2016. október 11., kedd

TELEFONKÖNYV-TESZT

Tegnap betörtek a Népszabadság dolgozói a szerkesztőség épületébe, leverték a portás ellenállását, mondván, az a forradalmi cél, hogy ki kell vinni a cuccaikat.
Mit mondjak, el tudnék képzelni harcosabb kiállást is, mondjuk elfoglalni a szerkesztőséget, de még jobb lenne a régi szerkesztőséget, ahonnan kitelepítették az újságírókat, az jobban fájna a tulajdonosnak.
Ha rájuk küldik a TEK-et, legalább tiszta képet lát az ország a sajtószabadság pillanatnyi állásáról.
Így a hatalom kenegetheti a szart, mondván, hogy ez egy tisztán gazdasági ügy, semmi köze hozzá.
A médiamunkások meg megérhetik, hogy a dobozaikat a személyi holmijaikkal Jászkarajenőn, a volt libatelep barakkjában vehetik majd át, biztonsági őrök kíséretében.

Miért van az, hogy ebben az országban csak a fidesz és a futball-huligánok képesek az erőszakoskodásra?


A tüntetések is felettébb speciálisak errefelé.
Tüntetnek a pedagógusok - megjelenik tízezer ember.
Tüntetnek a rezidensek - ötezren.

Tüntetnek az egészségügyi szakdolgozók - háromezren.
Tüntetnek a betegek - ja, azok nem is tüntetnek, azok nyögnek.

Tüntetnek a rendvédelmi dolgozók.
Tüntetnek a szocialisták - párszázan, párezren.
Tüntet a DK, dettó.
Tüntet az Együtt - százan, az LMP, a PM - tüntetnek a liberálisok, mind a hatan, de ebből Fodor kettőt számít a magassága miatt.
És tüntetésről tüntetésre csökken a létszám.


A vasutasok már nem is tüntetnek, nem is sztrájkolnak, pedig Gyurcsány idején hej, de tudtak szolidarítani a pedagógusokkal, akik szintúgy tudtak tüntetni meg harcolni, de mára valahogy elfelejtették, hogy hogy is kell ezt csinálni - a pedagógusmozgalom kipuklizódott.
Volt errefelé pedig még egy harcos szakszervezet is, Szolidaritás volt a neve, a lengyel társadalom összefogását tekintette mintának, de már nincs.
Vagy van még, csak totemállatot váltott, jelenleg a vakond látja el ezt a feladatot, ennek is egy olyan alfaja, mely nem túr dombocskákat a NER pázsitjába, - igaz, úgy tűnik, legalább vaknak vak.
A többi szakszervezet is lapít, mint májusi libapotty a fűben, csakúgy, mint a szakmai szervezetek.
Sem a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, sem a Protestáns Újságírók Szövetsége, - (együtt Gojságírószövetségek), de a Magyar Újságírók Országos Szövetsége sem szakad meg a nagy szervezőmunkában, hogy az Elektronikus Újságírók Szövetségéről ne is beszéljünk.
Ilyenkor, amikor "helyzet van" látható igazán, hogy mit érnek ezek a gittegyletek, ezeknek se tekintélyük, se ütőképes szervezetük nincs, semmirekellők, mondanám, ha népies lennék, de most inkább dühös vagyok.



Az innen-onnan kidobott újságírók által gründolt internetes portálok azonnal lecsaptak lapátra tett kollegáikra, persze ez csak átmeneti ügy, mert fizetni nemigen tudnak, bevételeiket a templomok előtti kalapozásból, illetve a minden zsidóra nézve kötelező jótékonykodásból szerzik.
Nekik elég az alapítókat eltartani, másokra már nemigen jut pénz.
A jobboldali lapok közül néhányan nagyon sportszerűen viselkedtek, de hát azt azért lássuk be, hogy nem az ő feladatuk az erkölcsi támogatáson túl anyagilag is a lap mellé állni, Orbán pedig nem fog segíteni.

Egyszer nyilatkozott valami olyat, hogy a politikában megtanulta azt, hogy "amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed". - ez folyik éppen...
ha nincs vele szemben erő, akkor semmi nem fogja gondolkodásra késztetni, erő pedig csak az egységes fellépésben van.
Ajánlanám a klasszikus kísérletet: tépj ketté egy A4-es lapot, aztán próbáld kettétépni a telefonkönyvet - fiatalabbak, akik nem tudják, mi az a telefonkönyv és mobil-katalógusra tippelnek, a Háború és békével 
kísérletezzenek.



Amikor az internet megadóztatása ellen tüntettek a fiatalok, akkor meghátrálásra tudták késztetni a hatalmat, mert erőt mutattak fel, párszáz forintért.
Most olyan a helyzet, hogy elvették a tájékozódás lehetőségének egy szeletét, megteremtve ezzel annak lehetőségét, hogy a hatalom zombivá tegye őket.
Ez most nem fáj, mert nem kell két korsó sörrel kevesebbet inniuk, ami roppant megnyugtató, csak amikor hihetetlen nagy pofával osztják az észt az idősebb generációknak, akkor jusson majd eszükbe, hogy a jelenlegi mentalitásukkal soha nem lesznek felelős állampolgárok, - polgárok, ha úgy tetszik, - hanem ez az út a csicskaságba, a kiszolgáltatottságba vezet.
Ha ezt nem értik, az nagyon sajnálatos, de akkor ne nagyon alkossanak negatív véleményt a politikáról, pártokról, nézegessék inkább Sarka Kata farka bánatát a bulvárban.
Elkeserítő, hogy milyen az ifjúságunk, melynek korából adódóan igazságkeresőnek, lázadónak, céltudatosnak illene lenni.
Megemlíteném még az ATV híradását, mely Gőgös szocialista képviselő nyilatkozatát látta el címmel - a szerkesztői munka legaljának lehet minősíteni a címadást.
Persze nem szokatlan ez a mai magyar sajtóban, melynek színvonala egyébként is a bányászbéka seggénél lelhető fel, és ezért is szomorú a Népszabadság beszántása, hiszem a kevés lap egyike volt, amelyik magas szakmai színvonalat iparkodott tartani.



Ilyen ma ebben a minden tekintetben szétvert országban a társadalmi szolidaritás helyzete, nem is tudom, mi kellene ahhoz, hogy két ember kiálljon egymásért.
Tán csoda...



:O)))

36 megjegyzés:

Fábián András írta...

Már csak azért is tetszik, amit írsz, PuPu, mert ezt magam is többször megírtam a Huppában - totális visszhang nélkül. A rendszer lelki és szellemi eróziója sunyin és alattomosan hat. Pusztít.

kekec írta...

A telefonkönyv manapság pendrájvon van - azt sem egyszerű eltörni.
És lehet a szerkesztői munkát bírálni - de talán Gőgős is jobban meggondolhatná, hogy mit nyilatkozik! Mivel még a fideszesek sem nyilatkoztak egy mondatban az öröm és a bezárás szavakkal! Az "ideje volt" meg tekinthető keresztényi nyilatkozatnak, hogy csak a Prédikátor könyvére utaljak.
A riporteri munkát is minősíti, hogy nem kérdezett rá, hogy miért szálltak ki a Népszabíból mindenféle biztosíték nélkül "tisztán gazdasági döntést hozva"???
És lehet, hogy meglepi a pesti tüntiszervezőket: de komolyabb tüntetést nem lehet ad hoc szervezni, mert a vidékiek lassabban tudnak mozdulni (hogy csak a költségekre és az utazási időigényre utaljak.
Nem véletlenül volt akkora az operaházi tüntetés: akkor még tele volt a kőrút mszp-s buszokkal. Hja a tüntetésekhez is az kell, ami a háborúhoz: pénz, pénz, üénz - és nálunk történelmi hagyomány, hogy "életünket és vérünket - de zabot nem"

kekec írta...

Bocsika, tévedtem. Mégiscsak volt örömködés a bezáráson - csak éppen Bayertől. Annál rosszabb a megítélése a Gőgös nyilatkozatnak. Már részemről.
http://24.hu/belfold/2016/10/11/bayer-zsolt-a-kadar-rendszer-egyik-legutolso-legaljasabb-muhelye-tunik-el-talan-orokre/

Névtelen írta...

Neveletlen írta

Gőgös (az egyik legvállalhatóbb arc az ellenzékben) azt is mondta az interjúban, hogy a civilek levetkőzhetnék már a párt-fóbiájukat. Lehetne érte tenni is valamit, oszt jónapot.

A szektások kekeckedése most sem visz előre.

kekec írta...

Névtelen 8.47
Nem Gőgős arca, hanem az elég szerencsétlen nyilatkozata a kifogás tárgya. Már részemről. Pupu meg a szerkesztői címadást kifogásolta, habár azzal nagyobb kattintásszám volt elérhető, mintha mást emelnek ki.
A civilek fele (statisztikai alapon) nem kormányellenes, ezért nehéz őket mozgósítani ellenzéki pártok mellett. Tehát nehéz levetkőzni a fóbiájukat.

kekec írta...

Névtelen 9.59
Az erő és az erőszak között akkora a különbség, mint a Gizike és a gőzeke között.
Pl az internetes tüntetés erőt mutatott erőszak nélkül - és mégis hatásos volt.
Aki az erőszak mellett érvel, az Orbán szekerét tolja. Akkor nem kellene erőlködnie, hogy ellenségeket gyártson, akitől a "nép"nek félnie kell, de ő majd jól megvédi őket (az erre vonatkozó szabályokat már régen meghozta)!

Promenád írta...

"Minden lehetséges azokban a társadalmakban,amelyek többé nem gondolkodnak "
/Jean-Claude Juncker /
Az idézet Trumpra vonatkozott ugyan,se akár rólunk is mondhatta volna!.

Promenad írta...

Sorry : "de " akartam volt írni.

Névtelen írta...

Neveletlen

Egy klasszikust idéznék :)

Bebizonyosodott, hogy a társadalomnak vannak még eszközei az önkényuralom felszámolására. csak merni kell élni velük.
Kevesen voltunk azok, akik hittünk benne, hogy a demokratikus rendnek még ebben a lepukkant formájában is van öngyógyító képessége, és lám, itt a példa.
És ehhez nem kellett kivonulni a Parlamentből, nem kellett illegalitásba vonulni, mindössze meg kellett találni azt a kérdést, mellyel a társadalom többsége egyetért, és amely egyúttal eléggé szimbólikus is, mert a hatalom önkényét jelképezi.
http://www.pupublogja.hu/2016/04/apro-oromok.html


Persze, ha nincs mondanivaló, akkor lehet durcizni.

Kapat írta...

Névtelen 9:59
Nem tisztem senkit megvédeni, különösen igaz ez PuPu esetében. Őt megvédi az a mindennapos, fizetséget nem kérő és váró munka, igenis munka, amit végez.
Ez nem kevés! Egy fórum, mely helyet ad az igazságnak, segíti a tisztánlátást, de a látást mindenképpen.
Ezzel szemben Neked mi a felelősséged? Te mit vállalsz azért a radikaliznusért, melynek szükségességét, saját bevallásod szerint is, állandóan hnagoztatod?
Talán titokban már készülnek a rendszer megdöntésére irányuló terveid? Vagy ezt csak másokon kéred számon?
Igazságtalan vagy, amikor a "óriási felelősségről" beszélsz! Milyen jogon, milyen erkölcsi alapon?
Arról nem szól a fáma, hogy a Te elméleted és eszközeid milyen kézzel fogható haszonnal járnak? Kiket érsz el? Milyen erőket tudsz mozgósítani?
Vagy éppen a könnyebbik felét választod a dolgoknak, másokra terhelve a felelősséget? Kritizálni könnyű másokat, de úgy kritizálni a fennálló "rendet", hogy rávilágítasz nem mindenki által látott összefüggésekre, nem könnyű mindennapi feladat.
Egy személyes véleményt a végére: nem kötelező olvasni egy ilyen "hatékonytalan" fórumot, melyhez hasonlót bárki készíthet!
Talán még Te is, ha lenne kitartásod és megfelelő mondanivalód!

Promenad írta...

Névtelen 9:59

Ez a "Gőgös nevü barom "százszor tisztességesebb és okosabb nálad !
Jobban teszed tehát,ha nem veszed a nyelvedre !/Hogy ki mindenkit engednek be ide !/
Egyébként Kapattal értek egyet..

csakafidesz? írta...

Kapat!

"...a radikalizmus NEM MINDEN ESETBEN JELENT ERŐSZAKOT!
sok esetben már egy a bevett szokásoktól eltérő megoldás is radikálisnak, radikálisan újnak, s ezáltal eredményesnek számít!

Névtelen ezen véleményében foglaltakra gondolkodás nélkül reagálva - nem vitatkozva vele - ímigyen fogalmazol mintegy felelősségrevonva a hozzászólót az általa megfogalmazott gondolatokért:
"Te mit vállalsz azért a radikaliznusért, melynek szükségességét, saját bevallásod szerint is, állandóan hnagoztatod?"

Nekem csak egyetlen kérdésem lenne hozzád és a hozzád hasonló "széplelkekhez". Ismerve az országban kialakult politikai, gazdaságirányítási, oktatási egészségügyi, stb állapotokat, a kormány alkalmazott prioritási gyakorlatát Te(Ti)milyen megoldással gondoljátok elérni a gyors változást? Üres dumával, csodavárással, imádkozással vagy mivel. A sült liba magától - bármennyire is remélitek - nem fog berepülni a szátokba.

Világosíts fel kérlek, mert ha elég meggyőző vagy, akkor lehet, hogy még én én is "megtérek'!
Szívesen venném, ha mondandódat megvalósítható gyakorlati példákkal is illuszrálnád.
Köszi!

Névtelen írta...

Lenin elvtárs szerint, aki nagy forradalmár hírében áll, meg kell ragadni a döntő láncszemet - és ezzel az egészet.

A gond - szerintem - az, hogy a gumicsontot ragadják meg sokan (a pártok előszeretettel), mások pedig a területük (Lukács György: egyedi, különös és általános kategóriában a "különös") problémáit mutatják föl, amivel nehéz azonosulni és hidegben, esőben, meg amúgy is, fölcihelődni és kimenni egy kicsit "orbán takarodj"-on keresztül elvezetni a feszültséget. Amúgy meg élni kell, holnap jön a végrehajtó, ha nem fizetjük ki a villanyszámlát, azt meg látjuk, hogy az ügyészség/bíróságok/NAV szarnak az egészre, mert onnan kapják a lét, ahova le kellene csapniuk. Márpedig nem szarunk arra az asztalra, ahonnan enni adnak, mint tudjuk.

Javaslatom: kell írni egy ütős, kemény újságot, ami piacot teremt magának, és ami hiteles, érdekli az embereket, és felkészíti őket - a FEJÜKBEN - arra, hogy végre ne csak kifelé nézzenek a fejükből, hanem használják azt a koponyájukban védve tartott, löttyedt agyukat. Na, szóval a terméket kell előbb kitalálni, majd megcsinálni és eladni. Ha lesz olyan termék, ami kell a vásárlóknak, akkor meg is veszik. Hajlandó lennék egy ilyen újságért fizetni, nem kell papír sem, elég, ha fölkerül az interneten valahova. Ha akarom, kinyomtatom.

Kezd elegem lenni a nyavalygásból, sajnálkozásból. A döntő láncszem pedig az a bizonyos két golyó, ott a lába között egy valakinek. Azt kell elkapni, vagy elmesélni a feleségének pár dolgot, és akkor az asszony majd elvégzi amit mások nem tudnak.

Kapat írta...

"csakafidesz?"
Nincs mit megköszönnöd!
Csak az udvariassági szabályoknak megfelelően válaszolok Neked, ha már ezen a felületen szólítottál meg.
Nem akarlak Téged meggyőzni, sem "megtéríteni"! Sem Téged, sem senki mást.

góbé írta...


Névtelen ( de sokan vagytok... ) 09.59, ill. 15.03, - aki már azt sem meri felvállalni hogy Abramovicsnak hivják !

Külön köszönet a tanitásért, mely segit minket értelmezni és megkülönböztetni a radikalizmus és az erőszak fogalmát, - mire is mennénk nélküled...-.

Ujfent, - immár hatodik alkalommal teszem föl a kérdést: Hol lelhető fel a Radikális Demokraták programja, van-e honlapotok, bármely elérhetőségetek? Hogyan lehet hozzátok csatlakozni, ha valaki mégis arra vetemedne...

Amig ezekre nem válaszolsz, kenyéradó gazdád - vitéz al/felcsuti g.orbán - sem mossa le rólad, hogy provokálni jársz ide !

mavtelep írta...

Bizony, bizony, Névtelen Te provokálsz!
Itt az ideje, hogy elhúzz mint a vadlibák !...)))
Szervusztok, jó napot !

csakafidesz? írta...

Kapat!
Nagyon sajnálatos, hogy nem adtál lehetőséget arra, hogy válaszodat megköszönjem.
Lényeges kérdést tettem fel, amire Te vagy nem tudtál, vagy nem akartál érdemben reagálni.
Számomra ez teljességgel érthetetlen magatartás.
Sajnálom, mert a válaszod talán mindkettőnk javát szolgálhatta volna.

anteus írta...

PuPu a felsorolt tüntetések - egy kivétellel - kolduló/könyörgő tüntetések voltak. Erősítették Orbán helyzetét, mert

láthatta a világ, hogy itt demokrácia van, lehet tüntetni
láthatta Orbán, hogy a tüntetőknek csak szakmai önazonosságuk van, társadalmi nincs
láthatta Orbán, hogy csak neki használnak az utcai hangoskodások, zászlólobogtatások
láthatta Orbán, hogy a dolgozók vezetői a zsebében vannak.

A fiatalok internet-tüntetése másról szólt. Ez az okostelefon-generáció új, virtualizálódó élettere elleni támadást azonnal és határozottan elutasító fellépése volt. Nem az adóemelés, ez volt a puskapor a hordóban. Tanulságos dolog volt.

Orbán még nem állt össze rendszerré az emberek többségének a fejében. A fiatalokéban meg pláne nem. De a 2014-es Erzsébet-hídi menet az első saját tüntetésük volt.






Névtelen írta...

Csak elhatárolódva, más névtelenektől, a 14:37-es Racionális volt... de nem volt kedve ki/be lépni.

PuPu írta...

Kedves Racionális, az az egy kattintás nem olyan nagy fáradság, így meg a végén még összekevernek Abramoviccsal, ami azért meglehetősen dehonesztáló lenne, szégyellhetnéd magad más miatt.
Abramovics meg mazochista, hozzám jár szenvedni meg cumira, nem is értem, mit akar tőlem, de örülök, hogy itt végre kibeszélheti magából, van az ilyesminek terápiás hatása.
Én írom a véleményem, ő meg ide jár téríteni, ahelyett, hogy csinálna egy saját felületet és elkezdené odacsalogatni a tiszta forrás üde cseppjeire vágyó reménybeli olvasóit. És a modora... - hadd ne méltassam.
Azt se nagyon szeretem, hogy elmondja helyettem, hogy mit gondolok, jóllehet az én gondolataimat 2300 posztból igazán meg lehet ismerni, ha már valaki jobb híján éppen PuPukutató akar lenni - jóllehet én leginkább csak a napi történésekre reagálok.
Bartus Lacit magam is kedvelem, nagyra tartom írásait, de van úgy, hogy nem értek egyet vele, ami talán bocsánatos bűn, de nem biztos.
Ő Abramovics okosabb és szerencsésebb ikertestvére, aki nem sérült meg születésekor, és nem került huzamosabb ideig oxigénhiányos állapotba, ő csak végigdühöngi az életét, de közben okosakat ír, ellentétben Abramoviccsal, akivel ez utóbbi szórványosan fordul csak elő.
Sajnos, Bartus Laci sem érti, hogy az emberek túlnyomó többsége nem akar, nem mer forradalmár lenni, teljesen elégedett, ha elsörözgethet a kanapén.
Ez ugyan nem a társadalmi haladás iránt elkötelezett magatartás, de hát felnéztek a keresztre, és elment a kedvük a világmegváltástól.
Abramovics hőbörgéseihez meg nem szívesen csatlakoznék, mert eleve dilisnek tartom azt, aki évek alatt sem képes megtanulni, hogy nicket adjon a véleményéhez, törölném is a hozzászólásait, de egyszerűbb hagyni, hadd essen, mint az öreg paraszt mondja a májusi eső láttán.
Hogy miért éppen engem talált meg?
Ő titka, de ez se nagyon érdekel, én azokat a kommentelőket kedvelem, akik nem velem, hanem az általam felvetett, vagy a vita során kialakult problémákkal foglalkoznak kulturált stílusban, akkor, mikor annak ideje van.
Csak, hogy értse még ő is (nem fogja, sajnos...): más dolog, ha az anyósod fejébe az esküvői vacsorán állítod bele a baltát, meg megint más, ha húsz év együttélés után gyakorolsz építő szándékú bírálatot, ugyanezzel a módszerrel.
Mindent a maga idejében, nem kell semmit elkapkodni, mondta az öreg bika a fiatalnak, majd elindult a völgybe, a tehéncsorda felé...

:O)))

PuPu írta...

Kedves Anteus, nagyon örülök, hogy ilyen okos és érzékeny ifjúságunk van, nem pedig egy, még negyven éves korában is a szülei által eltartott, kényelmes, társadalmi kérdések iránt közömbös, saját érdekeit felismerni képtelen nemzedék, mely a megoldást egy Londoni pub fekete-mosogatójában látja...
Eeeeeehh!

:)

PuPu írta...

Ja - és a londoni kis"l"...
Bocsánat!
:O)))

Unknown írta...

Ez mind nagyon szép és igaz.
A fityesz ellenzék korában mesteri módon tudott hergelni mindenkit. És miután megszerezte a hatalmat, éjt nappallá téve lop, futószalagon gyártja a törvénytelenségeket.
Kormányozni azt nem tud, nem is akar. Csak ellopni, amit lehet. Ehhez tapsikol másfél millió birka.
Köszpénzből tartanak szeretőt? Helikoffereznek? Elherdálnak mindent? Tönkreteszik Magyarországot?
Kit érdekel? Mindenki hallgat és "elpuklisodik"!(de jó!)

Siralmas, és sokat elmond a magyariakról, akik jelentős része annyira de annyira büszke arra, hogy "ő magyarnak születék".
Pedig, inkább szégyellni kellene manapság.

anteus írta...

Saját érdekkörük van. A biológiai rendje szerint majd kiterjed.
Európa nagy országaiban a pedig 27 51 % között van a fistal munkanélküliek aránya. Ez talán nem intézheő el jellemhibával.
Az okostelefon a tanulmányi- és munkahelyi együttlét hiányának virtualiźált pótléka. A zoon politikon természetes létezésének meghamisítása.
Meg a világ titkosrendőrségeinek és titkos kormányzati elemzőintézeteinek táptalaja.
Ja, és a Jobbik radikálisainak szervezőereje.
Mert szerveződnek a tenni akaró fiatalok - nagyon is! Ott.
Az egyelőre névtelen radikálisok ezt fűtik alá.

anteus írta...

Szégyellni? Nekem, akinek semmi közöm hozzájuk?
Ezt kell a világ tudomására hozni. Egy nagy tünti; "Semmi közöm Orbánhoz!" címmel pont jó lenne erre.
De ellehetetleníti a vonatjegy ára.

anteus írta...

Mit rákentek az Orbánok
Lemossuk a gyalázatot!

Ilyesmi.

csakafidesz? írta...

Tisztelt Barátaim!
Tegnap egy hsz-re reagálva feltettem egyetlen kérdést, melyre - számomra meglepetést egyáltalán nem okozva - érdemi válasz nem érkezett.
Hosszas töprengés után úgy döntöttem, hogy a kérdésemre én magam adom meg a választ, mert úgy érzem, hogy sokan már magát a kifejezést is helytelenül értelmezik.
Sokan úgy gondolják, hogy a radikális eszmerendszer a felforgatásra irányuló törekvések szinonímája, pedig a rendszer gyökeres megváltoztatására irányuló törekvéseknek széles a skájája - soft to hard - és az egyik nem törvényszerűen kövewtkezik a másikból. Tartósan nagylétszámú tüntetésekkel, polgári engedetlenséggel, békés, demonstratív megmozdulásokkal valószínüleg nagyobb és biztosabb eredményt lehet elérni, mint rosszul szervezett, kimenetelét tekintve bizonytalan kimenetelű utcai harcokkal.
A meghatározás értelmezéséhez a Wikiédiát hívtam segítségül. Ez jelenleg a legautentikusabb forrás, ahonnan fontos kérdésekben pontos ismereteket lehet szerezni és ami úgy általában segít az eligazodásban.

Akkor lássuk:
"A radikalizmus eszmerendszer, amely a fennálló társadalmi rendszer vagy annak valamelyik szegmensének gyökeres, következetes akár a szélsőségekig elmenő átalakításának az elve. Alapelve abból indul ki, hogy a mélyen gyökerező bajok megszüntetéséhez a szabályok (rendszer) következetes átalakítása szükséges. Nem elég, ha a felmerülő gondon alkalmilag segítünk és közben nem orvosoljuk a baj okát, mert így a baj megismétlődhet."

A radikalizmus pontos ellenpólusa a tradícionalizmus és a konzervativizmus, mely a láthattó bajok ellenére a hagyományok és a fennálló társadalmi rendszer tiszteletére szólít fel a gyökeres átalakítások (felforgatás) kockázatainak megelőzése érdekében."

Tegnap azt is kértem, hogy a megszólított válaszát egyszerű és megvalósítható példákkal is illusztrálja.
A saját kérdésemre adott válaszom.
A RADIKÁLIS MAGATARTÁS egyik közeli és jellemző példája a jelenlegi kormányzók ellenzéki magatartása, ahol a softos meoldásokat a 2002.évi válaszástól- a 2006. évi választásokig terjedő időszakban tapasztalhattuk meg.
A 2006-os "bucta" rádöbbentette a Fideszt, hogy az eddigi taktikájuk nem vezetett sikerre ezért stratégiát váltottak. Ez aztán eredményre vezetett - de milyen áron?! - és ennek eredményeként 2010-ben 2/3-al simán nyertek úgy, hogy közben az ellenfelek szinte teljesen lenullázódtak.
Ezenközben a hatatalmonlevők, belső pártügyeikkel és egymással voltak elfoglalva és emellett nem jutott idejük a jobboldali radikális, szektáns törekvésekkel szembeni erőteljes fellépésre.

Összegezve a radikalizmus nem jelent feltétlen erőszakot, itt is általában a fokozatosság elve - egyszerűtól-az összetettig - érvényesül.
Sokan már sokszor elmondtuk, hogy egységben az erő, egy szétforgácsolódott és mellette széthúzó ellenzéki tábor csak "fidesz(önbizalomerősítő) megmozdulásokat" képes szervezni és ebből soha nem lesz megfelelő érdekérvényesítés.
Közös összefogással, határozott fellépéssel már rövid távon is eredményt lehet felmutatni.
Ez a Fidesz már kozelsem hasonlít egykori önmagához. Tartós és jól irányított Összefogással könnyen legyőzhető!

csakafidesz? írta...

Névtelen /1o:48/
Elolvastam. Nem vagyok Gyurcsány kifejezett híve, magam is sokszor bíráltam őt a kormányzásban elkövetett botladozásai miatt.
De ez a cikk egy vicclapba illő silány iromány.
Egyik állítás sem bizonyítható, vagy ha mégis az miért nem került közlésre?
Csodálkozom, ha egy komoly újságban egy ilyen minden konkrétumot nélkülöző pamflet egyáltalán megjelenhet.
Kivétel} - ha éppen nem Bartus a főszerkesztő!

góbé írta...


Hy Abra !

Szerintem állj le egy kicsit! Gondold át, mely förtelmeket vetettél ide, töröld le a habot szádról, majd válaszolj az immár 7., !!! (hetedjére) feltett kérdéseimre ! Ugy is mint program, elérhetőség, csatlakozási lehetőség stb...

S !!! Ha már közepesen nagy tömeg előtt, személyemet illetően sulyosan elitélően nyilatkozol - hivatkozol a privát levelezésünkre, védendő személyiségi jogaid, engedelmedet kérem hogy közzétegyem !
Engedelmed nélkül is közzéteszem ha a bloggazda hozzájárul, mert qrvára kivácsi vagyok, birod-e a gyürődést...

Névtelen írta...

amúgy elolvasni ajánlom:
.
http://hvg.hu/itthon/20161012_tolgyessy_orban_rendszervaltas#rss
.
csak, hogy a radikalizmus, s az erőszak mint olyan kapcsolata egyes kis buksikban esetleg valamilyen formában rendezésre kerüljön.

góbé írta...


Abramovics!

Tessen ezután jobban odafigyelni !
Tökéletességedet nem kétségbe vonva, azért némi aggodalomra ad okot a szerinted megvalósult rágalmazásom... Mivel is???

Javallom, ha reagálni kivánsz, privátba tedd meg ! Szerintem már igy is tultengünk a blogon...

mavtelep írta...

Ne, ne ! Maradjatok, ha PuPu engedi !
Egész jól szórakozom Névtelen!Abramovics proramján, ami csak arra szorítkozik, hogy itt ossza az észt! Lehetőleg másét, pl. Bartusét...)))
Szervusztok, jó napot !

mavtelep írta...

..programján

csakafidesz? írta...

Névtelen (14:02)
Az olvasásra általad ajánlott Tölgyessy-interjú kivonatolt változatát elolvastam.
És Te elolvastad?
Kétlem, mert ebben direkt módon egyetlen szó sincs a radikalizmusról és az erőszakról.
Ez egyértelműen a Fidesz és Orbán nagyszerűségéről és ellenzéke balfaszságáról szól, eléggé leegyszerűsített formában.
Az eredeti interjú biztosan érdekesebb lehetett.
A "palinak" nagy általánosságban igaza van, de ennek megállspításához nem kell feltétlenül politikai elemzőnek lenni!

csakafidesz? írta...

Névtelen!
Kifejezetten az általad megjelölt posztot hívtam be.
Itt és most a legjobb modoromat elővéve udvariasan kijelentem, hogy "valahol" a baj veled van és nem is kevés. Sürgősen vizsgáltasd meg magad vagy ha netán már túl vagy rajta, akkor a gyógyszeredet ne hagyjad elgurulni és mindig időben vedd be.
Az álláspontomat már elmondtam, úgy hogy nincs tovább miről beszélnünk.
Ja - és sürgősen tanulj meg fogalmazni és főleg helyesen írni, mert a pontos kommunikációhoz ez feltétlen szükségeltetik.

Mi most beszéltünk utoljára! Remélem megérted és tudomásulveszed. Troll-ból rajtad kívül is van még szép számmal.
Jobban tennéd, ha a továbbiakban a Tieid között keresnél magadnak egy üres helyet és az igét ott hirdetnéd.
Csá

NewTiborc írta...

Névtelen, gyáva ember, nincs neved?
Egy ideig én is kommenteltem a Bartus vitéz oldalán, de mikor már ötödször kitiltottak ha nem neki tetsző véleményt fogalmaztam meg, akkor meguntam. Demokráciáról beszél, mindenkinél okosabb, övé a bölcsek köve, csak éppen mást cselekszik, mint amit hirdet, avagy a demokráciáról fogalma sincs. Te csak nyugodtan kövesd, imádd, stb, és semmivel sem leszel különb, mint a fidesz hívők.
Azért azt ne feledd, hogy az országban nem azok vívták meg a harcot, akik 56-ban elsunnyogtak, hanem akik itt maradtak és elszenvedték a hatalom arroganciáját és apró lépésekkel de biztosan haladtak a rendszerváltás irányába.