2013. április 18., csütörtök

AKKOR MOST VAN BÉKESZERZŐDÉS VAGY NINCS?



Tulajdonképpen az ügyészségről szerettem volna ma írni, aztán az élet beleszólt a terveimbe, mert adott még álmélkodni valót, pedig már azt hittem, hogy Orbán országában engem már nemigen lehet meglepni, erre tessék.
Azért kezdjük az ügyészséggel, mely az elmúlt ötven év minden ügyészi színvonalát felülmúlta a Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és államtitkára, Fapál László ügyében.
Két év nyomozás után ugyanis a bíróság az első tárgyalási napon arra utasította az ügyészséget, hogy 30 napon belül jelölje meg pontosan, a vádlottak milyen magatartással és milyen törvényeket szegtek meg.
Ez ugyanis nem derül ki a vádiratból.
Ezen már csak röhögni, vagy sírni lehet, ez már a szakmai munka legalja, innen lejjebb már csak az lenne, ha megjelenne a tárgyaláson a legfőbb ügyész és egy elegáns mozdulattal személyesen lőné főbe a vádlottakat, a védőket meg a bírót, majd belefújva a pisztoly csövébe, széles mosollyal eltávozna.
Az már eleve a magyar jogállam megcsúfolása volt, hogy ebben az országban Polt Péter legfőbb ügyész lehetett, erre a posztra azért Rákosi óta mindig a szakma krémjéből válogattak, első eset volt az övé, mikor ez a krém, hogy úgy mondjam illatos és barna színű volt.
Poltnak első megválasztása idején egyetlen érdeme volt, nevezetesen, hogy politikai hovatartozásához nem férhetett kétség, mindenki tudta, hogy a Fideszhez kötődik.
Ami azt illeti, ez egy olyan párt tekintetében, mely már akkor is erőszakos volt és már akkor is eszközként használta a kriminalizálást politikai ellenfeleivel szemben, igencsak vérfagyasztó döntés volt, lévén az ügyészség katonai hierarchia szerint működő szervezet, melyben a legfőbb Ügyész szerepe döntő és meghatározó formális úton is, ebben a szervezetben nem kell sokat tökölődni a látszattal.
Hogy a kormányváltás után nem próbálták ki rajta utódai saját módszereit, nem állították bíróság elé tevékenysége miatt és hogy ma nem válóperes ügyvéd Pusztakavicson, az csak a baloldal önsorsrontó doktrinerségének és az általuk a mai napig képviselt előkelő finnyának köszönhető.
Kár, mert aki egy medencényi szarban úszóstílusa szépségeire ügyel, ahelyett, hogy megpróbálna azonnal kikeveredni onnan és sürgősen zuhanyozni, az nem teljesen épelméjű, és igen nagy valószínűséggel megjövendölhető, hogy bele fog fulladni a medencébe – mint ezt aztán a későbbi fejlemények bizonyították is.
Orbán alkotmányos puccsa után a hű vazallus persze azonnal visszakapta stallumát és azóta is buzgón, lihegve és farokcsóválva szolgálja a gazdit.
Szánalmas dolog ez, hiszen az ügyészség kezében óriási hatalom összpontosul, de Sztálin és Visinszkíj óta egy valamirevaló politikus kormányon – mert van ország, ahol az ügyészség kormány-alárendeltségben dolgozik – nem engedné meg magának, hogy az állam ügyészsége ennyire nyilvánvalóan politikai megrendelésre dolgozzon.
Persze Orbán nem valamirevaló politikus, hanem egy szociopata maffiózó, aki mindent – és ezt tessék szó szerint és jövendölésnek venni – mindent és mindenkit, akit lehet felhasznál és fel fog használni hatalma megőrzése érdekében.
Mindennek ellenére ez a szint meglepett.
Ugyanis ez már a pofátlanság csúcsa, a bírósággal és az állampolgárokkal szembeni olyan mértékű tiszteletlenség, melyet csak olyan ember mer elkövetni, aki magát korlátlan hatalom birtokában tudja.
Jelen esetben sajnos nem is alaptalanul, mert mára a bujtatott diktatúra és az állampolgári szervilizmus alkotó nászban egyesült, a bíró pedig, aki az ügyben felháborodott ezen, mostanában nemigen fog kényes politikai érdekeket is érintő ügyeket kapni, ellenben a nagy szakmai kihívást jelentő libatolvajlási ügyek specialistájává képezheti magát.
Csoda lenne, ha mégis győzne az ellenzék, amire Bajnai legutóbbi ostobasága óta még kevesebb az esély, mint eddig – szervezete elfogadott ugyanis támogatást az OTP-től és a MOL-tól, márpedig az ókori spártai közmondás szerint nem kellene hinni a görögnek, akkor se, ha ajándékot hoz, nem ok nélkül hozza…
Holnap meghallgathatja majd, hogy valószínűleg a Videoton lelátóján beszélték meg a dolgot, holnapután elmondják majd, hogy ezek mind egyformák, harmadnap ott találja magát egy pöcegödörben, megvádolva azzal, hogy elvtelenül anyagias, ugyanannak a bandának a szekerét tolja, melynek bakján Viktor ül, a rakománya meg az imént említett urak zsákmánya.
Egyébként Csányiról elmondta, hogy nem oligarcha, ami azért édes dolog.
Ha valaki a mai magyar közéletben, hát akkor Csányi aztán oligarcha a javából, ugyanis ő is politikai befolyássá konvertálta már régen gazdasági hatalmát, és boldogan bábozik a politikusokkal.
Erre a legszebb példa az UD Zrt és az MDF ügye - ha valaki nem hinne nekem, kérdezze meg Dávid Ibolyát, aki ugyan nem ért a focihoz, de oligarcha ügyben elég jólképzettnek tűnik.
Ami meg a meglepetést illeti, az a motoros-felvonulás, melyet más néven, más útvonalon a miniszterelnöki ukáz dacára (?) mégis tudomásul vett a Rendőrség, úgyhogy attól ugyan nem kell tartani, hogy ezek a neonácik belehajtanak a zsidó emlékmenetbe, de már szervezkednek a többiek, akikről ezt azért nem merném határozottan állítani.
Nem az útvonallal meg a megnevezéssel van itt a baj, hanem a viruló neonácizmussal, mellyel itt oly szépen eltrükközgetett a miniszterelnök, világ szégyenére.
Üdvözlöm az általam igen mélyen tisztelt Ungváry Tamást is, gondolom, most elégedett...
A náci is olyan, mint a cirkuszi bohóc hangszere – egyik elromlik – van másik!
És itt az igazolása annak, hogy aki Orbán ez ügyben történő fellépésének örvendezett, az tévedett.
Engem halálra ingerelt, mikor általam eddig talán túlzottan tisztelt neves zsidó személyiségek hálásan lelkendeztek Orbán törvénysértő eljárása okán és gyakorlatilag azt mondták, hogy a cél szentesíti az eszközt.
Hát lószart Mama, egyrészt ez az elv velejéig romlott és hamis, másrészt ez csak egy trükk volt - a sunyi hazug uniós fellépése előtt kisimogatta a szőnyegen a ráncokat, pofára ne essen, - mibe került neki?
Az a baj, hogy sokan ezt az elmebeteget úgy próbálják megítélni, mintha normális ember lenne, nem egy hatalomba szerelmes szociopata.
Meglesz még ennek is a böjtje.
Állami támogatással Gyurcsányból meg mozisztár lesz, majd Szamóca nagy empátiával eljátssza a volt miniszterelnök szerepét, nem aggódom, hogy a film hőse mennybe menne.
A diákoknak meg kötelező lesz megtekinteni a filmet – minden művészetek közül ez számunkra a legfontosabb, megmondta már Lenin elvtárs is, és a Führer elvtárs is felkarolta Leni Riefenstahlt…
Ha ez egy normális ország, akkor én meg éneklő-kanonok vagyok Kalocsán…

:O))))

8 megjegyzés:

kimifan írta...

Minden szavad ül... Még szerencse, hogy ültem, amikor az atv-ben megláttam az előzetest. Meg az is, hogy Gyurcsány a humoránál volt... Abban tévedsz, kedves Pupu, hogy nem Szamóca játssza Ferencet, hanem egy parodista...
Nagyon örültem, hogy előbb olvastam a Mandinerben a film - és Gyurcsány - kritikáját: ki tudok akadni rendesen, hogy még itt és most is őt vádolják: "...önmagunk folyamatos alulmúlására kitűnő példa Gyurcsány Ferenc és az ő pályája. Ahogy Pintér Bence írta még januárban, a volt miniszterelnök a hazai trash-kultúra része, akinek minden második megnyilvánulása mutatja, milyen az, amikor valaki csak nem veszi észre magát és azt, hogy hova süllyedt néhány év leforgása alatt. Gyurcsánynak komoly felelőssége van a hazai közbeszéd alacsony nívóra szorításáért és a sérelempolitika folyamatos életben tartásáért..."
És most, hogy Téged is elolvastalak, nyugodtabban megyek aludni... Köszönöm. Kimifan

hello írta...

A címben szereplő kérdésedre íme a bizonyíték - már amennyiben ez a jelen hatalmat egy molekulányit is érdekli:

1947. évi XVIII. törvény
a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában

II. RÉSZ

Politikai rendelkezések
I. Cím

2. Cikk
1. Magyarország minden szükséges intézkedést megtesz aziránt, hogy a magyar fennhatóság alá tartozó minden személynek biztosítsa faji, nemi, nyelvi vagy vallási különbség nélkül az emberi jogok és az alapvető szabadságok élvezetét, ideértve a véleménynyilvánítás, a sajtó és közzététel, a vallásgyakorlat, a politikai véleménynyilvánítás és a nyilvános gyülekezés szabadságát.

2. Magyarország továbbá kötelezi magát arra, hogy a Magyarországban életben lévő jogszabályok sem tartalmukban, sem alkalmazásuk során a magyar állampolgárságú személyek között azoknak faja, neme, nyelve vagy vallása alapján nem fognak különbséget tenni, sem semmiféle megkülönböztetést maguk után vonni, akár az érdekelteknek személye, javai, üzleti tevékenysége, foglalkozásbeli vagy pénzügyi érdekei, személyállapota, politikai vagy polgári jogai tekintetében, akár pedig bármely egyéb tekintetben.

4. Cikk
Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai avagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát, fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan e fajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól.

Névtelen írta...

OFF
Soron kívül!!!
Szolgálati közlemény:
http://hvg.hu/itthon/20130419_Bajnai_kijelolte_az_MSZP_fele_fordulas_da
:-)))

özv. Kussné
(tegnap volt a névnapom, úgy látszik ezt is ajándékként kaptam :-)))
ON

éva írta...

Pupu, vannak azért más mondások is!
Pecunia non olet és A templom építésénél akár az ördög is tolhatja a talicskát.
Az E14-nek szüksége van pénzre, miért utasítana el egy NYILVÁNOS adományt? Az még nem kötelezi semmire.
Csányinak meg van esze, hiszen nem zár le semmiféle vonalat, Oszkó is az egyik cégében van alkalmazásban, pedig ez biztos nem volt jó pont Orbán szemében.

pleinair írta...

Éva, Nekem valahogy csőbehúzás, lekenyerezés, prostituálás íze van ennek a Csányi-féle nagylelkűségnek. Az az érzésem, hogy meg fogja kérni az adomány árát a Mol és Csányi is. Manapság semmi sincs ingyen.
Az is furcsa ellentmondás, hogy egy eddig Orbánt pénzelő oligarcha hirtelen az ellenfelet támogatja.
Az se lehetetlen, hogy orbánnal előzetes egyeztetés előzte meg a felajánlást.

Bajnai bármennyire szimpatikus személyiség, sajnos mindig jellembeli gyöngeségének, befolyásolhatóságának kusza szálai között botladozik, mindaddig, míg hasra nem esik. Ha ez bekövetkezne, Mesterházy kezébe csúszna át a leendő miniszterelnöki szerep. Viszont Bajnai annyira népszerű, hogy talán még azt is túléli, hogy anyagi érdekek fejében lepaktál egy "orbánista" oligarchával. A zemberek nem kényesek az efféle morális tartalmú ügyekre, és nem is látnak a kút mélyére, ahol a döglött macska rohad.
PuPunak ebben a blogjában is rendkívüli éleslátásról tett tanúbizonyságot az illatos és barna krémmel kapcsolatban éppúgy, mint az előző kormány úszóstílusának eredményét illetően. Abban is igaza van PuPunak, hogy sokan, még a zsidó értelmiség képviselői közül is bedőltek Orbán hazug álszigorának a motoros nácikkal szemben.

Ez egy nagyon remek PuPu-blog! Köszönet érte!:)))

pleinair írta...

Éva, Nekem valahogy csőbehúzás, lekenyerezés, prostituálás íze van ennek a Csányi-féle nagylelkűségnek. Az az érzésem, hogy meg fogja kérni az adomány árát a Mol és Csányi is. Manapság semmi sincs ingyen.
Az is furcsa ellentmondás, hogy egy eddig Orbánt pénzelő oligarcha hirtelen az ellenfelet támogatja.
Az se lehetetlen, hogy orbánnal előzetes egyeztetés előzte meg a felajánlást.

Bajnai bármennyire szimpatikus személyiség, sajnos mindig jellembeli gyöngeségének, befolyásolhatóságának kusza szálai között botladozik, mindaddig, míg hasra nem esik. Ha ez bekövetkezne, Mesterházy kezébe csúszna át a leendő miniszterelnöki szerep. Viszont Bajnai annyira népszerű, hogy talán még azt is túléli, hogy anyagi érdekek fejében lepaktál egy "orbánista" oligarchával. A zemberek nem kényesek az efféle morális tartalmú ügyekre, és nem is látnak a kút mélyére, ahol a döglött macska rohad.
PuPu ebben a blogjában is rendkívüli éleslátásról tett tanúbizonyságot az illatos és barna krémmel kapcsolatban éppúgy, mint az előző kormány úszóstílusának eredményét illetően. Abban is igaza van PuPunak, hogy sokan, még a zsidó értelmiség képviselői közül is bedőltek Orbán hazug álszigorának a motoros nácikkal szemben.

Ez egy nagyon remek PuPu-blog! Köszönet érte!:)))

hello írta...

Kedves Pleinair, lehet, hogy nincs igazam, de miután a banksarcok az OTP-t sem kímélték, én azt sem tartanám lehetetlennek, hogy Csányi ettől egyrészt okkal-joggal kezd "kiszeretni" az eddigi támogatottjából, ugyanakkor lehet annyi realitásérzéke is, hogy a Kedves Vezető uralmát nem tartja örökkönvalónak, márpedig akkor a számára fontos, hogy továbbra is tényező maradjon a pénzvilágban, és ne kelljen vele együtt neki is eltűnnie a porondról!

PuPu írta...

Kedves Hello, Csányi nem egy ostoba figura, nem hinném azt sem, hogy naiv lenne, nem hiszem, hogy ne tanult volna a politikusokkal kapcsolatban a Postabanki esetéből. Princz is mindenkit támogatott, oszt ma sehol sincs sem ő, sem a bankja.
Viszont a bank felszámolásán sokan keresték magukat gennyesre...
Igaz, a helyzet nem ugyanaz - Csányi mögött ma már olyan erő áll, aminek csak a nyilvánosság számára látható részének tudatában is meg kell gondolnia minden magyar politikusnak, hogy vállalni tudja-e egy konfliktus esetén akár a politikai halált is.
Lásd: Dávid Ibolyát.
Viszont minden erős embernél előbb-utóbb születik egy még erősebb, még ravaszabb.
Persze ez elég gyenge vigasz...
:O)))