2011. december 10., szombat

KAMARA – VIHAR ELŐTT

Orbán híveként kezdte, aztán várta a hálát.
Személyesen és - talán - az általa képviselni vélt társadalmi csoportnak is – hiába.
Éger Istvánt újjáválasztotta a Magyar Orvosi Kamara küldöttközgyűlése, annak dacára, hogy a küldöttek egy részének mandátuma nem volt rendben, és egyéb érdekes dolgok is történtek a küldöttgyűlés körül.
Sokan javasolták, hogy a tisztújítást halasszák el, de a buzgó kamarai elnöknek esze ágában sem volt változtatni az általa eltervezetteken, arra hivatkozott, hogy neki törvényi előírás, hogy a rendezvényt december 31.-ig meg kell tartani.
Hát igen, csak az a pici hiba ne lenne a küldöttek 10 százalékának mandátuma körül.
Szilvási István (igen, „az” a Szilvási…) a MOK egykori alelnöke azt javasolta: módosítsák a napirendet, a tisztújítás helyett alakuljanak át választó közgyűléssé
Nem módosították.
A kamara egykori alelnöke a törvény betűjének megtartása és az új elnök legitimációjának megkérdőjelezhetetlensége érdekében arra kérte küldött-társait, hogy amíg jogerősen nem záródik le a felügyeleti eljárás, addig - legfeljebb három hónapra - bízzák meg a kamara vezetésével a mostani tisztségviselőket.
A jelenlévők nagy többsége ezt is elutasította, majd megválasztották Égert.
A választás során Égernek volt két hivatalos kihívója, akik nehezményezték, hogy a választás előtt nem tudták eljuttatni programjukat a küldöttekhez, mivel azt Éger magántulajdonként kezelte.
És akkor még szó sem esett Papp Magorról, akit ugyan jelöltek az elnöki posztra, de – láss csodát – a jelölése határidőn túl érkezett be a Kamarához.
Ő lett volna egyébként a legkeményebb kihívója Égernek, aki pontosan tudja, hogy a Kamara mit tett, de főleg, hogy mit nem tett Éger regnálása alatt.
Majd persze megegyezkednek az orvosok egymással, de attól tartok, hogy az operettek táncoskomikusaira hajzó küllemű Éger kitölti a következő ciklusát is, volt a választása sikere érdekében némi minisztériumi hátszél.
Nem lenne itt semmi gond, ha a Kamara nem lenne köztestület is egyben, melynek állásfoglalásai adott esetekben sokat nyomhatnak a latban.
Mindenesetre érdekes évek várnak rá, csakúgy, mint az egész egészségügyi ágazatra is.
Itt van – és ez a legkeményebb – a rezidensek ügye.
A szakorvos-iparitanulók nem a széküket vagy műtőasztalukat féltő idősebb orvosok konformizmusra hajló társasága, a rezidensek fiatalok, jólképzettek, a nyelvvizsgájukat sem lovari nyelvből szerezték.
Piacképes generáció, őket nemigen köti még vagyon, a státusz az országhoz, hazafiságuk is más természetű, mint apáiké.
Ők el tudják magukat képzelni jó magyarnak Angliában, az Egyesült Államokban vagy Kanadában is, emellett tudják azt, amit már a középkor vándorló iparoslegényei is tudtak, de amit az idősebb generációk már elfelejtettek, hogy a tapasztalatszerzés ideje az ifjúkor.
Mint ahogy az egzisztenciát is ilyenkor célszerű felépíteni.
Az egészségügy is piac és ezen a piacon mindennek értéke van – az orvosnak, a szakképzett egészségügyi személyzetnek is, és ha ezt itthon nem fizetjük meg, akkor bizony, rövidesen nagy baj lesz itt.
Nem hiszem, hogy ne lenne tanulságos a szlovák orvosok akciója, akik egységes fellépésükkel rákényszerítették kormányukat gondjaik valamiféle megoldására, jövő tavasszal nálunk sem lesz kizárt valami hasonló akció.
A rezidensek bérezése csak egyik eleme az egészségügyi dolgozók anyagi problémáinak, de önmagában csak ezt megoldani lehetetlen.
Már a nagy ötlet, az ösztöndíjszerű bérkiegészítés is feszültségforrás, hiszen az ösztöndíj a rezidens bérét így már a szakorvosi bérek alsó szintje fölé emeli, ez pedig már mégiscsak méltánytalan, tehát emelni kell azok bérét is, és így tovább – erre pedig nemigen lesz pénz.
Akkor viszont lesz össznépi világgámenetel.
Oda, ahol megbecsülik őket és ezt az adott ország fizetőeszközével, a jó munkakörülményekkel ki is fejezik.
Ami most történik az egészségügyben, azt talán állami zűrzavarnak lehetne minősíteni.
Folyik az egészségügyi intézmények államosítása, olyan orbánviktorosan, menet közben álmodva meg a következő lépést.
A hónap végével megszűnik az államosítandó intézmények vezetőinek megbízása, ha jól dolgoztak, ha nem, megy mind a levesbe.
Megszűnik az intézmények önálló gazdálkodása, jön a központi gazdálkodás és a központi irányítás.
Ha nincs szerencsénk, azt is a Vezér dönti el, hogy a műtőasztalra kerülve a vakbelünket veszik ki, vagy amputálják a fél lábunkat – de egy biztos, hogy a pénzek az ő kezébe kerülnek ezen a területen is, majd veszünk belőle Malév - részvényt vagy építünk belőle stadiont.
Ennek lesz persze hozadéka is, megszűnnek az eladósodott kórházak, legfeljebb a beteg az operációhoz behozza a kiskését, amellyel oly szépen tudta kikanyarítani nagypapája a libacombot anno.
Ha jó volt a libának, jó lesz az neki is.
Ha kevés a pénz – márpedig találkozott itt már valaki olyan hellyel, ahol ne lett volna kevés? - akkor majd elmaradnak a karbantartások, szép aránként lerohadnak az intézmények, elmennek az orvosok és felvirágzanak a temetkezési vállalkozások.
Attól tartok, jövőre már kellene tenni is érdemben valamit, ami a lakosságnak nemigen fog tetszeni.
És az átalakításokhoz is pénz kell, méghozzá nem is kevés.
A bizonytalanság pedig pusztít és az egészségügyben ma rengeteg a bizonytalanság, mindenki csak találgat, vár, vagy szervezi külföldi munkavállalását.
A helyzet vesztese pedig a beteg, aki ma beteg és ma szeretné a lehető legjobb ellátást, és akit nem vígasztal, hogy tíz éves távlatban mit ígérnek neki.
Éger pedig majd totyorog tovább, neki a helyzet megfelel, fizetés rendben van, tagdíjat rendezték, nem sikítottak az orvosok, mikor elvették a beleszólásukat a tagdíj mértékének megállapításába, a kamarai tagság kötelező – mi kellhetne még neki?
Csend, nyugalom és békesség.
Csak ez az izgága Magor ne lenne…

:O)))

4 megjegyzés:

jocófóbiás írta...

Rémes ez a kép, de sok mindent elmond.
Nekem Éger mellé Gaskó ugrik be....mindkettő sunyi alak, csak a saját jóléte érdekli. Remélem ez a sok törvénytelenség egyszer megbosszulja magát...Ha jók a megérzéseim, akkor Égert most segítette ki a fidesz...

Névtelen írta...

Jocófóbiás! Hát mindenkit csak a saját jóléte érdekli. Ez csak most esett le? többek között téged is és pupust is, meg mindazokat is, akik itt hápognak Viktor ellen mindennap . Nagy megállapítás volt! Sok ész kellett hozzá. Gratucika!

Névtelen írta...

Bocsánat, nem hápognak, gágognak.

jocófóbiás írta...

Jót gügyögsz itt te idióta névtelen! Te vagy az a kivétel, akit nem a jóléte érdekel , na persze ! Azért tolod a szekerüket. Csak tudnám mi a francot keresel itt a hasonló idióta Jocó haveroddal.Az én jólétemnek már lőttek, remélem neked se lesz jobb !!! Az ilyen szemetek miatt mint te is vagy, tartunk a bányász béka alatt, és még most se tudjátok felfogni, hogy ti is benne lesztek a gödörben.