Külsőleg is megújul a szervezeti átalakítással párhuzamosan az Országos Mentőszolgálat (OMSZ): a szervezet új logót és szlogent kap, a mentőautók sárgák lesznek és a mentődolgozók is új ruhát kapnak - jelentette be Mártai István, az OMSZ főigazgatója egy pénteki rendezvényen, Budapesten.
Mecsoda megkönnyebbülés, az egészségügy egy területe legalább rendben lesz, elégedetten dőlhetünk hátra a székeinkben.
A hír hallatán a magyar házilúdak is konferenciát tartottak és elhatározták, hogy megjelenésüket átdizájnolják, fejüket-nyakukat egységesen feketére, míg kabátjukat barnára festik.
A változásoktól azt várják, hogy repülési képességeik a jelenlegi nulla kilométerről a kanadai lúd teljesítményére növekednek és ők is el tudnak majd repülni, akár Kanadáig is.
Ha valaki nem tud, vagy nem akar egy munkát tisztességesen elvégezni, de ezt a külvilág előtt titkolni akarja, akkor arra a gazdag magyar népnyelv kifejezését használva azt mondja: kenjük be sárral.
Mentőéknél ezt a „kenjük be sárgára” kifejezés helyettesítheti a dolgok mai állása szerint.
Az Országos Mentőszolgálat a magyar egészségügy szent tehene, a mentő-lobby az egészségügyön belül igen erős, de ez nemigen látszik meg rajta, jóllehet a feladataikat általában tisztességesen ellátják.
Ez legkevésbé köszönhető a mindenkori egészségügyi kormányzatoknak, melyek a működtetést általában rapid ötletektől vezérelve oldották és oldják meg, tervszerűség vagy célirányosság a források felhasználásánál nemigen mutatkozott.
Ez legkevésbé köszönhető a mindenkori egészségügyi kormányzatoknak, melyek a működtetést általában rapid ötletektől vezérelve oldották és oldják meg, tervszerűség vagy célirányosság a források felhasználásánál nemigen mutatkozott.
Mára eljutottunk odáig, hogy a hajdan katonai fegyelmű szervezet lepukkant mentőállomásokról indítva rozzant kocsikkal látja el a feladatát.
Természetesen ez a helyzet aztán rányomja a bélyegét az állományra is, akik közül legtöbbet csak a hivatástudat tart a pályán, hiszen a fizetéséből megélni csak akkor tud, ha főállása mellé másodállást vagy másodállásokat vállal - ki betegszállítóknál dolgozik, ki autóbuszt vezet szabadidejében, pedig a társadalomnak eminens érdeke lenne, hogy pihent, szellemileg-fizikailag csúcsteljesítményekre képes dolgozók induljanak szolgálatba.
Mentőnek lenni nem könnyű feladat, a megterhelés pszichikailag sem hétköznapi és a mentőautó személyzetének szakmailag is jól felkészült, jól felkészített, döntésképes emberekből kell állni, mert a villamos kerekei mellett hasalva nem lehet konzíliumot összehívni a beteg fölött, - ott dönteni kell azonnal, és ez a döntés életet vagy halált jelenthet a páciens számára.
Az ilyen embereket meg kellene fizetni, méghozzá jól kellene megfizetni, hogy legyen idejük, energiájuk magukat képezni, megújítani és nm kelljen filléres gondokkal küszködniük.
Ehelyett jön az új egyenruha – gondolom a cifraszűr lesz a modell.
Az autókat meg átfestjük.
Ez leginkább azért nevetséges, mert a kocsiknak nem az a bajuk, hogy fehérek, hanem – hogy csak a legegyszerűbb dolgot említsem – nincs bennük GPS, és a mentő-gépkocsivezető vagy a zsebébe nyúl és vesz magának egyet, vagy letekert ablakkal érdeklődik a járókelőktől, hogy merre is van a Szócska Miklós utca?
De a gépkocsik jelentős részében klímaberendezés sincs – nem az a beteg legnagyobb baja úgysem, hogy melege van, ugye...
A Mentőszolgálat finanszírozása is megér egy misét, ennek szisztémája az, hogy a költségvetésbe beállítanak egy összeget, ez az összeg elfogy és akkor az aktuális vezető rikkant egy nagyot, hogy nincs lóvé!
Ekkor a miniszteriális urak megijednek, a napilapok közzétesznek egy-két képet a „pedigmilyenáldozatkész mentősökről” és meg is születik a megoldás.
Odatolnak sebesen egy-két milliárdot a mentőknek, természetesen valamelyik másik egészségügyi terület rovására, mert a beteg a kórházban csendben adja vissza lelkét a teremtőnek, de az utcán elütött ember csúnyán ordibál.
Odatolnak sebesen egy-két milliárdot a mentőknek, természetesen valamelyik másik egészségügyi terület rovására, mert a beteg a kórházban csendben adja vissza lelkét a teremtőnek, de az utcán elütött ember csúnyán ordibál.
Ez pedig kiváltja az emberek együttérzését és egy kormány sem szereti kihívni ilyesmi miatt a népharagot, merthogy a saját képviselőcsoportjukon belül is vannak olyanok, akik számára ellenszenves a kérdés, hogy ugyan, hát hogyan gazdálkodtál kedves főigazgató uram, hogy elfogyott a pénzed?
A miniszter emlékeztetett arra: lassan egy éve arról beszéltek, hogy az egységesítés irányába mozdítják el a mentést.
Ez irányú intézkedéseik közül kiemelte a betegszállítás egységes irányítását és az állami rendezvények biztosításának szabályozását.
Namármost a betegszállítás anno az OMSZ feladata volt, csak igen nyűgös feladat, merthogy ugyan a dolgozóknak jól jött az esetleges jattokból származó kereset-kiegészítés, de a tevékenység rengeteg problémával is járt.
A betegszállítás tulajdonképpen a betegek taxiztatása a lakhelyük és az őket ellátó intézmény között akkor, ha a beteg mozgásában korlátozott vagy a betegsége jellege miatt nem vehet igénybe közösségi közlekedést.
Ez nem egy magasan kvalifikált egészségügyi feladat, minimális ismeretekkel is ellátható, ezért aztán erre a területre beengedték a magánvállalkozásokat, akik először a vesebetegek szállítást végezték, majd kis idő után a teljes betegszállítási feladatot ők végezték.
Nem kis terhet vettek le a Mentőszolgálatról, a cégek tulajdonosai rengeteget invesztáltak a vállalkozásaikba, melyeknek igen szigorú feltételeknek kellett eleget tenniük, például a gépkocsik korát tekintve, de kötelezték a vállalkozást arra is, hogy futó kocsijai mellé tartalék gépkocsit is tartson, ami ott álldogál a telephelyen, várva valamelyik másik kocsi meghibásodását.
A Mentőszolgálat nem tudta megvalósítani tán máig sem, hogy a kocsijai GPS-alapú követőrendszerrel legyenek felszerelve, hogy a diszpécser tudja, hogy melyik kocsi éppen merrefelé van – a betegszállítók megoldották önerőből ezt a kérdést, mint ahogy zökkenőmentesen folyt a gépkocsik irányítása is, melyet a mentőszolgálat most át kíván venni.
Ez azért lesz jó, mert a magánvállalkozás kocsijának futásteljesítménye és ezzel a gazdaságossága is a menőszolgálat diszpécserének személyi szimpátiájától, esetleg érdekeltségétől függ majd, aki pedig a gépkocsik tulajdonosa és üzemeltetője az semmiféle ráhatással nem lesz a teljesítményre.
Remek lesz, miután a betegszállítókat ezidáig sem fizette meg az egészségügyi kormányzat rendesen, és ha most azt gondolják, hogy ezzel az intézkedéssel újabb pénzeket tudnak elvonni tőlük, akkor máris szervezhetik az OMSZ saját betegszállító kapacitását – lehet, ez is a cél.
Ugyanis míg a villamos kereke alatt fekvő beteg nemigen ad pénzt a mentő személyzetének, addig Mariska néni meghálálja, ha valaki rendesen bánik vele, udvariasan és szolgálatkészen segíti nehéz helyzetében és ez a hála pénzben is mérhető.
A mentők mindig azt éreztették a betegszállítókkal, hogy ellopták az üzletüket, pedighát nem a betegszállító tehet arról, hogy az egészségügyi vezetés koncepciótlan immár vagy negyven éve.
Mindenesetre most bekenjük sárgára a kocsikat és várjuk a novembert, mikoris majd Mártai főigazgató elrikkantja magát, hogy elfogyott a pénz, amire is aki novemberben államtitkár lesz, majd odalök egy-két milliárdot és az élet megy tovább – business as usual…
:O))))
2 megjegyzés:
Az előző bejegyzéshez illene betenni az idézett Hírszerző-cikket:
http://hirszerzo.hu/publicisztika/20110509_gyurcsany_platform
Gondolom, ritkán nézitek a régebbi hozzászólásokat - ha egyáltalán -, ezért itt rakom be.
Azért megéri kissé eltűnődni az olvasottak igazságtartalmán azoknak, akik jobbadán a kritikai érzéküket félre téve hozsannáznak Gyurcsánynak, és bármit tesz, csaknem minden esetben sikerül kimagyarázniuk. Mármint saját magukkal elhitetni, hogy minden rendben van Gyurcsány körül.
Alapvetően keserű a cikk hangvétele, hiszen az egész ország látja kárát, hogy nincs egyetlen hiteles ellenzéki párt, egyetlen karizmatikus politikus sem a láthatáron, amely komoly alternatívát jelenthetne a Fidesz ellenében. Az MSZP és Gyurcsány torzsalkodása meg még ziláltabbá, elkeserítőbbé teszi a helyzetet.
Nem tudom elképzelni, hogy ebből születhet valami olyasféle új párt, amely tömegeket fog vonzani.
Megakadt a szemem az előző blogbejegyzésben azon a mondaton, hogy az MSZP-t belekényszerítették a korrupcióba.
Azt hogyan úgy?
Azokat a ronda kis ügyeket csak kényszer hatására követték el szegény ártatlan polgármesterek?
Ez azért erős kijelentés volt.
Ki idézte a hírszerző cikket?
Megjegyzem, nekem nem annyira tetszik, de persze ez ízlés dolga...
Az a gyanúm, hogy ezt a hozzászólásodat nem ide szántad, hanem az előző bejegyzéshez, melynek ha a címére ráklikkelsz, akkor oda adja a hozzászólási lehetőséget a szoft...És kéretik pontosan olvasni: "Ha egy párt vezetése, mely pártot a választásokon laposra vertek, amelyet beleszorítottak a korrupt mutyipárt szerepébe, ahol a vezetők hitele megkopott... - ezt írtam és ez azért mást jelent a belekényszerítésnél.
Mellesleg jegyezném meg, hogy a Zuschlag ügyet leszámítva egyetlen jogerős, de még elsőfukú ítélet sincs, ehhez képest szól a nóta a talicskáról...
:O)))
Megjegyzés küldése