2013. április 10., szerda

A KÖZ VÉLEMÉNYE


Na, ez az, amiről mindent pontosan tudhatunk.
Merthogy az egy főre eső közvéleménykutatók tekintetében meglehetősen jól állunk, márpedig ha egy céget létrehoznak, akkor annak el kell foglalnia magát, hadd lássák alapítói, hogy nem a szélbe szórták a pénzt.
Így aztán dőlnek a közvéleménykutatási adatok a gyanútlan választópolgárok nyakába, hogy csak úgy kapkodhatja a fejét, majd elspekulálhat a világ végtelen egyszerűségén: elolvasom, hogy mi is a véleményem – szavazok, oszt jónapot.
Merthogy a közvéleménykutatás remek fegyver egy választási küzdelemben, az ember ugyanis társas lény, nem szeret magányos sziklaként dacolni az árral, szívesebben úszik együtt akár a csatornák felszínén lebegő terjedelmesebb anyagdarabokkal is.
Még akkor is, ha a lelke mélyén érzi, hogy talán nem ez a helyes magatartás, talán mégiscsak jobb lenne sziklának lenni, hiszen a sziklák a legritkább esetben állnak egy szartenger közepén.
Mindenesetre remekül lehet ezzel is manipulálni a népet, hiszen ha egy kitartó kommunikációs nyomulást (melyben mást sem lehet hallani, minthogy mit adott a Viktor, meg, hogy miként csökkentette a rezsit) követően megjelenik a közvéleménykutató azzal, hogy felmérése szerint az emberek Orbánt tartják a legalkalmasabb miniszterelnöknek, akkor nincs is tovább hezitálás. Vityka vezér csillaga egyre fényesebben ragyog.
Két oknál fogva, - az egyik az, hogy az emberek általában csak a főcímekig olvassák a politikai tárgyú cikkeket, ami nagy kár, mert ha az egészet elolvasnák, akkor azért tudhatnák, hogy az adott felmérésben Orbán Viktort a szavazókorú népesség 29 százaléka tartja a legalkalmasabb miniszterelnöknek, Bajnai Gordon 16 százalékkal a második, míg három további jelölt közül Mesterházy Attila és Vona Gábor támogatottsága 9-9, Gyurcsány Ferencé 4 százalékos.
Ha azon is elspekulálnának, hogy mi van egy Bajnai-Mesterházy-Gyurcsány összefogás esetén, különösen, ha hozzákalkuláljuk azok szavazatait, akik egy istennek sem árulják el pártpreferenciájukat, sőt.
Horribile dictu fénylő tekintettel azt mondják, hogy Orbánra szavaznának, de majd a fülke magányában egyik kezük lányboldogító ujját az ég felé bökve a másik kezükben lévő tollal mégsem a Szent neve mellé teszik az ikszet.
Persze nem mindenki ennyire csavaros észjárású.
Egyszerű Lajos és neje, a csinos és gömbölyded Egyszerűné Szép Maflácska azért úgy fog szavazni, ahogy a vélelmezhető és a közvéleménykutató által indirekt módon megjelölt többség szavazni fog.
Az ember már csak ilyen.
Komoly kutatások bizonyítják, hogy egy választás után úgy két héttel már a vesztes pártra szavazók fele legalább határozottan azt állítja, hogy ő a nyertesre szavazott.
Ha sikerül elültetni az emberek fejében a reménytelenség és az előre lefutott meccs gondolatát, az a választások során vagy szavazatokban, vagy a választástól való távolmaradásban nyeri el jutalmát.
Győztesekkel együtt menetelni általában jó érzéseket vált ki az emberben, akit évszázadok formáltak szervilis rabszolgává, aki egy-egy ilyen pillanatban úgy érzi, hogy ő is alakítója, méghozzá győztes alakítója a történelemnek, nem olyan szerencsétlen lúzer, mint azok, akik a másik pártra szavaztak.
Merthogy a történelem során a lúzerekkel rengeteg kellemetlen dolog történt, ütötték-verték őket, lányaikat, asszonyaikat megerőszakolták, majd a győztesek beletörölték a csúnyájukat a frissen mosott függönybe, világgá kergették őket, rájuk gyújtották a házat vagy elégették őket máglyán, szóval nem kell horrorfilmet vetíteni ahhoz, hogy tudják, hogy mi várhat rájuk a lúzerek táborában.
Választások előtt ezért roppant fontos kérdés, hogy ki lesz a kijelölt vesztes.
Persze ezt nem lehet csak úgy bejelenteni Selmeczi Gabikának, mint egy egyszerű nyugdíjkassza-rablást, mert az, ha kivesznek a zsebéből egymilliót/fő, az nem rázza meg annyira a magyart, mintha a másik kőtörő kalapácsot forgató szerencsétlen megtudja róla, hogy ő a vesztesekkel tartott.
E tekintetben kitartó és következetes manipulációra van szükség, melynek során hatni kell az érzelmekre, meg kell említeni, hogy csak az nevezheti magát igaz magyarnak, aki a turul seggét nyalni hajlandó gyalog elzarándokolni Tatabányára, - ez persze kiváltható valamelyik helyi fideszes potentát seggének harcos nyalásával is.
Hatni kell ezzel párhuzamosan az értelemre is, már persze, ezt azért nem szabad túlkomplikálni, elég azt mondani, hogy még a hülye is tudhassa, hogy a svájci frank árfolyamát a bankár dönti el, és hiába fordul ellenünk az egész nyugat, akkor is nekünk van igazunk!
Majd mi megvédjük Magyarországot!
Támogassad a tervet, hogy adunk neked ötszáz forintot, mert a közüzemi szolgáltatások díját mi döntjük el!
Mi a javadat akarjuk, és ha – figyelmetlenségünk folytán - esetleg van még valamennyi, majd mi megmentjük, mint Gabika a nyugdíjadat!
Kell ellenség is, erre a mai helyzetben a cigány a legalkalmasabb, kivéve persze a gyevi bírót, mert az most éppen nem ér rá - igen elfoglalt, ő a Harmadik Honalapító.
A zsidó az neccesebb, de őt is fel lehet használni!
A rohadt kizsákmányoló bankár figurája rendkívül kedves kép a hazánk népességének jelentős többségét, de legalább 29 százalékát kitevő (lásd fentebb…) agytekervények nélküli tömegnek.
De jó a zsidó még arra is, hogy vele fényezzük az Unióban már kissé megkopott Vezéri Glóriát, velük bizonyítva, hogy dehogyis antiszemita a Vezér, hiszen most is betiltotta azt a motoros tüntetést, mely a Síp, a Dob és a Nádihegedű utca népének akart kedveskedni némi gázadással.
Ettől ők berzenkedni kezdtek, a Fidesz okostojásai meg – szerintem – a térdüket csapkodták a röhögéstől.
Hiszen igen könnyen elképzelhető, hogy ők kérték fel a baráti hadakat (Fradi drukkerek, Vona bús népe, egyszerű gépesített mezei nácik) hogy ugyan, akarjanak már felvonulni motorokkal a Dohány utcában, adjunk a gurulásnak valami poénos nevet, aztán hadd tiltsa be személyesen a Viktor!
Mi eljuttattuk tervünket a fogyasztókhoz, Viktor úgy csinál, mintha mérges lenne, - irgum-burgum – aztán mindenki tapsol és jókat kacarászik a sok beszari zsidón.
De lehet, hogy valóban nem volt semmi hátsó szándék a menet névadásában, meg az útvonaltervben sem, a szándék éppen az volt, amit közzé tettek, hogy felejtené nyitva a gázt éjszakára a hálószobájával szomszédos konyhában az, aki ezt a minősített szemétséget kitalálta.
Százezernyi halott emlékét gyalázta meg, büntesse meg ezért az ő istene, ha van neki olyan - ha nincs, akkor meg minden rendben van, mert a sors igazságos, vélhetőleg légszomjtól kínozva, halálfélelemmel a szemében fog kiszenvedni – valamennyivel jobb és élhetőbb lesz utána a Föld…
Szóval, ha tanácsolhatok valamit, akkor ne a közvéleménykutatások eredményeit tanulmányozzuk, hanem használjuk a saját józan eszünket, ha feledékenyek vagyunk, vegyük elő a négy - öt évvel ezelőtti számláinkat és nézzünk meg egy videót 2006. október 23.-áról, vagy a televízió-székház ostromáról.
És legyünk felettébb gyanakvók, mert ezek majmot csinálnak belőlünk is, ha hagyjuk.
Ne hagyjuk!

:O)))

7 megjegyzés:

Avi írta...

Kedves Pupu!
A zemberek eszére apellálni elég necces dolog mint azt te is leírtad. :) (0-val való szorzás eredménye az ortodox matematika szerint "0" )
A "jókívánságaidhoz" én is teljes szívemből csatlakozom.

pretty írta...

1990-ben elég sok emberrel beszéltem arról kire szavazott és aki az MDF-re az mind azzal indokolta,hogy a szomszédok is arra szavaztak.Aki más pártra szavazott az elmondta őneki tetszik a választott párt programja.Sajnos sok ember csak azt tudja mondani,amit szajkóznak,az értékítélete egyenlő a nullával.

Névtelen írta...

Akkora hazugságörvényben élünk, hogy csodálnám ha éppen a közvélemény kutatói jelentenének kivételt, persze tisztelet a kivételeknek...
Szerintem a következő választást nagyban befolyásolhatják azok a fiatalok, akik egy teljesen új szemlélettel két-három mondatban tömören összefoglalják kortárs, baráti csoportokban - akár szülői, vagy nagyszülői fülek hallatára -, hogy mi folyik ebben az országban.
Az pedig egy érdekes közvéleménykutatás lehetne, ha annak a félmillió külföldön munkát végző embernek a családi, rokoni, baráti körében történne kutatás. Mondjuk egy emberre számolva van két szülő, négy nagyszülő és mondjuk egy nagykorú testvér az már 7 fő! És egyéb hozzátartozóról még nem is beszéltünk. Félmillió szorozva héttel az egyenlő három és félmillió, de ez csak egy feltételezés a köz véleményéről!
özv. Kussné

Névtelen írta...

Megint egy nagyszerű írás, gratulálok Pupu.
Kezdettől fogva sejtettem, a "gázos" felvonulás is Orbán trükkje, a betiltás "módja" egy nagyon átlátszó, de előre eltervezett gyors reagálás volt szerintem.
Mano.

Sicc írta...

A gázos felvonulás bejelentése és a betiltás nagyon átlátszó ügy. Fényezik a főnököt. Nem tudom külföldön beveszik-e ezt a maszlagot?

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Írásod több mint gondolatébresztő. Chaplin Diktátorát juttatja eszembe, amikor címszereplő a földgömbbel labdázik.
A mi kis Viktátorunk is valami hasonlót tesz, csak kisebb léptékben, egy országgal labdázik. Képzeld csak el, egy addig ismeretlen kis dunántúli falu egyszerű gyereke 38 éves korára egy tízmilliós ország kormányfője lesz, persze, hogy "elszalad vele a ló".
Mindent megtehet! És meg is teszi! Ígérd meg Viktor, hogy újra miniszterelnök leszel csináltatsz olyan rendeletet, hogy annyi pálinkát főzhetek, amennyit csak akarok! - Megígérem, de te meg ígérd meg, hogy soha nem fogy ki nálam a demizsonból a pálinkád! Én is megígérem...
Na kb. így születnek a "meglepő" új magyar törvények. (morzsi)

hello írta...

Kedves Pupu!

Lehet, hogy Torkos Matild (MN) is olvassa a blogodat? Mintha a mai eszmefuttatását - mint a Klubrádió sajtószemléjében hallom - Te inspiráltad volna: azzal fenyegeti a híveiket, hogy amikorra kell, a baloldal összezár majd. Vagyis lefordítva: kapják össze magukat, álljanak vissza a sorba a hajdani, mára elbizonytalanodott szavazóik is!
Bár én minden ilyen fajta vészjeleket adó, onnét érkező írás mögött még inkább azt sejtem, hogy altatni kívánják azt a nem alaptalan gyanút, hogy az ellenzék a választási rendszerük körülményei között max. szép lehet, de okos, azaz nyertes nem.