2013. szeptember 13., péntek

ÍGÉRETEK

Mesterházy Attila Miskolcon tartott nagygyűlést.
Valószínűleg valaki azzal hitegette, hogy ez az ő igazi műfaja, a nagygyűlés, és ő ezt el is hitte neki, de bár ez lenne az egyetlen hibás politikai tanács, amit megfogadott…
Pedig fejlődik, tanul, és érzékelhető a változás is régebbi önmagához képest.
Ha hasonlatok szeretnék találni, akkor talán Fásy Ádám lenne a kézenfekvő minta, aki ma már mindent el tud jószerivel hiba nélkül énekelni, ha a dal nem haladja meg a két oktáv terjedelmet.
A szocialista pártvezér retorikai képességek tekintetében is a magyar politikai élet általános etalonjához szeretne hasonlítani, a gesztusok, a mozdulatok, sok esetben még a tartalom is visszaköszön – hogy miért van az mégis, hogy a produkció olyan, mint amikor a hattyú halálát Pliszeckája után Tóth Manci adja elő a számlázóból – az isten se tudja.
Hiába, csak az észt osztotta igazságosan az úr, mert arra még senki nem panaszkodott, hogy abból neki kevés jutott volna, de a retorikai képességek meg a karizma más kérdés, abból vagy van, vagy nincs, és erről a delikvens mit sem tehet.
Éppen ezért nem is erről szeretnék írni, hanem az ígéretekről.
A szocialista pártelnök Miskolcon éppen ezekből tett egyet – kettőt a napi politika változékonyságába és kacskaringóiba kissé belezavarodott híveinek, gondolom, lelkesítés és az alélt állapotban levő optimizmus életrekeltése céljából.
Azt mondta nekik - miközben tekintetéből csak úgy sugárzott az elszántság és a hit - hogy az Orbán-kormány megbukott, és ha jövőre a szocialisták kerülnek hatalomra, annak a gyermekek, a fiatalok, a nők, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók, valamint a nyugdíjasok lesznek a nyertesei.
Háromszor is elolvastam a mondatot, hátha megtalálom, amit kerestem, de egy istennek se leltem a férfiakat.
Márpedig ha ők nem lesznek ennek a gyönyörű helyzetnek nyertesei, akkor mehetünk mi, baloldaliak valamennyien Kukutyinba zabot hegyezni, hiszen, bár az ivararányok nekünk kedveznek, azért nem feledkezhetünk meg a nyugdíjas tanárnők elszánt, hegyvidéki hadáról, kik ajkaik közt fütyülővel, nyakukban vekkerórával, szívükben a Vezér iránti olthatatlan szerelemmel adják a békamenet szilárd gerincét!
Nem adhatunk a férfiakból egyet sem, az már hétszencség, márpedig ha nem akarunk adni, akkor ígérni kell, nyakszakadásig.
Volt már ebből balhé, mikor az izgága Gyurcsány kifejtette, hogy ezt nem kellene tovább csinálni, mert nyilvánvalóan tudtuk mindahányan, hogy amit mondunk, az nem igaz, ugyanis a nincsből nem lehet osztogatni, és bár megtapsoltuk, azért nem hagytuk annyiban, máig nyögi a következményeket.
Most legutóbb, például, kigolyóztuk a demokratikus kaszinóból, habár ez képes még a vereségből is nyereséget csinálni, fene tudja, mi a módszere…
Na, mindegy - az biztos viszont, hogy ígérgetni kell, az ellenfelünk is azt teszi, akkor nekünk is azt kell tenni, hiszen csak egy politikusnak jött be eddig, hogy vért, verítéket és könnyeket ígért, mégis nyert, de hát nézzetek rá, ez a rokonszenves sportember a homlokába hulló fürtöcskével úgy néz ki, mint Churchill?
A whiskytől sem bűzlik, nem is szivarozik, ellenben ígérgetni azt tud, hiszen virtigli magyar politikus, nemde?
Itt van mindjárt ez az „Orbán-kormány megbukott” című alapvetés.
Hát nem tudom, de így messziről, éjjel és ködben úgy néz ki, mint az a kártyás, akinek ellenfele kezében ott van mind a harminckét lap és a zsebeiben még két pakli kártya, míg ő éppen durchmarssal hozza rá a frászt, apai öröksége maradékának terhére.
Aztán jöttek a konkrétumok, a tandíj eltörlése azoknak, akik elérték a pontszámot, a devizahitelesek, a tornatermek, a síp, a dob, a nádihegedű, majd a végén megköszönte megköszönte Bajnai Gordonnak az MSZP és az Együtt-PM közötti korrekt megállapodást, amivel létrejött a kormányváltók szövetsége.
Gondolom, ennek lesz az eredménye, hogy az MSZP kerül hatalomra, ami feltehetőleg marhára lelkesíti szövetségesét, aki most riadtan pislog ki abból a gödörből, melynek ásásánál ő kezelte a markolót.
Amiről kevés szó esett, az leginkább Orbán, ami nagyon helyes is, mert ha emlegetjük, még megjelenik, oszt hazazavarja a nagygyűlést a francba, amilyen krakéler, de majd jól kicseszünk vele: ha nyerünk, akkor majd jól megkeressük vele a kiegyezést, meg majd játszunk vele medvést: mi kinyaljuk a seggét, ő meg brummog hozzá!
Ez az egész egyre viccesebb és siralmasabb.
Valaki elmondhatná már Mesterházynak, hogy Jóbarát!
Üres a kassza!
Nincs liba, ne ígérgess libacombokat!
Mert ameddig ezt nem érti meg, addig – még ha hinne is politikusnak ebben az országban valaki – csak a bajt csinálja a fedezet nélküli ígéretekkel.
Rezsicsökkentés?
Stadionok? Trafikok? Földbérletek?
Béremelések?
Fedezet nélküli ígérgetés?
Mind külön-külön remek lehetőség arra, hogy elmondjuk, hogy juttatta Orbán és bandája ebek harmincadjára az országot, hogy tette tönkre erkölcsileg-anyagilag egyaránt, hogy csinált a jogállamból önkényuralmi cirkuszt!
Amit itt ígérni kell, azt nagyon meg kell gondolni, mert azt teljesíteni is kell, és ahhoz pénz kell.
Ne legyenek illúzióink, nekünk nem nézné el a nép, ha a magánemberek bankbetéteire szeretnénk választások után rátenyerelni, vagy a nyugdíjakat akarnánk megadóztatni, esetleg a forint árfolyamával vagy az inflációval babrálni, - a baloldal ígéreteit be kell tartani.
Annyit kell ígérni, amennyit mód van betartani.
Még van vagy húsz nagygyűlés hátra, nem ártana elgondolkodni ezen…


:O)))

25 megjegyzés:

Névtelen írta...

ezert van,hogy akinek van sutnivaloja,az dk ra szavaz. Remelem sikerul osszeszedniuk magukat.

Higany írta...

"összeszedniük"magukat? MINDEN menjünk velük, és kész.

D. Elemér írta...

Nagyon Jó írás tisztelt pu pu! így van mennek az ígérgetések 1000 rel mindenki ígér mindent .simán ez a legkevesebb
Igen ezt tudjuk csak az a baj hogy a Cigány is az Erdőn fagyott meg . XD
További szép napot!

Lusti írta...

"..Fásy Ádám..."
Kerestem a szót már én is rég... Ez az! Te megtaláltad! Így már azt is tudom, ki a Zs. mint Zsülike...

etele1 írta...

"Adjanak egy esélyt"

Már a könyörgés szintjénél tart,

Ez kb. az LMP szintje: "itt vagyunk, ránk szavazhattok" volt a politikai teljesitményük __5 év__ alatt,

Mesterházynak meg a "lecserélődtünk" a politikai tejesitménye __4 év alatt__

Pártelnöktől azért kinos, hogy ennyire nem ért a politikához.

Névtelen írta...

És jó lenne, ha elolvasná az írásaidat! Kár, hogy ilyeneket a sajtófigyelők nem ajánlanak neki olvasásra! Azt még elemezhetnéd, hogy miért is nem kell senkit az utcára lökni, aki segíthet a váltásban. Lehet, hogy csak keveset, mint a kisegér a mesében, de segíthet!

hello írta...

Kedves PuPu, azért annyira nincs kisemmizve a férfinem, a munkavállalók és a nyugdíjasok koedukált kategória! :-))

Tényleg kötelezővé tenném mindenki számára a blogjaid olvasását, aki veszi a bátorságot, hogy politikusnak képzelje magát!



hello írta...

Sokat jár az eszem a lehetséges folytaláson a jelen kialakult helyzetet figyelve - ami persze akár naponta alakulhat még akár bármely irányban.

Itt a nagy kérdés az lesz, hogy a végén Gy.F. mit lép.
Rohadt nagy kutyaszorítóba manőverezte magát így is-úgy is:
- vagy továbbra is azt vallja, hogy első az ország, és akkor az Orbánváltás reményében azt kell mondja a híveinek, hogy szavazzatok az MSZP-E-PM szövetségére,
- vagy berág, no meg a hívei erőteljes nyomására tényleg elindít a 106 körzetben önállóan DK-s jelölteket, meg országos listát.

Az előbbi esetben a DK-sok fognak csőstül kiábrándulni és elfordulni a DK-tól, utóbbiban ő lesz önző, szemét hazaárulónak, Orbán-támogatónak stb. megbélyegezve a kiváló, felettébb jellemes és szavahihető baloldal részéről.

Impozáns választék... :-((

kekec/éva írta...

hallo
és ki nem szarja le, hogy mit hablatyol az "ellenzéki" mutyibrigád,vagy főleg a Keresztapa és csapata?
Egyetlen valódi ellenzéke van Orbánnak: Gyurcsány és a DK (sorrend tetszőleges)
Itt inkább az a gond, hogy tavasszal Gyurcsány a Mozgó Világban elég világosan kifejtette, hogy miért NEM SZABAD 14-ben átvenni a stafétát Orbántól.
Amivel egybevág az ő "14-ben nem" nyilatkozata is.
A lóversenypályán a "túl jó" lóra ólomsúlyokat raknak, hogy kiegyenlítsék a mezőnyt. Gyurcsány meg elég sok ólmot vett magára, nehogy elgaloppírozza magát, mint 2006-ban. De ő persze ettől még teljes gőzzel fog futni, csak arról gondoskodott, hogy ne érjen be elsőnek a célba.
Nem lesz itt kormányváltás - de legalább akkor Bajnai Szigetvárija nem tehet "visszautasíthatatlan ajánlatot" a fidesznek.
http://www.atv.hu/belfold/20130913-szig
Mert annyira belejöttek az mszp-vel a mutyiba, hogy már a kormányváltás utáni mutyizásra készülnek. És akkor inkább ne! (14-ben)

hello írta...

Erre a "visszautasíthatatlan" ajánlatra én is felkaptam a fejemet, hogy mi van???

Ahogy Szigetvári magyarázta, az meg a 78. magyar népmese kategóriája. Olga is csak nézett.

hello írta...

A Mozgó Világ-cikket nem olvastam, de magam is többször fejtegettem az összes valós rizikófaktorát egy 2014-es sikeres Orbánbuktatásnak.

Ugyanakkor az ember komolyan veendő fejtegetéseket hall arról, hogy egy újabb 4 év alatt mit lesznek képesek még totálisan és netán visszafordíthatatlanul tönkretenni.

Elismerésem, aki képes megőrizni az optimizmusát Mo. meg a saját jövőjét illetően

bubu64 írta...

Kedves Pupu!
Nagyon jó írás. Gratulálok. Az a legszebb az egészben, hogy annak idején Medgyessy Péter túlígérte magát, de betartotta, utána a szocik ismét belementek az ígérgetés versenybe és mi lett a vége? A sok hálátlan dög, akik jobban éltek százszorosan, mint most, belementek abba a szöveggyűjteménybe, amit Orbánék adtak a szájukba, hogy a baloldal eladósította az országot. Újra kezdődik az egész. Hajrá DK. Ha a magyar ugyanolyan ostoba marad, és nem hallgat a józan észre, akkor megérdemeljük a sorsunkat.
Kedves Pupu! Volt egy dolog, amire felkaptam a fejem, azt gondoltam a következő téma ez lesz nálad, mert téged is nagyon bánt a szegények és köztük a gyerekek sorsa. Igaz, hogy érzékeny téma. Nevezetesen a holokauszt gyermek áldozatainak építendő nem tudom micsoda 5, azaz öt milliárdért. Ebből az 5 milliárdból hány szegény, vidéki iskola fűtését lehetne megoldani(nem verni a mellüket, hogy a préselt papír erzsébet utalványokból pályázhatnak az iskolák fűtőanyagra, de jók vagyunk). Hány szegény gyereknek lehetne reggelit, ebédet biztosítani, ha már 4-ig bent rohadnak az iskolában. A DK-sok is Lázár beköpésére ugrottak,de szerintem megint elsiklottak a lényeg felett. Hova tűnik ez az újabb 5 milliárd forint, ugyanis Holokauszt múzeum már van. Ki ellenőrzi, hogy kik kapják meg?Schmidt anyunak ajándék? Propagandának tökéletes, hogy nem vagyunk zsidó ellenesek.

kapafog írta...

"Annyit kell ígérni amennyit mód van betartani."
Jól beszéltél!!!
Csak ehhez először meg kell szüntetni a magyar politikának
- nyalizó (nappali)
- szopizó (esti)
- cumizó (levelező)
tagozatokon működő évtizedes képzéseit. Amúgy is, eddig mindazon tanulni vágyó honpolgárok pályaválasztási alkalmatlanságot éltek meg, akik akaratuk ellenére kapafoggal születtek, így eleve alkalmatlanok voltak erre a három alaptípusú "értelmiségi létre".

kekec/éva írta...

helló
Pedig érdemes végig olvasni (gondolom innen datálódik Kerék-Bárczy közeledése is)
http://mozgovilag.com/?p=5340
kiemelés tőlem:
Márton László Egyetlen és egyszerű kérdés: mi történik akkor, ha az ellenzék a következő választáson győz, de nem kétharmaddal, hanem egyszerű többséggel? Marad Schmitt, marad Polt Péter, marad Szalai Annamária? Mi a hipotézis erre az esetre?

Gyurcsány Vagy az történik, hogy járulékos politikai akcióval megpróbálja a majdani friss kormánytöbbség átalakítani a választás után kialakult politikai térképet, például népszavazást kezdeményez, újra az urnához viszi a választókat, vagy fél év alatt meg fog bukni az új kormány. A Fidesz által örökül hagyott közjogi, hatalmi rendszerben, az ő médiájával, az ő egy–másfél millió harcos támogatójával szemben nem lehet kormányozni. 2002-ben az Erzsébet hidat zárták le, 2006-ban a Kossuth teret, 2014-ben a városok sokaságát fogják elfoglalni. Bukni fog a kormány, és destabilizáció lesz, és el fognak menni a falig. Ne adja az Isten, hogy vagy akkor, vagy máskor kelljen az országnak ez a destabilizáció ahhoz, hogy megértse: viszsza kell térni a normalitáshoz. Azt mondta Orbán fenyegetően az országértékelő beszédében, hogy aki hozzá mer nyúlni az én alkotmányomhoz, azoknak azt üzenem, hogy véssék a fejükbe, az emlékezetükbe a békemenetünket. Most még többen vagyunk, és ha kell, akkor használni fogjuk ezt az erőt. Nagyon világos, hogy mit mond a miniszterelnök: bármilyen eszköz megengedhető a hatalom visszaszerzésére, bármit hajlandó azért megtenni, hogy amit ő fölépített, azt ne lehessen lebontani. Ezért nem hiszek azoknak, ebben közöttünk is van vita, akik úgy gondolják, hogy egyszerű többséggel is hatályon kívül lehet helyezni az alkotmányt, az alkotmány illegitim létrehozására hivatkozva. Én nem hiszek ebben. Ez magának a felfordulásnak az előszobája lenne.

hello írta...

Kedves Éva, köszönöm.

Gondolom, láttad-hallottad ma a Szabadság-hídon Gy. F.-et - hát, ezúttal másként beszélt: erről semmit, azt viszont határozottan igen, hogy Orbánnak mennie kell, pedig a helyzet e téren március óta nem változott.

törölve írta...

Fleck Zoltán: A vezér és az ő demokráciája (meg az alattvalók) Mozgó Világ 2013/9 40 oldal
EZT ÉRDEMES LENNE KÍVÜLRŐL MEGTANULNI!!!
Részlet:
A rendszerváltás utáni KÉT ÉVTIZED állami működésében nem a jogállami struktúra, a demokratikus elvek és intézmények okoztak hatékonysági deficiteket, HANEM A JOGÁLLAMI INTÉZMÉNYEK ELÉGTELEN, ROSSZ MINŐSÉGŰ ÉS ELLENTMONDÁSOS MEGVALÓSÍTÁSA. Nem az autonómiák, szabadságjogok és jogállami korlátok akadályozták a jó kormányzati tevékenységeket. Igaz ugyan, hogy a túl sok települési önkormányzat kedvezőtlen a hatékony igazgatás számára, de nem az önkormányzati autonómia terjedelme volt a probléma. Igaz, hogy a bírósági igazgatás nagyon rosszul működött, de nem a bírói önigazgatás volt a probléma, HANEM AZ, HOGY SOHA NEM INTÉZMÉNYESÍTETTÉK, HELYETTE EGY RENDIES, OLIGARCHIKUS RENDSZER MŰKÖDÖTT. Nem az Alkotmánybíróság erős hatáskörei okoztak működési zavarokat, HANEM AZ, HOGY A KORMÁNYOK TÖBBNYIRE NEHEZEN TUDTAK ALKALMAZKODNI AZ ALKOTMÁNYOSSÁG FELTÉTELEIHEZ, ÉS AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ESETENKÉNT KISIKLOTT AZ ALKOTMÁNYOS JOGFEJLESZTÉS PÁLYÁJÁRÓL. Nem az egyetemi autonómia túl széles terjedelme, HANEM A KONCEPCIÓTLANSÁG ÉS AZ ELÉGTELEN OKTATÁSPOLITIKA AKADÁLYOZTA A RENDSZER SZÜKSÉGES ÁTALAKÍTÁSAIT. Nem a civil szféra túl nagy szabadsága, HANEM ÉPPEN A KI NEM NŐTT ÁLLAMFÜGGŐSÉG A JELLEMZŐ. Nem a piacba vetett túl erős bizalom, HANEM A PIACI MŰKÖDÉSHEZ SZÜKSÉGES TISZTA ÉS ÁTLÁTHATÓ ÁLLAMI VISZONYOK HIÁNYA OKOZOTT FOLYAMATOS KUDARCOKAT. Nem a jogállami akadályok miatt maradt a kelleténél rendetlenebb a jogalkotás folyamata, HANEM AZ ÁTLÁTHATATLAN ÉRDEKKIJÁRÁSOK RENDSZERE ÉS SZAKMAI, KODIFIKÁCIÓS GYENGESÉGEK MIATT. Nem az egyéni jogok túlfejlettsége számlájára írható a rendszerváltás csődje, HANEM ÉPPEN A JOGOSULTSÁGOK GYENGE STÁTUSZA VEZETETT ANNAK BUKÁSÁHOZ. Nem az autonómiákhoz ragaszkodás, HANEM ANNAK FÉLREÉRTÉSE ÉS GÁTLÁSTALAN KIHASZNÁLÁSA, nem a szabadságok, HANEM A SZABADSÁGGAL ÉLÉS RITKASÁGA, nem a kötelezettségek elmulasztása, HANEM A GYENGE NORMAKÖVETÉSI HAJLANDÓSÁG, nem a piac, HANEM A KORRUPCIÓ, nem az alkotmányos korlátok, HANEM AZOK ÁLLANDÓ KIJÁTSZÁSI KÍSÉRLETEI és végül nem a jogtudatos állampolgár, HANEM AZ ALATTVALÓI MENTALITÁS, nem az autonóm értelmiségi, HANEM A KURZUSSZAKEMBER TÚLBURJÁNZÁSA VEZETETT A BUKÁSHOZ.

Mit lehet innen ígérni?
Ki(k)nek?

kekec/éva írta...

helló
Ha ki lehet alakítani egy kormányváltó 2/3-ot, az is más kérdés. Lehet, hogy Gyurcsány lát rá esélyt. De inkább egy 2015-18 közötti választásra gyúrhat. Azaz NEM megnyerni a 13-es választást, de ugrásra készen várni, amikor a maguk által felhalmozott trágyadomb Orbánék fejére dől. Nem "ha" hanem "amikor"

kekec/éva írta...

törölve
Nem hiszek az ilyen sarkított vagy-vagy kérdésekben, általában reálisabb megközelítés az "is-is"
És éppen az egyik "is" megszüntetését lehet ígérni, a másik "is" erősítése által. Olvasd át így a szöveget!

törölve írta...

kekec/éva 21:29
Biztos jó az is-is értelmezés IS :-)
Bár nem nagyon értem amit írsz.

Fleck Zoltán ott ahol kellett használt pasztell is-is színeket, de a határozott vagy-vagy kontúrozás elengedhetetlen - az országos tájkép eligazító felismeréséhez :-)))

Névtelen írta...

"....ha jövőre a szocialisták kerülnek hatalomra, annak a gyermekek, a fiatalok, a nők, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók, valamint a nyugdíjasok lesznek a nyertesei.
Háromszor is elolvastam a mondatot, hátha megtalálom, amit kerestem, de egy istennek se leltem a férfiakat."

En is pontosan igy voltam. Mi lesz a ferfiakkal? Ki vedi meg oket a noktol, akik lenyomjak oket a beka segge ala, akik otthon verik a ferjuket es azt a vak komondorra fogjak, akik kiszoritjak oket a kozeletbol es lassan torvenyt hoznak, hogy a ferfiak helye a konyhaban van es eppen ideje, hogy valaki kitalalja, hogy hogyan tudnak a gyerekszulest atpasszolni a ferfiaknak.
Igen! Itt az ideje, hogy valaki fellepjen a ferfiak erdekeben, akiket Mesterhazy, nem veletlenul, kihagyott a szocialistak kormanyzasanak nyertesei kozul.

Ami Gyurcsany kepessegeit illeti, egyetertek veled, de Gyurcsany vagy rossz helyen, vagy rossz idopontban szuletet. Neki vagy egy mar kiepult nyugati domokraciaban, vagy otven evvel kesobb kellett volna szuletnie. Sem te, sem Gyurcsany nem ertitek amit Orban igen, hogy ennek a nepnek hazudozni, igergetni kell es ha hatalomra kerulnek, akkor az elozo kormanyra kell kenni, hogy miert nem tudjak az igereteiket bevaltani.
Jelenleg a valasztok nemcsak elvarjak, de meg is kovetelik a politikusaiktol, hogy hazudozzanak, hogy igergessenek nekik, hogy micsoda kanaant teremtenek MAJD nekik ha hatalomra jutnak.
Nem most, MAJD.
Mivel te vagy a baloldal egyik legjobb megmondo embere, annyi elvarhato toled, hogy a blogjaidban ne a baloldal ket fontos szemelyiseget allitsd egymassal szembe, hanem barmelyiket allitsd szembe a magyar tortenelem leggatlastalanabb hazudozojaval, legocskabb politikusaval, Orbannal.
Nincs nehez dolgod!

Névtelen írta...

Élveztem PuPu írását, nem különben az eddigi színvonalas hozzászólásokat is.
Sajnos látok egy zavaró (mellék?)-körülményt: Szigetvári választásmatematikus
egyre inkább terjeszti azon véleményét, hogy a választási körzetek átrajzolása miatt nem lehet 2/3-ot elérni. Ennél nagyobb baj, hogy meg is tesz mindent, hogy a teóriája beigazolódjék. (ő magyarázza Bajnai nyilatkozatát, üzenget Gyurcsány "barát"-jának...)

Névtelen írta...

Pupu!
Mi van Veled? Ki ki maradnak az írásaid! Csak nem vagy beteg! Ha segítségre van szükséged, kérlek írj a következő címre: gabortj@freemail.hu

Névtelen írta...

Közben O.V. belelendült a rezsiharcba,

Ezt a választást sem most kellene megpróbálni megnyerni.

Egy-két éve volt megfelelő alkalmom, hogy a választást jó előre meg lehessen nyerni megfelelő kampánnyal, nem most. De akkor antifasiztázgattunk.

Te mit gondolsz pupu?

Igazmondó Juhászné A. Ildikó írta...

Pupu boldogan nyaral a családjával egy szigeten :-)
Egész nyáron nem pihent - hagyjuk kikapcsoldóni, olvasni, fürdőzni, hajókázni, táncolni...hátha jobban járunk, mert a folyamatos relaxáció közben optimistává válik!
Én frissítem a lekozmált videósávot :-)))
http://www.youtube.com/watch?v=5np-3mJaqqU

attelobrob írta...

Nagyon szeretem ezt a videót!!!
http://www.youtube.com/watch?v=y18W66gjBHA