Piszkos nagy a szenvedés, hogy a kormány végre valami ütős
dolgot tudjon felmutatni, szinte mindegy már, hogy mit és az is, hogy milyen
területen.
A konfliktus szinte feloldhatatlan, hiszen eredményt elérni
és a vazallusokat jóllakatni egyszerre ritkán megy, mindenesetre bő másfél
évvel a választások előtt jó lenne már úgy tenni, mintha csinálnának is
valamit. Mint tudjuk az eddigi legjobb eredmény a személyi sofőrrel
megerősített Hegedűs Zsuzsa főtanácsadói munkásságának köszönhető, de hát az ő munkabírásának
is megvannak a maga határai.
Azért elért eredményei valószínűleg megtermékenyítőleg
hatnak a kormányzati munka egyéb területein is, hiszen naposcsibe-pörköltje –
ha már állatgyerekek lemészárlásáról van szó - bármikor felveszi a versenyt akármelyik
borjú-kotlettel, és a siker begyűrűzik a kormányzati munka egyéb területeire
is.
Most éppen a cigánypolitikába, merthogy – ugyan nem az ő
vezetésével, de - ott is elkezdődött a szociális kiscsirke-osztás.
Ártunk és kormányunk elindítja a „Nő az esély” programot,
melynek keretében az ország tizenkilenc megyéjében és a fővárosban ezer cigány
származású nő kap szakképzést, majd utána egy évig munkát a szociális
ellátórendszerben.
Hurrá, most már csak a maradék hétszázkilencvenkilenc ezer
cigánnyal kell valamit kezdeni!
A kormányzat szerint a nők azok, akikben esélyt látnak a
roma integráció területén, akik a családokban egyébként is "az élet
motorjai".
A szakképzés során ezek a motorok különböző szociális
asszisztensi típusú feladatokat fognak elsajátítani, és később nagy berregéssel
be tudnak majd kapcsolódni például a romatelep-programokba is – mondta a
miniszter.
A reális prognózis szerint a motor majd szív, a miniszter szuszog, a kipufogásról meg
nem esett szó ezidáig.
A képzés során lesz belőlük munkanélküli ápolási
asszisztens, kisgyermekgondozó, nevelő, szociális gondozó és ápoló,
idősgondozó, házi betegápoló és roma szociális segítő.
Remek az elképzelés, a pénzt is remekül el lehet majd
költeni mint már annyiszor, és ugyanolyan eredménnyel, mint amilyennel a
hajdani cigányügyi pénzszórások is jártak.
Hogy miért kell a romák diszkriminációját még nemi
diszkriminációval is tetézni, azt szerintem senki sem tudja, legfőképpen az
ötlet szülői nem.
Ha valaki mobilabb a munkaerőpiacon, akkor az azért nehezen
kétségbevonható, hogy a férfi.
Annak idején az apám vállalt hetes kiküldetéseket, hogy a
család könnyebben éljen, nem pedig anyám, és így volt ez a Kádár rendszerben a
cigány-családokban is, ahol Szabolcs fél férfi-populációja felszállt hét elején
a fekete vonatokra és jött dolgozni Pestre, vagy ahol munkát kapott - aztán hét
végén hazautazott a családhoz.
Ha valaki azt képzeli, hogy ezt majd fordítva is meg lehet
csinálni, hát akkor az téved, az átlag háromgyermekes cigánycsaládokban az anya
nélkülözhetetlen.
Nem szólva arról - ha már cigánykodunk itten - hogy a család napi betevőjének
előteremtése a tradicionális cigánycsaládokban az anya feladata, de nem csak erről van szó - képzeljük el
azt a szituációt, amikor az évek óta munkanélküliként tengő-lengő, sok esetben
alkoholista apára marad a család - hát nem lennék a gyerekek helyében.
A terv az egész országra kiterjed, ahol a cigányság persze nem egységes, emellett legalább százféle
életstratégiát követ:
Közülük legnyomorultabb a pérók népe, akiknek semmiféle
iskolai előképzettsége nincs, zömmel analfabéták, szokásaik és életvitelük
elborzasztó a kívülálló számára, ebből a rendszerből ők eleve kiesnek.
Pedig a tradicionális cigány-problémák java náluk
jelentkezik, meg az elzárt, mára már teljesen elcigányosodott zsákfalvakban, ahol
maga a közösség sem képes fenntartani a saját intézményeit, hiszen adófizető
polgár a láthatáron sincs, munka meg még annyi sem.
Más a problémája a városokban élő cigányságnak, akik aztán
igazán nem hajlandók a többségi társadalom sablonjai szerint éhendögleni,
dolgozni akarnak, pénzt akarnak és tudnak is keresni, gondolkodásukban és
mozgásukban is mobil népek.
Mindenben meglátják a pénzkereseti lehetőséget, kimennek
akár külföldre is a munka után, nem várják tátott szájjal a sültlibát, elmennek
érte, ha kell...
Ők megragadnak minden adódó lehetőséget, sorban állnak a
segélyért, kilincselnek támogatásért, részt vesznek a cigányok számára kiírt
cigány ösztöndíjak pályázatain, élelmesek és ehhez társul némi pofátlan agresszivitás
is, mert tudják: szemérmes koldusnak üres a tarisznyája.
A négyszeres túljelentkezés a programra valószínűleg az ő
köreikből került ki, merthogy ez a program adni fog valamit ingyen, ingyen pedig
még a szar is jó, mint egyik nagy élettapasztalatú ismerősöm fogalmazott.
Hogy ők nem maradnak a számukra megálmodott pályán, az majdnem
biztos, nyolcvanezret havonta úgy keresni, hogy mellette életformát is
változtassanak és kötött, majdhogynem katonai fegyelmet követelő pályára
menjenek, az majdnem kizárt.
Egy esélyük van még, hogy kimennek a Lajtán túlra munkát
vállalni, merthogy arrafelé a társadalmak jobban tudják tolerálni a sötétebb
árnyalatokat, mint a turulbaszületett nemzet tagjai.
Ugyanis itt van még ehhez a mai Magyarország
diszkriminatív légköre: ugyan, ki fogja rábízni a gyerekét egy cigány
nevelőnőre, ki fogja beengedni a lakásába a cigány szociális gondozót vagy
ápolót – ez csak csalódások és megalázások özönét hozza majd az esetleg szép
álmokat kergető cigány nők részére.
Ha végeznek, lesznek számukra támogatott munkahelyek, ha
lesznek.
Egy évig.
És utána mi lesz velük?
El tudják majd magukat adni a munkaerőpiacon?
És hol lesznek a támogatott munkahelyek?
Mert a mai közlekedési árak mellett lassan többe kerülne az utazás,
mint amennyi a munkabér lesz.
Emellett a lakóhelytől távol dolgozni költséges mulatság,
enni kell, öltözködni kell, ha csak alapszinten is, de megnőnek az egyéb
költségek is, mert az ember a miniszter álmaival szemben nem gép, hogy
beletöltsék a fizetést a zsebébe és akkor üzemel, az embernek vágyai is vannak.
Szeretne ő is meginni naponta egy kávét a többiekkel,
befizetni ebédre, hogy legalább ezen a területen ne tűnjön páriának.
Megyénként ötven fő a létszám – ki fogja őket a képzés
helyére utaztatni?
Ki fog nekik enni adni, míg tanulnak és ha végeztek, kitől
fognak állást kapni?
Merthogy a jelenlegi egészségügyi rendszerbe nemigen férnek
bele, az iskolák, a bölcsődék-óvodák sem a szabad álláshelyekről híresek, a
magánszféra meg nem kimondottan ezeken a területeken aktív.
Az általam jólismert kisvárosi egészségügyi intézményben még
a takarítónők is érettségizettek, betöltetlen álláshely ugyan van, de ezidáig
az intézménynek tartozása nem volt, ha betöltenek minden álláshelyet, majd
lesz.
Egy dolog azonban már biztos: az oktatást szervező cég és
környezete másfélmilliárdot fog kaszálni a közeljövőben.
Ez szokott errefelé történni.
Majd a Közgép Oktatási Központja leszervezi a dolgokat,
mindenki kap egy tankönyvet Kövér Szilárd negyvenkettedik nyomdája által
gyártva, továbbá lesz két központi konzultáció meg a vizsga a felcsúti
Puskás-akadémiára szervezve, siker lesz ez a javából!
Aztán majd lehet büszkélkedni vele, mint a kiscsirkékkel,
melyeknek már ennyi idő után vén tojónak kellene lenni, de eddig ebben a
programban én még csak egy vén tojót láttam, az sem volt valami jó húsban...
Szeretném, ha egy év múlva azt kellene ide írnom, hogy
tévedtem, nem fog leesni az aranygyűrű az ujjamról, ha önkritikát kell
gyakorolnom.
De erre azért nem fogadnék…
:O)))
8 megjegyzés:
Ne aggódjatok a miniszterelnöki szociális főtanácsadó (Hegedűs Zsuzsa szociológus) kezében van a kulcs, majd OKJ-s tanfolyamokon képeznek ápolókat, ápolónőket, ez lesz az új közmunka (később az orvos képzésre is kiterjesztik)! Nagyon jó az ötlet, de kezdjék a gyakorlatot a kiemelt vezetők különleges egészségügyi ellátása területén!!!
Pupu, felmérték az egészségügyben dolgozók tényleges létszámát (most éppen név szerint) kiszűrték azokat, akik 2-3 helyen is dolgoznak) és elborzasztó a kép, kevés kórház fog tudni megfelelni a működéshez szükséges létszámnak. Tehát LESZ helye ezeknek a cigány nőknek is, annyira kevés szakápoló maradt idehaza, amelyik meg igen, az szakmunkát (gyógyszerosztás, stb) fog végezni, a szarpucoláshoz és ágyneműcseréhez segédápolók kellenek. Most, hogy elhalasztják a pedagógus béremelést - szerintem lesz bőven hely az óvodákban is. Külföldön elég jól fizetnek a nörszöknek....
Viszont tényleg nem ez a réteg amelyik 2-3 gyerek mellett távolra menne dolgozni.
De ez legalább egy esély a városban élő, helyben munkát találó cigány nőknek. És az egészségügynek is.
Aztán hogyan élnek vele, az más kérdés.
Pedig még a cigány családok állnak legközelebb a fidesz-eszményhez,
apu (ha) dolgozik, eltartja a főállású anya feleséget és a rakásra szült gyerekeket. Aki elég hamar újra reprodukálják magukat, a probléma tehát évről-évre nagyobb.
VALAMIT tenni kellene, és ez legalább nem ellenük van.
Hegedüs zsuszi na igen minden gyerek lakjon jól Ja havi egy milláért adja a tanácsot, persze kell is neki a lové mert a Kina balzsamózó kozmetikai szerek nagyom sokba kerülnek amit magára ken hiába szerencsére az agyát azt nem kell kezeltetni . D elemér Eger.
orbán rendszerét a korona nélküli királyságot összefogással leváltani nem lehet, majd meglátjátok.
Tudom, hogy jó lenne otthon a fotelból távirányítóval intézni a dolgot, de nem fog menni. Egyébként ők sem a távirányítóval vették át a hatalmat, hanem szembe szálltak a rendőrökkel. Rátok is ez vár, vagy a nyomor.
Nevetséges és tragikus, hogy a XXI. sz.-ban vetőmagot és háziállatokat osztogatnak, valamint közmunkát, kubikot, gulágokat szerveznek. magyar hibbant nő tanácsaira van szükség! Ebben látja a pofátlan Orbán a kilábalást. Sőt, ő maga is megalkotja a saját őrült elméletét a nyugat hanyatlásáról! De ez még semmi, a stupid magyarok még be is veszik ezt a sok baromságot. A magyar zemberek akkor megásták a sírjukat, mikor ezt a bagázst szavazták be a hatalomba Sokan már ezerszer megbánták, hogy ezekre szavaztak (tanárok, orvosok, rendvédelmisek megérdemlitek a Megkaptátok a jutalmatokat: hivatalvesztés, bércsökkentés stb egyáltalán nem szeretem Nyírőt de van egy Knyve a cime a Mádéfalvi veszedelem ez lesz a sorsa ennek a nemzetnek/ SZ. T.
Hegedűs Zs Láthatóan nem mer egyetlen rossz szót sem szólni a jelenlegi egyre súlyosabbá váló szociális állapotokról, mert fél a retorziótól. A másik lehetőség, hogy nem érzékeli, mert tök sötét,mit tud ő a falusi életröl a seggnyaló inkább film szerepet vállalt volna! egy gyenge horror filmben fő szerepet kapott volna még maszk se kellene neki D.elemér Eger.
Hát tudod én rendvédelmis vagyok és nem orbánra szavaztam. Tehát óvatosan ezzel a megérdemlitekkel, mert bizony ott is vagyunk jó páran, akik nem oda szavaztunk. Az általánosítás nem visz közelebb a megoldáshoz, de az igazsághoz sem!
A belekezdések állami pénzzel mennek, bár ez a nő összetarhálta a pénzt)
szociológus ha jól tudom, mi köze van állat/növénytermesztéshez...? Semmi. a legtöbb TSZ az előző orbán kormány hagyta lerohadni, de ez persze már nem érdekel, a lényeg hogy ez a kis polihisztor most építgeti őket.
Sose felejtem el mikor sok ésszel mondta egy családnak,H. zs. hogy kapnak 30 tojást, abból lesz 30 csibe, azok meg mind tojnak még sok tojást a végén meg KULÁKOK lesznek be ..szarás a büdös bunkó SZ. T.
Megjegyzés küldése