2013. május 16., csütörtök

VEGYÉL ÁGYÚT


Persze, csak ha meg akarod védeni magad és családodat…
Szépen lassan, de biztosan elindultunk a személyes állampolgári ügyintézés felé, nevezetesen, ha megölik egy rokonodat, akkor a dolgok mai állása szerint jobb, ha te veszed a kezedbe az igazság szolgáltatásának nehéz munkáját, mintha azt egy arra hivatott szervezetre – mondjuk az államra – bízod.
Nehéz nem felidézni a Keresztapa című filmből azt a részletet, mikor a lányát ért sérelem megtorlatlansága miatt a jogállamban csalódott temetkezési vállalkozó felkeresi a Keresztapát, hogy állítsa helyre a rendet a világban és büntesse meg lánya támadóit.
Merthogy az állam nem büntette meg őket.
Summa summarum, a Keresztapa némi oktatgatás után elrendezi a dolgot, a lány támadói nyolcvan napon túl gyógyulnak, a hálás vállalkozó pedig boldogan hálálja meg a segítséget.
Persze, azok még daliás idők voltak, tiszta viszonyokkal, ellentétben a mai állapotokkal, melyek tiszta iszonyok.
Hogy mást ne mondjak, itt az Állam és a Keresztapa egy és ugyanaz.
Kár lenne ezt tagadni, hiszen mára a rendszer levette magáról a szüzek fehér fátylát, lekopott róla a smink és egyre jobban látszik, hogy a szende ám öntudatos szűz egy ócska, hazug és tripperes lotyó, amelyik nem elég, hogy nem nyújtja a beígért szolgáltatást, de még ki is zsebeli kuncsaftjait.
Hajdan az emberek azért hozták létre az államot, hogy intézze közös ügyeiket, mindenféle szolgákat fogadtak fel, akik vigyáztak a rendre, gyógyították őket, figyelembe véve megbízóik véleményét alapos vizsgálódás után döntöttek a közösség ügyeiben.
Aztán a szolgák felugrottak megbízóik hátára és vadul sarkantyúzni kezdték őket, mely ellen azok egy darabig berzenkedtek, de aztán beletörődve a látszólag megváltoztathatatlanba némán, cipelték hátukon úrrá lett szolgáikat – márpedig nincs rosszabb úr a szolgánál…
A mi államunk a végét járja.
A mi államunk nem a mi államunk, hanem egy szűk kör állama, melynek tagjai egymással kiegyezve szipolyoznak bennünket, visszaélve azzal a hatalommal, mellyel felruháztuk őket.
Mára kegyeket gyakorolnak, komplett társadalmi osztályokat és rétegeket büntetnek vagy jutalmaznak kényük-kedvük szerint, a megválasztott szolgák pedig úgy bánnak velünk, ahogy csak a Dózsa féle parasztfelkelés után mertek bánni uraik bánatos jobbágyaikkal.
Minden intézmény megszűnt, megszűnőben van vagy szétrohadt, maradványaik csak azt a célt szolgálják, mint Patyomkin herceg díszletfalvai hajdan a Volga partján, csak nálunk nem Nagy Katalin cárnőnek, hanem az európai közösségnek mutogatják a demokrácia üres díszlet-falvait, melyek lakóit a rendszer jólfizetett csepűrágói alakítják, mosolygós képpel.
Vannak állami alapintézmények, mára már ezek az ebek harmincadjára jutottak.
A legfájóbb talán a bíróságok állapota.
Leginkább azért, mert önálló hatalmi ágként nem kellett volna behódolni nekik, lehetett volna az első perctől harcolni a jogállamért, a közösségért és még a saját érdekeikért is, harcolni az eljelentéktelenítés ellen, de - sajnos – rongyemberek itt is vannak, méghozzá szép számmal.
Olyanok, akik pozícióért, kitudja miféle előnyökért vagy csak saját politikai elfogultságaik miatt sutba vágták a bírói ethoszt, olyan ügyészek, akik elfelejtették, hogy az államot saját tisztviselői és tisztségviselői ellen is védeni kell alkalmanként, mert az állam a mienk volt, intézményei a mi biztonságunkat szolgálták.
Már nem szolgálják.
Viszont a bíróságok lezüllöttek, az igazság, de legalább a jog szolgáltatása helyett a politikát, méghozzá egy autokrata bűnöző rendszerének politikáját szolgálják.
Ez persze törvényszerűen vezet a szakmai zülléshez, a bíróságok tekintélyének porig rombolásához.
Vezető hír volt ma, hogy házi őrizetben tartanak két olyan bűnözőt, aki sorozatos bűncselekményeket követett el idős emberek terhére, kettőt közülük meg is öltek, de négy év nem volt elég arra, hogy elítéljék őket – állítólag a szakértői vélemény hiánya miatt.
Ehhez tudni kell azt is, hogy a bíróság döntése során szabadon mérlegel, nincs kötve semmiféle szakértői véleményhez, ellenben bármikor kirendelhet más szakértőt, ha az eredetileg kirendelt valami oknál fogva akadályoztatva van, de elítélheti elkövetőket szakértői vélemény hiányában is, ha úgy hozza a helyzet.
Ez persze felveti a kérdést, hogy kinek áll érdekében az időt húzni és egy bíró hogy tűrheti ezt, hacsak, ugye…
Nem mai dolog, hogy a bíróságokról az a hír járja, hogy egyes bírókat meg lehet venni kilóra, mint a kacsát, és az ilyen esetek csak szítják a gyanút.
Persze, ahol a politika úgy rendelhet bírót, mint Józsi a kocsmában a fröccsöt, ott nincs min csodálkozni.
Ez a helyzet már akkor várható volt, amikor egy bíróság kimondta, hogy egy társaságban a taggyűlés, melyen valamennyi tag részt vett, nem taggyűlés, ahol a jelenlevő miniszterelnök arra ad utasítást, hogy ne mi nyerjük a legtöbbet és a jelenlevő ügyész a jegyzőkönyv bírósági felolvasása után nem emel azonnal vádat ellene, ott ezeken a bagatell ügyeken nincs mit álmélkodni.
Oda a rendőrség is, szakmailag, emberileg a padlón van, amin a Fidesz tíz éves szisztematikus munkája után szintén nem lehet csodálkozni.
Úgy próbáltak embereket toborozni, hogy alább adtak a követelményekből, egy valamirevaló multihoz nehezebb bejutni, mint ma a Rendőrséghez talpasnak.
Arról beszámolnak főnökeik, hogy hány új rendőrt állítottak munkába, arról nem, hogy hányan mentek világgá ilyen-olyan okokból, olyanok, akik vitték magukkal a szakértelmet is.
Ma a rendőrség nyeretlen kétévesekkel akar masszív, okos és erős (gazdaságilag és fizikailag egyaránt) bűnözőket kézben tartani, miközben legendák szólnak maffiózó miniszterekről, bűnözőkkel összejátszó főrendőrökről, a talpas fizetése meg bruttó százharmincezer, ezért kellene magát agyonlövetni, vagy a családját kitenni a bűnözők fenyegetésének.
Az ügyészség meg egy vicc – legutóbb sikerült olyan vádiratot összehozniuk, amelyikben csak azt felejtették el megjelölni, hogy mivel vádolják a gyanúsítottakat.
De persze megbízhatóak mind, egytől-egyig.
Nem kevesen törik a fejüket rajta, hogy fegyvert szereznek – legálisan vagy illegálisan, szinte mindegy, mert a mai világ lassan olyan, mint Mad Max világa, ha nem vagy Mel Gibson, akkor igen könnyen áldozattá válhatsz.
Anno be tudtál ülni egy baráti társasággal egy sörözőbe, ma már ez is kockázatos, mert soha nem tudhatod, hogy melyik percben lép az asztalodhoz valaki, hogy megérdeklődje: mit bámulsz, köcsög? – vagy csak, hogy nemes egyszerűséggel megcsöcsöréssze a nődet.
A piacon régen uborkát és krumplit lehetett venni, ma paprikasprayt és viperával egybeépített elektromos sokkolót – akciósan.
A nagy baj a fejekben van, mert a kilóra vett képviselők láthatólag három év után sem fogják fel, hogy mi is lenne az ő feladatuk, mert amit tesznek – vezényszóra gombot nyomnak – azt egy csimpánz is meg tudja csinálni.
Szánalmas ország szánalmas állama.
Vége lesz persze egyszer ennek, de annak nagy ára lesz.
Mi szeretjük a hazánkat átlag harminc-harmincöt évente porig rombolni – huszonhárom már eltelt a legutóbbi talajgyalulás óta.
Lassan jöhet a következő, hacsak addigra nem mi leszünk Szlovákia – alsó…
Orbán nagyformátumú politikus, talán Gorbacsovhoz tudnám hasonlítani, ha Gorbi is tolvajkodott volna.
Az ő politikai munkássága vezetett a Szovjetunió megszűntéhez, és Orbán is ütemesen halad előre a lenini úton.
Isten veled, Magyarország!

:O)))

9 megjegyzés:

Avi írta...

Kedves "Pupu". Mit vársz olyan országtól amelynek egyes polgárai olyan megjegyzéseket fűznek a temesd magad halottaidat rendelethez, hogy nincs semmi baj mert hitelt is felvehetsz a temetésre ha nem akarod magad elkaparni a nagymamit?

Névtelen írta...

Ha ezzel a bekezdéssel nem lehet választást nyerni, akkor semmivel:

"A mi államunk nem a mi államunk, hanem egy szűk kör állama, melynek tagjai egymással kiegyezve szipolyoznak bennünket, visszaélve azzal a hatalommal, mellyel felruháztuk őket.
Mára kegyeket gyakorolnak, komplett társadalmi osztályokat és rétegeket büntetnek vagy jutalmaznak kényük-kedvük szerint, a megválasztott szolgák pedig úgy bánnak velünk, ahogy csak a Dózsa féle parasztfelkelés után mertek bánni uraik bánatos jobbágyaikkal."
Tökéletes a látlelet. Köszönjük.
Homolka

hello írta...

Kedves PuPu, ez a blogod különösen keserűre sikeredett. A vitriolos bíráló hangból sötét pesszimizmusra váltottál - ehhez nem vagyok szokva Tőled.

Tarts kórosan jóhiszeműnek, de én nem hiszem - NEM AKAROM ELHINNI - hogy búcsúznunk kellene Magyarországtól, mármint nem távozóban innen, hanem továbbra is itt élve és talán jó eséllyel még nem a közeljövőben itt halva is.

Tudom, persze, szándékod és felvállalt nemes hivatásod íly módon ébresztgetni az emberek gondolkodásra késztethető részét.
Nagyon sokszor eszembe jut, mennyire fontos, üdvös lenne, mi módon kellene a feltételezhető, jelen elért körnél sokkal-sokkal szélesebb terjesztéssel eljuttatni az írásaidat honfitársainkhoz.

A kemény, kérlelhetetlen szókimondásodat azért is becsülöm nagyon sokra, mert Te itthon élsz, itthon írod le mindezt, nem egy másik földrész biztonságot nyújtó távolából!

Névtelen írta...

Tegnap olvastam hogy egy ügyvéd feljelentette Al csuti Caponét sikkasztásért,mert propaganda célzattal kártalanítottak embereket a Hajdú-Bét ügyben,miközben nem volt állami részesedés bennük.
Egy csepp méz a trágyalében.

Névtelen írta...

Kedves hello,becsüld sokra a másikat is aki másik földrészen él, két okból.Mindenkit megelőzött,meg le is üríthetné azt ami itt folyik.

Névtelen írta...

"A posztkommunista államok demokráciadeficitje azért tragikus, mert a megújulás éppen a jogállami értékeknek elkötelezett társadalom aktivitására épül, azt feltételezi. Magyarországon látszik leginkább, hogy a kihívásra a politikai elit az ellenkező irányú válaszokat adott, a hagyományos parlamenti többség jogállami korlátainak teljes felszámolásával. A nem többségi elven működő eljárások és intézmények lényegében letűntek, átformálódtak, meggyengültek. Ha Magyarország valamikor vissza akar térni a modern demokráciák rögös útjára, akkor olyan társadalmi feltételeket kell teremtenie, amelyek között esélyessé válhat a jogállami értékeknek elkötelezett állampolgári közösségek létrejötte. Ez az alapja, feltétele ugyanis a demokrácia globális váláságából való kilépésnek.
...
Ha nem forradalmi hevület és vér miatt válik fontossá egy alkotmány, akkor mindennapi használhatósága teheti azzá."
Fleck Zoltán: A jövő alkotmányozása elé - Mozgó Világ 2013/4 fenti részlet a 21. és 23.oldalról

özv. Kussné

hello írta...

Kedves Névtelen, egyáltalán nem becsülöm le az illetőt, akire nyilván mindketten gondolunk, csak PuPu következetes kőkemény szókimondását attól, hogy ezt itthon teszi, még inkább respektálom.

Unknown írta...

Pupu Barátom!
Köszönöm, hogy ismét lehetőséget biztosítottál véleményem kifejtésére. Ha tetszettek, van még belőlük raktáron bőven.
Egyébként, ne keseredj el,lesz ez még rosszabb is! (Remélem, jobb is.)
Egy hajóban evezünk.
Üdvözlettel:
P. Cs.

bubu64 írta...

Kedves Pupu!
Tökéletes leírása a mai helyzetnek. Nem lesz jobb a zemberek mentalitása miatt. Tombol a butaság. Ma Újpesten ingyen muskátli osztás volt. Majdnem összeverekedtek 3 tő muskátli miatt. Hogyan lehet összefogást várni a jó ügyek érdekében? Kaparj kurta, magadnak kaparsz. Olyan szomorú ez az egész.