2013. május 18., szombat

A PÉNZ BESZÉL


Mi leszünk az az ország, ahol a parlamenti választásokon kizárólag milliomosok indulnak.
Kezdek reménykedni, a Fidesz lassan szétmanipulálja magát.
Annyira retteg a hatalom elvesztésétől, hogy előbb-utóbb a választó is rá kell jöjjön, hogy hülyére akarják venni, meg akarják vezetni, bohócot akarnak csinálni belőle, aki engedelmesen ballag abba az irányba, mely felé a Nemzeti Főpásztor terelgeti a nyájat.
Most már csak az a kérdés, hogy mikor válik kontraproduktívvá a nagy erőlködés, mikor kezd el röhögni a nép a Vezér izgalmain.
Most éppen a választásokkal babrál a kétharmad, mely – azért ne feledjük – nem a választópolgárok, de még csak nem is a szavazáson résztvevők kétharmada, hanem mai formájában a magyar választási rendszer anomáliájának és Orbán mérhetetlen pofátlanságának nászából született torz teremtmény.
Volt itt Hornnak is kétharmada, csak éppen Horn államférfi volt, Orbán meg szociopata bűnöző – ez a nüansznyi különbség dönt az ország élhetősége és nyomorbakergetése között.
Parlament elé kerül  a kampányköltségek átláthatóvá tételéről szóló, egyéni képviselői indítványként benyújtott törvényjavaslat.
Ami azt illeti ügyes, mondhatnám átfogóan kezeli az ellenzék problémáját, továbbá egy koszból megoldja, hogy a következő parlamentben Orbánnak ne kelljen kellemetlen pártokkal babrálnia, egy-egy képviselőt meg általában meg lehet venni – majd kap a felesége, a gyereke meg a nagymamája is egy-egy trafikot, ugye…
Szóval ötletes a javaslat, lesz majd egyéni induló kismillió, hiszen bárki, aki indul a választásokon, igényt tarthat egymillió forintnyi állami támogatásra, ami az állami költségvetésnek bagatell összeg, viszont a segélyezési ügyekben járatos szegényebb néposztályok számára maga Dárius kincse.
Tulajdonképpen, ha hajléktalan lennék, első dolgom lenne bejelentkezni egyéni képviselőnek, mert ugyan nemigen szavaznának rám ezren, ezerkétszázan – merthogy hozzávetőleg ez a támogatás visszafizetésének határa, a leadott szavazatok két százaléka – de az államnak arra, hogy behajtja rajtam a támogatás kamattal növelt összegét, hozzávetőleg annyi esélye lenne, mint Hitlernek Moszkva elfoglalására 1945-ben.
Viszont a választást a magam és a Fidesz számára ezzel megnyerném, hiszen az ellenzéki pártok láthatólag képtelenek az összefogásra, velük szemben meg ott áll a Fidesz monolit tömbje.
Én meg ütemesen meginnám a milliót, melyből mindössze annyi kiadásom lenne, hogy vásárolnom kellene a magam számára ötszáz jelölést, darabonként egy szál cigaretta vagy egy nagyfröccs árán, de hát futná a támogatásból…
Hogy aztán az se szavazna rám, aki nekem adta az ajánlását, az már kit érdekel?
Egyébként is, anno az ajánlószelvény drága volt, mert egy volt belőle az állampolgárnak, egy jelöltet támogathatott vele, de most csak alá kell írni, és ha ötven jelöltnek ír alá, akkor sem történik semmi – szabályos a dolog.
A pártoktól viszont a választás évében megvonják az állami támogatást, finanszírozzanak minden pártot a saját trafikosai, természetesen magánszemélyként, mert kampánypénzeket kül és belföldi szervezetektől tilos lesz elfogadni, a kampányra pedig egy párt – ha minden körzetben indít jelöltet – legfeljebb hatszázmilliót kap.
Összességében a legjobban persze a Fidesz jár, hiszen a saját felületein hirdet, a Simicska féle óriásplakátokon, így ez a nem kevés összeg az állami zsebből magánzsebbe – a Simicska-Orbán szimbiózis zsebeibe kerül.
Minden plakáthely az övék, Bajnai vagy Mesterházy legfeljebb a disznóólak előtt felállított A4 méretű óriásplakátokkal reklámozhatja magát.
Közben folyik az ellenzéki töketlenkedés, a trafik-mutyi elleni tiltakozásból megint annak lett csak hírértéke, hogy Juhász-füvész Millája elhatárolódott a Gyurcsánnyal való közös tüntetés ötletétől.
A jelenlegi helyzetben hajlanék arra, hogy minden demokratának bojkottálni kellene ezt a választási bolhacirkuszt, de sajnos nem lehet, mert ennek csak akkor lenne értelme, ha valóban minden demokrata hajlandó lenne erre.
Ennek viszont nulla az esélye, mert rengetegen vannak, akik ezzel nem értenének egyet, mert ők tiltakozni akarnak.
Sokan képtelenek felérni ésszel, hogy a választások bojkottja a lehető legmarkánsabb tiltakozás lenne, sokkal erősebb, mint az Orbán-ellenes szavazatok száma.
Egy ilyen feltételekkel megtartott választáson a demokraták részvételükkel csak legitimálják Orbán győzelmét, mely ezekkel a szabályokkal és a megváltoztatott választókerületi beosztással szinte elkerülhetetlennek látszik.
Egyébként pedig százezrek vannak, akik nem találnak maguknak senkit, akire, vagy amelyik pártra szavazni lehetne.
Azt mondják, ezek mind egyformák, és ebben van is valami, hiszen ebben az országban nincs egyetlen párt sem, amelyik képviselne valakiket, legalább szándék-szinten.
Hadd ne soroljam, de az biztos, hogy aki mindenkit akar képviselni, az nem képvisel senkit.
Nem lehet egyszerre képviselni a róka és a liba érdekeit, mert egyiket a libacomb érdekli, másikat meg a kukorica, ugye.
Azt mondják, sok lúd disznót győz, de ehhez az kell, hogy valamennyien egyszerre rontsanak rá a dögre, mert az nem megy, hogy miközben disznóellenes szövegeket gágognak, egymás tollát tépjék.
Mindjárt nyakunkon a nyár, ilyenkor a politikai élet elcsendesedik, mert az uraknak el kell utazni, elkölteni a fáradságos munkával összemutyizott pénzt.
Augusztustól meg készülünk októberre, azt szeretjük, mert akkor szoktuk kapni az évi második adag nyugtatót.
Amelyik frekventált teret még nem bontották fel, nem kerítették körbe, nem aknázták alá, ott a kormányzat pótolja a mulasztottakat, és Schiffer és Juhász-füvész is elkezdik énekelni a „Gyurcsánnyal soha!” című örökzöld slágerüket.
Van még hátra egy-két törvényjavaslat az állami erdők bérbeadásáról 99 évre, az alkoholárusítás állami monopóliumáról, meg a vendéglátó egységekben árusítható termékek (Tiffán borok, Sárazsadányi egyputtonyos guggolós, stb…) köréről, az internethasználat ésszerűsítéséről, a read only üzemmódról, a TV2 megvásárlásáról és koncessziós díjának azonnali csökkentéséről.
No, és még hátravan az állami kitüntetések adományozása is, új kitüntetések alapítása, az egyik neve Magyar Trafik Rend lesz, míg a másik a Magyar Mutyi a Kardokkal és Tölgyfalombbal.
Alakul, amit a Nemzet Orvosa hajdan megjövendölt, Orbán rendszere be lesz betonozva egy Kádárnyi időre.
Ennyi idő kell ahhoz, hogy a szegényemberek fiai, unokái visszajussanak oda, ahonnan Kádár rendszere apáikat felemelte.
Első lépésben a rendszer lesz bebetonozva, a másodikban - meglehet - a demokraták jönnek sorra.
Komoly alap kell a stadionokhoz, elférünk benne néhányan…

:O)))

15 megjegyzés:

Bognár Attila írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Bognár Attila írta...

"aki mindenkit akar képviselni, az nem képvisel senkit.
Nem lehet egyszerre képviselni a róka és a liba érdekeit"

- nos, én azér' tudnék erre megoldást:
A KÜLSŐHÁZ ( http://kulsohaz.blog.hu vagy https://www.facebook.com/Kulsohaz ) rendszerében az OSZTOTT szavazásnak köszönhetően minden kérdésre kétféle (I/N) választ IS leadhatunk majd egyszerre...
A képviselőink ugyanis a választóink véleményének ARÁNYÁBAN nyomják majd az I/N gombokat (nem pedig csupán a "többségük" álláspontja szerint).
A javaslatok beadása pedig még ennél is osztottabb lehet: - mindent be fogunk nyújtani, aminek a támogatottsága eléri az "egy képviselőnkre eső szavazóink számának a többségét" - konkrét példán:
ha 300.000 szavazónkra 5 képviselői helyet kapunk, akkor 30.001 szavazónk egybehangzó akarata kell egy parlamenti beadványunkhoz (egy másik 30.001 pedig akár egy ellenkező tartalmú beadványunkhoz!) mint "egyéni képviselői indítvány".

Névtelen írta...

Már többen felvetették a választások bojkottját, magam is eltűnődtem ezen az opción, ám arra jutottam, hogy nem életszerű, életképes ez az ötlet.
Ugyanis ez feltételezi mind a pártok, mind a szavazópolgárok nagyfokú tudatosságát és nem kevésbé a morális tartást. Na most olybá tűnik, a pártok a saját érdekeiket tekintik mindenekelőtt szem előtt, és a parlamentbe jutás csak hoz valamit a konyhára, nem igaz?
De ha netán meg is szólítanák a szavazóikat, akkor sem lehetséges, hogy egységesen valóban bojkottálnák a választást. Ha pedig nem egységes a távolmaradás, akkor megette a fene az egészet. A Fidesz hatalmasat röhögne a markába. Jelzem, ez utóbbi még akkor is megtörténne, ha valami csoda folytán mégis sikerülne a bojkott. Az Unió sem tudna kifogást emelni a választások tisztasága ellen, hiszen megvolt a lehetősége mindenkinek, hogy szavazzon.
Magam részéről azt prognosztizálom, hogy hosszan lesz a Fidesz uralmon, és sajnos nem békés úton fog távozni, mert egyszer még nálunk is betelik a pohár. Ilyen alkalmakkor persze az egész ország ismét vesztes lesz, kezdődhet az újjáépítés elölről.
Hozzávetőlegesen az emberiség másfél-két nemzedékenként elfelejti, milyen is a háború, a polgáháború rombolása.

Névtelen írta...

Kádár.....micsoda különbség! Neki a letépett körme alatt több tisztesség volt mint ezekben ,a baloldalt is beleértve összesen!

hello írta...

Kedves PuPu, jól érzem, hogy egyre jobban fogy Nálad a spulniról a cérna? Valami változott a hangvételedben: eddig a vitriolod a felrázás érdekében mart - de mintha kezdenéd feladni, hogy van lehetséges kiút abból, ahová kerültünk: demokráciában, jogállamban, normális viszonyok között élni, élhetni reménykedettek.

Ha az emberben a realitásérzék kerekedik felül az egyébiránt létező optimizmusán, ez persze egyáltalán nem csoda. Mind a demokratikus ellenzék, mind a szavazópolgárok jelentős részének tudati állapota, magatartása - és a választásig hátralevő időt tekintve - annak gyökeres, a potizív végkifejlet irányába fordulása nemigen kecsegtet vérmes reményekkel.

Nem tudom, mi a megoldás.
Csak félelmeim vannak.

Névtelen írta...

Ki lett felejtve párszázezer külhoni ellenőrizhetetlen boríték amiből olyan, és annyi szavazatot vesznek elő a gondosan kiválasztott tagok amilyenre, és amennyire szükség van.

Qwyc X

vadvirág írta...

Kedves PuPu!
Sajnos, igaza van hellónak. Egyre szomorúbb és elkeseredett a hangvételed. Ráadásúl ez a hangulat teljesen megegyezik a miénkkel. Nem tudom, mi lenne a megoldás. Látom, Te is egyre inkább osztod Bartus Laci álláspontját a bojkottról. Én is. De látom azt is, hogy ebben sem lenne meg a megegyezés.Én ott tartok, hogy - ha nem lesz bojkott, de lesz Együtt a DK-val, akkor érvényes szavazatot adok le.
- ha nem lesz Együtt, és a DK sem tud indulni, akkor is elmegyek mindenképpen, de érvénytelen szavazatot adok le. Legalább a 2/3-ad ne legyen. Bár ahogy kinéz, úgyis összecsalják.

hello írta...

Kedves Vadvirág!

Amikor ezt a bojkott-ötletet először tavaly Debreczeni József vetette fel, azt számos fórumon alaposan kivesézve ugyanoda jutottak, jutottunk, ahová PuPu is:
egyrészt ezt ebben a társadalomban egységesen elérni egészen biztosan lehetetlen lenne.
De meg az mindenképpen a Fidesz tökéletes triumfálását tenné lehetővé. Ugyanis szerintem merő illúzió bárkinek abban ringatnia magát, hogy a világ politikailag művelt része szemében ez valami elementáris megbélyegzéshez vezetne és ahhoz méltó következményekkel járna a Fideszre nézve.
Ezt nyilván ők is tudják, és be is kalkulálták, ezért feszítik gátlástalanul a húrt akármeddig.
Ami, ha egyszer elpattan, az nem egy 1989-es típusú, békés változás lesz.
A félelmeimet pontosan ez táplálja.

És akkor még nem is beszéltünk a Jobbik nyomulásáról, amellyel láthatóan kihasználják az előállt helyzetet.
Lassan nem telik el hét valamilyen aktivitásuk megjelenése nélkül: újság, szórólap a postaládákba, matrica, kis zászlók szaporodása itt-ott.

Szóval van mire alábbhagyni az optimizmusunknak.

PuPu írta...

Hellonak (is):

http://kanadaihirlap.com/2013/05/17/orbalini/

hello írta...

Ez az idilli, békés humor kategóriája.
A Te stílusodat, mondandóidat sokkal többre becsülöm.

Névtelen írta...

Pupunak:

Én úgy látom a forradalmi lendület országosan mindenkinél lekonyulófélben van, inkább talán a budai öregecske úrhölgyek észlelhették ezt a legéberebben...
Azért reméljük, hogy a továbbiakban ezt a senyvedt forradalmi lankadási folyamatot nem a budai vénasszonyok szemfüles tekintete konyítja le még látványosabban!

özv. Kussné

pleinair írta...

A választás bojkottjában először Bajnainak, Mesterházynak és a többi demokratikus pártocskának kellene megegyezni. Ez azt jelentené, hogy egyikük se indul a választáson, illetve nem állít jelöltet.
Így a még akkor is tájékozatlan demokrata szavazók nem találnák a szavazócédulán se a pártjukat, se a pártjuk jelöltjét.

Csak reménykedem, hogy ha már uniós megfigyelők vesznek részt minden ország minden választásán, akkor ezt morális alapon teszik. Vagyis ellenőrzik a választások tisztaságát. Itt pedig nem lesznek tiszta választások, aminek alapos gyanúját alátámasztja, hogy az ellenőrök nem kérdezhetnek.
Nem nézhetnek bele a listákba, csak távolról tekinthetik meg, hogy konstatálják, hogy egyáltalán léteznek. A határon túliak listái és szavazatai tehát ellenőrizhetetlenek lesznek. A válsztási bizottság vezetője ki- vagy elküldheti a külföldi megfigyelőt. Mindez egyértelművé teszi a csalás szándékát.
Ezen kívül utolsó pillanatig módosíthatnak a kizárólag fideszes banda által kreált törvényen.
A körzethatárok módosítása, a duplájára emelt szavazóbizottsági létszám, (11-ről 22 000-re), összetétele, meg sok "apróság" garantálja a fidesz győzelmét.
A demokratikus oldal veresége pedig kódolva van a törvényben.
Ha mi ennek ellenére részt veszünk ebben a cirkuszban, hülyét csinálunk magunkból és már mákszemnyi önbecsülésünk se marad.
Nem érdekel semmiféle aprócska politikai haszonszerzés, részérdek-mentés, ha azon a napon gyávák és megalkuvók leszünk. mert akkor méltán megvetett, gerinctelen ország leszünk, és megáshatjuk a sírunkat.

Névtelen írta...

Kádár letépett körme legenda.

hello írta...

Kedves Pleinair, ha már idehoztad ezt a teóriádat, kénytelen vagyok én is idézni magam, a DK-fórumon ugyanerre írott válaszomnak egy részét, tényleg nem az ördög ügyvédjeként, csak továbbgondolva azt, amit írsz:

Szerintem az elméleted már eleve ott kap gellert, hogy azt mondod: egyik párt se induljon közülük, ne állítsanak sehol jelölteket, így meg sem jelennének a szavazólapokon.
Úgy őszintén: el tudod képzelni, hogy ebbe egységesen belemennének?
Lehet, hogy csökött a fantáziám, mert én nem.
Azon kívül: ha ugyanis a Fidesz, a Jobbik, az LMP mint választék, szerepelne, ugyan bizony ki jelenthetné ki, hogy nem voltak meg egy többpárti parlament létrejöttének feltételei?
Hogy más pártok eleve meghátráltak a biztos kudarctól való félelmükben?
Hát istenkém, ez a magánügyük, ugyi - indulna be ebbe az irányba százezerrel a Fidesz-propaganda gőzhengere.

Oszt' ne feledd: akkor mind 1 szálig ugrottak számukra a képviselői helyek, az ezzel járó jövedelem + a vele járó egyebek. Akinek nincs egyéb forrásból származó, biztos anyagi hinterlandja, gondolod, ezt nem mérlegelné?
Szóval a lánglelkű honszerelem szép és nemes dolog, de szállj le a földre.

hello írta...

Névtelen, látogass el a Terror házába, ott több ilyen "legenda" valóságosságával szembesülhetsz.