2011. december 30., péntek

CSÜRHE

Valamennyi magyar adófizető zsebét érintő rendelkezés szerint a magyar állam különadókat vethet ki abban az esetben, ha az EU vagy az Európai Bíróság a magyar költségvetést terhelő ítéleteket hoz, például megsemmisíti a különadókat és kártalanításra kötelezi az államot.
Ez is a legutóbbi képviselői elmeroham eredménye, Orbán csürhéje pedig buzgón nyomta a gombot, - kapott libacombot, nem is keveset már jóelőre.
Ha valaki azon a véleményen lenne, hogy ez a csürhe kifejezés kissé durva, annak csak azt tudom mondani, hogy ez az eljárás az ország adófizetőivel szemben minősíthetetlen disznóság, disznóságot meg disznók csinálnak - ergo, a kormánypárti képviselők disznók.
A disznókat pedig - ha egy csapatot alkotnak – csürhének nevezzük.
A hajdani paraszti életben nem volt ismeretlen ezt a kifejezés, a kondás hajnalban megfújta a kürtjét és a csürhe elindult a legelőre.
Kondás nem akárki lehetett, például a falu bolondjára soha nem bízták rá a csürhét.
Kondásnak lenni bizalmi állás volt egy faluközösségben, nem úgy, mint most, mikor minden eszement elnyerheti az a posztot, és terelgetheti a sok disznót, keresztül árkon - bokron, letapostatva a lakók kertjét és tönkretéve az országot.
Az, hogy a kormány ostobaságáért mindahányan fogunk fizetni, az mégcsak rendben is van, jóllehet az lenne az igazi, ha csak azok fizetnének, akik a nyakunkba szabadították ezt a bagázst.
Az kétségtelenül igaz, hogy minden kormány hibázhat, és a kormányt stallumába ültető döntés akkor is kollektív volt, ha mondjuk személyesen mi másokra adtuk le a voksainkat.
De ez a helyzet cseppet más, ez nem tartozik a normális politika fogalomkörébe, ez a kormány nem azt a feladatot hajtja végre, amire a választók felhatalmazást adtak, ez a maffia kormánya.
Don Vittorio kormánya pedig túlterjeszkedik minden demokratikus felhatalmazáson és másfél év alatt olyan virtigli kis önkényuralmat rittyentett az ország nyakába, amilyenre utoljára Rákosi országlása alatt volt példa.
Jelen esetben a disznó pofátlanság abban érhető tetten, hogy a kormány bátran kísérletezhet az életünkkel, hiszen ha szembemegy az Unió szabályaival és ezért pénzbüntetést szabnak ki rá, akkor azt nem a kormány költségvetésének terhére kívánják megfizetni, hanem a te, meg az én zsebemből fognak rá - különadókkal - a külön forrást megteremteni.
Nehogy már kellemetlenül érintse őket a dolog és esetleg ne maradjon pénzük a kormánybiztosok dicső segge alá hivatali autót tolni, ha már ilyen magas lett az üzemanyagár valamilyen rejtélyes oknál fogva.
A gátlástalanság más területeken is virul, például az egészségügy megmentőinek adják ki magukat, mert odalöknek harminc milliárdot néhány bajbajutott kórháznak, folytatva a remek tradíciót, mely szerint lyukas vödörrel hordjuk a nép verejtékét egy feneketlen kútba - ráadásul úgy, hogy a jövő évtől kezdve az egészségügyi intézmények valóságos gazdálkodása megszűnik.
Vezérünk rátenyerelt az egészségügyi kasszára is, hadigazdálkodást vezet be, az intézmények géppapír és sebtapasz-felhasználását központilag vezérlik, az intézmény gazdasági és szakmai vezetése pedig olyan lesz, mint piercing a kórház – mondjuk – köldökén, de szép is lesz!
Az Unió meg pattoghat, a kutya ugathat, a karaván halad.
Azt hiszem, joggal nyilváníthatom magam karaván-ügyekben illetékesnek, hát elmondom, hogy egy tisztességes karaván akkor halad, ha szakszerűen málházzák fel.
Ez azt jelenti, hogy a legerősebb, legjobb kondícióban levő tevékre rakják a nehezebb terhet, az olyan szerencsétleneket, melyekbe már csak hálni jár a lélek, kímélik.
Indulás előtt gondoskodnak megfelelő mennyiségű eledelről és vízről, az útra is visznek magukkal, mert az csak mese, hogy a tevéknek nincs szükségük ételre – italra az út során.
Az Éleseszű Vezető gyermekkorában valószínűleg nem tevés meséket hallgathatott, de azt azért hallhatta esetleg, hogy a cigány lova is már éppen leszokott volna az evésről, mikor felfordult – nincs ez másként a tevékkel sem.
Aztán az sem baj, ha a karaván vezetője olyan útitervet készít, hogy az út során ne kelljen mindenféle veszedelmes vadakat háborgatni, mikor azok amúgy is idegesek így számum idején, mert könnyen előfordulhat, hogy a karaván logisztikai egységből élelmezési alapanyaggá lényegül át.
É az akkor is így van, ha a karavánt a szájkarate örökös világbajnoka vezeti, aki kihazudja Chuck Norris kezéből is a nuncsakut.
Ül az ország nyakig a problémákban, lassan félidejéhez érkezik Kuka országlása, már ha megjön a nép esze menetközben és nem tekinti az Úr különleges csapásának + judeoplutokrata összeesküvés eredményének, hogy ez az idióta banda szakadt a nyakunkba.
Mert ha megint finnyás pofákat vágva elkerüli a nép a szavazófülkéket, vagy ott áll és rágja a golyóstolla végét, mert nem lát összefüggést személyes sorsa meg a voksa között, és megint erre a kis erőszakosra fog szavazni, akkor az ország mehet a levesbe.
Lehet, hogy gulyáslevesbe, de a levesbe.
És ezen az sem fog segíteni, ha elveszik Biszku Béla nyugdíját végtelen ostobaságukban.
Lassan vége az évnek, hát sok okunk nincs az örömre.
Itt állunk a bóvli-miniszterelnökkel a bóvli-kategóriába sorolt országunkkal az államcsőd előtt egy lépésre, nincs támogatónk, nincs barátunk, nincs pénzünk, lassan nincsenek már üzleti partnereink sem, és nincs kilátásunk arra, hogy a közeljövőben jobb lesz a helyzet.
Az új év tüntetéssel kezdődik az Operaháznál, ahol a Fényességes ünnepelteti magát és azt a nagy rakást, amit az ország fejére csinálni méltóztatott.
Gyertek oda ti is, néma gyereknek miniszterelnöke sem érti a szavát…

:O)))

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egy kis történelem, hogy egyértelmű legyen, mit is tervez a rezsim:
sarc, haradzs, rendkívüli ajándék a földesúrnak, rendkívüli hadiadó, forspont, kvártély, robot, úrbér, zsákmány,termény- és pénzjáradék,tized, kilenced, hivatalviselési kaució...
Az első éjszaka joga Magyarországon nem volt szokásban, de ki tudja, ez a sok tesztoszterontól túlfűtött délceg képviselő nem találja-e majd ezt is bevezetendőnek...

Névtelen írta...

kondanak isszoktak nevezni, valoban forro oszunk volt, ahogyan megjosoltad.

Lujza írta...

Szörnyű ez Pupu! És ezt a szemét nemtetszikelő disznót meg még mindig itt eszi a fene !

zombi írta...

Ha közelebb lennék Pesthez, ott lennék a meghívottak előtt és kiabálnék. Meg vinnék néhány drága tojást is, hogy megfelelő öltözékben lépjenek a hölgyek és urak a bálterembe.
De sajnos, messze vagyok. Azért remélem lesznek olyan élelmes riporterek, akik filmet forgatnak a nagy esemény kezdetéről, még a kordon dacára is. Mert, hogy rendőrkordon az lesz, szinte biztos. Még ha nem is egyenruhában.
Mert itt már a néma tüntetés mit sem ér.

Erzsébet írta...

Kedves PuPu!

Az elmúlt másfél év a magyar demokráciát - ahogy napi aktualitások tárgyilagos elemzésével foglalkozó írásaidban rendszeresen olvashattunk - ez a pszichopata az ő gerinctelen bandájával szinte totálisan megsemmisítette.
Az év utolsó napján szeretném megköszönni olvasói táborod egy aktív, lelkes és még egy hangyányit optimista tagjaként ezt a kitartó és színvonalas munkádat és tisztelettel, szeretettel kívánok jó egészséget, és egy kiszámíthatóbb, békésebb boldog új esztendőt szeretteid, barátaid és tisztelőid körében.

Péntek (régebben: Debi) írta...

Kedves Pupu!

Csatlakozom Erzsébet elismerő soraihoz és jó kívánságaihoz!

Névtelen írta...

Lujza viselkedj! Amit PuPu ir az nem igy van és nem is igaz? J.

Névtelen írta...

inkabb jojjon a bayer zsolt.

Névtelen írta...

lujza menj makkolni. es vakarja jo pupu a hasadat.