ZSARUSIRATÓ

Nem lehet jó ma rendőrnek lenni...

Valamikor, hajdanán, még a kádárizmus vérzivataros éveiben, de még ennek előtte is, rendőrnek lenni életpálya és hivatás volt egyúttal.

Aki akkor felszerelt, az komolyan is gondolta a döntését, és amikor felesküdött a közrend és közbiztonság védelmére, akkor ezt ideológiamentesen tette, - egyetlen alapvetés lebegett a szeme előtt - mint a korabeli kupléban énekelték: röndnek muszáj lönni!

Nem volt valami túl népszerű hivatás, de a rendőrt azért megbecsülte a társadalom, az utcán szolgáló rendőr egy szakmunkás bérét kereste meg, ehhez jöttek még természetbeni juttatások, szolgálati lakás, évente ruhapénz, BM üdülők sora, saját orvosi ellátás, utazási és nyugdíjkedvezmény, meg az általános köztisztelet, ami az egyenruha felhúzásával alapból megjárt - amit megszerezni nem kellett, csak elveszíteni lehetett.

Gyerekkoromban azt mondták a szüleink: kisfiam, ha eltévedsz, vagy valaki bántani akar, menj oda a rendőrbácsihoz, ő majd segít.
Merthogy akkor még lehetett találni az utcán rendőrt - vagy kettesével járőröztek és lassú sétájuk közben oldották meg a problémákat, beszélgettek el azokkal, akiknek gondjuk volt, vagy pedig posztos rendőrként dolgoztak, - egy adott helyen álldogáltak, egymást váltva, éjjel-nappal.
Jelen voltak.
Ott voltak ők is, ahol az emberek éltek, egyenruhában, felismerhetően, közvetlen volt a kapcsolat – részei voltak a falvaknak, városoknak.
Kemény környéken nőttem fel, akkortájt még állt a Mária-Valéria telep, a rengeteg szegény emberrel és rengeteg bűnözővel.
A házunkban lakott egy rendőr, aki ott szolgált, és amikor jó munkájára való tekintettel kiemelték, akkor összeomlott a közbiztonság, - visszahelyezték és a rend is helyreállt.
Pedig nem bántott senkit, - igaz, szép nagy marha embör volt, de maga a megjelenése és a fellépése tekintélyt adott neki, merthogy akkoriban azért nem tornából felmentett ötvenkilós gyerekek szaladgáltak rendőrjelmezben.
A rendőr természetesen a mindenkori jogszabályi keretek között mozog, és ha az azt írta elő, hogy március 15.-én nincs tüntetés engedély nélkül, akkor ez ellen lépett fel, ha azt írta a jogszabály, hogy csak a kijelölt gyalogátkelőn lehet átmenni az utcán, akkor, ha máshol léptél le a járdáról, megszólalt a rendőr sípja.
Ma leginkább az állampolgár fütyül rá, hogy mit is hadonászik a rendőr.
A rendszerváltás előtt a nép elnéző szeretettel kezelte az ő kissé bugyuta Rendőrségét, viccek százaival kedveskedett neki, és a rendőrök is röhögtek saját magukon az eléjük tartott tükörben, de nem tiltatták le a rendőrvicceket a kabaréban, mint a focisták a cukorka-reklámot, amelyik még a focista orrát is tisztíccsa…
Aztán a rendszerváltás után valami elromlott.
A hatalomra került új urak azt gondolták, hogy a rendőrtől kell megvédeni a demokráciát, jóllehet jobb lett volna, ha hagyják, hogy a rendőr védje meg a demokráciát némelyiküktől, mert annyi szemetet régen lehetett látni, mint amennyit a rendszerváltás a felszínre hajított.
Először a rendőrséget lefejezték, aztán szépen lassan, ütemesen lecserélték a teljes vezetői állományt, a helyükre pedig a szokásos magyar kontraszelekció diadalaként nyeretlen kétévesek és a helyettesek helyettesei kerültek, nemhiába nevezték a rendszerváltást az osztályvezető-helyettesek forradalmának.
Aztán sorra került a teljes állomány is, - tapasztalt bűnügyi szakembereket lehetetlenítettek el, tettek utcára, helyüket az utcáról felvett fiatalokkal próbálták betölteni.
A szakmai munka színvonala egyre gyengébb lett, hiszen ez is olyan szakma, amit csak könyvekből megtanulni nem lehet, a tetejébe, akinek követelményeket kellett volna támasztani, az is inkább a kocsmapultot támasztotta, megjelent a testületen belül a korrupció, a bűnözés.
Aki próbált volna fellépni a szörnyű belső állapotok ellen, azt ellehetetlenítették, kirúgták, de volt olyan „öngyilkosság” is, amelynek indítéka, magyarázata a mai napig nincs.
Ment az olajbiznisz, az Országgyűlés egy pillanat alatt tudott volna véget vetni az egésznek, de valamiért nem volt rá ennyi ideje, a bűnöző mindig előbb tudott a razzia vagy az ellenőrzés elrendeléséről, mint a rendőr, a forgalmi engedélyekbe be volt készítve az ötezres, - szóval a Rendőrség padlóra került.
Az Országos Rendőrfőkapitányt az egész ország maffiózónak tartotta, volt ellene tanúvallomás is, hogy nem, - nem Nokiás-dobozzal - aktatáskával hordta az olajszőkítésből származó pénzt, meg összefogdosta a leszámolásnál használt fegyvert, de haja szála se görbült, ez akkor nem volt elegendő még a megkérdezéséhez sem, ma meg ő a belügyminiszter.
Félt mindenki.
Nem is csoda, hiszen a rendet akaró kiskunhalasi rendőrkapitánynak megmondta a bűnözőből cigarettakirállyá avanzsált vállalkozó, hogy leváltatja, - le is váltották.
Mondjuk ez érthető is, hiszen az Orbán-család az igazi magyar vállalkozó tanyájára járt lovagolni, a megyei rendőrfőkapitány meg okos ember volt, talán már akkor megfordult abban a szép kopasz fejében, hogy az aktuális hatalmasságoknak tett szívességek egyszer még jól jöhetnek…
A rendőrt, aki ebben az országban rendet akart, a rendszerváltás óta soha, senki nem védte meg, talán az egy Gyurcsány volt az, aki nyilvánosan kiállt mellettük és elment hozzájuk akkor, amikor az egész jobboldal halálhörgött és artikulálatlanul üvöltve a rendőrök ellen fordult.Nem nagyon lehet csodálni, hogy az erkölcsileg és anyagilag padlóra tett állomány inkább elfordul, ha gondot lát, minthogy utánaszaladjon a hóna alatt Pista bácsi libájával szaladó tolvajnak, - fusson, akinek adómentes költségtérítése, meg százötvenmilliós villája van a képviselői fizetéséből…
A Fidesz a rendszerváltástól kezdve egyszerre rendpárti és rendőrellenes, - azt a rendőrséget támadja még ma is, melyet tettlegesen nyolc éven keresztül támadott, amelynek még a maradék tekintélyét is szétzilálta.
Szép példája ennek Orbán csicskása, a nagyeszű Balsai István, a 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott, aki utólag még ütne egyet azokon a rendőrökön, akik védték a Fidesz által utcára csődített csőcselékkel szemben a jogállamot, akik szó szerint az életüket kockáztatva állították helyre a rendet, és akiket ma sötét lelkű vadállatoknak fest le a fideszes propaganda.
A rendőr a közrend védelmezője, akire csak és kizárólag a jogszabályok előírásai vonatkoznak - csak azt és csakis azt lehet számonkérni rajtuk.
Az a politikus, aki a rendőrök ellen fordul, igen veszélyes útra téved, mert könnyen meglehet, hogy amikor majd a békés tüntetők őt akarják a Dunába hajigálni, akkor a rendőröknek eszükbe jutnak az általa hangoztatott magasztos elvek és megnézik, hogy mi érdekes is történik a másik irányban.
Ha rendőr lennék, felettébb utálnám a mai politikusokat, nemkevésbé azokat, akiket a gallérjukon hordott tölgyfalevelek sem akadályoznak meg a seggnyalásban, feledve a rendőrség szerepét, a rendőr ethoszát, törvényt, etikát, mindent - csak a helyezkedést nem.
A rendőr ne politizáljon, a rendőr szolgálatban legyen politikai, társadalmi és etnikai tekintetben vak – ne érdekelje más, csak a törvény és a közrend.
Lesz itt még olyan rendőrség, amelyet szeretni fogunk, az élet fogja kikényszeríteni a létét és a társadalom fogja megvédeni a tagjait, de ehhez első lépésként az kell, hogy a bűnözést szorítsuk ki a politikából.
Ők erre a feladatra képtelenek, ez a mi dolgunk, a társadalomé, ezen is kell dolgoznunk.
És védeni kell őket, hogy ők védeni tudjanak minket, az életünket, a vagyonunkat, és azokat az értékeket, melyek élhetővé teszik egyszer majd ezt az országot.
Nem a rendőrökön fog múlni, ha másként alakulnak a dolgok…


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/zsarusirato

Utóirat:
Rákerestem a címre a guglin és szomorú szívvel konstatáltam, hogy ezzel a címmel jelent már meg egy könyv, Szántó Gábor az írója, akitől itt kérek elnézést az akaratlan címazonosságért...
Mea klumpa, mea maxima klumpa!