2012. július 25., szerda

BIZTATÓ HELYZET


Az volt a benyomásom, hogy a "helyzet biztató".
Egyetértés van az IMF és Magyarország között abban, hogy hitelből nem lehet béreket emelni, és a gazdaság teljesítőképességét növelni kell.
Véleménykülönbség alakult ki és maradt fenn viszont számos részletkérdésben – nyilatkozta a Vezér, akinek emberfeletti képességei lehetővé teszik azt is, hogy a számára kiutalt seggberúgásokat személyes dicsőségét alátámasztó érdekes, nyugat-európai törzsi szokásként mutassa be hozzáértő szittya híveinek
Nagy kár, hogy a többi területet, ahol egyetértés mutatkozott nem említette meg, mert valószínűleg abban is egyetértés van, hogy ahhoz, hogy egészségesek maradjunk nem szabad abbahagyni a meglehetősen monoton belégzés-kilégzést, továbbá, hogy víz alatt kerékpározni nehezebb, mint aszfaltúton.
Viszont van néhány részletkérdés, melyben még vannak véleménykülönbségek, de hát Vezérünk még nem is feszítette meg félelmetes izmait, nem szegezte szembe vasakaratát ezzel az enervált, túlfinomultan dekadens bagázzsal, nem mutatta be nekik a turáni faj megingathatatlan magabiztosságát, nem döngölte agyagba félelmetes szellemi fölényével bártortalan érvelési próbálkozásaikat - így aztán nem is csoda, hogy egyelőre még emberkednek itten…  
Az egyik ilyen részletkérdés, mely az IMF delegáció részéről még eldöntésre vár, így hangzik: Lehet-e ennek a bűnszervezetnek a kezébe pénzt adni?
A válasz jelenleg tagadó, hiszen bárhogy is kínálgatták őket Varga főtárgyaló emberei, a delegátusok nem ettek meszet, így aztán pontosan tudják, hogy ők most éppen a pávatánc egy újabb fordulóját tekinthetik meg vitéz alcsúti Orbán Vikkancs és népi együttese előadásában, melyhez a kíséretet Varga főtárgyaló szalonzenekara adja.
Az IMF delegáció imígyen hát jött és mindjárt ment is, mint a liba, amelyik eltévesztette a költözési dátumot, de hát a semmiről nem is lehet túl sokat tárgyalni, arra elég volt ez a néhány nap is.
Ők már ezerszer elmondták, hogy mi az, amivel nem tudnak egyetérteni, ehhez képest repülőgépük leszállásának tiszteletére a Vezér ismét közkinccsé tett egy olyan jogszabályt, mely a Nemzeti Bankot érinti, és amelyről elfelejtet előzetesen konzultálni az Európai Központi Bankkal, ezzel kedveskedve virágcsokor helyett a delegátusoknak.
Viszont Vezérünk az Európai Központi Bank tranzakciós illetékkel kapcsolatos véleményével kapcsolatban kifejtette, hogy ezeknek a macskajancsiknak csak véleményezési joga van.
Az, hogy az EKB a fenntartásait hangoztatja, alkalmat ad arra, hogy bemutassuk, mi a különbség az európai válságkezelés és a magyar válságkezelés között, hirdette meg büszkén.
Szerintem elsősorban az, hogy az európai megoldás megpróbálja kezelni a válságot, míg nálunk a válság kezelésének alapvető eszköze a Fa testápoló, konkrétan a baseballütő, mellyel komplett gazdasági szektorokat ver szanaszéjjel a Vezér.
Aztán mondott még egy ütőset a táborát szaporító debileknek, miszerint az EU a bankokat védi, mi meg a munkahelyeket.
A munkahelyvédelmi akcióterv megvalósítása kulcskérdés, és az ehhez szükséges százmilliárd megteremtése is, fejtegette.
 "Mi úgy gondoljuk, hogy a pénzügyi szektornak – ideértve a Magyar Nemzeti Bankot is – képesnek kell lennie arra, hogy előállítsa a magyar költségvetés számára azokat a forrásokat, amelyek a munkahelyvédelmi akcióterv megvalósításához szükségesek” – mondá nagy bölcsen a nagy marhaságot.
Valaki már elmondhatná neki, hogy azt a tervet, melyhez megalkotásakor nem rendelik hozzá azonnal a megvalósításához szükséges, létező és rendelkezésre álló forrásokat, azt nem tervnek hívják, és jellegét tekintve akár tekercsben is árusíthatnák, a Vezér gyermekkori képével ékesítve, mint a Nemzeti Konzultációs kérdőíveket.
Az ilyesmi ugyanis nem terv, csak papírra írt vágyálom, az viszont terv, hogy a sarokbaszorult maffiózó ki akarja fosztani a bankszektort, ki akarja szorítani az országból gazdáinak konkurenciáját, továbbá meg akarja szerezni a Nemzeti Bank valutatatartalékait, hogy aztán a sáp leszedése után azt is a szélbe szórja, mint az emberek nyugdíj – megtakarításait.
Azt is elmondhatná neki valaki, hogy a bankok nem tudnak pénzt előállítani, ők a pénzekkel csak dolgoznak, de a pénz a betéteseké, akiket ilyetén módon a saját ellopott pénzükből akarna megmenteni úgy, hogy azért jusson kicsi az ő fenséges zsebébe is.
Munkahelyeket megmenteni a gazdaság tud, a vállalkozások – beleértve a pénzügyi szektort is, méghozzá a termelés és a gazdaság növekedésén keresztül, mint ahogy munkahelyeket teremteni sem a kormány képes.
Ehhez pedig pénz kell, és ha tönkreteszi a bankokat, akkor azok képtelenek lesznek tőkét kihelyezni, hitelszűke támad és a gazdaság többi csontra lekopasztott szereplője legjobb esetben is csak helybenjárni fog.
Príma kilátások.
Mindenesetre most a pávatánc egy elegáns hátralépéssel folytatódott, a Vezér és Kancellár azt nyilatkozta ugyanis, hogy várja, hogy "a begyűjtött adatok alapján" az IMF és az EU közös tárgyalódelegációja adjon át a részünkre egy helyzetösszesítő dokumentumot.
Jelöljék meg azokat a pontokat, amelyeken változtatást szeretnének a gazdaságpolitikán, jelöljék meg azokat a feltételeket, amelyek egy IMF-hitelmegállapodás előfeltételeiként értelmezhetőek, és mondja el az IMF a véleményét a 2013-as költségvetés módosítandó pontjairól. "Mi ezeket tanulmányozzuk, és aztán válaszolunk."
Ezzel Vezérünk marxi magfaságokba emelkedett, aki a fejéről a talpára állította a hegeli dialektikát – ő most éppen a hitelező és az adós viszonyát akarja fordított irányba – a talpáról a fejére állítva – megváltoztatni.
Simicska örökbecsű mondata szerint mindenkinek joga van hülyének lenni – a Vezér most éppen visszaél ezzel a jogával. 
Mindenesetre azt már elérte, hogy a világ érdeklődéssel figyeli, hogy mikor szolgálják már fel a páva-pástétomot, mi meg reménykedhetünk csak, hogy nem túl sokára, mert ha még sokat táncol, akkor arra rámegy ingünk-gatyánk.
Anno Gyurcsány is táncolt, de ő legalább a saját kontójára, még ha drágán is kellett megfizetnie a számlát
A mi Vezérünk viszont a mi kontónkra ugrál, és amit ezért már évek óta fizetünk, az nem aprópénz, abba előbb-utóbb bele fogunk dögleni.
Addig majd a híveit figyelem álmélkodva, hiszen ez maga az evolúció csodája, hogy egy csorda barom egyetértően bőgve masírozik idióta cowboya után a szakadékba.
Az viszont szinte biztos, hogy tananyaga leszünk mi még a viktimológia és a tömegpszichológia tudományának…

:O))))

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

"Addig majd a híveit figyelem álmélkodva, hiszen ez maga az evolúció csodája, hogy egy csorda barom egyetértően bőgve masírozik idióta cowboya után a szakadékba."

Ez a mondat a lenyeg!!!

éva írta...

Névtelen - ez a barmozás eléggé el van túlozva. A tehénkék nagyon intelligens állatok ugyanis - a G.A. magyar viszont egy birkanyájra hasonlít inkább. Amit egyetlen megkergült terelőkutya is képes a szakadékba hajtani (lásd Babe a malac c. film)
Pupu, akkor ezért volt olyan nagyon sürgős a jövő évi költségvetés: a Mi Betegünk csupa szépet és jót tervezett az ő nyájának - viszont a gaz IMF nem hagyja neki - ezt a Máv-tárgyaló előre elkottyantotta.
Ettől függetlenül a hívei majd ezt is beszopják. Mondom, hogy birkák!

Névtelen írta...

Milliók mentek már a történelemben hasonló emberek után. Mussolini, Hitler után. Nem új dolog ez!
Milliók követték Szálasit is.

pumukli írta...

Azt azért el kell ismerni, hogy "büszkén" hülye. "Rátartian" hülye.A "helyzet magaslatán érezve magát" hülye.Persze semmilyen érzése sem változtat a lényegen.

Névtelen írta...

Pávatánc az egész.

De az biztos, hogy az Irina Ivascsenko qrva jó nő! Én biztos, hogy nem tudnák vele hitelről tárgyalni.

H.Péter írta...

"Valaki már elmondhatná neki, hogy"

Pupu! Ezt a mondatot oly sokszor elmondta már. Mi lenne ha ön állna oda a vezír elí és szemílyesen mondaná el neki. Az lenne bátor tett, nem pedig itt irka-firkálni, s várni a sültlibát.

PuPu írta...

H PÉTERNEK:
Hát szervezd meg a találkozót és én el fogom mondani a véleményem.
Nagy a gyanúm, ha 9999000 ember véleménye nem érdekli, akkor az enyém sem fogja érdekelni,de próba szerecsen!
:O))))