2011. október 23., vasárnap

KÖSSÜK FEL

Kint voltam ma az egymillások tüntetésén, remek rendezvény volt, tartalmilag és kivitelezését tekintve egyaránt.
Azok gyűltek itt össze, akiknek nem tetszik a rendszer.
Ami azt illeti, úgy tűnik, vagyunk néhányan, a tömeg az Erzsébet hídtól az Astoriáig tartott, és ha nem beszéli le a Nemzet Fikusz Kukiszát valamelyik értelmesebb vazallusa arról, hogy oda szervezze a Fidesz nagygyűlését, akkor igazán érdekes dolgokat érhetett volna meg.
Megnézhette volna például, hogy milyen az a százezres tömeg, amelyik akár kétszer is betölthette volna a Kossuth teret, pedig ott kétmillió fideszes szokott tüntetni, mint tudjuk.
Belegondolni is rossz, mi történhetett volna, ha a Fidesz gyűlölettől sercegő agyú idiótáinak tömege összeér a szokás szerint fegyelmezetten és békésen véleményt nyilvánító – mondjuk talán így – nem Fidesz-elkötelezett emberekkel.
Hálistennek, nem kellett kipróbálni, pedig a Kis Gyújtogató szeret játszani a tűzzel – előbb-utóbb be is fog pisilni, hacsak a viccbéli kistörpe mást nem tanácsol neki.
A tömeg jó hangulatban hallgatta a szónokokat, időnként lelkesen tudatta a világgal, hogy nem tetszik a rendszer, aztán időnként tettek a helyzet megoldására is iránymutató javaslatot, miszerint Orbán takaroggy, a színpadról meg messze szállt a dal: Most kéne abbahagyni…
Nem tennék rá nagy pénzt, hogy elfogadja a tanácsot, nem olyan családból való ő, nem attól Győzőfi Viktor az ő neve, de azért tegyük azt is hozzá, hogy láttunk mi már éjjeliőrt nappal meghalni…
Talán Brüsszelig nem hallott el a tömeg véleménye, de a Duna másikpartjáig talán igen, de ha odáig sem, akkor abban bátran bízhatunk, hogy valaki majd átadja az üzenetet a Nemzet Gojóstolának, hogy szó esett ám róla is, nem éppen hízelgő kontextusban.
Merthogy a házigazdák meglehetősen morbidnak találták, hogy a Köztársasági Elnökről egy országnak az első osztályos nyelvtankönyv jusson eszébe.
Miután a civilek két lábbal állnak a földön, ellentétben az oldalfüggetlenül bőszen ekézett politikai osztállyal, mindjárt javasoltak megoldást is, mely szerint jövő március 15.-re választunk majd alternatív Köztársasági elnököt, oszt jónapot.
Remélem, hogy nem csak az lesz a kritérium, hogy legyen alkalmasabb a jelenlegi méltóságnál, mert ez esetben a bőség zavarával kellene küzdenünk, ha ki szeretnénk választani a szóbajöhető kilencmillió kilencszázkilencvenkilencezer kilencszázkilencvenkilencvennyolc jelöltből az igazit.
Fikusz Kukisz ugye kiesik, más magas beosztása miatt…
És még mielőtt jobboldali barátaimat megenné a penész a türelmetlenségtől, hogy már mióta irkafirkálok, oszt még sehol sincs a címben jelzett akció körülírva, hogy aztán boldogan szörnyülködhessenek a rohadt komcsi züllöttségén, ki kell ábrándítsam őket.
Nem, nem azt kell felkötni, akire ők gondolnak, mert lelkük titkos bugyraiban pontosan tudják, hogy ki szolgálna rá, jóllehet úgy vannak vele, mint a Krisztus elítélését követelő tömeg, mely titkon Barabásra gondolt, mégis Krisztust kiáltott - ők meg inkább Gyurcsányt kiáltanak...
Távol álljon tőlem, hogy Gyurcsányt a Názáretihez hasonlítsam, de lássuk azért be, Názáret nem Alcsút egyik faluvége…
Szóval nem, amit fel kell kötni méghozzá nagyon, az a fehérnemű, méghozzá minden baloldali pártnak az osztódással szaporodók közül.
Mert ami leginkább megütötte a szemem, az a nagygyűlésen, a színpadon álló szónokok minősége volt.
Szinte egytől egyig okosak, felkészültek voltak, gondolataik rendezettek, a személyiségük „színpadképes”, humorérzékkel megáldottak, nem egy közülük kiváló szónok - a papírnélküli fajtából, akinek nem kell előre leírni, hogy mit is gondol, tudja azt ő jól.
És fiatalok, jóarcúak, meggyőző érvelésük mögé oda lehetett érezni a meggyőződésüket, ez pedig nagyon fontos, hiszen meggyőzni csak az tud igazán, aki hisz a maga igazában.
Arra gondoltam, itt, a szemünk előtt jön létre az új politikai osztály, amely majd leváltja a húsz év mocskát magán hordozó mai politikai elitet, ők azok a fiatalok, akik nem igazán méricskélik, hogy mit szól hozzá a választó, ha a rendezvényükön cigány muzsikusok adják a zenét.
És akik mindjárt fel is tudnak maguk közül mutatni egy hiteles, fiatal és tehetséges cigány értelmiségi nőt, aki megmutatja a kételkedőknek is, hogy milyen is lehetne a cigányság, ha az ország venné a fáradságot és felemelné a népét.
Akik itt ma szóltak, azok még nem politikusok a szó klasszikus értelmében, de kérdés, hogy a politika politika marad-e a szó klasszikus értelmében, hiszen annyi minden változott a társadalomban, ki meri azt mondani, hogy egyedül a politikai kultúra szabályai lesznek kőbe vésve?
Azt gondolom, hogy aki versenyképes akar maradni a mai társadalmi térben, annak alkalmazkodni kell és kreatívnak muszáj lenni, mert a begyepesedett viselkedés a siker halála.
Olyan ez, mint a rántotthús a vasárnapi ebédnél, már mindenki unja, de a háziasszony kötelességszerűen elkészíti, mint az anyja, a nagyanyja és nem veszi észre, hogy az unokák már unják és szívesebben ennének konfitált libamájat fokhagymás bagetten, grillezett almával és zöldségekkel, jelentsen bármi erkölcstelen dolgot is ez a konfitálás.
Azért is írom ezt, mert a legújabb párt elnöke igen szívesen veszi körül magát lejárt szavatosságú belvárosi értelmiségiekkel.
Lehet, ez az elsőgenerációs értelmiségi tisztelete a már generációkon keresztül értelmiségi létet élő megmondóemberekkel szemben, akik már régen elfeledkeztek a szatócs dédnagypapáról, de még a negyven évvel ezelőtti önmagukról is, és akik maguktól képtelenek hátralépni egy fél lépést, arrafelé már nem működik a lábuk.
Ha helyettük nem veszi magát körül okos, jómegjelenésú fiatalokkal, akkor az új párt napjai is meg vannak számlálva, mert a jövő szavazói az én unokáim, akik már nem vevők sem az avítt elvekre, sem az ódon retorikára, sem a rissz-rossz iparosok által összebarkácsolt jövőképre.
A mai fiatalnak profik kellenek, a profi fiataloknak meg feladatok.
Sajnálom leírni, mert érzelmileg elkötelezettje vagyok a magyar baloldalnak meg a Demokratikus Chartának, de a rendezvények minőségében is megmutatkozott a minőségi különbség.
Itt azok beszéltek, akik tudnak beszélni, a rendezvény jól megkomponált volt, nem nyúlt el, mint a rétestészta, a beszédek közérthetőségét nem rontotta a technikai felkészületlenség, volt ritmus, volt ajándék a szemnek, fülnek, léleknek – profi munka volt.
Szóval fel kellene venni a ritmust, ha nem akarjuk hallani a népet azt skandálni, hogy nem tetszetek ti sem…

:O)))








6 megjegyzés:

Novi írta...

A címről nekem elsőre egy klasszikus jutott eszembe ;o) --> http://www.youtube.com/watch?v=iTmyPDtNawo&feature=related 5:40-től
>;-))

JAJA írta...

Tarlós István szerint a demokráciát „jajongva" féltők között vannak azok is, akik 1990 előtt aktív kiszolgálói voltak a diktatúrának.

Ez a legigazabb mondat!
Tele van az ország köpönyegforgatókkal.
Ideje lenne a mai politikusokat, mindet végleg világgá zavarni, köztük persze a Dosztojevszkij regényhőst is, az új párt vezetőjét.

éva írta...

Pupu, szerintem nincs baj a liberális megmondó emberekkel - azért a rutin és a tapasztalat sem megvetendő értékek - viszont a DK politizálásánál tényleg helyzetbe kellene hozni a fiatalokat is.
Meg a profikat: hangosításnál, honlapnál, arculat-tervezésnél.
Egyébként a Millások gyűjtést indítottak a net-en, és amikor legutóbb rájuk néztem, már Egymillió-háromszázezer fölött jártak. Ráadásul összebútoroztak az Új Színház előtt tüntetőkkel:
ugyanazt a céget bérelték fel 2 napra - úgy olcsóbb volt. Na ezek is olyan "fiatalos" ötletek, amiket nem árt "eltanulni"

PuPu írta...

évának:
Nincs énnekem bajom az öregekkel, elviselem a tükörképem is, de a korosztályok tagjai egymáshoz vonzódnak, óvodás az óvodáshoz, fiatal a fiatalhoz - idős ember leginkább az idős embereket tudja megszólítani.
Ez is fontos persze, de a fejlődés fiatalokat követel, mert egy elöregedett párt csak az elmúlás felé tudja mutatni az utat.
Másrészt meg engem zavar, hogy mindig ugyanazok az arcok, ugyanazok a dumák, ugyanazok a manírok kerülnek elő, és főleg zavar az egyrészt-másrészt totyorgó belvárosi fanyalgó értelmiség, akik egyébként kicsinálták a szadit és részben a szocikat is.
Ha most ez itten nem lenne moderált blog, talán azt írnám, hogy a szexhez nem árt a rutin, de azért elsősorban fax köll hozzá, ha érted, mire gondolok.
Fiatalítani kell és ezzel együtt megbecsülni az öregebbeket.
:O)))

Altair írta...

„aztán boldogan szörnyülködhessenek a rohadt komcsi züllöttségén” Köszi, jót nevettem! :o) Nem is tudom, hogy bírod a Névtelenjeidet. :o)

Sok mindent lehetne erről a nemzeti ünnepről írni, amiről minden méltóság elutazott, ne kelljen szembesülni az ellenvéleményekkel. Ma meg hülyeségeket beszélnek a csúcstalálkozóról, még a kretén elempés is euroszkeptikus szövegeket hadovált ma a parlamenti közvetítés alatt... Szánalmasak! Remélem, igazad van, és lesz új párt, akire szavazhatok. Nem a demokratikusok, hanem igazi külsősök, akik nem okoznak csalódást, mint az lmp.

(Viszont nagyon örülök, hogy végre valaki kihúzta a nagyimrézést a fityisz szájából, mert már nagyon untam! Külön poén, hogy vitnerke se volt idehaza, nyilván a lengyelországi ötvenhatos megemlékezésen koszorúzott.)

éva írta...

Pupu, biztosíthatlak, még nem felejtettem el (a faxot). Annak viszont nem örülök, hogy a 4K-sok is bejelentették egy BALoldali párt létrehozását. Egyrészt az országnak max a fele baloldali érzelmű, tehát minden új baloldali formáció erre a szavazórétegre hajt, azaz megosztja.
Másrészt amire az országnak nagy szüksége lenne, az egy mérsékelt jobbközép párt, ahova azok szavazhatnának, akik csalódtak a fideszben, de bottal sem (hacsak nem lendületből) nyúlnának a rosszabbikhoz. Viszont nem szavaznának a baloldalra sem különféle fóbiákból.
Szemmel és wittnerrel láthatólag Orbán azt hiszi, hogy tőle jobbra még szavazótömegek vannak amit elszipkázhat. Szegény prüntyike még soha nem nézett igazán szélsőjobbos szövegeket.
Ha finoman akarok fogalmazni, ott nem büszkék arra, hogy Amerika néger vezetője után nekünk cigány
van - ráadásul a felesége és gyermekei is említve vannak antiszemita vonatkozásban - azaz ott nem sok fű terem a számára.
Lehet, hogy az Isten el akarja veszejteni (mivel akkor előbb az eszét veszi el). Pedig eddig legalább hatalomtechnikából jó volt.
Azaz középen és jobbra még nagyobb lesz az űr - érthetetlen, hogy ez a társadalmi igény még nem nyert kielégítést. Nagy kár, hogy a MDF eltűnt a süllyesztőben.
P.S. Négymadár pl egy ilyen balszkeptikus, de azért a baloldali szövetségtől nem elzárkózó szavazó lehetne. A korábbi rajza "a sivatag hajója" jóval szimpatikusabb volt, mert meghagyta az esélyét a dagály érkezésének.