2017. április 16., vasárnap

A SZEGÉNY KIS DIKTÁTOR PANASZAI

Index.hu-ról, köszönettel...



Majdnem megsajnáltam.
Ő itt
 teljességgel önzetlenül a lelkét is kiteszi, és a hálátlan nép mivel viszonozza?
Hát kampányfőpróbával, melyet természetesen nem a civilek szerveztek, hanem "magukat civilnek nevező, de valójában NGO-knak mondott nemzetközi hálózatok hazai fiókintézményei" melyek "egy olyan Európát képzelnek el, amelyben részleges lakosságcsere történik, idegen népelemeket engednek be a világ más részeiből..."
Namármost a NGO jelentése Non-governmental Organization, ami nem kormányzati - civil - szervezetet jelent.
A franc tudja, hogyan is kellene hívniuk magukat, talán Soros -szervezeteknek, hogy a kormányfő magas ízlésének eleget tegyenek.
Azt is megpendítette a Magyar Rádió görcsbe rándult agyú mikrofonállványa, hogy ezek meg akarják zavarni a húsvéti körmenetet, de aztán azok saját körmenetükön vettek részt, és ott gyalázták az Istent, skandálva, hogy Orbántakaroggy!



Persze egészen más a helyzet, ha a kormányzat szervezi a civil szervezetet, mint például a Civil Összefosás Fórumát, melynek prominense már fenyegetőzött egy sort a médiában, miszerint ők is ki fognak jönni az utcára, és akkor majd megtudhatja minden migránssimogató, hogy mi az a félelem.
Gondolom, erre utalhatott a kormányfő, mikor elmondta, hogy "békés és derék keresztény embereknek is" viszket már a tenyere.
"Erőpróba ez mindannyiunk számára." De ő azzal szeretné nyugtatni a jóérzésű magyar embereket, hogy Magyarországnak egy nemzeti kormánya van, ez a politikai erő garantálja a közbiztonságot, és nem a provokátorokat védik, mint annak idején a szocialista-liberális kormányok.
Gondolom, defektes haverjára gondolhatott, a lovagra, aki időnként lova helyett is toporzékol és ugyanolyan klinikai eset, mint ő, csak ő még sztk-ra kapja az elektrosokkot...

Similis simili gaudet, ugye...
Nagyon
 kell röhögni, mert szíve szerint szétveretné a fiatalokat a rendőrökkel, beleértve a fogalomba korunk ÁVH-ját is (bocsi, rendőrök...), megnyerve 2017-et, de akkor elveszítené 2006-ot, már kommunikációs tekintetben.
2006-ban egy békés természetű kormányfő ellen háborúzott, rombolt, gyújtogatott ugyanaz a csőcselék, amellyel most a fiatalokat fenyegetik, most meg a harcimarci ellen röhög az ország, csupa normális küllemű fiatal, akik nem dobálják féltéglákkal a rendőröket, nem hajigálnak rájuk Molotov-koktélt, nem fordítanak ellenük tankot, csak komoly követeléseket - Orbán, takarodj! - és olyan vicces és igaz jelszavakat skandálnak, mint „Undorító takony: Orbán – Lázár – Habony”...


Fel is háborodott szeretett Vezérünk, mondván, mulatságos, hogy egyes demonstrálók "borzalmas dolgokat skandálnak", becsületbe vágó, súlyos dolgokat vágnak az ország és vezetőinek fejéhez, miközben azt állítják, hogy nincs demokrácia.
Szerintem meg az mulatságos, hogy egy magát demokratikusnak bemutató kormányfő azt gondolja, hogy ő az ország, meg, hogy az a demokrácia non plus ultrája, ha a politikájával egyet nem értőket nem tárolják stadionokban a kivégzésükig.

Éppen ennyi erővel a humanizmus magas fokának minősíthetné a stadionok gyepének fűtését is, hiszen Chilében Pinochet alatt nem egy halálra váró embernek kiújult az aranyere a stadionok hideg gyepén, ameddig kivégzésére volt kénytelen várakozni, de a NER humánus körülményei között ilyen nem fordulhat elő.
Becsületbe vágó dolgokhoz meg becsület is kell, az meg neki már régen nincs.



Aztán persze előszedte régi becsípődését is, a migránsokkal való riogatást.
Közben olyan veretes hülyeségekkel szórakoztatta a Nagyérdeműt, mint, hogy Kofi Annan (az ENSZ főtitkára) hivatali idejében  Soros embereként sürgette a migrációt, meg, hogy ez Magyarországon a sorsdöntő kérdés, jóllehet, ha én migráns lennék, lehet, addig gyakorolnék, míg át nem tudom ugrani ezt a középkori mentalitású, alsóbalkáni országot, dilis diktátorával az élén.
Szeretett miniszterelnökünk mostanában nem lógázza a nyelvét, cserébe viszont akkorára dagadt már a feje a gyógyszerektől, mint egy görögdinnye.
Miért szükségszerű az, hogy Magyarország miniszterelnöke manifeszt elmebeteg legyen?
És miért nem lehet az egészségi állapotát tisztázni, hiszen csak ami úgy ránézésből, kívülről látszik, az a laikus előtt is nyilvánvalóvá teszi, hogy szociopata, gigantomániás, paranoid és kleptomániás, akivel ő kezet fog, annak csak négy ujja marad...
Rögeszmés is, hiszen mindenkit, tán még a költöző vadlibákat is migrációval vádolja, hű csicskása meg Isten nevében ott lövöldöz rájuk a szőregi határban...



Lassan elrendeli a harmadik sor kerítés felépítését is, mert a kerítésgyár kapacitását nem lehet kihasználatlanul hagyni, minden fillérért le kell hajolni.
Viszont elmondta, hogy az ország saját lábán áll.

No, azért nem annyira, mint Rasi, akinek strómanja éppen most vette meg az egész Balatont, az összes kempinggel együtt - még szerencse, hogy nem tudott új medret ásatni a háza mellett Felcsúton.
Kár - át lehetne szállítani a vizet lajtoskocsikkal, a halakat meg áthajtaná lábon Mészáros.
Neki, mint a Nemzet Kondásának van ebben tapasztalata.
Nem lesz ennek jó vége, mert ezekkel a betegségekkel nehezen bírja majd a növekvő nyomást.
Vagy megbuggyan végképp és hadat üzen az Uniónak, vagy elkezd dobozokat hajtogatni, esetleg kardot ránt a Parlamentben és személyesen rendezi végre a Gyurcsány-problémát, melyet tehetségtelen szolgái képtelenek évek óta nyugvópontra juttatni - értsd: nyugodjon békében.
Mindenesetre a fiatalok most rágerjedtek a Vezérre, és kedden már megint tüntetni fognak, kíváncsi vagyok - és aggódom - mikor fröccsen az ejakulátum, hogy emlékezzünk egy pillanatra Simicskára is.
Aki csak ül a sarokban, mint egy gyilkos pók és azt tervezgeti, hogy csinál Anikó asszonyból is pókot.
A Fekete özvegyre gondol...


:O)))

5 megjegyzés:

Kapat írta...

Orbánnak egyetlen célja, hogy folyamatosan fentartsa az emerekben a félelmet és a gyűlöletet. Ezért nyúlt vissza ismét a migránsok ügyéhez, ez egyszer már bejött neki. A nemzet védelmezője, Európa megmentője, a nagy igazságtevő. Szerencsére már híveinek egy része is kezdi megérteni, mennyire silány eszközökkel operál vezérük. A fiatalok legalább érdeklődővé váltak, már nem közömbösek a politika iránt. Nem lehet Őket terelgetni, a saját fejük után mennek, mint a fiatalok általában.
Ami meglepett, meglehetősen tájékozottak, eligazodnak a mindennapi politikában. Azt hihettük volna, hogy csak közönbös szemlélői az eseményeknek. De Orbán most melléfogott, felkeltette az érdeklődésüket. Nem szeretnék annak a helyében lenni, akinek fejéből kipattant ez a CEU ügy. (Habony?)
Remélem, a nyomás, ami most minden oldalról rá nehezedik, megteszi hatását. Megoldás lehetne nyilvános kiborulása. Előjelei már látszanak, kordinálatlan, zagyva mondatait hallván.

Promenad írta...

A "fekete özveggyé váló Anikó asszony " frenetikus !

Olasz Ildikó írta...


Kapat!
"Ezért nyúlt vissza ismét a migránsok ügyéhez, mert egyszer már bejött neki..."
Igen!Illetve "az" bejött neki. A mai napig, ha okos(nak) értelmes(nek) látszó emberekkel beszélgetek, és a menekültekre kerül a szó, eltűnik az okos, értelmes ember. Bár életében még nem találkozott -még 2015-ben- sem menekülttel, mégis félti az országot tőlük... És egyértelműen kinyilvánítja, hogy bizony szükség van a kerítésre!
Egyszerűen nem értem.

sima pupista írta...

Pupu, Anikó asszonyról egyedül tőled szoktam hallani. Szerintem már régen lelépett kedves férje mellől és valami élhetőbb országban végre normálisan él egy egészséges pasas mellett. VAGY: felszívódott, köddé vált, esetleg soha nem is volt, ki tudja... :)

Cereus írta...


Csak kérdezem ? Hány tisztességes orvosprofesszor kell egy bizottsága, hogy megállapítsa
alkalmatlan vagyok még a traktorvezetésre is.

Vagy egyértelműen kijelentse, már rég nem vagyok normális !
És erről hivatalos papírt is ki mer állítani.