2010. november 20., szombat

KAKASOK...

Balra át! - szól a vezényszó.


Áll a szerencsétlen baloldali szavazó és fogja a fejét, próbál tájékozódni az őt körülvevő megbolondult világban.Belenéz a tükörbe és megkérdezi magától: a dolgok aktuális állása szerint még baloldali vagy?
Merthogy megéltél néhány évet és idáig úgy tudtad, hogy az vagy, most meg az általad favorizált - bár mostanában már annyira azért nem szeretett - pártod egy része azt mondja, hogy tulajdonképpen te nem is vagy baloldali.
Megmételyezett téged a liberalizmus átkos eszméje, mely öl, butít és nyomorba dönt.
Ez téged persze meglehetősen bánatossá tesz, hiszen eddig jól megfért benned az ember önmagáért vállalt felelősségének vallása, az emberi jogok szerepének magasra értékelése és az állam túlhatalmának visszaszorítására irányuló törekvések helyeslése a szegények és elesettek iránti szolidaritással, de most meg kell, hogy hasadjon a tudatod és választanod kell.
Pedig nem akarsz.
Merthogy Kádár korát magasra értékeled, mint a létbiztonság korát, magát Kádárt meg a ma divatosnál lényegesen többre tartod, de tudod, hogy ugyanabba a folyóba nem tudsz kétszer belelépni, a világ változott - ma gyökeresen más a politikai helyzet, mint legjobb sakkjátékosunk korában.
Azt hallgatod pártod prominenseitől, hogy „Balra át!” – és eltöprengsz, hogy hova balra, merthogy balra ott van a Vajnai – Thürmer féle pártalakulat.
Azok az elvtársaid, akik azt gondolják, hogy a történelem kerekét vissza lehet forgatni, ott igen jól elvannak, sőt, ahogy ez a baloldalon tradicionális, ölik is egymást lelkesen, nem hiányzol te oda, ki is lógnál ott a sorból, ha nem hinnél a legkésőbb holnapután reggel fél hét és hét között kitörő világforradalomban.
Márpedig te nem hiszel, és főként abban nem hiszel, hogy az a forradalom a kétkezi dolgozók világáért törne ki, - a Putyilov Művek bezárt, a helyén ma marcipán törpéket formáznak kérgesnek nemigen mondható rózsaszín asszonykezek.
A munkásosztály meg felvértezve a Foxi-Maxi Esti Egyetemen hallott eszmei tisztánlátással először elrohant a kereszténydemokratákra szavazni, mostanában meg arra szavaz, aki nagyobbat tud mondani, és aki azt mondja neki, hogy hülyére vesznek, buta proli, ostoba prosztó, azt igen nagyon tudja utálni.
Persze érthető ez, - nem sokan szeretik, ha a szemükbe mondják az igazságot.
Mégis azt mondják a pártod vezetői, hogy fordulj balra, csak azt nem mondják meg, hogy mihez képest.
Mert ha azt mondják, hogy az eddigi politikai irányvonalhoz képest, akkor meg kell kérdezned – miért nem szereztek lelkes politikai meggyőző munkával annyi szavazót, hogy ne kelljen koalícióban kormányozni?
Jelzem, akkor sem lehetett volna jobban balra menni Medgyessy száz napos programjainál, mert ahogy kiveszem a zavaros mondókákból a baloldali az én pártomban azt jelenti, hogy kitömjük a dolgozó zsebét lóvéval, ami persze egy súlyos tévedés, egy párttól pedig végzetes szereptévesztés is.
Szóval nagyon érdekelne, hogy a jelszavakon túl mit is jelent ez a „balra” felszólítás, de azt azért elmondanám, - hátha elér valakit, akit illet, - hogy ha azt mondjuk, hogy balra, az a választót éppen annyira taszítja, mint ha azt mondanánk jobbra.
A választó ugyanis az arany középutat szereti, nem kedveli a nyíltan felvállalt ellentéteket, a választó egy szép álomvilágban szeretne élni, ahol mindenki a „Szeressük egymást gyerekek” dallamát fütyörészve ballag a hajnali áhítat után dolgozni, és aztán erkölcsileg-anyagilag elismerten éli a milliomos szegényember felelősségteljes életét.
Törődjünk bele, - a választó Marx helyett a Kiskegyedet olvassa, vágyai is onnan szerzik a mintát, és öntudatosnak nemigen mondható, - ha nem halna éhen, hát egy kapavágás nem sok, annyit sem tenne legtöbbje a társadalomért.
Nadeakkor mi a teendő, kérdezed Lenint idézve, ha baloldali szeretnél maradni?
Nem egyszerű kérdés, hiszen arra azért pártod mai vezetői is gondosan kerülik a feleletet, hogy mit is jelent ma a baloldaliság?
Tulajdonképpen pédig elég könnyű ezt definiálni.
A baloldali ember szeresse hazáját, becsülje hagyományait, ismerje a múltat, vonja le belőle a megfelelő következtetéseket - de előre tekintve a jövőt építse.
Legyen szolidáris az önhibájukon kívül bajbajutottakkal, a szegényekkel az elesettekkel.
Harcoljon a gyermekek esélyegyenlőségéért és ne tűrje, hogy ezen a címen jelszavakkal bolondítsák, tegyen meg mindent azért, hogy ebben az országban a putriból indulva is lehessen egy gyerekből orvos, tanár, kutató.
Küzdjön a nők megbecsüléséért, az egyenlő munkáért egyenlő bérért, a nők, gyermekek családon belüli feudális kiszolgáltatottsága ellen.
Küzdjön a jogállam fenntartásáért, az Alkotmányban biztosított jogok és kötelezettségek betartásáért és betartatásáért, lépjen fel az egyházak és az állam teljes szétválasztása érdekében.
Követelje meg és várja el mindenkitől, hogy a képességeihez lehetőségeihez képest tegyen meg mindent maga és hozzátartozói boldogulásáért, az államtól meg azt, hogy teremtsen munkalehetőségeket, mert anélkül az egyéni törekvés törvényszerűen fut zátonyra.
És leginkább - közvetlen környezetében képviselje elveit és éljen ezek szerint, és ne tegyen kivételt, ne legyen csak egy kicsit rasszista, csak egy kicsit nacionalista vagy revansista sem.
Nemzsidózunk, nemcigányozunk, nemarabozunk, nemkínaizunk, nemboxosozunk, nemmagyarkodunk, minden embert a saját érdemei után ítélünk meg - külön-külön. 
Van itt azért még egy kényes kérdés, ez pedig, hogy mi a fene is legyen a kapitalizmussal?
Ez itten a fő gond, erre még tán még maga Szanyi, a Nagy Iránytű se tudna frappánsat mondani.
A kapitalizmusra igent mondani baloldalon még ma is necces, mai magyar baloldali pártjaink olyanok, mint a liba, amelyik le akarja tagadni, hogy lúdtalpas.
Pedig szembe kellene néznünk a ténnyel - itt kapitalizmus van és a kapitalizmus viszonyai között kell élnünk, dolgoznunk, ebből a társadalmi rendszerből kellene a lehető legtöbbet kihoznunk a bérből és fizetésből élők, a kis és kényszervállalkozók, a nyugdíjasok és a gyerekek számára, de úgy, hogy ne támasszunk közben olyan követelményeket a munkaadókkal szemben sem, melyek fékjei lennének a gazdaság fejlődésének.
A pártnak ehhez kell társadalmi és gazdasági programot adni, hogy nehogy megint úgy járjunk, mint most, mikor az állam minden lépése a gazdagok és nagyongazdagok érdekében történik.
Nem könnyű feladat, de meg kell oldani, - vagy be kell fejezni ezt a pártoskodást.
Az se nagyon tetszik, hogy most olyan hangokat is hallani a párt vezetőitől, hogy nem nyitni kell, hanem szövetkezni.
Hát ez szép elv, csak nekem azért vannak kétségeim.
Azt is fel kellene talán ismerni, hogy ami itt folyik, az a kiskakasok kukorékolása a szétkapirgált szemétdomb tulajdonlásáért, amiben az a vicces, hogy itt csak egy kakas van, a többi meg gentleman, ha ismeri a vonatkozó viccet a kedves olvasó…


:O))))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/kakasok

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

A Kádár-laudációt leszámítva egyet tudok érteni a baloldalisággal kapcsolatos megállapításaiddal, azzal a kiegészítéssel, hogy gyanítom, nem csupán a magyar politikusok és társadalomtudósok tétováznak a baloldali értékek újrafogalmazásával, hanem legalábbis Európa-szerte érzékelhető egyfajta elbizonytalanodás.
Nincs mit igazán ámulni ezen, hiszen például a migráció okozta feszültségek, hogy csak egyet említsek a számosból a jelen társadalmi problémái közül, alaposan feladják a leckét, melyre egy épkézláb megoldási javaslat sem született eddig, és tartalmatlan lózungokkal nem lehet az itt-ott joggal felbőszült embereket elhallgattatni.
Továbbá azt is érdemes megnézni, kik lépnek föl ma a baloldaliság képviselőjeként.
A kőgazdagok kokettálása némely számukra elfogadható eszmével, melyet találóan kaviárbaloldaliságnak hívnak, nem tűnik hitelesnek sokak számára, és ekképpen többekkel együtt továbbra is sóvárogva várok egy autentikus szociáldemokrata értékeket képviselő pártra, mely a kapitalizmus keretein belül is megtalálja az általad oly pontosan megfogalmazott cselekvési lehetőségeket.

Névtelen írta...

"A kőgazdagok kokettálása némely számukra elfogadható eszmével, melyet találóan kaviárbaloldaliságnak hívnak, nem tűnik hitelesnek sokak számára, "

névtelen kollégám kimondta a lényeget, ezzel nehéz vitatkozni, egyetértek...!

Aki pl rinyált az mszpben, hogy simor 8 milláját el akarják venni, az k...a messze van a baloldaltól...

kőgazdag sláger az mszptől... -->
http://www.youtube.com/watch?v=Gn-UTwaY_Tc

Névtelen írta...

Attól, hogy Simortól elveszik a 8 millát, a szegényeknek nem élesz több. Ez nem baloldaliság, ez irigység!