2024. január 19., péntek

KEGYDÍJASOK.



Minap a klubunkban a nyudíjrendszer változásainak áttekintése volt a téma, nagyon érdekes volt.
A klubtagok között igen felkészült közgazdászok is vannak, olyanok, akik a nyugdíjas lét szépségeit is ismerik.
Hosszasan taglaltuk a svájci indexálást és az egyéb pénzromlás-elhárító módszereket, az utóbbi évek nyugdíj-viszontagságait, elfilozofálgattunk azon,hogy mi lenne jó (hej, ha még egyszer fiatalok lennénk...) - szóval az utóbbi évtizedek szokásos magyar metódusa szerint élénk vita folyt - a semmiről.
Nagyon idegesítő volt, éppen olyan, mintha arról beszélgettünk volna, hogy az a három rosszarcú emberhegy, aki ha kilépünk a lakásunkból bizton pofánver hólapáttal,  igazán vehetne már kesztyűt a művelethez, és ha vesz majd, az egyujjas vagy ötujjas legyen.
Már maga a vita témája is erős csúsztatás volt, hiszen mióta a járulékfizetés megszünt és adófizetéssel helyettesítették, azóta a nyugdíj nem az egyén évek munkájával szerzett járandósága, hanem az állam kegyétől függő életbentartási összeg, amit a gondoskodó rezsim addig kíván folyósítani, ameddig hasznosak vagyunk, hozzájárulunk a haza felvirágoztatásához, - különös tekintettel vásárlóerőnkre és a befolyó adókra.
Ha az egyén gazdaságtalannak bizonyul mert az állami ráfordítás több, mint az életbentartásából származó bevétel, akkor bizony értéktelen, sőt káros, hiszen csökkenti az arra érdemesek által magukévá tehető pénz összegét.
Olyasmi ez, mint a vadgazdálkodás, a még hasznosakat - módjával - etetni kell, néha egy kis sót is nyalhatnak, a haszontalanokra pedig ki kell adni a kilövési engedélyt.
Ezt a mai világban azért humánusan kell intézni, még akkor is, ha nem kutyusokról és cicákról, csak nyuggerekről van szó.
Erre pártunk és ármányunk a magyar egészségügy XXI. századi rendszerét találta fel.
A módszer elzárkózik a kijelöltek nyílt utcán történő lemészárlásától, ezért a vagyontalan nyuggereket a természet gondjaira bízza, míg a gazdagabbját áttereli a magánellátásba, hogy az utolsó eldugott forintjaiktól is meg lehessen őket szabadítani.
Ki van ez találva rendesen.


Már csak azt nem értem, miért nevezik ezt  az alamizsnától az arra érdemeseknek tisztes összegig terjedő kifizetést nyugdíjnak, hiszen a nyugdíj járulékfizetés ellenében folyósított normatív pénzbeli ellátás.
Tisztességesebb lenne kegydíjnak nevezni, a megállapításánál pedig NER érdempótlékot számítani.
De nem ez a legnagyobb baj a nyugdíjrendszerrel, hanem az, hogy egyre kevesebb embert érint ez a gond, és a vesztes - szokás szerint - a magyar falu lesz.
A szocializmus vérgőzös esztendei alatt szinte mindenkinek volt nyugdíj-jogosultsága.
Nagy vívmány volt, hogy a TSZ dolgozók is nyugdíj-jogosulttá váltak, a magyar vidék életében alapvető változásokat hozott.
Valamelyik nap olvastam szegény Solt Ottíliáról, a SZETA (Szegényeket Támogató Alap
) alapítója.
Ha élne és találkozni szeretnél vele, ki kellene menned a Kerepesibe, ott megtalálnád: Kádár sírjánál térdelne és bocsánatáért esedezne.

Lenne miért.

Miután nyugdíj nincs, beszélni sincs nagyon értelme a megreformálásáról.
Olyan ez, mint amikor a purdé beleesik a pöcegödörbe - ezen már nincs mit mosdatni.
Talán az állampolgári jogon járó alapjövedelem és a biztosítási alapon folyósítandó nyugdíj kombinációja jelenthetne ebből a helyzetből kiutat, de ez meg rengeteg pénzbe kerülne.
Talán futná rá a NER prominenseinek sikeres vagyonelkobzásából, a vissza nem térítendő támogatások visszatérítéséből, a joggal való visszaélések felszámolásából, de ehhez poltikai bátorság kellene.
Ehhez meg egy új ellenzék, amelyik végre a kivezető úttal foglalkozna, nem döglött lovak verésével.
Persze nem sokat segít a tömegtámogatás megszerzésében a magyar társadalom cseléd-mentalitása, mellyel elfogadja, hogy az anyagi juttatásokat személyesen Pocak adja (szia Röfi...) és könnybelábadt szemekkel emlékezik meg arról, hogy egyszer neki, a cselédlánynak anno a  Méltóságos Asszony karácsonyra egy pár cipőt ajándékozott.

Jövő hónapban pénz áll a házhoz,1G tizeharmadij havi kegydíjat ad a társadalom salakjának.
Igaz, ha nem babrálják a nyugdíjrenszert, szakértők szerint ma mindenki ötvenezet forinttal többet kapna havonta, de sebaj!
A hat százalák is szép pénz, miközben a nyugdíjas-infláció tizennyolc. Fázunk és éhezünk, részümk minden nyomor, de szabadok vagyunk!
Vagy kisnyúl.
Már csak a járókeretek forradalmában lehet reménykednünk, de minek?
Utódaink ha egyszer majd figyelnek ránk, legalább megláthatják, hogy mi vár rájuk ebben a szép új világban...

:O)))

22 megjegyzés:

1970 írta...

Kedves PuPu!

Sokaknak kellene annál a sírnál felsorakozni, bocsánatot kérve (elsősorban a magyar társadalomtól)...

Belák Andrea írta...

Persze, tudom. Hogy a svájci indexálás igazságosabb lenne, Viszont van kajám, meleg a lakásom. Néha még kölcsönözni is tudok a gyereknek.
Hogy mennyit érdemelnék? Egyre kevesebbet. Mert egyre kevesebb a haszon belőlem.
Annak idején volt egy ilyen hegy, a Tajgetosz. Onnan gurították le azokat, akik már haszontalanok. Én meg még mindig itt vagyok. És rövidesen megkapom a tizenharmadikat. Nem is tudom, mire költsem.
Annyi meg nem jön össze, hogy új térdet vásároljak magamnak. Meg derekat.

KZs írta...

A magyar nyugdíjrendszer kezedetektől fogva az un kirovó felosztó rendszer szerint működött, azaz a poszt determinizmusával élve mindig is „kegydíj” volt, mivel az elv az, hogy az állam, mint erőszak szervezet, hatalmával élve a mindenkori aktív réteget arra kényszeríti, hogy gondoskodjon a passzív rétegekről, legyen az gyerek, vagy öreg. Ez a nyugdíjrenszer a társadalmi szolidarítás egyik, a recsegő ropfogó közoktatás mellett utolsó bástyája. - A közegészségügynek már régen annyi meg a bambi-
Az, hogy az ennek biztosításához szükséges fedezetet az állam milyen jogcímen szerzi be könyveléstechnikai kérdés, bár annyiban igazad van, hogy amíg járulék néven egy elkülönített alapban gyűlt, „cimkézett pénz” volt, addig az állam igen nehezen tudta másra költeni, mióta adóként szedi, szabadon garázdálkodhat vele, egyetlen mentsége, hogy már a jelenlegi nyugdíj szinvonal mellett is folyamatosan mínuszos volt a nyugdíjkassza, a demográfiai változások következményeként.
Az állapmolgári jogon járó jövedelemhez és a biztosítási alapon folyosított nyugdíjhoz:
Nem vagyok egy Gyurcsány fan, de azt el kell ismernem, hogy a legértelmesebb mondat politikustól az ő szájából hangzott el: Emberek, az államnak nincs pénze, pénzük csak Önöknek van!
Kis hibája, a történetnek, hogy már nekünk sem nagyon van, ha csak az USA-t nézzük: az adósságállományuk már nagyobb mint a vagyonuk, beleértve a vagyonba az utolsó állampolgár legrongyosabb zokniját is...
Azaz mi is a forrása az állampolgári jogon járó „alapjövedelemnek?”
A biztosítási alapú nyugdíjhoz: mea culpa, de nem a Magyar Közlönnyel alszom és ébredek, de ki és mikor tiltotta meg meg bárkinek, hogy kössön biztosítást?
Bár a biztosításhoz idézném Woody Allen egyik örökérvényűjét:
„Elhatároztam, hogy öngyilkos leszek, és az öngyilkosságnak most azt a formáját fogom választani, hogy elbeszélgetek egy biztosítási ügynökkel” :)
Persze lehetne csiszolni a jelenlegi nyugdíjrendszeren ezt azt, arányosabbá, méltonyosabbá tenni, de nem tartom nyerő stratégiának állandóan kiönteni a fürdővízzel a gyereket :)
A mi is a fedezet kérdéshez még:
A bolygó teljes lakosságának adósságállománya még lehet, hogy az USÁ-énál is rosszabb képet mutat, az egyszerűség kedvééért mondjuk úgy hogy rulilozó hitelek működtetik, értsd az addig meg nem adandó hitelek, amíg a kamatot fizetni tudod.
Summa summarum: Ragaszkodjunk foggal és körömmel a hazai nyugdíjrendszerhez, amíg csak tudunk :)
Mondok még egy adalékot a „nyugdíjtakarékossághoz”: A ma regnáló jogszabályok szerint a 25 év alatti munkajövedelemmel rendelkező állampolgároknak 25 éves korukig nem kell jövedelemadót fizetniük, ez számukra ma átlagosan havi 70 000+ Ft megtakarítást/többletjövedelmet jelent, mondjuk évi nagyjából 800 000 Ft-t, csak öt évvel számolva ez minimum 4 milló, ami az önrészt jelentené egy lakásvásárlási hitelnél. Te hány olyan fiatalt ismersz, aki élére rakja ezt az ajándékpénzt egy közeli, belátható időn belüli cél elérése érdekében? Én egyet sem :(
Szórják a szélbe, mintha nem lenne holnap..
A nyugdíjról meg ösemerjük a véleményüket: hol van az még, azt még meg is kell élni!

sphagin írta...

Kedves KZs !

Röhög a vakbelem !

A nyugdíjnak semmi köze a demográfiához !

Csak egy példa: Mésszáros Lölő vajon hány nyugdíjas befizetését keresi meg egyedül ?

Vagy nézzük a másik oldalról !

A nyugdíjkasszát miért terhelik olyan kiadások, amihez semmi köze, de az állam erre terheli ! Pl. Az Ukránok nyugdíja, vagy a hazafias juttatások, vagy a különböző járadékok, stb.

Ha tisztán nézzük a befiztéseket és a kifizetéseket, akkor kiderül, hogy nincs gond, csak az állam huncutkodik már megint.

Kitalálják, hgy nem a befizetések, hanem a demográfiai helyzet az oka mindennek !

Elképesztő !

Üdv Sphagin

1970 írta...

Kedves Belák Andrea!

Pusztán a pontosság kedvéért:

A taügetosz apothetai az a "gyermekkitevő" hely volt Spárta mellett, ahol az életképtelennek nyilvánított újszülöttet kitették. Senkit nem dobtak, gurítottak le, "csak" sorsára hagyták, ami - több szempontból is - sokkal kegyetlenebb volt. A nevét a Spárta melletti Taügetosz hegyről kapta.

KZs írta...

Nos, Sphagin, látod, talán ez a legnagyobb probléma a mai világban. Bár valóban mindenkinek lehet véleménye, kis gond,hogy a vélemény pont ott kezdődik, ahol a tudás végződik.. Így életem derekán túl még mindig rácsodálkozom arra, hogy egy társadalom jelentős áldozatokat vállal, reményteljes tagjait felmentve a munka alól taníttatja, én spéciel a közgazdaság és a filozófia- alias az emberiség gondolkodás története- tudományokba áshattam be magam, és amikor tudásuk
birtokában szólnak, hogy állj! Gondolkodási hiba van! félresöprik. Jelen esetben én nem véleményt nyilvánítottam, hanem mint közgazda, próbáltam ismeretet terjeszteni, és lám, ismét le lettem hülyézve. Megszoktam, nincs vele bajom, a bajom azzal van, hogy reklamáltok, elégedetlenkedtek. Pupu a tanúm, hogy évek óta - lassan évtizedek óta- mondom: Abban a kitüntető szerencsében van részünk, hogy lehetőségünkben áll megélni a kapitalizmus, alias a termelőeszközök és erők magántulajdonán alapuló piacgazdaság összeomlását. És nem azért mert ejnye-bejnye csúnya tőkés bácsi, hanem azért, mert a termelőeszközök fejlettségi szintjében bekövetkezett minőségi változások, mint már annyiszor a történelem során, ismét változásokat kényszerítenek ki. Tombolnak már a háborúk, haláltusáját vívja a rendszer, ti meg kajoljátok a covidot, a globális felmelegedést meg ki tudja még milyen baromságokat. Akár képesek vagytok a biztos halálba küldeni a gyerekeiteket is…
A Föld nevű bolygó “rabságában” élünk mindannyian, mely egy oszthatatlan organikus egység, mely nem hogy 8 milliárd ember,de annak többszörösét is képes lenne eltartani ismereteink mai szintjén. Csak a célfüggvényt kellene megváltoztatni és közben persze meghallani Voltaire tanítását: “ Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat. Mennyi bűntől, háborútól, gyilkosságtól, nyomorúságtól és szörnyűségtől menekült volna meg az emberi nem, ha valaki kiszakítja a jelzőkarókat vagy betemeti az árkot, és így kiált társaihoz: Ne hallgassatok erre a csalóra! Elvesztek, ha elfeledkeztek róla, hogy a termés mindenkié a föld pedig senkié!”
Nos, most éppen elveszünk :)
Az élet mindannyiunk számára egyszeri és megismételhetetlen csoda, és mivel félünk a haláltól, gyerekeket nemzünk, hogy bennük éljünk tovább, és tudjuk, hogy meg fog halni a Nap, és akkor meghal Föld is, tudjuk, hogy ha örökké élni akarunk, akkor el kell mennünk innen, mégis azzal töltjük az időt, hogy hogyan hulljunk a semmibe,lehetőleg minél hamarabb ..
Szóval, lehet hogy el kellene beszélgetned a vakbeleddel :)

sphagin írta...

Kedves KZs !

Kösz az okítást !

Azért továbbra is jókedvem van, mert az ilyen okoskodók vesznek hülyére mindenkit !

Közgazdász létedre nem érdekel sem a kiadás, sem a bevétel.
A csuda tudja mi sül ebből ki !

Azt megtudtuk, hogy a gond az enyém, tied felállással van.
Irány tehát a kommunizmus !

Nekem ennyi elég !

Üdv sphagin.

Bubu64 írta...

Szerintem sincs köze a demográfiához, ez igazi néphülyítés. Ha mindenki böcsülettel fizetné a járulékot, ami már adó. A fél ország nem dolgozna feketén, vagy papíron minimálbérért 4 órában, a befolyó pénzt arra használnák, amire adtuk. Nem lennének mesterségesen lenyomva a fizetések, több járulék folyna be, akkor semmi gond nem lenne a nyugdíjak kifizetésével. Vagy az egyházak, kaszinók fizetnének adót, stb. Van itt pénz dögivel. Mindig csurran- cseppen ahova szeretnék.

anteus írta...

Solt Ottília a Kádár-sírhoz menet jószándékkal kikövezett úton járna. De ha mindazok, akik tönkretették az országot, mert el- és kiárulták - az igazi aljasok, és a hamis "nem lehetett tudni" ostobák - megtöltenék a Felvonulási utat a Dózsa György úttól a Hősök teréig. Nekik térden csúszva lehetne csak kúszniuk.

Ma vajon hányadik Kádár a magyar történelmi alakok közvéleményes rangsorában? Legutóbb az első volt.

anteus írta...

Kedves KZS!

Lendületes vagy - mint néha.

A tőkekoncentráció kiteljesedvén, a jelenlegi szakasz a végletes tőkecentralizáció folyamata. (Ezt majdnem mindenki keveri...) A társadalom útjának forradalmárai a tőkések, a Kommunista Párt kiáltványában írtaknak megfelelően („A burzsoáziának a történelemben felettébb forradalmi szerepe volt.” – bezony!), hiszen a bérmunkaviszonyt felszámoló technika és technológia a tőkés magántulajdona. A „ki kit győz le”-harc a tőkés osztályon belül megállíthatatlanul és szakadatlanul zajlik, „az ész csele”, hogy ezáltal saját létalapjukat rombolják le. Ezért, csak ezért és épp ezért szükségszerű a kapitalizmus felszámolódása. Szóval, én várnék még ezzel az „összeomlással”.

J.J Rousseau felkapná a vizet Voltaire-re… Plagizált volna?!

De ha már Voltaire: „mivel félünk a haláltól” írod. Akkor olvassuk ezt tőle: „Kétszer köszönt be a halál: először akkor, amikor már nem szeretünk és nem szerettetünk. Ez a halál a legkegyetlenebb, semmi az, ha az élet vész el.” Valahogy valósághűbb félelem. Félelem csak az életben lehet. A halálát senki se éli meg.

A rulírozó hitel-problematikát most kihagyom. 😊

anteus írta...

Kedves sphagin!

Az okoskodó közgazdászok azért azok, mert - veled szemben - azt is tudják, hogy nagyon nem mindegy kié a kiadás és kié a bevétel... és a múló idő szerepével is tisztában vannak.
Meg többezer más dolggal, amiről először évekig tanultak, és csak azután lettek bátrak blogolni PuPuba.

Kapat írta...

Sajnos, egy gátlástalan rablóbanda garázdálkodóhelyévé vált az ország. Itt nincs becsülete a pénzen és hatalmon kívül semminek.
Az emberi tisztesség még nyomokban sincs jelen az u.n. "uralkodó osztály" berkeiben.
Lehet itt bármilyen nyugdíjrendszer, ha az emberség még fogalomként is ismeretlené vált. A társadalmak minden esetben képesek a maguk színvonalán gondoskodni az elesettekről, időskorúakról, munkaképtelenekről.
A jelenlegi szemlélet nem kedvez a szolidaritáson alapuló legkisebb törődésnek sem. Az önzés, a mérhetetlen haszonszerzési vágy az egyetlen vezérelv.
Nem is lesz ez másképp, alapvető változás nélkül. Sajnos, erre nem látok semmi jelet, bár ki tudja? Néha történnek váratlan fordulatok is.

anteus írta...

Kedves Bubu68!

Sajna a probléma kettős: nem csak a nyugdíj értékállandósága a problema, de legalább akkora a nyugdíjalap értékálandósága. Vagyis a pénzé. Folyóáron (Sphagin! Figyelem! Időfaktor következik!) fizetjük és folyóáron vesszük fel - mondjuk 40 év múlva. Nem élnénk soká, ha azt az összeget kapnánk meg, amit anno befizettünk...

A világ brokercégeinek legnagyobb tételei a nemzeti (stb.) nyugdíjalapok tőzsdén való kezelése, vagyis az pénzpiaci alapon végzett értékmegőrzés. (Meg az amerikai magánvagyonok felénél többet kitevő női örökösök vagyona... gondoljunk bele.)

Sphaginnak meg meg kellene értenie (mint szinte mindenkinek), hogy a kommunizmus nem gazdasági rendszer.

sphagin írta...

Kedves Anteus !

A tévedésed óriási ! A kommunizmus eszembe jutott volna, de az állam huncutkodásai igen !

Rendet kellene itt vágni végre a dolgok sűrűjében és a nyugdíjkassza az legyen a nyugdíjkassza. Amit ide befiztnek, azt arra is használják fel, ne fizessenek boldog, boldogtalannak belőle. A jövdelmek meg fizessenek, ha már nincs felső plafon. Az állam a kiadásaira nyisson külön kasszát és a szociális juttatásait ne innen finanszírozza. Én még a leszázalékoltak nyugdíját is az EÜ kasszából fizettetném, mert akkor az orvosok is jobban megnéznék, hogy mit csinálnak, ha saját pénzükből kellene ezt fizetni.
Igen, az infláció, a pénzromlás, stb. az értékállóságot bizony megeszi, de erre meg vannak a technikák, amivel ezt csökkenteni lehet. Azért ne nézzenek már hülyének bennünket, hogy ezt a demográfiai humbugot is megegyük. Meg a többit tegyük hozzá, mert úgy hazudnak eebben a kérdésben, ahogy kell, ha el akarnak titkolni valamit.
Konkrétan a pénzt akarják szűkíteni, az állam menekülne ezektől a gondoktól.

Üsv sphagin.

anteus írta...

Kedves 1970!

Ha már belekezdtem okoskodásba, folytatom.
A görög gyermek-kitétel bevett gyakorlat volt. Nem halálra szánták őket - másnapra valaki felvette őket, és rabszolgájának felnevelte. A bébi mellé némi értéket is tettek.
(Világirodalmi alátámasztás: Szophoklész Oidiposz-trilógiája. Az ő pelusába aranykést (?) tettek.)
A közelmúltban feltúrták Spárta környékét, kb. három tucat csontvázat találtak 15-30 év közöttieket..
Csecsemőét egyet se.
Azért ez meggyőző, nem?

1970 írta...

Kedves anteus!

Én azért kíváncsi lennék arra, hogy Solt Ottília - ha élne - miképpen viszonyulna egykori barátai mai dolgaihoz.

A kérdésedhez pedig egy adalék:
https://www.amiidonk.hu/tortenelem-2/kadar-janos-a-bronzermes/

1970 írta...

Kedves Kapat!

Mint mindig most is nagyon egyetértek Veled! Az "alapvető változás" szerintem is elengedhetetlen, itt nem lesz semmi érdemi, amíg a társadalmi szolidaritást, a kohéziót és a mobilitást vissza nem építik.

1970 írta...

Kedves anteus!

Azért egy csecsemő kitétele kapcsán azt nem mondhatjuk, hogy "nem halálra szánták őket". Egyértelműen arról van szó, hogy életképtelennek nyilvánították őket és sorsukra hagyták. Az már más kérdés, hogy utána mi történt velük, ez nem mentesíti a "kitevőket".

Felnevelte rabszolgának? Nem tudom, erre vonatkozóan mit ír a szakirodalom. Egy biztos, a paidagogosz a gyermeket kísérő műveltebb rabszolga volt. Vagyis: nem tekintették embernek.
Mennyit változott a helyzet mára?

anteus írta...

Köszi!

Mit szólna?
Nem tudom. De a rendszerszintű tévedéseket nehéz feldolgozni.
Nem lenne kommunista, (Uram, irgalmazz!) de hosszan nézne maga elé, meredten.
És elgondolkodna azon, amin Ferge Zsuzsa, a nép ezer év utáni felemelésének a tényén.
Talán hányna is.

anteus írta...

Kedves 1970!
Nézzük:
Wikipédia:
„A Taigetosz-történetet Plutarkhosz (a Lükurgosz spártai királyról írt életrajzában) egészen másképp írta le, mint azt napjainkban a legtöbben ismerik: művében szó sem esik gyilkosságról vagy a csecsemők mélybe taszításáról*. A spártaiak csakugyan kivetették a társadalomból azokat a kisgyerekeket, akiket testi fogyatékosságuk miatt alkalmatlannak találtak a katonaságra (vagy lányok esetében a katonaanyaságra) nevelésre, mely már hétéves korban elkezdődött; a „hibásnak ítélt” csecsemőket a Taigetosz-hegy lábánál helyezték el, ahonnét bárki szabadon elvihette őket. A szerencsés – a spártaiak hite szerint az istenek kegyét élvező – gyerekeket a környékbeli utazók, földművesek, esetleg rabszolga-kereskedők magukhoz vették, a kevésbé szerencsések ugyanakkor elpusztultak egyedül a vadonban.”

Ezzel szemben:
*Plutarkhosznál ez a dolog a „Párhuzamos életrajzok” című könyve Lükurgoszról írt életrajzában szerepel. (Párhuzamos életrajzok. Magyar Helikon, Bibliotheca Classica 1978. p.107)

Szó szerint: „… de ha idétlen vagy nyomorék volt, bedobták a Taügetosz Apothetai nevű szakadékéba…”
Ennyit a Wikipédia "tudományos" értékéről… még, hogy szó sem esik.

De, mint írtam, régészek a közelmúltban semmilyen gyermekcsontot nem találtak a szakadékban. Ez a döntő – Plutarkhoszról tudjuk, hogy hallomások alapján írta (mi máson? Még nem Wikipédia…) történelmét.

anteus írta...

Kedves 1970!
Meg fogsz unni.

Az ókor két nagy alakulatát - a görögöket és a rómaiakat - ne olvasszuk egybe.
Rómában valóban görög - tehát műveltebb - rabszolgák kísérték a gyerekeket iskolába. De embernek tekintették őket: például a római közigazgatás nagy részét is görög rabszolgák látták el; a görög művészetet csodálat övezte, s ami fontosabb: befogadott tagjai volta a "pater familias"-nak. Persze messze nem voltak egyenjogúak. Ám megölni őket nem volt szabad, komoly bírságot kellett volna fizetni emiatt. És fel is lehetett szabadítani őket.

Ezt érdemes átfutni:
https://m.mult-kor.hu/milyen-volt-rabszolganak-lenni-az-okori-romaban-20150303?pIdx=2

1970 írta...

Kedves anteus!

Soha nem utaltam a wikipédiára, sok esetben igen erősen botrányos, ami ott szerepel.
Viszont javaslom, hogy e kérdésben tényleg szakmai forráshoz fordulj:
https://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/02.02.html#fjzt12

A "paidagogosz" görög eredetű szó, ott így tekintettek a rabszolgákra. Egyetlen szóval sem utaltam a rómaiakra.

Az első bejegyzéseddel egyetértek!