokból kell tehát kiindulni.
3. Gyurcsányról azt írja, hogy ő hívta életre az összefogást illetve, hogy ő a "demokratikus oldal természetes vezetője". Ez utóbbi kijelentését sajnos képtelen vagyok komolyan venni. Egy alig 1% -on álló párt vezetője volna a demokratikus összefogás "természetes" vezetője? Önnek ez természetes? Hát nekem nem, és kétlem, hogy bármely önálló gondolkodásra képes honpolgárnak az lenne. Amellett hozzáteszem: nem tartozom a Gyurcsányt támadó demokraták közé. (Annyira nem, hogy a feleségem DK szimpatizáns, van is ebből rengeteg vitánk a hétköznapokban.) De teljes komolysággal mondom: Gyurcsány NEM a demokratikus oldal vezetője, sokkal inkább hátráltatója sajnos. Bár elismerem az ő szempontjából valóban igazságtalan ez a helyzet, hiszen tényleg ő indította el az összefogási gondolatokat az emberekben.
4. Azt írtam: "engedtessék már meg mindenkinek annyi türelem és bizalom, hogy előre ne köpködjük meg őket azzal, hogy máris sikertelennek bélyegezzük az egészet." Igen, ezt fenntartom! Ön azt mondja: a türelem elfogyott az embereknél. Lehet (bár ennek jelei nem nagyon látszanak, hiszen nincsenek elégedetlen tömegek az utcákon), de akkor is: nem lehet ELŐRE megköpködni őket, hiszen csak most indul - bár elismerem kicsit késve - az egész koalíció szervezés.
5. Azt írja: baloldali aktivistákra lenne szükség, hiszen bár az MSZP megígérte a "lábon megverés" utópiáját, ám valójában nem csinálnak semmit ezen a téren! No ezzel teljesen egyetértek! Az MSZP valóban nem szervez aktivistákat, és valóban nem nyüzsög az emberek megkeresésével. Ezen a ponton tehát maximálisan egyetértünk!
6. Arról, hogy iszonyúan nagy szükség lenne egy teljesen új alkotmányra - a régi foltozása helyett - megint csak egyetértünk, és szerintem ebben a dologban félreértett engem.
7. Végül egy sztereotípia, mely nagyon is igaz: "ez nem egy választás lesz a sok közül" Így van. Megint csak egyetértünk! Valóban a diktatúra és a demokrácia közti válaszút lesz a 2014 -es választás! Óriási a tét!
8. Azt írtam, hogy felesleges sírnunk azon, hogy kimaradhatnak bizonyos erők az összefogásból és ehelyett el kéne fogadnunk, hogy Orbán elűzésének esélyét jelenleg az MSZP-E14 páros jelenti. Fenntartom! Ön azt mondja: a lakosság nem fogja elfogadni. Meglátjuk. De ha az erőviszonyok úgy maradnak ahogyan most, akkor a "nem elfogadók" pár %-a fog dönteni!

kimifan írta...

Hol is kezdjem...
1. Rendben, hogy a két jelenleg legerősebb szerveződés köt először egyességet, hiszen ha ezen az oldalon mindenki már az elején beszáll, akkor biztosan parttalan lenne az egyezkedés. Viszont a BM tandem máris óriási késésben van: lehet, hogy ők nagyon jól fogják ismerni egymás program-tervezeteit és jelöltjeit, de hogy a többieknek mennyi idejük lesz ezen átrágni magukat, megkeresni azokat a pontokat, ahol ők valamit másképp gondolnak megoldhatónak, stb, az nagy kérdés. Nem valószínű, hogy túl sok varáció lehetséges - a kilátásba helyezett gazdasági és politikai púp (elnézést, Pupu) akkora lesz, hogy sok vacakolásra nem jut idő, sem a választások előtt, sem utána.
2. Ha a Fidesz veszít, kőkeményen fel kell lépni a zavargások, uszítások ellen - rohangáljanak ők az emberei szabadságjogok különböző szervezeteihez. Nincs pardon, nincs finomkodás...
3. Gyurcsányt nem valószínű, hogy a jóisten Vajnaiék kizárása miatt büntetné, mert gondold csak végig: ha Gyurcsány, aki legalább annyira toleráns és liberális mint a BM tandem, nem szívesen ülne le velük egy asztalhoz, akkor mennyire nem akarna az Együtt 2014 velük tárgyalni, ha még a DK-val sem hajlandók. Nem hihető, hogy a DK csak 1%-on áll, más intézmények szerint "mérhetetlenül" népszerű (0,4%). Biztos vagyok abban, hogy nagyon sokan nem vallanak színt, vagy egyszerűen lódítanak pártszimpátiájukat illetően. Gyurcsány szerintem is a "természetes" vezetője az ellenzéknek, de ez nem jelenti azt, hogy a legerősebb is. Sokan vannak, akik szeretnének megszabadulni tőle, de ezt a szívességet nem fogja megtenni - bár Orbán is nagyon dolgozik az "ügyön"... De itt az ellentmondás: ha Gyurcsány és a DK annyira jelentéktelen, sőt ő maga ballaszt lenne, akkor Orbánnak elemi érdeke lenne őt naponta magasztalni, hátha még sokáig megosztja, gyengíti az ellenzéket.
A BM tandemnek tehát nagyon sürgősen be kellene ismernie, hogy az a bizonyos X csak Gyurcsány lehet. Tökéletes lehetne a munkamegosztás: tervezés: Gyurcsány, szervezés: Mesterházy, végrehajtás: Bajnai.
Lehet vitatkozni...

Névtelen írta...

PuPu irta:
'Ezt az egészet ott lehetne talán kezdeni, hogy az Alaptörvénynek nevezett fércmű alkotmányellenesen, felhatalmazás és a választók jóváhagyása nélkül született, ezért arra kérnek felhatalmazást a választóktól, hogy a választási győzelmük esetén azonnal kimondhassák az Alaptörvény, és az azon alapuló törvények érvénytelenségét.
Ugyancsak felhatalmazást kellene kérniük arra, hogy az összes közjogi méltóság mandátuma választási győzelem esetén automatikusan és azonnal szűnjön meg, alkotmánybíróktól a bíróságok, ügyészség, a Nemzeti Bank elnökéig, a Rendőrség és a fegyveres erők felső vezetésével bezárólag."

Ha az ellenzek megnyeri a valasztast, akkor a fenti "felhatalmazas keres" nagy bakloves lenne, mert azt a latszatot kelti, hogy az Alaptorveny es a ra epulo "torvenyek" barmikor is ervenyesek voltak, aminek a megszuntetesehez a valasztok felhatalmazasa szukseges.

Mivel az Alaptorvenynek nevezett iromany Alkotmany ellenes, ezert soha nem volt ervenyes.
Letrehozoi, elfogadoi, es kiszolgaloi sulyos buntenyt kovettek el es ezert a birosagon kell felelniuk.

Az Alaptorvenynek nevezett iromany a demokracia felszamolasat es egy egyszemelyi diktatura kiepitesenek elokesziteset es "torvenyesse" tetelet szolgalja.

Kismaci írta...

PuPu, de ROHADTUL igazad van!!!!!!!

Viszont én addig érvényben tartanám a 98%-os különadót, míg kirúgok mindenkit...

Szóval: +1!!!!