2013. július 7., vasárnap

ÉRTELEMSZERŰEN


"A megtámadottak elmondták, a csoport már eltávozott tagjaival szóváltásba keveredtek, majd dulakodás alakult ki, egyiküket megütötték, mindhármukat leköpték. "
"A rendőrök kérdésére közölték, orvosi ellátást nem igényelnek, rendőri intézkedést nem kérnek, a támadóik a helyszínről már eltávoztak, így őket értelemszerűen nem lehetett igazoltatni" - közölték a Budapesti Rendőr-főkapitányság részéről.
A támadók értelemszerűen egyenruhában voltak, húszan-harmincan, így értelemszerűen nehéz lett volna utánuk menni, igazoltatni, majd előállítva elszámoltatni őket, merthogy a szóváltás úgy kezdődött, hogy a neonácik elállták a rendezvényről hazafelé tartó három, már nem fiatal ember útját, majd szóváltásba kezdtek, miszerint  "Szarrá verünk titeket cigány buzik" - kiabálták, s utána nekiláttak beváltani ígéretüket.
A helyzet szépsége, hogy éppen Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbédkár Gimnázium igazgatóját és két kollegáját találták meg, és hát persze, ha már ott álltak szegény buzivadászok melegek nélkül, hát iparkodtak megoldani a számukra rendkívül bonyolult helyzetet - megtalálták hát a cigány pedagógusokat.
Kisebbség – kisebbség, mindegy - aki nem olyan, mint ők (bambapofájú, ostoba gyűlölködő zombi) az célpont lehet.
A „zombi” szó magyar fordítása egyébként: „zemberek”.
„Ma már nem kell attól félni, hogy egyenruhába bújtatott félkatonai szervezetek masíroznak az utcákon” - szögezte le büszkén Orbán Viktor minap, a Ludovikán már egy évfolyamot végzett rendőrtisztek avatásán - képzelhető, hogy milyenek lesznek rendőreink, ha már a Nemzetvédelmi Egyetem összes évfolyamát itt fogják végezni…
Persze ez tényleg nem masírozás volt, ez egyszerű buzi/cigány/zsidóverés volt, ez értelemszerűen tolerálható, mert más lenne, ha alakzatban vernék a delikvenseket, mint ha csak így, slamposan, mondhatnánk szabadidős tevékenység keretében, mikor hazaértek a parlagfűirtásból.
Ami a legótvarosabb ebben az egészben, az a rendőrök viselkedése, akik kiérkezésük után elkezdték igazoltatni az áldozatokat, akik hiába mutatták meg támadóikat, azok megállítására, neadjisten üldözésére nem volt érkezésük derék rendőreinknek, nehogy megsértődjön a másik, úgy tűnik, erősebb egyenruhás testület.
Minthacsak a Weimari Köztársaságban lennénk, ott is féltek a rendőrök beavatkozni – ha csak nem csatlakoztak buzgón hozzájuk – az SA randalírozásaiba, mert tudták, abból számukra semmi jó sem származik.
Jellemző napjainkra a Rendőrség reagálása is.
A hvg.hu kérésére a BRFK azonnal nyilatkozott a helyzetről, miszerint valóban jelezték a Nyugati téren tartózkodó rendőröknek, hogy "egy nagyobb csoport konfliktusba került három személlyel, akiket inzultáltak."
"A rendőrök kérdésére közölték, orvosi ellátást nem igényelnek, rendőri intézkedést nem kérnek, a támadóik a helyszínről már eltávoztak, így őket értelemszerűen nem lehetett igazoltatni"
A megtámadott Derdák Tibor és kollegája, Orsós János is a történetben azt tartotta a legszomorúbbnak, hogy amikor a rendőröktől segítséget kértek, és megmutatták a támadóikat, a rendőr nem azokkal, hanem velük, sértettekkel "foglalkozott".
"Igazoltattak minket.
Amikor megkérdeztük miért, közölték, ismeretlen tettes ellen garázdaság miatt eljárást fognak indítani. Ismeretlen tettes? - kérdezte Derdák Tibor.
A hvg.hu-nak megjegyezte, a rendőröket cseppet sem érdekelte, hogy meg tudják mutatni, kik bántalmazták őket.
És ez a legnagyobb gond, mert ha egy társadalom ilyen rendőröket nevel, akkor ott már irgalmatlan nagy baj van.
A rendőr ugyanis az államot képviseli, amerikai filmekben a seriff úgy szokta ezt mondani, hogy errefelé én vagyok a törvény.
A rendőri munkában semmiféle politikai rokonszenvnek vagy ellenszenvnek nincs helye, egyetlen dolog az, ami számíthat: a törvény.
A jó rendőr csak ehhez igazodik és semmi máshoz, emellett színvak és magasról tesz mindenfajta tekintélyre, ha valaki törvényt sért.
Az nem megy, hogy csak azokat üldözi, akikkel ezt személyes kockázat nélkül megteheti, ugyanis a rendőr munkaköri leírásában ott szerepel testi épségének, sőt, életének kockáztatása is a bűn elleni harc során, igaz, az egzisztenciális kockázatokra a rendőrtiszti fogadalom szövege nem tér ki.
Vonatkozik ez az ethosz arra a rendőrre, aki csapaterőben tevékenykedik az utcán éppúgy, mint aki íróasztal mögött ülve különféle gazdasági bűncselekményeket vizsgál.
Normális államban az nem megy, hogy az egyik Orsós milliárdokat lophat, miközben a rendőr aktívan részt vesz szerecsenmosdatásában, a másik Orsóst meg neonáci csürhe véresre verheti meg leköpdösheti, mert részt vett egy rendezvényen, mely nem igazán tetszett a turulbanszületett csőcseléknek.
Azt mondta Orbán Viktor a rendőrtisztek avatásán: „Az elmúlt három évben az ország állampolgárainak nem kellett csalódniuk a rendőrségben, az ugyanis az átalakításokkal alkalmassá vált arra, hogy megvédje az embereket.”
Pontosan látható, hogy mennyit ér a szava – semmit.
Azt is mondta a frissen avatott rendőrtiszteknek, hogy "Mától önökön is múlik, hogy olyan országban éljünk, ahol minden becsületes magyar ember biztonságban érezheti magát, biztonságban tudhatja szeretteit, saját értékeit és a közvagyont" .
No, ebben igaza is lenne, ha közben a rendőrt nem késztetnék sunnyogásra, ha nem lenne bocsánatos bűn egy ilyen eset szakmailag is erősen kifogásolható kezelése, ha a BRFK azt nyilatkozná, hogy az esetet kivizsgáljuk, és ha az áldozatok állítása igaznak bizonyul, akkor az illetékes parancsnokot felelősségre vonjuk.
Ha a felhergelt csürhét azonnal és határozottan feloszlatnák, a hangadókat kiemelnék, és vádemelési javaslattal átadnák őket az ügyészségnek, kisebbség elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával.
És ne mondd, kedves olvasó, hogy az áldozatok maguknak keresték a bajt, mert ma ők a kisebbség, holnapra esetleg mások is azok lesznek, vagy a zemberek ellenségei, mert ha nem működik a jogállam, akkor itt bárkivel bármi, bármikor megtörténhet.
Értelemszerűen rendőrrel is, civillel is, veled is.
Ez kell nekünk?


:O)))

7 megjegyzés:

Promenad írta...



Úgy látszik.valakiknek igen !

hello írta...

Kedves PuPu, szerintem a rendőrség levonta a konzekvenciát abból, hogy mi történik, ha szembeszállnak a Fidesz istápolta csürhével:

Az Országgyűlés elfogadta a Balsai-féle semmisségi törvényt
2011. március 08. kedd

Hétfőn elfogadta a Ház a semmisségi törvényt


Semmisnek nyilvánította az Országgyűlés a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggésben hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, valamint garázdaság miatt meghozott, kizárólag rendőri jelentésre, illetve rendőri tanúvallomásra alapozott ítéleteket. Semmisnek tekintendők a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértése miatti megállapítások is, ha azok alapját csak rendőri jelentés vagy tanúvallomás képezte.

A döntés a 2006. szeptember 18. és október 24. között elkövetett cselekményekre vonatkozik.

A fideszes Balsai István indítványát hétfőn 297 igen szavazattal, 60 nem ellenében fogadta el a parlament. A törvényjavaslatról az MSZP kezdeményezésére név szerinti szavazással döntöttek. A képviselők a törvény sürgős kihirdetését is kérték az államfőtől.

Júlia írta...

Idézet Bruck András - A vágy autóbusza című ÉS-beli írásából.
Az meg az életét dokkmunkások között töltött Eric Hoffertől tudható, mindeddig miért nem volt idehaza tömeges elégedetlenség:"Amikor az emberek napkeltétől napnyugtáig a puszta létezésért dolgoznak, nincs bennük sérelem, s nincsenek álmaik."

Okos meglátás. Szerintem a változást talán majd azok hozzák, akik dolgoznak is, sérelmeik is vannak, és közben nagyon fontosak az álmaik! Én is ilyen vagyok :-)
Kiváló zenei összeállítás a videosáv Gigliola Cinquetti vasárnapi "álmai"
:-)

Geza írta...

Hat en nem tudom, hogy reagalnek arra, ha ilyen csurhe elkezdene velem vacakolni, de attol felek, ha olyan hangulatban talalnanak, egeszen meglepodnenek, hogy mennyire fel tudom oket ingerelni. Jo nehany evvel ezelott a szabadsag hegyrol gurultam le szombaton hazafele, es a jardan meglattam par feketeruhas fazont. Elso ranezesre kemenyseproknek tuntek (komolyan, en hiszekeny ember vagyok). Aztan mikor a visszapillantoban meglattam, hogy az egyik csaj, es kezenfogva slattyog a hasonszoru baratjaval, rogtoin elfogott az emelyges. Fel nem foghatom, hogy mi vonzhatja ezeket a primitiv lenyeket az oket osszetarto ideologiahoz.

Egyebkent ari latni a "nemegyenruhasokat" a masodik kepen. Abszolut "egyenisegek", csak azt nem ertem miert viselnek fekete surranot ilyen melegben. ["Surrano"= katonai bakancs, a honvedsegnel a 60-as evektol rendszeresitett labnemu; sokat kell viselni, es akkor az ember laba mar egeszen hozzaszokik ... - en a magam reszerol azert maradnek a kenyelmes, konnyu es kecses felcipoknel.]

Avi írta...

"csak azt nem értem miért viselnek fekete surranót ilyen melegben."
Egyszerű: surmónak surranó :)

heuréka írta...

Kedves Pupu!
"Értelemszerűen" az egészen nem kell csodálkoznod.
Ha a magyar országgyűlésben az EU-t elítélő határozatot fogadnak el, majd pár nap múlva egy parlamenti képviselő arra biztatja a kormányt, hogy adjanak Snowden-nek menedék jogot... (ezt egyszerűen nem hiszem el, kétszer kellet elolvasnom) nincs min csodálkozni.

Lusti írta...

Géza olvasótársamnak:
'A hullám' - ez egy film címe, ajánlom figyelmedbe (nekem a lányom ajánlotta, nekik történelem órán vetítette le a tanárnő) Ha megnézed, megérted mi tartja őket össze... mi hívja életre... s milyen gyorsan kupálódnak egybe... Megdöbbentő volt számomra (is)... nagyon jól megmutatja a dolog (értsd:átváltozás) pszichológiáját... (huh... borzongok)
Megjelent könyv alakban is, azt még nem olvastam, a film viszont remek! Üdv.:Lusti