2011. október 28., péntek

PÁNCÉLBAN

A diktátorok mind rettegnek.
Nincs közvetlen összefüggés a diktátor nagysága és a rettegés foka között, zsebdiktátor is félhet nagyon.
Alkati kérdés is ez, meg talán önismereti is, merthogy talán egy-egy diktátor vagy diktátorocska el tudja képzelni azt, hogy mennyire szeretheti őt az ő hálátlan népe, és azonnal megkettőzteti a testőrségét.
Ha valakivel kapcsolatban csak a legkisebb gyanú is felmerül, hogy személyében fenyegetést jelent a Vezér testi épségére, neadjisten életére, akkor a védelmi rendszer azonnal sivalkodni kezd, kék és vörös fények villódznak, emberek talpig fegyverben vagy bírói, ügyészi talárban szaladgálnak fel-alá, a védett vezetőt meg testőrei földre viszik és ráhasalnak.
Még szerencse, hogy tudja, milyen érzés ez, hiszen rúgott már gólt életében nem egyet, és akkor a játékostársak is, ugye ugyanígy, csak a testőrök nem csókolgatják örömükben, hanem be vannak csinálva - az állásuk forog kockán.
Védelmi rendszerek mindenhol vannak, mert azoknak lenniük kell még normális államban is, csak az érzékenység fokát kalibrálják másként.
Kedvenc példám erre a Szeretett Vezető látogatása Szlovéniában, még előző regnálása idején, mikor is az őt szállító vonatszerelvény előtt előfutó mozdony szaladt – robbanjon fel az, ha alá vannak aknázva a sínek, - a levegőben a szerelvény felett nem vadludak húztak, hanem harci helikopter biztosította a védelmet.
Amikor a szerelvény egy-egy állomáson áthaladt, az utazóközönséget beterelték a peronokról a várótermekbe és csak akkor jöhettek ki, mikor már csak a Vezér vonatának zárófényei látszottak, eléggé el nem ítélhető módon vörösen világítva narancssárga helyett –  a MÁV vezérigazgatója monnyon le!
Pedig akkortájt még megközelítőleg sem utáltuk ennyire a mi Bátor Példaképünket, akkor még csak azt hittük, hogy az alacsony ember nagyzolásáról van szó és legfeljebb az lehet még hátra, hogy kinevezi magát generalisszimusznak és teleaggatja a pizsamáját is kitüntetésekkel, mint Hofi, de aztán ebből csak a díszdoktorság jött be.
Viszont egyéb területeken a helyzet folyamatosan súlyosbodott.
Ennek legszebb példája volt az öt év előtti tüntetés az Astoriánál, ahol ugyan a tömegeket mozgató puccsisták fővezéreként tevékenykedett, mégis páncélautót állított a tribün mellé, elfeledve azt, hogy anno Trujillo dominikai diktátornak jobb autója volt, mégis egyetlen lövéssel kipöccintették belőle a sofőrt, aztán hozták a konzervnyitót és a diktátornak befellegzett.
Jöhetett a gyászjelentés: "A Trujillo-korszak harmincegyedik évében El Benefactor, a Jótevő, újjászületett hazánk atyja, a pénzügyi függetlenség felújítója, a dominikai dolgozók legfőbb védelmezője, a béke géniusza, a kultúra fő védnöke, a kommunizmus legelső ellensége" tragikus körülmények között satöbbi.
Onnan jutott ez az egész beszari diktátorosdi eszembe, hogy rövid időn belül két hír is napvilágot látott, melyek a mi El Benefactorunk személyi biztonságával vannak összefüggésben.
Az egyik, hogy elítéltek egy komát.
Az MTI híre erről így szól: „Egy év próbaidőre felfüggesztve egy év börtönre ítélte a Nógrád Megyei Bíróság pénteken azt a pásztói férfit, aki tavaly ősszel ittasan kétszer is betelefonált a Hír TV-be, és fenyegetésekkel követelte Orbán Viktor miniszterelnök távozását. A vádlott ezzel elkövette a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettét.”A bíró, az ügyész és az ügyvéd egybehangzó véleménye szerint komolytalan fenyegetésről van szó, ezért a vádlott a lehető legenyhébb büntetést kapta
Hogy egy hírügynökségben ne tudjanak fogalmazni, az a világon mindenhol máshol hír lenne, nálunk a rendszer immanens tulajdonsága.
Emellett mondjuk, ha azt mondom, hogy ha Viktor nem mond le, akkor rövidhatótávolságú kutyámmal körülszaratom a házát, ez még nem terrorfenyegetés – a hírből mindössze az nem derül ki, hogy miben is manifesztálódott itten a terror.
Kedves ismerősömmel beszélgettünk a neten, ő írta:
„Amikor a vezér aszonta, hogy ha lehetőség van megölni a politikai ellenfelet, azt meg köll tenni - az nem terrorfenyegetés?
És ha a fenyegetés komolytalan, akkor azt mér köll elítélni?
Komolytalan fenyegetés az nem fenyegetés…
…Ha minden részegen hőzöngő terrorveszély, akkor a fél országot el lehetne ítélni.
Mekkora terrorveszély-fenyegetettség van - ahányan mostanság kívánhatnak kedveseket a vezérnek... Köllött ennek megengedni a pálinkafőzést, felszabadítja itten a terrorhajlamokat a zemberekben, pedig amúgy minden ok megvan az elégedettségre, a kormány azt teszi, amit a zemberek akartak!”
Folyik még egy eljárás a Forint Megmentője elleni merényletterv kapcsán, mely egy Dániel Péter facebook – oldalán elejtett „lőjük le, lőjük le!” bejegyzés kapcsán, született.
Mit mondjak, a merényletterv a maga egyszerűségében hordozza nagyszerűségét, nincs az a biztonsági szolgálat, amelyen ez a terv nem megy keresztül, mint kés a puhára konfitált (adjunk az előkelőségnek…) libamellen, zseniális.
Megjegyzem a titkosszolgálatok és az Ügyészség hihetetlen fejlődésen mentek keresztül az utóbbi másfél évben, emlékszem, Gyurcsány vagy Bajnai alatt az ingerküszöb valahogy mintha magasabban lett volna, pedig egyikük sem hordott páncélbugyit, mint az Első Kiskakas, aki lehet, hogy rakétakilövőt is szorongat a nadrágzsebében, merthogy egy percre sem engedi el az indítókart.
Természetesen szükség van az állami vezetők biztonságának védelmére, de vannak túlzások, melyeken azért inkább csak röhögni lehet.
És aggódni, hogy megint jönnek az öt plusz kettes viccek – ötöt kap, aki mondja, kettőt, aki hallgatja.
A régi szép példa egy vicc a Fidesz-nagygyűlésről:
Pasi az előtte állóhoz:
- Kérem, húzódjon kicsit félre, nem látom jól a Vezért!
- Távcsövet ne adjak?
- Köszönöm, az van a puskámon…
A diktatúra halála a nevetségesség.
Orbán diktatúrája igencsak halálán van…

:O))))

15 megjegyzés:

Unknown írta...

Vigyázz PuPu még téged is lecsukhatnak ;) Feltéve, ha hagyjuk:)

Babi néni írta...

Jaj, ez a vicc! :oD

Névtelen írta...

Megkerült egy korább hozzászólásom, amire másutt utaltam, de amire észrevettem, ott felszívódott.
A kérdés Lustié volt. (Hátha jár errefelé is.)
Bemásoltam a kérdést is, a válaszommal együtt:

"És akkor viktor mitől hízik? " Az antidepresszánsok is hízlalnak, meg a melléjük adagolt kiegészítő drogok is. A bódító hatásuk is meglátszik rajta, és a nyilvános "fellépéseinél" a beszédmódján hallatszik is. A mesterséges visszafogottság a kezelés és a gyógyszerek (mellék)hatása. Semmi természetesség és semmi emberi nincs a megnyilvánulásaiban. Gépiesen mesterkélt a megjelenése is, a megszólalása is. Mivel már ő is észleli, hogy nem oké a helyzet, úgy hírlik, másik kezelő intézmény után kutakodik. Vagy nem bízik már Grazban, vagy túl sokan tudják, hol és mivel tölti - rendszeresen - a munkaideje nagy részét. Az ország pedig eközben megyeget a levesbe. Van másik? Kinek?

éva írta...

Pupu, ez megint egy teletalálat - egy aprócska kivétellel: a zsebében nem a kurblit tartja, hanem a botkormányt (már csak az alakjából ítélve - meg abból, hogy azt egy percre sem meri kiengedni a kezéből)
A NET-en egyébként nagy az egyetértés a drasztikus megoldás hívei között: vita csak a Stinger és a közvetlenebb mechanikus(kézi, viszont változatos) módszerek alkalmazása tekintetében zajlik.
És még csak másfél év telt el, meg még ki sem bontották az Orbán-csomagot!
(kekec)

Annanéni írta...

A " nevetés a legjobb orvosság"
Pupu kedves meggyógyítottál. Rosszul voltam,nem tudtam aludni.Neked köszönhetően már jobban vagyok.
Nagyon élvezetes írás. Köszönöm Anna

Joco írta...

na Pupu,szoval hamarosan lemondatjak a Vezert-))))
na bazz,de mi lesz ha a vonagabi lesz egyszer a vezer?????
nem sok jora szamithattok ti kommunistak,Orban meg ugyahogy nem engedi,hogy azt kapjatok amit megerdemelnetek,de mi lesz ha nem lesz Orban es lesz a vonagabi meg a Zagyva?
Akkor nem lesz am idotok elovenni megint az NDK-as borondotoket,jon ertetek a fekete sereg,ugy ahogy ti is vittetek az embereket ejnek-evadjan(
Addig oruljetek amig az Orban a vezeretek
Joco

(nincs jovoje az MSZP-nek sem a Boszme uj akarmilyenek,mert elmondtam millioszor oreg a szavazotabor es nem tud angolul csak oroszul a sok komcsi)

zombi írta...

Nagyon jót nevettem. Felesleges is lenne bármit is hozzáfűzni.
Mellékesen csak annyit jegyzek meg, ha a forintot tényleg 400-ig akarják gyengíteni, hogy a GDP magasabb legyen, akkor jövő tavasszal Orbán-futása lesz, és akkor jöhet a konzervnyitó. Még az is lehet, hogy többen is futnak vele, hogy ne legyen egyedűl. Szijjártó, Rogán, Balsai, Lázár stb. kezdhetnek gyúrni, hogy birják az iramot.

zombi írta...

Na, a Joco hsz-én is jót nevettem.
Igazán szép napunk van.

Jocónál az igazság írta...

Vona: "A kiemelt nyugdíjak átalakítása tehát egy olyan szimbolikus lépés lenne, amely végérvényesen és mindenki számára egyértelművé tenné: Magyarországon a kommunizmus véget ért és kommunistáknak, vagy poszt-kommunistáknak a politikában nincs helyük"

Névtelen írta...

Kedves PuPU.eszméletlen jók a gondolattársításaid..már több blogodat olvastam.mind elgondolkodtató,miközben jókat tudok "csúnyán " mondom..röhögni...Erre mondják,hogy az ember kínjában nevet,de így könnyebb túlélni...és most ez a fontos,hogy minél "könnyebben " éljük túl...Írj sokat,mindig olvasni foglak...

Névtelen írta...

Ez a szegény Jocó! Nem lehet, hogy ő a Graz-i szobatárs?

Oak írta...

Van az úgy, hogy a kor szatírájának kultuszfilmje megelevenedik:
-Isten hozta Pelikán...
- ...meg egy nagy fekete autó...

Megmondom őszintén ez a "mi reménységünk" már 98-ban is el volt rugaszkodva a valóságtól, hisz akkor küldte haza az oroszokat amikor már két éve haladtak.
De az is látványos csöndet okozott az ablak alatt, hogy az október elejétől egésznapos rendszeres lőgyakorlataikat azon a napon fejezték be a Tek-esek amikor világgá kürtölték hogy a kis napóleon inkább elmegy kokit osztani Brüsszelbe. (Na most ha ellenem is nyomoznak akkor jó pár ezer ember ellen is, akik a város kvázi közepén a TEK mellett élnek és ha magasan laknak még látják is az ablakból hogy hogyan gyakorolták a bevethető tűzerő ágyúhangú variációit. Remélem, hogy soha nem látom a tv-ben,hogy mit tud okozni) Ha meg államtitok, hogy gyakorolják a gépfegyveres, meg gumilövedékes meg gránátos játékaikat -akkor ki lehet menni a világ szélére... ahol senkit nem zavarnak. Én sem szeretek "háborús övezetben" élni:-))

MoonRiver írta...

Erről a vonat dologról még nem is hallottam. Elképesztő, hogy ilyen létezik, ez tiszta üldözési mánia. Akkor gondolom étekkóstoló is van, előrágott libacombbal. Haha, már nem látom a végét, a téboly ködébe vész azt hiszem.

kertészke írta...

Nagyon jó a blog Pupu!
Csak ezzel a jocóval kéne valamit kezdeni, mert már borzalmasan unom hogy állandóan az orrunk alá piszkít.
Szerencsés alkat, aki ezen még tud derülni, én sajnos már nem. De megtaníthatnátok rá hogy hogyan csináljátok.:)
Még ő mondja, hogy nem tud angolul, csak oroszul a sok komcsi, hát ő meg még magyarul sem és ez nem az ékezet hiányt jelenti.Oroszul szintén nem tudhat, de ahogy a mondatait elnézegetem az angol sem mehet nála fényesen. Ekkora tudással túl sokra nem vihette az új hazában, és most itt éli ki magát igazi magyaros kárörömmel a Te blogodon. Gondolom már mindenhonnan kitiltották.

kertészke írta...

Nagyon jó a blog Pupu!
Csak ezzel a jocóval kéne valamit kezdeni, mert már borzalmasan unom hogy állandóan az orrunk alá piszkít.
Szerencsés alkat, aki ezen még tud derülni, én sajnos már nem. De megtaníthatnátok rá hogy hogyan csináljátok.:)
Még ő mondja, hogy nem tud angolul, csak oroszul a sok komcsi, hát ő meg még magyarul sem és ez nem az ékezet hiányt jelenti.Oroszul szintén nem tudhat, de ahogy a mondatait elnézegetem az angol sem mehet nála fényesen. Ekkora tudással túl sokra nem vihette az új hazában, és most itt éli ki magát igazi magyaros kárörömmel a Te blogodon. Gondolom már mindenhonnan kitiltották.