2012. augusztus 4., szombat

SÓLYOMCSAPDA


Hogy miért gondolta, hogy meg kell szólalnia, csak a jóég tudja.
Hiszen ő az, aki akár saját tevékenysége eredményeként is kezelhetné a Fidesz vezérének ámokfutását, mert végtelen korlátoltságában nem fogta fel, hogy mit tesz, amikor beszállt a szocialista kormányfő és kormány lejáratásába, megcsúfolva a magas méltóságot, melyet betöltött.
Túl sok oka pedig nem volt a hálára, hiszen az a mód, ahogy államfővé választották, maga volt a szégyen, a megaláztatás, de hát a hatalom édes íze mindenért kárpótolta a MSZMP hajdani megyei elsőtitkárának vejét.
Aki a maga szájíze szerint értelmezte a történelmet, a történéseket, az eseményeket - aki bakot tartott a mai kormányfőnek a hatalomba való ugráshoz, hogy aztán mindjárt meg is kapja a hálás Vezértől méltó jutalmát.
Megláthatta, hogy az általa oly magasra értékelt pozícióhoz elég egy Döblingből vagy honnan is küldött képeslapon jelölt bohóc is, és ezzel belőle is sikerült visszamenőleg bohócot csinálni.
Ha majd egyszer a történelem értékelni fogja tevékenységét, túl hosszú szócikket nem fog rászánni: Sólyom László, volt alkotmánybírósági elnök, volt köztársasági elnök, Orbán Viktor hatalomrajutásának egyik előkészítője, akinek életművét védence első intézkedéseivel sárbatiporta, szakmaiságát pedig megalázta azzal, hogy főművét, az Alkotmányt átíratta a nagytudású, nemzetközi hírű jogtudóssal, Szájer Józseffel.
Az új mű a vonaton készült – olyan is – a létrehozásához pedig olyan remek tudósok adták nevüket, mint a mosogatórongy-gerincű ex-államminiszter, akinek bukósisakos képe a mai napig rémálommá teszi a rendszerváltást megélt korosztályok álmát.
Erre most az exállamfő nekiáll bírálni, méghozzá nagyon kemény szavakkal, merthogy azt azért ismerjük el, hogy a korlátoltság nem esik egybe a butasággal, mely utóbbival Sólyom nem vádolható.
Okos ember ő, tudja és látja azt, hogy mi folyik ebben az országban, és most el is mondta.
Egy a baj: kicsit elkésett vele.
Olyan emberre emlékeztet a viselkedése, aki induláskor látta, hogy a fék nem működik, de ezt már csak a baleset bekövetkezte után teszi szóvá, vadul mutogatva a felelősökre, holott a felelősök tablóján az ő képe is fellelhető.
Amúgy, amit mond, az nagyrészt igaz, habár van kivétel is.
Azt mondta ugyanis, hogy „nyilvánvaló, hogy Magyarországon szó sincs lopakodó fasizmusról, és diktatúráról.”
Hát, ebben igaza is van, merthogy ez a diktatúra egyáltalán nem lopakodik, hanem a mai napig döngő léptekkel masírozik keresztül a társadalmon, a fasizmus meg már ott van a mindennapokban, az újnyilas képviselők ott ülnek a Parlamentben, zsidóznak, cigányoznak, Tiszaeszlároznak, a neonyilas szabadcsapatok nyíltan randalíroznak.
Ami azt illeti, a díszmenet valóban nem lopakodás.
Aztán szóvátette azt is, hogy a jelenlegi hatalomgyakorlás stílusa nem felel meg az ő kényes ízlésének, ami roppant dicséretes, különös tekintettel arra, hogy ez a stílus akkor sem volt más, amikor nem az aszófői falunapon, hanem a Sándor-palotából lett volna módja szót emelni ellene.
Azt mondta: „az emberek tanácstalanságának itt kereshetjük a gyökerét: a kormányzás módjában, eszközeiben, röviden: stílusában. Ez azonban nem mellékes. Az ismert mondás szerint a stílus maga az ember. S így: a stílus maga a rendszer.”
Ezzel azt is elmondta, hogy már megint fáziskésésben van, hiszen a helyzet már régen túllépett a stílusbeli problémákon, itt nem arról van szó, mint amit ő vizionál, hogy jó célokat rossz stílusban akar elérni a kormány.
Azt az emberek még lenyelnék, hogy dühöng a nepotizmus – Orbán lányának udvarlója hűbérbirtokot kap – hogy folyik a földvagyon szétszórása a vazallusok között, hogy az egyébként nem alulfizetett kormánytisztviselők gyermekeinek óvodai ellátásához nagyobb összeggel járul hozzá az állam, mint amennyi egy hátrányos helyzetű család havi bevétele.
Abba is beletörődtek már, hogy a jelenlegi hatalom úgy kezeli az embereket, mint a vágóállatokat, darab-darab, érzelgősségnek meg emberiességi szempontoknak nincs helye, a harmincvalahány évet példás eredményekkel dolgozó kórház főigazgatóját igazgatót úgy vágják ki, mint a macskát fosni.
Abba is belenyugodtak, hogy előtte még bohócot is csinálnak belőle, aztán majd az internetről megtudhatja – miután egy fél nappal előtte úgy rázták a kezét, mint beteg a dunyhát – hogy nem ő a kórház főigazgatója, hanem valakinek a pereputtya.
De azt már nemigen akaródzik lenyelni a választóknak, hogy a hatalom birtokosai minden demokratikus intézményt kiüresítettek, hogy most – mintegy betetőzéséül antidemokratikus törekvéseiknek - éppen a választójogukban kívánják korlátozni a polgárokat, miközben gőzerővel folyik a határontúli magyarok levelezéses szavazásának megszervezése, - de lehet, majd sms-ben is leadhatják a szavazatukat, ha ez így folytatódik.
Ha Sólyomnak gerince lenne, akkor úgy kezdené a beszédét:
Emberek!
Bocsássatok meg nekem, nem tudtam, hogy mit teszek, mikor beálltam Orbán szekértolóinak táborába.
Engedjétek meg nekem, hogy most ne keressek mentségeket sem magam, sem a hatalom számára!
Tájékoztatlak benneteket, hogy tudományos igénnyel kidolgozott helyzetértékelésemet nyilvánosságra hozom, miután megküldtem valamennyi európai állam vezetőjének és az Unió illetékeseinek, segítségüket kérve közös tévedésünk korrigálásához!
Persze ez csak álom.
Nem igazán szerettem azt az alternatívát sem anno, hogy egy sólyom helyett egy liba legyen a köztársasági elnöki szék tulajdonosa, de attól tartok, hogy még ő is tisztességesebben tette volna a dolgát.
Talán jobban meg kellene néznünk a jövőben, kinek a kezébe adunk hatalmat magunk felett, legyen az önkormányzati képviselő vagy államelnök.
Egy királyról nem is beszélve…

:O))))

16 megjegyzés:

éva írta...

"Jobb későn, mint soha"
Sólyomnak jobboldali körökben van bizonyos respektje, ezért a hatás (ha lesz) ott lesz érzékelhető.
A kifogásolt félmondat Bartussal vitázik az Amerikai Népszaván, aki már a legelején megírta:
Miért nem ordítotok?
Nálunk épül az Unió első fasiszta állama
Római iskola.
Bár a legutóbbi írása (Jó reggelt)
márt eléggé keresztet vet ránk!

éva írta...

Egyébként meg a történelem igazságtalan. Valószínűleg a 2006-os jobboldali puccs befejezésére való felhívását, mint a parlamentáris működés helyreállítására vonatkozó lépését fogja csak megőrizni. Meg a "láthatatlan alkotmány" kidolgozásában való szerepét a jogtörténet. Ami gerinces alkotmánybírók mellett meg tudta volna akadályozni az Orbánjárást.

Névtelen írta...

"harmincvalahány évet példás eredményekkel dolgozó kórház főigazgatóját igazgatót úgy vágják ki, mint a macskát fosni."
NAGGYON-NAGGYON HELYES! AKI 30 ÉVE BITOROL EGY HELYET, AZ MÁR CSAK EGY ŐSKÖVÜLET!!!! ADJA CSAK ÁT A HELYÉT MÁSNAK,ESETLEG FIATALABBNAK HADD SZEDJE MEG MAGÁT MÁS IS.AZ ÖSSZES TÖBBI KÖZINTÉZMÉNYBŐL IS ÚGY VÁGNÁM KI AZ ILYEN VÉNEMBEREKET, MINT MACSKÁT FOSNI, HISZ MAGÁTÓL ÚGYSEM ÁLL ODÉBB A HÚSOSFAZÉKTÓL.

zsőfi írta...

Íme az orbánzmus kézzelfogható eredménye, azaz "névtelen úr, illetve úrhölgy"!
Csak így, ebben a stílusban, ezzel az empátiával, ezen az intelligencia-szinten!

Legyetek mindannyian ilyenek, könnyebb lesz a valós kép kialakítása a 2014-es választóknak!

Névtelen írta...

Elég későn kezdődött a takarítás. Hajrá Viktor!

n.Ky.P. írta...

Kedves „Névtelen”
Remélem részed lesz egy hosszú, munkával eltöltött életben, melynek a végén abban az elbírálásban lesz majd részed, ami a hozzászólásodból kiolvasható! Egyébként szeretett Vezéred is ezen munkálkodik…
Üdvözlettel:
Nagykállói Kállay Patrícia ( látod, nem névtelen! )

V. Viktor írta...

Névtelenek!
- egyetértek veletek, jól látjátok a helyzetet.
- csak nehogy ezeket a vén szar nyugdíjasokat visszafoglalkoztassák.
- sok munkatársam van, akik nyugdíjat is kapnak, meg fizetést is.
- a nyugdíjas törődjön csak az unokáival, meg a kertecskéjével.
- a fiatalok ezek miatt a telhetetlenek miatt is munkanélküliek.
- s igaz, minden közintézményből ki kell hajtani a nyugdíjaskorúakat és a visszafoglalkoztatottakat is.

kogito írta...

Régebbi cikk kivonata Sólyomról. Egy ilyen fazontól mit lehet várni?

"Sólyom László fényűző életmódját mintegy kiteljesítette az államfővé választás. Pompakedvelése nem kis fejtörést okozott a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak (KVI) azzal, hogy egész Budán nem találtak olyan villát, amibe hajlandó lett volna beköltözni Sólyom László. Végül a tulajdonos bank lemondott a Béla király úti telek eladásáról, így a több milliárdos értékű ingatlanon álló rezidenciába beköltözhetett Sólyom és felesége. Ebben lakott elődje, Mádl Ferenc is. Az államfő által elképzelt fényűzés megteremtése érdekében azonnal kérte a ház felújítását. Költségvetési megszorítások ide vagy oda, a KVI több száz millió forintot költött (az összeg a Népszabadság értesülése) arra, hogy Sólyom igényeihez igazítsa az ingatlant. Kérdés: mi került több száz millióba, azt ugyanis képtelenség feltételezni, hogy Mádl Ferenc ennyire lelakta volna a házat. A részleteket megtudtuk a Köztársasági Őrezred egyik munkatársától. A Sólyom házaspár gyakorlatilag teljesen átalakította a villát. Az államfő testőrei egymás között mindmáig téma az az eset, amikor Sólyom Erzsébet többször is feltörette az újonnan lerakott és kicsiszolt méregdrága márványburkolatot a kivitelezővel, mivel sokadjára sem tetszett neki a mintázata. Tovább növelték a költségeket a több tízmillióért hozott spanyolországi bútorok, függönyök, csempék és még sorolhatnánk.

Luxusfejlesztés a Sólyom-unokák miatt a balatonőszödi kormányüdülőben

Nemrég fejeződött be a balatonőszödi kormányüdülő egyik épületének a felújítása. Az átalakítás több mint százmillióba került. Nem hiszik el, de ez is Sólyom László speciális igényeit hivatott kielégíteni, a 9 unoka ugyanis - ahogy Sólyom fogalmazott - nem volt "méltó körülmények" között.

Mennyi Sólyom jelenlegi vagyona?

Egy öröklésből származó, 82 négyzetméteres, pécsi társasházi lakás, 15 millió forintos értékpapír-tulajdona, egy 3,56 millió forintot érő életbiztosítás és egy védett festmény. Saját bevallása szerint ennyi Sólyom László és felesége egy életen át gyűjtött, közös vagyona. Hiába a luxusbér, hiába fizettette ki az összes hóbortját az adófizetőkkel, saját tulajdonában ennyi maradt. Még mielőtt sokan értetlenkednének rajta, megjegyezzük: a Sólyom házaspárnak van egy fia és egy lánya. Egyiknek 4, másiknak 5 gyereke van. Népes ugyan a család, de már mind a 9 unokának van saját lakása. A nagypapa megkereste rá a pénzt. A számlát mi álltuk. "

És itt egy link Orbánékról:

http://tortenelemklub.com/koezelet/civil-velemenyek/791-bezarul-a-koer-lassan-levalthatatlan-lesz-orban-es-a-fidesz

NEM KÓRHÁZIGAZGATÓ írta...

MECSODA IGAZSÁGTALANSÁG! eLVETTÉK A KOMCSI KÓRHÁZIGAZGATÓ SZÉKÉT.tÁN MÁR A LIBÁK SEM FOGNAK LIBASORBAN REPÜLNI.oRBÁN HELYÉBEN ÉN AZ ÖSSZES KOMCSITÓL A HÁZÁT IS ELVENNÉM.mINT AHOGY ŐK TETTÉK ANNAK IDEJÉN.fOSZTOGATTAK, RABOLTAK, KISEMMIZTEK EMBEREKET A ROHADTAK....

kogito írta...

Te alulinformált nem kórház igazgató!
Az nem fordult meg libaméretű agyadban, hogy esetleg ezek az orvosok jóval nagyobb tudással bírnak mint esetleg a fidesz-rablók által kinevezett, kettessel is operáló, orvosnak nevezett egyedek?
Az pedig ok lenne a házuk, vagyonuk elvételére, hogy anno a komcsik is ezt tették? Te egy bosszúálló orbán-fan vagy, aki szintén csak az erő pozíciójából intézné az ügyeket. Sajnálatos, hogy ilyen személyek is vannak (és elég sokan még) mint te. Az ilyen gondolkodású, beállítottságú agyamentek miatt tart itt az ország, ahol most állunk.
Azt is írod te szerencsétlen, hogy zorbán helyében mindent elvennél a komcsiktól. Tudod, te egy analfabéta emberke lehetsz, ha még azt sem tudod, hogy momentán a fidesz politikusok (rablók) között található a legtöbb szélkakas, akik a Kádár-rendszer alatt is jól éltek és a zorbán maffiafőnök regnálása idején is zsíros állásokat töltenek be.
Tájékozódj, utána írjál ilyen idióta véleményt!

stirlitz írta...

Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)

Járai Zsigmond – MSZMP-tag

Matolcsy György – MSZMP-tag

Martonyi János – MSZMP-tag

Pintér Sándor – MSZMP-titkár

Schmitt Pál - az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban

Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Fónagy János – MSZMP-tag

Vonza András – MSZMP-tag

Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag

Chikán Attila – MSZMP-tag

Boros Imre – MSZMP-titkár

Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag

Harrach Péter – MSZMP-tag

Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag

Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár

Boross Péter – MSZMP-tag

Balogh Gyula – MSZMP-tag

A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:

Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár

Varga Mihály – KISZ-titkár

Rogán Antal – KISZ-titkár

Deutsch Tamás – KISZ-titkár

stirlitz írta...

Na lehet komcsizni fidesz névtelenek

éva írta...

Nagyon is hasznosak az ilyen beragadt Caps Lock-os névtelenek. Így legalább minden normális ember látja, hogy milyen színvonalú emberek alkotják a még megmaradt FizeSS kemény mag derékhadát. Ezek menthetetlenek, ezek bármit lenyelnek antikommunista és/vagy nemzetiszínű szósszal leöntve

Névtelen írta...

A kép mindent elárul:

Amikor a lakáj alázatosan fogadja a hazaérkező háziurat.

éva írta...

Képelemző névtelen
Érdekes, én a képen inkább egy önelégült, magát otthonosan érző háziurat látok, amint fogad egy falusi sutyerákot, aki látni valóan feszélyezve érzi magát a palotában.
(kekec)

007 írta...

Láthattok ti itt falusi sutyerákot, de akkor is ez a falusi sutyerák ma Magyarország első embere. Nyugodtan lehet poncskondiázni, ő még csak le se szar benneteket, s akkor is ő diktál nektek még egy darabig. A cipőjéről a port sem törölhetnétek le.Nektek legfeljebb csak itt a szájtépéstől lesz kielégülésetek, ha ugyan még képesek vagytok rá.Jó szexet!Egészségetekre!