THE DAY AFTER

Ha akarná, az Országgyűlés törvénybe iktatná a halhatatlanságát is – mibe kerül?

Egyébként is, nem a ma talmi csillogásának, hanem a történelemnek dolgozik a Mi Boldogságunk.

Habár kissé olybá tűnik, mit egy őrült szabómester, aki megörökölte a műhelyt és most tobzódik az anyagokban, egymás után rángatja le a polcokról a végeket és boldogan vág beléjük itt-ott a nagyollóval, nem törődve azzal, hogy a meghökkent megrendelők mit is szólnak a dologhoz.

Nanehogymár ők döntsék el, hogy mire van szükségük!

Így lesz a balett-táncosnak munkásgatyája, a vízszerelőnek meg tüllszoknyácskája.

Szilárd meggyőződése, hogy az Úr őt küldte reánk elválasztani az ocsút a tiszta búzától, a jót a rossztól, a szépet a csúnyától, merthogy neki a pajszeron, a tolvajkulcson és a zsákon kívül még küldetéstudata is van.

Nem könnyű az élet egy küldetéstudatos Vezér uralma alatt, aki lángpallosát lengetve kergeti nemzetét az általa megálmodott falanszter felé, aki sikeresen kiválogatta a szocializmusból és a kapitalizmusból egyaránt a legrosszabb dolgokat, akiből már gyermekkorában szó szerint kiverték a demokratikus szemlélt csíráit is, aki tekintélyuralomra szocializálódott.

A találkozás egy alattvalói létre szocializálódott tömeggel persze akár még sikeres is lehetne, csak az a baj, hogy úgy negyven évet elkésett ez a találkozás, a nemzetben rengetegen ébredtek öntudatra, rengetegen vannak olyanok, akiknek az alattvalói lét úgy hiányzik, mint üvegestótnak a hanyattesés.

Persze a helyzet adott, Törperős már bekotort maga alá mindent, ami szerinte örök uralma fenntartásához kell.

De a történelem azért azt tanítja, hogy az örökkévalóágnak szánt uralmaknak is vége szakad egyszer, néha nem is kell évszázadokat várni erre.

Gondoljunk bele, Hitler uralma 1933-tól 1945 elejéig tartott, és bár Sztálin hosszabban húzta, de halálának körülményeit tekintve ő sem dicsőségesen adta vissza lelkét teremtőjének.

Egyszer – reméljük, hogy nem túl sokára – véget érhetnek Orbanisztán dicső napjai is, akár egyszerű politikai úton is, hiszen ami azt illeti, neki nehezebb dolga van egy pici kis ország diktátorocskájaként kiépíteni a totalitáriánus államot, mint nagyhatalmak mákonyos lelkű vezéreinek.

De mi van akkor, ha például egyszerű állapotrosszabbodás áll be nála, már nem használnak a csodaszerek, egyre nehezebben turbózzák fel és – mondjuk - eljön az a nap, mikor fel kell számára szabadítani a Horn Gyula melletti ágyat?

Nehéz kérdés ez, de előfordulhat.

És ha előfordulna, akkor bármennyire is rossz állapotban lenne, nem lehetne rosszabb állapotban, mint az ország, mely dicsőséges regnálása után ottmarad.

Nem kétséges, roppant ügyesen terelte össze a jobboldali választókat, bármelyik libapásztor örömmel vehetné tőle az oktatást.

Mára élet-halál ura a jobboldalon, és éppen azon ügyködik, hogy az egész országban az legyen.

De mi van akkor, ha ő nem lesz?

Ami azt illeti, Fidesz nevű párt nincs, csak Orbán Viktor van.

Körülötte meg gyenge képességű és gyenge emberi minőségű talpnyalók nyálcsorgató, éhes hada, meg az ostobácska, jelszavakkal és ködbe vesző ígéretekkel elbutítható tömegek, akiknek ő a megváltó.

Ez ugyan nehezen érthető,  hiszen lassan nyolcadik éve próbálkozik a megváltással, de idáig még mindig csak rosszabb lett bölcsessége sziporkáitól a megváltandók élete, igaz, hogy van már zászlajuk szekérderékszám és most a nyomdatermékekkel való ellátottság is javul.

Igaz, hogy iskolatejre nem jut az éhező gyerekeknek, de elolvassák a Nemzeti Hitvallást, legalább boldogan szenderülnek a túlvilágra.

Ha – mondjuk - kiesik a Vezér, ki az, aki ezt az amorf tömeget, mely meglehetősen tévesen a magyar jobboldal nevet tulajdonítja magáénak, egyben tudja tartani és ki az, aki féken tudja tartani a szélsőjobb lassan már minden gátlást levetkőző bozótharcosait?

És akkor még nem is beszéltünk a körülötte hemzsegő klinikai esetek tucatjairól, meg a jobboldal immanens részét képező bűnözőkről, akikre szükség lehet még Toroczkay szerint, ha meg kell ostromolni a TV székházat.

És itt a baloldal, amelyik enervált és lagymatag, jóllehet egyetlen feladata lenne: megszervezni magát és felkészülni az Orbánt követő időkre.

Nem általában, nem „helyreállítjuk a demokráciát” stílusú lózungokkal, hanem az állami és társadalmi élet minden területét felölelő konkrét tervekkel, elképzelésekkel.

Tragikus lenne úgy nyerni megint egy protestválasztást, hogy utána rögtönözgetni kelljen, ne legyen térteles program a Köztársaság helyreállítási munkálataira, a szervezeti kérdésektől a személyi kérdésekig, az adózási jogszabályoktól a szakszervezeti jogosítványokig, az ügyészségi szervezet rendberakásától a bíróságok függetlenségének biztosításáig, az Alkotmánybíróságtól a Választási Bizottságokig ne lenne kidolgozva a változtatások jogi konstrukciója arra az esetre, ha kétharmad van és arra is, ha csak egyszerű többséggel nyerjük a választást.

Magunk mellé kell állítani a fiatalságot, mert ugyan nálam aztán nincs nagyobb híve a nyugdíjasok megnyerésének, de itt egészen extrém esetekre is fel kell készülni, márpedig a kerekesszékes és mankós-sétabotos hadosztályok fizikai ellenállóképessége a nulla felé konvergál.

Ma olyan a baloldali egység, mint amikor a libaólba beszabadul a róka – a libák csapatban menekülnek egyik sarokból a másikba, de ez csak kényszer szülte egység.

Ennél tudatosabban vállat, a felismert közös érdekeken és értékeken alapuló összefogásra van szükség.

Orbán új kihívást intézett a demokratákhoz a Fidesz október 23.-i „tüntetése” helyszínének megválasztásával.

Arra épít, hogy jelentős tömegek mozgósítására képes, és ebben nem is sokat téved, hiszen rengeteg a megfélemlített ember, aki el akarja mondani az iskolában vagy a munkahelyén, a hivatalban vagy csak a jobboldali érzelmű főnöke előtt, hogy „De cuki volt a Viktor, de szépen mondja, és de igaza van!”

Jusson eszünkbe Rákosi, a vastaps és az önkéntes békekölcsön-jegyzés – az emberek bizony féltik az egzisztenciájukat.

De a kihívásra felelni kell, ezért lenne fontos, hogy az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez, aki csak tud, jöjjön el, hívja magával a hasonlóan gondolkodókat, mert erővel csak erő állítható szembe, még ha a fizikai összecsapást kerülni is kellene.

A vezér harcolni akar.

Az ország máris olyan, mint tájkép csata után.

Nem igaz, hogy hagynunk kellene…

:O)))