2011. október 24., hétfő

VIGALMI ADÓ

Már megint egy gumicsont.
Ez a Biszku igencsak megakadt jobberék torkán, úgy krákognak tőle már vagy huszonéve, mint akinek a zsírtól csorgó zabálás közben a libacombból egy csontszilánk akadt a torkán, oszt se le, se fel, egy istennek se!
Rohadt helyzet az ilyen, idegesíti a felháborodott nemzeti érzelműt, hiszen ha ő egyszer valakire azt mondja, hogy bűnös, akkor annak bűnösnek kell lennie, ha a fene fenét eszik, akkor is.
A fene ugyan most Benét eszik, hiszen a 2006-os húgyospuccs idején beosztásban lévő volt Országos Rendőrfőkapitányt és helyettesét is felelősségre akarják vonni, mert nem vonta felelősségre a Budapesti Rendőrfőkapitányt, akit azért is utálnak oly nagyon, mert a frizurája hasonlít a hős randalírozók frizurájára, - szóval megy a népszórakoztatás.
Mennie is kell, nehogy a Jobbik kiénekelje a sajtot a Fidesz csőréből, jobbról kell őket előzni, akkor mindjárt rend lesz.
De vissza Biszkura, aki most, egy álmatlan éjszakáján 56 Nagyasszonyának, Wittner Máriának jutott megint eszébe, merthogy álmában megjelent előtte a Falábú szelleme és azt mondta neki: Te Maris! Neked több jár, hiszen amit eddig kaptál, az smafu, kellene még egy kis zsozó, hátha abból telne neked valami tűrhetőbb küllemre, mert mikor utoljára láttalak, még mintha jobban néztél volna ki!
A Nagyasszony tudta, hogy felelős ember csak akkor kér pénzt, ha megmondja azt is, kitől kell azt elvenni, merthogy sajnálatosan ma már nem lehet csak úgy kipakolni egy szövetkezetet, ha topánkára van szükségünk, mint a hősi napokban.
És itt jött a képbe Biszku, - fizessen a rohadt!
Kezdeményezése vájt fülekre talált, a Fidesz ugyanis mindent megtesz az ő bánatos és fogyatkozó számú népéért, ezért aztán tovább is fejlesztette a javaslatot, kiterjesztve minden elnyomóra, sőt, most már retteghetnek a megyei, járási meg egyéb pártapparátusok tagjai is, na és a munkásőrök.
Rájuk is ki akarja terjeszteni a kormányzó többség a jóvátételi adó intézményét, ezek is gazdagok, fizessenek ezek is!
Mondjuk rengeteg olyan ember él már, aki még soha nem látott élő munkásőrt, és akik láttak, azokban sem hagyott mély nyomot a látvány, hiszen fennállásuk rengeteg éve alatt a fegyvereiket csak akkor töltötték élesre, ha mondjuk körözött rablógyilkost, rendőrgyilkost vagy mai szóval terroristát kerestek, a szolgálati idejük további részét leginkább árvízi segítségnyújtással, véradással, meg óvodák kifestésével töltötték, leszámítva a birkapörkölt és a vörösbor (Elvhűség elvtársak, nem is zöldveltelini!) elfogyasztásával eltöltött időt.
A munkásőr civil volt a hónap huszonkilenc napján, kivéve a parancsnoki állományt, akik viszont acélkékbe öltöztetett katonatisztek voltak, oda vezényelték őket, ők meg boldogtalanok voltak miatta, de aztán a pörkölt-bor kombó előbb-utóbb elmosta a bánatot…
Hogy miért találták meg őket?
Mert a rendszerváltáskor ők voltak a mumus, velük ijesztgették a rózsadombi proletár anyák gyermekeiket: ha nem alszol Pistike, elvisz a munkásőr!
Hogy aztán a pártapparátusok tagjaival mi a bajuk, az végképp érthetetlen, hiszen ezek az apparátusok rendszerváltás táján már tele voltak fiatal, jólfelkészült, okos és rátermett emberekkel.
Az is ezt bizonyítja, hogy többségük remekül megállta a helyét a polgári életben és mifelénk is, az összes környező községben a polgármester vagy korábbi tanácselnök, vagy volt PB titkár volt, van, amelyik a mai napig vezeti fatornyos kis faluját a kapitalizmus paradicsoma felé.
Ami ezt a jóvátételinek nevezett adót illeti, ebben az a vicces, hogy nincs mit jóvátenni.
Olyan ez, mintha holnap felróná neked a folytatólagosan elkövetett libasült zabálást a hatalomra került kormánypárt a Nemzeti Libák Szövetségének kezdeményezésére, - hálistennek a magyar libának ennél azért sokkal több esze van, több, mit egyes képviselőknek.
Magyarországon úgy hozta a történelem, hogy – mint Kádár elvtárs mondotta volt – történelmileg egypártrendszer alakult ki.
És hogy milyen okos ember volt, azt az is bizonyítja, hogy a jövőbe látott, merthogy így folytatta: és az is marad.
Megjövendölte a Fideszt.
Mindenesetre akkor, akit érdekelt a közélet, a társadalmi problémák, az vagy abban az egy pártban, ami rendelkezésre állt, vagy pedig a Hazafias Népfrontban politizált Stumpf és Mikola elvtársak irányítása alatt.
Az is azért árnyalja a képet, hogy a hajdani MSZMP tagjai nem csak ingyér ugattak, hanem fizetniük is kellett érte, mintha a Hit Gyülekezete lettek volna, csak kicsit több tagjuk volt, úgy nyolcszázezer.
És a tagdíj nem két forint volt, ami két forint volt, azt fagylaltnak hívták.
Nem taglalnám én a Nagyasszony hősi múltját, ha azt mondom, bottal sem piszkálnám, akkor nem túlzok, de annyit azért elmondanék, hogy ő ott ülhet a magyar parlamentben, a kormányzó párt soraiban, az a nemzet szégyene.
Nem sajnálom tőle a pénzt, a lakásokat, azt sem zavar, hogy úgy ünnepelteti magát, mint egy nyugdíjas Jeanne D’ Arc, ő dolga.
A mienk meg az lenne, hogy olyanokra bízzuk az országot, akik a gyűlöleten és a vagyongyüjtögetésen kívül máshoz is értenek.
Utópia…
Pozsgayt és Szűröst üdvözlöm, rajtuk még jobban tudok röhögni, mint hajdan a Rajk Lászlón, aki elintézte, hogy a koncepciós perben kivégzett apjáról elnevezett utcát átkerszteljék, - ez lett harcának hozadéka, meg mára a Fidesz...


:O)))

11 megjegyzés:

joco írta...

Ami ezt a jóvátételinek nevezett adót illeti, ebben az a vicces, hogy nincs mit jóvátenni.----------------

szoval,nincs mit jovatenni.Hm.

szerintem nem jovatetelt kell fizettetni a bunosokkel.Fel kell akasztani oket.

PuPu írta...

Hát bizonyítsad rájuk.
De itt nem bűnösökről van szó, ez egy új jogintézmény, a kollektív bűnösség...
Mekkora marha vagy te, édes fiam!
:O)))))

Babi néni írta...

Azért érdekelne, hogy a szentéletű nemzeti hősnőnknek hol volt az egyéves kisfia? Mert az én nagymamám otthon bujkált a hároméves lányával, nem tüntetett...

Babics Ági írta...

... és fizetnie kell a Fidesz vezérkarában lévő volt párttitkárnak, KISZ-titkárnak, valamennyi, az MSZMP intézményeiben tevékenykedő, ma már jobboldali volt "elvtársaknak" ............... ???

Blanka írta...

Jocó! Ha nem maradtál itthon, akkor ott maradj csendbe, ahol vagy!!!
Milyen nemzeti érzelmű az, aki cserben hagyja nemzetét, s onnan pofázik, ahol több vaj jut a kenyérre?
Te neked is van takargatni valód, azért dezertáltál-- akkor bűnös vagy, rád is érvényes az utolsó mondatod!!!

Ági írta...

Mennyit fog fizetni a pártitkár, KISZ-titkár és a többi, az MSZMP intézményeiben (rendszert romboló), most a Fidesz vezérkarában lévő, azóta jobb oldali atyánkfiai???

éva írta...

Pupu, lehet, hogy még annál jobban is elszúrták a költségvetést, mint ahogy tudjuk? Mi másért dobták be ezt a szép nagy gumicsontot?
Remélem felmérték, hogy a SAJÁT szimpatizánsaik közül hány főt érint (+ a család)? Mert snassz lenne a további népszerűség hanyatlásuk.

zombi írta...

Jocó!
Szerinted akkor, ha a fideszes kormány bukik, +villanyoszlopokat kell majd felállítani? Mert ők aztán tényleg nagy károkat okoznak az ország lakosságának, kivétel a holdudvar.
Talán a Jobbiknak ilyen elképzelése van? De remélem azzal tisztában vagy, hogy "Aki kardot ránt, kard által vész el."Ne feledd!!!!

Oak írta...

Nagyon nagy baj, hogy az 56-os intézetet bezárták... ha mindenkiről kiteregetnék, hogy kinek kije; mit csinált...nem csak a Pokorny sírna a kamerák előtt a papa viselt dolgai miatt...

Ez W.Mari néni meg a Rózsi nénivel mehetne nyugdíjba... van már az a csökkenő szellemi képesség ami után ha ők maguk nem is, a környezetnek be kéne látnia, hogy ön és közveszélyesek.Tessék"szépen" megöregedni:-) ... ne oktatási reformmal, meg önlejárató fröcsögéssel.

Bianka írta...

Mennyit fizet majd:
Orbán Győző,Kövér László, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás, stb.
A Soros ösztöndíjat is vissza kellene egyeseknek fizetni!!!
Ritka nagy szemét ez a Wittner nyanya.

Névtelen írta...

PuPu,nézzed már meg a facebook oldaladat is,írtam oda pár sort a "nyereményem" esetleges átváltásáról. :-) De,még mindig nem kaptam rá választ..! :-) Jelige:tortadrazsé