2010. június 2., szerda

ÉRDEMES VOLT DEMOKRATÁNAK LENNI?

Eltelt néhány hét azóta, hogy egyértelművé vált, hogy a politikai ellenfél alakít kormányt.
Méghozzá egyedül, koalíciós kényszer nélkül, - már amennyiben a valóságos helyzetből indulunk ki és nem tekintjük a nyerteseket eleve választási pártkoalíciónak.
Mi is voltunk ilyen helyzetben, amikor Horn Gyula szocialista pártjának szavazótábora  több helyen  a liberális jelöltekre szavazott és a választások után 2/3-os többség birtokában koalícióra léptünk a szabaddemokratákkal.
Igaz, ezt mi nem hirdettük sosemvolt, világraszóló győzelemnek, nem hirdettük meg a második, az igazi  Nagy Októberi Szocialista Forradalmat és nem állítottuk, hogy  alkotmányozó felhatalmazást kaptunk a választóktól, hanem mint Szocialista Párt magával a koalícióval és mint koalíció az intézkedéseinkkel azonnali önkorlátozásba kezdtünk, - mégha ennek emlékét azóta el is mosta a feledés tengerének hullámverése.
Gesztusokat gyakoroltunk az ellenzék felé - négyötödre korlátoztuk az alkotmányozáshoz szükséges szavazatarányt - de kár, hogy nem illesztettük be az Alkotmányba... - valós számarányán túli bizottsági  képviseletet és tisztségeket biztosítottunk számukra. Megteremtettük a lehetőségét az ellenzék által javasolt  parlamenti vizsgálóbizottságok létrehozásának, az anyagi nehézségekkel küzdő ellenzéki médiát pedig Horn Gyula megsegítette, - ha úgy tetszik, a pufajkás megmentette a Magyar Nemzetet...
Már akkor is a költségvetési egyensúly volt a társadalom középponti problémája, ezen  - némi hezitálás után - vállalva a népszerűtlenséget és a választóknak a megszorításokkal kapcsolatos mindenkori ellenérzéseit - a szocialista kormány segített, a Bokros nevéhez fűződő intézkedés-csomag lehetővé tette, hogy a magyar gazdaság kiszámítható és fenntartható fejlődési pályára kerüljön.
Többé-kevésbé ez vezetett a választási vereséghez és a Fidesz győzelméhez, mely már akkor is világraszóló és sosemlátott volt, jóllehet létét egy ordas hazugság alapozta meg, nevezetesen a Kisgazdapárttal való koalíció lehetőségének tagadása.
Aztán jött az a négy év, amikor annyival volt jobb a helyzet a mainál, hogy nem tudtuk sírjunk e vagy röhögjünk az Orbán-Torgyán kormány ügyein, a chilei cseresznyétől kezdve a neminyerjükalegtöbbetig, a patakvértől az augusztus 20.-i tüzijátékon fellőtt fánkokig és ötágú vörös csillagokig.
Ma már nem kell azon vacillálnunk, hogy sírjunk vagy nevessünk, - nemigen van min nevetni.
Medgyessy aztán megverte Orbánt a választáson, mert a nép többsége kiütéseket kapott a látványpolitizálástól, a koronaúsztatástól, a "minden magyar kezébe zászlót" mozgalomtól, az Ezüsthajtól és a Happy Endtől.
Megsértődött népe hálátlanságán Orbán és elkezdődött a Fidesz nyolc éven keresztül tartó ámokfutása, hajtóvadászata a szocialista politikusokra és a demokratikus államrend ellen.
És elkezdődött az ígéretlicit, - sajnos ebbe mi is beszálltunk, - majd Medgyessy elkövette azt, amit odáig senki: betartotta a választási ígéreteit.
Tenger pénzt adott a közalkalmazottaknak, köztisztviselőkbnek, messze túl azon, mint amit a költségvetés teherbíróképessége indokolt és lehetővé tett volna, - bele is bukott, majd jött Gyurcsány, aki talpraállította a szavazótábort, jóllehet egyszerre kellett figyelnie a Fideszre, a koalíciós partnerre és saját pártjának potentátjaira, akik egyátalán nem fogadták örömmel berobbanását a politikába.
Aztán a szokásos menetrend  - ígéretlicit és választási győzelem, majd a csalódott ellenzék  kíméletlen - sok esetben a hazaárulás határáig eljutó - támadása a kormányzó koalíció és a demokratikus intézményrendszer ellen.
És a kormányfő személye ellen, verbális és sokszor fizikai támadásokkal megspékelve, egészen a Bajnai - kormány utolsó napjáig, a lehetrő leggusztustalanabb módon és eszközökkel.
Ezzel párhuzamosan folyt a költségvetési korrekció, amely annyira sikeres lett, hogy ma jobb adósnak vagyunk nyilvántartva, mint Görögország, Írország, Spanyolország vagy Portugália, és a magyar fizetőképességet robosztusnak aposztrofálják a mértékadó  elemzők.
Ehhez a nemzet számára életfontosságú programhoz egy percre sem kapott még hallgatólagos támogatást sem a magyar kormány, ellenzéke a "minél rosszabb, annál jobb" elvét követve az irtányítása alatt álló önkormányzatok segítségével tovább növelte az eladósodást, - hátha belebukik a kormány.
De nem ebbe bukott bele, - nem az ellenzék, hanem a szocialista párton belüli erők buktatták meg..
Ezek az évek még egy szentet is kihoztak volna a béketűrésből, de akármelyik kormány időszakát nézzük, akármelyik kormányfő személyes hozzáállását  értékeljük, egyet bizton leszögezhetünk: mindegyikük aggályosan betartotta a demokrácia játékszabályait.
Soha nem terjeszkedett túl felhatalmazásán, mindíg biztosította az ellenzék jogait, türelmesen elviselte a sok esetben példátlanul gusztustalan támadásokat és nem élt azokkal az eszközökkel sem, melyekkel bátran élhetett volna, és amelyekkel talán élnie is kellett volna.
Sokszor elgondolkodtam és bevallom, dühöngtem azon, hogy miért nem vág vissza keményebben a kormány vagy a kormányfő, miért nem vezetik el tettenérésből kifolyólag a kordonbontásban résztvevőket egy kis békés rabosításra, miért nem veretik rendőrökkel szanaszéjjel a Kossurth teret körbehugyozó csőcseléket, - ha megteszik, nincs a televízió-székház elleni támadás, - miért nem rugják ki azonnal az intézkedéseket lassító, azok hatékonyságát rontó vagy megsemmisítő, szabotáló minisztériumi tisztviselőket, miért nem tudják hatalmi szóval elérni, hogy az a rengeteg pénz, melyet az ország építésére lehetett fordítani még a választások előtt megjelenjen a szavazók előtt, miért nem tudták azonnali és kemény intézkedésekkel felszámolni a Magyar Gárdát, miért nem támadták meg a Jobbik bírósági bejegyzését, miért nincs rádiónk, miért nincs teelevíziónk és miért nincs egy valamirevaló internetes hírportálunk sem, mondjuk legalább az Index nem túl magas színvonalán?...
Miért nem lehetett beültetni a Legfőbb Ügyész székébe egy elkötelezett baloldalit, miért nem lehetett a Legfelsőbb Bíróság elnökének tisztségét  hasonlóképpen betölteni, miért, hogy csak az ellenoldal felé húzó ombudsmanok kerülhettek megválasztásra, és - bár ez nem a demokrácia, de a hülyeség iskolapéldája, - hogyan lehetett államelnök Sólyomból?
Bizonyára tisztességesebb volt a mai állapotoknál, hogy a kormányváltást a mi oldalunk nem megszállásnak tekintette, nem  - mint Pálffy a média tekintetében - tulajdonosváltásként kezelte, hanem komolyan vette a demokratikus játékszabályokat és rigorózusan betartotta annak szabályait, - de elnézegetve a mai folyamatokat, ugyan - megérte e?
Mert bizony itt viszonosságra számítani nem lehet, itt a portás szintjéig ember nem marad funkcióban, aki az előző kormány - majdnem azt írtam: rendszer - alatt töltötte be funkcióját, itt most leszámolás jön, a Fidesztől megszokott kíméletlen gátlástalansággal.
Ez magában nem lenne baj, hiszen végtére is csak megegyezés kérdése, hogy egy kormányváltás esetén a pártok mit tekintenek politikai zsákmánynak, és megegyezést pótolhatnak akár precedensek is, - ilyen esetekben a nyertes és káderei bizton számíthatnak esetleges jövőbeni vereség esetén hasonló elbánásra, csakhogy itt a nagy készülődés arra irányul, hogy belátható időn belül ilyesmi ne következhessék be.
Ezért a nagy alkotmányozási buzgalom, ezért a francia minta emlegetése, ezért a választójogi törvény rapid átalakítása, ez a Szent Cél, melyet a Nagy Kormányos kitűzött emberei elé.
Akiket egyébként kivétel nélkül ő emelt fel és ő is ejthet el egy olyan párt élén, amelyikhez képest  Sztálin bolsevik pártja maga az Anarchista Liga...
A kudarcunk a demokrácia kudarca is egyúttal, ami persze nem példa nélküli a nemzetközi történelemben, de soha nem gondoltam volna, hogy nálunk fog megismétlődni a jelenség.
Mégis azt mondom, hogy mindannak dacára, ami a következő hónapokban-években ránk vár, érdemes volt demokrataként viselkedni, mert a nép ki fog józanodni és lehányja magáról ezt a vásári jelmezt, a pitykés lajbit, az árvalányhajtollas kalapot és Európa felé fog fordulni, - akkor pedig szüksége lesz demokratákra.
Azon kell dolgoznunk, hogy amikor elérkezik ez a perc, akkor mi készen álljunk.

*

Megnéztem Gyurcsány beszélgetését Kálmán Olgával.

Érdekes, ambivalens érzések kavarogtak bennem, amikor meghallgattam, hogy belátható időn belül nem kíván funkciót vállalni, vezető tisztséget betölteni.
Aztán amikor elmondta, hogy a szoicialista párt ma nagyon gyenge felkészült és az átalakítás levezénylésére alkalmas emberekben, akkor az jutott eszembe, hogy talán mégsem az előrelépés legjobb módja, ha az viszont, aki erre alkalmas háttérben marad.
Amit mondott arról, hogy nincs benne az a tettvágy és lelkesedés, mint ami akkor volt, mikor az országért dolgozhatott - ez emberileg tökéletesen érthető, de a profit az különbözteti meg az amatőrtől, hogy akkor is tud kiváló szinten produkálni, amikor nincs éppen ambiciói csúcsán.
Nagyon szép dolog, hogy felfestette egy baloldalért tevékenykedő, ideológiai munkát végző és tudományos műhelyt szervező politikus képét, de Berija ellen ennek a pártnak nem egy Szuszlov kell, itt most egy vezető hiányzik, akinél lehet Mesterházy ambíciózusabb, de ide profi kell.
Amikor Orbánról beszélt, azt majdnem megkönnyeztem, - talán ezt a parttalan emberszeretetet is illene már keretek közé szorítania, - az ember nee szeresse a gyilkosát, - mert abban biztos lehet, hogy néhányszáz ével ezelőtt nem úszta volna meg karaktergyilkossággal.
Még csak azt se mondom, hogy Orbánt kell gyűlölnie, - gyűlölje az általa képviselt elvtelenséget, kártékonyságot és haladásellenességet, egyébként meg tájékozódhatna, hogy hova temették azokat, akik ellenségeiket kenyérrel dobták vissza.
Az átlag szimpatizáns nem tud mit kezdeni ezzel a beszélgetéssel, csak még jobban elkeseredik és azon töri a fejét, hogy ha nem ő, akkor ki lenne képes kirángatni ezt a pártot a válságból.
És kicsit becsapva és cserbenhagyva érzi magát, vagy önvédelemből nem hiszi, amit Gyurcsány mondott...
Szóval azt mondanám, várjuk meg a kongresszust, - kíváncsi vagyok, mit mond majd harcostársainak és ellenfeleinek, és mit mond nekünk...

:O)))

7 megjegyzés:

http://abebedorespgondufo.blogs.sapo.pt/ írta...

Very Good.

Névtelen írta...

Kedves PuPu,
GyF: csak részben értek egyet. Szerinted miért kellene ambicionálnia azt, hogy gallóbélák és Mr.Alkoholok köpködjék? Miért kellene neki Mrs. Fúria aljasságait ismételten a hátára vennie? Miért kellene a még rejtőzködő hagyókért 20 órát dolgoznia?
Amiért igazán kellene az a tagok, szimpatizánsok. Ha lenne inteligencia a fentiekben és hátraléptek volna, akkor azt mondom, rendben, de így? Kokoma is ezt írja: a mindent átszővő csak klikkek nem vagy csak nehezen vághatók szét. Ő nem tudta szétvágni.
Ha a tagság nem tudja szétrúgni ezt a keretet, akkor az mszp eltűnik, már most az ősszel. S akkor jöhet egy új.
No, azt nem mondta, hogy ott nem vállalna szerepet, s azt sem mondta, hogy ha a kongresszus olyan helyzetet teremt, akkor sem, s azt sem mondta, hogy ha valakik lépnek a szakadás felé, akkor sem.
Én sem lennék mégegyszer a szürkék hegedűse.
(Akkor lenne teljesen reménytelen a helyzet, ha fogta volna magát és ment volna Schröder2-nek, de nem ment...)
Azt én sem értem, hogy miért nem fogja fel, hogy a pusztulását akarja a miniduce? Pedig azt. Fizikailag is.
Törzsolvasód

Névtelen írta...

PuPu,
P.S. megjegyzésem: azért az interjúvoló KO sem volt a helyzet magaslatán. Kivételesen az agresszivitása zavart, ahogyan zavar, ha komoly felkészültségű emberekkel teszi, de lelke rajta.
Nem várnám el a nyíltszini nyalakodást, dehogy. De abba kéne már hagyni a baloldali értelmiségnek és újságírásnak azt a mentlitást, hogy automatikusan semjénkednek. Már észre sem veszik. Meglátják GYF-et és hajrá: számonkérőszék. Soha nem láttam ezt a stílust Mrs.Fúria vagy Mr. Alkohol semmitmondásánál.
Sajnos. Lendvainál néha, de másnál nemigen.
Nem gondolja-e a tisztelt baloldali értelmiség, hogy neki is felelőssége van abban, hogy sulykolja a minderosszvoltazelmúlt 8 évben? Nem gondolja-e, hogy tevékeny részese a karaktergyiloknak még most is, amikor az egyetlen számottevő politikusról sugalja ezerrel, hogy ő mit rontott el? Majd most Attila gyerek nem ront el semmit, mivel nincs mivel elrontania.
Én sem vennék ebben részt. A baloldal nem védi a saját jővőjét, megérdemli, amit kap.
Törzsolvasód

charly írta...

Tartok tőle, hogy Gyurcsány a végsőkig tartani fogja a szavát. Ez pedig az MSZP szabadeséséhez vezet.
Abban viszont biztos vagyok,( persze ez csak megérzés, remény(?) vagy a fene tudja), hogy mielőtt koppanna, kifeszít alá egy gumiszőnyeget...
Abban bízom, hogy ez a szőnyeg ( egy csapat!)már többé kevésbé elkészült.

Névtelen írta...

Csak néhány gondolat:

"és a választások után 2/3-os többség birtokában koalícióra léptünk a szabaddemokratákkal"

Azzal az szdsz-szel, akik még csak véletlenül se kötöttek volna koaliciót korábban az mszp-vel... bár, ez arra jó volt, hogy törpepárttá
zsugoritotta a szadeszt...

"Gesztusokat gyakoroltunk az ellenzék felé "

Ahogyan most is volt gesztus, pl a bizottsági helyosztóban(lásd:nemzetbiztonsági biz. égés): kár, hogy az mszp ezzel nem tudott élni... erről ki tehet?

"a szocialista kormány segített, a Bokros nevéhez fűződő intézkedés-csomag lehetővé tette"

Az akkori elqurást a bokros csomag tette helyre nagyjából, a mostanit meg a bajnai... ez nem politikai siker, egy ilyen csomagot "lenyeletni" az emberekkel,
hanem az addigi gazdaságpolitika csödje(+a világválság)...

"egy ordas hazugság alapozta meg, nevezetesen a Kisgazdapárttal való koalíció lehetőségének tagadása."

Lásd fentebb! Nincs új a nap alatt: Anno a szadesz ezért csapódott (bár elötte ez elképzelhetetlen lett volna) az mszp-hez, hiszen annyira
aggódtak az országért, hogy elveiket, és szavazóikat lekakkantva koalicióra léptek az utódpárttal, nos ez ha nem is ugyanúgy, de hasonlóképp
zajlott a fidesz-kisgazda összeborulásánál: Mindegy hogyan, csak az ellenfél ne gyözzön! Az eredmény közismert: az erösebb pártok túlélték ezt, a gyengébbek
meg nem (hol van manapság az szdsz, és a kisgazdák..?) Ettöl függetlenül tényleg gáz volt a fidesz-kisgazda koalició, balfaszoskodásban ott se volt hiány, viszont
ennek ellenére se volt annyira szar helyzetben az ország!

"majd Medgyessy elkövette azt, amit odáig senki: betartotta a választási ígéreteit" medgyessy szerint jó állapotban vették át a gazdaságot, ennek ellenére elképesztő
költekezésbe kezdtek...miért nem látták előre, hogy ez egy idö után tarthatatlan lesz...?

"És a kormányfő személye ellen, verbális és sokszor fizikai támadásokkal megspékelve," ???

"párhuzamosan folyt a költségvetési korrekció, amely annyira sikeres lett"

Sikeresen végrehajtotta bajnai az IMF tollbamondott intézkedéseit, kb ennyi történt, semmi több...

"mindíg biztosította az ellenzék jogait"

biztos volt ilyen, pár példát tudnál is irni..?

"miért nem vág vissza keményebben a kormány vagy a kormányfő..egy kis békés rabosításra..nem veretik rendőrökkel szanaszéjjel...
miért nem rugják ki azonnal..miért nem tudták azonnali és kemény..miért nem támadták meg a Jobbik bírósági bejegyzését"

Picit túlzásba estél, csak a demokrácia nevében, ugye...?
Nincs médiátok? Ezt ugye most te se gondoltad komolyan... népszabó, atv, klubrádió, hóciő, stb ezek akkor inkább jobbosok..? :)

"Legfőbb Ügyész székébe egy elkötelezett baloldalit" :DDD Csak ismételni lehet: csak a demokrácia nevében, ugye...?

"itt most leszámolás jön," Mint minden kormányváltás után, a régieket kirugdossák, a saját embereket beültetik, marha negy meglepetés...

"A kudarcunk a demokrácia kudarca " még nem kell berosálni, nincs kijárási tilalom... :D:D

"Mégis azt mondom, hogy mindannak dacára, ami a következő hónapokban-években ránk vár,
érdemes volt demokrataként viselkedni, mert a nép ki fog józanodni és lehányja magáról ezt a
vásári jelmezt, a pitykés lajbit, az árvalányhajtollas kalapot és Európa felé fog fordulni, - akkor pedig szüksége lesz demokratákra."

Ez igy van, a fideszt is picsán fogja rúgni a jónép, efelöl semmi kétség, de ez az mszp-s "decsakén vagyok a demokrata" mentalitás egyszerűen avitt, ósdi,
nem az a demokrata, aki mondja magáról, hanem az, akit a jónép elfogad annak...

"Megnéztem Gyurcsány beszélgetését"

Én is, de csak azt kaptam tőle, amit az előző években...semmit.. 1 lehetőséggel meg biztosan nem számolt:
mi történik akkor, ha (ország érdekében ez lenne a legjobb) a fidesz jól fog kormányozni...?
Ez az mszpre, az állitólagos baloldalra nézve egyenlő a megsemmisüléssel...

PuPu írta...

A néhány gondolatra néhány másik.
Azt hiszem, nem eléggé világosan fogalmaztam meg a mondanivalóm, - a kérdés az volt, hogy érdemes e akkor is demokratának lenni, ha a választó ezt a legkevésbbé sem díjazza, ehhez csatoltam néhány példát, hogy mit lehetett volna tenni, és mennyivel jobb helyzetben lennénk ma, ha nem viselkednek demokratikusan a szocialista kormányok.
Ennek volt a konkluziója, hogy mégis, csak ez az út vezet Európa felé...
Az SZDSZ és a Kisgazdapárt koalíciós szerepe között az az óriási differencia, hogy Horn nem szorult rá arra, hogy a szadival koalícióra lépjen, míg Viktor mehetett volna a Mariska néni által főzött tyúkhúslevesbe Torgyán nélkül.
Nem tudom, érzed e a minőségi különbséget, - Horn mintegy belső kontrollnak hívta a liberálisokat, azok mkeg önként csatlakoztak, Orbán meg a trónja egyik lábának a kisgazdákat...
Bokros egyébként az előző jobboldali (MDF) kormány elqrásait rakta rendbe, mint ezt rajtad kívül szinte mindenki tudja.
Azt írod: Medgyessy szerint jó állapotban vették át a gazdaságot, ennek ellenére elképesztő
költekezésbe kezdtek...miért nem látták előre, hogy ez egy idö után tarthatatlan lesz...?
Hát a gazdasáfg valóban jó állapotban volt, kivéve a gondosan tisztára söpört államkasszát és az itt-ott elhelyezett aknákat, mint például a finanszírozhatatlan lakásépítés-támogatási rendszer.
Egyébként jó gazdasági helyzeetben lehet adni, ha rossz a helyzet, akkor nincs miből.
Medgyessy meg arra játszott, hogy a világgazdasági konjuktúra húzza majd magával a magyar teljesítményt, - na ebből a világgazdaság helyzete volt, ami nem váltotta be a reményeket.
Ugyan visszakérdezhetnék, - ha ez annyira nyilvánvaló hülyeség volt, akkor miért szavazta meg a Fidesz, de nem bántalak, - lehet neked enélkül is elég bajod...
A költségvetési korrekció ügyében meg annyi történt, hogy 2006-tól kezdve végrehajtottunk egy roppant sikeres intélzkedési tervet, - konvergencia-programnak hívták, ennek eredményeképpen Gyurcsány lemondásakor a költségvetési hiány 3,8% volt, - mint amennyi ma is, és amiért egész Európa a vállunkat veregeti.
Bajnai valóban igazodott az IMF elvárásaihoz ennek fejében a világválság idején védőernyőt kaptunk a fejünk fölé és nem kerültünk egy percre sem olyan helyzetbe, mint amilyenben most üldögél Portugália, Írország, Görögország és Spanyoloerszág, hogy Izlandről és Lettországról, vagy a most éppen megszorításokra kényszerült Romániáról szó se essék.
Ehhez képest egy év kivételével valamennyi évben nőttek a reáljövedelmek, a nyugdíjak és bár sokat sírtunk de alapvetően jól éltünk.
Atz ellenzék pedig mindíg élhetett parlamenti jogaival, Horn idejében számarányánál több bizottsági helyet és posztot kapott, vizsgálóbizottságokat hozhatott létre, törvényjavaslatokat kezdeményezhetett, soha semmiben nem korlátozta őket a parlamenti többség.
Amit a médiáról írsz, az - ne haragudj- sületlenség.
A mai jobboldali médiafölény realitás, és én azt reklamáltam, hogy nyolc év alatt meg lehetett volna teremteni egy egyensúlyi állapotot, ha nem vigyáz Gyurcsány finnyásan arra, hogy csak tiszta eszközökkel játsszon.
Amiket ebben a részben írtam, azt nem a demokrácia nevében írtam, hanem arra példának, hogy ha nem törődünk ezzel, miket lehetett volna megtenni.
És amikor álmélkodsz, mindíg jusson eszedbe Polt Péter...
A demokratát pedig nem a nép nevezi ki szavazással, és nem is önkinevezéssel lesz azzá valaki, mint polgárrá Orbán Viktor.
A demokrata a cselekedetei által lesz demokratává.
És hogy neked nem tetszik Gyurcsány?
Mit tegyünk, - nekem meg Orbán nem tetszik és valószínűleg mindketten azt gondoljuk, hogy a saját álláspontunk a helyes, - a történelem lesz majd a bíró ebben a kérdésben.
És hogy Orbén ék jól kormányoznának?
Kicsi a valószínűsége, de nem kapnék sikítófrászt, ha kellemesen csalódnék, - engem az ország érdeke sokkal jobban érdekel, minthogy a minél rosszabb, annál jobb elvét kezdjem favorizálni, mint tették egyesek, akiknek amikor nem tetszett a kapitány, akkor a közös hajó fenekét fúrták szorgalmasan.
:O)))

Névtelen írta...

A személyeskedésekre még mindig nem vagyok vevő -
"mint ezt rajtad kívül szinte mindenki tudja...de nem bántalak, - lehet neked enélkül is elég bajod..." gondolom ez nálad a demokrata gondolkodásmódból ered...

"Bokros egyébként az előző jobboldali (MDF) kormány elqrásait rakta rendbe" persze, persze, és még csak véletlenül se volt hibás horn
gazdaságpolitikája, á dehogy....

sose állitottam, hogy nem volt gáz, a fidesz kisgazda koala, és ahogy létrejött, az is gáz volt, tudjuk! Ezt a minőséges dumát meg szerintem hagyjuk:
Kurva nagy minőséget képviselt az szdsz az mszp koalában, az biztos! :)
Pont ezért tartunk itt, mert minőségi politikusaink sincsenek...akkkor se voltak... És ez igaz jobbra is meg balra is sajnos.

"Medgyessy meg arra játszott," medgyessy maga mondta ha jól emlékszem, hogy jó állapotban van a gazdaság, de ettöl függetlenül
baromság volt a 100 napos program, és hogy miért szavazta meg a fidesz? Micsoda remek kérdés, de tényleg: ott van kb a válasz fentebb:
mert ennyit tudtak a tisztelt képviselők (ennyit a minőségröl és a felelösségről), az orránál tovább egyik se látott, egymást belevitték az igérgetésekbe,
meg is lett az eredménye!

"Medgyessy meg arra játszott, hogy a világgazdasági konjuktúra húzza majd magával a magyar teljesítményt," Ugye hogy mekkora egy zseni volt? És volt olyan okos, hogy máris elkezdte aztán a 2. 100 napos programot...
Bölcs vezír volt, bárki meglássa...

"A költségvetési korrekció ügyében meg annyi történt, hogy 2006-tól kezdve végrehajtottunk egy roppant sikeres
intélzkedési tervet, - konvergencia-programnak hívták, ennek eredményeképpen Gyurcsány lemondásakor a költségvetési hiány 3,8% volt, - mint amennyi ma is, és amiért egész Európa a vállunkat veregeti"

Ez biztos is, hogy veregeti, ritka balfékek voltunk, lehet is gratulálni... meg lehet a számokkal zsongrölködni, de mi van az államadóssággal, mi van a gazdasági növekedéssel...?

"Atz ellenzék pedig mindíg élhetett parlamenti jogaival"

És most milyen jogokkal nem élhet az ellenzék?

"Amit a médiáról írsz, az - ne haragudj- sületlenség. A mai jobboldali médiafölény realitás"

:DD Hát legyen igazad!

"És amikor álmélkodsz, mindíg jusson eszedbe Polt Péter..."

A régi jó öreg polt, meg keller laci, mint közpénzügyi államtitkár... ugye azt te se gondolod komolyan, hogy nem lett volna jogi eszköz a pénzlenyúlókat elkapni..?
Egyszer nem olvastam (de te majd kijavitasz, ha tévedek), hogy oké, szügyészség visszadobta, sebaj, akkor elinditjuk pótmagánvádas eljárásban az ügyet...
Lehet, hogy holló a hollónak szindróma jött elő kedves képviselő urak között? Lehet, hogy polt csak egy biodiszlet volt, akire (mint pl te is) rá lehet fogni mindent...?

"A demokrata a cselekedetei által lesz demokratává."

Ebben egyetértünk, de hol van az az 1 demokrata? (politikusra gondoltam, és nem PuPu-ra.. :))

"Mit tegyünk, - nekem meg Orbán nem tetszik és valószínűleg mindketten azt gondoljuk, hogy a saját álláspontunk a helyes, - a történelem lesz majd a bíró ebben a kérdésben."

Hibás következtetés: bár mennyire is szeretnéd rámhúzni, nekem orbán se tetszik, de gyurcsány egyenesen riasztó volt ezen atv-s interjú alatt :D A többivel egyetértek, az idő sokmindent eldönt... ;)