SHANA TOVA

 

VALAMENNYI ZSIDÓ BARÁTOMNAK!

ROMULUSZBÓL RÉMUSZ

 

Érdeklődve figyelem a hazai közélet virágba borulását, melyet leginkább a titánbuzogány virágzásához tudnék hasonlítani, mely szintúgy csak négyévente következik be.
Igaz, akkor viszont a világ legbűzösebb virága bontja szirmait, és ezzel a maga műfajában felülmúlhatatlant alkot.
Ezrek és ezrek ugrálják körül, hogy szippantsanak a ritka illatból, majd együtt sajnálkozzanak, gyors elvirágzása miatt.
A titánbuzogány ebben is hasonlít a tiszavirághoz, mely egyre nehezebben viseli sorsát, pedig nagyurunk még be sem vetette a nehéztüzérséget - hejde' temető a Tisza, mikor kivirágzik, ugye.

Most éppen a volt vezérkari főnök van soron.
Ruszin Szendi Romulusz nem is olyan régen még a Fidesz kedvence volt.
Ő volt az, aki végrehajtotta a Nagy Mészárlást a honvédség tábornoki és tisztikarában, jóllehet tanulhatott volna Haynau sorsából, akit a császár a piszkos munka elvégzése után talonba tett.
És még mindig jobban járt, mint Jagoda, akit kiretusáltak az életből.
Haynau - stílusosan - Nagygécen vett kastélyt, birtokot és boldogan élt, míg meg nem halt, és valószínűleg így élhetett volna hősünk is, ha több esze van, de hát neki politikai szerepet kellett vállani.
Ez az álmoskönyv szerint egy katonánál seggberúgásokat és szerencsétlenséget jegyez.
Bekötötték a Nemzet Megmentőjéhez, aztán hagyták, hogy olyan legyen, amilyen, mert tulajdonságai alkalmassá tették szerepére.
A hibát ott követhette el, hogy jártatta a száját.
Ha hallgatni tud, Orbán neki is adott volna tisztességes megélhetést, mert nem szereti az olyan ellenségei számát szaporítani, akit nem ő választ ki, arról még nem is szólva, hogy a kipróbált nertárs még egyszer jó lehet valamire.


Barátomnak mondtam, hogy hősünk képességei alapján talán szakaszparancsnoki beosztásra lenne alkalmas, de a Fidesz nem a képességek alapján osztja a stallumokat, hanem a vazallusi hűség alapján, és - mint a példa ékesen bizonyítja - amikor pozícióba került, rá is szolgált a bizalomra.
De most tévedett - nem tudta felismerni a rendszer működését, és azt hitte, hogy ő önmagában is valaki, pedig dehogy.
Megtéveszthette a bokacsattogás, mely minden parancsnoknak kijár, jóleső zene füleiknek, és elnyomja a valóságos vélemények hangját.
Ha ő maga lett volna az elsőszámú puritán, akkor sem ússza meg Nagyurunk bosszúját, de a tetejébe még azt is hitte, hogy a stallumban elkövetett bűnei - a villaépítés, a helikopterezések, stb. -  akkor sem kerülnek elő, ha kibeszél a nyájból.
Emberi tulajdonságai csak megkönnyítették ellenfelei és ellenségei dolgát.
A legutóbbi pisztoly-ügy talán egy óvodában elmegy - kisfiam is az óvodai jelmezbálra felakasztott magára két coltot és ezzel valóságos cowboyjá lényegült, de már akkor sem hitte volna, hogyha Józsika meg akarja merényelni, az ellen ez hatásos védekezés lett volna.
Valami zűrzavar lehet egyébként is hősünk pszichéjében, hiszen két lányát Rominának és Ronettnek nevezte el, ezzel jó témát adhatna egy pszichológiai PhD kutatásaihoz az ego és a gyermekek névadása tárgykörében. 
Szóval, a Rémusz is csak egy köztes állapot, Vezérünk, kinek szép tulajdonsága a bosszúállás nem nyugszik úgysem, míg a neve Ruszin-Szende Romhalmaz nem lesz.

Mindenesetre esete megmutatja Orbán káderpolitikájának színvonalát, a többi se különb.
Romulusz meg kis idő múltán majd elmélkedhet egy homokpadon a Tisza áradásának szeszélyességéről, és a zavaros víz levonulása után szomorkodhat csupasz seggel, honvédként.
Vénségére meg bánatosan nézegetheti kitüntetéseit - mennyi szép csingilingi...
És a tragédia, hogy már Gyurcsány sincs, aki akkor végre meghívhatná a DK valamelyik kulcspozíciójának betöltésére.
A Tisza viszont új alapokra helyezi a káderkiválasztást, pályázatot ír ki a szűz képviselő és a becsületes képviselő posztjára, két fordulóban.
Az elsőben a Messiás kiválasztja azt a három jelöltet, akik közül majd a második fordulóban kiválasztja azt az egyet, aki azt csinálja majd, amit ő mond.
Mecsoda kilátások!
Természetesen okos népünk el van ájulva a demokrácia ilyetén kiteljesedése láttán, és bízik benne, hogy a választás után majd korrigálhat.
Ebben nem is téved, korrigálhatja saját bánatos elképzelését a maffiaállam lebontásának módjáról és arról, hogy kell-e akárkinek is, biankó felhatalmazást adni egyszemélyi vezetésre.

Magyarember érdekes jelenség.
Lelkes, optimista, és minél többet rúgnak a fenekébe, annál optimistább.
De sebaj, annyi mindent kibírt már ez az ország, csak a jódolgát nem, - az megviselte.
Most aztán szép az élet, végre félhetünk, fázhatunk, éhezhetünk, de szabadok vagyunk!
Vagy kisnyúl...


:O)))

HOGY A KUTYA HUGYOZNA MÁR A SÍRODRA!

 

A jókívánságot Rózsa Misi régi harcostársamtól kaptam, akit a netről ezer éve ismerek, tán már a néhai Polidilin is ott volt hajdan, igaz, már akkor sem ő volt - ahogy mondani szokták - a legélesebb kés a kredencben.
Nade most aztán kiköszörülte a csorbát, belecsurgott a fősodorba, mákszemnyi kis híve és egyben példája is annak az egészEurópára kiterjedő hisztériahullámnak, melyet a háború folytatásában érdekelt európai politikusok generálnak és gerjesztenek.
A jókívánság oka pedig az a rövid kis kommentem volt, melyben azt a hőstettet és sikert ünnepeltem, hogy belorusz figyelmeztetés után a lengyel légtérbe berepült 13 ismeretlen drónból hármat (a határtól háromszáz kilométerre...) a NATO holland repülői a lengyel légierővel összefogva lelőttek.
A többi eltűnt, és nem is lehetett őket megtalálni, mert Lengyelország polgárai egy napig a pincében ültek és várták Putyin baráti látogatását, de ő inkább a NATO ijesztgetésével volt elfoglalva.
Miután Misin kívül még néhányan sikítófrászt kaptak a facén, és jól megírták a véleményüket rólam, kis művemet sikeresnek nyilvánítottam és engedjétek meg, hogy így utólag megosszam veletek...

"Három uráli fülesbagoly repült be az éj leple alatt Lengyelországba.

A NATO harci gépei lelőtték a provokátorokat, a lehullott tollakat még mindig keresik.

Zelenszkíj nagy boldogságában véletlenül melléütött farkával a zongorán, Ursula von der Leyen hisztériás nagyrohamot kapott, a lengyel miniszterelnököt repülősóval kellett magához téríteni, az angol kabinet kifejezte meggyőződését: a példátlan provokáció bebizonyította, hogy egész Európa veszélyben forog.

Trump megvonta a vállát, és jópénzért eladott három selejt Patriot indítóállványt a németeknek, Macront felpofozta a felesége tutyimutyisága miatt.

A balti államok betiltották az orosz hússalátát, Németország az oroszkrém tortát is.

Európa harcban áll a józan ésszel - utóbbi sajnos jelenleg vesztésre áll.

Nincs is szebb a háborús hisztériánál..." - írtam hirtelen felindulásomban, mire is minden lettem, csak kedves, szép fiú nem. Hogy az EU rálépett a sírba vezető csúszdára, hát ez se kellemes, de hogy a honi polgárok közül is ennyire idióták legyenek némelyek, az annak dacára meglepő, hogy elvileg semmiféle meglepetést nem kellene megélnem. Azok után, hogy bölcs népünk egy jóllakott kis maffiózót éppen be akar cserélni egy éhes kis maffiózóra, aki a tetejébe a jóllakott megbízottja, ez szinte törvényszerű. Mert ez legalább csinál valamit, mondják, és igazuk van, csinál: egy bajból kettőt.

Brit tudósok kimutatták, hogy az emberiség intelligenciája hanyatlik - és ezzel egyet is kell értenünk, bár a hanyatlás üteme meghökkentő. Itthon meg pláne, hiszen ez egy mértéktartó, nyugodt és vidám ország volt, most meg mást se hall az ember, csak csontok ropogását, fogak csattogását. Néha egy-egy emberből - nem csak időskorúból, de korszerűtlenül neveltből is - visszaköszön még a múlt - ebből tudni lehet, hogy nem politikusok.

A drón-ügy egyébként rámutat arra az ellentmondásra, mely az EU nagy pofája és valódi képességei között mutatkozik, és bár a kettő közötti szakadék oly mély, mint a Mariana árok, tartok tőle, hogy tovább fog mélyülni. Én meg lassan olyan leszek, mint a beépített szépség című film szépségkirálynői, minden vágyam ismertetése után elmondom, hogy természetesen legfőbb vágyam - tulajdonképpen az egyetlen vágyam - a világbéke. Vagy tud valaki ajánlani olyan szkafandert, mely sugárzásálló, melyben sétálni lehet a Nap felszínén? Olcsó legyen, foltozott, használt nem érdekel!

:O)))

KÉT MACSKA VAGYOK ÉS JÁTSZOM EGYMÁSSAL 2.0

 

Nagyon tetszik nekem ez a kép, harmadszor botlok most bele, mikor képet választok a posztokhoz. 

Valószínűleg tudat alatt bűntudatom van a macskákkal szemben, pedig Bumbi kutyám ez ügyben kifogástalan nevelést kapott, Sapkácska vagy Kesztyűcske láttán méla undorral elfordul...
Viszont - úgy látszik - a belpolitikai helyzet tudathasadásos állapota számomra újra és újra Karinthyt idézi fel.
Két jobboldali pártszerűség vetélkedik a kizárólagos hatalomért, és van ennek valami diszkrét bája.
Azért nem pártot írok, merthogy egyik sem az, aminek láttatni szeretné magát.
Egyik - a megvénült demokraták - maga a maffia.
No, nem a tagság, ők csak eszköznek számítanak Don Alcsút kezében, és - ismerjük el, - mesterien bánik velük.
Pontosan tudja, melyek azok a hívószavak, melyekre ugranak, kiszolgálja hazafias érzületüket, közösséget teremt számukra és folyamatosan ellenségeket mutat fel nekik, ők pedig lelkesen böfögik vissza páratlan bölcsességeit, miközben egy részük vígan él abból, melyet másik részüktől elvon a Földre szállt Isten.
A másik maga a Hit és a Remény, mely ráborította szeretetét a semmiből jött és sehova sem tartó senkire.
Rossz nézni, ahogy értelmes emberek mint a lemmingek masíroznak a szakadék felé. Kilátástalanságukban illúziókat kergetnek és azt hiszik, hogy majd most, immáron teljesen üres zsebbel megvásárolják a jólétet,  jóllehet, amikor még abban a zsebben volt is valami, két kézzel szórták azt a  szélbe mindenféle manipulátorok harsány biztatásától kisérve...
Olyanok, mint a francia férj, akit a postás alól kérdez felesége: Nekem hiszel drágám, vagy a szemednek?

Ami azt illeti, ugyanannak a vallásháborúnak vagyunk tanúi, mint középkori eleink voltak, vannak Torquemadaink és Savanaroláink, még Borgia pápánk - és kuszaszemű Lukréciánk is van - nem panaszkodhatunk.
Egy csak a kérdés: hova lettek a normális emberek?
Az elmúlt átkos harmincöt év nem csak a társadalomban tett kárt, hanem az egyénekben is, hiszen az, hogy baloldali elkötelezettségű emberek beállnak egy jobboldali csoportba segédtapsoncnak - szinte hihetetlen.
Hogy emberek, akiknek ez a társadalmi rend csak rosszat hozott és nem adott semmit, hatalmon tartsanak valakit, aki közülük jött, de elárult mindent, ami érték volt ebben az országban - maga a butaság megtestesülése.
Hogy becsületben megőszült, élettapasztalatokban bővelkedő emberek egy miniszterfeleségben, egy karrierista zsúrfiúban lássák a reményt, hogy ebből az országból még valaha élhető hazát is lehet teremteni -  lesújtó.

Túl vagyunk Kötcsén, idén itt hirdetett igét mester és tanítványa, híveik ájult tisztelettel hallgatták ígéreteiket, melyek részben betarthatatlanok, részben be sem akarják tartani őket.
Éppen olyan a helyzet, mint amikor fogad valaki valamire, majd ugyanezen lendülettel az ellenkezőjére is.
Ha nyer, hát nyert, ha veszít, hát akkor is nyert, ha mást nem egérutat.
De ne ábrándozzunk, változás nem lesz itt semmi, legfeljebb odahajítanak valakit prédaként, mint rendszerváltáskor a titkosszolgálatok a III/3-at, az élet meg megy tovább, csak már az  a minimális kis parlamenti ellenőrzés is megszűnik, melyet egy gyenge, de valóságos ellenzék jelentett az Orbán által gründolt ellenzék mellett...
A magyar társadalom nem a túlbonyolított gondolkodásáról híres, fekete-fehér, jó-rossz és passz.
El se tudja képzelni, hogy valaki - ha olyan a helyzet - úgy nyerjen, hogy veszít, vagy hogy valaki két esélyre játsszon.
Persze Kötcsén megjelent Gyurcsány szelleme is, mert nélküle nincs politika Magyarországon...
Ígérgetésből is jutott bőven, meghallgathattuk, hogy ilyen időkben rendkívüli képességű miniszterelnökre van szükség - éppen van is egy kéznél - és az új párt elelnökévé avanzsált a régi párt államtitkára, másik alelnökké meg egy női jelölt Rasi balatoni tyúkudvarából, a hotelszakmából természetesen, nagy űrt töltve be.
Már csak ezért is érdemes beállni a táborukba, hiszen a vak is láthatja, ez a pártszerűség maga a megújulás...

Érdekes időket élünk, de ezen is túl vagyunk, már csak azt az ötven-hatvan évet kell valahogy túlélnünk, amikorra ebből az országból élhető,. nyugodt ország lesz...


:O)))

SZÁNALMAS MAGYARORSZÁG

 

Azt hiszem, a közösségi média nem tett jót a magyar népnek.
Ameddig nem létezett, addig se volt híres nagy eszéről a magyar társadalom, most meg aztán...
A közösségi média felerősítette összes negatív tulajdonságunkat, elősegítette, hogy már régen kihaltnak hitt elméletek feltámadjanak halottaikból, elég, ha csak a laposföld-hívőkre, vagy a Balaton tagadókra gondolunk, - de bizony feltámadt az etno-rasszizmus,  a sovinizmus és a Horthy-rendszer világa is.
A legnagyobb baj mégsem ez, hanem a normális emberi kommunikáció kiirtása és behelyettesítése valami agresszív, vérbunkó nyomulással.
Ebben a társadalomban nem lehet beszélgetni, nézeteket ütköztetni, összevetni a valóságot a nézetekkel, mert a harmadik mondat után megjelenik egy tapló, akinek ugyan lövése sincs a témáról, csak véleménye van - a téma felvetőjéről.
Ehhez kiváló hátteret ad a közösségi média, a személytelenség, a csalás korlátlan lehetősége, az érdemi kritika semmibevétele.
A közösségi médiában az lehetsz, aki lenni szeretnél, hazudhatsz magadnak három diplomát, öt évet az Idegenlégióban, soha senki nem tudja számonkérni rajtad.
És korlátlanul mondhatod a legnagyobb baromságokat, vevő biztosan lesz rá,  és vevőinek köszönhetően pedig a hülyeség  osztódással szaporodik, mértani haladvány szerint.
Bárki bármit leírhat, ami ugyan helyes, de még helyesebb lenne, ha hősünknek helyt is kellene állnia az általa közzétett állításokért.
Egy beszélgetés során nem baj, ha valaki téved, de egyre kevesebbszer van erről szó, és egyre többször a gátlástalan hazudozásról.
Vannak sokan, akik azt hiszik, hogy az általuk kedvelt irányzat támogatása mindent igazol.

Persze nem csak ez a baj.
Baj a közbeszéd általános eldurvulása, mely Orbán parlamenti hozzászólásával vette kezdetét. "hazudik a kormány" - még 1990 táján. 
Azóta a helyzet csak romlott, a példát átvették a képviselők, tőlük persze az önkormányzati képviselők is, akiknek régi fájdalma, hogy a tükrön kívül senki sem látja őket politikusnak, -  hátha akkor majd így.

Odáig fajult a helyzet, hogy közmeghallgatáson a másik  táborba tartozó önkormányzati képviselő bárdolatlanul ordibál a polgármesterrel, és  - függetlenül attól, hogy igaza van, vagy nincs - ezzel a testület tekintélyét kérdőjelezi meg.
Egyébként is annyi trágyát borítanak egymás fejére, hogy a kenyérharcukban érdektelen választópolgár szemében teljesen elveszítik a megbecsülést még azok is, akik ritka kivételként valóban a közösségért akarnak dolgozni.
Igaz, legalább így látja a település népe, hogy kikre bízta a kamrakulcsot.
Ebben persze a választási rendszer is ludas, mert engedi a pártpolitikát a helyi piac nyilvános vécéjének egetrengető problémájának megoldásába is beleormótlankodni.
Ha rám lenne bízva a reform, helyi szinten azonnal megszüntetném a pártpolitikát, egyéni lokálpatrióták versengésévé tenném a választást, bizonyos lélekszámon alul pedig a közvetlen demokrácia - népszavazás - intézményét vezetném be.
Ezek után mit várhatunk a közösségi médiában, hiszen az egyén nem meri artikulálni a véleményét, mert attól tart, hogy őt magát vagy szeretteit retorzió éri.
Igaz, nem is nagyon tartanak igényt a véleményére, a pénzzel rendesen kisámfázott testületek sok esetben csak a mutyi eredményét hirdetik ki, -tisztelet a kivételnek, ugye.
Akinek erre igénye van, az a közösségi médiában találja meg a fórumot, melyet aztán jelleme, képességei, ismeretei szerint használ, sok esetben kimondottan rosszindulatúan.

Hogy az ismeretek hiánya rettenetes mértékű, hogy az ismerethiánnyal azonos mértékű megfellebbezhetetlen állítások elborítják a pályát, az még csak hagyján.
De a stílus, az egymáshoz való viszony az iszony.
Sokan el sem tudják képzelni, hogy emberek érzelmileg közömbösen közelítenének meg egy politikai kérdést, vagy, hogy megkérdőjelezzék egy politikus éppen aktuális döntését, elvárják szinte, hogy ne legyen egyéni véleményed, hogy legelj együtt a csordával.
Ha azt találom mondani, hogy a számomra talán rokonszenvesnek tűnő szekta vezetője aktuális  döntésével politikai hibát követ el, azonnal bérenc leszek, áruló.
Hát még, ha egyetértek a politikai ellenfél valamelyik döntésével, akkor aztán végem, kioktatnak, hogy aki mást gondol, mint mi, az nem lehet okos, hogy aki lop, az nem hozhat az ország javát szolgáló döntést, minden lépése kivétel nélkül a sírba visz, - miközben a szekta tagjai mint a lemmingek masíroznak okos és tehetséges vezetőik után a szakadékba.

Közben mindent elborít a gyűlölködés, a csalhatatlanság - tobzódnak az érzelmek.
És nem a szeretetre, a toleranciára, egymás megbecsülésére gondolok...
Nincsenek gátlások nincs udvariasság, érvek helyett a politikai ellenfél minősítgetése, megértése helyett megsemmisítése - legalább elméleti téren, de nem szívesen látnék fegyvert egyes vitapartnereim kezében.

Érthető a dolog, a világ egyre bonyolultabb, egyre érthetetlenebb, átláthatatlanabb, és ilyen esetben az ember kapaszkodókat keres.
A bizonytalan emberek leegyszerűsítik a történéseket arra a szintre, melyet még megértenek  és kezelni tudnak, ezért lesznek szemükben a világhatalmak vezetői vérengző despoták, rosszindulatú, jellemtorzult tolvajok, pszichopaták, ezért ítélik meg a tetteiket úgy, mintha a nyolcvankét lakosú Magyarlukafa polgármesteréről beszélnének.
Másrészt félnek, szoronganak saját létbizonytalanságuk miatt, ezért keresnek - vagy álmodnak -  maguknak  egy közösséget, mely reményeik szerint megvédi majd őket.
A politika meg keres nekik ellenséget, mert a saját politikai tábor egyben tartásához ellenség kell, ezt mindenki tudja, az ellenségnek pedig el kell harapni a torkát, ki kell belezni, meg kell ölni.
Minél kevésbé képes érteni valaki a világot, minél kevésbé képes válaszolni a kor által számára feltett kérdésekre, annál agresszívebben reagál, verbálisan meg végképp.
Az az ember pedig, aki nem bírja verbálisan, előbb-utóbb ütni fog. 

És még hátra van a feketeleves, a világ robbanásszerű változása.
Jönnek a robotok, a mesterséges intelligencia, emberek tömegeinek munkanélkülisége, a világ hatalmi struktúrájának megváltozása.

Csak reménykedhetünk, hogy világháború nélkül megússzuk.
Szóval, szeressük egymást gyerekek, mert a gyűlölködés nem segíti a beilleszkedést az új világba, ami jön, ha akarjuk, ha nem.
Erre kell készülnünk.

:O)))

SZÁNALMAS EURÓPA,

 

Szegény jó Brezsnyev jut eszembe, ha Trumpra nézek.
Pont az a mentralitás, az az önteltség, az a küldetéstudat.
Mikor raportra rendeli Zelenszkíjt, természetesen jogosan teszi.
Végtére is a saját idomított majmát nevelgeti, hiszen áttételesen szemlélve a dolgot ő - Amerika - kreálta egy rossz pillanatában, mikor elhitte, hogy ő a világ ura, és neki kell valóra váltania az új világpolitika, a Pax Americana szép rendjét.
És ellátni a rendfenntartók hálátlan feladatát, kordában tartani a renitenseket, lecsipegetni a világ vadhajtásait, - már ha azok nem nekünk hajtanak - hasznot...
Tulajdonképpen még csak rosszat sem akar, csak kereskedni, adok-kapok, valamit valamiért, hogy Amerika ismét nagy legyen.
Merthogy Amerikát lelépték.
Gazdaságilag mindenképpen és katonailag sem érezheti magát biztonságban.
Kína robbanásszerű fejlődése sötét felleg a távolban.
Kína termel, szinte mindent és minden igényt kielégítő mennyiségben, Amerika óriási gazdasága meg főként a szolgáltatásokon alapul,
Ez roppant veszélyes, hiszen egy kiélezett katonapolitikai helyzetben komoly hátrányt jelent a szakképzett munkaerő hiánya, az importfüggőség, a megfelelő alapanyagok hiánya.
Nagy veszélyt jelent a dollár egyeduralmának megingása, a világkereskedelem elsőszámú tartalékvalutájának letaszítása a trónról.
Bár szeretik elhallgatni, de katonailag sem állnak valami parádésan.
Rakétatechnikában az oroszok messze megelőzték őket. Műholdjaik ott vannak az amerikai műholdak nyakán, erőik szétporlasztva nyolcszáz katonai bázison a világ minden táján, repülőgép-hordozóik felett - csakúgy, mint az oroszok harckocsijai felett - eljárt az idő, a tengeralattjárók tekintetében meg az oroszok jobban állnak.
Jelenleg Kínáé a legnagyobb létszámú hadsereg, a világ legnagyobb flottája, és erről sem esik gyakran szó a nyugati médiában.
És akkor ott van még Amerika ellenfeleinek gyakorlatilag kimeríthetetlen nyersanyagkincse, emberanyaga, és morális fölénye, ami abból adódik, hogy Amerika háborúi a hangzatos jelszavak ellenére nyersanyagokért, piacokért és a világ feletti egyeduralomért folytak, és egyáltalán nem oldottak meg semmit - viszont lábbal tiporták saját magasztos elveiket.

Hazugságokon alapultak, mint a mostani ukrán háború is, piszkos eszközökkel szerettek volna tiszta eredményeket felmutatni, de ez nemigen sikerült.
Irak, Líbia, Szíria csak némi olajat hozott, de fejlődő, normális világot nem.
A színes forradalmak sem hozták el Amerika imádatát, pedig dollármilliárdokat öntöttek felszításukba, és kudarcba fulladt legutóbbi elkalkulált ukrán háborújuk is, Ebből kihátrálni pedig nehezebb lesz, mint Vietnamból volt hajdan. 
Ennek a kísérletnek vagyunk tanúi és elszenvedői napjainkban.

Brezsnyev elvtárs is magához rendelte időnként a vazallus-államok vezetőit, Trumpnak még erre sincs szüksége, hiszen vazallusai farokfelcsapva rohantak hozzá könyörögni, hogy segítsen nekik megteremteni a győzelem, de legalább a tisztes kiegyezés látszatát.
Mintha Európa összes idiótája egyszerre jutott volna hatalomra, olyan szép egységben próbálták rábírni Trumpot arra, ami ellentétes alapvető érdekeivel. 
Szinte Petri-csészében lehetett tanulmányozni azt, hogy hova vezet, ha a választó arra alkalmatlanokat hoz helyzetbe, akik aztán meg vannak győződve arról, hogy ők Európa igazlátói, a bölcsek kövének hordozói.
Szinte észre sem veszik, hogy az utóbbi öt-tíz évben olyan gyorsan helyezték a világpolitika perifériájára Európát, amire egy vesztett háború sem lett volna képes.
Szánakozva lehet szemlélni azt a s*ggnyalással turbózott időnkénti hepciáskodást, melyet előadnak.
Angela Merkel volt talán az utolsó európai politikus, azóta a politizálás errefelé egy leánygimnázium harmadik osztályának szintjén folyik, klikkesedéssel, rózsaszín álmokkal, fantáziálgatásokkal.
Nem kell ahhoz atomfizikusnak lenni, hogy valaki meglássa a szomorú valóságot.

Európának egy esélye lett volna: ha összefog az oroszokkal, de ezt az esélyt elpackázta - semmiért.
Merkelre szokták fogni, hogy a bevándorláspolitikát elcseszte, de ez csak részben-és kis részben - igaz.
A bevándorlás mértéke ugyanis attól függ, milyen erők zavarásszák a szerencsétlen bevándorlókat/menekülteket Európa felé. és ha megkapargatjuk kicsit a dolog felszínét, hát kiderül, hogy ugyanazok az erők, melyek most a bevándorlás kártékonyságán siránkoznak.
Hol van már a régi szlogen, az emberek és eszmék szabad áramlásáról?
És hol van az érintett államok hatékony befogadási rendszere a feladat megoldására?
Nem szólva arról, hogy némelyik ország évtizedek óta küzd a problémával, köztük kontinensünkön kívül az USA is.
És még el sem indult az igazi népvándorlás...
Európának nincs semmilyen csereértéke, talán a szellemi tőkén kívül, de hát már ott is végzetes a lemaradás.
Mi persze késhegyig menő harcot folytatunk az ellen, hogy  a világ 34. legjobb egyeteme campust hozzon létre Budapesten.
A legjobb magyar egyetem valahol a 250-330. hely közelében található.
Katonailag Európa nulla, és akkor még nem is a BRICS erejét nézzük.
Hogy ezen a helyzeten lehet-e változtatni?
Bizonyára, csak nem ezekkel a szavlejárt politikusokkal, akik persze kézzel-lábbal kapaszkodnak az íróasztalukba, a választónak meg jólesik, ha egy még nála is ostobábbat tesz meg vezérürünek maga fölé.

A mi személyes tragédiánk is ott pöffeszkedik Európa vezetői között.
Nem is lóg ki nagyon a társaságból, hisz korrupt az egész banda.
Ursulánk is imádkozik, hogy megússza az sms botrányt, és ezek a vezetők ezer szállal kötődnek a hadiiparhoz - s nem ingyen.
A mi boldogságunk sem kanalat farag, hanem aknavetőt, páncélozott járműveket, oktató repülőgépeket és még a fene tudja mit gyárt, és dumálhat bármit, ezek oda fognak kerülni, ahol kereslet mutatkozik rájuk.
És ha esetleg most el is zavarják, ami egyébként nem valószínű, az csak színjáték lesz: a hatalom és a pénz marad.
Amit Ázsiával produkál, az persze nem lenne rossz az országnak, példát vehetnénk Erdély aranykoráról, amikor egy pici állam saját kora világpolitikai realitásait figyelembe véve megtanult megélni a hatalmas oszmán birodalom mellett.
A sajnálatos helyzet mégis az, hogy mi Európához tartozunk.
Nem vagyunk szlávok, kínaiak meg végképp nem, esetleg abban reménykedhetünk, hogy a honi cigányság lélekszáma a következő századfordulóra jelentősen megemelkedik, és akkor Kalányos miniszterelnök felfedezheti az indiai rokonokat.
De addig még sok víz lefolyik a Gangeszen, és kérdés, hogy ha ez így folytatódik,  lesz-e egyáltalán magyar állam addigra.
Merthogy az Uniónak - ha ebben a formában folytatja - annyi.
Ez már akkor eldőlt, mikor a belépési kérelmünket elfogadta, és hát, ugye, a NATO-nak is annyi, ugyanezen okból.

De most nagyon észnél kellene lennünk, a létünk forog kockán.
Sajnos olyan politikus a láthatáron sincs, aki rendelkezne a megfelelő mennyiségű ésszel, de talán megokosodnak a háború lezárásával, melynek mi sem nyertesei, sem haszonélvezői nem leszünk, csak egy "Megbízhatatlan szövetséges" címre tehetünk szert.
Az meg Ázsiának sem kell.

Európa meg vagy állammá alakul, vagy megy a levesbe.
És ez a döntés ránk is kihat, de vastagon.
Hogy milyennek kellene lennie ennek az új államnak?
Szerintem szövetsági államnak - orosz részvétellel.
A sírból hoznánk vissza a meccset, de ez annyira logikus, hogy errefelé illuzórikus.
Pedig a történelem majd rákényszerít bennünket, de addigra már késő lesz...

:O)))

NYELVESPUSZI ELŐTT

 

Végre látszik némi reális esély arra, hogy Ukrajnában elhallgatnak a fegyverek.
Igaz, négy nap van addig még hátra, és ez éppen elég lehet ahhoz, hogy azok, akik ellenérdekeltek a békében, valamiféle provokációval meghiúsítsák a Trump-Putyin találkozót.
Ellenérdekeltek pedig szép számmal vannak.
Ellenérdekelt ebben Zelenszkíj, aki még egy esetlegesen számára kedvező megállapodás esetén is bajba kerülhet az immár elkerülhetetlenül kiírandó választás alkalmával, hiszen nem túlzottan nehéz arra következtetni a katonai vereségből - akárhogyan is kommunikálja -, hogy az ő politikája vezetett az ország irgalmatlan eladósodásához, a területi veszteséghez, a sokezer halotthoz, a pusztuláshoz.
Természetesen elhangzik majd sok szép szólam az ukrán hazafiakról, a kitartás diadaláról, az ilyenkor végtelenül erős orosz hadsereggel szembeni - tulajdonképpen győzelemmel felérő - vereségről, dicsőségről, de biztosan lesz, aki megkérdezi, hogy mi értelme volt ennek?
A halottak hozzátartozói, az utcán összefogdosott lelkes hazafiak, a háború elől külföldre menekültek se biztos, hogy a szavazófülke magányában a megtollasodott farokzongorista dicsőségére teszik az ikszet.
Ellenérdekeltek az európai politikusok, akik veszni látják a pénzüket, és tudják, hogy innen már nincs visszaút, el kell fogadniuk a realitásokat, be kell fejezni a kardcsörtetést, mert Amerika számára már nem is olyan fontos Európa, és saját lábra kell állni - katonailag is.
Anglia pedig már valószínűleg tudja, hogy világbirodalmi álmainak végleg befellegzett, és veszélybe kerül első szövetségesi pozíciója is, ha nem paríroz az amerikai elnöknek.
Ha ügyetlen politikát folytat, csak idő kérdése a skót, ír, walesi elszakadási törekvések felerősödése, a monarchia pénzfaló és idejétmúlt berendezkedésének megkérdőjelezése.
A dollár helyzetének megingása pedig magával fogja húzni az angol fontot is.
És eszébe juthat valakinek, hogy India - az évszázados brit kötelékek dacára miért csatlakozott a BRICS-hez...
És hát természetesen ellenérdekeltek a fegyverkereskedők, meg a fegyvergyárosok, hiszen ha valami jót tett nekik, akkor ez a háború volt.
Ellenérdekeltek a lengyelek, akik saját világpolitikai szerepük felértékelését köszönhetik ennek a háborúnak, és egyáltalán nincs ellenükre veszélyes szomszédjuk meggyengülése, mert tulajdonképpen éppen úgy utálják őket, mint az oroszokat, akiket ugyanúgy utálnak, mint a németeket, akiket ugyanúgy utálnak, mint a litvánokat és ezzel meg is kaptuk a lengyel külpolitika kvintesszenciáját.
Azok számára, akik felrobbantották az Északi Áramlat csővezetékét, csak ujjgyakorlat egy bomba elhelyezése a Kreml tövében...


Trump számára presztízskérdés a béketeremtés.
Talán belpolitikai okok magyarázzák, hogy miért fontos egy amerikai elnök számára a Nobel-békedíj, de azért gyárilag beépített hiúságát sem lehet figyelmen kívül hagyni.
Az amerikai elnök reálpolitikus, a handabandázása csak munkamódszer, súlyosan téved, aki lebecsüli.
Látja az Amerikát fenyegető veszélyeket, azt is látja, hogy az USA eddigi pozíciója nem tartható, hát újra akarja pozícionálni országát, amíg ezt még az erő pozíciójából teheti, és a lehető legtöbbet akarja kihozni a lehetőségekből.
Egyúttal elegendő gazdasági és katonai erőt gyűjtve az elkövetkező, valószínűleg nem könnyű évekhez.
Üzletember, nem kötik ideológiai fékek, vesz és elad, és aki ezt megérti, tud beszélgetni vele.
Putyin számára ebben a helyzetben nem opció egy béketerv, de lehet, hogy egy tűzszünetbe beleegyezik, bár semmiképpen sem úgy, hogy európai nagyhatalmak csapatai legyenek a békefenntartók.
Ha el tudja vágni Ukrajnát a tengertől, elfoglalja Ogyesszát, akkor tudja azt mondani, hogy Ukrajna nem jelent további veszélyt Oroszországra, jöhet a békekötés.
A fegyverszünet a jelenlegi frontvonalak mentén, és a szankciók feloldása viszont most jól jöhet, hiszen csökkenteni akarja a katonai kiadásokat, és kommunikálnia is kell a győzelmet.


De ezzel nincs vége az európai  válságnak.
Hátra van még a feketeleves.
Európának meg kell emésztenie azt, hogy a terv, ami oly ígéretesen indult és Oroszország összeroppantásával, stratégiai vereségével  kecsegtetett befuccsolt, és ezzel befuccsoltak az európai jóléti államok is.
Ez persze előbbre fogja vinni a kohéziót, ezt a viccet, melyet Európai Uniónak nevezünk, fel kell váltania egy valóságos, cselekvőképes szövetségi államnak.
És helyre kell állítani a szétvert kapcsolatokat Oroszországgal, ami nem lesz könnyű azok után. hogy gyakorlatilag résztvevői voltak az ellene folyó harcnak.       
Máig érthetetlen számomra, hogy melyik európai politikus számára tűnt jobbnak egy fegyveres konfliktus, mint az évtizedeken keresztül folytatott békés kereskedelem, melyik hazardírozott arra számítva, hogy Oroszországot térdre kényszeríthetik végsősoron nevetséges szankcióikkal,  melyik hihette azt alapvető történelmi ismeretek birtokában, hogy Ukrajna lesz a Nyugat erős lovagja?
Mintha   Sátoraljaújhely le tudná győzni Magyarországot... 
Európa a konfliktus indulásakor világpolitikai tényező volt, ma elhanyagolható mellékszereplő, melynek teljesen alkalmatlan vezetése éppen azon dolgozik, hogy még rosszabb helyzetet alakítson ki.
Történelmi távlatban úgyis egymáshoz lesz kényszerítve Európa és Oroszország,   - az az Európa, melynek már tagja lesz Skócia és Írország is, csak talán az Angol Köztársaság nem...


Magyarország talán ma elfogadható külpolitikai helyzetben van, ha képesek lennénk elkergetni a Csüngőhasút és feladni világuralmi álmainkat, talán bele tudnánk simulni a nemzetközi munkamegosztásba.
Főként, ha elkezdnénk az oktatásba invesztálni, felvenni a küzdelmet a mélyszegénység ellen, támogatni a társadalmi mobilitást és lefaragva a politika szélsőségeit, erősíteni az önkormányzatiságot És ha kereskednénk, kereskednénk, kereskednénk - ha lehet, nem csak fegyverrel,  talán egy fél évszázad után ismét élhető lenne ez az ország.
Sajnos nem erre tartunk, de még megjöhet az eszünk.


Kár, hogy én már nem érem meg.
Ha semmi nem változik, akkor lehet, Magyarország sem...

:O)))

 

MODERN RÖGHÖZKÖTÉS - NÉMI RASSZIZMUSSAL

 

A gránitszilárdságú Alaptörvény tizenötödik módosítása úgy viszonyul a jogállamhoz meg az alkotmányossághoz, mint a gránit keménysége az Alaptörvény csokiszínű és kissé büdös alapanyagának  állagához.
Gondolom, a 2025.évi XLVIII. törvény a helyi önazonosság védelméről azért született meg éppen most, mert az ország akut gondjait már maga mögött hagyta, és már csak ez a terület maradt szabályozás nélkül, ami egy ilyen echte jogállamban, mint a mienk, megengedhetetlen.
Talán az ősi tradíció is indokolta, hogy államférfiaink és államnőink ez év július elsején heveny törvénykezésbe kezdjenek, hiszen ez az ország anno meggondolatlanul vetette el a jobbágyok röghöz kötésének haladó intézményét. 
Akkoriban persze a gazdálkodási viszonyok indokolták uraink szigorát, hiszen csak így lehetett biztosítani a megfelelő létszámú munkaerőt  a földesurak birtokain, de ma ez másodlagos szempont, John Deere földmunkás egyedül is elboldogul egy-két hold földalapú támogatással.
Mindegy is, Döbrögink kiegyenesítette a világ tengelyét és helyreállította az igazságos társadalmat.
Hála Nagyurunknak, ezentúl nem fordulhat elő, hogy például piréz vagy cigány bűnözői klánok betelepüljenek például Budapestre, szétverjék a várost, ingatlanokat vásároljanak a város legfrekventáltabb részein lakhatási és befektetési céllal, miközben életvitelszerű tevékenységük kimeríti a BTK szinte valamennyi bekezdését a lopástól, gyújtogatástól, gyilkosságtól a pénzmosásig.
Majd az Önkormányzatok a sarkukra állnak!
Végre van mivel foglalkozniuk, ha már a jogkörük eddig csak arra terjedt ki, hogy muskátli lógjon a villanyoszlopon, vagy petúnia?

Persze aki a sarkára áll, azt igen könnyű hanyattlökni, de ez csak érdekesebbé teszi a játékot.
Mindenesetre ma, ha valaki egy zsákfaluból vagy rozsdaövezeti településről oda szeretne költözni, ahol esetleg olyan munkát is kaphat melyből el tudja tartani a családját, akkor - hogy megkapja az elutasító határozatot,- először alázatos kérelemmel kell fordulnia a kiszemelt település önkormányzatához, mely saját követelményei alapján jogosult elhajtani a francba.
Ilyen követelmény lehet a megfelelő alapképzettség, például atomfizikus, mely alól ugyanez az önkormányzat adhat felmentést.
De ha a bronzbarna atomfizikus valamiért nem tetszik az önkormányzati bizottságnak, akkor még mindig élhet az elővásárlás intézményével is, és ezt a kiválasztott ingatlan szomszédjai is gyakorolhatják.
A betelepülőt meg is lehet fejni, ezt betelepülési hozzájárulásnak nevezik, hiszen ha annyi a pénze, hogy ingatlant vásárolna, akkor ez már semmiség.
Mit szaladgáljon ide-oda a csóró, ha dolgozni akar utazzon!
Lázár MAV-ja pont erre való!
És ne akarja a gyerekét se valami rendes helyen iskoláztatni, elégedjen meg a Csenyétei Egyetem szolgáltatásaival!


Ez a törvény maga a jogállam megcsúfolása, néhány ember ilyen-olyan bizottságnak elkeresztelt vagyonosodási egyletének ad hatalmat az állampolgár felett.
Merthogy senkinek semmi köze hozzá, hogy ki hol akar élni a hazájában.
A törvény erős gátja a társadalmi mobilitásnak, bebetonozza az egyértelműen ésszerűtlen település-struktúrát, a nyomorfalvakat - lakóikkal és a nyomorral együtt.
Bár nem elhanyagolható teret ad a rasszizmusnak, mégse csak a cigányok, hanem valamennyi szegény és az elszegényedéssel fenyegetett  ember sorsát teszi nehezebbé, sok esetben kilátástalanná.
Ez a hatalom nem az emberek felemelésének híve, hanem a szerencsétlen sorsúak nyomorban tartását segíti minden intézkedésével, miközben a saját zsebének megtöméséről, - sok esetben éppen e réteg kárára - egy pillanatra sem feledkezik meg.
Szégyen.

Persze nagy híve vagyok a konteoknak, és ezt az esetet sem tudom csak a maga szörnyű  - és a törvény bevezető részében még pofátlanul a társadalom képébe is vágott - egyszerű valóságában szemlélni.
Véleményem szerint a Tündökletes - aki egyébként remek politikai szimattal és kiemelkedő alkalmazkodóképességgel rendelkezik megorrontotta, hogy a magyar társadalom jelentős része - beleértve saját vazallusait is - eljutott arra a pontra, hogy akár az is elkövetkezhet, hogy erőszakosan akarják megdönteni a hatalmát.
Márpedig akkor veszélyben van a vagyon egy része, ami tűrhetetlen.
És bár a kezében van  valamennyi erőszakszervezet, emlékszik a Securitate helyzetére a szomszédban, mikor zengett az ég, emlékszik néhai kollegájának hű csatlósaira, akik a puccs alkalmából nem is voltak már annyira hűségesek.
Másrészt az ország igen  ramaty állapotban van, ipar alig van, a mezőgazdaság földalapú támogatást termel, a relatív elszegényedés nő, a nyugdíjkassza maradéka, amit nem tett zsebre romokban hever, az oktatás, az egészségügy a padlón.
Külpolitikailag az ország pária, az uniós támogatások csepegnek - még, egyelőre, de holnap?
Szóval, ha hatalmon marad, rengeteg probléma zúdul a nyakéba, jobb ha ezt más élvezi.
Ezért adta nekünk házi állatkertjéből az alig ismert versenyzőt, aki egy ciklus után még nagyobb sz@rban leledző országot hagy maga után, és akkor majd jöhet a megmentő, akinek országlása alatt virágoztunk és dicsőséget dicsőségre halmoztunk.
Ez a törvény az ő gesztusa a szélsőjobbnak.
Magyar meg már énekli, hogy majd hatályon kívül helyezi, ami azért is kiváló ötlet, mert nem érinti a lopott vagyont.
Magyar fizetsége biztosított, Varga Judit rehabilitációja elindult, a valódi hatalom egy esetleges kormányváltás után is Orbán kezében marad - mi kellhet még?
A  magyar választó pedig újabb sikereket érhet el az aranyhallal vívott memória-bajnokságban.

Hová süllyedhet még ez az ország?

:O))) 

MINDENKI A MAGA KERESZTJÉT...

A dili tetőzik.
Egy lépéssel közelebb kerültünk a Magyarország Fundamentalista Maffiaállam címhez.
Büszkék lehetünk rá.
Felkerült a Felszabadulási Emlékműre a kereszt, kiengesztelve egyelőre azokat, akik a horogkeresztet hiányolták állami jelképeink közül, - kis lépés is lépés, ugye.
Hogy miért nem a légvonalban igen közeli Németvölgyi úti turulra került fel, az fogas kérdés, hiszen talán jobban ott lenne a helye, Kun páter szelleme bizonyára örülne neki.
Amikor elvitték a zászlót tartó szovjet katonát az emlékmű elől, eléggé el nem ítélhető módon nem tudtam örvendezni, hiszen a történelemhamisítás nem szép dolog.
Viszont beleillik a magyar nép lelkületébe, hiszen soha nem tudtunk szembenézni múltunk bűneivel, helyette inkább csináltunk magunknak mindig új múltat, azzal hülyítve tovább a hülyéket és terrorizálva azokat, akik szeretik az igazságot.
A szélhámos, akinek nagyszámú gyermekeit mindig más vallás papja keresztelte gátlástalan, telecsinálja a fővárost részben giccses és értéktelen, részben politikai célokat szolgáló installációival.
Nem elég neki az állítólag a német megszállásra emlékeztető Felszabadulás téri szerecsenmosdató emlékmű, mely a szovjet hősi emlékművet szeretné ellenpontozni, miután szétverte a Citadellát, hozzányúlt a Felszabadulási emlékműhöz is - nehogy már valakit is a magyar politikai osztály tökéletes alkalmatlanságának eredményére, a világháborús vereségre emlékeztessen.
Most hát ismét van politikai tartalma a szobornak, pedig az évek során már szépen átlényegült a Nemzet Sörnyitójává, csak a tahónak csípte a szemét, mert mikor majd elfoglalja Horthy lakosztályát, nem lesz mindegy, hogy a valósággal néz szembe, vagy álmaival.
A Gellérthegyen egyébként is kevés volt a kereszt, nem egy mennyiség ugye, csak a Sziklakápolnán és az Erzsébet hídra néző Gellért szobron volt található - tiszta ciki...

Félreértés ne essék, irigylem a hívő embert, van kapaszkodója az életben, nekem meg egyelőre nincs. Csak azért nem mondom, hogy nem is lesz, mert ismerem a mondást, mely szerint zuhanó repülőgépen kevés az ateista.
A tételes vallásokkal szemben már kicsit kritikusabb vagyok, bár az üzleti érzékem elismeréssel adózik nekik.
De azért az már mégiscsak túlzás, hogy mindenféle felhatalmazás nélkül egy olyan bunkó határozza meg az ország valláshoz való viszonyát, aki a csatkai búcsúba is azért ment valószínűleg, hogy lenyalja Szűz Mária szobráról az aranyfestéket.
A kereszt nem sok jót hozott eddig a magyar népnek, a görögkeleti keresztényeket idegen csapatok élén kiirtó István nem a szeretet vallását hozta el nekünk, hiszen a kereszténység  kezdet kezdetétől hatalmi szóval térített, és aki nem akart a fejétől megválni, az a hitétől kellett, hogy megváljon.
Ahogy haladt előre a történelem, a vallás egyre erőszakosabb lett, Husz lefejezése, az inkvizíció, a hugenották, általában a protestánsok üldözése, a zsidóüldözések mind-mind a kereszténység rovására írhatók, és hát jártukban-keltükben kiirtották egy földrész - Dél-Amerika bennszülött lakosságát.
Nem vitás, papjai között voltak számosan kiváló emberek, valódi szentek, de ha összességében nézzük a dolgot, hát bizony a Borgia pápákat, a nepotizmust, a vagyonhalmozást, a gátlástalan érdekérvényesítést is mérlegre kell tennünk.

A rendszerváltás után a jellemóriások - kezdve Németh Miklóssal és folytatva a múlt rendszer ezernyi haszonélvezőjével - átlényegültek vallási üldözötté.
Darabideig hason csúsztak a templomokban, aztán, mikor az akció elvesztette varázsát és jóformán semmit nem hozott a konyhára, ismét közönyössé váltak a vallás iránt.
A szekuláris magyar állam megszűnt, az egyházak pedig nekiálltak vagyont gyűjteni, élükön a katolikus egyházzal, de beszálltak - osztódással szaporodva - a zsidó felekezetek is, sőt, a divatos szekta sem maradhatott ki a felhalmozási versenyből, igaz, neki cserébe baloldalinak - később ellenzékinek - látszó médiumot kellett ezért üzemeltetnie.
Megszűnt az egységes állami általános iskolarendszer, a finanszírozás szektorsemlegessége csak vágyálom, a templomok száma gyarapodott.
Horn Gyula is meg akart felelni a modern időknek és megkötve a vatikáni megállapodást lemondott az állam "főkegyúri" - előzetes hozzájárulási jogáról a főpapok kinevezése tekintetében.
Az egyházak számtalan adózási és egyéb kedvezményt élveznek miközben a papok száma csökken, az egyházak vagyona pedig nő.
Pedig lenne itt feladat bőven, de hát egyszerűbb az Urat imádni Pesten, mint cigánygyerekekkel foglalkozni Csenyétén...
Szóval, érdekes ország vagyunk, érdekes utakon kóborolunk, de hogy hova vezet ez az út, jó lenne tudni...

:O))) 

A KÉPVISELETI DEMOKRÁCIA AGÓNIÁJA

 

"N" nickű kedves kommentelőm az előző posztban eszmét futtatott a képviseleti demokráciáról, a demokráciának tartott rendszer buktatóiról, az elit elpofátlanodásáról, beállva ezzel a hosszú sorba, mely Arisztotelesztől Milovan Gyilaszon át a nép egyszerű gyermekéig tart.
Miután vastagon egyetértettem vele, elspekuláltam: talán lehetne ma már ennél tisztességesebb rendszert is kialakítani, ha már az emberi tudat fejlődését állandóan lekörözi a termelőerők - köztük a technika fejlődése?
Hát igen, természetesen lehetne, csak ebben nem érdekeltek sem a jelenleg hatalmon levők, sem holdudvaruk, azok a kisebb ragadozók, kik a már jól bejáratott rendszer áldásait élvezik.
Mondanom sem kell, hogy a közvetlen demokrácia sokkal magasabbrendű, mint a képviseleti változat, melyben a gazellák megbíznak egy-egy oroszlánt, gepárdot vagy hiénát érdekeik képviseletével.
Esetenként egy-egy gazellát is, de azok lesznek az elsők, akiket a megválasztott ragadozók meguzsonnáznak, vágjanak bár ádáz ábrázatokat és próbálkozzanak az üregi nyúl elfogyasztásával a megszokott fű helyett - hiába. 
Az is lehet, hogy a megválasztott oroszlán elzavarja területéről a többi húsevő egy részét, így statisztikailag jobb eredményt tud felmutatni az előző időszakoknál, de ez nem vigasztalja azokat a fűfogyasztókat, akiket személyesen zabált be.
A probléma - egészen a közelmúltig - megoldhatatlannak tűnt, milliók véleményét ugyanis nem lehetett azonnal megjeleníteni, ehhez hosszabb idő kellett.
No, meg aztán az elit deklarálta, hogy a választó hülye, és csak egy levéltáros lehet eléggé okos ahhoz, hogy állást foglaljon a paksi atomerőmű beruházásának ügyében.

Természetesen van igazság abban, hogy az átlagpolgár, aki lehet éppen prolet munkavállaló, kisvállalkozó, nagyvállalkozó vagy magánzó nem érthet mindenhez, de az se biztos, hogy egy történelemtanár vagy birkózó edző maga lenne a bölcsesség kútforrása csak azért, mert megválasztották.
Arról nem is szólva, hogy bár mi megválasztunk valakit képviselőnknek pártja és a képviselőjelölt ígérgetései alapján, de jön a választás és a mi emberünk úgy szavaz majd, ahogy erre frakciója előénekese utasítja, és már régen nem a mi szempontjaink, hanem a hatalom megszerzésének vagy megőrzésének logikája érvényesül, - jobb esetben.
A számítástechnika ellenben sok dolgot meg tudna ma már oldani, ha meg akarnánk oldani.
De nem akarjuk, illetve akiknek érdekeivel ütközik az adott dolog mindent megtesz annak érdekében, hogy az állam elkerülje a sok esetben pofonegyszerű megoldás bevezetését.
Példaként hadd említsem meg a telekkönyvi nyilvántartások helyzetét.
A telekkönyv nyilvános, bárki bármelyik ingatlanról információt kaphat, de a mai napig nem lehet például megtudni, hogy egy adott személynek hány ingatlan van a tulajdonában országosan, mert ez sértené a politikusok érdekeit.
Ha oknyomozással foglalkozó újságíró vagy, hát bizony kell némi elszántság, hogy felderítsed ezeket a vagyoni viszonyokat, pedig a társadalmi érdek azt követelné, hogy a közéleti szereplők vagyoni helyzete megismerhető és áttekinthető legyen.
Vagy itt van például a választások során külföldről leadott szavazatok kérdése, mikor is személyesen kell elzarándokolni az adott államban működő magyar diplomáciai képviseletre, hogy az arra jogosult leadja szavazatát, viszont a Romániában élő kettős, román-magyar állampolgár akár már tíz éve sírfeliratként üzemelhet, mert a szavazatszámlálás során ez az érdeke a regnáló hatalomnak.
Sztálin elvtárs is megmondta, nem az a lényeg, hogy ki adja le a szavazatot, hanem, hogy ki számolja.


Technikai akadálya nincs annak, hogy te is, én is otthonunkban szavazhassunk, hiszen kevés kivétellel ma már pénzügyeinket is számítógépen bonyolítjuk, és ha figyelembe vesszük Lázár axiómáját, miszerint mindenki annyit ér, amennyije van, akkor a szavazatunk se érhet többet a bankszámlánknál. 
Igen, semmi technikai akadálya nincs, hogy a képviseleti demokrácia intézményét  felváltsuk a közvetlen demokrácia gyakorlatával.
Nem mondom, macerás lenne, hiszen nem lenne mód hogy a szavazás előtti napon akkor nyújtson be valaki képviselői indítványt törvényalkotásra, mikor tizenegyet huhog a bagoly.
Meg a jogászoknak meg kellene tanulni érthető törvényeket fogalmazni, a pártoknak meg kellene tanulniuk, hogy hogyan kell meggyőzni a polgárokat javaslataik helyességéről.
A szakmai tudást igénylő szabályozást viszont rá kellene bízni a szakemberekre, akiket jól meg kellene fizetni, de nevüket és felelősségüket kellene adják a nem okvetlen törvényi szintű szabályozáshoz.
A gyerekeket fel lehetne készíteni erre az iskolákban, mint ahogy a demokráciát is itt kellene kezdeniük megtanulni.

Utópia.
Ebben az országban anno még pedagógusok is hülyének nyilvánították Magyar Bálintot, mikor digitális táblát és szélessávú internetet akart az iskolákban bevezetni, itt ma is a porosz hagyományokon alapuló modell a trendi.
A társadalomban pedig bizonyos kettősség uralkodik, - ahol kötelező, ott használják a modern megoldásokat, hol nem kötelező, ott ma is sokan még papírt vesznek elő és nyalják a tintaceruzát.
Pedig ha valami, hát az igazán átalakítaná a társadalmat, ha a politika nem olyan lenne, mint a hajdani viccben a konyak, melyet a munkásosztály képviselői útján fogyasztott.
Attől tartok, olyan politikus mostanában nem lesz, aki a képviseleti demokrácia felszámolását javasolná.
Túl sokan vannak ugyanis, akiknek érdekeivel ütközik a dolog, hiszen nem csak az országgyűlési képviselőkről van itt szó, hanem a helyi politikusokról is, akik attól valakik, hogy stallumuk van, - egyébként meg mehetnének vissza karosszéria-lakatosnak.
És egy nagyobbacska falu képviselőtestülete egészen szép tiszteletdíjhoz és juttatásokhoz jut hozzá, és akkor még a kapcsolat tőkéből származó előnyökről nem is beszéltünk...
De már elképzelni is olyan szép egy olyan világot, melyben az állampolgárok valódi részesei sorsuk alakításának.
Na, majd a jövő században, talán...

:O)))

  

NÉPHÜLYÍTÉS

 

Hát a fene a mocskos természetembe, nem tudok én semminek se örülni.
Pedig amúgy lelkesítő volt a kétszázezer, ma már napról-napra növekvő számú jókedvű tömeg, melynek legfeljebb Bartus kollega nem tud felhőtlenül örülni, hiszen egy ezerszer megalázott, kifosztott, birkaként kezelt és hülyének nézett nép minimálisan is legyen dühös.
Ebben egyébként igaza van.
Ha látta volna őket újonckorunk Frigyesi őrmestere, kétségtelenül megkérdezte volna a maga kissé pikírt módján, hogy mi a faxnak örül katona, miért vigyorog itten mint parasztcsicsa az angolvécén?
Húzzon bőrt a fogára, bukjon rá a vödörre és húzza már fel ezt a százméteres folyosót tisztára!
Szóval a tüntetés óta győztünk, és ha a választás eredménye mégis más lesz, hát tévedtünk megint. Nem baj, rendelkezésünkre áll az egész huszonegyedik század - mint ahogy rendelkezésünkre állt a megelőző húsz is, hogy apró hibáinkat kijavítsuk, és ha véletlenül valamit jól csináltunk, akkor annak romjait, de még a nyomát is behintsük sóval.
A dolgok mai állása szerint két esélyre és egy eredményre számíthatunk.

Az egyik esély, hogy Nagyurunk előveszi a pénzestarisznyát, megrázza, és mivel nem csörög semmi benne, hát veret pármilliárd új pitykét és kiszórja a nép közé.
Ezért jó, ha nem kell az €uróval vacakolni.
Mari néni abban a biztos tudatban leledzik, hogy a jóságos Miháj kiráj által elé szórt pitykéket ő eszi majd meg, Nagyurunk meg tudja, hogy az infláció.
A fiatal, tapasztalatlanabbja meg olyan mint a ponty - memóriaügyileg emlékeztet az aranyhalra, és boldogan, társadalmi felelősségtől átfűtve nézegeti az etetőanyaggal felszórt tómeder iszapos, bűzös alját, hátha neki is jut egy-két szem kukorica.
A demokrácia meg le van értékelve...
Választás esetén az imígyen felokosított nép a szívére hallgat, és mivel úgyis a falu dönti el a választást, a Csüngőhasú a mennybe, majd egy rövidebb karbantartásra Grazba megy.
Az eredmény: minden marad a régiben.
Varga Judit kap valami rendes beosztást, ezzel a Számvevőszék is rendben van, legfőbb ügyész dettó, Alkotmánybíróság nemkülönben, a Vasút Császára meg hadd alapozza meg népszerűségét, felelős feladatot kapott.
A kis sakálok, mint Rogán és társai  majd példát vesznek Semjénről, és ők is alázatosan, alulról-felfelé pislognak az Istenre, - alázat Farkas Flórián módra.

A mainstream értelmiség - miként az elmúlt tizenöt évben tizenhatszor - ismét lelkesen bizakodik, hiszen a budapesti egymillió háromszázezer választásra jogosultból kétszázezer kiment egy kicsit tüntikézni, egymillió százezer meg nem, de a közvéleménykutatók széles mintán tanulmányozhatták a pártpreferenciákat.
Az ezer fő budapesti, középosztálybeli, kocsival, mobiltelefonnal, állással, jó, de kevés fizetéssel rendelkező választópolgár véleménye szerint az lesz a megoldás, ha a hajdan Kutya névre hallgató, de a magyarosítás után most már  Szalonna névű polgártársunknak adunk biankó csekket.
Egy a tábor, egy a zászló, ez most a Magyar zászló!
Érdekes, mintha már találkoztam volna valami ilyesmivel...
Nem baj, majd tisztázzuk ezt magunk között a Polgári Körö  Tisza szigeteken, melyek az áradó Tiszában találhatók, és egy céljuk van: - hacsak bele nem fulladnak a zavaros vízbe - ki akarják verni a jól fizető állásokból Nagyurunk híveit, miként a Megváltó tette a kufárokkal a Templomból.
Nem is kell ehhez több párt, hiszen a pártok érdekeket fejeznek ki, a budai kispolgár érdeke meg ugyanaz, mint az aszfaltozó segédmunkásé, ugye.
És a kétharmad is helyből biztosított, vagy kisnyúl:
De az biztos, hogy nem bútoroznak össze senkivel, az erő az előkelő elkülönülésben van, és egyébként is, még jó időben tudják meg a macskajancsik, hogy milyen együttműködést képzel el a Nudlifejű Dumagép.
Pofázni könnyű, azt fekve is lehet, mondá Moldova.
Ha véletlen - és erre a legkisebb esélyt se látok - győznének, nyereményük egy csokor tiszavirág lenne, jelképezve a csokor hullával a törekvés perspektíváját.

Persze azért Nagyurunk kifogyhatatlan az ötletekből, lehet még egy-két meglepetés.
Lehet még kormányzóválasztás, hadiállapot, bubópestis-járvány, kiderülhet, hogy Klára asszony ukrán kém, esetleg időszerű lehet az állami erdők névre vétele, a Balaton vizének eladása, katonai kontingens küldése Csádba Orbán jr. generalisszimusz vezénylete alatt, barátsági szerződés az Iszlám Állammal. stb.
Egy nem lehet: hogy ez az ország normálisan végiggondolja a múltját és felelősen megtervezze a jövőjét a társadalom különféle csoportjainak azonos érdekei alapján.

Mi a szép illúziókat szeretjük és most se lesz ez másként.
Aztán majd búsan bőgjük bele az éjszakába a himnuszt a balsorsról, mely régen tép már minket, ezt az országnyi balfácánt

:O)))

LÁTENSEK ÉS VIRULENSEK

 

Ha már úgyis ott tolonganak a Pride-on, lenne ötletem, hogy mit csinálhatnának egymással az ellenzéki politikusok. 
Akár még egy kamion bérleti díját is összedobhatnánk nekik, hadd veszélyeztessék a 64 vármegye ifjúságának erkölcsi fejlődését, mert az biztos, hogy ez a látvány tetszene nekik is, de talán még nekem is.
Belegondolni is szórakoztató, ahogy Karácsony és Márki-Zay, orálisan, ugye, hátulról meg a kolostormalac instruálja a mormont, aki közben némi készpénzzel motiválja a málészájút - mecsoda látvány lenne!
És most az egyszer mind megérdemelnék, amit kapnak.
Az eseményt a Mi Hazánk kórusa kísérné, a rendőrök meg ahelyett, hogy fenntartanák a rendet, el vannak foglalva azzal hogy miként kell ezt az egészet a keresztény nemzeti értékrend alapján értékelni.
Már megint egy rendezvény, amelyik a csüngőhasú malmára hajtja a vizet, a magyar társadalom pedig a szokott lényeglátásával kezeli a dolgot.

A Pride errefelé nem arról szól, mint a világ más tájain, nem egy jókedvű buli az érintettek és szimpatizánsaik számára, hanem véres (majd meglátjuk mennyire...)  élet-halál harc és politikai állásfoglalás.
Az ifjúság egy része alkalomnak tekinti Orbán bosszantására, talán még egy csendes kis adrenalin-túrára is számítanak, egy része a most is fenyegetett csoport védelme érdekében vesz részt, az érintettek meg kötelességtudatból, ami dicséretes, de messze áll a felhőtlen szórakozástól.
Felhőtlenül itt a Viktátor szórakozik, ő ugyanis érti a néplélek rezdüléseit, megvédi a gyermekeket, ha elfajul a helyzet, majd még állatvédő is lesz kiskutyával, de végső esetben szétvereti az egész társaságot, egyik fele viheti az elveit, a másik meg mind a hatvannégy vármegyéjét a francba, neki mindkét társaság megfegyelmezése az érdekében áll.
Csak azt sajnálja, hogy a Tiszát nem küldheti oda, mert akkor elkötelezi a számára kedvezőtlen oldalon, márpedig a kétharmad csak egy koalában jöhet össze, ha minden igaz.

Szórakoztató nép vagyunk, megérdemeljük a sorsunk.

Magyarember rühelli a buzikat, rühelli a cigókat, a fekákat, a zsidókat, a migránsokat, a pirézeket, ennek időnként hangot is ad:
Hol a betyársereg nevű terrorista szervezet vitézkedik, hol a Magyar Csorda, hol a vármegyések farkasai játszanak katonásdit.
Megmondta Rákosi elvtárs, nehéz tízmillió fasisztával szocializmust építeni, de azt nem mondta, hogy diktatúrát építeni is nehéz.
Pedig tulajdonképpen megvannak a törvények a probléma kezeléséhez, csak be kellene tartani és tartatni őket, de hát akkor kellene egy átpolitizálatlan ügyészség meg rendőrség is, az viszont itt hiánycikk.
Ha a rendőrség fellépne a közterületi közszeméremsértés ellen, ha szétverné azokat, akik fizikai erőszakot szeretnének alkalmazni a rendezvény ellen, semmi gond se lenne.
Sajnos, ez így túl egyszerű, de ha például a lefoglalt helyszíneken kötelező lenne produkálnia bejelentett létszámot és a hiányt szankcionálnák, máris lenne hely azoknak is, akik meg akarják mutatni magukat, meg azoknak is, akiknek ez nem tetszik.
Jó távol egymástól.

Persze, akkor nem lenne ürügy polgárháborús helyzetet kialakítani, majd esetleg erre való hivatkozással újabb szankciókat alkalmazni az ellenzék ellen, vagy elhalasztani a választásokat.
Néha a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve...

:O)))

HÁT, AKKOR EZ SEM JÖTT BE...

Pedig olyan szép volt az elképzelés.

Újabb szankciók készülnek Oroszország ellen.
Tudták, ha az olaj ára hordónként 35 dollár alá csökken, akkor az olyan érzékeny veszteség lesz Oroszország számára, hogy üstöllést felhagy Ukrajna elleni jelenlegi politikájával, összecsomagol a fronton és  hazamegy, de előtte még az orosz tábornoki kar könnyes szemmel megköszöni a NATO keleti terjeszkedését.
Leveszi az atomrakéták célkeresztjéről Helsinkit és Stockholmot, felmondja a barátságot Kínával, Észak-Koreával és Iránnal, befejezi a különféle bajkeverők támogatását Afrikában, szóba se áll Dél-Amerikával, a Mogyoróbokrot tövestől kiirtja és megfogadja, hogy ezentúl jó lesz.
Putyin lemond, majd elvonul Szibériába, ahol egy Gulag-ihlette büntetőtelepen tengeti hátralevő három napját, aztán szívrohamot kap.
Trump megkapja a Nobel békedíjat, Ursula von der Leyen lesz az európai szépségkirálynő, az angol parlament tagjai pedig kollektíve elélveznek, majd a termékkel megtermékenyítik az európai vezetőket, akik a legutóbbi ötletüket is milyen jól megszülték.
Zelenszkíj ellátogat Moszkvába, ahol tömegek fogadják, sárga-kék és vörös-fekete zászlókat lengetve,  itt-ott éljenek a neonácik kiáltásokat lehet hallani és hirtelen divatossá válik a szavak lágyítása, mindenki a hazember, honosz Putyint szidja, továbbá Horbacsov nevét imába foglalják.
Beszédhibásnak lenni onnatól dicsőség!

Erre tessék, ezek a velejéig megbízhatatlan zsidók nyakonverik Iránt, megölik a legnevesebb atomtudóst - jelzem, állandóan ezt csinálják a térség vezető atomtudósaival...
Fiatalítást érnek el az iráni hadsereg és Forradalmi Gárda vezetésében, előkerül az elkergetett  sah fia is és oda a stabilitás a Hormuzi szoros térségében.
Pedig az amerikaiak már elég szép eredményeket értek el a jemeni huszi felkelők ellen, bár a kecskepásztorokkal már Afganisztánban sem volt szerencséjük.
De majd most, hogy két repülőgép-hordozó is a térségben állomásozik, mígcsak ki nem derül, hogy két kicsi drón is végre tudja hajtani a bűvészmutatványt: hogyan lehet olcsón fémhulladékot csinálni nagyobb darab vasakból.
Mindenesetre arrafelé vezet az olaj útja, és ha az útvonal biztonsága felborul, akkor oda a harmincöt dolláros olajár, Ursula továbbra is ronda, míg Trump bánatos marad.
Hacsak nem ő akarja lenullázni Európát, mely elszemtelenedett kissé az utóbbi időben, és ideje ráébreszteni, hogy az isten a Fehér Házban lakik és sárga a haja - ellentétben a viccel, mely szerint a a túlvilágról visszatérő űrhajós jelenti az amerikai elnöknek, hogy találkozott az Istennel, aki mellesleg fekete és nő...
Putyin meg hátradől és kér egy kávét.
Bizony mondom néktek, a geopolitika - és általában a világpolitika bonyolult dolog.

Az oroszok hatezer ukrán halott holttestét adják éppen vissza Ukrajnának, akik párszáz orosz halottal viszonozzák, de ez valahogy most nem kap túl nagy súlyt a propagandában.
Az arányok, ugye.
Az egymillió orosz halott a sajtóban, párszáz a koporsóban, a hatezer ukrán halott pedig maga a realitás.
Egy is sok lenne, mindkét oldalon.
Az orosz medve cammog előre rendületlenül, időnként elhajtja a legyeket és kitörli a fenekét egy kék-sárga nyuszival, ha megcsípi a bögöly, kicsit sziszeg, de megy tovább.
Ha tovább ingerlik, akkor befejezi a különleges hadműveletet és háborúra tér át, az pedig azzal jár, hogy nincs tovább kímélet, nincs tovább katonai célpontok keresése, területfoglalás van és az infrastruktúra teljes kiiktatása.
Az Európai Unió pedig elkezdhet valóban félni, mert úgy látszik, élni és kiegyezni abban, hogy békében élünk egymás mellett, az egyes politikusoknak nem opció.
Ha orosz lennék, azért elspekulálnék egy olyan Németországon, mely már megint fegyverkezik, egy Franciaországon, mely nem tanult Napóleon életéből, és lehet, hogy megfogadnám: legközelebb nem állok meg az Oderánál.

Persze le fog csendesedni a világ, de az átrendeződés folytatódik, és az eszközei változatosak lesznek.
Erre a változásra kellene nekünk is felkészülni, és erre a lehető legrosszabb válasz lenne a nincstelennek az a buta gőgje, mely a magyar nép sajátja volt az utóbbi néhányszáz évben.
Meg kellene tanulnunk szerényebben viselkedni a világban, tanulni gazdaságot, technikát, demokráciát - és nem a megszokott keretek között. 
És meg kellene tanulnunk az érdekeink felismerését, meg szembenézni a múltunkkal - az utolsó harmincöt évvel is -, hogy olyan társadalmat tudjunk létrehozni, mely minden polgárának kedvez.
A jelenlegi trend nem azt mutatja, hogy errefelé tartanánk.
Iparkodni kellene pedig  a változtatással, ameddig még van valami esélyünk arra, hogy beilleszkedjünk egy új, magasabb szinten folyó termelésbe, mely lehet , hogy új képességeket és új hozzáállást követel.
Valahogy be kellene kerülni az élvonalba, különben annyi ennek a népnek, mi leszünk a legújabb kor longobárdjai, vagy ennek türk megfelelői...
Kell ez nekünk?

:O))) 

TÍZ PERCES DEMOKRATÁK

 

Karácsony Gergely elérte élete nagy célját, megállította a főváros forgalmát.
Falusi gyereknek született, ott fixálódtak a világról vallott nézetei, Nyírtasson ivódott a génjeibe, hogy a büszke európai polgár ha kijön az istállóból, akkor felpattan a drótszamárra és elkerekezik a kocsmába, mely a helyi bölcsesség tárháza.
Ez is lehet az alapprobléma.
Két falusi gyerek nem fér meg egy csárdában, különösen ha az egyik a felvégről származik, hol népünk világító lámpásai ( a tirpák agy, ugye...) szinte letapossák egymást, a másik meg az alvég egy faluszéli házából, hol a két szoba közül az egyiket konyhának hívták, hol kőbölcsője - melyet atyja még azelőtt faragott, hogy belőle embert faragott volna - ringott.
Tíz perc, mely megrengette a világot.
Hőstett, mellyel - nem kétséges - Főpolgármestere gyémánttal véste bele magát a pesti ember szívébe.
Végre, egy  munkabeszüntetés, melyet végre nem elvetemült szaxervezeti korifeusok erőltetnek rá a munkavállalóra, hanem a maga Isten rendelte módján a munkáltató rendelt el hályogos szemű népének.

Budapest, Budapest, te csodás...
Valóságos rejtély a nép faluról ideszakadt gyermekeinek, örök vágyak és előítéletek céltáblája, melyet egyszerre szeretne majmolni és legyalulni az örök kisebbségi érzéssel küzdő falusi világpolgár, a libalegelő Ronaldója és hű szolgája Sancho Panzáros.
Hajdan a pesti csibész elment a nagyihoz nyaralni, és egyszerre valakinek érezhette magát.
A lányok a kegyét keresték, a fiúk utálták, és jól el is püfölték alkalomadtán, de ez csak együttérzést váltott ki a meghágandó állományból, mely sokra becsülte a választékos jó modort és önkéntelenül is  párhuzamba állította a falu listavezetőjének kissé karcos udvarlási szokásaival.
Erőlködhetett aztán  szegény Jóska a kert végében, hogy gyere Julis, nézd meg, ezt itt mind én sz@rtam, legfeljebb a szeme nedvesedett a leánynak, aki a néhány monoklival, de kellemes emlékekkel hazafelé vonatozó gigerlire gondolt.
A világfira,  ki oly édes szavakkal illette terjedelmes, ám kemény fenekét, hogy szinte magától csúszott le róla a bugyi.

Ha aztán a legénynek módja adódott, hát bosszút állt Pesten, ami akkor is Pest, ha amúgy  Buda.
Mellesleg az ország legnagyobb adófizetője.
Mindegyik rajta akarja hagyni dolgos keze nyomát a városon, és csak a lehetőségeiken múlik, hogy milyen mértékben.
Ha van módja sok pénzt ellopni a pestiektől, akkor lebontja az előtte gondosan felgyújtott Sportcsarnokot, a TF felgyújtott sportcsarnokát, a Nemzeti Színházat - még szinte csírájában, a PeCsát, a Népstadiont, a Citadellát, és elboltolja a főváros minden valamirevaló fejlesztési területét.
Ha erre nincs módja, akkor teleszurkálja karókkal a főutakat, kerékpárosokat álmodva a benzingőzbe, de a lepusztult, ócska környezettel nemigen törődik.
Jó az úgy, ahogy van.
Az erősebb kutya teszi a dolgát. ő meg sztrájkot hirdet teljes tíz percre.
Erre büntetőjogi szankciókat helyeznek kilátásba, az embert meg nem tudja, sírjon, vagy röhögjön.

A taxisblokád, na, az volt valami, igaz, nem is a városi potentátok szervezték.
A pesti polgár, meg aki  nemannyira polgár, de annak hiszi magát, az elmúlt évtizedek alatt elszokott a lázadástól.
Ha trolivezető, akkor beáll a megállóba és stopperrel méri a tíz percet, de ettől nem fogja demokratának érezni magát.
Majd ha olyan dühös lesz egyszer, hogy dönt-borít és az elit sáfrányos alsógatyával megint Spanyolországba menekíti a pereputtyát, akkor lesz tartalma a dolognak, mely így most csak egy jólszabott bohóctréfa.
Ma a szaxervezeti vezetők pofájáról leszakadhatott volna a bőr, ha nem lenne olyan vastag, hogy a rinocérosz irigykedve nézi.
Azt hiszem, azért egyszer minden pohár betelik.
Mikor?
Na, ez a kérdés...

:O)))

MAJD AMIKOR MÁR NEM LESZEK...

Hát, vessetek a mókusok elé, de nekem hiányzik a politikából.
Ő ugyanis politikus volt, ellentétben a mai magyar politikai térben mozgó különféle, de szinte ugyanazon a minőségi és erkölcsi színvonalon mozgó aktorokkal.
Neki hite volt és feladata.
Hitte azt hogy meg lehet változtatni ezt a qrva országot, és polgárait hasonlatossá tudja tenni az általa áhítattal szemlélt nyugati világ polgáraihoz.
Ezt tartotta feladatának is, és miközben baloldalinak vallotta magát, virtigli liberális volt.
Magát szociáldemokratának tartva a "nyugatos" polgári társadalmat sztárolta - természetesen a legfejlettebbeket.
Szórakoztató volt látni, hogy hogyan próbálja saját lelkében is összeférhetővé tenni a nagytőkést a baloldali ideológiával, ezenközben néhány ideológiai salto mortalét is bevetve az előadás színesítése érdekében.
Hát, ami Engelsnek minden szívfájdalom nélkül ment, az neki azért nem annyira - bár meg kell jegyezni, hogy az eszme szakállas atyja elméleti, míg hősünk gyakorló politikus volt.
Ennek dacára hinni lehetett őszinteségében, jóakaratában, de hiába, sikereit megakadályozta a könyörtelen kapitalista materializmus: a pénz beszél, a kutya ugat...
A kapitalizmus nem idealistáknak való társadalmi berendezkedés, és ő menthetetlenül idealista volt.

Ellenfelei olyanok voltak, amilyeneket ez az ország érdemel, hívei is többnyire kisszerűek voltak, többségük már alig várta, hogy korpás legyen a haja.
Annál is inkább, mert emberismerete a nulla felé konvergált, miután ő elsősorban és mindenekfelett az őszinteség híve volt, ezt feltételezte mindenkiről.
Miután pártja - vezetését tekintve -  túlnyomórészt egyszemélyes vállalat volt, nem sokat cicózott a káderneveléssel, abban a tévhitben élt, hogy minőségi áruhoz jut, ha más pártok levetett kádereivel dolgozik. 
A közismert mondás szerint a vezetés nem méznyalogatás, ha életben akarod tartani az általad irányított szervezetet rengeteg kellemetlen, és időnként hamvas lelkivilágodtól idegen döntést is meg kell hoznod.
Mondjuk ebben sem jeleskedett, a szervilis haver körlevélben népszerűsített alsógatyában is haver maradt, ha szakterületén - pártpolitikusként - soha nem is ért el szakmai eredményt.
És ebből utóbbi volt a nagyobbik bűn, nem a gatya.
Első generációs értelmiségiként ájult csodálattal leste a soha be nem vált jóslatok szerzőit.
Időnként azt hitte, hogy az ő feladata az elmélet újraalkotása, holott egy pártelnök feladata elsősorban a gyakorlati munka szervezése.
De rengeteg jó és hasznos törekvés zászlóvivője is volt, soha nem volt szélsőséges, gyűlölködő ember.
És hinni lehetett neki.

Hiányzik a politikából.. 
Nem a kissé narcisztikus személyisége, nem az ötletek sziporkázása, melyek java része ötlet maradt, nem a pártalapító, akit nála lényegesen rosszabb képességű, de sokkal rosszindulatúbb ellenfelei százszor becsaptak, nem a mártír, akit a maffia ledarált.
Nekem az ember hiányzik, aki politikusnak állt, aki karizmatikus volt, de ember maradt.
Akinek a hibáin is jókedvvel lehetett derülni.
Akinek el lehetett hinni, hogy a politikát nem pénzcsináló gépnek tartja, és talán még azt is, hogy saját helyzetétől igyekszik függetleníteni elveit.
El lehetett hinni, hogy őszintén képviseli az átlagember érdekeit.
Nem hiányoznak manírjai, néha túlhabzó érzelmi kitörései, átgondolatlan ötleteinek választóra borítása, megvalósításuk félbehagyása, gyakorlati kérdések elméletekbe fojtása.
Az ember hiányzik.
Akik ellen harcolt, ma is a küzdőtéren vannak, Lombroso jórészt örömmel vette volna jelentkezésüket katalógusába.
Harcostársai sem hagyták abba a küzdelmet, hisz jelentős részüknél ez az egzisztencia feladásával is járna, és bár a karosszéria-lakatosok jól keresnek, de sokat kell hajolgatni, kalapálni és a nyakkendő is csak zavart okozna...
Neki a sors megadta az engedélyt a sértődésre, a duzzogásra, melyek remekül szolgálnak, ha éppen nincs ötlete az embernek.
Azt el sem tudta képzelni, hogy a szervezetet, melyet ő hozott létre - majd azt írtam, a maga képére és hasonlatosságára - ne ő vezesse, abban csak második - harmadik, esetleg háttérember legyen.
Az emberek elfordultak tőle, és ő ezt valószínűleg az évtizedes ellene folyó kampánynak tulajdonítja, és eszébe sem jut, hogy politikai hibái vezettek ide.
A szervezés amatőrizmusa, a káderpolitika hibái, az ideológiai katyvasz, melyet összelapátolt.
Meg az ügyetlenség, a túlhabzó ego, a hiúság, a naivitás.
Hogy amit felismert és kihasznált ellenfele - az érdek - azt lehetett volna jó cél érdekében is felhasználni.
Hogy azon hívószavaknak megtagadása, melyeket a nép szentként kezel - béke, határon túli magyar, összefogás, összetartozás, hazafiság - politikai ügyetlenség.
Hogy egy ember nem tudhat mindent - és főleg nem tudhat mindent jobban. 
Őszinte ember volt egy olyan országban, mely sokszor inkább szeretett hinni a szép hazugságokban, búsongani a múlton, mely köztudottan méltatlanul bánt velünk.

Mégis, ő volt az ország jobbik fele, és igen, -  őt hagyta cserben a választó, hogy már megint egy Cipollát keressen magának, akitől csodát várhat, akinek biankó csekket adhat, mert Gyurcsánytól a csodát  nem kaphatta meg.
Igaz, ha megadták volna neki is azt a támogatást, melyet most minden előfeltételt mellőzve megadnak annak, aki azok alatt az évek alatt, míg ő megjárta a poklot, miniszterfeleség és a rendszer kegyeltje volt, talán más fordulatot vehettek volna a dolgok.   
De hát a "ha" és a "volna" nem történelmi kategória.
Hogy visszatér-e a politikába?

Nem kizárt, de nem is valószínű, legalább is a pártpolitikában túl sok lenne a hátráltató tényező.
Habár, ha Churchillre és bukásaira, politikai és emberi hibáira gondolunk...
Most talán jobban is jár, ha kimarad ebből a bolhacirkuszból, hadd tapasztalja meg ellenfele is a népszerűség hanyatlásának szépségeit.
Hát jó pihenést és reális számvetést kívánok, jó könyveket - írásra és olvasásra, és jó célokat.

Annyi gyilkos év után kis nyugalmat.


:O)))

ÖNKORMKÁNYZAT, ÖNKÍVÜLET, ÖNKÉNY

 

Annak idején, a rendszerváltás táján a változások követelőinek követelései között a tanácsrendszer felváltása valóságos önkormányzatisággal igen előkelő helyen szerepelt.

Akik abban a korban már éltek, azok számára talán nem új, de akik 1989-ben születtek, azok ma már jócskán túllépték a krisztusi kort, akik akkor fejezték be az általános iskolát, azok pedig ma már erősen középkorúnak számítanak, még ha magukat roppant fiatalnak tartják is.
Az a társadalmi modell felvállaltan erősen központosított volt, ahogy az egy virtigli diktatúrához illik is, még ha az a diktatúra többség diktatúrája volt is a társadalom egy észrevehetetlen kisebbsége felett.
A kisebbség tagjai  nemigen voltak észlelhetők, hiszen vagy a nomenklatúra vezetőinek gyermekei közül kerültek ki, mint Hobó vagy a kis Rajk,  vagy "lemerültek, és kibekkelték a komcsikat", mint a Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett múzeumigazgató, vagy mint vendéglátóipari nagyvállalati vezérigazgatók küzdöttek a véres elnyomás ellen.
Aztán volt egy-két szent őrült, mint Solt Otília, aki, ha ma élne zokogva kérne bocsánatot Kádár emlékétől, volt néhány mentális kihívásokkal küzdő és folyamatos vesztésben levő, égőszemű alkesz, mint Csengey Dénes vagy Krassó György.
Ők voltak a külföldről okosokon kívül az a 0,3%, akik nem a Hazafias Népfront jelöltleire szavaztak a győztesek 99.7%-os eredményével végződő választásokon.

Aki ezt  a tényt objektíven értékelte, rögtön ráébredt, hogy ez a nép már teljesen megérett az önkormányzatiságra.
Azóta is csak tovább érett, talán ma már kissé túlérett is, hogy ne mondjam, szotykos.
Mindegy is, a rendszerváltás lezajlott, nyerteseit megszámolni elég talán kezünk-lábunk, veszteseit meg minek számolgatni, lúzer mint égen a csillag.

Az elv szép.

A problémákat ott kell megoldani, ahol felmerülnek, felismerni is könnyebb ott, ahol az érintettek élnek, és az okos nép bölcs gyülekezete majd eldönti, hogy a rendelkezésre álló anyagi forrásokat mire fordítsa.
Nem is csalódtunk, ma végre szabadon és demokratikusan eldöntheti, hogy a villanyoszlopra muskátlit vagy petúniát akasszon, bár a hatalom folyamatos félelemben él, hogy az alvajárók egyszer felébrednek és képviselőikkel díszítik fel az oszlopokat.
Bonyolítja kissé a helyzetet, ha az önkormányzati képviselők között valakinek a felesége vagy bátyja virágkertész vagy kereskedő, de a probléma megoldható, hiszen akinek festő-mázoló a rokona, az hamar át tudja érezni egy virágkertész fájdalmát...
Hajdan a tanácstagok társadalmi munkában látták el a feladatukat, fizetés a testületi tagságért nem járt.
A tanács Végrehajtó Bizottságának tagjainak sem, egy-két fizetett forradalmárral megúsztuk a dolgot.
Korrupció akkor is létezett, de igen magas volt a kockázata, fatornyos kis falunkban is akadt tanácselnök, aki megtapogathatta a tégláit Vácon - Cservenkáné nem ismerte ilyesmiben a tréfát.
Merthogy a közéletben a diktatórikus egypárt is részt vett, a nyolcszázezer párttagból jutott a testületekbe is elegendő ahhoz, hogy a párt által meghatározott feladatok érvényre jussanak.
Ma teljesen demokratikus a világ, a pártok jól fizetett képviselői hozzák azokat a döntéseket, melyeket aktuális érdekeik diktálnak, a szent egyetértés jegyében.
Ha nem jól fizetetteknek gondolják magukat, akkor majd meglesz a pénzük okosban, legálisan. 

Mint a helyi Kéményseprő Kft. szaktanácsadói megszakértik a dolgokat, ha már az igazgatótanácsba vagy a felügyelőbizottságba nem fértek bele.
A hiéna együtt szavaz a birkával az új vágóhíd felépítéséről, még egy kis takarmányt is löknek neki, és ha véletlenül az összes többi birka rosszul is jár, ő személyesen - mint a Birkavédelmi Közvéleménykutató Intézet igazgatója - eléldegél valahogy, és demokráciára oktatja a birkákat.

A helyzet szép példája annak, hogy hogyan lehet a legkitűnőbb elméletekből gyalázatos gyakorlatot  csinálni, merthogy ami ebben az országban ma önkormányzatiság címen folyik, az tragikomédia.

Évek óta zavartalanul folyik a központosítás, a pénzek elvonása, a nagyüzemi korrupció.
Hogy bölcsesség magvai, melyeket a hajdani joghallgatók elé szórt bölcs népünk termékeny talajra hullottak, az is bizonyítja, hogy ebben az országban nincs az a szemérmetlen és pofátlan lopás, rablás, korrupció, mely ne lenne jóelőre megfelelő jogszabályi környezetbe ágyazva, de minimálisan is kifogástalanul lepapírozva.
Ügyes kis kifizetőhelyek jöttek létre, ahol a pártok szükséget szenvedő prominensei hozzájuthatnak az őket megillető javakhoz, és ha valaki azt képzeli, hogy ez az akció pártpreferenciák szerint folyik, az minimálisan is téved.
Ha dönteni kell, és a választások nem hozták a megfelelő többséget a megfelelő pártnak, hát a helyi politikusok korrigálják a hiányosságot és megszületik a megfelelő döntés, mely a megfelelő összegek megfelelő zsebekbe történő becsatornázását is jelenti.
És virágzik a demokrácia, lapátra tesznek dolgozókat, elvonnak pénzeket, központosítanak mindent, amit lehet és mindent amit talán nem is lehetne, lehajolnak minden aprópénzért.
Ezt akarta volna annak idején a nép?
Kétlem, de aztán a társadalom egy része felvásárlásra került bagóért, egy része ma sem tudja, mi történik a környezetében, egy része fél, mert félni jó és csökkenti a személyes kockázatot, és sehol sem látni azt a kevés, de hatékony állampolgárt, aki a jelenség ellen fellépne.
Az aktuálmessiás is olyan szép, jogállami elveket hirdet, hogy szem nem marad szárazon egy-egy igehirdetése után, miközben egy-.egy embert életfogytig tartó alkotmánybíróságra vagy legfőbb ügyészségre ítél a parlamenti többségnek nevezett helyiérdekű cosa nostra.

Nem jó ez így, de nincs törekvés a megváltoztatására.
Pedig lehetne ám ezt jól is csinálni.
Első lépésként világgá kellene zavarni a helyi politikából a politikai pártokat, helyüket a lokálpatriótáknak kellene átvenni.
Higgyél Szent Péterben, a mártíriumot szenvedett Aranyszájú Szent Ferencben, mégis, elsősorban itt élsz, ezt a helyet kellene berendezned úgy, hogy ne érezd magad páriának.
Vissza kellene adni a gyermekintézményeket, középiskolákat az önkormányzatoknak, a megfelelő anyagi háttérrel együtt.
Az adó maradjon annak közelében, aki befizette, a közös célokra elvont összegek világos és tiszta elvek szerint kerüljenek meghatározásra.
Az adópolitikát senki ne keverhesse össze a szociálpolitikával, a sport támogatásával, az elvonások az állampolgároktól normatív alapon történjenek, mint ahogy a támogatások odaítélése is.
A lehető legkevesebb döntésnél kellene teret adni a szubjektív döntéseknek, az osztogatásnak, mert csak ilyen alapon lehetne - ha nem is teljesen - visszaszorítani a korrupciót.
Az önkormányzati választásokon csak egyéni jelöltek induljanak, a választások előtt bejelentett pénzügyi keret felhasználásával, melynek túllépését büntetőjogilag kell szankcionálni.
Csak konkrét programmal indulhasson jelölt, ígéretei mellé forrásmegjelöléssel.
Az önkormányzat csak a település egészére hozhasson döntést, a helyin közösségek döntési jogkörének csorbítatlanul hagyása mellett.
Az intézmények vezetői beszámolásin kötelezettséggel tartoznak az önkormányzatnak.
Az önkormányzatok társulhatnának szövetkezhetnének feladtok, problémák megoldására a választási ciklus időtartamára.
Meg kell határozni az önkormányzati intézmények elvonhatatlan hatáskörét, felül kell vizsgálni, hogy megyére vagy járásokra van-e szükség, és felül kell vizsgálni a hatályos törvényeket is a demokrácia helyreállítása érdekében.
Az önkormányzati képviselő feleljen személyes vagyonával döntéseiért, tiszteletdíja mértékét választókörzete létszáma határozza meg.
Büntetőjogi felelőssége legyen fokozott, legyen feddhetetlen, stb. stb...
A pártok vitézkedjenek az országos ügyek terepén, természetesen konkrét programokkal.

Nopersze, ilyen önkormányzati struktúra soha nem lesz, hiszen sok munkával és viszonylag kevés pénzzel járna.
És eleinte sok alkalmatlan ember kerülne be a testületekbe, de a tanulópénz még így is kevesebb lenne, mint a mostani dézsma.
És talán a légkör is nyugodtabb lenne, ha az állampolgár valódi tétjét érezné választásának.
Vagy ki tudja?...

:O)))