2013. október 23., szerda

OSZD MEG ÉS FOSZD MEG

Minden jogától, vagyonától, nyugalmától, örömétől.
Már a népet, az alattvalókat, ez a sikeres recept.
Merthogy, ha fordítva próbálkozol, akkor a dolog kétesélyessé válik, és én még olyan rablót nem láttam, aki örült volna annak, ha menet közben kiderül, hogy a ketrecharc-válogatottól akarta elkérni a pénztárcájukat.
Vezérünk egyébként is vonzódik a katonásdihoz – minél kisebb valaki, annál harciasabb, erről Napóleon is tudott volna mesélni - így pontosan tudja, hogy a bekerített ellenséget először részekre kell osztani, majd a részeket egyenként már könnyebb szépen, sorban megsemmisíteni, mint az egész alakulatot.
A Hősök terén az 1957. május elsejét idéző rendezvény remekül sikerült, a pódiumon álló szónok mögött a nemzeti zászlók erdeje mellett katonák is silbakoltak, mutatván: az erő velünk van.
A szónoklat unalmas, történelmi tekintetben hazug és csúsztatásokkal teli percei után viszont meghallgathattuk Orbán jövőnkre vonatkozó szavait, melyek egyetlen célt szolgáltak: hívei harci szellemének felkorbácsolását.
Meghallgathattuk, hogy az országban a sötét erők már megint szervezkednek, fenekednek, volt tovaris helyett Tavares, volt közénklövetés kilátásba helyezése – esetleg nem csak gumilövedékkel - volt minden szép és jó, gondolom a nemzeti egység jegyében, melynek egy ritka pillanatát éppen ünnepeltük, mindössze a szónok feledkezett meg róla.
Nincs kétség – nincs egység.
Mindenesetre arra jó volt ez a rendezvény, hogy megmutatta Orbán vízióját az ország jövőjéről.
Ennek alapján győzelme esetén folytatódik a harc, ellenség meg majdcsak akad.
Ha nem akad, hát majd kijelölünk, de a harcnak folytatódnia kell, mert ez a lét értelme, (lásd: A Halál ötven órája…) meg a győzelem, habár ez utóbbi nem is annyira fontos talán.
Az a lényeg, hogy ameddig a nép harcol, addig nincs ideje a Vezér tolvajlásaival foglalkozni, ellenben ájult tisztelettel kell hallgatni közkinccsé tett baromságait, és szemet illik hunyni viselt dolgai felett.
Itt, ameddig Orbán él, vagy ameddig nem akad egy tökös politikus, aki vádat merne emeltetni ellene, addig harc lesz, addig félelem lesz, addig a demokrácia ide látogatóba sem fog járni.
A beszéd önleleplező, ócska populista, militáns és gyűlöletre hangolt duma - azt bizonyítja, hogy ez már nem politikai harc, hanem az ellenfél teljes fizikai megsemmisítésére indított akció verbális bevezető szakasza, utoljára ilyet Hitler engedett meg magának.
És ünnepelték.
Ez volt a legmeghökkentőbb dolog, merthogy ez az ember hároméves uralma alatt azoktól, akik ott álltak vele szemben a téren, csak elvett.
Elvett pénzt, munkahelyeket, nyugdíjalapot, elvette gyermekeik jövőjét, elvette a nyugalmat, a demokráciát, a szabad véleményalkotás lehetőségét, a félelem nélküli élet lehetőségét, elvette a földet, elvette a múltjukat, elvette önbecsülésüket, és mit adott helyette?
Félkész stadionokat, lerohasztott fővárost, munkanélküliséget, négymillió nyomorgót, százezer éhező gyereket, embertelenséget - olyan társadalmat, melyben a közmunkással üldöztetik a hajléktalant.
Rasszizmus, antiszemitizmus, lassan már fundamentalista keresztény társadalom, melyben a klérus a pénz gyűjtésével van elfoglalva, a szegények és elesettek istápolása helyett.
De tapsolták, és ábrándos tekintettel ünnepelték.
A birkák jegyzéket küldtek a külügyminisztériumnak, melyben kifejezték felháborodásukat azért, mert egyesek a jobboldali szavazótábort hozzájuk hasonlították, holott ők legalább tiltakozva bégetnek, mikor a vágóhídra hajtják őket, míg Orbán hívei egyszerűen nem találnak összefüggést kedvencük tettei és a saját bánatos sorsuk között.
A másik rendezvény a Műegyetem-rakparton volt, a szónokok a demokratikusnak mondott ellenzék vezetői voltak, közöttük rég nem látott kedves ismerősök is, mint Kuncze Gábor, Bokros Lajos – okos emberek, jó volt hallgatni őket.
A résztvevők a célban egyetértettek, a célhoz vezető útban viszont már nem annyira.
Ez okozott is némi feszültséget, merthogy tegnap Mesterházy és Bajnai aláírták a maguk kis mutyi-szerződését, és bejelentették, hogy ezzel részükről lezárták a kérdést, lehet mindenkinek az ő jelöltjeikre szavazni.
Nem volt jó ötlet ezt közhírré tenni, ugyanis a rendezvény résztvevői nem értettek egyet a megoldással, és amikor Mesterházy beszélni kezdett, akkor elkezdték hangosan és ütemesen követelni az összefogást a többi demokratikus erővel.
Nehéz a pártelnök élete.
Kuncze és Bokros beszéde remek volt, Gyurcsány is hozta a szokott formáját, ő megígérte, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel harcolni fog az ellenzéki egységért, ennek Mesterházy valószínűleg nagyon örült.
A nagygyűlés résztvevői meg láthatólag és hallhatólag a DK elnökével rokonszenveztek.
Amikor a rendezvényre tartottunk, az unokám egyszercsak felrikkantott: ott megy a Gyurcsány!
És valóban, a feleségével kézenfogva ballagtak a Duna felé, gyalog, mint az összes többi tüntető, sehol egy páncélozott BMW, sehol egy testőr – jó volt látni, hogy számtalan negatív tapasztalata dacára sem lehetett megfélemlíteni.
Az eszén és a karizmatikus személyiségén kívül valahol ebben is lehet a titka, - bizalmat ad és bizalmat kap.
Ami nagyon érdekes volt, hogy a résztvevők egy nagyobb csoportja a beszéde után hazaindult, csak a vak nem látja, hogy ő az, aki vonzza a figyelmet, akire kíváncsiak az emberek, akit szívesen hallgatnak.
No, majd meglátjuk, lesz e valami hatása a mai eseményeknek, mindenesetre Orbán felszólította híveit, hogy ideje elkezdeni szervezkedni, mozgásba hozni a választási gépezetet.
Nem szégyen az ellenféltől tanulni, talán ezen az oldalon is el lehetne kezdeni a munkát.

:O)))

20 megjegyzés:

Névtelen írta...

"Itt, ameddig Orbán él, vagy ameddig nem akad egy tökös politikus, aki vádat merne emeltetni ellene, addig harc lesz, addig félelem lesz, addig a demokrácia ide látogatóba sem fog járni."

- Szerintem, ha politikus EMELTET vádat, akkor utána sem lesz demokrácia.

Neked5 írta...

A vak is látja, de az MSZP-hez képest a vak komondor is sasszemű... Már odanyilatkozott Török Zsolt, hogy a DK-sok meghackelték a Mesterházy beszédet, Szanyi kapitány éjesszólóan, szavazatszerző szép szavakkal kommentálta facebook oldalán a történteket, a DK szimpatizánsokat okolva a Mesterházyn esett sérelemért: "süljön le a bőr a pofátokról". Aztán írhatják akik ott voltak, hogy mszps zászlók, logók mögül is kiabálták! hogy "összefogást" , aljas DK provokáció volt és kész.. Akinek nem tetszik ez a sunyi kiszoritósdi "összefogás", az mind DK provokátor, a baloldal ellensége, a kormányváltás gátja, áruló - tényleg nincsenek messze a Fidesztől. A vezér ünnepi beszédéből csak részleteket hallottam, mert annyira utálom, hogy képtelen vagyok végignézni,még az is sok, amit a híradójában láttam..

Neked5 írta...

Jav. ékesszólóan

PuPu írta...

Szőrszálhasogató névtelennek:
Természuetesen nem a politikus emeltet vádat, de mondjuk feljelentést tenni már tehet, az pedig, hogy ezt megteszi-e, politikai döntés.
De formálisan persze teljesen igazad van.
:O)))

PuPu írta...

Neked5
Pedig az ellenfelet hallgatni hasznosabb, mint némelyiket a sajátjaink közül...
:O)))

terlasz írta...

Így igaz Pupu, ami Gyurcsány-beszéd utáni elvonulást illeti. Én is felhívtam erre a társam figyelmét.
Ezek az idióták azt mondják, hogy DK-s provokáció volt az összefogás követelése Mesterházy
tól. Akkor ez azt jelenti, hogy a tömeg 90%-át a DK-sok alkották.

Geza írta...

Nagyon orulok, hogy a gyulesen ottlevok ilyen lelkesedessel fogadtak Gyurcsany Ferencet. Ez a nap szerintem komoly fordulatot fog jelenteni a DK nepszerusegeben, es minden egyebb velemennyel szemben nagyonis helyes volt, hogy a DK reszt vett a rendezvenyen. A beszedbol az eltokeltseg, magabiztonsag es ugyanakkor a realitas sugarzott, amely szerintem egy igen jo uzenet, mert a fekete+pirosfeherzold remuralmat latvan az emberek konnyen letargikussa valnak es megfeledkeznek arrol, hogy milyen is volt, amikor meg oek is rendelkeztek ezekkel a tulajdonsagokkal.

pleinair írta...

Megint Gyurcsány a hibás. Elemzők, politikusok, mint véres húst a dögkeselyűk, őt marcangolják.
A két sunyi karriervadászt nem éri bírálat, őket maguk közül valónak érzik.
Nem Orbán jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem ezek a tohonya, erkölcstelen ellenzéki vezetők. Elsőként őket kellene elzavarni.
Erőszakosak, a fejünk fölött döntenek, és mi meg se kérdezzük, milyen jogon. Úgy ülnek a nyakunkon, hogy nehezebb lesz lerázni őket, mint a pocakos diktátort.

Névtelen írta...

Ez a Smuck Andor is kavarja a szart, de nem akárhogy

http://www.hirado.hu/Hirek/2013/10/24/08/Schmuck_Hiteltelen_babjatek_volt_az_ellenzeki_demonstracio.aspx

Persze nem kell csodálkozni azok után, ahogy benyalt híg f*sig az MSZP-nek, hogy már nekem lett hányingerem, amikor is azzal a "pazar" ötlettel állt elő, hogy a inkább nyerhetetlen körzetekben induljon el mindenki az országos listák miatt, a nyerhető körzetekben pedig csak egy közös jelölt legyen:MINDENHOL MSZP
Van bőr a képén...

Promenad írta...

Ismét csak megerősíteni tudom régi vesszőparipámat .az ellenzék vezérei-Gyurcsányt kivéve -nem akarnak nyerni és ezért mindent meg is tesznek.
Csak a vak nem látja !!

Névtelen írta...

Szervusztok, jó napot !
Tegnap nem hallgattam végig egyetlen szónokot sem, - részben mert nem tudnak újat mondani, részben részben mert úgyis szétcincálják az elemzők, politológusok, kommanteleők és egyéb álfajták.
De : a baololdali műsor jobban kiverte a biztosítékot, mint Orbán fenyegetőzése és felhívása táncra ??? Vagy ez a Q" hadrendbe állítjuk..." csak amolyan szófordulat ?

Névtelen írta...

..és egyéb állatfajták
Vagy ez a " csapatainkat
Bocs az elütésekért !

obsitos írta...

Jó a cikk,mint mindig.Az ATV-ben (egyik műsor a másikat, egyik szakértő a másik szakértőt túllicitálva) szedték le a szentelt vizet Gy.F.-ről. Összeférhetetlen, megosztó, izgága –és amit csak akarunk. Ja és már a párt- társai is leminősíttetek.
A miniszterelnöki abszurdok, - szinte szó nélkül maradtak, és nem váltott ki különösebb véleményt, értékelést az a döbbenetes jelenség sem, hogy egy hatalmas, hipnotizált tömeg ájtatosan hallgatta, majd ünnepelte a tolvaj harcost.

dmolnar írta...

:0)

Névtelen írta...

obsitosnak

Erre akartam rávilágítani, - csak olajat öntünk a tűzre, ha megszaggatjuk ruháinkat és hamut szórunk a fejünkre.
Miközben : Orbán nyílt felhívással fordult a széljobbhoz, talán éppen a Gárdához, ha még léteznek.

hello írta...

Sziasztok!

Én tegnap este privátban vitatkoztam egy - mint a Neked5 által idézettekből kiderül, ezek szerint nem egyedüli - MSZP-s nézetet valló ismerősömmel, akit "megbotránkoztatott" a tegnapi közönség viselkedése, amit ő is DK-s provokációnak vélt, és még inkább Gy.F. véleménye.

(Azért, ha belegondoltok, igazán szívet melengető ez az összhang az MSZP-n belül: a DK és Gy.F. iránti gyűlöletük micsoda egységet bír kovácsolni belőlük! Tóbiás, Botka, Szanyi és mások - ugyanaz a kotta, ugyanaz a szólam! Tán az intonációban lelhetni fel némi különbséget, lásd a "kapitány" amúgy tőle szokásos hangvételét.)

A vak komondor hasonlathoz külön gratula Neked5-nek - én beértem annyival, hogy ha M.A. az ő szövegét túlharsogó ÖSSZEFOGÁST! követelést nem érti, sürgősen keressen más foglalkozást.

Névtelen írta...

10 ezer fő egy "kormányváltó" tüntetésen = a tömegtámogatás teljes hiánya,

Továbbá felthetnéd magadnak a kérdést: hova vezet az az értelmiségi gőg, amely az emberekre birkákként tekint?

Neked az a foglalkozásod, hogy a politikát követed.

De mondjuk lükepék lennél azért, mert mondjuk teljesen félreértelmezed egy betegség szimptómáit?

Kétségtelenül az ovos felsőbbrendűnek érzi magt veled szemben egy pillanatra. Hanem magyarázza el mi az ábra, ezért te nem tudod elkerülniaztahibát, ami a tünetekhez vezetett, akkor bűnt követ el.

Hát a politikus?

és milyen magasságból nézheted le az átlagembert, ha ráadásul tökéletesen félreértelmezed a politikai eseményeket mert összetéveszted a felületes látszatot a valós okokkal?

Névtelen írta...

Névtelen 17:39
Nem tudjuk, ezt kinek írtad ?
( Én a másik névtelen vagyok, utoljára jelentkezem így )

Lusti írta...

+Orosz József
Segítsetek légy szíves, egy ellenzéki gyűlésen csak azt szabad skandálni, ami jelszavakat a központi bizottság előre kiad, vagy ha merészelnek mást is skandálni (összefogást), az szembe megy az "összefogással" és hekkelésnek számít. Vagy a lelkes tömegnek éppen azt a megállapodást kell éljeneznie, amit tegnap aláírtak, de éppen az összefogást skandálókat zárták ki belőle?"

Megosztásban kaptam a FB-n... szószerint úgy nem értem a kínjukat, ahogy ő írja...
ßssszus... menjenek már el vásárolni, álljanak a pénztárnál sorba, vagy ücsörögjenek egy padon és hallgassanak bele a körülöttük lévő tök idegenek beszélgetéseibe... körülöttem mindenki azt mondogatja, hogy 'összefogást' és elégedetlen azzal, amit művelt eddig a 'kileszaminiszterelnök' társulmány...
Ennyi DK-s lenne körülöttem?(!)

Névtelen írta...

Magyar Ember változásra képtelen.Képzeletbeli röghöz kötött.
Csak áll és vár.Idő viszont elszáll felette.