2011. november 29., kedd

USZODA - CSAK FEHÉREKNEK

Gyöngyöspatán már felsejlik a szép új világ - kicsiben már alakul, ami az egész országra vár, ha nem vigyázunk.
Ma kezdődött a per, melyet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítvány egy hónapja indított a gyöngyöspatai önkormányzat ellen.

Véleményük szerint a gyöngyöspatai iskola és a fenntartó önkormányzat évek óta elkülönítve oktatja a roma és nem roma diákokat. Az ombudsmani vizsgálat szerint a földszinten csak roma, míg az emeleti tantermekben nem roma diákokat tanítanak.
A vizsgálat szerint a roma diákok nem használhatják az iskola uszodáját, számukra nincs napközi és csak külön mehetnek ebédelni.  
Szánalmas ügy egy szánalmas országban, a XXI. században, Európa közepén.
Igaz, ilyen esetekben az ember elgondolkodik, hogy nem-e mégis Metternich hercegnek volt igaza, amikor azt mondta: Európa a Lajtánál végződik.
Sajnos, egyre nagyobb a gyanúm, hogy igaza volt.
A bírósági tárgyalásra elment néhány roma szülő, szegények azt várják, hogy a bíróság majd igazságot szolgáltat nekik, holott én még abban sem vagyok biztos, hogy jogot fog szolgáltatni.
Ez egy sunyi ország, a ravaszkodó, lapítva gyilkoló suttyók országa, egy olyan ország, melyben rasszista bűncselekményért ezidáig még csak cigányokat ítéltek el, ez – mai állapotában, megkockáztatom, nem Európa, és lassan a Balkán is kikérheti magának az összehasonlítást.
Gyöngyöspata rövid időn belül már másodszor kerül a figyelem középpontjába, mindkétszer a cigánykérdés miatt.
Első alkalommal azért, mert bevonult a Magyar Gárda és segédcsapatai, megvédeni Pista bácsi Libus névre hallgató libáját, amit ugyan nem lopott el senki, de a büdös cigányok sóvár szemeket meregettek rá, látszott rajtuk a gyilkos ösztön, érezni lehetett, hogy nem is libát, hanem pörköltet látnak benne – jobb az ilyesmit megelőzni.
Ennek legjobb eszköze a kollektív séta a cigánysoron, karikásostor csattogtatásával és fokospörgetéssel egybekötve, továbbá a cigány kisgyerekek demonstratív kísérgetése az iskolába, hadd szarja össze magát a purdé!
Hadd tanulja meg idejekorán, hogy a Nagy Fehéremberhez képest ő csak egy pondró, egy féreg, egy senki.
Most meg a dél-afrikai modellel hívta fel magára a figyelmet a helyi közösség, az apartheid bevezetésével az iskolában, - külön szinten, szegregáltan tanítják a rajkókat, akiknek apja – anyja még a közmunkában sem keveredhet a gádzsókkal.
A közösség meg csendes egyetértéssel figyeli a fejleményeket, ha megkérdezik róla, hogy mi a véleménye, akkor a fogatlan, lepukkant csóró is buzgón ismételgeti a fejébe vert idiótaságot, miszerint ha nincs cigány az osztályban, akkor a gyerekek gyorsabban haladnak.
Hova?
Vagy csupa kis hófehér zseni üldögél a padokban, akik egy év alatt kettőt végeznek el?
Meg az, hogy a cigánygyerekeknek nincs is igényük az iskolai uszodára, azért nem látogathatják azt.
Értelmes érv, kétségtelenül.
Kár, hogy az ember hányingert kap tőle.
A bíróságtól nem sokat várnék, hiszen amikor már heteken keresztül provokálták a romákat, majd az egyik nagyeszű jól berúgva odahugyozott a házaikat és családjaikat védő cigányemberek elé, majd oda is ment hozzájuk, merthogy bátor volt, mint a cigány lova, akkor nem azt ítélték el, aki századmagával provokálta és fenyegette a kisebbséget, hanem azt a cigányt, aki pofánverte azt, aki helybe ment a pofonért.
Merthogy garázdálkodott, ami ugye azt jelenti, hogy olyan viselkedést tanúsított, ami felháborodást és megbotránkozást váltott ki az esemény szemlélőiből.
Igaza is volt a bíróságnak, oda kellett volna tartania a fejét is, hogy ha már huggyantani tetszett, akkor talán ide lehetne szarni!
Nagyon csodálkoznék, ha a bíróság nem találna valamilyen megoldást arra, hogy a helyzet ne változzon – talán egy fal jelentene előrelépést az ügyben, amely mögé be lehetne zsúfolni a cigányokat, erre van is kész receptje a jobboldalnak, csak elő kell venni a jól bevált terveket.
Nagy baj ám ez az országnak, hiszen ha nem változik semmi, akkor nem is olyan sokára vérfagyasztó állapotokkal nézhetünk szembe.
Az erőszak erőszakot szül, ami ma még csak egyéni erőszak esetenként, de ha a cigányság megszervezi magát és militáns eszközökkel harcolni kezd a jogaiért, akkor nemigen lennék a gyöngyöspatai önkormányzat helyében.
Időzített etnikai bombán ücsörgünk, melyet hatástalanítani csak a gyermekek nevelésével-oktatásával lehetne.
Éppen itt nem lenne szabad erőszakoskodni, szegregálni, hanem velük kellene megkezdetni a beilleszkedést a többségi társadalomba, ami nem is lenne olyan túl nehéz, hiszen a kisgyerek formálható, és ha adunk neki piacképes tudást, az ország meg munkát, akkor a problémák többségét már meg is oldottuk.
Nem hiszem, hogy kellemesebb mulatság télvíz idején éjjel a libaól mögött hasalva várni, míg a gazda elalszik, mint bemenni a boltba és venni két kiló dagadót töltöttkáposztának a fizetésből.
Ehhez persze kellene bölcsőde, meg óvoda, kellene étel és megfelelő ruha a gyerekeknek, horribile dictu az önkormányzat vehetne a cigánygyerekeknek száz fürdőgatyát a kínai piacon, hogy a cigány kisgyereknek is támadhasson igénye az úszástanulásra.
És ha minden úszás előtt el kellene mennie zuhanyozni, vagy az iskolai focicsapat edzése után is, akkor egy idő után  a tisztálkodás természetes igénnyé válna - mindenesetre többet fürdene, mint az igényes Józsi bácsi, aki kéthetente egyszer mossa meg a seggét és több a füle, mint a foga.
A gyerekek.
Ők a cigánykérdés megoldásnak a kulcsa, akik ha bölcsődébe, óvodába járnak, akkor nem kell őket felzárkóztatni, mert lesz szókincsük, megszokják a fegyelmet, a kollektív munkát, ellesik egymástól a jó és rossz szokásokat, hát Istenem – legfeljebb a magyar kisgyerek is megtanul egy-két szaftosabb beszólást – az életnek tanulunk, nemde?
Természetesen továbbra is lennének bűnöző cigányok, mint ahogy bűnöző magyarok is vannak, de legalább lenne lehetőség kiemelkedni abból a végtelen nyomorból, melybe ez az ország - mely nekik is hazájuk – taszította őket.
Erről kellene szólnia ennek a bírósági eljárásnak, de félek, hogy a végén megint az ostobák diadalmaskodnak.
Szép jövő vár ránk…

:O)))

10 megjegyzés:

ELVILEG írta...

http://www.youtube.com/watch?v=u9Pdgg-HkaM

Typhoon írta...

SZerintem tévedsz. Ez a 22-es csapdája valahol. Lehet, hogy a gyerekben még meg is lenne a hajlam, de otthonról olyan erőszakos, agresszív, időnként "magyar gyűlölő" viselkedés mintát kap, hogy egyszerűen az iskola nevelői, nem tudnak ezzel mit kezdeni. Nézd meg: általánosan ez a panasz: agresszívek, bántalmazzák a "fehéreket" stb. Nem állítom, hogy elfogulatlanok vagyunk, de ha csak a negyede igaz ezeknek a vádaknak, már akkor is rég rossz. Továbbá, a szellemi képességeik, ismerjük el, nem túl fényes. Nézz meg egy osztályt, nézd meg az átlagukat. És egyetértek: ha valaki nem tud tanulni a "normál" tempóban, azt igenis ki kell venni onnan, a saját, és a közösség jól felfogott érdekében.

Babi néni írta...

Kár, hogy ezt csak kevesen hajlandóak meglátni...

Erzsébet írta...

Szörnyűűűűű!

Tiszteltetem a tantestületet, a szülői munkaközösséget, az önkormányzati képviselő testületet,a felügyelő szakhatóságot és úgy általában a kedves gyöngyöspatai lakosokat, akik ezt a becstelenséget végig asszisztálják!

Mi ez?! Elvi egyetértés? Közömbösség? Félelem? Bármelyik is, hogy ez megtörténhetett, valamennyiünk szégyene. Nem vagyok büszke a magyarságomra.

Erzsébet írta...

Kedves "Elvileg"

A kíváncsiság rávett, hogy a linket megnézzem. FANTASZTIKUS!! Még nem hallottam a cigány lány fohászát a Notre Dame-i toronyőrből magyar előadásban. Egy szép élménnyel lettem gazdagabb, PuPu által leírt magyar szörnyűséggel egy időben. Lehetne akár e téma kísérő zenéje is. A tárgyalóteremben háttérzenének el tudnám képzelni!!

éva írta...

Lézer-Lázár EGYETLEN érdeme, hogy legalább csinált valamit a szegregált oktatás ellen: és IGEN: használt!

kogito írta...

Aki annyira szörnyülködik, ajánlanám, menjen el Gyöngyöspatára és menjen be minden magyar portára! Úgy lenne tisztességes egyes kommentelőktől, hogy ha az ő érveléseiket is meghallgatnák! Ők vannak ám többségben!
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy pogromozzunk, ez elfogadhatatlan!
De-Typhoon-nal egyetértve- valamit most már tényleg kellene lépni, mert ez katasztrófához fog előbb-utóbb vezetni. Havas műsorát nézve múltkor egy szociológus hölgy kijelentette, hogy a cigányság népszaporulati rátája 3,5, míg a magyaroké 1,2. Ilyen ütemben, tanulatlanul, kb. 50 év múlva milyen lesz az ország etnikai, szociális és gazdasági helyzete? Erre senki nem akar figyelni? Gondolkodjunk emberek és ne rasszistának bélyegezzenek meg olyanokat, akik felvetik ezt a komoly problémát, ami viszont tény!
Biztos vagyok abban, most megint lesznek páran akik le fognak rasszistázni, de ezek az emberek még mindig nem látják a jövőt, unokáik jövőjét. Nagyon sajnálom.

PuPu írta...

kogitonak

Dugni köll komám, nem csak siránkozni.
Aztán meg valóságos intézkedéseket hozni, hogy a képzetlen cigánynak legyen tisztes megélhetést biztosító munkahelye, a cigány kisgyerekeknek meg olyan képzést biztosítani, hogy piacképes legyen a magyar gazdaságban.
Ez egy tizenöt-húsz éves program, rettenetesen drága lenne.
Hatszázezer ember sorsa viszont jobban megérné, mint a Puskás-stadion meg a fradi és a debreceni stadion hatvanhat botlábúnak.
A szellemi képességük pedig semmivel sem rosszabb a magyar átlagnál, te például remekül könyvelsz, vezeted a munkahelyi csoportodat vagy egy egész gyárat, ő meg a jelenlegi fertelmes helyzetben bármilyen eszközzel megoldja a saját és családja létfenntartását.
Hidd el, neki van nehezebb dolga. Mellesleg állandóan arra panaszkodtok, hogy hülyére vesznek benneteket.
Lehet, igazuk van?
Nekem rengeteg cigány iskolatársam volt, a IX. kerületben laktam, soha semmi bajom nem volt velük, verekedtünk is, és ha megvert, akkor nem azt gondoltam, hogy cigány, hanem az, hogy a francba, ez erősebb nálam.
A mi időnkben még nem volt divat panaszkodni ilyesmiért, elintéztük egymásközt a dolgot.
Amúgy-ha belegondolsz - miért is szeretné a cigány a nemcigányt?
Lenézed, a gyerekét kiközösíted az osztályból, tolvajnak nézed azt is, aki a töredékét sem lopta, mint te, csak te szerzésnek hívod a lopást, neki meg nincs elég szókincse.
Amúgy akár igazad is lehetne, ha a lemaradók és emiatt kiemeltek között - már csak a nagy számok törvénye okán is - lenne egy -két nemcigány kis Einstein...
:O)))

kogito írta...

Kedves PuPu!
Te alaposan félreértettél engem! Nem gondoltam volna, hogy éppen Te fogsz "helyre rakni"! Írtam én valamit a cigányok ellen? Egy rossz szót nem lehet kiolvasni a kommentemből!
Ha emlékszel, egy régebbi cikkedhez is hozzászóltam, dettó hasonló témához és akkor azt kérdeztem tőled (és igazat adva neked), hogy miképpen lehetne ezt a népréteget felemelni, de csak most láttam a válaszod.
Igen. Az AN oldalain szintén hasonlót fogalmaztam meg pár hónapja, nevezetesen azt, hogy a cigányokat akár erőszakkal is oktatni kell, ki kell őket emelni abból a létezési formából ahol vannak, mert önként nem fognak tanulni, a környezet visszahúzza őket.
Még az átkosban történt párszor, hogy aki nem engedte a gyerekét iskolába, bezony kimentünk a családjához és volt ám szankciója is ennek!
Mit gondolsz, mit reflektált erre egy balos kommentelő? Idézem: "-Mit képzelsz komám, erőszakot alkalmazni emberekkel szemben, ez diktatúra!"
Szerinted ez rasszista megnyilvánulás volt, hogy alternatívát vázoltam fel? Írod, hogy cigánygyerekekkel jártál suliba stb. Nekem meg 5 cigány munkatársam volt évtizedeken át, akik a jó barátaim voltak és a mai napig kapcsolatban vagyunk, pedig a hetedik X-en is túl vagyok.
Továbbá van rálátásom a cigányság életére, nagyon sok tisztességes embert is ismerek, de nagyon sok bűnözőt is oda juttattam az átkosban ahová valók voltak, pedig akkor volt munka dögivel.
Kedves PuPu! Egy hajóban evezünk, de az éremnek 3 oldala van és mindegyiket láttatni kell objektíven, egyenlő súllyal és egyenlő mércével kell mérni.
Válaszod elején írod: dugni kéne! Igazad van, fogy a magyar, csakhogy a magyar nem akar segélyből élni, igyekszik felnevelni a gyerekét és felelősséget érez iránta.
Ha ezt nem jeleníted meg, azt sem bánom, lényeg, hogy válaszolhattam.
Viszont tényként ismételten csak megerősítem: nagyon jók a cikkeid, ezzel kezdek, s mint előző, valamelyik kommentemben írtam, rendszeresen sok kollégámnak továbbítom. További jó egészséget és kitartást az írásaidhoz!

PuPu írta...

kogitonak.
Elnézést, akkor félreértettelek, és ez is az egyik baj tulajdonképpen, hogy sikerült odáig eljutni, hogy erről lassan már higgadtan beszélgetni sem lehet.
Amit a környezetről írsz, az igaz, hiszen te is tudod, hogy a Kádár-rendszerben a cigányok mennyi mindent vettek át nemcigány munkatársaik szokásaiból.
Most megint bezárkóztak, mert a bajban a sajátjaik között érzik magukat biztonságban, embernek.
Elnézést,nem akartalak megbántani.
:O)))