A hazugság olyan, mint a lopás.
Kicsiben nem éri meg megkísérelni, az üzemi szarka mindig lebukik a portán, míg aki tizenöt kamiont indít ugyanannak a gyárnak az udvaráról, majd elfelejti kifizetni az áru ellenértékét és közben csődbe viszi a cégét, az egészen addig megússza, míg rá nem bizonyítják, hogy eleve ki sem akarta fizetni a portékát.
Orbán nagyon ismeri a hazugság természetét, hiszen évtizedek óta gyakorolja és szinte tökélyre fejlesztette.
Erre alapul a pártja, erre alapul a kormányzása és erre alapul minden egyes cselekedete.
Az ország meg egyelőre nézi a produkciót és bár már vannak gyanúi, de még hinni akar neki.
Sokan azt gondolják, hogy egy pártszövetséget támogatnak, és nem hajlandók tudomásul venni, hogy az általuk támogatott párt gyakorlatilag nincs, csak illúzió és egy kifeszített lepedőre festett narancsszínű paca, amelyik mögül ott röhögi szembe az országot a századvég és a XXI. század elejének legnagyobb magyar kalandora, de nyugodtan nevezhetjük akár bűnözőjének is.
A párt, melyre oly sokan adták szavazatukat, gyakorlatilag nem létezik, nincsenek demokratikusan működő intézményei, testületei nem, vagy csak formálisan működnek, a megfellebbezhetetlen döntés minden szinten csakis Orbáné, - ez a párt egy kulissza csak, mely lehetővé teszi Orbánnak az ország totális kifosztását..
És most a Magyar Köztársaságot szabja át éppen pártja hasonlatosságára, aztán ha mindez megvan, meglehet, mi következünk sorra.A nők feltehetően Szalai Annamáriára, a férfiak meg Pintér Sándorra fognak hasonlítani, mikor kiesnek majd a présből, mely az Orbán által vizionált magyarembert gyártja majd sorozatban…
Orbán ma is remekelt, bemutatta az egész repertoárt melyek éneklésében oly nagy gyakorlatra tett szert az elmúlt nyolc évben, amikor a szocik az időt azzal töltötték, hogy kilőtték a békés járókelők szemét.
A szemét…
Kapott egy-két kérdést, - nemigen tetszett neki már az sem, hogy válaszolni kellett volna rájuk, ordított róla a feszültség, de azért megoldotta a feladatot.
Most is - mint szinte mindig – semmire sem válaszolt, ellenben válasz helyett ostobaságokat mantrázott.
Pedig a kérdések egyszerűek voltak, - milyen Magyarországot szeretne és miért fél az új Alkotmányt a nép elé vinni, hogy döntsön róla – kell neki, vagy nem, vagy másmilyen kell?
Ez az ember pontosan tudja, hogy hazudik, tudja hogy hazudik akkor is, mikor Gyurcsányt hazugsággal vádolja, mikor a rendőrökről beszél, de mivel szociopata ez őt egyáltalán nem zavarja.Olyan természetességgel hazudik, mint ahogy más levegőt vesz – tulajdonképpen ez sikerének titka is.
Az emberek többsége ugyanis hazudik, - minden ember hazudik egyébként, naponta többször is, ezt kutatások bizonyítják – de ezek a hazugságok apró, hétköznapi dolgok, melyeket azonnal meg is bocsájtunk magunknak, tulajdonképpen inkább csak a felesleges magyarázkodások elkerülésére szolgálnak.
Vettél meleg sapkát, mikor kimentél a lakásból?
Persze… - és hasonlók.
De ha valamilyen jelentősebb dologban hazudik az átlagember, akkor felmegy a pulzusa, nedves lesz a tenyere, szaporább lesz a lélegzetvétele és kimondottan rosszul érzi magát.
El sem tudja képzelni azt, hogy egy ilyen szituáció valakinek közömbös legyen, - esetenként akár még élvezze is, mikor megvezeti az ostoba parasztokat.Orbánt teljesen felesleges lenne gépi hazugságvizsgálatnak alávetni, az ő reakciói olyan egyenes vonalakat mutatnának a poligráf kijelzőjén, mint egy hatnapos hulla agyhullámai az intenzív osztály betegőrző készülékén.
Tulajdonképpen persze jelenleg tehetetlenek vagyunk, a magyar parlamentáris rendszer eme szép visszássága gúzsbaköt mindenkit, csak szemlélői lehetünk a patás haláltáncának a demokratikus államberendezkedés roncsai felett.
És még nincs vége, mert ez a koma el fog menni a falig, egészen addig, míg csak nem ő határozza meg azt is, hogy liba főjön a fazékban vagy döglött tyúk.
És még arra sem lehet számítani, hogy ha a nemzetközi üzleti világ megvonja majd tőle a bizalmat, aminek már vannak előjelei, akkor majd megáll, - ez az ember, ugyanolyan gátlástalansággal, ahogy ma elrabolja a nép nyugdíjszámlákon felhalmozott pénzecskéit, majd még meg is adóztatja azt, ugyanezzel a gátlástalansággal fog adott esetben hozzányúlni a magánbetétekhez is.
Nekem az sem tetszik nagyon, hogy az APEH új rendszert épített ki, melynek segítségével minden pénzbetétről, befektetésről tudomása lesz.
Nem is vagyok benne túl biztos, hogy ez megfelel az adatvédelmi előírásoknak, az adóhivatalnak szerintem az állammal szembeni követelésekkel kapcsolatban van dolga, de az állampolgárok vagyoni helyzetével nincs dolga.
Mindenesetre jelenleg úgy tűnik, hogy a pénznek ebben az országban jobb helye lehet a párnacihában, mint a bankokban.
Orbán elkövetett néhány óriási hibát, aláásta a rendőrség tekintélyét, most aláássa az állam megbízhatóságába vetett hitet, Polt kinevezésével pedig a jogállamba vetett hitet is semmivé teszi.
Az ellenzék helyzete nehéz, hiszen eszközei rendkívül korlátozottak.
Csak ezt lehet tennie, mint amit Gyurcsány tett ma: beleverni Orbán orrát a saját sz*rába, és ezt lehetőleg szilárd rendszerességgel és a lehető legfeltűnőbb módon kell tenni mindenkinek, aki csak megteheti.
A valódi problémákat kell szóvá tenni, de azokat minden szocialista képviselőnek, minden fórumon.
Ha ezt teszik, akkor – esetleg – eljut a mondandónk a néphez is, és ha a nép egyszer rájön, hogy igazunk van, akkor a többit bátran ráhagyhatjuk…
:O)))
A bejegyzés itt is megtekinthető: http://kapcsolat.hu/blog/gyavasag
Itt - a vendégoldalon - Michael Knight osztja az észt.
Blogja címe: Kisebb lesz a civil torta
Ma lehet még szavazni arra, hogy a magyar egészségügyben reform lesz, vagy csak habverés...
Magyar Blogok
A bejegyzés itt is megtekinthető: http://kapcsolat.hu/blog/gyavasag
Itt - a vendégoldalon - Michael Knight osztja az észt.
Blogja címe: Kisebb lesz a civil torta
Ma lehet még szavazni arra, hogy a magyar egészségügyben reform lesz, vagy csak habverés...
Magyar Blogok
8 megjegyzés:
"Orbán nagyon ismeri a hazugság természetét,"
Volt kitől tanulnia....
"hogy kilőtték a békés járókelők szemét.
A szemét…" Nagyon fáj?? :)
"Ez az ember pontosan tudja, hogy hazudik,"
Nagy szerencse, hogy gurcsányit még sose sikerült hazugságon kapni, persze ov-t se, ezért 2 szentéletű ember beszélgetését hallgathattuk parlamentbe... :)
Hát persze, hogy volt kitől tanulnia, végtére is a párttitkár apuka vagy akkor hazudott, vagy most.
Nekem meg nem fáj semmi, nem az én szemem lőtték ki, én nem megyek oda, ahol balhé van békés járnikelni, ugye...
És Gy-u-r-cs-á-ny, így kell írni, - vagy ezt tréfának szántad, mert majd megszakadtam...
:O))))
a moderátornak mi nem tetszett a posztban?
az igazság?
nem baj, elolvastuk:))
szomorúan ugyan, de egyetértek.
"Gy-u-r-cs-á-ny"
Biztos kell bele ennyi kötőjel...? :P Amúgy örülök, hogy csak a hejesírásba sikerült belekötnöd, a lényeget viszont nem vitatod.. :)
Csinájj már nevet magadnak, - lenyitod a
"Megjegyzés írása mint:" menüt és ott írd be, hogy Szőkekislány...
Kerestem a lényeget is, de nem találtam, lekközelebb írjál bele!
:O))))
Pupu !
lekközelebb -> legközelebb
nem kell megjeleníteni a hozzászólásom...
" menüt és ott írd be,"
Múltkor mondtam már, hogy a rád jellemző neveket inkább meghagynám... :)
"Kerestem a lényeget is, de nem találtam,"
Pontosítva: nem akartad megtalálni, van ilyen...
2, hazugságon sose kapott politikus (gyf-ov) kérdezz-felelek társasjátéka volt hallható parlamentben... Te is úgy látod, hogy igazmondó juhász mindkettő...? :)
"...és ha a nép egyszer rájön, hogy igazunk van..."
addigra már késő lesz
Megjegyzés küldése