2010. július 9., péntek

MOLNÁR CSABA

Molnár Csaba nem indul semmilyen posztért az MSZP szombati, rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Két napja jelentette ezt be, azóta várom, hogy valaki az MSZP vezetéséből kommentálja a hírt, de csak Mesterházy egy nyúlós-nyálas-elkenős nyilatkozatával lehetett találkozni, mely szerint Molnár és Botka visszalépése sajnálatos, ámde ő így is számít rájuk, stb... stb... stb...
Molnár Csaba a bejelentését egyébként igen röviden indokolta, mondván  a helyzet úgy kívánja, hogy Balogh András - akit vele együtt szintén jelöltek ez elnökhelyettesi posztra - ellenjelölt nélkül indulhasson az MSZP elnökhelyettesi tisztségéért.
Persze ilyenkor aztán elindul a mezei szimpatizáns agya és elkezd azon spekulálni, hogy a kétségkívül Gyurcsány szellemi köréhez tartozó de önálló egyéniségű és megítélésem szerint az egyik legtehetségesebb és legígéretesebb fiatal magyar baloldali politikusnak miért is kell az út  gödrébe feküdnie ahhoz, hogy aztán a hátán át kényelmesen ballaghasson be az elnökhelyettesi posztba az a Balogh András, akit egyébként Szili, Baja és Puch platformja tolt be most a köztudatba.
Félreértés ne essék, amúgy semmi bajom Balogh Andrással, - megnyilatkozásai igen rokonszenvesek voltak, habár jó diplomta módjára államfő-jelöltként nagyon fínoman, de éreztetett némi távolságtartást a szocialista párttól, de tekintsük ezt taktikai elemnek.
Ellenben nem ő lesz az, aki fékezhetetlen dinamizmusával szét fogja hajtani a pártot, márpedig öregecskedő, kenetesképű, lassan és megfontoltan nyilatkozó ámde semmit nem mondó pártkorifeusokból bőségesen van a készleten - pártban és frakcióban egyaránt.
Baloghnak nem a kora a hibája, hiszen Lendvai Ildikó például bármikor ráver egy kört Tóbiásra dinamizmusban és fiatalos gondolkodásban is, - és tulajdonképpen még a párt vezető testületében is lehetne nagyon hasznos funkciója, de ha az az ára az ő testületbe kerülésének, hogy kimaradjon egy olyan fiatal, akit a képességei feljogosítanának a pozicióra, akkor azt mondom, hogy a helyzet úgy kívánná, hogy az az ember kerüljön előtérbe, aki esetleg meg tudja szólítani a fiatalokat és tud az ő nyelvükön kommunikálni.
Nem szeretném Mesterházyt ekézni, hiszen kétségtelenül jószándékú és bolond lenne, ha nem élne a helyzet felkínálta lehetőséggel, - egy ekkora és ilyen multú pártot még sírba fektetni is gyönyörű - mondhatnám történelmi - feladat, de az ő személyisége nem átütő, - talán neki is jót tett volna, ha ott liheg a nyakában valaki, akinek lételeme a hajtás és a teljesítmény.
Botka is visszalépett, gondolom, okosan meggyőzték, ő meg nem egy kapkodós tipus, - persze lehet, hogy még az lesz, ha az önkormányzati választásokon nem jön neki össze az áhított siker.
Róla legalább lehet érezni, hogy neki a szegedi polgármesteri szék jelentené a politikai biztonságot, és azt gondolhatja, hogy egy mélyponton levő párt választmányának elnöki széke esetleg árnyékot vethetne a sikeres városvezető imázsára.
De Molnár Csabánál ilyen ok nem játszik, - akkor hát mi?
Annyira kilátástalannak látja a helyzetet, hogy nem akar részt venni az új vezetés vergődésében?
Esetleg egy új pártalakulat előkészítése folyik a háttérben?
Mi erről Gyurcsány véleménye?
No, mindegy, - a hét végén majd meglátjuk, mire ment ki a játék, - talán.
:O)))

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

PuPu,
ez a kép a rendőrtisztet ábrázolja, nem a volt kancelláriaminisztert. Csere kéne
Törzsolvasód

Névtelen írta...

Szóval: én abban reménykedem, hogy valami gőzerővel zajlik a háttérben.
A mostani állapot csak úgy oldható fel - szerintem - ha két szövetséges párt müködik együtt, szigorú feltétel rendszer szerint.
Mert: megnéztem az elnökségi tagok javasolt listáját, azok közül bizonyár mindenki kiváló hölgy/férfiú, de tökéletesen alkalmatlanok a mai viszonyok közötti politizálásra, mozgósításra.
Új szimpatizánsokat nem tudnak hozni, régieket nem tudnak megtartani.
Megértem, hogy MCs. ide nem jönne elnökhelyettesnek, őt is hátbaszúrnák. Eredményt nem tudna hozni.
Nézd meg a gúnyelőterjesztés esetét: akiknek eszébejutott megcsinálták, a többiek utóbb odafirkantottak. És szerintem ez a stílus lehet csak eredményes, hiszen erre hivatkozik a WSJ/Europe, nem Szekeres etás jellegtelen felszólamlására.
Ilyesmire viszont a jvasolt vezetői gárdából senki nem alkalmas.
Balogh úr pedig ...hááát nem tudom. Disszonons volt számomra a Viktoros játék - megalázó....
Na. Én tökösebbeket várnék.
És szerintem -hangsúlyozottan - pártszövetséget. El nem tudom képzelni, hogy a jelenleg párt nélküli szimpatizán liberális- demokrata szavazók tömegesen tódulnának pl. Juhász Ferenc után (semmi bajom vele egyébként, de ide nem jó).
P.S. Tóbiás csapodik össze-vissza...hol Szili, hol Szekeres...nem kiforrott politikus.
Törzsolvasód

PuPu írta...

Köszönöm a figyelmeztetést, - figyelmetlen voltam, - örültem, hogy találtam egy jó képet, hogy ki van rajta, onnantól már mindegy is volt.
Még szerencse, hogy nem Szíjjártó képe volt...
:O)))))

Cigany Roxana írta...

szia,pupu.

nagyon zajlik az élet az mszp-ben.ez a zajlás eléggé hasonlít ahhoz,amikor hamvasztják a hullát,aki a hőtől fura táncba kezd,mintha élne.láttam ilyet,elég szörnyű...bár én is hamvasztatni akarom majd magam,az egy tiszta dolog,ha jól csinálják azaz lelkiismeretesen és
a haszon miatt nem egyszerre fognak elhamvasztani valakikkel.
szerintem minden pártba kellenek a fiatalok,bár nem mindenáron,és nem biztos,hogy tökösek kellenek./sok tökösnek mondott ember van úgy általában a pártokban,aztán semmi hasznuk./okos,egyszerű,lényeglátó, politikusokra lenne szükség.és valami másra,különlegesre,olyasmire,ami egyetlen egy pártban sincs!egyszerre három elnökre,egyforma jogokkal,akiknek meg van a maguk területe.
kellene egy nagyon ismert vihart kavaró,kellene egy rendkívül fiatal,dögös nő egy igazi trendi ötödik elem,akinek az IQ-ja az egeket veri,és kellene egy nyugodt,kiegyensúlyozott idősebb férfi.miért ne lehetne egy pártnak 3 arca?
ez menthetne meg benneteket pupu,mert most túl sok a vasárnapi szoci,túl sokfelé húztok.nem tudtok ebben a talajvesztettségben máshogy érvényesülni.egyébként tiltja valami törvény,hogy 3 elnök legyen?csak elkezdeni nehéz.utána már a többi párt is 3 elnököt akar,mert hasznos...nem kell megijedni az újtól.
vagy magatokra találtok,vagy egymásra.csak új forma kellene,mert dög unalmasak vagytok.mindig az a szöveg,mindig azok a célok és ígéretek...brrr....
új forma,új szöveg,új célok az emberség lényegével.csak ennyi kellene!
a sunyi,öncélú,nyugdíjas évekig csak úgy kihúzni akarókat háttérbe kellene szorítanotok.az emberek nem kíváncsiak rájuk.ismerik már őket unásig.a múltkor szanyi szövegét előre mondta egy ismerősöm.ennyire kiszámítható ne legyen már senki.okozzon egy kis izgalmat.lepjen meg embereket a friss új gondolatokkal.adjanak a politikusok gondolkodni valót is...ezt minden párttól jogosan elvárhatná az ember.
pl.a kovács lászlót én egész keményen rossz politikusnak tartom.tudod pupu inkább egy teljesen névtelen fiatal,mint egy kovács lászló.
fogalmam sincs ki ez a molnár csaba.láthatod nem értek a politikához,de ha ez a molnár csaba képes bocsánatot kérni az országtól a tökölések miatt,a sitten ülő szocik dolgai miatt,és ha az ország a pártnál is fontosabb neki,akkor lehet,hogy ő a ti egyik arcotok,emberetek...én nem tudom.én csak beszélgetek veled mert bírom az írásaidat.
de szerintem semmi sem fog változni nálatok.nem mertek különbözni a régi magatoktól.
lesz egy attilátok oszt jó napot nektek is...

Cigany Roxana írta...

pupu,
ha még nem utálsz eléggé van egy kérdésem.
ha egy politikusnak teljes vagyonával kellene garanciát vállalnia a 4 éves parlamenti/polgármesteri,államtitkári stb./munkájáért,hányan akarnának képviselők lenni?
hagyó miklós meg a többi mert volna nem tisztességes lenni?

Beszélő kutya írta...

Kedves Barátom !
Balogh Andrást nem csak az említettek tolták be a tudatba, hanem a kedves "STÍLU-MAN-om", Szanyi is.Gondolom emlékezel a kapcsolat.hu-n írt
"nyálas" blogjára, amiben szinte a mennyekbe repítette...
Mesterházyból nem látok nagy fantáziát !
Gyurcsány véleményére, meg várhatsz !
(Szerintem még Ő sem tudja mi az ábra,de ha
így viszonyul a dolgokhoz, "kiszalad" alóla a tagság és a szimpatizások maradéka...)

Béke veled!

PuPu írta...

Roxikám, én egyátalán nem utállak, sőt, - nagyon is kedvellek.
Ha már kérdezünk: Már megint hova tetted a banyajajt?
Követelemm vissza!!!
A kérdéseidre meg a megjegytzéseidre:
Hagyót és a többiekeet talán hagyni kellene az ítéletig békében, - ők most éppen a Fidesz falra kiszögezett trófeái, - nézze a nép, hogy csöpög a vér...
Egyébként meg addig úgysem lesz itt rend ameddig a pártfinanszírozás kérdése nem jurt nyugvópontra, merthogy a nokiás doboz semmivel nem rosszabb, mint a bankadó alóli felmentés vagy a nagyválllakozónak nyujtott egyéb kedvezmény, - a nokiás doboz csak arra utal, hogy a szocik pitiáner hülyék.
Egy pártnak egyébként egy arca kell, hogy legyen, de tzévedés az, hogy ennek olyannak kell lenni, amelyik mindenkinek tetszik, - elég bőven, ha az általa megszólított társadalmi rétegeknek tetszik, - pl. Vona nem kell, hogy nekem tetsszen, elég ha Józsinak a bivalybürgözdi Négycsöcsűben elnyeri a tetszését, és neki sem kell, hogy tetsszen Gyurcsány, Bajnai, Lendvai vagy Molnár Csaba, aki egyébként informatikai minisztere volt Gyurcséánynak, aztán meg kancelláriaminisztere Bajnainak.
Kovács László egyébként vérprofi külpolitikus, a pártelnöki szereplése csak kényszer szülte tévedése, - nagyon okos ember, és mint magánember roppant laza, - tetszene neked...
Szóval vissza a banyajajt vagy monnyálle!
:O)))

PuPu írta...

Kedves Baglyas Fészke, Szanyival kapcsolatban egyetértünk, és abban is,hogy Gyurcsány adig tökölődik, míg kiszalad alóla a tagság.
Erodálódik a párt és lassan már csak a testületek tagjai léteznhek, - ők meg pártütők a szó minden értelmében...
Úgy látom, te is dühös vagy...
:O)))

PuPu írta...

"abban reménykedem, hogy valami gőzerővel zajlik a háttérben..."
Persze, a szokásos osztozkodás, - ahelyett, hogy látványosan megválnának Szilitől Szanyitól, Szekerestől most már megint mutyizgatnak, számolgatnak a hasonszőrű megyei pártelnökök vgezetésével.
Akiket szintúgy világgá kellene zavarni, merthogy fékjei a haladásnak.
Nincs ebben a pártban valami profi rendszerszervező?
ha minden part szakad, olvashatnák tán Lenint is, - Orbán is őt olvassa...
:O)))))

Cigany Roxana írta...

SZIA PUPU,TE AZTÁN MOST JÓL +FELELTÉL MINDENKINEK.:)
ÉN CSAK ÍROM NEKED A MARHASÁGAIMAT,AHOGY JÖN...
EGYEZZÜNK KI ABBAN,HOGY LEGALÁBB JÓL FELISMERHETŐ ARCA LEGYEN A PÁRTOKNAK:))

BANYAJAJ.
HÁT IGEN.TEGNAP EGÉSZ HOSSZAN ÍRTAM ODA,DE TÖRÖLTEM.ÖSSZEHASONLÍTOTTAM RUBIK ERNŐ GYEREKKORI JÁTÉKAIT A MAGAM 1 DARAB PAPÍR LAPJÁVAL,AMIVEL ÓRÁKIG EL VOLTAM EGY SAROKBAN.
TÚL SOKAT ÍRTAM MAGAMRÓL.NEM AKARTAM,EZT VISZONTLÁTNI,MINT GÚNY TÁRGYÁT BIZONYOS BLOGOKBAN.
DE MAJD MŰKÖDNI FOG A BANYAJAJ.
EGY FASZT MONDOK LE!!!!! MONDJON LE ORBÁN!:))

Beszélő kutya írta...

PUPOSKÁM !
Én már nem vagyok dühös, inkább szánom ezeket a
"szalon-politikusokat...
Ez már egy tragédia !
( Vagy komédia? )

Névtelen írta...

PuPu,
azért nézd meg a híreket, hogy GyF kikkel volnult ma a Melegfesztiválon.
Hmmm?
(Szabó Zoli, Vadai, Molnár Csaba...)
Volna ott, akikre figyelni lehetne.
Törzsolvasód