2010. június 23., szerda

KÉTMILLIÓ

Megy a nagy habverés.

Kiáll a tolvajok fejedelme és meghirdeti, hogy ne mi nyerjük a keressen egyetlen állami cégnél foglalkoztatott vagy állami tisztséget betöltő ember sem kétmillió forintnál többet, merthogy az erkölcstelen, meg tarthatatlan meg borzasztó és húúú és hűűűűű...
Talpasai meg elkomorult képpel bólogatnak, - bizony ám!
Erkölcstelen ennyit keresni, hiszen én, aki egész életemben polcfeltöltő voltam, nem keresem meg a tizedét sem, hát akkor ne keressen senki sem itt csillagászati összegeket, forgassuk ki a disznók zsebét és vegyük el tőlük a lóvét, - egyenek ezentúl ők is parízert zacsiból és nyaraljanak Káposztásfürdőn a bányatónál!
A sajtó meg csendesen és sunyin kárörvendezget, merthogy a sajtómunkások zöme számára sem tartozik az értelmezhető tartományba egy havi hatmilliós fizetés.
És megy ez a cirkusz a magasztos erkölcs nevében, miközben az egyik legalantasabb emberi érzésre, az emberi irigységre lett felépítve ez az egész attrakció.
Megy az előadás Igazságosztó Miháj kiráj populista cirkuszában.
Az attrakció értelme kevés, hatása még annyi sem lesz, legfeljebb erősíti az amúgy sem csekély korrupciós késztetést és tovább emeli a tétet a "Ki tud nagyobbat hazudni" című vetélkedőn.
A bér ugyanis értékmérő.
Nem egyszerűen arra szolgál, hogy valakinek legyen a zsebében elég pénz ahhoz, hogy vásárolgasson, hanem arra is alkalmas, hogy kifejezze, mennyire értékeli a társadalom az egyén adott területen kifejtett tevékenységét, - mennyire értékes ő a társadalom számára.
Az optimális eset az, mikor a társadalmi hasznosság és a bér nagysága együtt mozog, de a gyakorlat persze ettől sokszor eltér, így jöhetnek léátre olyan torz helyzetek, mikor a lángossütő többet keres az egyetemi tanárnál.
Ez persze nem kívánatos, mert hosszú távon ahhoz vezethet, hogy a serdületlen ifjúság életcélja nem a tanulás, majd a tudás birtokában valami társadalmilag kiemelkedően értékes foglalkozás gyakorlása lesz, hanem a gyors pénzkereset.
A tanulás ugyanis hosszú és fárasztó tevékenység és ha hat általános iskolai osztállyal többet lehet keresni, mint két diplomával, akkor valóban felmerülhet a kérdés - megéri e tanulni.
Persze a kapitalizmusban a kereslet és kínálat törvényei ellen nemigen lehet hadakozni, ha a piac úgy ítéli meg, hogy egy ideig a zenélő tangára van szükség, akkor aki ezt tudja produkálni, az a kereslet visszaeséséig magas jövedelemre fog szert tenni.
Merthogy ezt keresi a piac.
Mint ahogy keresi a jó vezetőket, kiemelkedően jól dolgozó menedzsereket, akiket ha megtalál, magas áron vesz meg, és a pénzen túl egyéb módokon is megbecsüli őket, mellesleg vonzóvá téve a tanulást a feltörekvő ifjúság előtt.
És - bár lehet, hogy nem szép, de a pénz differenciál elsősorban, mert korunk nem az aszkéta zsenik kora.
Aki százhúsz százalékosan dolgozik, az szeret a szabadidejében is százhúsz százalékon élni, szórakozni a számára elfogadható és  viszonyítási csoportjában - a hasonló beosztásban lévők között - megszokott és elvárt módon és szinvonalon.
A jó menedzser drága, mert aki nem drága, az nem jó menedzser, és aki nem jó menedzser az nem hajt megfelelő hasznot a tulajdonosnak.
Ebben a szférában ugyanis nem jeelenléti díjat fiztnek, hanem erősen teljesítményorientált a javadalmazás, - ha hozod az elvárt eredményt, akkor fürödhetsz tejben-vajban, ha meg nem, hát mehetsz a levesbe, legfeljebb kapsz egy kupac "Fedél nélkül"-t búcsúzóul...
Az állami szféra sen más ebben a tekintetben, sőt.
Ebben a szférában valódi mammutvállalatokat lehet találni, kezdve banktól, az energiaszektoron át a közlekedésig.
Élükre amatöröket állítani- súlyos melléfogás.
Márpedig a profit meg kell fizetni.
Ha azt szeretnénk, hogy az állami tulajdon működésének hatékonysága megközelítse vagy elérje a magánszféra hasonló adatait, akkor olyan embereket kell az élére állítanunk, akikben megvan a tudás és képesség kihozni a szervezetből a megfelelő teljesítményt.
Természetesen a követelményeket is ehhez kell igazítani, de arra is vigyázni illene, hogy a célokhoz rendeljék hozzá az elérésükhöz szükséges eszközöket is, vagy pedig a követelményeket igazítsák a lehetőségekhez.
Ha azt gondolja valaki, hogy ezt a feladatot valaki pattogatott kukoricáért fogja elvállalni akkor, mikor a versenyszférában ennek többszörösét keresheti meg, akkor az ne miniszterelnöknek menjen, hanem lírai poétának.
Amit ezzel el lehet érni, az a kontraszelekció, - a második-harmadik vonal emberei jelennek meg majd a pályán és tengetik életüket eredmények produkálása nélkül, viszont nyakig ülve a korrupcióban.
Merthogy ne feledjük, ezek az emberek egy aláírásukkal közbeszerzés nélkül is milliókat tudnak kifizettetni az adófizetők pénzéből.
Olvasom, hogy az egyetemek rektorait is utoléri ez az idióta rendelet.
Jobb lenne tudomásul venni, hogy - mint ahogy a cégeknél a versenyszféra fizetései - itt a nemzetközi jövedelmek az összehasonlítási alap, - egy-egy nagy név egy egyetemnek milliárdokat hozhat, tekintélyt emelhet, hallgatókat toborozhat, kutatási lehetőségeket teremthet, - nem valami ésszerű lépés kicsnyeskedni a fizetésükön.
Persze tudom én, - annak, akinek gondort okoz a gázszámla kifizetése, annak csípheti a szemét a magas jövedelem, de egy ország miniszterelnöke nem gondolkodhat úgy, mint Mariska a csemegepultból, - neki tudnia kell, hogy a látszólagos takarékoskodás mögött milliárdos nagyvállalatok lerohasztása állhat.
Alantas emberi ösztönökre nem lehet virágzó társadalmat építeni, jobb lenne ezzel az ötlettel felhagyni.
Magas  posztokra megfelelő emberek kellenek, megfelelő fizetéssel és megbecsüléssel, akkor majd jól működik az állami cég, egyetem, bank és jól működik az ország, és emelkedik Mariska fizetése is.
Ha Orbán azt mondaná Csányinak, hogy vezesse a bankját kétmillióért, elvitetnék elmegyógyászhoz.
A Nemzeti Bank tán' kicsit fontosabb az országnak, mint az OTP, és a Paksi Atomerőmű vezetését is szívesebben látom egy elégedett ember kezében, mint egy frusztrált, önérzetében sértett emberében, mégha így az irigyei száma meglehetősen magas is.
Ha megbetegszünk, akkor sem azt az orvost keressük, akit meg tudunk fizetni ötezerrel a borítékban, hanem arra törekszünk, hogy az operáljon, aki a legjobb a pályán, - ha sokba kerül akkor is.
nem szólva arról, - mit lehet ezen az intézkedésen hozni? Van tán száz ember, akit ez érint?
Csepp a tengerben, amit elvesznek tőlük, de a veszteség, mely ebből az ostoba csapkodásból bekövetkezhet, millárdokra rughat.
A betegségrők jut eszembe: Szíjjártó ma reggel felriadt, - valószínűleg rémálmai lehettek, erre gyorsan Gyurcsányozott egyet.
Nagyon kellett röhögni...
:O)))

Nincsenek megjegyzések: