A demonstráció az értelmező szótár szerint politikai
értelemben a tüntetést jelenti, a tüntetés pedig azt, hogy jelenlétünkkel
valami ellen tiltakozunk, vagy valami mellett kiállunk.
Régi fegyvere ez a társadalomnak, használja is a politikában
boldog-boldogtalan, mi sem vagyunk kivételek.
Csak nálunk történelmileg úgy alakult, hogy a baloldal
elfelejtette, hogy hogyan is kell ezt csinálni, jóllehet ott van előtte az élő
példa, mert azt azért meg kell hagyni, hogy ellenfeleik remek produkciókat
mutatnak be a műfajban.
Mi meg lassan a világ legkisebb tüntetésével akarunk
bekerülni a Guiness-bookba, lassan már csak hárman járnak tüntetni: egyikük,
akinek a tüntetés ötlete eszébe jutott, a másik, aki a szervező és egy tüntető,
aki a táblát viszi.
Merthogy elfelejtettük azt is, hogy hogyan kell mozgósítani
az embereket, aminek talán az is lehet az oka, hogy a tüntetések kiötlői és
szervezői különféle irodákban üldögélve egymást győzködik ötleteik
felülmúlhatatlanságáról, miközben ők is érzik, hogy valami nincsen rendben,
ennél azért többet kellene produkálni.
Így aztán minden héten van egy százfős tüntetés, ugyanazok
az arcok, ugyanazok a jelszavak, ugyanazok a szónokok, csak egyre kevesebb a
tüntető.
Merthogy tüntetni akkor érdemes, ha annak van foganatja, ha
a tömeg magával a létével megrettenti a hatalmat, de legalábbis vitatott dolgai
újragondolására készteti.
Ötszáz fős tüntetés nem alkalmas arra, hogy maradandó nyomot
hagyjon abban a csepp kis politikusi agyban, az csak arra jó, hogy elvegye az
elégedetlenek kedvét a részvételtől.
Egy rendes tüntetést ötvenezer ember alatt nem lehet
abszolválni, vagy csak egy sikátorban érdemes megtartani, ahol két biciklis is
a tömegnyomor benyomását tudja kelteni.
A tüntetés céljával is csínján kell bánni, mert bár
kétségtelen, hogy egy nyilas Új Színház léte és Csurka drámája felháborító, de
azt azért tudomásul kell venni, hogy ma Budapesten tán ötezer ember ha jár
színházba, ők cirkulálnak a produkciók között, a többi embert meg leginkább a
Jóban-rosszban, meg most a Dallas köti le, fogalmuk sincs arról, hogy ki is az
a Dörner György.
Ezzel a céllal tömegdemonstrációt szervezni eleve
reménytelen, ez legfeljebb egy párszáz fős flashmobra való gyúelegyet
tartalmazó célkitűzés.
Ha én szerveztem volna ezt, akkor az összesereglett emberek
egy pisztolylövésre feltesznek magukra egy sárga csillagot és lerogynak az
aszfaltra a színház előtt, egy Szálasi beszéd hangjaival a háttérben.
Fotósok, híradó, miegymás, aztán mindenki megy az dolgára.
Másnap valaki felfesti az aszfaltot a színház előtt, Csurka =
és ide egy nyilaskereszt jönne, nem hülye a nép, értene belőle.
Harmadnap röpcédulák a Fővárosi Önkormányzat
épületének folyosóin, Tarlósnak disztingvált úrhölgyek átadnának egy albumot,
benne a nyilasuralom képeivel, gettóval, Duna parttal, halottakkal – benne egy
levéllel és a levélben egy kérdéssel: ezt támogatja ön?
Mindehhez társítani kellene a net nyilvánosságát és a még
megmaradt kis médiafelületet, és jó lenne bevonni az akcióba olyan
jobboldaliakat, akik gyűlölik a nácizmust.
Van ilyen, higgyük el!
Az igazi tüntetés nagyobb célokat kell, hogy maga elé tűzzön,
ehhez mérten nagyobb előkészületet is igényel - itt nem érdem, ha valaki egy
ilyet három nap alatt akar megszervezni.
Ide technikai felkészültség kell, mert a világ
legkiábrándítóbb dolga a rossz hangosítás, színpad kell, estefelé esetleg
fények, de jobb az ilyesmit délutánra szervezni.
Ötvenezer embert kell minimálisan ahhoz mozgósítani, hogy
ütős legyen a rendezvény, de még jobb százezer embert összeverbuválni - lehet
vidékről buszokkal, vonattal felutaztatni a rendezvény céljával egyetértő szimpatizánsokat,
ehhez persze meg kell teremteni az anyagi hátteret.
Meg kell keresni azokat a vállalkozókat, akik nem értenek
egyet a demokrácia aktuális honi állapotával, annyit ők is áldozhatnak a haza
oltárán, hogy megyénként kibérelnek néhány buszt, a buszokra pedig a helyi demokratikus
szervezetek megszervezik az utasokat, útközben elmagyarázva a tüntetés célját.
Voltak itt a baloldali kormányzásnak haszonélvezői, ha
szükséges, emlékeztetni kell őket arra, hogy bár a hála nem politikai
kategória, mégis, a feledékenység csúnya dolog.
A helyszínt is jól kell megválasztani, mert más-más térben
máshogy mutat ötven-százezer ember, és arra kell számítani, hogy a hatalom majd
megpróbálja elbagatellizálni az eseményt, mint az Operaházi tüntetésnél is
tette.
Kellenek frappáns jelszavak, énekelhető dalok, az ilyesmi
összefűzi a tömeget, lelkesít és erősíti a „mi egy csapat vagyunk” érzést.
És a szónokok…
Nem kell minden szervezetnek szónokot állítania, meg kell
találni viszont azokat az embereket, akik képesek tömegekhez szólni.
Lehet valaki bármennyire briliáns elme, ha nincs meg benne
az a szikra, ami a szónokot szónokká teszi, akinek szavaira felkapja fejét a
tüntetés résztvevője, akinek mondanivalójáról úgy érzi, hogy az ő érzéseit
fogalmazza meg, aki érzi a tömeget és rugalmasan alkalmazkodik hozzá, képes magával
ragadni az embereket és a megfelelő hívószavakat mondja nekik.
Nincs sok ilyen ember, de nem lehetetlen megtalálni őket.
Meg a biztonság.
Végre fel kellene hagyni a nyámnyila szépelgéssel, a
tüntetéseken rendezőgárdát kell alkalmazni, ha szükséges profi biztonság
szolgálatot is, és a provokátorokat azonnal és kíméletlenül el kell távolítani.
Mégegyszer nem fordulhatna elő olyan, hogy maroknyi nyilas csürhe a tüntetés kellős
közepén köpködi a baloldali politikusokat.
Sok lúd disznót győz, de ehhez kellene néhány tökös gúnár
is, akik nem hagyják magukat megfélemlíteni.
Ha valaki visszaemlékszik arra a nagygyűlésre, mely 2006-ban
volt az Andrássy úton, akkor az érti, hogy mire gondolok, mikor a
professzionális szervezést hiányolom.
Akárki szervezte, tehetséges ember volt – most vajon mit
csinál?
Kinek dolgozik?
Miért nem nekünk?
Ütős demonstráció megszervezéséhez persze kellene politikai
akarat is, ezt nem lehet improvizatív módon szervezni, ide profizmus kell,
csapat kell, ez nem egyemberes feladat.
Remélem, még lesz időnk megtanulni tüntetni, mielőtt a Vezér
kijelöli az Egységes Nemzeti Demonstrációs Teret a Lisztferihegyi repülőtér
mellett, valahol a kukoricásokban, ahol az ellenzék élhet alkotmányos jogaival.
A jobboldal persze nem tüntet, ők majd csak sétálgatnak alakzatban
a belvárosban,Orbán meg röhöghet a markába.
Ideje lenne megtanulnunk harcolni.
:O)))
2 megjegyzés:
Pupu!
Ilyen ember kellene tökös gúnárnak, mint Te! Megyek veled tüntetni, mert már nagyon mehetnékem van.
Pupu az a feneség, hogy nem akarásnak nyögés a vége. És az ellenzék felől csak nyökögések hallatszanak, kizárólag a civilek próbálkoznak, egyre kevesebb sikerrel, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy nincs tétje a gyülekezéseknek.
Az LMP ugyan csinál zártkörű pártrendezvényt - leláncolós performanszokat - de szigorúan belterjesen, nehogy már netán támogató tömeg gyűlhessen össze Orbán ellen.
Az Mszp meg utoljára egy zárt csarnokban gyűlt, amiből a résztvevőknek egyetlen haszna származott - egy piros sálacska.
No és rácuppant az Éhségmenetre, nyugiban behúzódva az Alkotmány utcába, csak pár eszement próbált eljutni a Kossuth térig, de a rendezők hamar lekezelték őket.
Namármost 2 eset lehetséges: az ellenzék TÉNYLEG ennyire hülye,
tutyi-mutyi és inkompetens - vagy nem akarnak úgy járni, mint 2006-ban, hogy egy kissé aktívabb viselkedéssel a nyakukba szakadjon a 2014-es romeltakarítás minden nyűge. Hadd élvezze a nép az orbánjárást továbbra is, mert az talán képes lesz őket kikergetni a pocsolyából, ahol most dagonyáznak.
Mert semmiféle szervezés nem képes aktivizálni a tömegeket, akik maguk még nem mozdulnának. Kell még néhány év, mire a legelvakultabb hívő is kiábrándul Egyeskéből. És nagyjából minden problémát áttoltak 2014 utánra - hadd élvezze az, aki csinálta! Pedig futóhomokból - egy bizonyos mélység után - már nem lehet ép bőrrel szabadulni, jobb lenne azt a süllyedést még időben megállítani, mert a vége tényleg emberhalál lesz.
Megjegyzés küldése