2011. április 23., szombat

JÓZSEF ATTILA HÚSVÉTI ÜZENETE ORBÁN VIKTORNAK.

Kedves Viktor, Miniszterelnök Úr!

Mikor megláttalak a Parlament felől átkacsázni a parkon, rettenetes sejtelmeim támadtak - csak nem hozzám igyekszik ez az ember?
Kivert a hideg veríték, mikor elképzeltem magam szétfűrészelve egy faluszéli MÉH-telep hulladék-halmában, ahonnan hason fekve már csak a te délceg lépteid láthatom, amint távoztodban éppen az értem kapott pénzedet számolgatod – takarékos ember vagy, mint tudjuk, aki lehajol a legutolsó fillérért is.
Aztán az is felmerült bennem, hogy azért jössz, hogy kilépd – elfér e a helyemen Héjjas Iván új szobra a böllérkéssel – na , mondom, befellegzett neked Attila, de legalább volt szép ötven éved.
Aztán letelepedtél a hátam mögé, és akkor megnyugodtam – mégis többre tartasz érdemesnek, mint öntödei alapanyagnak, hát megérhettem végre én is minden igaz magyar álmát – díszlet lehettem mögötted.
Sok derék honfitársammal osztozhatok végre ebben a dicsőségben, olimpikonok, jobb sorsra érdemes művészek, köztiszteletben álló tudósok adták oda neked az arcukat és a személyiségüket, hitelesítve téged és politikádat.
Talán akkor kezdjük mindjárt innen.
Kedves Viktor, hadd szögezzem le, hogy neked hozzám az égadta úrvilágon semmi közöd nincs.
Mint szelídlelkű költő ugyan megfékeztem magam és amikor odaültél mögém, nem rúgtam egyet-kettőt sportosan gömbölyödő fenekedbe, végtére is – bár neveltetésem nem indult a legjobb kilátásokkal, de azért - az idők során felszedtem magamra ezt-azt Hatvany bárótól, Ignotustól és a rengeteg okos értelmiségitől, a szép és okos nőktől, akikkel költői létem összehozott.
Nem tartom én ezt az önuralmat dicsőségnek, és ha – mondjuk – a referencia-környezetem Deák Bamba vagy Kubala, esetleg Tóth-Potya, akkor minden további nélkül elképzelhető, hogy nem úszod meg ilyen könnyen, és hosszabb ideig sajgó hátsóval elmélkedhetsz a sors forgandóságán, mertmivelhogy én ugyan még egyet sem rúgtam labdába, mégis bronzcipős vagyok, ugye…
Ülhettél volna annyi mindenki más szobrának talapzatára – mindjárt választhattad volna Tisza Istvánt, a gyújtogató csóvás embert, úrnak, magyarnak egyként rongyot, hozzá sokkal több közöd van, talán azzal a kis korrekcióval, hogy te úrnak akkor se tudnál rongy lenni, ha megfeszülnél.
Választhattad volna Vass Albert szobrát is, de azon sem lepődtem volna meg, ha Szent István szobrára mászol fel, hiszen gátlásaid soha nem voltak, és lássuk be, a ló alá szépen odaillettél volna, aztán innen már csak egy laza mozdulat, oszt felszabadul a hely a nyeregben.
De te engem választottál, a szegények költőjét, hogy – már megbocsáss – a pofádról nem sül le a bőr.
Ebben az országban sokszázezer gyerek éhezik, és újabban olyan dolgokat látok – van időm szemlélődni – amit az utóbbi fél évszázadban nemigen láthattam – megfagyott embereket, fel-alá vonulászó fasisztákat, nyilas képviselőket a parlamentben, tomboló csürhét a hátam mögött, egy szétszakadt országot, egy végletekig megosztott népet, egy undorító új politikai elitet, a csőcselék uralmát,
És ezért Viktor, ne tagadjuk, te felelsz elsősorban.
Te tetted ilyenné ezt az országot csicskásaiddal, azzal a pénz és hataloméhes csürhével, akiket a nyakunkra hoztál, és akik éppen olyanok, mint te vagy – gátlástalan, amorális alakok.
Te üzengetsz a hátam mögül a magyaroknak?
Te, aki felkorbácsoltad az ostoba nacionalizmust, aki soha nem a magyarság érdekeit nézted, hanem csak és kizárólag saját hatalmi ambícióid motiváltak?
Félre ne érts, nem az a baj, hogy hatalomra vágytál, hiszen a politikusnak hatalom kell ahhoz, hogy a társadalomról alkotott vízióit megvalósíthassa, de a te víziód a magyar társadalomról szöges ellentétben áll minden értékkel, amelyet én valaha is vallottam.
Te egy ócska, avítt társadalmat akarsz a magyarokra erőltetni, olyan társadalmi modellt, melyben a cifra külsőségek mögött elsikkad a lényeg.
A te szüleid, kedves Viktor, abban a társadalomban, melyet idealizálsz, és amelyet megpróbálsz visszacsempészni még zsellérek sem lehettek volna, belőled pedig traktoros akkor lehetett volna, mikor a gúnár tojja a húsvéti tojást.
Te abban a társadalomban nem az országot faragtad volna, hanem legfeljebb kanalat.
Te, kedves Viktor a hárommillió koldus országának királya akarsz lenni, megjegyzem, ezen már nemigen kell sokat dogoznod, az adótörvényeid remekül elintézik ezt a dolgot, a koronát meg bármikor a fejedre teheted, csak tömd ki jól Magyar Nemzettel, mert nehéz és a füleid valószínűleg nem tartják meg…
Tudod Viktor, amikor azt mondtad itt a hátam mögött, hogy egy éve arra kötöttél szövetséget az emberekkel, hogy Magyarországból olyan hely lesz, ahol az örömök száma messze meghaladja a mindennapi élet nehézségeit, akkor szokás szerint nem mondtál igazat.
Nem kötöttél te itt szövetséget, legfeljebb a választópolgárok egyharmadával, azokkal, akikkel leváltottad a munkájukat évtizedek óta becsülettel végző szakembereket, és akiket megvettél kilóra és a vazallusaiddá tettél.
Meg néhány szerencsétlennel, akik neked hisznek inkább, nem a szemüknek.
De hidd el, ők sem az ellenállhatatlan személyiségedért szeretnek, hanem a pénzért, melyet tőled remélnek.
A többi ember számára hol itt az öröm?
Kérdezd meg a tűzoltót, a rendőrt, a kisfalvak éhező gyerekeit, a náci csürhe által rettegésben tartott cigányokat, a kisüzemek Rákosi brosúráiban leírt módon kizsákmányolt munkavállalóit, az orvost, a nővért, a csalásba kényszerített kisvállalkozót!
Persze te ilyenekkel ritkán találkozol - a tribünön melletted Demján és Csányi köpködi a szotyolát, aztán hazamennek és kiröhögnek, megjegyzem teljes joggal, merthogy minden kártékonyságod mellett azért nevetséges is vagy, ez ne legyen előtted kétséges.
Az utolsó poliészter, vagy mi is, a peckes kis focista, aki az orrodat is tisztíccsa.
Alkotmányról is beszéltél, meg arról, hogy sorsszerű, hogy az a bohóc, akit államfőnek szerződtettél, és aki mindannyiunk szégyene a világ előtt, éppen húsvéthétfőn, aznap írhatja alá az új alkotmányt, amikor a Fidesz-KDNP egy éve kétharmados többséget szerzett.
Hát nem tudom, hacsak nem a Himnuszban említett balsorsról beszélsz, mert ez esetben a dolog teljesen rendben van.
Szóval Viktor, arra kérlek, hogy a továbbiakban felejts el engem, - amúgy ez nem lesz nehéz, mert anno ameddig a többiek az Ódát olvasták az iskolában, addig te a beadásokat gyakoroltad - jelzem ezt is közepes eredménnyel, - de abban nincs szemernyi kétségem sem, hogy az ellenfeleidbe már akkor is jó nagyokat rúgtál.
Nincs nekünk közünk egymáshoz Viktor, te a gazdagok csicskása vagy, ez az ország meg nem a gazdagok, hanem a szegény kisemberek országa, akik csak élni szeretnének, enni, a gyerekeiket iskoláztatni, meginni hét végén a sört a pörkölt mellé, de itt nem hogy sör, de már pörkölt és lassan kenyér sincs.
A gyerekek meg már megint ott tartanak, ahol én tartottam gyerekkoromban:

1.ső strófa
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,

S öt forintér kuglert venni.



2. strófa
Mig a cukrot szopogatnám,
Új ruhámat mutogatnám,
Dicsekednék fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.



Szégyellek.


József Attila

16 megjegyzés:

Névtelen írta...

valahol olvastam, hogy egy felmérés szerint, 6oo ezerrel kevesebb lett a fidesz tábora, úgy tűnik érzik már sokan, hogy baj van, ahogy egy lengyel mondás tartja: "engedik a bolondot táncolni..." azok, akiknek ebből óriási hasznuk van, ahelyett, hogy leállítanák...
pupu, ha ez miatt az írás miatt baj ér (bár, nem hiszem), nagy tüntetések lesznek érted Brüsszelben is ezt +ígérhetem!

realista írta...

Hát minderről Viktor tehet? Egy év alatt így elqrt mindent? Egy év alatt jutott ilyen mélyre az ország? Egy évvel ezelőtt kolbászból volt a kerítés? Gyurcsány és társai az elmúlt 8 évben felemelték az országot? A cigányok akkor libasültet ettek?Egy évvel ezelőtt nem voltak bedőlt hitelek? Egy évvel ezelőtt nem vették el a 13. havi nyugdíjakat és fizetéseket? Nem fagyasztották be a béreket?Egy évvel ezelőtt úgy éltünk itt, mint a paradicsomban?HÁLYOGMŰTÉTRE LENNE SZÜKSÉGED ÓH FENSÉGES BLOGGER!

Névtelen írta...

realista:
Neked agy műtétre lenne szükséged,voltak megszorítások,mert muszáj volt az ország érdekében,de nem ilyen aljas dolgokat művelt Gyurcsány,és ingyen volt miniszter,hisz neki nem kellett lopnia,ő embereknek ad munkát,először tudd mit csinált,és most ez a mocsok mit csinál,aztán írj véleményt,ha neked ez a jobb,te sem vagy más mint Orbán és társai!

ahetszazat írta...

Ugyan, tisztelt realista, ha Pupu-t rendszeresen olvasod, akkor nem lepődhetsz meg ezen! Nekem még így is hiányérzetem van, pl a japán földrengést még semmilyen (!) összefüggésbe nem hozta o.v-val, pedig nélküle (most őszintén) hogy történhetne ilyesmi..? :D Sok (költői) kérdést fogalmaztál meg, teljesen feleslegesen... Mindig o.v a hibás, ha meg nem, akkor a fidesz, vagy körösztények, de mindenképp a széljobb, de o.v felelőssége megkerülhetetlen... Így eccerűbb az élet..! :D

Névtelen írta...

realista, ilyet pupu nem állított, ne ferdíts, mert úgy maradsz!!! pupu épp elég gyakran kritizálta a szocikat is, ha gondja volt/van velük...
na, irány AGYműtétre fiacskám!!!!

Névtelen írta...

Te Realista!Létezik, hogy ennyire nem értesz semmit? Hogy a haverjaid, akik ezt az országot éppen qrogatják, vagy egyszerűen bűnözők, vagy pedig ennyire dilettánsok? Miért, a 8 év előtt kolbászból volt a kerítés?Menjünk már egy kicsit előbbre az időben! Végre pedzegetik már, amit régóta fújok: a dúsgazdagok 2%-os hiteleket vettek fel 2001-től 20-25 évre, úgy, hogy a piaci kamatot ezen idő alatt az állam fizeti a bankoknak. No csak számolj, ez mibe kerül nekünk még minimum 10 évig. Aztán a jófej Járai úr, aki a jegybanki alapkamatot addig tartotta 12%-on, amig csak lehetett. Utána számolt már valaki, hogy ez mennyi kamatterhet jelentett az országnak? Ezt is a Megyóékra égették rá, persze.A bedőlt hitelekről meg annyit, hogy éppen ez a dilettáns banda indította be olyan mértékben a lakáshitelezést 2001-ben, hogy a sok szerencsétlen belevágott, most meg ott tartanak,ahol tartanak.Látom te is azok közé tartozol, akik inkább a felcsúti kis-nagyembernek/bocs'Dustin...!/ hisznek, mint a tulajdon szemüknek. Akkor a hályogműtétre kinek is van szüksége?

Névtelen írta...

"de itt nem hogy sör, de már pörkölt és lassan kenyér sincs."

Még, hogy nincs.Van minden, csak el kell menni a multik parkolójába.De ezt te is látod, te is ott vásárolsz. Láthatod a megrakott kocsikat.Nem kell annyit sírni.De ha nem tellett volna húsvétra libacombra, küldök neked, hogy ne éhezz.Hányat kérsz?

MoonRiver írta...

Szerintem senki nem állította itt, hogy mindenért a jelenlegi miniszterelnök hibás. Még az sem hangzott el, hogy ő fúrta meg a japán szigeteket. Viszont a 2/3 tény és az is, hogy ezzel visszaélnek. Akkor is így van, ha ezt egy csomó ember nem látja, vagy nem akarja látni. Csapkodni és támadni emiatt nem érdemes. Ami bekövetkezik, az azokra is hatással lesz, akik még mindig Gyurcsány fejére szórnak miatta majd átkot. Mindenkit be lehet csapni, egy darabig, embere, és esze válogatja, kit meddig. Van, akiket megpróbálni sem érdemes. Azt hiszem, PuPu ilyenek közé tartozik. Ha gondja van vele bárkinek, egyszerű: nem kell ilyeneket elolvasni.

Névtelen írta...

Elgondolkodtató: a japán földrengést vajon ki okozta???

mariska a deli sarkrol írta...

a fleto ingyer dogozott, nevetseges. nem lopott, csak korabban az a szent ember, o egyem a kis szivecskelyet. bezzeg az elvtarsai. ez a pupu egy cinikus big luzer.

ugyanaz írta...

Hogy mi okozta a japan foldrengest, egyertelmuen a gyevi biro.

Névtelen írta...

Jó a szösszenet PuPu!

Betettem a blogodat a jelzőbe..

üdv. Salytó Guba

puputolvasó írta...

Csak most leltem erre a fajin kis blogra - hiába aki nincs kiemelve jobblennt a zindexen... Már 98-2002 között is csodálkoztam, h szabadlábon kihúztad, de amíg nem égetnek meg blaszfémia miatt addig szívesen olvasgatlak - újra :)

Névtelen írta...

PuPu.Te most születtél?

Névtelen írta...

Fülkeforradalmárok!

Tényleg ezeket vártátok amikor a forradalmat "csináltátok" magányotokban?
-Valóban le akartátok nullázni az AB-ot?
-Tényleg útban volt Költségvetési Tanács nektek is ?
-Csakugyan azt akartátok, hogy minden szegény ember többet, és minden jómódú kevesebbet fizessen adóként ?
- Valóban fontolgattátok, hogy a kötelező nyugdíjpénztárba rakott pénzeteket semmiért odaadjátok ,
- Rendben van az, hogy kb.35 nagyon, (törvénytelenül) "végkielégített" miatt 15000-en fizessék vissza 4-5 évre visszamenőleg a TÖRVÉNYESEN felvett, és azóta elköltött végkielégítésüket, szabadságmegváltásukat stb.?
- Akkor is rendben lévőnek találtátok, hogy az 54,55,56,57,58,59,60,61 stb éves tűzoltó (pl. 30-35 éves szolgálat után) mentse a házatokat, ha ég? (Természetesen igazságtalan, és megszüntetendő,hogy pl. 45 éves, egész életében irodában dolgozó vámtiszt nyugdíjba megy. De a megoldás erre az ami történt?)
- A sok rokkant ember, akiket ilyen statusba helyeztek, azok most szerintetek is felülvizsgálandó csalók valamennyien ?
- Valóban hitelesnek gondoljátok azt, hogy mindenkinek jut hely a "munka világában", ahogy ma ezt mondani szokás ?

- Forradalmi hevületetekben nem feledkeztek Ti meg arról, hogy van Apátok, Anyátok,nagyszüleitek, rokonotok, gyereketek, ismerősötök, akiknek ezek - meg még egy két tucat - törvény, alkotmánymódosítás, nem jó, sőt tragikus?
- Biztosak vagytok abban, hogy a fülkében "elkövetett " forradalom célt ér, és mindannyian boldogabban fogunk élni.?
-

Végtelen, és talán nem is egészen megalapozott optimizmus ez kedves forradalmár honfitársaim!

Elen írta...

Elképesztő, egy évvel később ez a bejegyzés még inkább üt... gondolkodjunk el ezen alaposan.