2021. január 8., péntek

TRUMP UTÁN - ORBÁN ELŐTT


T1G

Trump tehetséges ember, egy nap alatt eljuttatta oda Amerikát, ahova eljuttatnia Magyarországot tíz év kellett a Mi Boldogságunknak.
Amerika hajdan a legyőzhetetlen, egységes nemzet mítoszát tudta felmutatni amellett, hogy a nemzetek olvasztótégelyének nevezték.
Nem is csoda, nekik aztán nem kellett a migráns-problémával küzdeni, migráns volt ott mindenki. 
Akik meg nem, azok rezervátumokban és Cooper vigvamjaiban laktak, és egymás skalpjaira vadásztak, mint rendes ellenzékiekhez illik.
Persze a hajszálrepedések már évek óta mutatkoztak, a faji zavargások, a társadalom számára teljesen felesleges háborúk elleni tüntetések, és az etnikumok közötti feszültségek sem tették könnyűvé az amerikai elnökök dolgát.
De volt előrelépés is, a hatalom centrumába bekerültek színes bőrű politikusok is, akik bizonyították az etnikai előítéletek tarthatatlanságát.
A folyamat csúcsa Obama elnöksége volt, aki bizonyította, hogy képes hatékonyan képviselni még a fehér, protestáns amerikaiak érdekeit is.

Mégis, egyre nőttek a feszültségek, a társadalom elveszítette megszokott kapaszkodóit, és jobb híján belekapaszkodott a sárgahajú bohóc ígéreteibe, felfestett álomvilágába, a bunkósbotot lóbáló rabló illúzióiba.
Amerikában húsz év múlva többen beszélnek majd spanyolul, mint angolul, a lakosság nagyobb része lesz színes, mint fehér, ha nincs változás a társadalomban, akkor a jövedelmi különbségek is nőnek, tradicionálisan gyenge az egészségügyi ellátás - és ez együtt jóra nem vezet.
És ne legyünk álszentek, a színesek között is vannak rasszisták.
Emellett Amerika jelentősége a világban katonailag és gazdaságilag is csökken, nem fog tudni lépést tartani Kínával, még ha ezt ma sokan mosolyogva kétségbe is vonják.
A Trump féle akció most erkölcsileg nullázta le Amerikát.
Aki ezidáig a demokrácia példaképeként tekintett rá, az ma elgondolkodhat, hogy van-e komoly különbség az USA és a kelet-európai posztkommunista országok lakóinak demokráciafelfogása között, és rá fog jönni, hogy nincs.
Demokrácia az, ha nekem van igazam, mondják itt is - ott is.
Most már folyik is a szerecsenmosdatás, hogy de azért a demokraták megvédték a Capitoliumot, igaz, négy ember halála árán, de mégis...
Az igazság az, hogy ez egy puccskísérlet volt, mely elbukott, és melynek sunyi vezére most a régi recept szerint fog védekezni - támad.

Ha ez így mehetett az Egyesült Államokban, akkor vajon mit várhatunk itthon, az ellenzék esetleges - de roppant kívánatos - választási győzelme után, hiszen már Orbán első kormányzása utáni bukását követően is csalást emlegettek hívei, annak dacára, hogy a választást maga Don Pintér felügyelte.
Prognosztizálható, hogy ez 2022-ben sem lesz másként, esetleg csak annyiban, hogy itt nem lehet majd megostromolni a Parlamentet, mert Orbánék úgy megerődítették, hogy ahhoz képest az Atlanti Fal vályogputri.
A Kossuth téren nincs semmi, ami a szabad kilövést akadályozná, az automata szökőkutakból permetező víz helyett folyhat akár könnygáz is, a térre járművel bejutni a márvánnyal burkolt  tankakadály miatt lehetetlen, ma már a Nemzeti Sírgödör az Alkotmány utca felől is lezárja a teret.
A házmester felszereléséhez itt a drónok, elfogóhálók, az elektromos bénító pisztolyok épp úgy hozzátartoznak, mint a kolomp és a bajuszkötő.
Az épületből patkányjáratok biztosítják a menekülési útvonalakat, uraink mellesleg szeretik az alagutakat, már az operaházi tüntetés alatt is ilyenen távozott szerető választói elöl a Nemzet Atyja.
A Vár alatt a középkorra visszanyúló időkig vannak járatok, igen meglepődnék, ha kiderülne, hogy a Karmelita Színházból nem nyílna menekülési lehetőség arrafelé, hogy aztán akadálytalanul el lehessen jutni az alcsútdobozi Főhadiszállás, a Schweinesschanze atombiztos erődjébe.
Úgyhogy itt ostromolni kár, ha már bement, hadd maradjon, csak a kijáratokat kell eltorlaszolni rendesen, esetleg mixerből egy-két puttony betonnal kiönteni, mint a csernobili katasztrófa helyszínét.


És van még egy gond.
Trump gusztustalan viselkedését saját párttársai, kormányának tagjai se méltányolták, míg nálunk erre számítani nem lehet.
Itt az emberi minőség már nincs jelen, csicskások a rendszer lágy és barna, igenbüdös krémje, akik rettegnek a változástól és mindenre inkább készülnek, mint ellenzéki szerepre.
Nem csodálom, néhányuk a büntetőjog paragrafusaihoz állt modellt, a többi meg félti a zsákmányt.
Viszont azt hiszem, a választásokra Orbán már nem miniszterelnök lesz, hanem országgyűlési kétharmaddal tíz évre megválasztott Kormányzó, vagy Főfüttyentő, vagy Halljakend.
Roppant észen kellene lenni a demokratáknak, mert tanulékony a Mi Urunk, látja, Trump mire ment, a 2006-os főpróba sem volt egyértelmű siker, és nem hiszem, hogy a bukásban követni akarja az amerikai elnököt.
És bár igaz, hogy klinikai eset, de nem buta, csak szociopata és kleptomániás, aki, ha most nem bukik, akkor gyermekeink húsz év múlva igaz könnyeket hullajtanak majd ravatalánál, mint Maruszja Sztálin temetésén.
Kell ez nekünk?
Naugye!


:O)))

8 megjegyzés:

Bubu64 írta...

Kedves Pupu!
Nagyon jó írás. Eddig még csak arra gondoltam, hogy már az elején a TEK-et azért hozta létre, hogy őt védje, utána a kolostorról is gondoltam, hogy jól védhető, azért költözött oda, de a Parlament környezetének átépítéséről még nem gondolkoztam el. Valóban háborúra készül a pszichopata.

Belák Andrea írta...

Nagyon szeretném, Pupu, ha nem lenne igazad, de az van. Minden reményt elveszel az embertől!!! :(

Valaki, írta...

Kedves Pupu!

Ezt tényleg Te írtad?
Nem is értem ... "kelet-európai posztkommunista országok" ?
Ezek lennénk mi?
Mi lennénk a gaz posztkommunisták? Ez az ország? Így, négyfelől batyuba kötve?
Csak így, egyszerűen? Magyarosan?

Sosem értettem ezt a demokrácia-követelős dolgot - s mutogassunk is, hogy nyugatra ennyivel meg ennyivel jobb.

Azért azt nagy ívben felejtjük el/felejtik el, hogy tőlünk nyugatra, azok a bizonyos gazdagabb országok, s nagyon-nagyon demokraták, gond nélkül léptek át gyarmatosítóként emberek százezreinek életén.
Honnan a vagyon, a gazdagság?
Hány gyerek dolgozott ezekben az országokban, s "tette le az alapjait a mai "fejlett" ország "imidzsének"? PL.

Azok, akik több más környező néppel együtt, kistafíroztuk az osztrákokat (mert az a párszáz éves uralom igencsak nekik kedvezett), ez az ország ennyi? Posztkommunista?

S hasonlítod, ezt az országot közöttük, egy csőcselék gyülekezethez, akik még csak nem is Trump szavazói, hiszen jól néznék ki, ha mind elindulnának a Capitolium felé (de a nagy többségüknek eszükbe sem jut)?

S akiknek sikerült szegényen kijönni az eddigi történelmi korokból, szándékosan visszafogott társadalmi fejlődéssel, mert mindig szolgálni kellett valakit, azokat most egyszerűen leposztkommunistázzák, s most Te is?

Ez komoly? Pupu, humorhoz szoktam, szarkasztikussághoz szoktam, kíméletlen odamondogatásokhoz, de ez most nem tetszik.
Ez bántó.

PuPu írta...

Kedves Valaki, a posztkommunista nem értékítélet, hanem idő, esetleg korszakhatározó - egyszerűbb leírni, mint " a volt kommunista blokk országai" - és ha lehet, most ne kezdd el kifejteni, hogy errefelé sehol, soha nem volt kommunizmus, a kékharisnyák sem járnak mindig kék harisnyában, ugye...
Abban is tévedsz, hogy mi kistafíroztunk volna bárkit is.
Mi egy elmaradott, feudális ország voltunk akkor, amikor már Ausztria, sőt Csehország is az ipari, a polgári fejlődés útján járt - sacc/kb. úgy száz év elmaradásunk van tőlük gazdasági, és úgy kétszáz év társadalmi téren.
Ezt kellene valahogy behozni, de nincs szerencsénk, mert errefelé minden pozitív folyamatot sikerül rendre megállítani, megfordítani, és mint a "Ne nevess korán" társasjátékában, állandóan, újra és újra a rajtvonalon találjuk magunkat.
És bár tudni kell róla, hogy Amerikában négereket vertek, de a mai helyzet értékelése során ez irreleváns.
Engem egyébként hidegen hagy, hogy a Capitóliumba erőszakosan betörő emberek közül vannak olyanok, akik nem Trump szavazói, és a csőcvselék azt csőcselék, mint ahogy nálunk is a csőcselék randalírozott az elvetélt Orbán-puccs idején, és ott is fenyegető veszély, hogy ami nem ment a csőcselék támogatásával, az sikerülhet más módon, például alkotmányos puccsal, mint nálunk.
A társadalmi fejlődést a rendszerváltás óta nem tudom, ki fogta itt vissza, szerintem csak állandó késésben vagyunk, itt a polgári forradalmat is a szocializmus valósította meg, lehetett volna esetleg továbblépni, de ez egy mazochista nemzet.
A humor meg szerintem nem azt jelenti, hogy állandóan nevetgélni lehet - van, amikor nehéz...
:O)))

Kapat írta...

Kedves Valaki!
Egy általánosan elfogadott elnevezés, egy jelzős szerkezet nem minősíti a poszt mondanivalójának lényegét.
Szerintem maximum az lehetne a vita ill. a kifogásolás tárgya.
Sajnos a tényekkel lehet, de nem könnyű, szerintem nem is érdemes vitatkozni.
A poszt tényei a józan ész szerint vitathatatlanok.
A Te kifogásaid aktualitása pedig nagyon messze esik az általad említett "fejlett" országok demokrácia felfogásától és gyakorlatától. Ez mellékvágány, én sem taglalnám tovább!
Csak ott van lehetőség az önkényuralmi rendszerek térnyerésére, ahol az emberek tájékozatlansága, hazugságok általi félrevezetettsége, tűrőképessége, társadalommal szembeni igénytelensége erre lehetőséget ad.

Névtelen írta...


"Viszont azt hiszem, a választásokra Orbán már nem miniszterelnök lesz, hanem országgyűlési kétharmaddal tíz évre megválasztott Kormányzó,"

Pupu, kérlek, ne adj nekik tippeket! Képesek, és majd azt mondják, hogy közkívánatra. Hát nem. Van itt elég baj - halottas-koporsós - anélkül is.
/Amadeus/

Geza írta...

Szoval bementek a Capitol-ba egy kis turo rudiert? Naalunk ez maar 14 evvel ezelott megvolt (mondjuk a mieink annyira reszegek voltak, hogy egy masik epuletben kotottek ki - viszont volt turorudi). Mikor a Trump gyerek gyozott, akkor is volt neemi futkosaas, de azok kevesbe fokuszaltak a parlamentre. Haat ki nem lenne ideges egy hangyafszni vereseeg miatt? Majd lecsitulnak, ees ulhetnek otthon a karanteenban, vaarva az ujabb kormany alamizsnaat. Joo laatni a kelet-nyugat kozotti kulonbseeg megszuneeseet. Csak igy tovabb idiota emberiseeg.

Valaki,aki írta...

Ausztria az 1500-as évek elején az ipari fejlődés útján járt?
Ez is komoly?
Inkább komoly tévedés!

Habsburg uralkodók, Habsburg Birodalom a magyarság történelmében - mikortól?

Az a baj, hogy Magyarországnak írják még mindig azokat a területeket, amelyek elvesztették az uralkodók változásával, a hűbéri birodalmakhoz tartozásukkal az egy ország jellegüket, s hol ide, hol oda sorolják a meglehetősen felszabdalt területeket, legkésőbb a mohácsi vész után ráadásul az egészet, cakumpakk.

Egyszerűen történelmi hazugság "Magyarországnak" mondani azt, ami több száz éven keresztül nem volt az - mert ilyen ország nem volt!!!

Ettől a pillanattól kezdve kiszolgálói voltak ezek a területek annak az uralkodónak, aki éppen a feje volt a feudális államnak - esetünkben nagyrészt az osztrák uralkodóknak, akik mindent megtettek azért, hogy a ténylegesen osztrák anyanyelvű területeknek előnyük legyen a más tartományokkal szemben.
S bizony, ezáltal jelentős előnyre tettek szert, hiszen nem fejlesztették a magyar lakta területeket, "csak" a mezőgazdasági termelést preferálták, s nem is volt ez érthetetlen a szemszögükből, hiszen a bányászat pl. osztrák területeken volt jelentős.

Mutassa ki bárki, hogy az osztrák uralkodók komoly összegeket fordítottak a magyarlakta területek mezőgazdaságának, ipari lehetőségeinek fejlesztésére, nem elégedtek meg az agrár jelleggel, s akkor mea culpa.

Teljesen megfelelt nekik, hogy ők inkább az ipari fejlődés útjára lépjenek, külországokba drágábban eladható árucikkekkel, s a magyarlakta területeken maradjon az, ami, mert ez kipótolta a területi adottságaik hiányosságát.
Fütyültek arra, hogy az ezeken a területeken élők mennyire maradnak el vagy le.

Nem volt kettős vámhatár - súlyos gondokat okozva a magyarság gazdasági helyzetében?
Nem adták drágán az iparcikkeket és vásárolták fel olcsón az élelmiszert országon belül is?

Miről beszéltek?
De a többit meccseljétek le Rákóczival, Deákkal és a többiekkel - nyilván minden frankó volt, csakúgy heccből akartak szabadulni Ausztria halálos öleléséből.

S kedves kapat!
A demokrácia-felfogás szerintem nagyban függ attól, milyen társadalmi változások zajlottak a történelem során, ami nem 40 vagy 60 év.
Az általatok istenített demokráciák mai szemmel is eszméletlen komoly hibákat követtek el, amire a társadalmuk nagyon erős válaszokat adott - ezért tartanak ott, ahol.
A gazdasági fejlődés ráadásul meghatározója volt annak, milyen társadalmi folyamatok zajlottak.

Ugyanezt számonkérni a "magyarokon", s a környező népeken, akiket nagyvonalakban emlegettek "posztkommunistának", s valljuk be ez egyben degradáló jelző is, úgy, hogy a gazdasági fejlődésüket a feudális szolgaság határozta meg még a XX. század elején is, több mint fals.
Ezt tetézni azzal, hogy nyugatra mutogattok, ahol rendkívül sok áldozata volt annak, amin keresztülmentek, ellentétben ennek az átalakulásnak, további hiba.

Ezek az országok más fejlődési úton mentek át, s az elkövetkezendőben is máson kell átmenniük, éppen a történelmük miatt.
Óriási hiba ugyanazt számonkérni rajtuk - nem is lehet, s ez nem elmaradottság, nem a szocializmus időszakának léte vagy nem léte - ez a történelmi "tapasztalat" eredménye.

Elhibázott lépés (30 éve) mást várni, mint amire képes egy társadalom - de a tuti megmondó emberek majd megcsinálják.
Vagy nem.
Azt látom, hogy a nyugatra mutogatáson túl, a saját országunk lekicsinylésén túl, nem tudtak semmilyen "okosságot" beletenni a hétköznapokba.

Jó lenne, ha hagynák a valóban okosabbakat azon gondolkodni, hogy egy ilyen történelmi hátterű nép, mint a miénk, hogyan fejlődjön tovább, s ne dörgölnék folyton az orra alá mindenkinek, hogy mit kellene csinálni szerintük - persze csak addig futja, hogy "a nyugati minta".
30 éve csinálhatnák.
Bejött?