Hugh Grantet írásbelileg lecseszte a kormány, mert azt merte
nemzetközi fórumon állítani, hogy baj van a magyar média szabadságával.
De hát mit is várhattak tőle, egy olyan csepűrágótól, aki
képes volt úgy táncolni egyik szerepében, hogy még Gyurcsány is tudta utánozni,
módot adva ezzel az általános oknak arra, hogy személyiségét jópofa színben
tüntesse fel a baloldal hívei előtt.
Természetesen a jobboldal azonnal megtette a szükséges
ellenlépéseket és leszögezte, hogy Gyurcsány egyáltalán nem olyan, mint Hugh
Grant, másrészt hogy a mozgása darabos és összerendezetlen, ütemérzéke nincs és
egyébként is, mecsoda viselkedés ez egy miniszterelnöktől, még ha illegitim,
akkor is!
Merthogy akkor még tettünk különbséget a legitim és a
legális között - akkortájt naponta számolták a koalíció mögött álló szavazók
számát, és ha a szoci szavazó Julcsa néni ágynak esett az alvégen, akkor a
gyászos jövőre bazírozva már készült is a felhívás, hogy Gyurcsány illegitim,
azonnal monnyon le.
Ma már ilyen számolgatás nincs, mint ahogy népszavazás
sincs, pedig milyen jól mutatna a kérdőíven: Akarja Ön, hogy Orbán jobbkeze
állandóan az Ön zsebében kotorásszon?
Mert biztos lennének ennek a variációnak is hívei, de akkor
meg mi a bajuk a melegfesztivállal?
Na, de félre a tréfával, mert eltévedünk itt, mint nyári lúd
a téli tundrán, beszéljünk arról, ami ennek a bejegyzésnek a témája
tulajdonképpen.
A kormányzati pitiánerségről, meg az ostobaságról.
Hugh Grant nyilatkozott valamit a magyar médiaviszonyokról,
ami nem volt túl hízelgő a fülkék forradalmárai számára.
Ennek utána egy épeszű kormány számára a színész személyében
megtestesülő probléma megoldására több megoldási lehetőség nyílik meg.
Elsőként a legkényelmesebbet vegyük: a hozzászólást Hugh
Grant színészi munkásságának részeként tekinti, mosolyog egyet, majd a
Miniszterelnökség portáján beadatja a Klubrádióval a kulcsot.
Elegáns, Tesco-gazdaságos megoldás, esetleg lehetne
nyilatkozni hozzá, hogy a színész hozzászólásával nem értünk egyet, ellenben a Bridget
Jones filmekben fenomenális volt, nem is beszélve a Sztárom a páromban nyújtott
alakításáról
Lehetett volna esetleg elhallgatni a dolgot, a Vezérhez
intézett konkrét kérdésre akár az is lehetett volna a válasz, hogy ilyen nevű
labdarugót nem ismerek, vagy valami ilyesmi.
Lehetett volna a Klubrádióban fizetett hirdetésben
válaszolni, esetleg egy kormányszóvivői nyilatkozat útján csodálkozásuknak
hangot adni – végső esetben kérni egy tűhegyű esernyőt a bolgár elvtársaktól, a
többi már a TEK dolga.
Egyet nem lehetett volna: a magyar kormánynak odaállni a
színészt oktatgatni és világ röhejére a postacímét keresgélve nyomozni, hol is
lakik tulajdonképpen, nehogy eltévedjen a postás a paksamétával.
A mi Vezérünk egy veretes bunkó és a sameszai is olyanok,
mint ő.
Viselkedéskultúrájuk a nullával egyenlő, Görög Ibolya már
évek óta miattuk nem néz Híradót, mert ahányszor feltűnnek a képernyőn, ő annyiszor
kap sírógörcsöt, majd ennek csitultával csendes nosztalgiával emlékszik vissza
Horn Gyulára, aki ezekhez képest egy békebeli őrgróf volt, Rosztov ide, Rosztov
oda.
Persze ez nem az első eset, amikor a fideszes kormány-reakció
nevetségességbe fullad, hiszen tiltakozott itt már nagykövet is egy külföldi
lap cikke ellen olvasói levélben, azon is röhögött a világ, mint ahogy ezen az
akción is fog, merthogy végre megtudták valahonnan a színész címét,
valószínűleg a Kubatov-listából bogarászták ki.
Két súlyos probléma van itt, az egyik, hogy úgy csinálnak,
mintha egy XXI. századi demokráciában természetes lenne, hogy az egyetlen
jelentősnek mondható rádióadót ellehetetlenítik, az egyetlen valamelyest ellenzékinek
mondható televízió tulajdonosával pedig állami szintre emelik a mutyit –
mérsékeld magad és egyház lesz belőled jeligére.
Ennek utána van pofájuk Hugh Grantot ekézni, ehhez aztán
orbáni vastagságú arcbőr szükségeltetik, márpedig az olyan vastag, hogy a víziló
sikítozik az irigységtől, ha rátekint.
Ha a színésznek nem lenne igaza, érthető lenne a felháborodás,
de így azért jobban jártak volna, ha süketnek tettetik magukat.
A nagyobb baj, hogy a nemzetközi színtéren az ország maradék
tekintélyét is eljátsszák.
Ennek az országnak a múlt század hatvanas éveitől kezdve volt
respektje a nemzetközi politikai életben, ha egy magyar vezető megjelent valahol,
akkor megfelelő tisztelettel és szívesen fogadták, mert tisztelték a mögötte
álló ország teljesítményét.
Ma meg jobb esetben röhögnek rajtunk, mert ugyan már nem mi
vagyunk a legvidámabb barakk, de mi mondhatjuk magunkénak a globalizáció
barakkjainak legviccesebb kápóit.
Ma lelkendezett Kövér is, hogy az ellenzéki képviselők
minősíthetetlen viselkedése miatt mennyire üdvös bevezetni a Házőrséget,
melynek ő lesz a fővezére.
Hát ez is egy vicc, - igaz, rossz vicc, de röhögni azért lehet
rajta.
Vagy sírni.
:O)))
3 megjegyzés:
Lassan mindenki megismeri Magyarországot. Ez is egy módja, hogy nemzetköziek legyünk. Európa röhög rajtunk. Északamerika szintúgy. Ázsiát végig kilincseltük, így azok is kiröhögnek bennünket. Elmentünk Braziliába, hogy Délamerika se maradjon ki.Még Ausztrália van hátra, de már biztosan azon is dolgoznak piárosaink. Aztán már csak az Északi és Délisark marad a fókákkal, jegesmedvékkel. És akkor tényleg rajtunk röhög az egész földkerekség.
Kimaradt egy libás hasonlat! Ejnye!
"Na, de félre a tréfával, mert eltévedünk itt, mint nyári lúd a téli tundrán"...
Megjegyzés küldése