POFÁTLANSÁG

Amikor kitüntetést kapott Orbán első kormányzati ciklusa alatt a kormányfő cipésze, akkor inkább csak zavartan röhigcséltünk, valahogy úgy, mint azon, aki a vendégségben az asztalnál szellent egyet.

Mikor a szőlőbányák kapcsán világosan kiderült, hogy milyen pofátlanul nyúl a közpénzekhez, akkor azért már háborgott a lelkünk kissé, és még jobban akkor, amikor kiderült: ebben az országban az igazságszolgáltatás máshogy kezeli a parlagi szürke állampolgárt és másként a vezető politikust – ami másnál hivatali hatalommal való visszaélés az nála említésre sem méltó eset.

Most meg itt van a legújabb történet, mely azt támasztja alá, hogy a pofátlanságnak van egy olyan mértéke, amely szinte azonnal felmentést is ad elkövetőjének.

Orbán odalökött egymilliárdot a család fogorvosának, hadd fejlessze belőle a fogászati túrizmust, megmentve ezzel hazánkat a szakadékba zuhanástól…

Ebben az ügyben nem az a félelmetes, hogy akkor urizál a Vezér a mi pénzünkből, amikor állandóan az ország sanyarú helyzetéről szájal, amikor a nyugdíjasok nyugdíjával, a munkanélküliek segélyével, a legszegényebb munkavállalók bérével szórakozik.

Az itt a félelmetes, hogy nincs ebben az országban egy ember sem, aki ne tekintené természetesnek azt, hogy ez a pöttöm akarnok úgy bánik az ország pénztárcájával, mintha abba az ő személyes tevékenysége akár egy centet is hozott volna, valahogy úgy kezelik ezt a kérdést az emberek, mintha a XIV. században élnének, ahol kerál urunk kincstára volt az államkincstár.

Mintha Magyarország felett úgy repültek volna át az évszázadok, mint a libák költözésük idején – az ország népe legfeljebb távoli szárnysuhogást és némi halk gágogást hallott a polgári forradalmakról, a modern kapitalizmus és a parlamentáris demokrácia természetéről.

Természetes a dolog – a Vezér belekotor az államkincstárba és az üres láda fenekéről jó hívének odavet néhány aranytallért, kösöntyűt, boglárt, gyémántos forgót, miegymást…

Az is meghökkentő, hogy hogyan sikerült a saját bandáját olyan helyzetbe hozni, hogy nincs egy ember a jobboldalon, nincs egy valamirevaló igazi polgár, vagy akárcsak egy gerinces ember, aki felállna, és azt merné mondani: „Nagyuram! Ez talán mégsem helyes, hiszen itt zokog az ajtó előtt valami Tiborc nevű jobbágy, aki éppen éhen akar halni a gyerekeivel együtt, tán ők jobban rászorulnának a támogatásra, mint kegyelmességed 19 alkalmazottat foglalkoztató fogorvosa, már megbocsásson!”

Nincs ilyen ember és ez az, ami előrevetíti a jobboldal bukását, mert a szervilizmusból és a meghunyászkodásból még sehol nem nőtt ki virágzó állam.

A miniszterelnöknek sok mindenhez joga van, ezért aztán csak olyan embert szabadna engedni a miniszterelnöki székbe beletelepedni, akinek eléggé szilárd a személyisége és a jelleme ahhoz, hogy önkorlátozással tartsa kordában a hatalom jellemromboló kísértéseit, és aki tudja, hogy bár sok mindent megtehet, de illem is van a világon, meg erkölcs meg tisztesség.

Aki ezeket nem érzi, az álljon autókereskedőnek, ha már a ló kiment a divatból, de ne szerencséltesse az országot az amúgy is gyenge lábakon álló közerkölcsök legmagasabb szinten történő rombolásával.

Tulajdonképpen a miniszterelnöki hatalomnak is kellene ellensúly, mint ahogy a végrehajtó hatalomnak általában, és ez az ellensúly elsősorban a nyilvánosság kellene, hogy legyen.

De ugyan, mit ér az a nyilvánosság, mit ér az a média, amelyik egy ilyen eset mellett laza természetességgel sétál el?

Mit ér az a jobboldali média, amelyik az ilyen eseteket szervilizmusból vagy anyagi érdekei miatt elhallgatja, mit ér az a baloldali média, amelyik fontosabb feladatának látja a baloldal vezető pártját megújítani és korszerűsíteni akaró mozgalom ellehetetlenítését, mint feltenni azokat a kérdéseket, melyeket ez az ügy természetes módon megkövetelne?

Szerencsétlen Zuschlag 50 millióért ül, mint nyárilúd a tojásain, mert az állami pénzt pályázatokon keresztül vitte át rendeltetésellenes célok megvalósítására, most meg egymilliárdot vitt el Orbán egy magánvállalkozáshoz úgy, hogy csak a hülye nem látja, hogy ez a kormányfő magánmutyija, ahol a fogorvosa legfeljebb a Nagy Csendestárs strómanja lehet.

Régebben is történt ilyesmi, a nagyon tehetséges Vitézy család tudna talán erről mesélni, az adriai befektetésekről, miegyebekről, melyek forrását balladai homály fedi, de ezidáig legalább itthon nem mert ilyen mértékben pofátlankodni a Vezér – mára úgy látszik elveszítette minden mértéktartását.

Nem lesz ennek jó vége.

És igen könnyen megeshet, hogy ha a feldühödött tömeg elbeszélget vele, akkor újra kell majd dizájnolni a fogsorát.

Lehet, hogy hallotta a viccet?

-  Mi az - piros és rontja a fogakat?
- Tégla

Lehet, hogy ez az egész csak bölcs előrelátás?

:O)))