2013. április 2., kedd

POPULISTA NAGYROHAM


Nézem a televíziót, a híradó mutatja, hogy a Blaha Lujza téren sor áll a fideszes kitelepülés pultja előtt, ahol a budapesti arrajárók közül támogatni lehet a rezsicsökkentést.
Konszolidált népek állják a sort, amely azért annyira nem hosszú, mint az ínségkonyha előtt szokott állni kicsit arrébb, a Rókus fala mellett, de azért vannak ott népek.
Elszánt arcok, sugárzik róluk az öröm, hiszen úgy érzik, akaratot nyilvánítanak, végre az ő akaratukat is figyelembe veszik.
Nem zavarja őket, hogy azt, hogy mit is akarnak, más mondja meg nekik, nem zavarja őket, hogy mi lesz ennek az ára, semmi nem zavarja őket abban a hitben, hogy ők akkor most marha jól jártak.
Megmagyarázni ezt úgy, hogy el is fogadják az érvelést, nemigen lehet, hiszen az üzenet itt egyértelmű: tíz százalékkal csökkenteni fogom a terheid, mert én ilyen fasza csávó vagyok, de ez a tíz százalék még csak az első lépés, lesz az még húsz, sőt harminc is!
A válasz erre csak az lehet, hogy pofátlan, hazug, ócska populizmus, de ez nem érdekli özv. Kissnét Kőbányáról, hát, ha populizmus, akkor egészségére, mondja, de nekem a kis pénzemből ez is sokat jelent.
Mert fizetek húszezret a konvektorok után gázra, fizetek ötezer villanyt, a megtakarításom így kétezerötszáz lesz havonta, ebből vehetek majd talán kicsit jobb ételeket, vagy előfizethetek egy jobb televíziós csomagra.
A gazdagabbja ugyan nem áll be a sorba, de egy pillanat alatt felméri, hogy neki a megtakarítás így havi tízenöt körül lesz – be lehet majd kapcsolni hétköznap is a medencefűtést, vagy el lehet menni későősszel egy wellness-programra, három-négy napra – dr. Kissné ajándékaképpen.
A szegénynek ez jelentős ügy, a gazdagabbja eddig is kifizette a rezsit, ezután is ki fogja, és ha nem kapja a rezsitámogatást, akkor is elmegy wellness-centrumba, ha kedve kerekedik.
Ha megkérdeznénk özv. Kissét, hogy miért jó az neki, hogy Dr. Jóljárt ügyvéd életszínvonalának emelését támogatja, akkor olyan ostobán nézne, mint a liba, amelyik elől elhúzzák a kukoricástálat, - hát mi köze van neki az ügyvéd úr életszínvonalához?
Hát csak annyi, hogy ennek a trükknek az árát az ország valamennyi lakosának fizetnie kell, csak nem az lesz a számlákra írva, hogy Gázművek, meg ELMŰ, meg, hogy mit takarított meg neked a Fidesz, hanem ezerféle más dolog, melyek mind azt a célt fogják szolgálni, hogy a lakosságtól visszavegyék azt, amit adtak, hiszen erre az ötletre semmiféle fedezet nincs.
Amikor a Fidesz az adórendszernél azzal érvelt, hogy az úgy igazságos, hogy mindenki arányosan azonos mértékű adót fizessen, akkor felrúgta azt a világban általánosan elfogadott elvet, mely szerint a gazdagoknak nagyobb részt kell vállalniuk a társadalom anyagi gondjainak megoldásából, mint özv. Kissnéknek.
Így aztán ha majd ennek a tíz százalékos jótékonykodásnak vissza kell fizetni az árát a költségvetésbe – márpedig vissza kell, az biztos - akkor özv. Kissné éves harmincezre, meg Dr. Jóljárt száznyolcvanezre összeadódik és özv. Kissnére a visszafizetés során ennek a fele jut majd, ami nyolcezer-hétszázötven forint lesz havonta mindkettőjüknek, a szent egyenlőség nevében.
Imígyen hát átcsoportosításra kerül özv. Kissné zsebéből Dr. Jóljárt zsebébe havi hatezer kétszázötven forint, ha jól számolom, azzal a kétezerötszázzal szemben, melyért éppen most harcol.
Hogy valaki szegény, az nem öröm, de nem is bűn, ha viszont valaki sorbaáll azért, hogy hülyét csináljanak belőle, az azért már necces.
Persze a Vezér hívei majd azt mondják, hogy ezt nem a költségvetésből adta a kormány, hanem a gaz multiktól vette el.
Nopersze.
Csak az a baj, hogy a be nem fizetett adó a költségvetésből hiányzik, márpedig az adó alapja általában az árbevétel és a költségek különbözete, márpedig ha az árbevétel csökken, akkor csökken az adó is, és akkor még nem beszéltünk inflációról, lerohadó közművekről, elmaradt fejlesztésekről, emelkedő élelmiszerárakról és a bebetonozott ÁFÁ-ról sem.
És végképp nem beszéltünk befektetőbarát környezetről, ahol az, aki nálunk dolgozik, nem kell, hogy uralkodói sarcra számítson, és nem teszik feladatává a kormányfő kampányának finanszírozását.
 Fatornyos kis falunkban is belelendültek a népek, sportcentrum kell a magyarnak, majd a környékbeli vállalkozók összedobják az adójuk terhére, nekik nem kerül semmibe alapon.
Nem hát, csak az ország költségvetéséből hiányoznak a jónevű bank milliárdjai, melyek a költségvetés helyett Felcsúton landolnak, meg a többi stadion környékén – végsősoron hozzájárulva a Közgép igen jövedelmező gépészkedéséhez.
Ezeket a pénzeket is pótolni kell, özv. Kissné persze ezt is támogatja anyagilag, míg a vállalkozó tudja, hogy ezzel a trükkel ő is csavar egyet a satun, melynek pofái közé saját legszebb férfi-ékességének függelékei vannak beszorítva.
A populizmussal és a maffiával rettenetesen nehéz küzdeni, a populista maffiózóval még nehezebb.
Sikerre itt csak akkor lehet számítani, ha özv. Kissné rájön, hogy ostoba balekként kezelik, és ehhez képest szavaz.
De ehhez meg kellene ezt értetni vele, ehhez meg dolgozni kellene minden ellenzéki erőnek, együtt.
Nem lenne szabad azt gondolni, hogy populizmussal populizmust kell szembeállítani, nem kellene Ciprussá válnunk, mert errefelé hidegek a telek, és ígéretekkel nem lehet fűteni.
Meg kellene ezt értetni az ország népével.

:O)))

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

A maffiát még sehol sem küldték el szavazással. Sokszor írtad,hogy Kedves vezetőnk,hogy fog kedvező gázárat kicsikarni a Putyintól.Nos így, ahogy szokta. Eldöntötte mennyi legyen, hasukra csaptak mint kiderült, és a tárgyalás már mem ismérdekli. Ha a gazmulti nemtudja érvényesíteni a gazprom felé az olcsóbb àrat, akkor úgy járt. Gondold végig, bárhogy végződik a történet, a csuti géniusz jól jön ki belőle.

Avi írta...

Kedves Pupu!
Most kivételesen nem értek veled egyet a populizmus terén. A nép az óvodás szintjén érti meg a dolgokat. Amennyiben egy picit is gondolkodni és következtetéseket kellene levonni bizonyos összefüggésekből na onnantól már olyan mint a falra hányt borsó a neki közvetített üzenet. Ezt használja ki és alkalmazza orkbán és bandája. Sajnos ilyen szinten is kell velük beszélni. Egyszerű jelszavakat ismételgetni és nem finnyáskodni a populista beszédek miatt. Bajnai tojásreklámja erre nagyon jó példa csak nem meri alkalmazni mert a belvárosi értelmiség finnyáskodva fogadja azt. Ameddíg erre az alapigazságra nem jön rá az u.n. baloldal addíg csak egymásnak magyarázzák a dolgokat nem pedíg a zembereknek.

éva írta...

Pupu, ebben a posztban jobban magyarázod a "rezsicsökkentés" bökkenőit, mint az ellenzéki pártok együttvéve. Kár, hogy az érintettekhez nem jut el.
De akkor meg nem értem: a nénikék is pár hónap múlva érezni fogják a visszavétel "eredményeit", és pont a választásokra 1 év alatt a hatás elenyészne. Tehát a jövő április választáshoz ez túl korán kezdődött. Lehet, hogy mégis előrehozott választáson agyalnak?
Nyomulnak ezerrel a "Magyarország jobban teljesít" kampányukkal, az már mintha azt készítené elő.
Avi
A tojásos plakát szerintem is jó helyen kapirgál, de az SI faktorra játszani még jobb lenne.
Özv X-né rezsicsökkentés Y forint,
Lázár rezsicsökkentés 100 ezer forint.
Csak ez könnyen elpöccinthető azzal, hogy Lázárnál a csökkentés a 25 milliós éves jövedelem 4 ezreléke, özv. X-né kisnyugdíjához
képest meg több százalék.
Szóval még populizni sem egyszerű, az komoly tudomány! És Orbánnak behozhatatlan (20 éves) előnye van ezen a téren.

Névtelen írta...

„A” típusú wellness használó

Területfoglaló kocsiparkolás (gyakran terepautó)= egy autó két beállót foglal srégvizavi
Köszönés nuku
Reggelizéshez suhogós szabadidőruha, vastag ékszerek+óra, meztelen lábak, kínai papucs
Reggelihez otthonról hozott rőfös kalbász, a szállodai svédasztal kínálatának hangos lefitymálása, néha a kávétermosz megfejthetetlen használata, túlcsordulva megpakolt tányér, benne minden össze-vissza, majd ez a kolbásszal együtt lefényképezve, hangos beszélgetés „hallja kigyelmed…” összecsócsált maradék, uzsonnacsomagocskák készítése, csoszogó távozás
Wellness programok általában hangoskodva, közben mobilozva, gombás körmökkel a közös fürdőkben, leselkedések
Vacsora ugyanaz, mint a reggeli+ a maradék elcsomagoltatásával kiegészülve
Este üvöltő tévénézés a szobában

„B” típusú wellness használó
Az A típus ellentéte

„C” típusú wellnes használó
Otthon teleengedi a fürdőszobában a patyolattiszta kádat meleg vízzel, és előzőleg készít egy erős levendula főzetet! Ezt beleönti a kádba, így wellnessezik.
Bekapcsol egy relaxációs zenét és finom levendula aromában elképzeli, hogy milyen messzire kéne utaznia, hogy B típusú wellness használó lehessen…

özv. Kussné

Névtelen írta...

Rezsiköltségről beszélünk, de abban a szemétszállítás is benne van, ami viszont a duplája lett...

Névtelen írta...

***
Kifelejtettem az A típusú wellness használó huszonnégy órás primadonnáskodáskodását, ha nő az illető - pedig ez a kedvencem, ez már az első percben azonnal felismerhető!
özv. Kussné

Tricera bácsi írta...

Kicsit leegyszerűsítő magyarázat, ennyire nem direkt az összefüggés a rezsicsökkentés és a költségvetés között. Az ÁFA bevétel nem feltétlenül csökken a rezsicsökkentés miatt, mert egyrészt ha a szolgáltatók a lakosságon elszenvedett veszteséget ráterhelik az üzleti szférára (márpedig ráterhelik), másrészt a lakosság a felszabaduló pénzt másra elkölti, akkor ezeken a forgalmakon kb. ugyanannyi ÁFA képződik, mint eddig.

A rezsicsökkentés kára áttételesebb: a totális bizalomvesztés, ami nagyobb kárt fog akozni az országnak, mint az ÁFA-kiesés okozna. Gondoljunk bele: ki fog üzletelni egy olyan országgal, amely kormánypolitikává emelte, és BÜSZKE rá, hogy nem tartja be a neki nem tetsző szerződéseket és bírósági ítéleteket?

(a vállakozásokra terhelt rezsinövelés "munkahelyteremtő" és "versenyképességnövelő" hatásáról nem is beszélve, az azokon kieső adótartalommal együtt)

pleinair írta...

Ha a kormány arra kéri mélységes alázattal bölcs népét, hogy engedélyezze a "rezsicsökkentést", akkor fel kell tenni ugyanennek a bölcs népnek az alábbiaknál jobban megfogalmazott kérdéseket:

Kérte-e a kormány az Ön támogatását az élelmiszerárak 30-50%-os emeléséhez,

kérte e kormányunk az Ön beleegyezését a tandíjak többmillió Ft-ra emeléséhez?

Kérte-e kormányunk az Ön támogatását a lakosság magánnyugdíj pénztári vagyonának lenyúlására?

kérte-e Önt jóságos kormányunk, hogy támogassa emberséges döntésében, miszerint a rokkantak nyugdíját létminimum alá csökkentse

Kérte-e az Ön támogatását kormányunk....stb

és végül:

Kérte-e kormányunk az Ön támogató részvételét ahhoz, hogy hülyének nézze, és akként is kezelje Önt?

Egy ilyen listával fogunk kitelepülni, lehetőleg a fidesz aláírásgyűjtő aktivistái közelébe.
Hadd mérgelődjenek.

Névtelen írta...

Honnan veszi el a fidesz a 10%-os rezsicsokkentest. Hat a kozmuvek hasznabol. De a fidesz megigerte, hogy ez a rezsicsokkentes csak a kezdet. Ezt tovabb fogjak novelni 20,, majd kesobb 30%-ra. Hat ezt a 20 es 30%-ot honnan veszi el. A kozmuvek nyeresegebol.
Hat ez hogyan lehetsege?:
1. A kozmuvek nyeresege maris eleri a 30%-ot. Akkor a fidesz miert csak 10%-al csokkenti a rezsit, amikor a kozmuvek nyeresege a 30%-ot is lehetove tenne?
2. A kozmuvek jelenlegi nyeresege alapjan csak 10%-al lehet csokkenteni a rezsit. Ez ugyanis elviszi a kozmuvek osszes jelenlegi es jovobeni nyereseget.
Akkor viszont hogyan tudjak kozben a kozmuvek megnovelni a nyereseguket olymertekben, hogy kesobb a 30%-os nyereseg elvonast is el tudjak viselni?

Névtelen írta...

Elképesztő, hogy miért fáj Pupunak és az Mszp-nek is a rezsicsökkentés. S hogy miért nem fáj a rezsiemelés, amelyet az mszp 8 éve alatt 3xára emeltek. Persze Pupunak is és az mszp-seknek is van miből kifizetni a 3x-os rezsidíjakat is. Így aztán a szegényektől sajnálják azt a nyomorult 2-3 ezer forintot. Szégyen!

Unknown írta...

Nagyon jó cikk és a lényege az utolsó mondatban vala:
"Meg kellene ezt értetni az ország népével".
Merthogy, hogyan is? Merthogy igenis ezen múlik minden.
De ki fogja ezt megértetni? Hol van ennek megértetésével a siralmas kommunikációjú ellenzék?
Vagy legyen PuPu az ellenzék szóvivője?
Ha már ilyen profi-frappánsan összefoglalta, és a néhányszáz vagy ezer amúgy is ellenzéki gondolkodású elolvassa, de hogyan jut el ez a "néphez"? Vidékre, a falvakba, a kisvárosokba, a bizonytalankodókhóz, vagy a követésből elkötelezettekhez.
Azé a világ, akié a nyelv, akié a szavak. Populizmus ide vagy oda, a Fideszé a szavak hatalma, bármily szörnyen hazug is.
Itt az igazság, ebben az irásban több igazság van, mint a Fidesz minden közleményében és szabadságharcában, de mire is megyünk az igazsággal, ha kevesekhez jut el.
ELLENZÉK, ÉBRESZTŐ!
"MEG KELLENE EZT ÉRTETNI AZ ORSZÁG NÉPÉVEL!"