Most éppen ott tartunk, hogy a Magyar Köztársaság (még így hívják?) Bíróságának tárgyalótermében neonyilasok fizikai bántalmazás kilátásba helyezésével félemlítenek meg zsidó származású magyar embereket, nekik nem tetsző riportereket.
És tehetik ezt háborítatlanul, hiszen áldozataik senkihez nem fordulhatnak panasszal, rasszistának, antiszemitának lenni ma alkotmányos jog Magyarországon, ellenben zsidónak, horribile dictu cigánynak lenni úgy tűnik bűn.
Már várom Semjén egyéni képviselői indítványát, hogy testi épségük védelme érdekében az érintetteket el kellene különíteni az őket üldözőktől, célszerűen egy tábort kellene létrehozni számukra, melybe a bejutást árammal töltött szögesdrót-kerítéssel kellene megakadályozni – itt lehetne koncentráltan elhelyezni a zsidókat és a cigányokat.
Szavuk se lehetne, hiszen gondoskodó államunk úgy vigyázna rájuk, mint Barna bácsi az uborkájára, és miután most a Vezér és Kancellár a munka társadalmát hirdette meg világméretekben, talán a kapu fölé kellene szerkeszteni valami ügyibevaló, ideológiailag helyénvaló feliratot – például, hogy a munka szabaddá tesz.
Már lelkiekben, ugye…
Még szerencse, hogy a most egyéves kormány működésének első két hetében rendet tett a keménykezű belügyminiszter, a Vezér is kiosztotta a beígért pofonokat a szélsőségeseknek.
De aztán valahogy nem jutott idejük tovább foglalkozni ezzel a piszlicsáré üggyel, hiszen annyi fontosabb teendő volt, ugye, át kellett venni néhány cég biztonsági szolgálatát, pár milliárdot oda kellett lökni a csicskásoknak, merthogy a hűséget és szervilizmust nem mérik ingyen, márpedig egy valamirevaló vezérnek kell, legyen holdudvara, anélkül egy névtelen senki.
Aztán kellett különféle teljesen felesleges gátak felépítésével fellendíteni a válság által sújtott dolomitbányászatot – apropó, megírta már valamelyik újság, vagy tudósított e róla valamelyik televízió, hogy melyik bánya volt a szállítója a kolontári Nagy Falnak?
Nem?
Mecsoda véletlen, persze ne is írjanak olyanokat, ne tudósítsanak olyasmiről, ami nem érdekli a fogyasztót, a nézőt, az olvasót - azok elé vellázzunk Alekoszt nagy kupacokban, kérőzzenek rajta, attól lesznek boldogok!
Végtére a liba is boldog, ha kap egy marék kukoricát pörköltté lényegülése reggelén, hát mielőtt a nézőknél kikapcsolnák a villanyt és a fűtést, legyen pár jó napjuk, addig is…
Az ominózus bírósági tárgyaláson egy Képíró Sándor nevű magyar csendőr százados ügyét tárgyalja a bíróság.
A vádlott 97 éves, az ügy jelentősége pedig éppen abban áll, mint amiben Ratko Mladics felelősségrevonása, - senki, soha ne érezhesse úgy, hogy az emberiség elleni bűntettek - ezek azok a bűncselekmények, amelyek a békét, a népek szabadságát, a nemzeti, népi, faji vagy vallási csoportok létét és elnyomásmentes élethez való jogát veszélyeztetik – elévülhetnek, vagy feledésbe merülhetnek.
Persze a közönség sorait képező neonyilas csőcseléket ez a per nem gondolkodtatja el, nem is tudják elképzelni magukat egy majdani hasonló per vádlottjainak padján, pedig dicső elődeik sorsából tanulhatnának, akik szintén kicsiben kezdték, nagyban folytatták, majd az Oktogon lámpavasain lengedezve fejezték be ostoba életüket.
Ők csak szárnyalnak, mint a vadliba Toronto egén és egy sohasemvolt – sohasemlesz Magyarországról álmodnak, egy mesevilágról, ahol mindenki rovásírással jegyzi a nemzetvezető bölcs iránymutatásait és fokossal aprítja miszlikbe az ellent – győzedelmesen, természetesen.
És ahol a helyes utat követők megkapják a boldogság narancssárga madarát, mint Alekosz baromfi-farmjának. szerencsétlen, ostoba tyúkjai.
A média szervilizmusa sem nagyon ismer határokat, de az ember legyűri a hányingerét és inkább röhög egy jót - végtére is a Rákosi kornak is vége lett egyszer…
:O)))
5 megjegyzés:
"És ahol a helyes utat követők megkapják a boldogság narancssárga madarát, mint Alekosz tyúkfarmjának. szerencsétlen, ostoba "
PuPu innen mintha hiányozna a mondat befejezése. :-)))
Hát, jó nagy sz@rban vagyunk, és nem igen van kiút...Egy amerikai magyar mondta nemrég a rádióban, hogy a magyarok csak nyelni és köpködni tudnak, de fogalmuk sincs a demokráciáról. 4o-5o év után visszajönni, okoskodni, és átvenni 2 milliárdot, gondolom alekosz-szerű hősök kitermelésére, hogy kábuljon a nép, ez a demokrácia csúcsa...Aki fontossági sorrendet emleget, hogy munka, kenyér, létbiztonság, az nekik hülye és lágerbe való...Olvastam a Navracsicsot, aki a siker lehetőségét emlegette, hát az sincs eszénél az már biztos! Nem látja a következményeket, pedig kiszúrja a szemét...
Én kék madárról tudtam, esetleg fehér galambról....
És mi van azokkal a motorosokkal, akik környezetvédeni mentek tegnap Gyöngyöspatára? A cigányoknak pedig azt harsogta a rendőrség (akik egyébként kommünikében semmiről nem tudtak), hogy "maradjanak az otthonaikban." Így legalább nem izgatják fel a szegény fasisztoid bőrfejű társaságot. Ez ám a helyrevaló intézkedés! Valóban ott tartunk már, hogy a "bűnösök" fogalma azokra értendő, akik mint itt mi, bátorkodnak nem egészen azon a szemüvegen nézni kifelé, amit a rendszer grátisz adott a fülkében. A szögesdrótnál van jobb is, de nem írom le,nehogy már.....(Netuddki!)
Pupu, miért bántod azt a szegény bírót? hát nem természetes, hogy a hamarosan megürített vezetői helyekre gyúr? Egy nagyon is kézenfekvő jelölt a Gyurcsány per vitelére. Akit nem zavarnak a barna foltok - csak a sárga csillagok, abban valami mozog! Ha nem "nyelv"tehetség, akkor giliszta.
Megjegyzés küldése