2013. május 9., csütörtök

...DE SZABADÍTS MEG MINKET A SZÚNYOGTÓL

„És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.
Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”
Károli Gáspár gyönyörű bibliafordítása ekképpen fohászkodik a Mindenhatóhoz, de hát Károli Gáspár régen élt, ő nem élhette meg új idők új dalait.
Mai utódai is a Mindenhatóhoz imádkoznak, csak azóta neve is lett neki, Orbán Viktornak hívják.
Azért szép ez a mi országunk, mert ha véletlenül magához kaparintaná a hatalmat a londoni hasfelmetsző, a mi népünk arra is adekvát reagálással felelne: a késárusítási koncessziót kiosztanák az új vezér hűséges vazallusai között, az egészségügy addigra már betegségügynek átnevezett, portási rangban levő irányítója pedig nyilatkozna a köztelevízióban.
Nyilatkozatában felhívná a figyelmet a nyitott has szellőztetésének egészségmegőrző hatására, a Vezér hívei automatikusan felkerülnének a várólistákra, arról pedig a rendszer gondoskodna, hogy a rút szoci potrohok a Kubatov-listáknak megfelelően kerüljenek csak sorra.   
Ákos elénekelné a „Hasadon a hasíték fenekedtől nyakig ér, trendibb, mint az aranyér” című dalát, a polgármesterek pedig levelet írnának neki, melyben kérelmeznék, hogy  személyesen hasson oda, hogy legyen költségvetési megoldás a hasfelmetszések települési szinten történő elvégzéséhez szükséges Zwilling márkájú kések beszerzéséhez.
Merthogy végre eljutott alsóbb szintekre is az Örömhír, hogy ebben az országban személyesen a Mindenható intézi az ügyeket, egyszemélyben.
Onnan ez a felismerés, hogy a mai hírekben szerepel, hogy Molnár Róbert kübekházi polgármester elmondta, kérték a katasztrófavédelem, a térség országgyűlési képviselője, a kormánymegbízott segítségét, keresték a Belügyminisztérium államtitkárát, de eddig semmi eredmény, ezért fordultak közvetlenül a kormányfőhöz, hathatós és sürgős beavatkozásában bízva.
Ezt az embert nem szabad hagyni elkallódni a végeken,azonnal ki kell emelni és felelős állami pozícióba kell helyezni – ez az ember lényeglátó és magas szintű operatív képességekkel rendelkezik.
Nem teszetoszáskodik, nem azon jammerol, hogy miért nem intézkednek az illetékes hatóságok, ő azonnal átlátta, hogy ebben a gyöngyvirággal, medvehagymával ékes kis országban egyetlen ember van, aki illetékes, az pedig maga a Vezér.
Szegény Koltai Róbert annak idején nem tudta, hogy ő tulajdonképpen látó, hogy ő a magyar  Nostrodamus, aki már akkor felfestette elénk a gyönyörű jövőt, mikor a Mi Boldogságunk még az utcán szaladt a munkásőrök mellett, jelvényt kéregetve.
A széleslátókörű polgármester tudja, hogy ebben az országban történjék bármi, de hókotró nem mozdul, trágyabombázó vagy helikopter a szúnyogirtó vegyszerrel a földről fel nem emelkedik, míg a Vezér jóváhagyólag nem biccent egyet, és hát akkor mindek menjen a lábhoz, ha a fejjel is lehet kommunikálni.
Persze nem közvetlenül, hiszen mivé is lennénk, ha a tízmillió hálás magyar és az ötmillió eltévelyedett, bárány nevű birka mind egyszerre fordulna hozzá?
Nem, a képességeit még ez sem haladná meg, de azért rohadt unalmas lenne az élete, ha a saját problémáin (foci, felhalmozás, bosszúállás, pszichiáter, pávatánc) túl még azzal is foglalkozna, hogy csípi magyarember seggét a szúnyog, na, álljunkmámeg jóemberek egy szóra!
Ne csináljunk már Krisztusból bohócot - nem megy az, hogy egyszer egy bohócból Krisztust csináltunk, mostan meg visszacsinálnánk, ha már a kétharmadból kifolyólag le nem lehet, ugye…
Azt hiszem, hogy a kialakult meglehetősen nevetséges helyzetért nem csak ez a kókler felel, benne vagyunk ebben mindahányan mi, magyarok.
Benne van az örök megalkuvásunk, az állandó igazodási kényszerünk, a moslék természetünk, hogy két forintért Dorozsmáig gyakjuk a kecskét, az ostoba Messiás-várásunk, ájult tekintélytiszteletünk, szervilizmusunk és konformizmusunk.
Nézzünk csak körül, kiket nem tud elviselni a magyar?
Hát legelsősorban azokat, akik a szemébe mondják az igazságot, akik nem taknyolgatnak, egyrészt-másrészteznek állandóan, hanem ki merik mondani az igazságot.
Ha itt azt mondja valaki, hogy Orbán diktátor, akkor azonnal előkerül pártíz széplelkű idióta, aki azt bizonygatja, hogy bár a nap se szállhat le a kis despota személyes jóváhagyása nélkül, hogy minden állami posztot az általa kiválasztott vazallusai töltenek be, hogy ránézésből is olyan, mint Übü király, hogy az Unió minden valamirevaló politikusa aggodalommal szemléli a kis maffiózó ámokfutását, még nem teljesen diktátor.
Hülyeség.
Ha valami gágog, totyog, évente felcuccol és költözködik, emellett úgy néz ki, mint egy liba, akkor az több mint valószínű, hogy liba.
Ha egy maffiózó megkaparintja az állami főhatalmat és szétverve a demokratikus intézményrendszert és a jogállamot kegyúrként viselkedve osztogat és fosztogat, akkor az bizony diktátor, mégha kisszerű és nevetséges is.
Ha valaki elmondja politikusként az igazat, akkor azzal azonnal szembefordul szinte az egész politikai osztály, és mindent elkövetnek, hogy perifériára szorítsák.
Ha újságíró, aki több igazságot ír le egyetlen cikkében, mint amennyit ki mer mondani az Újságíróklub összes résztvevője a műsorban + Bayer Zsóci élete munkássága során, akkor azt negligálja a mainstream sajtó, jobbról és balról egyaránt.
Ez egy hazug ország, szolgalelkű néppel és egy diktátorral a nyakában.
Ha változtatni akarunk ezen, akkor a változtatást kinek-kinek önmagán kellene kezdeni.
Meg kellene próbálni felegyenesedni, bátran egymás szemébe nézni és kimondani azt, amit valóban gondolunk.
Demokráciát nem lehet demokraták nélkül csinálni, márpedig, ha nem vagyunk demokraták, akkor örök életünkben bambán várhatjuk a felsőbbség kegyét, ahelyett, hogy életünket a saját törvényeink kormányoznák.
És még a seggünket is vakargathatjuk hozzá - francba ezzel a sok szúnyoggal!

:O)))

13 megjegyzés:

terlasz írta...

Kertész Ákosnak a hasonlóan találó, igaz magyarként a hazájáért aggódó kijelentéseiért emigrálnia kellett. Még szerencse, hogy nem vagy Kossuth-díjas író (bár lehetnél) Pupu, mert Te is menekülhetnél...
Talán mégsem, mert Gyurcsány is kemény fickó...!

Névtelen írta...

Én már most is, az alaptermészetemnél és a született szúnyogallergiámnál fogva - nagydemokratának érzem magam.

özv. Kussné

Avi írta...

Nekem is Kertész Ákos és ne feledjük Bartus Lászlót sem!

Geza írta...

Az a baj, hogy ami 2002, de foleg 2006 utan van, az mar nem egyszeru szervilizmus, hanem az emberek sajat akaratabol megnyilvanulo hit (mint ahogy erre ez a jelenlegi - ismet csak kituno - iras is ramutat). Jo pelda erre a tegnap beszolo "Toksi", akinek minden szavabol kierzodott az eltokeltseg, es annak az agymosasnak a neglegalasa, amelynek minden nap tanui lehetunk. Oek egy lenyeges bastyajat kepezik a rendszernek, megtamogatva a par ezer forintos allami rezsicsokkentesnek tapsikolo milliokkal. Sajnos a tabor elviselhetetlenul nagy.

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Tegnap este az RTL Házonkivül cimü müsorában bemutattak jó pár fideszes polgármestert akinek vagy a felesége vagy a gyereke nyert a trafikpályázaton. Közbe vágva a Lázár beszédét is. Nagyon tanultságos volt. Minden elismerésem a szerkesztőkért.
Kár hogy ezt a müsort csak késő éjjel lehet megnézni.
A trafik ügy mellett még betutatták a Tatán lévő nyomortelepet. Szép magyar valóság.

Jutka

Promenad írta...

Nagyon jó írás !

Csak egy baj van vele : a birkák nem olvassák.

hello írta...

Igen, PuPu, demokraták kellenek a demokráciához.
Csak akiknek a napi betevő falat megszerzése a legfőbb gondjuk, nagyon nem érdekli őket pl. az információszabadság vagy a jogállam egyéb ismérveinek megsértése. Úgy tudható, 4 millióan élnek ma Mo.-on nyomorszinten.
Plusz tájékozódás híján simán el tudják hitetni sokakkal, hogy melyik kisebbség a nyomoruk okozója... :-((

De mondok mást is.
Azt hiszem, illúzió azt hinni, hogy a hatalom jelen birtokosai azt simán átadnák egy, a számukra kedvezőtlen választási eredmény láttán. Az általuk már jóelőre bebetonozott személyek is garanciát jelentenek erre.

Mi hát a megoldás?
Magamból kiindulva, feltételezem, ép ésszel nem szeretnénk megélni még egy 56-ot: vért, pusztítást, öldöklést.

Miként lehet elérni, hogy egy demokratikus értékrend szerint működő, XXI. századi, és ne egy ásatag világ reinkarnációját ambicionáló országunk legyen?

Zsuzsanna írta...

Hogy mennyire igazad van kedves Pupu, azt többek között Gyurcsány – finoman szólva – negligálása a mainstream részéről jobbról is meg balról is. Az is gyomorforgatóan szép, amit a szocik művelnek megint, hogy ti., mint mondják, nem szavaznák meg ebben a formában a T-jelentést.

Avi írta...

Nem akar itt egyetlen "ellenzéki" politikus sem. :(
Az egyetlent pedig ütik vágják ahol tudják még az ugynevezett ellenzéki társaik is. GY.F.- re gondoltam.

Névtelen írta...

A diktatura nem azzal kezdodik, hogy ha valaki felall a hordora es biralja a kormanyt, akkor elviszi a rendorseg, hanem azzal, amikor mar senki nem mer felallni a hordora.

Névtelen írta...

"Ha változtatni akarunk ezen, akkor a változtatást kinek-kinek önmagán kellene kezdeni.
Meg kellene próbálni felegyenesedni, bátran egymás szemébe nézni és kimondani azt, amit valóban gondolunk."

Én és a feleségem már 2 éve tudatosan készülünk (lépésről, lépésre)FELEGYENESEDVE, BÁTRAN EGYMÁS SZEMÉBE NÉZVE.... ELHÚZNI EBBŐL AZ EMBERTELEN, ÉLHETETLEN ORSZÁGBÓL!
Itt a büdös életben nem lesz normális élet, nemhogy nekünk, hanem még a gyerekeinknek sem!!!

Tamás, Szegedről

Névtelen írta...

Szegedre Tamásnak és a családjának üzenem, hogy ne menjen el!!!

özv. Kussné

Névtelen írta...

Üzenet özv. Kussnénak

Drága Hölgyem!

Még nem mentünk el ebből az országból, de napi szinten keressük a kapcsolatokat és tervezzük azt, hogy egy másik országban éljünk. Vállalkozásunkat próbáljuk kiszervezni külföldre.
Mindemellett azon vagyunk, hogy úgy fejlesszük a cégünket, hogy ha nem tudunk külföldön boldogulni, akkor itthon is megálljunk a lábunkon.
De a végcél egy békésebb, vállalkozóbarát, dolgozni szerető, értéket teremtő embereket befogadó országban történő letelepedés.

Tisztelettel:
Tamás, Szegedről