2021. június 1., kedd

KOMMENT 0601 MAGYARORSZÁG - EURÓPA APRÓBAN


Miért is nem csodálkozom?
Végtére is bármikor bekövetkezhet, hogy egyes felelőtlen elemek, akik nem értenek egyet Őfőméltósága magasztos elveivel, defetista véleményeket jelenítenek meg mindenféle közösséginek mondott, de valójában sorosista-gyurcsányista felületeken, megzavarva ezzel magyarember közismerten értelmi alapokon álló tiszta lelkületét!
Attól sem riadnának vissza, hogy vitassák az állami pénzek magánzsebekbe csatornázásának erkölcsiségét, egyszerű lelkületükkel nem fogják fel, hogy a lopás a magyar polgárosodás hivatalos útja, és hát ki ne szeretne olyan polgár lenni, mint Nagyurunk, kit népünk tiszteletlenebb kisebbsége egyszerűen rucaseggű tolvajnak aposztrofál, ha hagyjuk!
De nem hagyjuk!
Ez az ország nem lesz Gyurcsányista!
Nyista!



Európa szépen halad arrafelé, hogy a világ pofozóbábúja legyen, a nagyhatalmak játszótere, a világ szeméttelepe, egy gyenge, érdekérvényesítő képességétől megfosztott szeglete a globalizálódó és ismét újrafelosztás előtt álló világnak.
Köszönheti ezt elsősorban magának, meg annak, hogy egy hiénafalka kellős közepén gazella létére újra akarja játszani az első és a második világháborút - egyszerre.
Ha lehet, olyan módon, hogy Churchill legyen egyedül a pályán, és ő nyerjen egyszerre a németek és az oroszok ellen, szövetségben az Egyesült Államokkal, mely csak támogatást adhat, de felelősséget nem kell vállalnia, ellenben elvárja a megbízható vazallusi viselkedést azon az alapon, hogy ők voltak azok, akik beteljesítették az angolszász nép princípiumát és a döglődő brit birodalom helyén egy új birodalmat hoztak létre.
Mit adtak nekünk a rómaiak, kérdezte a Júdea Népe Front harcosa , és erre volt néhány adekvát válasz, ellenben az USA tekintetében erre már nehezebb a válasz, hiszen ők mindig a saját érdekeiket képviselték, mindenféle demokratikus szósszal nyakonöntve.
Az Unióban Amerika leginkább egy ugyan gyenge, de potenciálisan veszélyes vetélytársat lát, jelenleg csak gazdasági téren, és nemigen töri magát az európai integráció elősegítésén, viszont gyanakodva figyel minden olyan kísérletet, melyben Európa tőle független, önálló politikai-gazdasági erőként próbál fellépni.
A jelenlegi lehallgatási ügy is ezt tükrözi, és lehet ugyan papolni orosz veszélyről, de az igazság az, hogy míg Oroszország európai állam (is), addig az USA nem.
Európa és Oroszország érdekei közelebb állnak egymáshoz, mint az európai érdekek Amerika érdekeihez, a többi meg csak duma.
Nemmellesleg az USA rengeteg külső és főként belső problémával küzd, melyek megoldására mostanában mintha nem találná a receptet.
Természetesen most körbe fogják kiabálni - mérsékelt hangerővel, mert katonailag az Unió egyszerűen nem létezik, a nemzetállami hadseregek pedig amerikai - NATO alárendeltségben vannak, tehát nem képeznek ellensúlyt önmagukban senkivel szemben sem.
Hány hadosztálya van a Pápának, kérdezte hajdan Sztálin, megragadva a probléma lényegét, mert ha egy sincs, akkor papolhat napestig, az diktál, aki erősebb.
Természetesen megköszönhetjük magunknak ezt a helyzetet, mert egy-két fixált álláspontunktól nem vagyunk képesek megszabadulni.
Ezek egyike az atlanti orientáció, és az a mítosz, mely szerint Amerika a demokrácia csúcsa, Churchill a demokrácia atyja volt, feledve a neves politikus tévedéseit, brit birodalmi álmait, a közel-keleti ellentétek kialakításában betöltött szerepét, mely máig fékje a térség békéjének.
És feledve persze Drezda szőnyegbombázását, Hirosimát és Nagaszakit.
Elfeledjük gyászos szerepünket Irakban, Szíriában, Líbiában, erősködünk erő nélkül és asszisztálunk Amerika világuralmi törekvéseihez - olyanok vagyunk, mint egy bableveses kurva, akit a stricije minden aktus után még le is köp.
És most nem Magyarországról, hanem Európáról van szó, hiszen mi ebben a relációban (is) olyanok vagyunk, mint bolha tökén a pattanás, melyre csak akkor figyel oda a bolha is, ha begyullad, akkor is legfeljebb kinyomja.
Új európai politika kellene, mely megszabadul előítéleteitől, berögzött és untig szajkózott elavult világpolitikai szemléletétől, megszabadul provinciális kis zsarnokaitól.
A cél egy erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező Európa lenne, mely ellenfele, vagy egyenrangú szövetségese lehetne az egyre erősebb Kínának, Indiának, Afrikának, Dél-Amerikának, és persze újrarendezné az euroatlanti kapcsolatokat is.
Álom ez persze, de szép álom, azért is írom, mert kellemesebb ezt írni, mint Európa sírfeliratát...

:O)))

7 megjegyzés:

Bubu64 írta...

Kedves Pupu!
Nagyon jól leírtad milyennek kellene lenni az EU-nak. Viszont szerintem Kína nem tart igényt szövetségesre. Nevezheted Kína fóbiának, szerintem területekre tart igényt, túl sokan vannak.

KZs írta...

Ezértazértamazért egy elég sokszínű mikrovilágban élek, feketék-sárgák-rézbőrűek ugyanúgy vannak benne mint fehérek, buddhisták, muszlimok, hinduk, zsidók, keresztények és ateisták, amerikaiak délről és északról, afrikaiak, közel keletiek, ázsia számos helyéről származók, és persze európaiak S láss csodát, remekül elvagyunk együtt, vannak helyzetek amikor nem is tudjuk, hogy ki ki fia borja..
Nincs ameriakai/orosz/kínai/európai érdek, csak mi vagyunk emberek, egyformaságunkban is különbözőek és különbözőségünkben is egyformák, és mindannyian ugyanazt akarjuk, József Atilla szavaival:
Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
A valóságban nincsenek határok, azok csak a fejünkben vannak, csak a Föld nevű bolygó van, rajta az élet millió formája, melyből egyet úgy hívunk: homo sapiens sapiens...
Csak vannak néhányan akiknek kissé sok alkohol került a lombikjába :)

PuPu írta...

Kedves Bubu64, éppen ezért (is) kellene Európának erős állammá válnia, mert egyébként sem gazdaságilag, sem politikailag, sem katonailag nem képes ellenállni semmiféle nyomulásnak...
:)

PuPu írta...

Kedves KZs, valószínűleg tévedsz, vagy kissé előreszaladtál a fejlődésben.
Már, ha a fejlődés majd visszaigazolja a szép álmaid, melyekben egyébként nemigen hiszek a következő kétezer évben...
"Az ember fáj a földnek; oly sok
Harc - s békeév után
A testvérgyülölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!"

:(

Kapat írta...

PuPukám, remény az mindig van, az a baj, hogy most csak remény.
Ezzel szemben érdekek vannak, nagyon masszív, folyton követelőző érdekek. Ezeket elnevezik "nemzetinek", jó példa erre éppen kishazánk. Töményen egyéni, önző érdekek ezek, az emberek többségét megnyomorító, kikényszerített, egyéni érdekérvényesítéssel.
Nos valahol itt kellene kezdeni rendet rakni! Jobban mondva az emberi fejekben! Nos ez látszik most reménytelennek, túl mélyre zuhantunk.:-( Hogy én is idézzek, kitűnő kortárs írónktól teszem: 
"A reménynek a felismert igazságból kell fakadnia! Különben puszta képzelgéssé válik, és elveszíti mozgósító dinamikáját." /Moldova György/

1970 írta...

Kedves PuPu!

Kíváncsi lennék, hogy ezután az lesz a következő, hogy a villanyt is lekapcsolják a "renitens" embereknél. Bár ha belegondolok, milyen sötétség van a parlamentben...

KZs írta...

Hát, ha véglapozgatunk egy történelmi atlaszt, viszonylag rövid idő alatt áttekinthetjük, hogy úgy 5 ezer évre visszamenően kik hol és hogyan írtak át könnyel és vérrel az enyém határait.. Soha nem a miénket, de a mi könnyünkkel és vérünkkel. Csak durrogtak a nagy szavak, hogy mi vagyunk a .. és hullottak az emberek a csatamezőkön..
A fedezd fel a világot mozgalom során a fehér embernek két kontinens gyakorlatilag komplett őslakosságát is sikerült kiírtania, a harmadik kontinens úgy is mint az emberi élet és a kúltúra bölcsője, lélegezetőgépen..
Az emberi faj valóban sárkányfog veteményként viselkedik, csakhogy:
Az mondjuk ugy pl, hogy a víz 100 fokon forr, de nagyon ritkán tesszük hozzá, hogy 1 atmoszféra nyomás alatt..
ígértes "laborkísérletek" vannak arra vonatkozóan, hogy az emberi viselkedés is megváltozik, ha megváltoztatjuk a körülményket :)