2013. szeptember 3., kedd

LEBEN UND LEBEN LASSEN

Volt egy időszaki választás nemrégen, melyen ilyen-olyan szerepekben, sok esetben különböző oldalakat képviselve részt vettek jó ismerőseim, gyermekkori barátaim, sok-sok olyan ember, akiket még nem hülyített el teljesen az amit ma politikának hívnak.
Volt közöttük, akivel gyermekkorunkban a Dunaparton együtt játszottunk, volt, akivel a helyi közéletben találkoztunk, még a rendszerváltás előtt, volt, akit csak hallomásból ismertem, de munkája hírével határozottan jó benyomást tett rám.
Ismertem az „én oldalam” jelöltjét is, az ellenfél vezető helyi politikusait is, és a mai viszonyok között szinte érthetetlen módon sokukkal személyes jó kapcsolatban is vagyok.
Azt is ismertem, akinek a helyére új önkormányzati képviselőt kellett választani, mert meghalt szegény, nem túl idős korban – még élhetett volna.
Kedveltem, mert egy erős közéleti vénával megáldott háziorvos volt, a rendszerváltás előtt a helyi Hazafias Népfront elnökeként, majd később, több cikluson keresztül önkormányzati képviselőként, bizottsági tagként és végig orvosként a falu közegészségügyéért dolgozott önzetlenül és lelkesen.
A saját oldalam helyi prominensei nem is annyira érdekesek e tekintetben, inkább az ellenoldal érdekes, az a jónéhány ember, akikkel meg lehetett őrizni a normális, sok esetben a jó viszonyt.
Persze volt egy-két hazaffy, akiket szintén ismert az ember a pártbizottság előszobájából, ahol a második tanácsi lakást sírták ki maguknak, de a rendszerváltás után felhorgadt bennük az ellenálló, meg volt egy-két jellemtelen ember is, akik mindenáron a hatalom közelébe akartak törekedni, de velük most nem foglalkoznék, hiszen selejtje a teremtésnek is van, és azokból jut ide is, oda is, egymás között igencsak egyforma arányban.
A nép meg csendesen mérlegel és dönt.
Jól vagy rosszul, de dönt – aztán legfeljebb legközelebb korrigál.
Ez a titka az új pártok sikerének is, szorgos népünk, ha kap egy új játékot, akkor mindenáron ki akarja próbálni, ez remek módszer a szavazótáborok megosztására.
Ezért volt például az LMP is sikeres, most meg remélem, hogy be sem jut majd a Parlamentbe Orbán csinálmánya.
Mikor ezt először leírtam, nem lettem vele túl népszerű, de aztán az idő igazolt.
A nép meg teljességgel megbízhatatlan, most is például mit műveltek?
A szocik kampányzáró rendezvényén pörkölt volt és Padödö, míg a Fidesz rendezvényén sör meg virsli meg valamelyik gigasztár, a két rendezvény légvonalban kétszáz méterre volt egymástól.
Így aztán a nép egészséges racionalitással megkóstolta ezt is, megkóstolta azt is, meghallgatta a művészeket, aztán másnap behúzta az ikszet.
Gondolom, ez országos szinten is így van, leszámítva egy-két olyan települést, ahol a helyi idióták megkaparintották a hatalmat, és túl sokan függnek az önkormányzati jóindulattól.
Az emberek nem szeretnek gyűlölködni, az emberek jártukban-keltükben általában a „szeressük egymást gyerekek” című slágert fütyörésznék legszívesebben, de aztán némelyiküknek anyagi érdekei támadnak, és azt azért nehezen tudják kezelni, mert ki tudja, mikor jutnak legközelebb megint a húsosfazékhoz?
Ők nem fütyörésznek, hanem el akarják harapni a másik ember torkát, de ez már egy más szituáció, az átlagember a leben und leben lassen szép elvét követi, ettől leginkább csak erőszakosan lehet eltéríteni!
Amiért ezt itt fejtegetem, annak az oka az, hogy ez az ország már valóban olyan, mintha nem képviselőket kellene választania, hanem pszichiátereket.
Itt már nemcsak a szekértáborok harcolnak egymással, hanem a szekértáborokon belül is megy az ön és közveszélyes civakodás, az intézményes önsorsrontás.
Emellett folyik a nép folyamatos hülyítése, melyre a nép sajnos vevő is.
A demokratikus oldalon azzal etetik, hogy mennyire jól járt azzal, hogy két párttömörülés alakult ki, milyen jó, hogy majd csak a választások után találnak miniszterelnök-jelöltet, mennyire fincsi, hogy a mindenkit felölelő összefogás lecsökkent néhány pártra.
A másik pártszövetség meg azt hirdeti, hogy mennyire demokratikus, holott még valódi elnöksége sincs, a szegényeket porba tiporja, közben rezsicsökkentésről énekel, családtámogatásról beszél, miközben gyermekek tízezrei éheznek – szánalmas.
Van egy párt, amelyiknek a neve Együtt, ez a párt nem hajlandó a többi demokratával együtt fellépni a demokrácia védelmében, van egy másik, melynek az a neve, hogy Lehet Más a Politika, de egész tevékenyégével azt bizonyítja, hogy a politika nem lehet más, csak kirekesztés meg torzsalkodás.
Van egy szocialista párt, mely nem akar tudni a szocializmusról, van egy Fiatal Demokraták névre hallgató párt, mely a székházából bűnözőkkel hajigáltatja ki a fiatalokat, és amelyik minden, csak nem demokrata, ők szövetségben vannak olyan keresztényekkel, akiktől Krisztus sugárban hányna… - érdekes helyzet ez…
Tulajdonképpen itt lenne az ideje annak, hogy valaki végre felismerje, hogy mit is szeretnének az emberek.
Nem véletlen, hogy beleuntak a pártokba, a torzsalkodásokba, a feszültségbe, a rossz közhangulatba, ami az egyébként is elkeserítő gazdasági helyzetet még elviselhetetlenebbé teszi.
Természetesen a világot a nézetek ütköztetése viszi előre, de ettől még nem kellene megbolondulni, mert a beszélgetés is a nézetek ütköztetése, meg a gyűlöletkeltés is, és mégis – mecsoda különbség!
Lehet egy libából pörköltet főzni, meg lehet egy liba torkán legyömöszölni egy kézigránátot, aztán felrobbantani – és mindkettőt meg lehet etetni a néppel, és mégis – ez is mecsoda különbség!
Én azt szeretném, ha itt belátható időn belül olyan világ lenne, hogy nyugodtan tudjak beszélgetni egy helyi presszó teraszán gyermekkori barátaimmal, jobboldali ismerőseimmel akár a politikáról is.
A politikáról, amely akkor már nem a turulról meg Horthy újratemetéséről szólna, hanem arról, hogy mit kellene tenni a szegénység felszámolása, az esélyegyenlőség megteremtéséről, a gyermekéhezés felszámolása érdekében, és közben el lehetne feledni, hogy melyik oldalon is állunk, mert el lehetne hinnünk egymásról, hogy mindketten az ország érdekében akarunk tenni.
Persze addig hosszú még az út, de az első lépéseket azért már meg lehetne tenni – mondjuk, ki lehetne egyezni egymással első lépésként a saját politikai térfelünkön.
Utópia lenne?


:O))) 

16 megjegyzés:

Avi írta...

Az utolsó mondatodra a válasz: a MAI HELYZETBEN IGEN. :(

en forme de coeur írta...

Örömmel adom hírül, hogy igenis vannak már első lépések :-) Amikor az Ember - Emberrel tud találkozni...
Nagyon jó ez a blog és a hozzá illesztett kép is - teljesszívű emberség!!!
Olyan, mint egy emlékeztető...

neked5 írta...

Nagyon szép gondolatok, minden normálus ember ilyen világban szeretne élni. De mikor jön el egy olyan világ, hogy egy nyelvet beszélünk és értjük is egymást. Túl sok a szenny, a mocsok...

http://gepnarancs.hu/2013/09/megtamadtak-szentendren-alfoldi-robertet/

Ezekkel, vagy akik pár napja orditoztak egy tüntetésen - mert nem tetszik nekik egy szindarab,amit nem is láttak, nem is értenek - én nem szeretnék leülni egy kàvéra, ês nem szeretnék beszélgetni velük semmiröl: ez a söpredék nekem nem honfitársaim ês szégyellem, hogy egy nyelvet /de nem egy nyelven/ beszélünk.

neked5 írta...

Persze tudom, a blog nem erről szól, de amig ilyen jellemtelen csürhe vezeti az országot, addig ez utópia. Sajnos..

Geza írta...

Erdekes dolog ez. Mikor elolvastam a mar-mar kellemes napsuteses vasarnap delutani hangulatot araszto blogot, gondoltam azert megjegyzem, hogy azert pl. nehez elfelejteni egyszerre, hogy az a draga nep (aki mindenbe belekostol, ha ingyen van), milyen ostoba volt 3.5 evvel ezelott es mennyi kart okozott a balgasagaval, akkor ranezven a megjegyzesekre, vilagossa valt, hogy errol masok sem tudnak egykonnyen elfeledkezni. En nem kivanok nemzetileg osszeborulni, annak ellenere, hogy sokkal egeszsegesebb, ha az ember bekeben van a kornyezetevel.

feripapa írta...

Nálunk ez igy módosul,
Leben und leben hagyni..."

etele1 írta...

Látom pupu nálad is leesett a tantusz.

Igen, az egyetlen csont nélküli megoldás az egymás nyakába borulás, és hogy _valaki_ politikai áldozatot hozzon.

Ugyanis ha a DK helyet kap a szocialista listán, akkor a fidesz ezt felhasználja a szocialisták ellen, azaz ebben az esetben a szocialisták hoznának áldzatot.

Ha a DK visszalép, vagy önállóan indul __DE__ nem kampányol a 10% mögé beszorult Együtt ellen (miközben az egyetlen valós esélye, hogy elviszi a 31 körzetet), akkor a DK hoz áldozatot ugyanis nem jut be a Parlamentbe.

De tudod mi a vicces az egészben?

Elég sokat irtam ha emlékszel, hogy az emeszpének a jeleneginél jóval balrább kellene állnia.

Mint kiderült ez nemcsak pozicionálás szempontjából igaz. Most már három párt tolong a centrumban, ideértve a jobbos jelszavakat mostantól nélkülözni kényszerülő pót-emeszpé Együttet, tehát ez ugye el lett szúrva.

DE igaz választási taktikai szempontból is, hiszen az emeszpé-nek és konkrétan Tóbiásnak azért nem akaródzik Gy.F.-et a hátán bevinnie a Parlamentbe, mert kérdéses -a választók előtt és ez azami számit- tehát kérdéses az emeszpé baloldali identitása.

Ha az emeszpének lenne új markáns baloldali arculata (igazi, nem pedig agyonsminkelt), akkor ez nem jelentene problémát. A választók könnyen különbséget tudnának tenni szavazatmaximálás és hátsó szándékkal lebukás között.

Most üt vissza az a marketinges szellemiség, amelynek képviselői folyamatosan irják a Népszabadságba és a blogjaikra, hogy "össze kell hozni egy story-t" "el kell adni az új arcokat" és a többi.

Irnék egy pupu-sat talán igy jobban érthető:

A gond az, hogy már nem látni a sok sminktől hogy férfi-e vagy nő az ara
(egyezzünk meg: férfi, de csitt, hátha van még valaki a faluban aki nem tudja) :p

Névtelen írta...

Állítólag már itt "leesett a tantusz", hogy politikai áldozatot kell hozni valakinek.
Egyáltalán nem kellett volna senkinek áldozatot hoznia, ha mindenki a saját helyzetét és erejét a megérdemelt helyén kezeli.
Ha minden fél tartotta volna magát ahhoz a minimális matematikai minimumhoz, hogy az összefogás olyan arányban áll össze, ahogy az erőviszonyok kialakultak, már nem ez a töketlenkedés folyna.
Az meg, hogy a DK teher az MSZP-nek, az meg egy vicc.
A józan logika azt diktálta volna, amit a DK ajánlott fel, de nem:
A 15%-os MSZP ahelyett, hogy közös listán indul az Együtt-el, belemegy egy külön listás verzióba és ad 31 helyet egy olyan 4%-os formációnak, amit a politikai szél hordott össze, ami nagy valószínűséggel 1-2 éven belül szétporlad.Egy ilyen arcvesztés után az MSZP próbál izmozni egy Gyurcsánnyal, holott mindenki tudja, hogy ha Gyurcsányt nem veszik be az ellenzék nem győzhet.Ahhoz kevés lenne 5 Tóbiás,3 Bajnai, x Mesterházi, stb összesen.A Dk az egyetlen, aki a legkorrektebb ajánlattal jött és húzzák a szájukat a többiek mert , hogy Gyurcsány.Én értem, hogy fosnak tőle, mert sehol nincsenek hozzá képest, de mintha arról menne a mantra, hogy az összefogás mindenek előtt.Jó lenne ezt szem előtt tartani.

heuréka írta...

Nem szeretem ezt a pesszimizmust, ami ebből a blogból árad. Tegnap, tanévkezdetkor - 2800 iskolában, 2200 iskolarendőr kezdte meg a szolgálatát. (a 600 rendőr nélkül maradt iskolában nyilván majd katasztrófavédelmisek fogják ellátni a feladatokat)Ezt kellett volna kiemelnie Pupu-nak! Új munkahelyek létesültek... juhhé!

heuréka írta...

Nem szeretem ezt a pesszimizmust, ami ebből a blogból árad. Tegnap, tanévkezdetkor - 2800 iskolában, 2200 iskolarendőr kezdte meg a szolgálatát. (a 600 rendőr nélkül maradt iskolában nyilván majd katasztrófavédelmisek fogják ellátni a feladatokat)Ezt kellett volna kiemelnie Pupu-nak! Új munkahelyek létesültek... juhhé!

heuréka írta...

Nem szeretem ezt a pesszimizmust, ami ebből a blogból árad. Tegnap, tanévkezdetkor - 2800 iskolában, 2200 iskolarendőr kezdte meg a szolgálatát. (a 600 rendőr nélkül maradt iskolában nyilván majd katasztrófavédelmisek fogják ellátni a feladatokat)Ezt kellett volna kiemelnie Pupu-nak! Új munkahelyek létesültek... juhhé!

Névtelen írta...

Az utolsó rész olyan jó lett, olyan "vágyteli" hogy szíven ütött és megkönnyeztem. :-)
Kati

Névtelen írta...

Szerintem a kialakult helyzetben két tisztességes megoldás lehet, ami hiteles is:
1. MSZP ad összesen 27-30 helyet a DK-nak és a többi (összes többi balos) kis pártnak, így lesz 106-os egyéni jelölt, valamint 3 önálló országos lista.

2. Egyetlen választási szövetségbe tömörülnek az ellenzéki pártok és így lesz 106 egyéni jelölt- erős jelöltekkel!,... egy listával.

A kettes lenne szerintem az ideális.

3. A miniszterelnök-jelölt legyen egy értelmes,talpraesett hölgy,.... elegem van a kakasviadalból! (pl.Vadai vagy Tétényi... )

Sajnálom, de csak akkor szavazok külön listára, ha DK-s külön lista is lesz!

Valaki komolynak gondol egy olyan pártot, ahol Juhász bármilyen pozicíóban szóba jöhet? Ahol a vezető háta mögött következmények nélkül "bűzbombát" lehet robbantani? (kiszivárogtatás)
és ezért senkit nem vontak felelősségre, nem rúgtak ki,... ezt én biztos nem akarom kormányon,... pedig ha most megtették,kormányon is megteszik,... NEM ENGEDEM MEG ,... ÉRTIK ezt akiknek szól?!?

Valaki komolynak gondol egy olyan pártot, aki alig-alig tudja csak elrejteni, hogy csak "látszatra akar kormányváltást-( MSZP,ha valakinek nem lenne egyértelmű), merthogy az "egyensúlyhoz" kell a 2. ciklus is a FIDESZ-nek.....Ahogy 2010-ben sem akart nyerni az MSZP,....

Kit néznek hülyének? A választókat?.... Meddig?

Aki pedig ezt négyszemközt (biztos vagyok benne) az orruk alá dörgöli, azt ki akarják szorítani! és már megint csak a gyurcsányahibáshanincsösszefogás-t kiáltani! ...ők is tudják, hogy hazugság,...de ezzel akarják felmenteni magukat!

Uraim, elérték az alkalmatlansági szintjüket! (Mesterházy-Bajnai) Köszönjük, ... térjenek vissza eredeti foglalkozásukhoz, ha nem tudnak államférfiként, a hazájukat, és annak lakosságát megbecsülni tudó, egyéni ambíciókat feladni képes emberként viselkedni!

Egy választópolgár, akinél "kihúzták a gyufát!"

Ui: ... és igen,... PuPu én is ilyen országban szeretnék élni, amit Te leírtál,... és nem alkuszom meg!

cukkinivirágpuffancs írta...

14:53 Névtelen Kati!
Az jó lehetett :-)

Névtelen írta...

"LEBEN UND LEBEN LASSEN"

Beszélni magyar?

PuPu írta...

Ja!
Ein bischen...
:O))))