2013. április 20., szombat

LEGO-ORSZÁG A LEGO-KOSABBTÓL


Orbán Lego – világot épít.
Szerinte Magyarország bizonyos értelemben a Legot gyártó társasághoz hasonló vállalkozásba kezdett 2010-ben. "Ez ugyan egyáltalán nem játék, de legalább annyi ötletesség és fantázia kell hozzá, mint ahhoz, hogy Lego-elemekből teljesen felépítsünk egy külön világot - fogalmazott a miniszterelnök az ünnepségen.
Hozzátette: a magyaroknak arra kellett vállalkozniuk, hogy a rendelkezésre álló 21. századi elemekből gyakorlatilag újjáépítsék Magyarországot, amelyet különböző belső és külső, történelmi, politikai és gazdasági okok a csőd szélére sodortak.”
Talán kezdeném azzal, hogy azzal kellene inkább játszania, amivel a zsebében szokott, abban már nagy rutinja van, Magyarországot pedig jobb lenne, ha hagyná élni, mert mostanában inkább egy mega-Hárshegyhez hasonlít, mint élhető országhoz.
Azt is szeretném elmondani, hogy a normális országok, melyekben nem egy őrült kaparintotta meg a kormányrudat, szervesen fejlődnek.
Egyik lépés következik a másikból, a rendszer a hibákat folyamatosan korrigálja, az ország meg épül-szépül, lakói egyre kellemesebben élnek, döntéseiket demokratikusan hozzák, odafigyelnek egymásra, felkarolják az elesetteket és támogatják egymást reális céljaik elérésében.
Nekik eszükbe sem jut, hogy a társadalmat Lego-mintára kellene felépíteni, mert az ember nem kis kockácska, melyet ide-oda lehet dugdosni, és ha jól körülnéz, akkor a saját ábrázatán kívül nincs még egy ábrázat az országban, amelyik egy bambapofájú Lego-emberkére hasonlítana, amelyik meg ilyen, az csak az ő kedvében akar járni – no, nem ingyen, persze.
Az is kérdéses, hogy milyen is lehet az a külön világ, melyet nekünk állítólag építeni kellene, merthogy ha egy közösség bezárkózik a maga külön világába, akkor az degenerálódik.
Lakói olyanok lesznek, mint a kerítéssel körülvett erdők vadállománya, vagy Észak-Korea lakossága, akik amellett, hogy éhenvesznek, még olyan lelki deformációkat is elszenvednek, melyek helyrehozatalához még a rendszer felszámolása után is kell vagy száz év, minimum.
De tegyük fel, hogy a mi helyiérdekű kisistenünk olyan tehetséges, hogy idelegozná nekünk a saját külön kis világát, csak az a kérdés, hogy miből.
Merthogy – bár ennek ellenkezőjét állítja – nem állnak rendelkezésünkre XXI. századi elemek, sőt, semmiféle elemre nincs pénzünk – valaki már megmondhatná neki.
Hogy honnan akarná a szükséges elemeket megvenni és legfőképpen, mi lenne erre a fedezet, mivel egy kis doboz lego-elem meglehetősen drága, a magyar gyerekek 75 százaléka még soha nem birtokolhatott ilyet, vagy csak vendégségben.
Az pedig naiv elképzelés, hogy majd faragunk magunknak Legot nyárfából, mint hajdan az orsót vagy a kanalat, teknőt faragták - habár ez valószínűleg megoldaná a foglalkoztatási problémák egy részét.
Bizony mondom néktek, beteg ez a pasi.
Az ellenzéke sem különb – ez az ő szerencséje.
Folytatódik a Bajnai-Mesterházy huzakodás, most éppen Bajnai utasította vissza az MSZP indítványát a tárgyalások megkezdéséről, meg egyébként is, ő külön szeretne tárgyalni az MSZP-vel, ne legyen ott Gyurcsány, aztán majd ketten eldöntik, kell-e oda egyáltalán.
Merthogy az ő szervezete nem egy a sokból, hanem ez a szervezet az egyetlen tárgyalóképes szervezet.
Mondja ezt azután, hogy kiderült: szponzorai között ott szerepel a MOL és az OTP – úgy látszik, nagyon összeszoktak a Videoton lelátóján.
Egy nagy, össznemzeti hányinger a magyar belpolitika.
Meg azután, hogy nagy szövetségese, Juhász-füvész éppen ma vett részt egy gyűlésen, melyen az orvosi marihuána legalizálását szorgalmazták – érdekes módon azonnal meg is jelent egy ember az Együtt 2014 táblájával a kezében.
Hogy Orbán benyalt egyet az alkoholistáknak a házi pálinkafőzés engedélyezésével, az érthető a kétmillió alkoholista országában, de spanglit nem tekernek ennyien, és aki mégis, azon még az alkoholisták is felháborodnak ebben az álszent országban…
Mondtam én már sokszor: Bajnai számára olyan ez a Juhász-füvész, mint libának a kés, pedig – ahogy elnézem - Bajnai egyedül is el tudna bánni magával…
Ellenben a párválasztást táncházakkal segíti a kormány, a Kossuth téren már ki is vágták a fákat, hogy ne zavarják a csűrdöngölő előadását, ettől majd nő a magyar ifjúság párosodási kedve.
Merthogy ugyan a pávatánc is szép, de népszaporulati felhasználhatósága korlátozott, mindig a döntő pillanatban kellene hátralépni egyet...
Talán még megérem, amikor Viagrát osztogat majd a Fidesz az idősebbjének is, bár azt be kell valljam, az idei teveszaporulattal igen elégedett vagyok.
A hamarosan benyújtandó törvényjavaslat szerint a Parlament falához támasztott tizenhat alatti lányok nem csak megtarthatják szülői beleegyezés nélkül a fal mentén nemzett nemzeti gyermeküket, de erre kötelesek is lesznek!
Még, hogy fogy a magyar…
Táncház Budapesten kívül még kilenc nagyvárosban kerül megrendezésre, az időpontja május 26.-a lesz, mert - sajnálatos módon – május 31 – a Vezér 50. születésnapja - hétköznapra esik, így egy kicsit előbb perdül táncra az ország népe, úgy, ahogy a Vezér fütyül!
hálaadó mise meg a következő vasárnap lesz valószínűleg.
A hálaadó istentiszteletet is ugyanazon a napon fogja tartani Hegedűs Lóránt, zárt körben, a Jobbik, a Goj, a Nemzeti Érzelmű és az Egyéb Náci Motorosok, valamint a Fradi köménymagja és az újpesti ultrák részvételével.
Mindenesetre süt a nap, ismét betiltották a Nemzeti Érzelmű Motorosok motorozgatását, ahelyett, hogy a Nemzeti Érzelmű Motorosokat és az összes többi neonáci, neonyilas szervezetet tiltották volna be.
Vajon az új Lego-Magyarország építőelemei között lesznek kis Lego-nyilasocskák is?

:O)))

3 megjegyzés:

Neked5 írta...

" Nyíregyháza lesz a Lego fővárosa, új munkahelyeket teremt a kormány. Ilyen, és ezekhez hasonló otromba hazugságokkal traktálták a magyar közvéleményt pénteken. Orbán Viktor ugyan segített lerakni egy új LEGO-gyár alapkövét, ám a szépnek látszó külsőségek mögött más is van.
Például az, hogy amint azt az Új Ász című lap a Legótól megtudta, a gyár tulajdonosainak eszük ágában sem volt semmilyen alkut vagy együttműködést kötni Orbán Viktorral. Nem akartak semmilyen szintén közösködni a magyar politikával, mert semmi szükségük nincs rá. Nem akartak pénzt Magyarországtól, bár egy kormányhoz nagyon közeli cég üzengetett, hogy ők beszállnának az építkezésbe.
Egyszer már bejelentették, hogy kötnek együttműködési szerződést, aztán jött a néma csend. Most valahogy rávették őket. Ott egyébként 320 fröccsöntő fogja majd ontani a Lego játékok darabjait.
Orbán Viktor egyszerűen ráerőltette magát a Legóra. Ezekkel a megfoghatatlan és súlytalan és értelmetlen szerződésekkel csak azt szeretné bizonyítani, hogy milyen virágzó hely ez a valóságban rohadó, összezuhanó, és e pillanatban reménytelenséget sugárzó ország.
Ez csupán egy állomása a szokásos szájkaraténak."

http://nepszava.com/2013/04/magyarorszag/orban-raeroltette-magat-a-legora.html

Hazug tróger.

Unknown írta...

Hurrá! Hurrá!
Végre lesz MAGYAR lego is!Már tervezik a hátrafelé nyilazó lego-ősmagyart, a kétballábas, bundás lego-futballistát, a csíkos zászlós lego-goj-motorost.
És a Hazafias Érzelmű Értelmiségiek már dolgoznak a forradalmian új, független lego-marionettbábuk gyártásba vételén is. Hogy úgy táncoljanak, ahogy a Nagy Bábjátékos rángatja a szálakat.

pleinair írta...

"Az ellenzéke sem különb – ez az ő szerencséje.
Folytatódik a Bajnai-Mesterházy huzakodás, most éppen Bajnai utasította vissza az MSZP indítványát a tárgyalások megkezdéséről, meg egyébként is, ő külön szeretne tárgyalni az MSZP-vel, ne legyen ott Gyurcsány, aztán majd ketten eldöntik, kell-e oda egyáltalán.
Merthogy az ő szervezete nem egy a sokból, hanem ez a szervezet az egyetlen tárgyalóképes szervezet.
Mondja ezt azután, hogy kiderült: szponzorai között ott szerepel a MOL és az OTP – úgy látszik, nagyon összeszoktak a Videoton lelátóján.
Egy nagy, össznemzeti hányinger a magyar belpolitika.
Meg azután, hogy nagy szövetségese, Juhász-füvész éppen ma vett részt egy gyűlésen, melyen az orvosi marihuána legalizálását szorgalmazták – érdekes módon azonnal meg is jelent egy ember az Együtt 2014 táblájával a kezében.
Hogy Orbán benyalt egyet az alkoholistáknak a házi pálinkafőzés engedélyezésével, az érthető a kétmillió alkoholista országában, de spanglit nem tekernek ennyien, és aki mégis, azon még az alkoholisták is felháborodnak ebben az álszent országban…
Mondtam én már sokszor: Bajnai számára olyan ez a Juhász-füvész, mint libának a kés, pedig – ahogy elnézem - Bajnai egyedül is el tudna bánni magával…
Egy hányinger ez az ország."

Bajnainak fejébe szállt a dicsőség. Azt hiszi, ő az ellenzéki összefogás fővezére. Egy öntelt, buta, felfuvalkodott alak lett belőle. Undorító. Éppúgy megosztja a kormányváltásra vágyókat, mint országos szinten Orbán osztja meg a lakosságot ész nélküli hívek tömegére és többé-kevésbé gondolkodó emberekre.
Bajnai a lakosság kevésbé gondolkodó, félig vak és süket rétegére támaszkodik.
Szerintem nem kellene erre az emberre hallgatni. Aki részt vesz az ellenzéki tárgyaláson ott lesz,- van elég kis párt és szervezet - aki nem, az duzzogjon magában, és fulladjon bele saját baromságába.
Nem kellene túlságosan respektálni egy önjelölt kis karrierista időhúzó erőszakoskodását.