2011. augusztus 1., hétfő

LOPAKODÓ ORSZÁG


Lopakodó klerikalizmus, lopakodó fasizmus, lopakodó diktatúra, lopakodó lecsúszás országos és egyéni tekintetben egyaránt…
Mindahányan látjuk, a bőrünkön érezzük nap-nap után.
Tehetetlennek érezzük magunkat, mintha egy nyúlós nyáltengerben egyhelyben kellene tempóznunk egy távoli part felé, melynek szélére nagy betűkkel úgy van kiírva a DEMOKRÁCIA szó, mint Los Angelesben HOLLYWOOD.
Elszomorító ügy ez már magában is, az ember utálja önmagát saját tehetetlenségének érzéséért, emellett megalázó, hogy az őt körülvevő hivatalos világ azt követeli tőle, hogy észre se vegye, pontosabban vegye természetesnek azokat a folyamatokat, melyek szembemennek az ország érdekeivel, az átlagember érdekeivel, az európai tendenciákkal és nem utolsósorban a józan ésszel.
És nincs kire mutogatni, csak magunkat okolhatjuk, a szűklátókörűségünket, a becsaphatóságunkért, a lényeglátásunk hiányáért egyik oldalról, az önzésünkért, kényelmességünkért és kisstílű haszonlesésünkért a másik oldalról.
Mire tüzetesebben körülnézünk, ismét egyházi kézbe kerül az alapoktatás, az állami általános iskolák utódaiban két istenkedés között a különféle atyák reverendái suhognak a folyosókon.
Csak reménykedhetünk abban, hogy gyerekeink, unokáink fejét nem tömik tele középkori maszlagokkal, Harry Pottert überelő csodákkal, napi kis abszurdokkal akkor, mikor a világ már régen elfordult a hagyományos nagyegyházaktól, elsősorban képmutatásuk és anyagiak terén mutatott mohóságuk miatt.
Mondhatná valaki: és Latin-Amerika vagy Dél-Amerika? 
Igen, ott valóban van még tekintélye az egyháznak, de ott papjai ott élnek mérhetetlenül szegény híveik között, tanítják és segítik őket, támogatják harcukat a hatalom és a tőke túlkapásai, bűnei ellen vívott harcukban, nálunk meg a pap az elsők között fintorog, ha szegény cigányt lát és megtagadja a temetést, ha az egyházi adót nem fizeti be az, kinek a gyereke éhezik.
A református lelkész Isten áldását kéri az istentisztelet végén a miniszterekre, hogy helyes törvényeket tudjanak hozni akkor, mikor éppen a hideg leli azokat, akik a törvények embertelensége ellen hiába próbálnak fellépni, hogy a szélsőjobbot támogató lelkészről most szó se essék.
Aztán itt a neonyilasok térnyerése, és itt vannak az ehhez kapcsolódó jelenségek is.
Ma már nem szokatlan sem a zsidózás, sem a cigányozás, a közbeszéd természetes részét képezik, a legjellemzőbb az a hozzáállás, hogy "hát persze én nem vagyok rasszista, de azért a cigányok is/ a zsidók is tehetnek arról, hogy ilyen a megítélésük".
Majdhogynem ott tartunk, mint a negyvenes évek elején tartott a magyar társadalom.
Akkor - a korabeli bonmot szerint - csak az számított antiszemitának, aki a szükségesnél jobban utálta a zsidókat, hehehe…
Tudjuk, hova vezetett az a mentalitás, azt hittük, kigyógyultunk belőle, de nem.
A hülyeség örök, habár ennek országos szinten talán nem lenne szükségszerűen így lenni.
Itt fekélyesedik a nemzeten a magyar szélsőjobb és a magyar, magát úrinak tartó középosztály által ütött seb, és ma már nem annak kell félnie, aki a jobboldal bohócjelmezeiben masírozgat az épeszűek között, hanem annak lehet félnivalója, aki nem áll be a sorba együtt óbégatni velük.
Itt a nyakunkon a diktatúra is, méghozzá annak tán a legrosszabb fajtája.
Itt az egyszemélyi hatalom, itt a vezérkultusz, a háttérben ott mosolyog Csányi és Demján, mint a finánctőke meggyőző illusztrációi, itt vannak a hatalom támaszai, a félkatonai szabadcsapatok. Ne tévesszen meg senkit, hogy látszólag torzsalkodik a Jobbik a Rosszabbikkal, egylényegűek ezek, mindahányan.
Itt a rohamos elszegényedés, a középosztály alsó harmadának szinte megállíthatatlan lecsúszása, a társadalom polarizálódása, a társadalmi mobilitás leállítása, valami mélységesen anakronisztikus uram-bátyám világ újrateremtése, melyben mindenki valakinek a személyes vazallusa, vagy ha nem, hát megszűnik létezni, mert nem lesz munkája, megrendelése, pozíciója – senkivé válik.
Itt a parlamenti képviselők is a régi szisztéma alapján működnek: nyomd meg a gombot, kapsz egy libacombot.
Aki rosszul nyomja a gombot, netán tán nem azt a gombot nyomja, amire a parancs szólt, az nem csak libacombot nem kap, ami már magában nagy szerencsétlenség, de megszűnik létezni is, megy a levesbe.
Az ország is a lejtőre került, a gazdaságpolitikát egy vicclapból ollózták össze, és csak idő kérdése, mikor omlik Mekk Elek & Co. fejére a szarból épített vár.
Kedves Vezetőnk az ország  szomszédjaival sikeresen összeveszett, az európai színtéren pocsékul szerepelt, az amerikaiaknál elásta magát már megint, az oroszok meg csak mosolyognak a kis pökhendin és időnként megszívatják kicsit - Putyinnak ugyanis nem csak gáza és kőolaja van, hanem humorérzéke is.
Az ellenzék legnagyobb pártja meg elment nyári szabadságra, miközben miniszterelnökeinek éppen vakolják a cellát és  a falba már beépítették a vaskarikákat.
Hát élvezzük mi is a nyári pihenést, aki aktív dolgozó, az vegye ki gyorsan a szabadságát, mert ha nem siet, akkor lehet, hogy mire kivenné ami jár, már csak kevesebb jár, meg talán a szája, de minek?
És ami jár, abból is csak öt napot vehet ki, meg még esetleg azt, amit a Kedves Vezető a nadrágja zsebében szokott morzsolgatni - már ha fiúból van a munkavállaló.
A többi szabadságáról majd bölcs munkáltatója gondoskodik, mehet a családdal fürödni a Velencei-tóra februárban, végtére is a szentpétervári Rozmár Klub tagjai is milyen jól érzik magukat, mikor belevetik magukat a jeges Névába.
Valaki egyszer azért megkérdezhetné a Szeretett Vezetőt, hogy tulajdonképpen ő milyen országot képzel, milyen országon munkálkodik?
De ha lehet, akkor konkrétan, mert egyébként mi is erős, gazdag és bátor országban szeretnénk élni, olyanban, hogy akármilyen kicsik is vagyunk, felnézzenek ránk.
Habár vagy három millióan már azzal is igen elégedettek lenének, ha nem kellene attól rettegniük, hogy marad-e a számláik kifizetése után kis pénzük a havi ennivalóra, vagy hogy akkor most, hogy a svájci frank szépen megerősödött, lesz e pénzük a bútorszállító kocsit megfizetni, és néhány négyzetméter fólia is jól jönne a sátorhoz…
Bizony jó lenne rájuk is odafigyelni, mert egyszer megdühödnek, oszt turultojásból csinálnak rántottát.
Akkor majd megnézhetjük magunkat - mindahányan!

:O))))

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem kellett volna ilyen korán reggel elolvasnom. Elszomorodtam.

éva írta...

Pupu, nekem ne tegyél szemrehányást, és nem EZEKRE szavaztam. A birka magyar népet meg Isten nem bottal, hanem Orbánnal veri. A többség meg is érdemli! Viszont Isten nem demokrata: ő sem lép a kisebbség védelme érdekében!
Lehetne egy személyes kérésem? Volt itt oldalt egyszer egy kép (nem a Négymadártól, mert nála nem találom): Nemzetiszínű háttér előtt Magyarország körvonalait kitöltötte egy birkanyáj.
Megadnád a lelőhelyét? Már több helyen meséltem róla, de "Jobb egyszer látni, mint százszor hallani róla"

PuPu írta...

http://m.blog.hu/al/aludasmatyi/image/Ez_van_birka.jpg