2018. május 24., csütörtök

SALÁTAPOSZT

Kerecsend egy heves megyei település, önkormányzata pályázatot nyert - úgy félmilliárd forintot.
A cél az volt, hogy a település negyven százalékát kitevő cigányság szegregátumokban élő tagjai számára valamiféle kitörési lehetőséget alakítsanak ki, különféle technikákkal, és legalább a gyerekek számára adjanak valami esélyt.
A képviselőtestület nem engedélyezte a polgármester számára a megvalósításhoz szükséges szerződések aláírását, ezzel a pénz és az esély egyazon csobbanással esett kútba.
Sajnálatos és nagyon magyar.
Azt mondták, bár ilyen pályázatot nem nyertek, hogy inkább a turizmus fejlesztésére kellene költeni a pénzt, ami igen reális célkitűzés, miután a település Eger mellett található.
Vélhetőleg a Szépasszony-völgy helyett Kerecsendre tódulnának Eger szerelmesei.
Azt olvastam, a település lakosságának negyven százaléka cigány.
Belátható időn belül az arányok megfordulhatnak, és rendkívül érdekes lesz elnézegetni, ahogy a majdani többség a kisebbségi létben szerzett tapasztalatokkal és módszerekkel bánik majd a majdani kisebbséggel.
Ezt Erdélyben egyszer már megéltük...



Trump elnök lemondta az észak-koreai vezetővel szervezett találkozóját, mert a duci diktátor nem volt hajlandó már a találkozó előtt lemondani atomfegyvereiről, csak azok alkalmazásáról.
A koreai háborúnak sok évvel ezelőtt lett vége, igaz, fegyverszünettel és nem békekötéssel, de ez túl sokat nem jelent - kis izmozásokon túl semmi komoly nem történt arrafelé évek óta, csak az ENSZ cégére alatt tevéékenykedő amerikaiak idegesítették északi ellenfeleiket rendszeres erőfitogtatásaikkal.
Addig-addig, míg Észak meg nem mutatta, hogy a koreai, ha nekiveselkedik, nemcsak világszínvonalú autót, de rakétát és atomfegyvert is tud építeni, ami rendkívül felidegesítette azt az Ameerikát, mely nagyon nyugodtan elviselte Pakisztán és Izrael atomfegyver fejlesztését, de nem akadékoskodott sokat Dél-Afrika vagy Brazilia tekintetében sem.
Most sem hangzott el semmi azzal kapcsolatban, hogy Amerika esetleg kivonja atomfegyvereit a térségből, merthogy ez valós alku-alap lehetne, azokkal az amerikai csapatokkal együtt, melyek koreai állomásoztatása már évtizedek óta okafogyottá vált.

Tulajdonképpen Kínáról van szó, ehhez hídfőállás az USA számára Dél-Korea, egészen addig, míg a kínai óriás megengedi.
Mindenesetre a Jeruzsálem ügyében mutatott porceelánbolti elefánt-tangó,  az iráni atomegyezmény felmondása után ez újabb lépés egy világégés felé, és a gyufát itt Trump gyújtogatja szorgalmasan.
Kim Dzsong Un számára intő példa lehet az iraki elnök és a líbiai diktátor esete - mindketten feladták pozícióikat, mindketten meghaltak, és egyikük sem dicső körülmények között, országaik pedig azóta az ebek harmincadjára jutottak.



A belpolitika a helybenjárást gyakorolja, az ellenzék el van foglalva belső harcaival, miközben Budapestet éppen most einstandolja Orbán, Tarlós csendes asszisztálásával.
Az önkormányzatiságnak befellegzett, a települések olyan libacsapatra hasonlítanak, melyet egy róka vezet, döntési jogosultságuk lassan már arra sem terjed ki, hogy mit legeljenek a tarlón, azt is a rőka fogja megmondani.
Tulajdonképpen azoknak van igazuk, akik kifogásolják, hogy ugyanaz az ellenzéki csapat tehetetlenkedik évtizedek óta, az ismert eredménnyel.
Itt lenne az ideje új arcokat keresni, az elfáradt arcoknak pedig visszamenni karosszéria-lakatosnak, esetleg a privatizált vagyont működtetni.
Nagy reményeim nincsenek, a jelenlegi ellenzékiek mindent megbocsájtanak maguknak - egészen addig, míg mi is, nekik.

Azt hiszem ideje lenne ennek a határtalan humanizmusunknak is véget vetni.
Jöhetnének mások.

Nem, nem a fiatalok, mert azok egyszer már jöttek, az ország a mai napig szopja cumijukat, a torkosborz meg térdenállva könyörög a technikai leírásért.


Az Újpest elvette a lehetőséget a Puskás Aadémia elől, hogy indulhasson az Európa Ligában.
Hiába minden, Orbán sem nyerhet meg minden meccset - szegénynek a térdéig fog lógni a nyelve...


:O)))

10 megjegyzés:

kiskato írta...

Észak Korea megsemmisítette egy jó részét az atomfegyvereinek és gyártási lehetőségeinek...Trump azt nyilatkozta, azért nem akar most találkozót, mert Kim csúnyán beszélt egyes amerikai politikusokról...
Trump fel akarja gyujtani a világot, az már világos...addig provokál, amig valaki pofán rúgja csakhogy ettől nem ő fog felfordulni...

1970 írta...

Kedves kiskato!

Nagyon jól látod a helyzetet a narancssárga hajú Trumpli bohóccal kapcsolatban.
Sajnos az ostoba provokációinak nem lesz jó vége... az értelmesebb politikusok (pl.: Merkel, hogy kifejezetten egy jobboldali embert említsek, de Putyint sem a buták közé sorolnám) pedig egyre inkább a perifériára szorulnak. Nem lesz ennek jó vége:(

Névtelen írta...


kiskato írta:

"Észak Korea megsemmisítette egy jó részét az atomfegyvereinek és gyártási lehetőségeinek"

Nem önként és dalolva, hanem kényszer szülte a nincs tovább-ot.
Észak-Korea "atomhegye" a titkos földalatti alagútjaival egyetemben az utóbbi atomrakéta kísérletnél beomlott, ki tudja mekkora és milyen kiterjedésû atomfelhőt produkálva.

Attól hátrált ki a dagadt diktátor az atomrakétakilövő programjából -, de persze a háttérben lezajlott folyamatokat, a tényeket nem kürtölték világgá. Azért mégis kiszivárgott, mûholdfelvételek is tanúsították, hála a Google-nak.

Amadeus

Promenad írta...

Emlékeztetőül . anno Gyurcsány is visszaküldte a "megfáradt arcokat " az eredeti szakmájukhoz.
De nem mentek. És most sem fognak...

Kovács Erzsébet írta...

Nem kell félnetek.Tegnap láttam egy fotón,hogy Putyin és a francia államfő kezet fog, és összefog a világ kíber bűnözöi ellen.Ha ebben egyet tudnak érteni, gondolom, okos emberek lévén más területen is megtalálják a szükséges és gyors megoldásokat.

1970 írta...

Kedves Amadeus!

És mi van Szaddam állítólagos atomfegyvereivel? Azok hol vannak? Akkor is ez volt az USA számára a hivatkozási alap. (Nem mellesleg arról az országról beszélünk, amely eddig egyetlenként ledobta az atombombát egy másik országra.)
Egy dagadt diktátor és egy narancssárga hajú buggyant bohóc hadakozása nem éppen annak a jele, hogy ez a világ jó irányba halad.

magyarmagyar írta...

Tegnap az RTL-en a Bátortábornak koldultak össze tizenvalahány millió forintot. Hívásonként bruttó !!! 5000 Ft. Jól értem hogy még erről is lenyalják az Áfát? Semmi nem elég? Egy szájonb@szott stadion árából mennyi ideig lehetne működtetni? A nemzet gazdagjai vajon indítottak egyetlen hívást is? A hülye ellenzéknek ilyesmikkel kellene foglalkozni egymás püfölése helyett. Micsoda undorító banda lettünk pártízév alatt!

Valaki, aki írta...

Még mindig rossz felé indítunk rakétákat (ha már harc).

A cél Orbán - és érdemes lenne megérteni: a harcot nekünk kell megvívni. Nem érdemes még mindig a "mit csinál az ellenzék" nevű gumicsontot rágni.
Ez csak marad a gyerek, ha játszik taktika.
A képviselőink nem forradalmárok - aki mégis agressziósabb, mint a sokéves átlag, mi magunk rugdossuk meg annyira, hogy anyázva húzódik hátra, hogy akkor boldoguljatok egyedül.

Mindaddig, amíg "az ellenzéket" szapuljuk, Orbán jól elvan. Ha letesszük a lantot, és pl. beszüntetjük a munkát 2-3 órára (figyelmeztető sztrájk), akkor megmozdíthatja azt a jól elhízott fejét - és még mindig hülyének fog nézni.

Ha letesszük a munkát egy napra, akkor, elkezdhetünk tárgyalni arról, mit is akarunk.

Én is azt mondom: "azért a víz az úr".

Felmérést javaslok - hányan lennének, akik akár 2-3 órára beszüntetik a munkát?
Sacc - pár ezer ember. Tévedjek.

Kérdem szeretettel, mit csinált a lakosság Kerecsenden, miközben kihúzták a zsebükből a lehetőséget?
Na, erről van szó!

Orbán a gyávaságunkból és lustaságunkból él. De főleg a gyávaságunkból. Hamar felismerte: nem szólnak ezek semmiért. S ebben igaza is volt.

Hogyan tovább?

Koterba írta...

Hm.
"Hogyan tovább?"
Bátorsággal. Függetlenséggel. Okossággal.
Ezekhez kapcsolódó merészséggel.
A cigány az egy olyan fajta, amelyik mindig gyáva, de bátor ha nem mernek vele szembeszállni.
Na ezt kell(lene) figyelembe venni és szemmel tartani.
Mert alaptétel: A cigány az mindig gyáva.

1970 írta...

"Micsoda undorító banda lettünk pártízév alatt!"

Kedves magyarmagyar!

Sajnos teljesen igazad van...és még egymás ellen is fordítottak minket
masszívan. A legjobban azt "szeretem", amikor celebjeink, meg "csodálatos" elitünk
tagjai érik számon a szolidaritást az embereken. Azok, akik ebben a "pártízévben"
aktívan részt vettek a társadalmi kohézió pusztításában (a helyét még sóval
is behintették).