2010. október 30., szombat

A NAGY ÁTVERÉS

A bankadó azért jó megoldás, mert nem az emberek, a gazdag bankok állják a számlát.


Mármint a súlyos gazdasági helyzetből való kilábalás számláját.
Orbán hazudik megint.
Nem kicsit, - nagyon.
A bankok ugyanis vidáman áthárítják ügyfeleikre megnövekedett terheiket és ez ellen az ügyfél semmit sem tehet, - fizet, mint a katonatiszt.
Ahogy azt a Móricka elképzeli – merhogy a Viktorka ezt egészen másképpen képzeli el.
Ő ezt úgy képzeli, hogy a piszkos munkát elvégezteti a bankokkal meg az energiaszektorral, a mobiltársaságokkal, oszt jónapot!
Az emberek szidják a rohadt multit, mint a bokrot, ő pedig – mint a haza atyja – hálás népe üdvrivalgásától kísérve várja, hogy fejére helyezzék a koronát, melynek tetején ő majd koronamódosítással egyenesre állítja a csálé keresztet, jelezve ezzel is, hogy vége van a magyar nép zivataros századainak, - ím, elérkezett a Kánaán…
A bankok szeptemberben már 12 százalékkal emelték az átlagos számlavezetési díjakat, az átutalások költségei pedig 30 százalékkal emelkedtek.
Ez csak az első lépés, hiszen a bankár nem hülye, még csak azt sem mondanám, hogy népnyúzó tróger, viszont ha nem ragaszkodna a nyereséges működéshez és a számára minden kockázati tényezőt bekalkulálásával kialakított nyereségszinthez, akkor uzsorás lenne Szabolcsban, nem bankár egy multinál.
A pénzt, amit Viktor most besöpört, mi fogjuk megfizetni, bármit is hazudik pofánkba a gonosz törpe.
És meg fogjuk fizetni az energiaszektor és a távközlési cégek sarcát is, hogy a bolti kiskereskedelemről már ne is beszéljünk, hiszen ott annyira szét lehet porlasztani az áremelést, hogy majd csak a KSH statisztikában és a mi pénztárcánkban jelenik meg az eredmény.
Hazudik abban is Orbán, hogy az adó áthárítását meg fogja tudni akadályozni, - amit megtehet, az legfeljebb látványos hisztériázás lehet majd, valamelyik elenyésző összeget produkáló tételen, de összességében olyan tehetetlen a gazdaság szereplőivel szemben, mint egy hathónapos csecsemő.
Itt van aztán a magán-nyugdíjpénztárak dolga is.
A szőke démon csinálja a propagandát az állami nyugdíjrendszernek, és az érintettek agyáig úgy tűnik, nemigen jut el az az egyszerű tény, hogy Orbánék a svéd nyugdíjrendszert akarják bevezetni, mely szerint mindig csak annyit lehet szétosztani a nyugdíjasok között, amennyi aktuálisan befolyik a nyugdíjkasszába az aktív dolgozóktól.
Az már közhely, hogy a táradalom elöregszik, egyre kevesebb és kevesebb az aktív dolgozó, és ezzel együtt csökkenni fog a befizetések összege is, - csökkenni fog a nyugdíjra fordítható összeg.
Mire ez kiderül, addigra Orbán már boldogan élvezi lenyúlásainak hozadékát, az átvert szerencsétlenek meg kotorászhatnak a kukában, boldogan.
És ha menet közben elpatkolnak, akkor az örökösök majd nagyon nehezen tudják azt mondani, hogy szegény Papa, pedig milyen okos volt.
Ha összeszámolják szegény Papa befizetéseit, amit a gyászos esemény alkalmából magán-nyugdíjpénztárilag megörökölhettek volna, de helyette azt kapják, mint a hetedik gyerek, akkor lehet, urnafülkéje sem lesz a megboldogultnak, hanem a sufni sarkában fogja végezni, és a macskák fogják öntözni a sírját…
A gusztustalankodásának persze itt még nincs vége, amit a mi Vezérünk az Alkotmánybírósággal művelni akar, az is a hazudozás szép iskolapéldája.
Nagy tévedés az, hogy most, első meglepetésében találta ki az alkotmány-módosítást, - aki ezt hiszi az naiv és szűzies gondolkodású, vagy tudatmódosult állapotban van a vacsorához legurított liter bortól.
Nem egy megnyilatkozásukban tették nyilvánvalóvá a fideszes politikusok, hogy rendkívüli eszközökkel kívánnak élni, és aki odafigyelt rájuk, az nagyjából sejthette, hogy mire megy ki a játék.
Trükkösnek hitték magukat, mikor a sok baromság közé vegyítették az igazságot - mint májra nevelt libának a kukorica közé keverik a rézpénzt, úgy akarták lenyomni a torkunkon az alkotmányos Magyarország felszámolását.
Nem volt az Alkotmánybíróság döntése meglepetés, hiszen Stumpf jelenlétével mintha Orbán ülne a pulpituson, már a határozat előkészítésének szakaszában tudták, hogy mi lesz az eredmény, - én még azt is megkockáztatnám, hogy talán már a megtámadott törvény megalkotásának is ez volt a célja, - az Alkotmánybíróság korlátok közé szorítása.
A lókupec trükközget.
Nem azért kellett neki alkotmánybíróvá választatni Stumpfot, mert az olyannyira értene az alkotmányjoghoz, - azért kellett oda, hogy információhoz jusson még a döntések kihirdetése előtt, - ezt támasztja alá döntés egyhangúsága is, - szavazz velük Pistám, úgyis annyi nekik, legalább téged nem fog cseszegetni a média…
Ha keresztülveri a törvényhozáson az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítését, akkor nagyjából vége is van a jogállamnak, és talán csak akkor lenne esély a folyamat megállítására, ha a testület egyöntetűen felállna és lemondana, de erre számítani dőreség lenne. –
Akik ott ülnek, azok is pénzből élnek, emellett joggal feltételezhetik, hogy nagyon nehéz lenne egyetemi katedrát kapniuk ebben a szép új világban.
Szóval – ahogy Virág elvtárs mondta a Tanúban – a helyzet fokozódik, nő a nyomás a társadalomra és a társadalom is elkezdett mozgolódni.
A kérdés most az, hogy ragadt-e ránk valami az elmúlt húsz évben demokratizmusból, polgári öntudatból, vagy tényleg olyan birka a nép, mint amilyennek az aktuális juhász tudni véli.
Mellesleg jegyezném meg, hogy a hajdani SZDSZ-es véleményformálók ismét rázendítettek és eddigi bevált bölcsességeik után megújult öntudattal újabb tanácsokat osztogatnak, - úgy látszik, van még liba a készleten - hogy ki vegyen részt a jogállam felszámolása elleni megmozdulásokon meg ki ne, ki vigyen vezető szerepet meg ki ne.
Hogy a Fidesz trójai falova, a hontalan SZDSZ-fanok begyűjtésére létrehozott zöldre festett idióták pártja mit mond, az nem érdekel - de Kovács Zoltánnak, az Élet és Irodalom főszerkesztőjének, aki kifogásolta, hogy kik állnak a jogállam felszámolása elleni megmozdulások élén lenne egy javaslatom.
Azt javaslom, hogy szervezzen egy nagygyűlést, ahol ő, az elmúlt nyolc év ideológiai fárosza, a szoclib kormány nagy segítője el tudja mondani véleményét a helyzetről.

Aztán ha a családon kívül még tízen meghallgatják kétségkívül nagyhatású és gyújtó szónoklatát, akkor megírhatja a következő bölcs tanácsát, - ki tudja, hátha elspekulálgatunk rajta…


:O))))

A bejegyzés egy nem az itt közölt képpel illusztrálva (mértéktartás olvtárs!) a http://kapcsolat.hu/blog/a_nagy_atveres_20101030 címen is felleelhető!
Ha van kedvetek nézzetek be a Blogászatra, http://blogaszat.blogspot.com/  - on találjátok...

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

A bejegyzés a megadott linken nem lelhető fel: a kapcsolat.hu nem elérhető.
Szalai Annamária csapata dolgozik...
S.

Törzsi írta...

Szia PuPu,

Sarcadók: mondjuk a bankadó jó részét optimalizáltam. Van máshol is bank, nem? Európa nyitott, nem? Mi lesz, ha többen rájönnek erre?
A tragédia nagyon hamar elér Bennünket, azt hiszem: ezeket a sarcokat nem lehet a végtelenségig fenntartani.
Mi lesz azután?
A nyáron többször itt hitetlenkedtem, hogy nem létezik, hogy nincsen valami szuper-hiper titkosterv készen, hiszen volt rá 8 év, ezernyi zseniális megmondóember, és mennyi éleslátását fényező értelmiségi írástudó, akik kurvára, de kurvára tudtál a tutit.
Hát, nagyon nem volt.
Meg vagyok döbbenve.
Te hallod őket üvöltözni? Már az unalmas Gyurcsánytakaroggyon kívül?
Szégyellhetik magukat.
Már írtam, hogy az ő felelősségüket és vétküket nagyobbra taksálom, mint a politikusokét, akik jórésze ab start gyengeképességű.
No, de az elit értelmiségi hol van? Hol a szépelgő Babarczy?
(Olvastam egy megjegyzését: szerinte Szili Katalinnak kellene megszervezni egy tiszta nő pártot. No, ha valakinek ez van éleslátásként a tarsolyában, akkor kussolni kellett volna, s max a cserebogarak hallhatatlanságán merengeni.)
Tragédia, amit az értelmiség egy része művel, tragédia. Hülyébbek, mint a szocik.
KovácsZ is beállt a gallóbélák sorába. Ki a fenét tudnának megszólítani?
Ahogy írod...talán a rokonságot.
Elitista gőg az van, mindenki hülye, csak ők a helikopterek.
El vagyok kenődve nagyon.
Fiam, aki nem 2 éves, nem is itthon alapozza meg egzisztenciáját, mondja mindig, amikor a Családinyüzsgő szerepköröm már kicsit fáraszt, hogy: nincs mindenkinek meg az az adottsága, hogy össze tudjon szervezni mondjuk 30 embert. Ahol él, a munkaerőpiac ezt a képességet külön méri és díjazza.
És nem hittem el. Most látom, hogy bizony, bármennyire igénylik és szeretik az ilyen együttléteket, de senki nem utánoz. Nem tudják megcsinálni, pedig mindenki ismer mindenkit: ez a nagycsalád csak.
No, így van ez nagyban is. Istenadta képesség kell hozzá, hogy a megfelelő időben, a megfelelő ember, a megfelelő szöveggel, céllal hívjon.
"Van akinek sikerül, van akinek, nem" hogy Anyám falvédőjének szövegét idézzem.
Bosszantanak, elegem van belőlük.
Kevés az idő a nyavalygásra, ott a pálya, csinálják ők is, van elég szabadvegyértékű ember.
A TGM legalább megpróbálja, de a többi ?
Szervezzenek maguknak klubbokat, vagy akármit, de nem tudnak.
Ott van, az általam kíváló történésznek tartott Krausz Tamás, aki egy évvel ezelőtt belekezdett a mozgalma szervezésébe, Te halottál egyáltalán róluk valamit? Müködnek egyáltalán? (Pl.)
Klasszikusan az írástudók árulását láthatjuk. Ennyit érnek, ez van.
Nagyon kevés a kivétel, azokat viszont nagyon becsülöm.
S nemigen látok utánpótlást.
(SZM, földim, ne sértődj meg, kérlek.)
Törzsi

Törzsi írta...

Kedves S.
Nekem minden további nélkül elérhető.
Törzsi

Névtelen írta...

...a kép - eszméletlen jó a tartalomhoz...