TÍZ PERCES DEMOKRATÁK

 

Karácsony Gergely elérte élete nagy célját, megállította a főváros forgalmát.
Falusi gyereknek született, ott fixálódtak a világról vallott nézetei, Nyírtasson ivódott a génjeibe, hogy a büszke európai polgár ha kijön az istállóból, akkor felpattan a drótszamárra és elkerekezik a kocsmába, mely a helyi bölcsesség tárháza.
Ez is lehet az alapprobléma.
Két falusi gyerek nem fér meg egy csárdában, különösen ha az egyik a felvégről származik, hol népünk világító lámpásai ( a tirpák agy, ugye...) szinte letapossák egymást, a másik meg az alvég egy faluszéli házából, hol a két szoba közül az egyiket konyhának hívták, hol kőbölcsője - melyet atyja még azelőtt faragott, hogy belőle embert faragott volna - ringott.
Tíz perc, mely megrengette a világot.
Hőstett, mellyel - nem kétséges - Főpolgármestere gyémánttal véste bele magát a pesti ember szívébe.
Végre, egy  munkabeszüntetés, melyet végre nem elvetemült szaxervezeti korifeusok erőltetnek rá a munkavállalóra, hanem a maga Isten rendelte módján a munkáltató rendelt el hályogos szemű népének.

Budapest, Budapest, te csodás...
Valóságos rejtély a nép faluról ideszakadt gyermekeinek, örök vágyak és előítéletek céltáblája, melyet egyszerre szeretne majmolni és legyalulni az örök kisebbségi érzéssel küzdő falusi világpolgár, a libalegelő Ronaldója és hű szolgája Sancho Panzáros.
Hajdan a pesti csibész elment a nagyihoz nyaralni, és egyszerre valakinek érezhette magát.
A lányok a kegyét keresték, a fiúk utálták, és jól el is püfölték alkalomadtán, de ez csak együttérzést váltott ki a meghágandó állományból, mely sokra becsülte a választékos jó modort és önkéntelenül is  párhuzamba állította a falu listavezetőjének kissé karcos udvarlási szokásaival.
Erőlködhetett aztán  szegény Jóska a kert végében, hogy gyere Julis, nézd meg, ezt itt mind én sz@rtam, legfeljebb a szeme nedvesedett a leánynak, aki a néhány monoklival, de kellemes emlékekkel hazafelé vonatozó gigerlire gondolt.
A világfira,  ki oly édes szavakkal illette terjedelmes, ám kemény fenekét, hogy szinte magától csúszott le róla a bugyi.

Ha aztán a legénynek módja adódott, hát bosszút állt Pesten, ami akkor is Pest, ha amúgy  Buda.
Mellesleg az ország legnagyobb adófizetője.
Mindegyik rajta akarja hagyni dolgos keze nyomát a városon, és csak a lehetőségeiken múlik, hogy milyen mértékben.
Ha van módja sok pénzt ellopni a pestiektől, akkor lebontja az előtte gondosan felgyújtott Sportcsarnokot, a TF felgyújtott sportcsarnokát, a Nemzeti Színházat - még szinte csírájában, a PeCsát, a Népstadiont, a Citadellát, és elboltolja a főváros minden valamirevaló fejlesztési területét.
Ha erre nincs módja, akkor teleszurkálja karókkal a főutakat, kerékpárosokat álmodva a benzingőzbe, de a lepusztult, ócska környezettel nemigen törődik.
Jó az úgy, ahogy van.
Az erősebb kutya teszi a dolgát. ő meg sztrájkot hirdet teljes tíz percre.
Erre büntetőjogi szankciókat helyeznek kilátásba, az embert meg nem tudja, sírjon, vagy röhögjön.

A taxisblokád, na, az volt valami, igaz, nem is a városi potentátok szervezték.
A pesti polgár, meg aki  nemannyira polgár, de annak hiszi magát, az elmúlt évtizedek alatt elszokott a lázadástól.
Ha trolivezető, akkor beáll a megállóba és stopperrel méri a tíz percet, de ettől nem fogja demokratának érezni magát.
Majd ha olyan dühös lesz egyszer, hogy dönt-borít és az elit sáfrányos alsógatyával megint Spanyolországba menekíti a pereputtyát, akkor lesz tartalma a dolognak, mely így most csak egy jólszabott bohóctréfa.
Ma a szaxervezeti vezetők pofájáról leszakadhatott volna a bőr, ha nem lenne olyan vastag, hogy a rinocérosz irigykedve nézi.
Azt hiszem, azért egyszer minden pohár betelik.
Mikor?
Na, ez a kérdés...

:O)))

MAJD AMIKOR MÁR NEM LESZEK...

Hát, vessetek a mókusok elé, de nekem hiányzik a politikából.
Ő ugyanis politikus volt, ellentétben a mai magyar politikai térben mozgó különféle, de szinte ugyanazon a minőségi és erkölcsi színvonalon mozgó aktorokkal.
Neki hite volt és feladata.
Hitte azt hogy meg lehet változtatni ezt a qrva országot, és polgárait hasonlatossá tudja tenni az általa áhítattal szemlélt nyugati világ polgáraihoz.
Ezt tartotta feladatának is, és miközben baloldalinak vallotta magát, virtigli liberális volt.
Magát szociáldemokratának tartva a "nyugatos" polgári társadalmat sztárolta - természetesen a legfejlettebbeket.
Szórakoztató volt látni, hogy hogyan próbálja saját lelkében is összeférhetővé tenni a nagytőkést a baloldali ideológiával, ezenközben néhány ideológiai salto mortalét is bevetve az előadás színesítése érdekében.
Hát, ami Engelsnek minden szívfájdalom nélkül ment, az neki azért nem annyira - bár meg kell jegyezni, hogy az eszme szakállas atyja elméleti, míg hősünk gyakorló politikus volt.
Ennek dacára hinni lehetett őszinteségében, jóakaratában, de hiába, sikereit megakadályozta a könyörtelen kapitalista materializmus: a pénz beszél, a kutya ugat...
A kapitalizmus nem idealistáknak való társadalmi berendezkedés, és ő menthetetlenül idealista volt.

Ellenfelei olyanok voltak, amilyeneket ez az ország érdemel, hívei is többnyire kisszerűek voltak, többségük már alig várta, hogy korpás legyen a haja.
Annál is inkább, mert emberismerete a nulla felé konvergált, miután ő elsősorban és mindenekfelett az őszinteség híve volt, ezt feltételezte mindenkiről.
Miután pártja - vezetését tekintve -  túlnyomórészt egyszemélyes vállalat volt, nem sokat cicózott a káderneveléssel, abban a tévhitben élt, hogy minőségi áruhoz jut, ha más pártok levetett kádereivel dolgozik. 
A közismert mondás szerint a vezetés nem méznyalogatás, ha életben akarod tartani az általad irányított szervezetet rengeteg kellemetlen, és időnként hamvas lelkivilágodtól idegen döntést is meg kell hoznod.
Mondjuk ebben sem jeleskedett, a szervilis haver körlevélben népszerűsített alsógatyában is haver maradt, ha szakterületén - pártpolitikusként - soha nem is ért el szakmai eredményt.
És ebből utóbbi volt a nagyobbik bűn, nem a gatya.
Első generációs értelmiségiként ájult csodálattal leste a soha be nem vált jóslatok szerzőit.
Időnként azt hitte, hogy az ő feladata az elmélet újraalkotása, holott egy pártelnök feladata elsősorban a gyakorlati munka szervezése.
De rengeteg jó és hasznos törekvés zászlóvivője is volt, soha nem volt szélsőséges, gyűlölködő ember.
És hinni lehetett neki.

Hiányzik a politikából.. 
Nem a kissé narcisztikus személyisége, nem az ötletek sziporkázása, melyek java része ötlet maradt, nem a pártalapító, akit nála lényegesen rosszabb képességű, de sokkal rosszindulatúbb ellenfelei százszor becsaptak, nem a mártír, akit a maffia ledarált.
Nekem az ember hiányzik, aki politikusnak állt, aki karizmatikus volt, de ember maradt.
Akinek a hibáin is jókedvvel lehetett derülni.
Akinek el lehetett hinni, hogy a politikát nem pénzcsináló gépnek tartja, és talán még azt is, hogy saját helyzetétől igyekszik függetleníteni elveit.
El lehetett hinni, hogy őszintén képviseli az átlagember érdekeit.
Nem hiányoznak manírjai, néha túlhabzó érzelmi kitörései, átgondolatlan ötleteinek választóra borítása, megvalósításuk félbehagyása, gyakorlati kérdések elméletekbe fojtása.
Az ember hiányzik.
Akik ellen harcolt, ma is a küzdőtéren vannak, Lombroso jórészt örömmel vette volna jelentkezésüket katalógusába.
Harcostársai sem hagyták abba a küzdelmet, hisz jelentős részüknél ez az egzisztencia feladásával is járna, és bár a karosszéria-lakatosok jól keresnek, de sokat kell hajolgatni, kalapálni és a nyakkendő is csak zavart okozna...
Neki a sors megadta az engedélyt a sértődésre, a duzzogásra, melyek remekül szolgálnak, ha éppen nincs ötlete az embernek.
Azt el sem tudta képzelni, hogy a szervezetet, melyet ő hozott létre - majd azt írtam, a maga képére és hasonlatosságára - ne ő vezesse, abban csak második - harmadik, esetleg háttérember legyen.
Az emberek elfordultak tőle, és ő ezt valószínűleg az évtizedes ellene folyó kampánynak tulajdonítja, és eszébe sem jut, hogy politikai hibái vezettek ide.
A szervezés amatőrizmusa, a káderpolitika hibái, az ideológiai katyvasz, melyet összelapátolt.
Meg az ügyetlenség, a túlhabzó ego, a hiúság, a naivitás.
Hogy amit felismert és kihasznált ellenfele - az érdek - azt lehetett volna jó cél érdekében is felhasználni.
Hogy azon hívószavaknak megtagadása, melyeket a nép szentként kezel - béke, határon túli magyar, összefogás, összetartozás, hazafiság - politikai ügyetlenség.
Hogy egy ember nem tudhat mindent - és főleg nem tudhat mindent jobban. 
Őszinte ember volt egy olyan országban, mely sokszor inkább szeretett hinni a szép hazugságokban, búsongani a múlton, mely köztudottan méltatlanul bánt velünk.

Mégis, ő volt az ország jobbik fele, és igen, -  őt hagyta cserben a választó, hogy már megint egy Cipollát keressen magának, akitől csodát várhat, akinek biankó csekket adhat, mert Gyurcsánytól a csodát  nem kaphatta meg.
Igaz, ha megadták volna neki is azt a támogatást, melyet most minden előfeltételt mellőzve megadnak annak, aki azok alatt az évek alatt, míg ő megjárta a poklot, miniszterfeleség és a rendszer kegyeltje volt, talán más fordulatot vehettek volna a dolgok.   
De hát a "ha" és a "volna" nem történelmi kategória.
Hogy visszatér-e a politikába?

Nem kizárt, de nem is valószínű, legalább is a pártpolitikában túl sok lenne a hátráltató tényező.
Habár, ha Churchillre és bukásaira, politikai és emberi hibáira gondolunk...
Most talán jobban is jár, ha kimarad ebből a bolhacirkuszból, hadd tapasztalja meg ellenfele is a népszerűség hanyatlásának szépségeit.
Hát jó pihenést és reális számvetést kívánok, jó könyveket - írásra és olvasásra, és jó célokat.

Annyi gyilkos év után kis nyugalmat.


:O)))

ÖNKORMKÁNYZAT, ÖNKÍVÜLET, ÖNKÉNY

 

Annak idején, a rendszerváltás táján a változások követelőinek követelései között a tanácsrendszer felváltása valóságos önkormányzatisággal igen előkelő helyen szerepelt.

Akik abban a korban már éltek, azok számára talán nem új, de akik 1989-ben születtek, azok ma már jócskán túllépték a krisztusi kort, akik akkor fejezték be az általános iskolát, azok pedig ma már erősen középkorúnak számítanak, még ha magukat roppant fiatalnak tartják is.
Az a társadalmi modell felvállaltan erősen központosított volt, ahogy az egy virtigli diktatúrához illik is, még ha az a diktatúra többség diktatúrája volt is a társadalom egy észrevehetetlen kisebbsége felett.
A kisebbség tagjai  nemigen voltak észlelhetők, hiszen vagy a nomenklatúra vezetőinek gyermekei közül kerültek ki, mint Hobó vagy a kis Rajk,  vagy "lemerültek, és kibekkelték a komcsikat", mint a Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett múzeumigazgató, vagy mint vendéglátóipari nagyvállalati vezérigazgatók küzdöttek a véres elnyomás ellen.
Aztán volt egy-két szent őrült, mint Solt Otília, aki, ha ma élne zokogva kérne bocsánatot Kádár emlékétől, volt néhány mentális kihívásokkal küzdő és folyamatos vesztésben levő, égőszemű alkesz, mint Csengey Dénes vagy Krassó György.
Ők voltak a külföldről okosokon kívül az a 0,3%, akik nem a Hazafias Népfront jelöltleire szavaztak a győztesek 99.7%-os eredményével végződő választásokon.

Aki ezt  a tényt objektíven értékelte, rögtön ráébredt, hogy ez a nép már teljesen megérett az önkormányzatiságra.
Azóta is csak tovább érett, talán ma már kissé túlérett is, hogy ne mondjam, szotykos.
Mindegy is, a rendszerváltás lezajlott, nyerteseit megszámolni elég talán kezünk-lábunk, veszteseit meg minek számolgatni, lúzer mint égen a csillag.

Az elv szép.

A problémákat ott kell megoldani, ahol felmerülnek, felismerni is könnyebb ott, ahol az érintettek élnek, és az okos nép bölcs gyülekezete majd eldönti, hogy a rendelkezésre álló anyagi forrásokat mire fordítsa.
Nem is csalódtunk, ma végre szabadon és demokratikusan eldöntheti, hogy a villanyoszlopra muskátlit vagy petúniát akasszon, bár a hatalom folyamatos félelemben él, hogy az alvajárók egyszer felébrednek és képviselőikkel díszítik fel az oszlopokat.
Bonyolítja kissé a helyzetet, ha az önkormányzati képviselők között valakinek a felesége vagy bátyja virágkertész vagy kereskedő, de a probléma megoldható, hiszen akinek festő-mázoló a rokona, az hamar át tudja érezni egy virágkertész fájdalmát...
Hajdan a tanácstagok társadalmi munkában látták el a feladatukat, fizetés a testületi tagságért nem járt.
A tanács Végrehajtó Bizottságának tagjainak sem, egy-két fizetett forradalmárral megúsztuk a dolgot.
Korrupció akkor is létezett, de igen magas volt a kockázata, fatornyos kis falunkban is akadt tanácselnök, aki megtapogathatta a tégláit Vácon - Cservenkáné nem ismerte ilyesmiben a tréfát.
Merthogy a közéletben a diktatórikus egypárt is részt vett, a nyolcszázezer párttagból jutott a testületekbe is elegendő ahhoz, hogy a párt által meghatározott feladatok érvényre jussanak.
Ma teljesen demokratikus a világ, a pártok jól fizetett képviselői hozzák azokat a döntéseket, melyeket aktuális érdekeik diktálnak, a szent egyetértés jegyében.
Ha nem jól fizetetteknek gondolják magukat, akkor majd meglesz a pénzük okosban, legálisan. 

Mint a helyi Kéményseprő Kft. szaktanácsadói megszakértik a dolgokat, ha már az igazgatótanácsba vagy a felügyelőbizottságba nem fértek bele.
A hiéna együtt szavaz a birkával az új vágóhíd felépítéséről, még egy kis takarmányt is löknek neki, és ha véletlenül az összes többi birka rosszul is jár, ő személyesen - mint a Birkavédelmi Közvéleménykutató Intézet igazgatója - eléldegél valahogy, és demokráciára oktatja a birkákat.

A helyzet szép példája annak, hogy hogyan lehet a legkitűnőbb elméletekből gyalázatos gyakorlatot  csinálni, merthogy ami ebben az országban ma önkormányzatiság címen folyik, az tragikomédia.

Évek óta zavartalanul folyik a központosítás, a pénzek elvonása, a nagyüzemi korrupció.
Hogy bölcsesség magvai, melyeket a hajdani joghallgatók elé szórt bölcs népünk termékeny talajra hullottak, az is bizonyítja, hogy ebben az országban nincs az a szemérmetlen és pofátlan lopás, rablás, korrupció, mely ne lenne jóelőre megfelelő jogszabályi környezetbe ágyazva, de minimálisan is kifogástalanul lepapírozva.
Ügyes kis kifizetőhelyek jöttek létre, ahol a pártok szükséget szenvedő prominensei hozzájuthatnak az őket megillető javakhoz, és ha valaki azt képzeli, hogy ez az akció pártpreferenciák szerint folyik, az minimálisan is téved.
Ha dönteni kell, és a választások nem hozták a megfelelő többséget a megfelelő pártnak, hát a helyi politikusok korrigálják a hiányosságot és megszületik a megfelelő döntés, mely a megfelelő összegek megfelelő zsebekbe történő becsatornázását is jelenti.
És virágzik a demokrácia, lapátra tesznek dolgozókat, elvonnak pénzeket, központosítanak mindent, amit lehet és mindent amit talán nem is lehetne, lehajolnak minden aprópénzért.
Ezt akarta volna annak idején a nép?
Kétlem, de aztán a társadalom egy része felvásárlásra került bagóért, egy része ma sem tudja, mi történik a környezetében, egy része fél, mert félni jó és csökkenti a személyes kockázatot, és sehol sem látni azt a kevés, de hatékony állampolgárt, aki a jelenség ellen fellépne.
Az aktuálmessiás is olyan szép, jogállami elveket hirdet, hogy szem nem marad szárazon egy-egy igehirdetése után, miközben egy-.egy embert életfogytig tartó alkotmánybíróságra vagy legfőbb ügyészségre ítél a parlamenti többségnek nevezett helyiérdekű cosa nostra.

Nem jó ez így, de nincs törekvés a megváltoztatására.
Pedig lehetne ám ezt jól is csinálni.
Első lépésként világgá kellene zavarni a helyi politikából a politikai pártokat, helyüket a lokálpatriótáknak kellene átvenni.
Higgyél Szent Péterben, a mártíriumot szenvedett Aranyszájú Szent Ferencben, mégis, elsősorban itt élsz, ezt a helyet kellene berendezned úgy, hogy ne érezd magad páriának.
Vissza kellene adni a gyermekintézményeket, középiskolákat az önkormányzatoknak, a megfelelő anyagi háttérrel együtt.
Az adó maradjon annak közelében, aki befizette, a közös célokra elvont összegek világos és tiszta elvek szerint kerüljenek meghatározásra.
Az adópolitikát senki ne keverhesse össze a szociálpolitikával, a sport támogatásával, az elvonások az állampolgároktól normatív alapon történjenek, mint ahogy a támogatások odaítélése is.
A lehető legkevesebb döntésnél kellene teret adni a szubjektív döntéseknek, az osztogatásnak, mert csak ilyen alapon lehetne - ha nem is teljesen - visszaszorítani a korrupciót.
Az önkormányzati választásokon csak egyéni jelöltek induljanak, a választások előtt bejelentett pénzügyi keret felhasználásával, melynek túllépését büntetőjogilag kell szankcionálni.
Csak konkrét programmal indulhasson jelölt, ígéretei mellé forrásmegjelöléssel.
Az önkormányzat csak a település egészére hozhasson döntést, a helyin közösségek döntési jogkörének csorbítatlanul hagyása mellett.
Az intézmények vezetői beszámolásin kötelezettséggel tartoznak az önkormányzatnak.
Az önkormányzatok társulhatnának szövetkezhetnének feladtok, problémák megoldására a választási ciklus időtartamára.
Meg kell határozni az önkormányzati intézmények elvonhatatlan hatáskörét, felül kell vizsgálni, hogy megyére vagy járásokra van-e szükség, és felül kell vizsgálni a hatályos törvényeket is a demokrácia helyreállítása érdekében.
Az önkormányzati képviselő feleljen személyes vagyonával döntéseiért, tiszteletdíja mértékét választókörzete létszáma határozza meg.
Büntetőjogi felelőssége legyen fokozott, legyen feddhetetlen, stb. stb...
A pártok vitézkedjenek az országos ügyek terepén, természetesen konkrét programokkal.

Nopersze, ilyen önkormányzati struktúra soha nem lesz, hiszen sok munkával és viszonylag kevés pénzzel járna.
És eleinte sok alkalmatlan ember kerülne be a testületekbe, de a tanulópénz még így is kevesebb lenne, mint a mostani dézsma.
És talán a légkör is nyugodtabb lenne, ha az állampolgár valódi tétjét érezné választásának.
Vagy ki tudja?...

:O)))

ELMAGÁNYOSODÁS

Életem során már előfordult, hogy azt a politikai oldalt, melyet kedveltem, mellyel többé-kevésbé azonosulni tudtam mint egy szőnyeget, kirántották alólam, én meg hadd ne írjam le, melyik érzékeny testrészemre estem.
De azért nem a fejemre...
Fájt egy darabig, de aztán eszembe jutott Nagy Jóska haverom örökbecsű értékelése az élővilágról, mely szerint hiába húzod te a kutya fejét az asztalra, ha ő alatta akar enni...
Igazat adtam neki, és újratervezésbe fogtam, mondtam magamnak, vaze, ha volt emberarcú szocializmus, talán egyszer majd lesz emberarcú kapitalizmus is - bár tudtam, hogy a két fogalom kizárja egymást, hiszen a kapitalizmusban ember embernek farkasa, ugye...
Annak idején a szocializmus vérgőzős esztendei során harminc év kellett ahhoz, hogy szerves fejlődés útján kialakuljon egy élhető és szerethető társadalom, hát talán majd most is...
No, az már biztos hogy jós nem vagyok, de még Jóska se.

A harminc év  elszaladt, de emberarcú kapitalizmus helyett ma itt egy mentális kihívásokkal küzdő és e tekintetben folyamatos vesztésben levő nepotista tolvaj és évtizedes seggnyalója emberkedik. 
A magyar társadalom meg nyálcsorgató idióta módjára várja a csodát, amit majd meg is tapasztal, kétségtelenül.
Készül a hatalmon levő párt egy vesztes választásra, miután már vezére annyit lopott, hogy az még magyarembernél is kiverte a biztosítékot, és készül a szekta 2.0-ás változata, mely az ország számára leginkább megfelelő vezérelvű párt lesz szintúgy.
Ennek a népnek apafigura kell.
Apátok, Péter, vagy hogy is...
Igy aztán aktualizálni lehet a népi jövendölést, mely szerint  azt már tudjuk , mi lesz, csak még azt nem tudjuk, addig mi lesz?
Hát aktuálisan addig most további néphülyítés lesz, ( csatlakozunk az európai ügyészséghez, jogállami megoldásokkal visszavesszük az ellopott vagyont, ami egyébként nem is a mi feladatunk, hanem a független magyar bíróságoké, stb.
Új poltpétert választunk száz évre, a mozdítható vagyont jól eldugjuk külföldön és belföldön is, külföldi beruházásokba fogunk, külföldirészvényeket, cégeket vásárolunk, vagyonkezelő cégeket, alapítványokat gründolunk, - akkor tudják majd visszavenni a lóvét, mikor a Nina dalol, - további feladatunk pedig az új Messiás imádása lesz, ami rámutat szeretett népünk súlyos terheltségére, és ama genetikai sérülésére, mely azt a tünetet okozza, hogy semmiből sem tanul.
Ez a Messiás-jelölt vállaltan jobboldali, mindenki érdekeit kívánja képviselni, ami nagyon szép törekvés, csak az a baj, hogy aki mindenki érdekeit képviseli, az nem képviseli senkiét.
Mindenesetre én azért a sivatagban - már csak előélete okán is - nem bíznám rá a vizeskulacs cipelését, nem tűnik egy önmegtartóztató fajtának.
A jó játékos tudja, mikor kell feladni, a még jobb az utódjáról is gondoskodik.
A "mindegy, hogy ki, de zavarja el már valaki" jelszavával most végre létrejött az ellenzéki egység, - szinte mindenki ott ugrál az új szektapróféta mögött, aki semmit se képvisel.
Olyanok is egységet hirdetnek, akik eddig hallani se akartak róla.
Ha nem volna tragikus, halálra röhöghetné magát az ember...

Jobbról még ott a Mi Hazánk, mely a kiváló névválasztás példája, én például nem szeretnék olyan országban élni, ami az ő hazájuk, mert nem biztos, hogy nekem is helyem lenne benne.
Márpedig a hazának olyannak illik lenni, hogy te is, én is békésen élhessünk benne, kerülve minden ideológiai terrort.
Balról a szocialisták maradéka agonizál, akik némi szívességet téve a maffiának  elvégezték a piszkos munkát, felszámolták a baloldalt.
Van még a balliberális párt is, erős szociális érzékenységgel és régi-új menedzsment alatt, nekik meg a külpolitikájukkal nemigen tudok egyetérteni.

És akkor erről néhány szót...
Folyik a világ újrafelosztása.
Ezt nem a kolostormalac ismerte fel, ő csak megértette és a tényeket nem keveri a vágyakkal.
Nagy tragédiám, hogy éppen ez a tolvaj fogadta el ezt a világpolitikai folyamatot , bár nem minden lépésével lehet egyetérteni.
De ez részletkérdés, az viszont nem, hogy milyen a viszonyunk az Európai Unióhoz és a hatalmi játszma szereplőihez.
Kezdjük talán utóbbival.
A világ két legnépesebb országa Ázsiában található: Kína és India.
Hárommilliárd ember.
A harmadik helyezett USA ennek tizede.
Oroszországot az angolszászok sikeresen eltávolították Európától, jóllehet az Oroszországgal való szövetség lett volna az egyetlen esély arra, hogy Európa komoly világpolitikai szereplő legyen.
Az EU országainak területe 4 000 000 km², míg Oroszország európai részének területe 3 969100 km² 110 millió lakossal, - a legnagyobb európai ország.

Ázsia országainak területe 44 millió négyzetkilométer, tizenegyszerese Európáénak.
Oroszországban a Mengyelejev-táblázat összes eleme megtalálható, a ritka földfémek lelőhelyeinek tekintetében Kína van előkelő pozícióban, feldolgozásukban gyakorlatilag majdnem monopolhelyzetben..
Technológiai fejlettségét tekintve Kína, amikor az USA nem volt képes embert szállítani a Nemzetközi Űrállomásra leszállt a Hold túlsó felén, és még ebben az évtizedben emberlakta űrállomást épít a Holdon, hadiflottája a legnagyobb a világon, hatodik generációs vadászgépet fejleszt, hadserege létszáma pedig valamennyi más országét felülmúlja.
2001 és 2013 kötött több cementet használt fel, mint az USA az egész huszadik században.
Az USA gazdaságának 26 % - a gyártás, a többi szolgáltatás - a kínaiaknál fordított az arány, és a ritka földfémek feldolgozásának 96 százalékát Kína végzi.
A világ ipari termelésének 35%-át adja.
És ott van még India is...

Európa semmivel, de szó szerint semmivel nem rendelkezik, ami a mai világban fontos lenne.
Nincs nagy területe, nincs magas lakosságszáma, nincsenek hatalmas nyersanyagkészletei, nincs hadserege, nincs egységes politikai struktúrája, semmije sincsen, legfeljebb itt található a világ múzeuma és itt élnek a gyarmattartók utódai, ami még a politikai mozgásteret is beszűkíti, például Afrikában.
Az EU vezetése úgy tetszik, nem látott sem térképet, sem statisztikai zsebkönyvet, és éppen a vak ló magabiztosságával masírozik a semmibe.
Erősíti a ruszofóbiát, jóllehet fél évszázadon át zavartalanul és jövedelmezően kereskedett az oroszokkal, akikkel kölcsönösen az utolsó esélyként tekinthetnének egymásra, hogy világpolitikai tényezők maradhassanak.
Az USA - ha nagyobb baj nem lesz - a következő évtizedekben el lesz foglalva saját maga újraiparosításával, dollárválsággal, pénzügyi, gazdasági és etnikai problémáinak megoldásával.
Nincs túl  messze az idő, mikor az anerikai elnök elégedettem mondhatja, hogy "¡Sí, finalmente resolvimos nuestro problema!"- ha egyáltalán mondhatja.
Róma példája örök, a Római Birodalmat is a barbárok juttatták a tönk szélére.
Ehhez képest kedvenc "jobbhíján" pártom új vezetése sem korrigál.
A kuplerájban a Madám kicseréli a bőrdiványt, a lányok  maradnak, a szélsőséges atlantista megközelítés marad, amiből egyértelműen kiderül, hogy más a véleményük a világ folyásáról, mint nekem.
Magánjellegű a probléma, de nincs kire szavaznom. 
Egy reményem marad, hogy a világpolitika valamelyik békés és határozott változása kikényszeríti az Unióban is az épeszűek hatalomátvételét és elkezdődhet megint egy olyan harmincéves folyamat, mely Európa és Oroszország közeledéséhez, végső soron szövetségéhez vezet.


Ezt én persze már nem érem meg, de a mennyei oázisból, ahol jótetteim végső jutalmaként gyönyörű teve-hurik társaságában elégedettem ropogtatom magostól a datolyát, majd elégedetten nézegetek lefelé plasztikázott szemhéjú honfitársaimra.
És még véletlenül se mondom, hogy én megmondtam...

:O)))

A MAGYAR GORBACSOV

 

Tulajdonképpen most zárult le a rendszerváltás.
Lemondott Gyurcsány Ferenc  - pártelnökként és képviselőként is, - és visszavonul a politikai élettől.
Ez a második alkalom, hogy saját döntése  alapján válik meg posztjától, remélhetőleg ez most jobban sikerül, mint amikor kormányfői posztjáról mondott le, káoszt hagyva maga után.
Maga volt a rendszerváltás - baloldali módon, úgy is végezte, mint a baloldal.
Erényei és hibái - egyes esetekben bűnei - megszámlálhatatlanok.
A sors mostanában nem volt kegyes hozzá, erényeiért nemigen jutalmazta, büntetni annál inkább büntette.
Mondhatjuk azt is, hogy hibái magukban hordozták büntetésüket.
Szinte csodálni lehetett, ahogy annyi pofon és gyalázatos árulás után még mindig idealista, kissé naiv és optimista maradt.
Azt gondolta, hogy a politikustársai ugyanúgy kezelik a jellem kérdését, mint ő maga.
Hát lószart Mama, hogy klasszikust idézzek.
Már régen kiderült, hogy a jellem ebben a Duna partján pöffeszkedő, egy megálmodott birodalomnak épített házban legfeljebb ócska bolsevista trükk.

Baloldalinak tartotta magát, és ezt hitte és hirdette is, miközben a vadkapitalizmussal szemben egy idealizált, csak álmaiban létező nyugatos, polgári társadalom eszközeivel harcolt, és néha  nem hitt a saját szemének sem.
A politikai baloldal megsemmisítéséhez éppen úgy szükség volt rá, mint politikai ellenlábasára.
Nem hitt a klasszikusoknak, azt gondolta, hogy egy szakácskönyv és egy krimi között  majd ő megalapveti a modern baloldal ideológiáját.
Természetesen úgy, hogy ne kerüljön összetűzésbe az ájulásig tisztelt mainstream értelmiséggel, a nagy és időnként meglehetősen zavaros ideológiai handabandát levágó liberálisokkal, miközben ő maga is beleszeretett az ideológiába.
Azt hitte, hogy a társadalmat érdeklik az elvont ideológiai eszmefuttatások, és mélységesen lenézte ellenfele pragmatizmusát, - várta a csodát, hogy annak rendszere majd magától összeomlik.
Hát nem omlott össze, viszont a baloldal megszűnt létezni.
Nem szeretném ezért az összes felelősséget a nyakába varrni, szocialista tettestársai jócskán hozzájárultak a dolgok alakulásához, csak éppen messze nem voltak olyan karizmatikus politikusok, mint ő, a hozzá való viszonyukat éppen ezért a zsigeri irigység jellemezte.

Ő a magyar Gorbacsov, és ez, -  minden ellenkező híreszteléssel ellentétben - nem dicséret.
Jószándékát nem kérdőjelezhette meg senki.
Célkitűzései gyönyörűek voltak, csak éppen olyan tempóban haladt volna  előre - anélkül, hogy időnként hátranézett volna, hogy vajon követik-e még - melyre ez az ország nem volt felkészülve és még  vagy ötszáz év múlva sem lesz, ha egyáltalán lesz még.
Itt a haladás sebességét a kecske tempója szabja meg, melyet két forintért gyak a magyar Dorozsmáig, és ezen a szép szavak éppen annyit segítettek, mint a Szovjetunión a vodka betiltása.
Az önkormányzati  választási pofon óriási volt.
Pedig olyan szépen indult a dolog, de hiába.
Mindig nagy érzéke volt szövetségesei kiválasztásához, Tepsiszáj és Málészáj némi ellenérdekű háttértámogatással megmalmozták, ő meg - nem először - hibázott.
Hibázott már a játékszabályok lefektetésénél is, az árulás után is, utána meg ordított róla a tanácstalanság.
A politikához pedig kell egy adag kegyetlenség, ha élni akarok a pályán, akkor a tanácsadóm csak egyszer adhat rossz tanácsot, utána már nem tanácsadó.
És ha lehet, legyen profi, mert jószándékú amatőrökkel ide vezet az út.

Amit nehezen lehet megbocsájtani, az  Dobrev Klára elpazarlása.
Ő tehetséges politikus, megérdemelte volna, hogy pártelnöke, - még akkor is, ha történetesen a férje - kiálljon érte, mikor Karó Geri a mormonnal kéz a kézben megpuccsolta , de lehet, volt ott még egy arany láb is a történetben.

Lehet a választó is jobban tudott volna azonosulni vele, ha azonnal felbont mindenféle megállapodást.   az árulókkal, de nem, sportszerűsködött, a sportszerűtlenekkel.
Mostanában meg még annak is kitette magát, hogy a fadugós megváltó visszautasíthassa.
Hogy mi lesz, az most már Dobrev Klárától függ, de alaposan végig kell gondolni a DK jövőbeni bel és külpolitikáját, lehetőleg nem csak a díványt cserélni a kuplerájban. 
Drukkolok neki.
És drukkolok Gyurcsány Ferencnek is, aki nagyon rokonszenves és tehetséges ember, mára már rengeteg tapasztalattal is:
Remélem megtalálja a helyét a mai magyar társadalomban, bár ami igaz-igaz, nem neki találták ki.

Válásuk Dobrev Klárával nagyon sajnálatos.
Mikor 2006-ban az esti koszorúzásnál ott álltak a bőgő motorhangok közepette, a beszari köztársasági elnök hiánya ellenére az emlékmű előtt, ők voltak az álompár.
A történelem elkoptatta a kapcsolatot, de az a kép örökre fennmarad...

Valaminek a vége valaminek a kezdete is.
Kívánjunk mindkettőjüknek sok sikert hozzá!

:O)))

ÉLJEN MÁJUS ELSEJE!

 

Ma nálunk tartja soros ülését a Vita-Sziget Klub, - egy politikai vitakör, mely magukat baloldali nézeteket valló emberek társasága.
Ez a mi kis külön majálisunk, talán azért is, mert az ünnep - a munka és a munkásosztály ünnepe mára igencsak egy falusi búcsú színvonalára süllyedt, csak a lehetőség hiányzik, hogy lekvárfőző fakanalakkal a politikusok seggére verhessünk, pedig igény volna rá...
Vörös zászló nincs, munkás sincs, csak munkavállaló.
Már a talicska-menedzserek korát is megléptük, most valahol a múlt század elején, az első világháborút megelőző időkben járunk.
Igaz, akkor még volt öntudata a munkásnak, ami az én olvasatomban nem csak azokat jelenti, akik kalapáccsal püfölik a vasat, hanem mindenkit, aki bérből, fizetésből él.
És hát a mi majálisunk helyszíne is átmeneti, mert a közeljövőben a helyszín a Tisza partjára lesz áthelyezve, ahol is vagy nekem, vagy vitatársamnak kell könnyes szemmel elnézést kérnie felelőtlen és átgondolatlan hozzáállásáért a virágzó Tisza párt ügyében.
Ha vesztek akkor jön csak a feketeleves, mert ami várható, az a Fővárosi Közgyűlésben modellezve lett.
Hát, majd meglátjuk.
Mindenesetre ma szép idő van, legyen mindenkinek jó kedve, senkinek se jusson eszébe a munkásmozgalom - az a sok mártír, aki életét adta azért, hogy osztályos társainak szebb élete legyen.
Világ proletárjai, egyesüljetek! - mondta a klasszikus, - hát erre nem a világ tőkései egyesülnek?

Világ proletárjai - hátra!

:O)))

ÉJJELI FARKASOK

 

Az Éjjeli farkasok egy orosz motoros-klub, állítólag Putyin kedvencei, akik most éppen azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy részt vettek a második világháború lezárására - az orosz és amerikai csapartok Elba menti találkozására - emlékeztető rendezvényen a Németországi Torgauban.
Ez a  motorosklub is olyan, mint amilyenek a motorosklubok lenni szoktak, ezek még kulturáltabb külleműek, mint a Pokol Angyalai, és talán nincs olyan neonáci felhangja sem elnevezésüknek, mint a Goj Motorosoknak, akik hazánk gyermekei.
Az orosz motorosok közül többen jó kapcsolatokat ápolnak a Kreml egyes politikusaival és közülük  többen is támogatják az Ukrajna elleni háborút.
Mecsoda csoda, - oroszok, és mégis támogatják az oroszokat irtó, a neonáci szabadcsapatokat az orosz nemzetiségű ukránokra szabadító  ukrán rezsim elleni harcot.
Nálunk ilyen nem lenne, mert ha ha például a román állam támogatásával, a Vasgárdára utaló jelképeket viselő románok irtani kezdenék a magyar nemzetiségűeket, legfeljebb Karácsony kerékpárosai emelnék magasba harci kerékpárjaikat és Dúró Dóra handabandázna, mint Magyar Anya egy kicsit.
Az Éjjeli Farkasok provokálták a németeket, merthogy az Elba menti találkozás nyolcvanadik évfordulójára a hivatalos orosz küldöttség nem kapott meghívást, mégis megjelent ott az orosz nagykövet, valamint a motorosok, akiket egy lovas vezetett fel, kezében orosz zászlóval.
Hogy ki provokál itt kit, az erősen kérdéses, mint ahogy a meghívottak összetétele is, akik közül az amerikai, ukrán, grúz és fehérorosz hivatalos képviselők távol maradtak. Nem hinném egyébként, hogy a fehérorosz rezsim képviselője meghívást kapott volna, de nem is érdekes, hiszen a Szovjetunió utódállama minden tekintetben Oroszország, mely most úgy tűnik, nem várja meg, hogy a meghívót ismét Moszkva alá vigyék a memória tekintetében kihívásokkal küzdő németek.
Pedig illene tudniuk, hogy ha még egy világháború kirobbantásában vennének részt, akkor az Németország feldarabolásával fog járni, oszt harciaskodhatnak tovább a romokon.
Ami a II. Világháború lezárását illeti, éppen a revans erős vágya vett erőt némelyeken, akik talán nem is tudják átérezni annak a generációnak a tragédiáját, melyet idióta politikusok halálra, szenvedésre ítéltek.

Azt hittük, legalább Európában megértették az emberek, hogy véget kellene vetni a fegyverek uralmának és ideje lenne a békés egymás mellett élést a gyakorlatban is kipróbálni.
Mikor Merkel volt Európa vezetője, remekül ment a dolog,  
Az európai országok Helsinkiben, - amikor Finnország még adott a semlegességére - rögzítették az európai határok megváltoztathatatlanságának elvét, a kölcsönös biztonság garantálását.
Sajnos ez nem tetszett mindenkinek és a nyugati országok a délszláv háborúval - Koszovóval -
fel is borították a megállapodást.
Nem az első eset volt, hiszen a győzelem csak elfedett ellentéteket, de meg nem szüntette azokat.
Alapvetően az Egyesült Királyság és az USA Oroszországot mindig ellenfelének, pontosabban egy lenyelni való kiadós falatnak tekintette, és a mai napig nem képes arra, hogy a helyén kezelje.
A győzelem után az angolszászok a német csapatok feloszlatását késleltették, potenciális szövetségest láttak bennük egy Oroszország elleni támadáshoz.
Az ukrán nacionalisták Bandera vezetésével hol a németekhez húztak, hol azok ellen is harcoltak, de azért maradt idejük arra, hogy kiirtsanak úgy százezer lengyelt.
A lengyeleknél az angol támogatású emigráns kormány próbálta megváltoztatni az erőviszonyokat, - a varsói felkelés vérbefojtása lett a vége.
Európa országai vagy a németek szövetségesei voltak, mint mi is, vagy mindenhol akadt egy Quisling, akikről ma szeretnek elfeledkezni.
Hogy éppen az oroszokat próbálják meg távoltarani a megemlékezésektől, ez nevetséges és felháborító, ők a részvétel jogát tengernyi vérrel vették meg.


Az egészben az a legborzasztóbb, hogy a háború lassan befejeződik, a célokat, amiért elindult az oroszok elérték.
Ukrajna nem lesz NATO-tag, nem lesz atomfegyvere és az oroszlakta területek a Krímet is beleértve orosz fennhatóság alá kerülnek.
Az oroszok annak idején lényegesen kedvezőbb feltételeket támasztottak, az oroszlakta területeknek bizonyos autonómiát kértek Ukrajnán belül, valamint Ukrajna katonai semlegességét és atomfegyver-mentességét.
Ha a minszki megállapodást a Nyugat és Ukrajna betartja, ma nem élne az ukránok fele külföldön, nem lenne az ország elaknásított csatatér és nem gyászolnák ukrán és orosz anyák fiaikat.
Európa olcsó energiaellátása biztosított lenne, az Unió tényező maradna a világban, és az oroszokkal szövetségben esélye lenne beleszólni a világ dolgaiba.
A saját politikusaink sajnos még az európai átlagnál is sötétebbek, pedig hát Ursula és Kaja Kallas nem semmi.
Zelenszkíj meg örülhet, ha nem esik le a létrája.
Ha kinyírják, nem az oroszok között kell keresni a tettest.
A katonai eredmények mellett - a zsoldosokkal is megnyert háborúval, a hadiipar teljesítményével, a szankciók nevetségessé tételével az évszázadok óta elismert orosz diplomácia is jelesre vizsgázott, Lavrov brillírozott.
Putyin meg ismét feltette Oroszországot a nagyhatalmi térképre, és ezzel elérte azt, amit Oroszország Gorbacsov utáni helyzetében el lehetett érni.
Sokan berzenkednek a gondolattól, de reális veszély az Uniótól való elszakadásunk, és nem csak Orbán vélekedik így.
Az Unión belül is átrendeződnek a frontok, nem hiszem, hogy a tények ismeretében a jelenlegi idióta álláspont hosszabb ideig tartható lenne.
A táposcsirkék korszakának befellegzett, és ha nem fűzik szorosabbra a szövetséget, akkor az Uniónak annyi.
Talán a NATO-nak is, - megjósoltam én már, hogy az út a mi belépésünkkel csakis erre vezethet.
Reménykedjünk, hogy az európai politikusok nem bolondulnak meg, az Egyesült Királyság meg a dollár egyeduralmának megszüntetésével elindulhat az eljelentéktelenedés lassú, de biztos útján.
Nekünk ilyen téren nincs feladatunk.
Hát nem a szerencse gyermekei vagyunk?

:O)))

HÚSVÉTI MÉLTATLANKODÁS

Tulajdonképpen szórakoztató nézni, hogy a Fidesz gyilkolja Magyar Péter karakterét, Magyar Péter meg a Fidesz imázsát rombolja.
Most már csak egy épeszű politikus hiányzik a politikai palettáról, aki el tudja adni szeretett és agyilag kihívásokkal küzdő, de folyvást vereséget szenvedő népünknek, hogy a politika nem celebek népszerűségi versenye.
De nem ám!
A politika közös ügyeink intézése, és aki azt gondolja, hogy őt ez nem érinti, az valóban megérett arra, hogy felkeresse orvosát, gyógyszerészét.

A baloldalt a kolostormalac lenullázta, gyakorlatilag ma már nincs, aki hitelesen felvállalhatná képviseletét.
A két párt közül, melyek erre alkalmasak lehettek volna, az egyik egy echte atlantista liberális párt szerepébe játszotta be magát nagy tanácstalanságában.
A másik meg ott ül  a magyar baloldal romjain, politikusai eltűntek, mint szürke szamár a ködben, szervezetei saját politikusaik tevőleges közreműködésével felszámolták saját magukat, infrastruktúrája ebek harmincadjára került.
Először a DK dögevő korszakának áldozatai lettek, ma már ott tartunk, hogy szavazóik nagy része Magyar Péternek csápol, helyi politikusai meg hordják a homokot saját Tisza-szigeteik alapjához, amelyen majd ők lesznek a világítótornyok, de legalább is közel maradnak az aktuális irányt mutató  tűzhöz.
A jobboldal is a nulla felé tart, arról nem beszélve, hogy a szó szoros értelmében vett jobboldali pártok nincsenek is.
Van olyan, "mintha", meg van szélsőjobb. 


A Fidesz párt formájában működő klasszikus maffiacsalád, és aki olvasta a Keresztapa című bestsellert, az egy percig sem vonja ezt kétségbe. 
Lehet itt mindenféle tekintélyuralmi rendszert emlegetni, de ideológiáról beszélni ebben a tekintetben barokkos túlzás.
Nevetséges bár, de még a retorika is azonos a regényben megformált maffiózók retorikájával: a tisztelet állandó emlegetése, az ellenfelekkel való kíméletlen leszámolások szinte irodalmi magasságokba emelik a politikainak hazudott rablászati tevékenységet.
A Család az első, a tevékenység célja pedig a Család jövőjének biztosítása, ez pedig ma már tökéletesen megvalósulni látszik.
A Család feje nyilatkozott is arról, hogy ma már bármi is történne vele, néhány könnycsepp elmorzsolása után az üzlet menne tovább.
Így igaz, és ennek biztosítéka, hogy végre sikerülhet megvalósítania nagy álmát: saját ellenzéke is ő maga lesz.
Két macska lesz, és játszik egymással, - a grazi szakemberek megnyalják a tíz ujjukat utána.
Ha valaki odafigyel arra, mit mond az elszámoltatásról Magyar, akkor pontosan tudja, hogy nem lesz ebből semmi, legfeljebb a jogászok zsebébe is csurog valami az elmúlt évtized hozadékából. 
Arra nagyon vigyáz, hogy a vagyon és a jelenlegi hatalom gazdasági érdeke ne sérüljön.
Ő is osztogatni akar, merthogy az jobb, mint amikor csak a gazdaság fejlesztésével lehet szert tenni kis pluszra, mely a hatalom biztosítéka.
Nincs szó a nyugdíjak svájci indexálásáról, nincs szó az adórendszertől elcsaklizott TAO megszüntetéséről, nincs szó az adórendszer progresszívvé történő alakításáról,  sem a társadalombiztosítás és a nyugdíjrendszer biztosítási modelljéhez való visszatérésről, a közoktatás államosításáról, az egyetemek magánosításának felszámolásáról, az állami és magán egészségügy szétválasztásáról.
Nem esik szó az elmúlt negyed század vissza nem térítendő támogatásainak visszatérítendővé alakításáról, de legalább adóztatásáról, az önkormányzatiság helyreállításáról, a magyar mezőgazdaság reformjáról, a földalapú támogatások felvételével szemben támasztott termelési követelmények meghatározásáról, a földbirtok felső határának kijátszását lehetővé tevő jogszabályok átalakításáról, csak a nemzetiszínű lózungok mantrázásáról.
És a  nép hülyítéséről olyan kérdésekkel, mint a Nemzetközi Bíróságból történő belépés nélküli kilépés, valamint az Európai Ügyészségbe történő belépés, mely majd a jövőbeni, nem létező uniós támogatások felhasználását vizsgálhatja.


Nehezíti a helyzetet  a nemzetközi politika is.
Jelenlegi külpolitikánk a sajátos magyar gondolkodáson alapul, melyet mindközönségesen hol cigánykodásnak, hol a székely ember furfangjának nevezünk, s melynek lényege az, hogy mindig jól akarunk járni és ennek során mindenkit hülyének nézünk.
Bár szerintem a jövő még egy-két évszázadig keleten lakik, de vannak a nyugatnak olyan értékei, melyek ellensúlyozhatnák a természeti kincsek hiányát, a tragikus népességi mutatókat és a keleti társadalmak tekintélyuralmi tradícióit.
Van csereértékű technológia és tudás, van piac, van tradíció, csak szándék nincs, és Európa éppen most ássa saját sírját, mikor az Oroszországgal való szövetséget meghiúsítva alkalmatlanná teszi magát bármiféle ellensúly szerepére.
Magyarország meg...


Nehéz lesz kikeveredni ebből a mókuskerékből.
Magyar csak a megszokott magyar megoldás, Mátyás királynál járt utoljára ilyen politikus, Mátyás király és az okos lány meséje vázolja fel a politikai folyamatot...
Hacsak nem történik addig valamiféle földindulás, 2026-ban magyarember ül, mint húsvéti nyúl a tojásain, és a fejét csóválja: nem értem, nem értem.
Nem szokatlan állapota ez, évszázadok óta a dolgok csak megtörténnek vele.
Nem is csoda - a feje szerinte arra való, hogy megtartsa a kalapot.
Vagy a baseball-sapkát...

:O)))

CSÖBÖRBŐL-VÖDÖRBE

 

Ez itten egy lemming, a turul helyébe lépő jövendő totemállatunk...

Mindjárt az elején leszögezném, ha esetleg majd a poszt tartalmából nem derülne ki, hogy nem vagyok ájult hódolója az új Messiásnak, és elkeseredetten szemlélem szeretett népemet, mely a lemmingek magabiztosságával masírozik a szakadék felé, hogy onnan a tengerbe vesse magát kollektív öngyilok céljából.
Ha nem Magyar Péternek hívnák az újabb próba-messiást, akkor se lennék a híve, de így meg főleg...
Engem taszít a személyisége - hadd ne cizelláljam, - az echte fideszes stílusa, a tartalmatlan handabandázása, az üres lózungokkal végrehajtott cirkuszi tányérpörgetési akciója, de legyen ez az én bajom.
Viszont a mai napig baloldali gondolkodásúnak tartom magam, ezért aztán furcsán venné ki magát a dolog, ha beállnék egy deklaráltan jobboldali szerencselovag táborába.
Azt szokták mondani, hogy ne azt nézd, honnan jött, hanem azt, hogy hová tart, de hát azt azért senki sem vitathatja, hogy aki a pöcegödörből került elő, az egy jó darabig büdös marad, kenjen bár magára akármit.
Az is érdekes, hogy a Fidesznek nem ez az első, de kétségtelenül az első jólsikerült kísérlete arra, hogy az ország népe, és közöttük a baloldali gondolkodású embereknek is olyan politikust kínáljanak fel akár a kolostormalac  alternatívájaként is, aki a mi kutyánk kölyke.
Pedig volt már jelölt Orbán ügyvédje, az igen erős fideszes háttérrel rendelkező Fekete Győr, a talányos tekintetű zászlóanya talányos identitású fia különböző homályos alapítású pártok élén, de igazából egyik se vált be.
Szerintem azért, mert a helyzet még soha nem tűnt ennyire tarthatatlannak, mint mostanság. 
Nagyurunk beszorult Putyin és Trump közé, és úgy próbál egy soha nem látott mutatványt végrehajtani - egy fejét egyszerre két seggbe dugni -, hogy közben a másik végén kilógó bánatos tökeit az unió pitbulljai marcangolják.
A gazdaság és az állam romokban van, a társadalom szintúgy - az alkoholista hajléktalan szilárd erkölcseivel, tablettásborra vágyva.
A szomszédban háború van, és bár az egész Nyugat Putyint várja szeretettel, lehet, hogy hozzánk mégis Zelenszkíj fog megérkezni jobb kapcsolatok ápolása céljából.
Szóval, igény van Messiásra, nem is vitás.
A népi bölcsesség úgy tartja, hogy jobb soha sem jön, de ez a poszt nem erről szól.

Az a mesterterv, hogy mindegy, hogy ki, de valaki már zavarja el Orbánt.
Természetesen demokratikusan, mert ha valami nem demokratikus, akkor mi a két ujjunk közé szorítva megszagoljuk - piha! - és elejtjük, mert mi választékosak vagyunk, mint örmény katonatiszt haja az azeriekkel ápolt fegyverbarátság után.
Tehát a váltásnak demokratikusan, választások útján kell végbemenni, és ezt az aktuális mantrák szerint csak Orbán bandája és pereputtya képes végrehajtani.
Nem kétséges, ha a hiénák eledele az antilop, akkor ha hiénákkal váltjuk le őket, onnantól azok füvet fognak legelni.
Na jó, Anti tovább lop, de hát ő számítógép-guru, a tudását és a szellemi tulajdonát képező jövedelmező szoftvert valószínűleg egy egérútra nyíló kiskapu nyitásával szerezte, nem kellett neki fáradságos munkával, egy szál baltával olajkutat fúrni Azerbajdzsánban, mint szegény főnökének kellett - állítólag. 
Szóval mindegy, hogy ki jön, hiszen Messiásunk már megígérte, hogy minden jogtalanul szerzett vagyon eredetét kivizsgálják, és a jogállami normáknak megfelelően járnak el az érintettekkel.
Kis gond, hogy a fideszes táncrend szerint először kiszemeljük a megszerezni kívánt vagyonelemet, majd törvényt alkotunk saját képünkre és hasonlatosságunkra, ezután strómanjaink útján magunkévá tesszük.
Aztán jöhetnek a jogászok, elvitatkozgatnak tíz-tizenkét évig, oszt jónapot!


Ha legalább formai változást hoznának a Nagyurunk alfeléből fúvó új szelek!
De nem.
A magyar politika pártjai működésüket tekintve szekta-jellegűek, élükön a Guru áll, aki időnként bölcsességeket szór hívei közé.
Ők ájult tisztelettel isszák szavait, legújabban a Tisza cseppjeit is, melyek jellegüket tekintve erősen hajaznak arra cseppre, melyről Simicska Nagyurunkat elkeresztelte.

Érdeklődéssel figyelem honfitársaim azon részét, akik már bebarangolták az egész politikai palettát, és most éppen a Tisza házatáján tűnnek fel, amint buzgón lapátolják a homokot saját kis szigetük megalkotásához, és ezen a kis szigeten már ők lesznek a világítótornyok.
A nép meg majd ezt is megunja, és ha Nagyurunk úgy dönt, hogy kissé hátrébb húzódik, akkor majd működök a Medvegyev-effektus, az új szekta akkor is működik majd, ha a kinevezett Megváltónak döntései előtt konzultálnia kell vele. 
Azt hallom mindenfelé, hogy mindenkinek a Tiszára kell szavazni.
Szerintem nem.
Elég, ha az ellenzék megveri a Fideszt - erre van esély - és a Parlamentbe bejutó pártokkal kialakul egy koalíció-kényszer, mely esetleg biztosíthatna egy normálisabb politizálást, bár ennek valószínűsége kicsi, ismerve a rendelkezésre álló szürkeállományt.

Hogy mi lesz itt, a fene se tudja, de az biztos, hogy most Orbán a nincsből is adni fog, és lebegteti a Tisza sorsát.
A retorika senkit ne tévesszen meg, ebben az esetben sok múlik a taktikai érzéken, és ebben Orbán nagyon jó.
Magyar meg egyelőre egy vándorcirkusz sztárja, akiről ha leveszi a világosító a reflektorfényt, csak egy kopott ruhájú bohóc marad.
Ha a jelenlegi elképzelések szerint győz, akkor a csörömpölésen túl semmi sem változik, és valóban csak erőszakos változtatásra marad lehetőség, amitől az Úr mentse meg ezt az országot.
Itt állunk a feudalizmus küszöbén, és ez sem felvilágosult, sem nem angolszász típusú feudalizmus nem lesz.
Ha nem felejtettétek el ugyanis, ez Csák Máté országa...

:O)))

ÉRDEK

Trump egy hülye bohóc, elképesztő, hogy az emberiség egy ilyen embert választ a világ legerősebb országának élére...
Kitoloncolja az illegális bevándorlókat?
Majd jól belefullad a saját sz@rába, ha hazamennek a mexikóiak, akik az aljamunkát végzik!
És az is felháborító, hogy a nagy kapkodásban még a végén nem tesz különbséget a műveletlen és primitív népek és hazánkfiai között sem, és celebjeink nem elég, hogy hoppon, de itthon is  maradhatnak!
Putyin?
Putyin egy vérben tapicskoló despota, érthetetlen, hogy az oroszok még m indig elviselik, ahelyett, hogy felhúzták volna az első fára!
Nekiment a csecseneknek, meg a szegény ukránoknak, de most majd jól ki3,14csázzák, meg egyébként is, csak azért győztek 45-ben, mert annyian voltak, mint az oroszok!

Hszi Csin-ping?
Na, ez a ping-pong is megéri a pénzét, rohatt kommancs, aki tankkal hajt keresztül az ujgurokon, szegény elnyomottakon.
Meg a tibeti lámákon, pedig az a fehér láma is milyen aranyos a kecskeméti állatkertben!
Különben is, ide ne jöjjön egy sárga sem, megállunk mi a magunk lábán, mint Rasi, hálistennek el is zavartuk a Fudan Egyetemet, akik a matematikát kommunista módon tanítanák!
Sok kici kínai...

Mikor mi már régen szociáldemokraták vagyunk, jelentsen ez bármit is!
Hogy aztán idehaza is sepregessünk kicsit, ez a csüngőhasú kolostormalac is egy tragédia, lopik és állandóan a békéről papol, holott mindem európai vezető már régen megmondta, hogy nemodabuda muszka!
A béke meg csak szünet két háború között, és mi  már nyolcvan éve nem vesztettünk háborút, Kondratyev szerint már legfőbb ideje...


Könnyen mondunk véleményt, a tetejébe sokszor elemi ismeretek nélkül.
Néha (mindig...) összekeverjük az agyunkat a szívünkkel, mert időnként elfelejtjük, hogy melyik szolgál gondolkodásra, melyik meg az amatőr igazságkeresésre.
Ha szépen lehámozzuk a dolgokról a propagandát, a téves előítéleteket, fantáziánk csapongásait. a végén nem marad más, csak a tiszta érdek.
És ezen nem változtat semmi.
Mióta a világ világ ez irányítja a dolgokat, és ez ellen nem lehet semmit sem tenni.
Talán ha barátom eszmefuttatása szerint kőbaltával agyonverik az első embert, aki lekerített húsz négyzetmétert a földből, és azt mondta, hogy ez az enyém, még más irányt vehetett volna a homo sapiens fejlődése, de ma már késő.
És azt se nagyon várhatjuk, hogy az emberiség rajtaütésszerűen megokosodik, és mind a nyolcmilliárd ember kapára-kaszára kap és agyonveri azokat, akik a javakat - földet, gyárakat, bankokat - birtokolják, 
Inkább az várható, hogy a mesterséges intelligencia és a technikai fejlődés eredményeképpen még kevesebb emberé lesz a Föld.

Az országok vezetői is csak ilyenek - érdekek kifejezői.
Trump se véletlenül került Amerika élére, hiszem ő csak megjeleníti az amerikai érdekeket, és megteszi azokat az intézkedéseket, melyeket a helyzet az amerikai - esetleg globális - ipari-pénzügyi-katonai konglomerátum megkövetel tőle, még ha ezt te nem is látod tisztán.
Az emberek túlnyomó többsége ugyanis nem rendelkezik sem kellő ismeretekkel, sem kellő intelligenciával ahhoz, hogy felismerje az intézkedések mögötti érdekeket, legyenek azok gazdasági, hatalmi vagy katonai érdekek.
A megváltoztatásukhoz szükséges hatalommal pedig végképp nem.
Az ember nem sokat változott, mióta a gravitáció lehozta a fáról, és egyre kevésbé képes a globális gondolkodásra, hiszen a világ egyre bonyolultabb, a propaganda egyre fejlettebb, az egyén egyre manipulálhatóbb.
Hiába tanácsolják az okosok, hogy gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan, az ember már akkor sem cselekszik ésszerűen, ha viselkedésével közvetlen telekszomszédját hozza hátrányos helyzetbe. Hát még, ha a széndioxid-kvótákat, vagy a születésszabályozást kellene figyelembe vennie.
Önző az ember és érdekvezérelt, még akkor is, ha nem képes felismerni a saját érdekeit sem, és ha saját vélt érdekeinek érvényesítésével hozzájárul a maga részével unokája kiirtásához.

Hiába kárhoztatjuk a globalizációt, a haladás iránya csak errefelé mutat.
Hirdethetjük lelkesen, hogy majd mi megmutatjuk, hogy megállunk mi a saját lábunkon, mint Rasi, ha közben eszük a Spanyolországból importált paradicsomot vagy a kínai fokhagymát.

Ha egyik napról a másikra megszűnne a külkereskedelem, éhenvesznénk.
A világ ugyanis összement, mint gatya a mosásban, egyre nagyobb érdekszférák alakulnak ki, melyekben a vezető hatalom cégére alatt boldog szolganépek élnek..
A világ vezető hatalmai elégedetlenek az USA által dominált világgal, Trump vélhetőleg felismerve ezt új rendet akar kialakítani, melyben Amerika szava továbbra is döntő lesz ugyan, de hajlandó bizonyos engedményekre is a dominancia megőrzése érdekében.  
Az ukrán háború az amerikai hatalmi politika nagy mellfogásaként fog bevonulni a történelembe.
A nyugati tervezők első alkalommal terveztek olyan cirkuszi porondot, mely nem köralakú, így a háromszögletű porondon sarokba szorították a medvét, melynek - élete védelmében - nem volt más választása, mint a támadás.
Ezzel ugyan elméletileg számoltak, de rosszul számították ki a medve erejét, és most, amikor a nekiküldött kutyákat kezdi széttépni, korrigálnának, de nehéz lesz a dolgot rendbe rakni.
Ha már így esett ugyanis, akkor a vezető helyi hatalmak is egyetértenek azzal, hogy fel kell számolni az USA vezette egypólusú világot, meg kell törni a dollár uralmát, új világrendet kell kialakítani.

Európa  jelenlegi vezetői láthatólag elakadtak valahol a XIX. században, úgy vélik, hogy még mindig meghatározó tényezői a világpolitikának, holott a gyarmatbirodalmak korabeli modellje érvényét vesztette, - magát az Egyesült Királyságot se lesz könnyű mutatvány változatlan formában fenntartani.
Anglia nem képes erről reálisan gondolkodni, holott már a Brit Nemzetközöség  is szétesett, a királyság intézményét is megkérdőjelezik sokan, de a brit arisztokrácia még mindig ott sertepertél a Balkánon, a Krímben és Kelet-Európában.
Álomvilágában Oroszországot úgy akarja szétszedni, mint Jugoszláviát és az oroszokra stratégiai vereséget szeretne mérni.
Álomnak egynek jó lehet...                   
 Franciaország európai hegemóniára törekszik, míg a németek éppen most kezdik elfelejteni Karlshorst tanulságait és vad fegyverkezésbe kezdtek, - német katonákat küldenek a balti államokba.
A lengyelek ugyanúgy utálják a németeket, mint az oroszokat, időnként mindkettőtől kikapnak, most éppen az oroszoktól fognak emlékeztető leckét kapni amiatt, mert ukrán neonácikat támogatnak.
Mindenesetre ők is fegyverkeznek, példátlan mértékben.
Mesebeli állam, mint a mienk is: hol volt, hol nem volt...
Nem megnyugtató a helyzet, mert Amerikának szinte mindegy, hogy ki háborúzik helyette, az európaiak még finanszírozni is tudják egy ideig a sajátjuknak tekintett kalandot.

Azért ne feledjük, hogy attól, hogy valaki tolvaj, még mondhat valós és helyes  dolgokat, ha éppen nem a rendőrség faggatja a lopott holmiról.
A kolostormalac is.
Őt is érdekek mozgatják, az ő érdeke pedig az, hogy a fáradságos munkával összelopott vagyont megőrizze, és ha lehet, még gyarapítsa is.
Ehhez pedig a jelenlegi európai vezetéssel sok esélye nincs, habár a fegyver-bizniszbe - biztos, ami biztos - beszállt.
Borzasztó nézni, hogy egy ilyen erkölcsi nulla ismeri fel a világban zajló folyamatokat, a sok fene erkölcsös és magát bölcsnek vélő ellenzéki meg kóvályog a világban, mint a vakegér és irreális hülyeségeket beszél.
Érdek, ez a kulcsszó.
Az amerikai érdek megfelelő világpolitikai hátteret teremteni a Kínával való konfrontációhoz, az orosz érdek a háború mindenáron való megnyerése és az ukrán nacionalisták által képviselt fenyegetés felszámolása.
Kína érdeke a zavartalan világkereskedelem, gazdasági terjeszkedés világszerte és a délkelet-ázsiai amerikai befolyás felszámolása, - viszont a kínai sárkány türelmesebb,. mint Süsü...

Szóval Trump nem hülye és erkölcstelen. csak az amerikai érdekek kissé extravagáns képviselője, mint ahogy Putyin is az orosz nagytőke érdekei szerint mozog, a kínai elnök a kínai tőke érdekei, a világ meg a globális tőke érdekei szerint.
Természetesen vannak közöttük nüansznyi különbségek, emberi megjelenésük és tulajdonságaik is különfélék, de a lényeg ugyanaz.
Világ proletárjai, egyesüljetek! - mondta Marx, ehelyett a nagytőke előbb egyesült, mint a proletárok, ami nem is csoda, neki van pénztárcája, a proletárnak nincs.
Lenin elvtárs a problémák megoldására a konkrét helyzet konkrét elemzését ajánlotta, és igaza volt.
Ebbe pedig nem férnek bele indulataink, előítéleteink, hitelveink, a propaganda  által belénk táplált örökérvényűnek tekintett ismereteink, aktuális erkölcsi elképzeléseink, csak a valóság.
A valóság pedig az érdek - és csak az érdek, a többi legfeljebb árnyalja a képet.
Hát nem valami lélekemelő, viszont sok csalódástól kíméljük meg magunkat, ha figyelembe vesszük.
Gondolom...

:O)))

EMLÉKEZZÜNK ÁPRILIS 4.-RE!

 

1945 április 4. 
Ezen a napon értek véget hivatalosan Magyarországon a harcok, ezt a napot ünnepeltük felszabadulásunk ünnepeként vagy negyvenöt éven keresztül, míg csak vége nem lett a szabadságnak.

Ez a nap nyitott utat a hazánkban példátlan, óriási társadalmi mobilitásnak, ez a nap tette lehetővé a magyar paraszt földhöz jutását, az ország iparosítását, és egy elvesztegetett évtized után ez a nap adott lehetőséget harmincöt év nyugodt, békés gyarapodásának, társadalmi békéjének.
Magunk mögött hagytuk a háborút, abban a reményben, hogy tanulunk belőle, de tévedtünk.
Nem tanultunk semmit.
A ma kardcsörtetői nem csak Horthy háborús uszítóinak és a nyilasok egyenesági leszármazottai, de köztük vannak a cselédek, zsellérek, prolik buta fiai is, új szirén-hangok által megszédítve.
Nyolc-kilencszázezer halott emlékét gyalázzuk meg napról-napra.
A katonákét, akik ezt a háborút nemigen kívánták, a "járulékos veszteségként" odaveszett polgári lakosságét, halálba kergetett zsidó honfitársainkét.
Ez a statisztika.
A tragédia pedig huszonöt éves nagybátyám halála, akit Nagymama egész hátralevő életében siratott, meg a főbérlőnk gyásza, aki a háború vége után tíz évvel is feltett egy terítéket a vasárnapi ebédlőasztalra hiába visszavárt fiának.
Ma a világ ismét megbolondult.
Háború a szomszédban, háború a Közel-Keleten, háborúk Afrikában - és fegyverkezés, kardcsörtetés világszerte.
Az emberhez képest az aranyhal memóriabajnok.
Talán még nem lenne késő tanulni a múltból.
El kellene végre kezdeni...

:O)))

FALUSIRATÓ

Az ostoba tahó agyonverte a nyugdíjából őt és családját eltartó nagymamát.
A falusi suttyó is megölte a falut életben tartó szövetkezeteket.
Nem egyedül tette, előre megfontolt szándékból, csoportosan követte el, mert társaival együtt azt álmodta, hogy a saját tsz-elnöke lesz, de minimálisan is cukrászdát nyit Bécsben.
Igaz ugyan, hogy addig azt sem tudta megszervezni, hogy a kanál, melyet mások mertek tele neki a szájához kerüljön, de optimizmusával csak a szakértelme vetekedett.
Így aztán az ország népe közös erővel megölte a falu lelkét, a szövetkezetet.
Sőt, a szövetkezeteket, hiszen azok falun olyanok voltak, mint a katolikus isten maga, a szentháromság megtestesülése: termelőszövetkezet, fogyasztási és értékesítési szövetkezet -takarékszövetkezet.
Ma nincs helyettük senki, csak az új földesurak és zsellérjeik, cselédeik, meg a lézengő, hosszú kínhalálra ítéltek.
Mi lett az egykor virágzó magyar faluból?
Mi lett a világhírű magyar mezőgazdaságból?
Mi lett az erre alapozott magyar agrárértelmiségből?
Mi az oka, hogy Csányi tehenei zenére adják fűtött istállóikban a tejet, miközben a fűtetlen házakban százszámra fagynak emberek, akik nagy nyomorukban egymással torzsalkodnak és nyalják a saját Döbrögijük seggét, ahelyett, hogy célirányosan használnák a szecskavágót azoknak megsokszorozására, akik ezt tették velük...

Ez is olyan országspecifikus dolog, megérteni is nehéz, hát még elfogadni.
Mint ahogy azt se lehet nagyon érteni, hogy miért hagyta a nép kicsavarni kezéből az önkormányzatiságot, és átadni a helyi ügyek intézését olyanok kezébe, akik csak haszonélvezői saját intézkedéseiknek, de akik a gondokkal legfeljebb elméleti szinten találkoznak, akkor is leginkább letagadják azok létezését.
Igen, a szövetkezet a falu lelke volt.
Nem csak gazdasági, de társadalom, sőt, közösségépítő szerepet is betöltött.
Az állam támogatta, a kedvezőtlen termőhelyi adottságú termelőszövetkezeteket szubvencionálta, hiszen volt miből - a kedvező adottságú szövetkezetek megteremtették az anyagi alapot erre.
Merthogy a magyar mezőgazdaság netto költségvetési befizető volt, és ebben a Föld országai között csak egyetlen párja akadt: Új-Zéland.
Akkortájt ott volt több birka található, ma meg errefelé.
A helyi bolthálózatot az ÁFÉSZ-ek működtették, ugyancsak a háztáji termények felvásárlását is.
És útba esett jövet-menet a Takarékszövetkezet, a vidék bankja, melynek több fiókja volt  anno, mint ma a teljes banki szektornak.
Na ja! - mondják az okosok, de elvették a paraszt földjét, ami ugyan netto hazugság, de olyan jól hangzott, és elfedte a tényt, hogy ősszel magállt a Zetor és leborították a földjáradék fejében adott terményt, amennyit ha a saját földjét műveli soha nem tudott volna megtermelni rajta a gazdája.


Szóval, ez a kártékony komcsi vircsaft nem elég, hogy hatékony volt, még a kultúrát is támogatta, kórusokat és tánccsoportokat tartott fenn, nyaralni vitte a parasztot, színházi járatot indított, ösztöndíjat adott a tehetséges gyermekeknek, a pedagógusnak, orvosnak lakást épített, és ezt nem állami könyöradományként tette, hanem a falu közösségének elhatározásából, a saját munka eredményeként.
Kisközösségeket hozott létre, melyeket nem mások gyűlölete, hanem a közös tevékenység, a játék öröme tartott össze.
Akkortájt a cigányság felemelkedése sem látszott kilátástalannak, hiszen megtalálták a helyüket a saját szakmáik művelésére szervezett szövetkezetekben, a termelőszövetkezetek gépparkja körül, a kézimunka-igényes ágazatokban. Együtt dolgoztak a többségi társadalom tagjaival, és a munka mennyisége és minősége nem volt eltagadható egymás előtt.
És alanyi jogon járt mindenkinek a társadalombiztosítás, a nyugdíjas paraszt nem csak a mesékben létezett.
Kellett ehhez némi kényszer is az elején, de aztán belejött a nép, mint kiskutya az ugatásba.
Aztán -  rendszerváltáskor - előtört a genetikai örökség, az irigység, a kapzsiság, az önzés.
Pedig tőlünk nyugatabbra nem példa nélküli a szövetkezeti eszme, csak éppen  nálunk nemigen megy az egy ember-egy szavazat modell, hiszen akinek több van, az többet is ér, mint ezt a szép új világ prominense megalapvetette.
Kár, hogy ez az ész elosztásánál nem igaz.


A szövetkezetek többségükben apolitikusak voltak, bár mindenhol létezett pártszervezet és szakszervezet is, de a viták zömében a termelésről, a munkáról, a tagok jólétének elősegítéséről szóltak, és bizonyos ellenőrző szerepük is volt a vezetői túlkapásokkal szemben.
Ma már hiába menne a hajdani kulák ükunokája panaszra az új földesúr ellen, nincs hova.
És ha meghal az utolsó nyugdíjas paraszt, unokája mehet koldulni.


Nagyszerű életet hozott a rendszerváltás.
Kádár kora száz év fejlődést hozott a parasztságnak.
Visszavettek belőle nyolcvanat.


:O)))

A MI KIS ÁLOMVILÁGUNK

 

Világháborús helyzet van, mi sem természetesebb hát, mint hogy a tehetséges magyar elit ismét helyezkedik.
Természetesen ismét a nyertesekhez akar csatlakozni, és ugyancsak természetes, hogy a történet végén a vesztes oldalon találja majd magát.
Van ebben valami sorsszerű, valami nagyon magyar, valami önsorsrontó, mely talán a néplélekből fakad, - örök álmodozásainkból, a „mindigjólkelljárni”, meg a „szerezni kell, ha addig élünk is” ősi magyar szemléletéből.
A tanulásra való képtelenségünkből, a lelke mélyén az utolsó proliban, a nincstelen, tehéntrágyás sarkú paraszt kikupálódott dédunokájában élő revansvágyból, a butaságunkból.
Merthogy a közmondás szerint más kárán tanul az okos, de mi még a saját kárunkból sem tudunk tanulni.
Most ismét felködlik az országgyarapítás esetleges lehetősége, és bár kimondani kevesek merik, de működésbe lépnek hullarabló ösztöneink, bár nem kizárt, hogy rosszabbul jövünk ki ebből a helyzetből, mint legutóbb.
Akkor megúsztuk párszázezer halottal, erre lehet, rámegy az államiságunk is.


Forrong a világ, eljött az újraosztás ideje, és ez soha nem megy békés úton.
Még ha valamilyen szerencse folytán Trump lenne az USA Gorbacsovja, akkor sem, mert tőlünk nyugatabbra az elit hozzászokott, hogy ő a világ ura, de legalábbis annak első helyettese, és képtelen magában megfékezni és lassan átértékelni a fehér ember gőgjét, a gyarmattartó lenézését az uralma alá hajtott bennszülöttekkel szemben.
És igen, mi is úgy viselkedünk, mintha tagja lennénk a klubnak, pedig mi is bennszülöttek vagyunk, hiszen földrajzi ismereteinkkel ellentétben Európa határa a Lajtánál húzódik, miként ezt Metternich(?) is mondta.
A rendszerváltás táján együtt dolgoztam angol befektető-jelöltekkel, hát, ami azt illeti igen kiábrándító volt.
Viszont, - tetszik, nem tetszik, vége van az egypólusú világrendnek, vége van Amerika kizárólagos hatalmának, újra kell osztani a világot
Csúnyán hangzik?
Persze, hiszen a mi álomvilágunkba, melyben tapogatózva botorkálunk, ilyen durva dolgok nem férnek bele.


Ebben a világban a népek önrendelkezési joguk alapján jelölik ki földrajzi határaikat, nyersanyagaikat, energiahordozóikat békés kereskedelem útján szerzik be, szimpátia-alapon barátkoznak, az erősebb megvédi a gyengét és a király a szegény juhászbojtárhoz adja legkisebb lányát, Piroska meg megeszi a farkast.
Lószart Mama, hogy a váteszt idézzem, aki mostanában úgy viselkedik, mint vasorrú bába a mágneses viharban, és aki szintúgy ábrándjai áldozata, mint az ország.
Most kemény idők jönnek, és adjunk hálát az Úrnak, ha megússzuk elpárolgás nélkül.
Sokan azt gondolják, hogy itt az oroszok harácsolásáról van szó, Putyint el kell verni és akkor jön majd a fincsi, de ez óriási tévedés.
Oroszország a saját érdekeit védi, és képes is rá, de aki csak ezt látja, az vaksi.
A jelenlegi helyzet mögött egy türelmes sárkány lövell ki orrlyukaiból némi kénköves lángot, - egyelőre visszafogott, mert kereskedelmi érdekei ezt kívánják.
Azért ne legyen kétséges, ha szükséges, keményebb is tud lenni, és ha Tajvan ügyében nem tudják a dolgot leboltolni Amerikával, akkor arrafelé még csúnya dolgok eshetnek.
És akkor még nem is esett szó a másfél milliárd lenézett indiairól, akik nincsenek oda hajdani gyarmattartóikért, de annak utódcégéért sem.
A BRICS  jól mutatja, hogy a világ nagy országai egyre elégedetlenebbek az USA neokolonializmusával, a dollár uralmával és a gyakran a pofátlanságig menő agresszivitásával, a világ csendőrének saját érdekeit előtérbe helyező szerepével.
Az épeszű politikusok tudják, hogy az arab tavasz az arab olajról szólt, hogy ahol nincs gazdasági érdeke, ott az USA nem törődik sem a demokráciával, sem a diktátorral, sem a gyilkosságokkal, sem a gyermekmunkával – érdektelen.
 
Hogy mit tehet egy ilyen hangyapöcsnyi kis ország egy szavlejárt félszigeten, mely beképzelten földrésszé nyilvánította magát – nehéz kérdés.
Mindenesetre álmokat nem kergethet, nem tehet szélsőséges nyilatkozatokat és nem szegődhet be az éledező revansisták táborába.
Egy ilyen kis országoknak barátokat kellene gyűjteni, el kellene kerülni a konfrontációt a hatalmasokkal, és nem belemenekülni álomvilágokba.
Lehet itt számolgatni, hogy az USA-nak mennyivel több nyílpuskája van, mint az oroszoknak, hogy a NATO olyan erős, hogy félkézzel eszi a nápolyit, de a perdöntő azért az atomtöltetek száma, amiből az oroszoknak bőven elégséges van, a kínaiaknak pedig egyre több.
Európának le kellene higgadnia, - nem lenne ártalmas világgá zavarni táposcsirkéit, akik úgy viszonyulnak Merkelhez, mint Lakihegy a Kilimandzsáróhoz.
Béke kell, a realitások alapján.
Hogy kinek és miért volt fontos a békés kereskedelmi kapcsolatok felrúgása, két semleges ország elkötelezése a NATO mellett- egyúttal atomrakéták célkeresztjébe helyezése- nagyjából tudható.
Hogy kiknek érdeke a béke, ha ránézünk gyermekeinkre, unokáinkra – az is nyilvánvaló.
Csak megjön az emberiség esze…


Vagy ez is az álomvilág része?

:O)))