2011. január 31., hétfő

ARANYÉREM...

Mi lett ezekből a hajdan jobb sorsra érdemes fiatalokból?


Mire beléptek a negyvenes éveikbe, már el lehetett volna dobni őket, és most, így az ötvenedik évük felé már elérkeztek arra a pontra, ahonnan nincs tovább romlanivalójuk, a maguk módján tökéletesen romlottak mindahányan.
Pedig sokszor gondoltuk menetközben azt, hogy megbocsátunk nekik, de sajnos mindig tettek valamit, ami elvette ettől a kedvünket és eljutottunk oda, hogy ma már nehéz akármelyikükre is jó szemmel nézni.
Hajdan ők voltak a nagyanyák kedvencei és az ország reménységei, ők voltak a tiszták, az üde, friss hang a Kádár–kor csinovnyik-nyelvezete után, akikben volt kurázsi, volt humorérzék és volt tán még őszinte tenniakarás is.
Eleinte.
Nem sokáig.
Mikor Deutsch Prágában tüntetett egy ország aggódott érte, az Európa keleti felének szabadságért küzdő fiatalt látta benne, és még nem sejlett föl annak a bánatos pojácának a portréja, aki ma néz ránk vissza a falinaptárból.
Mikor az a kis szőröspofájú harsányan követelte a szovjet csapatok kivonulását, akkor ugyan röhögtünk rajta, merthogy döglött lovat vert - amit követelt, az már eldöntött tény volt és ami azt illeti, neki a döntéshez semmi néven nevezhető köze nem volt, - de tetszett a fiatalos bártorság.
Azt csak később tudtuk meg, hogy a kockázat csak virtuális volt, hiszen a társaság mögött ott állt a szocialista rendszer belügyminisztere, Stumpf apósa.
Ettől persze még lehetett volna mindahányukból rendes ember is, - nagy kár, hogy nem lett.
Talán az első BOSS öltönyöknél siklott ki a dolog, melyet a párttámogatás szabálytalan felhasználásával vettek maguknak a fiúk, de aztán hamar ráéreztek a dolog ízére és nem sok idő kellett, hogy elkezdjenek nagyban mutyizni az MDF szintúgy tisztakezű politikusaival és lenyúljanak egy palotát a Duna-parton, az Erzsébet-híd lábánál.
Innen pedig már nem is volt megállás, a székházpénzből kőbánya lett a kedves papa nevére, meg néhány vállalkozás, melyeket aztán Kaya Ibrahim tett állítólag magáévá – nagy kár, hogy erről ő nemigen tud semmit.
És előjöttek a fékezhetetlen harácsoláson kívül egyéb negatív tulajdonságaik is.
Egyértelműen az ő rovásukra írható a közbeszéd mai állapota, a durva és agresszív stílus, ami ma már fel sem tűnik.
Mikor először mondták, hogy a kormány hazudott, akkor sokak fülét megütötte ez az udvariatlan mondat, de aztán eljött az idő, amikor már visszasírtuk volna ezt a légies megfogalmazást, hiszen nem kellett ahhoz sem sok idő, hogy a pártelnök-asszony borotválkozótükrét emlegessék, vagy a legfőbb ügyész véleményét nyilvánítsák irrelevánsnak.
Bunkók lettek, és azt hitték, hogy jópofák és szellemesek, az agresszivitásuk pedig nem ismert határokat.
És a gátlástalanságuk sem, amivel csak a nagyképűségük vetekedhetett.
Ki törődött azzal, hogy mi lesz az országgal, hiszen az országot egyébként is saját magukkal azonosították és azt képzelik a mai napig, hogy ami nekik jó, az jó az országnak is, hiszen ők maguk a haza és a haza nem lehet ellenzékben.
Történelmi bűnük, hogy végletesen és végzetesen megosztották az országot, ellenségekként állítva be azokat, akik másképpen képzelték a világ folyását, mint ők.
Ilyeneket egyébként nem volt nehéz találniuk, hiszen nekik egyetlen céljuk volt és van: a hatalom, mely uralmat ad a pénzforrások felett, amelyből aztán bőségesen csordogálhat mindahányuknak – nem volt az egy túl nagy kollégium, ahonnan indultak.
Aztán sikerült a mocskot tovább fokozni, Orbán már nem tűrte meg maga mellett régi bűntársait sem, tulajdonképpen senki nincs ma már mellette a kezdőcsapatból, a jelenlegi csapat bátran felvehetné a Névtelen Nullák nevet.
Hogy mikor uralkodott el a Vezéren a cezarománia, azt nem lehet pontosan tudni, de talán másként alakultak volna a dolgok, ha Deutscban van némi gerinc, és amikor az ország előtt csinált belőle bohócot miniszteri kinevezése kapcsán, akkor a régi barátság jogán elküldi őt melegebb éghajlatra.
Sajnos bizton állíthatjuk, hogy gerincből egy földigilisztában is több van, mint a hajdani sportminiszterben.
Ma már a Vezér minden hajdani (bűn)társa békésen eszi a száműzöttek dúsan megvajazott kenyerét, és tartja a száját.
Részint érdekből, részint meg, mert fél, merthogy sikerült eljutnunk oda, hogy Magyarországon ismét lehet politikai okokból félni.
Az Ember, Aki Soha Nem Hazudott gátlástalanul hazudozik, kisstílűen alkudozik az Unióval, mint egy lókupec, csűri-csavarja a szót és láthatólag el van ájulva saját nagyságától.
Sameszai meg a maguk portáján iparkodnak kisorbánok lenni, némelyiknek még a hanglejtése is idomult az övéhez.
Kispályás, pitiáner társaság ez a végtelenségig.
Szép példa erre Kósa elnökhelyettes lányának aranyérme, melynek érdekében Debrecenben megváltoztatták a korcsoportokra vonatkozó szabályokat, így a kislány újonnan kreált korcsoportjában csak hárman indultak, nehéz lett volna nem érmesnek lenni.
Sajnálom a gyereket, az apja az eredményt lopja el tőle nagy segíteni akarásában.
Aki ilyet csinál, az szülőnek ostoba, embernek meg jellemtelen, - olyan pontosan, mint az a cég, melynek alelnöke.
Ha nem megy tisztességesen a szabályok keretei között, akkor meg kell változtatni a szabályokat, legyenek azok egy sportág szabályai vagy törvények, esetleg az Alkotmány.
A hajdani nagymamák már nagyon idősek, de még sokan közülük élnek és emlékeznek, és ha ma rájuk néznek, akkor a mai nagymamákkal együtt bevesznek egy Daedalont…


:O)))

14 megjegyzés:

--- írta...

pupu a fidesz úgy eltűnik a választások után, hogy hírük sem marad!!!! ennyi mocsokkal maguk mögött, nyerniük sem lett volna szabad... de nem is nyertek, ezt már 1ooox leírták sokan, az mszp veszített. és az mszp-nek nagyon is köze van a fideszes kétharmadhoz. a stumpf apósáék milyen jól megcsinálták hősnek a viktort. mindenki beszopta, hogy bátor forradalmár, pedig csak bábú volt, aki mára maga bábuzik másokkal, mert mi más a tomika? persze ő tette bábúvá magát, hiszen van mit takargatnia...milyen lehet amikor ezek tanácskoznak? mint a rablók az erdőben, még egymástól is félnek...szörnyű lehet nekik, mert a pénz nem minden, ha nincs egy perc nyugtuk...és mennyi minden lehet még amiről nem tudunk...nem értem a fidesz szavazókat...miért nem látják be, hogy csak töltelékek viktor vastag kolbászában? őket is felfalja gátlástalanul...remélem gyakran tele lesz a Kossuth tér, ÉS EGYRE TÖBBEN LESZNEK...MERT AZ IGAZ, HOGY 1 HÜLYE SZÁZAT CSINÁL,DE NEHOGY MÁR NE LEGYEN 3-4 MILLIÓ ÉRTELMES EMBER 1OO ELLEN!

tevehajcsár írta...

„Részint érdekből, részint meg, mert fél, merthogy sikerült eljutnunk oda, hogy Magyarországon ismét lehet politikai okokból félni.”
Csak ugyanazt tudom kérdezni, mint egy régi hozzászóló, rettegsz mi? Már írni sem mersz. Látszik.

„megváltoztatták a korcsoportokra vonatkozó szabályokat,”
Á az mszp nem csinált ilyet! Csak éppen egy állami intézmény vezetésére írt olyan pályázatot, hogy az egyik miniszterük öccse megfeleljen a kiírásnak! Mert az mszp az szent volt – igen, akinek szintén maga felé hajlott a keze.

„közbeszéd mai állapota, a durva és agresszív stílus,”
Ezt épp te mondod, mert ugyebár te finoman fogalmazol – itt, naponta. S nagy klasszikusod nem is tett ezért semmit sem Öszödön.

„Történelmi bűnük, hogy végletesen és végzetesen megosztották az országot, ellenségekként állítva be azokat, akik másképpen képzelték a világ folyását, mint ők.”
Ó hát valószínű, hogy így van és az mszp-nek természetesen köze nincs ehhez! Azért sz.rták le most a választók őket.

„Sajnos bizton állíthatjuk, hogy gerincből egy földigilisztában is több van, mint a hajdani sportminiszterben”
Mert kedvenc pártodban csupa becsületes gerinces ember van. – saját szavaiddal élve: mint a giliszta

„Az Ember, Aki Soha Nem Hazudott gátlástalanul hazudozik,”
Még jó, hogy az mszp tele van olyan emberekkel, akik soha nem hazudnak, (csak éjjel-nappal) élén klasszikusoddal. Igazmondásukra alapozva fogjátok megnyerni a következő választásokat.

Ez nálad tényleg szerelem – méghozzá mindent elsöprő! De valószínűbb, hogy őrület! Féltelek, egyszer még megüt a guta a fidesztől.

PuPu írta...

Vénuszlakónak.
A Fidesz nem párt, a vezér és bandája meg maga a szervezett bűnözés.
A szavazók meg majd ráébrednek a helyzetre, csak ehhez idő kell.
Van...
:O)))))

PuPu írta...

Tevehajcsárnak.
Ne aggódj Zulejka, nem vagyok az a vértolulásos fajta.
Viszont ha azt írom rólad, hogy ostoba vagy, akkor az számodra nem mentő körülmény, hogy a többi fidesz-szavazó között is szép számmal vannak ostobák, ha érted, ugye...
Persze te azért minősített eset vagy, mert te mazochista ostoba vagy.
Te ide szopni jársz, kislány?
:O)))))

tevehajcsár írta...

Nekem ez nem szopás. Most ti szoptok, - tudod: nem kicsit, nagyon, és minden nap.
Jó lenne ha feltennéd a szemüvegedet, de azt, amelyiken mind a két szemeddel egyformán látnál. Kb. úgy nézhetsz ki, mint a kisgyermek, akinek a kancsalság miatt az agya kikapcsolta az egyik szemét, s úgy kifelé néz, de nem lát. Talán takarni kellene a bal szemedet egy ideig, mert most csak a jobbal látsz, amivel a fiedeszt látod. De ha látnál a bal szemeddel is, akkor megtanulhatnád a 2 szemes együttlátást. S abból egy kép alakulhatna ki nálad. Mert a bal szemeddel nem látod az mszp hibáit, amelyet ők az elmúlt években elkövettek.
Te nézed az embereket ostobának? Hát elég ostoba vagy te, hogy itt fosztod magad mindennap!

szellemi segédmunkás írta...

tevehajcsárnak: AZOKNAK, AKIKNEK ELEGÜK VAN A FIDESZBŐL, MESSZE NEM MIND SZOCIK, ÉS NEM KELL SZOCINAK LENNI AHHOZ, HOGY ELEGÜNK LEGYEN A FIDESZBŐL!!!!
HA SZERINTED,PUPU ŐRÜLT,CSAK AZÉRT, MERT JÓL LÁTJA A DOLGOKAT, AKKOR VIKTOR MICSODA, AKI ÖNMAGÁN KÍVÜL SENKIT ,SEMMIT NEM LÁT?:))))
VIKTOR SAJNOS KÖZVESZÉLYES ELMEBETEG BŰNÖZŐ, AKINEK BETEGEN, NEM IS LENNE JOGA EGY ORSZÁG ÉLÉN ÁLLNIA!!! AZ EMBEREK FÉLNEK, NYOMOROGNAK, ÁTVÁGTÁK ŐKET, MEGLOPTÁK ŐKET...MIT VÁRSZ? TAPSOLJANAK HOZZÁ?! ÉN NEM VÁROM VISSZA AZ MSZP-T, DE A SZOCIK ALATT LEGALÁBB SENKI SEM FÉLT!!!ÉRTED????

PuPu írta...

Dehogynem látom, csak nem ugyanazokat a dolgokat látjuk hibának.
És nem az emberek ostobák csak te, meg egynémely fidesz-szavazók, aki már kezdik is elnyerni méltó jutalmukat.
Egyébként meg tapogasd csak meg a homlokodat, horpadt az, hidd el!
Megaztán az sem lenne baj, ha a blog témájához szólnál hozzá,neked is egyszerűbb lenne talán...
:O))))

ahetszazat írta...

tevehajcsárnak

Pupu-nál ilyen egyszerűen mennek a dolgok: mindenről o.v jut az eszébe, pont olyan, mint a klasszikus vicc...
És ha nem értesz vele egyet, akkor a következő mantrafordulatokat fogja írni, és kombinálni: "vezéred, kislány, ostoba, fidesz, szopás, mazochista stb..."
Természetesen a legnagyobb hörgést mindig gy.f (az igaz szerelme) fikázásánál produkálja, próbáld csak ki... :)
Ebből láthatod, hogy semmivel se bonyolultabb, mint egy faék...

Aztán jön egy rajongója (gondolom a másik kórteremből), és védi ezerrel, és azt se veszi észre, hogy a nagybetűs írás kiabálásnak számít...Caps look off...

tevehajcsár írta...

6 bekezdésen keresztül csak a blogodhoz szóltam hozzá, 1 bekezdésben pedig az idegállapotod miatt. De ha nem tetszik, akkor nem kell kitenni. Te döntheted el. Érteni tetszik?

PuPu írta...

Te hajcsár, te tucc különbséget tenni aközött, hogy valamihez hozzászólsz, vagy hogy valaminek az apropóján előadod a rögeszméidet?
Elmondom neked lassan, ez a poszt nem a Fidesz és az NSZP összehasonlításáról szólt, hanem a Fidesz vezetőinek eltoprongyosodásáról.
Na, akkor ehhez szólj hozzá, mert ha nem ehhez szólsz hozzá, akkor sajnos nem fox itten megjelenni.
Tudod - a témához!
:O))))

PuPu írta...

ahetszazatnak meg csak annyit, hogy lehet esetleg a méltatásomra önálló posztot létrehozni a saját blogodban, majd értesíccsél, ha megírtad, hadd röhögjek egy jót!
Böfögni meg - ha lehet - járj máshova...
stb.

:O))))

szellemi segédmunkás írta...

LÁTOD PUPU EZ VAN, AMIKOR A BETEGEINK NEM KAPJÁK MEG A GYÓGYSZEREIKET...MINKET NÉZNEK BETEGNEK:)))
AZ ELMEBAJ LEGELSŐ TÜNETE, HOGY HÜLYÉNEK NÉZIK AZT, AKI NEM ÚGY GONDOLKODIK, MINT ŐK...
1 HÓNAP GUMISZOBÁT AJÁNLOK, OTT ÜVÖLTÖZZÉK KI MAGUKBÓL A MARHASÁGAIKAT, ÉS, HA MÁR KIFÁRADTAK, ÉJJEL-NAPPAL SZÓLJON AZ ŐSZÖDI BESZÉD, HÁTHA FELFOGJÁK VÉGRE, HOGY MIRŐL IS BESZÉLT GYURCSÁNY...NEKEM IS SIKERÜLT, NEKIK IS SIKERÜLNI FOG!:))))
KÖTELESSÉGED MEGVÉDENI EZEKTŐL AZOKAT, AKIK KIZÁRÓLAG RÁD KÍVÁNCSIAK, DE NEM ÍRNAK IDE, MERT TERET ADSZ AZ ŐRÜLTEKNEK, AKIK ÉLVEZETTEL ALÁZZÁK MEG ŐKET, CSAK AZÉRT, MERT VELED ÉRTENEK EGYET...

CSUPA NAGYBETŰVEL írta...

NAGYON JÓ VAGY PUPU!

éva írta...

Nem megírtam Pupu korábban, hogy kezdesz felértékelődni?! Már nem is 1, hanem 2 narancskullancsot állítottak rád! Egyelőre még nem a műveltebb fajtából, ezek még az ércsük mi a viccet, csak nem szeressük eresztésből valók. Amit az is bizonyít, hogy olyan hótt komolyan adják elő magukat, meg a narancshitre akarnának téríteni téged is, meg a hálás olvasóidat. Azaz jelentősen hozzájárulnak a posztjaid élvezetesebbé tételéhez. Manapság, amikor nem sok ok van a kacarászásra, ezért az ügybuzgalomért csak hálásak lehetünk. :))))))